Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-04-03 / 13. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1982. Április 3. A galántai kooperációs körzet közel ötmilliós vállalása A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 65. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Szövetkezeti parasztságunk CSEH­SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA, valamint társadalmi rendszerünk iránti elkötelezettségét, szocialista hazafiságát főleg tettekben juttatja kifejezésre. Ez nyilvánul meg a jeles történelmi évfordulókra kibontakozó munkatelajánlási, kötelezettségválla­lási mozgalmakban is, amikor szo­cialista mezőgazdasági nagyüzemeink dolgozói latbavetik áldozatkészségü­ket, néhány évtizedes tapasztalatai­kat, szorgalmukat, hogy a XVI. párt­­kongresszus határozataiból, továbbá a CSKP KB legutóbbi üléseinek do­kumentumaiból eredő legfőbb felada­tot — az élelmiszer- és nyersanyag­önellátást — teljesíthessék. Ezt teszik — többek között — a galántai kooperációs (együttműködé­si) körzethez tartozó hét szövetkezet és egy állami gazdaság dolgozói is, akik az évforduló tiszteletére köte­lezték magukat, hogy csaknem 3,5 millió korona értékben fokozzák a mezőgazdasági nyerstermelést, 560 ezer koronával csökkentik a költség­­ráfordításokat, megtakarítanak 58 ezer kWó villamosáramot, 58 tmp fűtőola­jat, 40 tonna abraktakarmányt, s 316 ezer korona értékű társadalmi mun­kát végeznek, javítva a munka- és életkörnyezetet, ily módon is előse­gítve a Nemzeti Front cselekvési programtervének valóra váltását. No de nézzük meg, mire irányul a mezőgazdasági nyerstermelés fo­­kozása? Mindenekelőtt a növényter­mesztés fejlesztésére, a tavalyinál na­gyobb hozamátlagok elérésére, főleg az ésszerűbb és gazdaságosabb táp­anyag-utánpótlással (a talaj tápere­jének laboratóriumi megállapítása, s a növénykultúra tápanyagigényének figyelembe vételével), tökéletesebb növényvédelemmel, az agrotechnikai határidők következetesebb betartásá­val, az üzemek közötti még szoro­sabb és eredményesebb együtttműkö­­déssel, az élenjáró üzemek, munka­­közösségek hasznos és általánosítha­tó tapasztalatai átadásával, a mező­­gazdasági tudományos ismeretek ru­galmasabb gyakorlati felhasználásá­val, a szocialista verseny- és brigád­mozgalom, valamint az ésszerűsítő­­cs újítómozgalom nyújtotta lehetősé­gek jobb kiaknázásával, hogy az ed­digieknél jobban segítsék elő a ter­melés hatékonyságának fokozását, a minőségi elvárások teljesítését. A fél járást átfogó együttműködési körzet vezetősége oly irányban is hat a társüzemek vezetőire, hogy a nehe­zebb körülmények között jobban ve­gyék figyelembe az új szempontokat, mint például a takarmányadagok optimalizálását, főleg a szarvasmar­ha-tenyésztésben, a takarmányok la­boratóriumi tápanyagmeghatározását, a termőföldnek nemcsak a védelmét, hanem a maximális hasznosítását szorgalmazva, az öntözőrendszerek célszerű kihasználásával, mint ter­mésfokozó tényezővel. Ezáltal legyen elegendő és jó minőségű a takar­mány; a szilázsnak 80 százaléka tar­tozzék az I. minőségi osztályba, s a többi a II.-ba. Minden eddiginél több figyelem fordítódjék az istállótrágya szakszerű kezelésére, tápanyagmeg­óvására s a szántóterületnek legalább az egynegyedét Istállótrágyázzák a mezőgazdasági üzemek. A körzetben kollektíván értékelik a hasznosságot, az erre vonatkozó intézkedések megtartását az állatte­nyésztésben, különös figyelmet fordít­va azokra a mezőgazdasági üzemekre, amelyek átlagon aluli eredményeket érnek el. A múltban például a körzet nyolc mezőgazdasági üzeme közül három adott át a tejüzemnek 40 szá­zalékon alul I. minőségi osztályú te­jet, sőt a felsőszeli (Horné Saliby) szövetkezet csak II. osztályút. Kollek­tiv segftségnyújtással ez a probléma természetesen megoldható. Bár van már némi előrehaladás, ami a galántai együttműködési kör­zetet illeti, mindamellett még jobb eredmények is születhetnének, ha a gyöngébben gazdálkodó üzemek mű­szaki-, szakember- és vezetőgárdájn egységesen, közös erővel munkálkod­na a lemaradás behozásán, felhasz­nálva a segítő szándékú lótanácsot, a rendelkezésre álló, jól bevált mód­szereket, eljárásokat, tapasztalatokat. A társadalmi szükségletek jobb ki­elégítése megköveteli valamennyi me­zőgazdasági üzem tagságától ás veze­tőitől a következetesebb feladattel - jesitést, a tökéletesebb szervező-irá­nyító és ellenőrző munkát — s ter­mészetesen a vállalt kötelezettségek teljesítésének negyedéves, rendszeres ellenőrzését. Menetközben kell tuda­tosítani s nem az év vége felé, hogy a vállalásteljesítést Illetően az üzem, a nagy család becsületéről van szó. A szocialista hazafiság nem szóla­mokra, de igenis nagy tettekre ala­pozódik. Fordítsunk az eddigieknél is nagyobb gondot a munkahősökre, jobb közösségi és társadalmi megbe­csülésükre, számuk gyarapítására! (nk) A gyomirtószerek beszerzése eléggé körülményes és költsé­ges. Más gyomtrtást módszerek Is közismertek: a Sösszigeti (Solaryl Növénynemesltö Állo­máson például már évek óta eredményesnek bizonyult a ta­laj fóliás takarása. Képünkön: a gépbeállítás mű­velete látható. Fotó: nk Az eredmenyesség egyik feltétele: a problémák feltárása Az 1570 hektáros szántóterületen gazdálkodó Pelsőci (Plešivec) Efsz a tavalyi évet ráfizetéssel zárta. A le­maradás okainak bővebb elemzését mellőzve, most csupán a gépesítési részleg helyzetével és az itt fellépő problémákkal foglalkozunk. Amint azt Benyüs Zoltán gépesítési ágazatvezetőtől megtudtam, a 3219 hektár mezőgazdasági területen gaz­dálkodó szövetkezet 33 kerekes trak­torral — amelyből kettő ŠKODA 180-as típusú — és három DT-75-ös lánctalpas erőgéppel rendelkezik. A három vetőgép és a négy darab RCW típusú mütrágyaszórógép gyakori meghibásodása sok gondot okoz. A BDT 7-es, nagy teljesítményű tárcsa egy éve a gazdasági udvaron „hever“ i— alkatrészhiány miatt, pedig alkal­mazása meggyorsítaná és gazdaságo­sabbá tenné a talajelőkészítést és a tarlóhántást. Kaszálógépekből van elég és aránylag könnyen tudják Javítani. В Amint erről már korábban érte­sültem, az idén félmillió koronát fordíthatnak új gépek vásárlására. i— Fontossági sorrendben; veszünk egy rendsodrót és egy Zetor 7011-es traktort. Az alkatrészbeszerzésre szükségünk van egy ÄVIA tehergép­kocsira és egy ÄVIA-IKARUSZ típusú autóbuszra. В Az utóbbi megvásárlását milyen Indokkal magyarázzák? Eddig egy nagy autóbusszal szedtük össze a környező öt község­ből és szállítottuk Felsőőre azt a né­hány fejőnőt, akiknek a szállítása kétszáz kilométert Igényelt naponta. Könnyen kiszámítható, hogy ez meny­nyi üzemanyagot emésztett fel egy évben. A kisebb méretű és fogyasz­tású autóbusszal persze kevesebbe kerül majd az ilyen Jellegű személy­­szállítás, de az lenne az ésszerűbb megoldás, ha a helybeli dolgozókkal sikerülne megoldani a fejést. В Az alkatrészbeszerzés vonalán milyen tapasztalataik vannak? — Ha őszinte akarok lenni, akkor feltétlenül el kell mondanom, hogy ennek eredményessége váltakozó és gyakran sajnos az Ismeretségtől Is függ. Gazdaságosságról pedig egyál­talán nem beszélhetünk, mivel Cseh­országba Is gyakran utazunk alkat­részek végett. Sajnos Járásunkban nincs egy valamirevaló alkatrészrak­tár. A napokban újabb szomorú hírt kaptunk. A Járási székhelyen a gu­miabroncs-raktárt is megszüntetik, s Kassára (Košice) kell a gumiabron­csokért Járni. Nem értem, hogy miért sújtják a mezőgazdasági üzemeket Ilyen és hasonló ésszerűtlen intézke­désekkel? Miért kell például egy al­katrészért bejárni az országot? Emlgy szólt egy részlegvezető, de ezek a ténymegállapítások, kijelen­tések bárkinek a szájából elhangoz­hattak volna, aki a mezőgazdaságban dolgozik, s kapcsolata van az élettel, vagyis szervez. ■ Hol és kikkel végeztetik el a traktorok generáljavítását? hí Tavaly öt traktort adtunk gene­ráljavításra, Terebesre (Trebišov), Michalovcére és máshová, többnyire komoly motorhibával. Az eddigi ta­pasztalatok azt igazolják, hogy érde­mesebb lenne a szövetkezetben meg­javítani az erőgépeket, mintsem azo­kat az erre hivatott „speciális“ Javí­tóműhelyekre bízni. Véleményem az, hogy egyszerűen minőségen aluli munkát végeznek Itt. Nagy összege­ket fizetünk ki ezekért a Javításo­kért, s ha reklamáljuk a minőséget, annak még számunkra eddig sohasem volt kedvező eredménye. *~+— Most pedig lássuk, milyen tájékoz­tatással szolgálnak a felsorolt prob­lémákkal kapcsolatban a gépjavítók. Csúnya István tizenkét éve dolgo­zik a szövetkezetben mint gépjavító. Néhány hete választották meg a gé­pesítési részlegen megalakult szocia­lista brigád vezetőjének és a csoport mesterévé. — Ml magunk szorgalmaztuk a szocialista brigád létrejöttét — mond­ja Csunyo elvtárs. Majd azzal foly­tatja, hogy a 25 Javító közül a tizen­nyolc legjobbat szervezték be a moz­galomba. — Műhelyünkben javítjuk az efsz-hez tartozó hat község föld­jén dolgozó gépek többségét. Igyeke­zetünk most a tavaszi munkák elvég­zéséhez szükséges gépek kijavítására Irányul, amelyek közül már alig akad olyan, amelynek bajára ne találtunk volna orvosságot. Persze a kedve­zőtlen alkatrészellátás nálunk Is gon­dot okoz. В Ogy tudom, újításokkal is fog­lalkoznak. Milyen elismerést és ellen­szolgáltatást kapnak a kiötlött és megvalósított újításokért? — őszinte leszek. A javítók vona­kodnak az újításoktól. Ha egy-egy újabb probléma megoldására bizta­tom őket, azt mondják: nem éri meg, úgysem értékelikl Ezen a szemléleten feltétlenül változtatnia kell a szövet­kezet vezetőségének. В Mi volt az új évi kívánságuk? n- Egy műhelykocsi, hogy a meg­hibásodott gépek javítását a mezőn is elvégezhessük. Erre a célra egy traktort bocsátottak rendelkezésünk­re, amellyel a gazdasági udvarokat Is látogatjuk, de mennyi szerszám fér el egy ilyen Járműben? Ráadásul egy hónapra csak hatvan liter üzemanya­got adnak hozzá. Amit megnyertünk a réven, hatszor elveszítjük a vá­mon ... A javítóbrigád másik kívánsága az, hogy biztosítsák számukra a meleg ebédet. Különösen a csúcsmunkák idején volna erre a legnagyobb szük­ség, hogy az értékes Időt kihasznál­va akár estig végezhessék a Javítá­sokat. В Csunyo elvtárs — beszélgeté­sünk befejeztével — brigádjáról szólt: >— Fegyelmezett, s Jó szakemberek tartoznak ebbe a csoportba. Megfe­lelő erkölcsi és anyagi ösztönzéssel, s az újítási Javaslatok honorálásával még eredményesebb munkára lehetne serkenteni a brigád tagjait. A felsorolt problémákkal sajnos más gazdaságokban is gyakran talál­kozunk, mert a megszüntetésükre irányuló törekvések nem következe­tesek! A termelésben dolgozók kez­deményezőkészségének hasznosítása csak gyakorlati cselekedetekkel és az ígéretek maradéktalan és kölcsönös beváltásával valósítható meg. KORCSMAROS LÄSZL0 Jól szervezett brigádmozgalommal A kassal (Košice) Járás legtöbb szövetkezetében a tavalyi gaz­dasági mérleg eredménye már a brigádértekezleteken eljutott a tag­sághoz. A Járás szövetkezeteiben 182 szo­cialista brigádot tartanak nyilván. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a brigád­értekezleteken ötszáznál is több fel­szólalás, megszámlálhatatlan javaslat és észrevétel hangzott el. Általános­ságban a gazdaságok zömében min­denre kiterjedő, megfontolt számve­tésnek bizonyult a zárszámadás. A CSKP Központi Bi­zottsága 4. és 5. plénumán hozott határozatokkal összhangban a gaz­daságok többségé­ben a szövetkezeti demokrácia elvé­nek gyakorlati ér­vényesítése Jelle­mezte a gazdasági eredmények kiér­tékelését és a prob­lémák megvitatá­sát. A vezetőség, és a tagság szoros kapcsolata, a közös érdekeltség ős érdekazonosság ké­pezte az idei számvetés alapját. Kü­lön figyelmet érdemel, hogy az évr végi kiértékelésekben, fejlesztési ter­vekben, s főként a vitákban tág te­ret, külön hangsúlyt kapott a töké­letesített irányítási elv érvényesítése. Milan Piroh, az SZFSZ Kassai Járá­si Bizottságának politikai munkatársa részt vett a szövetkezetek zárszám­adó közgyűlésein. Megkértem őt, hogy mondja el észrevételeit, tapasz­talatait, jellemezze a Járás mezőgaz­daságának főbb célkitűzéseit. — A zárszámadó közgyűlésen elő­térbe került a szocialista verseny­­mozgalom további kibontakoztatása, s a szocialista brigádok további akti­vizálása. A Járás szövetkezeteiben egyébként 40 dolgozó aranyérmes szocialista brigádtag, 363 dolgozó büszkélkedhet ezüstéremmel,' 1212-en pedig a bronzérem elnyeréséért ver­senyeznek. A szocialista verseny legfőbb célja a hatékonyság növelése és a munka minőségének javítása. E tekintetben a versenyző brigádok célul tűzték ki a növénytermesztési és az állattenyésztési tervek túlszár­nyalását, a takarmányalap biztosítá­sát, a mezőgazdasági gépek Jobb ki­használását, az üzemanyag takarékos felhasználását, a termőföld maximá­lis hasznosítását, az emberi, anyagi és műszaki erők mozgósítását, az időszerű mezőgazdasági munkák idő­beni és a lehető legjobb minőségben történő végzését. A feladatok között szerepel az agrotechnikai határidő szigorú betartása, s a betakarítási veszteségek csökkentése. ■ A Szövetkezeti Földművesek Szö­vetségére és annak alapszervezeteire milyen feladatok hárulnak? — Járási bizottságunk egyik leg­fontosabb feladata a szocialista bri­gádok aktivitásának további növelé­se, s a termelésben elért eredmények népszerűsítése. Erkölcsi megbecsülés­sel, anyagi ösztönzéssel, s a nevelő­munka hatékonyabbá tételével kíván­juk emelni a szocialista verseny színvonalát. A járási mezőgazdasági iohii eredmenvekért játos feladatoknak megfelelően kell megvitatni a problémákat. Külön súlyt kell helyezni a még kiaknázás­ra váró tartalékokra, a föld megmű­velésének további lehetőségeire, a jobb munkaszervezésre, a rend és a fegyelem szüntelen erősítésére. Érdemes elmondani, hogy a legtöbb helyen keresik az újat, tehát máris „kutatnak“ az ésszerű megoldások után, melyek biztosítják majd о na­gyobb hozamokat. Elsődleges cél to-Milan Piroh (A szerző felvétele) vábbra is a termelési tervek teljesí­tése. Ennek érdekében az idén még ésszerűbben kell gazdálkodni a meg­levő földalappal, s a talajjavítási munkálatok szervezésével és mara­déktalan végrehajtásával. Az intézke­dési tervek és a viták egybehang­zóan annak az igénynek, szilárd el­határozásnak adtak hangot, hogy mindent elkövetünk a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak megva­lósítása érdekében. ILLÉS BERTALAN TAVASZI MUNKÁK SIKERÉÉRT Mezőgazdasági dolgozóink minden percet kihasználnak a halasztást nem tűrő tavaszi munkák végzésére. Az említett munkák szervezésébe bekapcsolódott a Szövetkezeti Föld­művesek Szövetsége is. A szövetség járási bizottságai és a szövetkezetek­ben működő üzemi szervezetei min­denekelőtt arra figyelnek, hogy a gaz­daságok a patronáló üzemekkel és a Nemzeti Front tömegszervezeteivel kötött szerződéseiket maradéktalanul hasznosítsák. Ugyanis pontos terv ké­szült arról, melyik üzem, vállalat, társadalmi szervezet milyen vonalon segíti a mezőgazdasági nagyüzemeket a tavaszi munkák idején. A szövetség a szálas-takarmányok betakarítása folyamán ügyel arra, hogy a gépek­kel nehezen megművelhető területek­ről — árkok, töltések, meredek domb­oldalok — a tömegszervezetek tár­sadalmi munkával időben betakarít­sák az értékes takarmányokat. Az SZFSZ üzemi szervezetei nagy szerepet játszanak abban, hogy a dol­gozókról való gondoskodás minden gazdaságban megfelelő legyen. Több szövetkezetben a talajművelést és a vetést végző dolgozók számára me­leg ételt és frissítőt szállítanak. El­lenőrzéseket végeznek, hogy a hosz­­szabbított műszakban dolgozó gépke­zelők munkakörülményei megfelel­nek-e a követelményeknek. A tavaszi munkák sikeres menete érdekében az SZFSZ szocialista ver­senyt hirdetett, melynek fő kritériu­mai a következők: a tavaszi munkák időbeni és jó minőségben való befe­jezése, az üzemanyaggal való taka­rékosság stb. A tavaszi munkák állá­sáról és a versenyeredményekről az SZFSZ üzemi szervezetei szemléltető táblák és különböző közlönyök segít­ségével napra készen tájékoztatnak, ami szintén serkentően hat majd a munkaeredményekre. A szocialista versenyben részt vevő dolgozók leg­jobbjait a tavaszi munkák befejezé­sével -— megjutalmazzák. ^prokeš— igazgatósággal együttműködve tovább munkálkodunk a szakképzettség Javí­tásáért. Járásunk 17 szövetkezetében 43 iskolaközpont működik, s a sztV* vetkezeti dolgozók 34,1 százaléka Iá« fogatta a szövetkezeti munkaiskolát. Szövetségünk célul tűzte ki, hog* J 1985-ig a szövetkezeti dolgozók 50 százaléka megszerzi a munkaköréhez 3 szükséges szakképesítést. ■ Ezek szerint komoly feladat há­­r rul az SZFSZ-re. — Ez így igaz. Külön kell hang­súlyoznom a szövetség hozzájárulását- a szigorú munka és termelési fegye­­t lem biztosításához. Ezen a téren vl­- szont még sok a tennivaló. Erősíteni- kell a politikai-nevelő munkát, hogy t növekedjék az egyéni és kollektív- felelősség, s a mezőgazdasági dolgo­- zők öntudata a nagy feladatok szint­- Jére emelkedjék. Nyilvánvaló, hogy \ az eszmei-politikai nevelésben a sa-

Next

/
Thumbnails
Contents