Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-03-27 / 12. szám

Í982. március 27. SZABAD FÖLDMŰVES Színek A XIII. Cznczor Gergely Irodalmi 6« Kulturális Napok keretében az Ersekúfvári (Nové Zámky) CSEMA­­DOK-székház kiállítási termében ren­dezték meg L á b i к János amatőr képzőművész kiállítását. Lábik János utolsó — méghozzá külföldi kiállításától alig telt el fél esztendő. Az itt bemutatott kollekció sokak számára — akiknek módjuk­ban állt munkáit megtekinteni Komá­romban, Esztergomban vagy Duna­világa ami a képzőművész törekvéseire egy­re jellemzőbb. * Attól eltekintve, hogy Lábik János az eddigi hazai és külföldi szereplé­sek után Érsekújváron is amatőr kép­zőművészként mutatkozott be a kö­zönségnek, nyugodtan elmondhatjuk, hogy bemutatkozása a Járás kulturá lis életének színfoltjává vált. Hazánkban és Magyarországon meg­jelent kritikák egyhangúlag azt iga szerdahelyen (Dunajská Streda) — már nem ismeretlen. Azt viszont ne várjuk Lábik János­tól sem, hogy minden tárlata teljesen ú) anyagból tevődjön össze, mert Ilyen rövid idő elmúltával Lábik Já­nos képeit nem alkotná, hanem gyár­taná, ami lényeges különbség. Az efféle rohanás csökkenthetné tárla­tainak színvonalát, s festményeinek azt a bensőséges egyéni hangulatát, zolták, hogy Lábik János személyében nem akármilyen amatőr festőt ismer­hettünk meg. A szárnybontogatástól napjainkig Igen hosszú utat tett meg. Az utóbbi négy-öt évben ezen az úton, mint tu­datos alkotó egyre koncentráltabban, programszerűbben halad. Festményei­ről eltűntek a véletlenek, s a csak úgy, megfontolás nélkül odavetett színfoltok és vonalak. Lábik Jánosról azonban azt Is tud­nunk kell, hogy ő nem népművész, nem pingálló, de nem is vásári árus, aki hol itt, hol ott piaci alkudozásba bocsátkozva kínálgatja portékáját a „Bömbölő szarvas“ című remekművet, vagy a Jól ismert „Akármilyen ked­ves vendég, három napig éppen elég“ című falvédőjétl Nemi Lábik János a maga kategó­riájában egyéniség. Volt olyan kritika is, ami őstehetségnek nevezte, volt olyan is, aki csak amatőrnek. Véleményünk szerint Lábik János személyében tehetséges és nagyon szorgalmas munkásemberről van szó, aki a becsületes ipari szakma melleti, élve a társadalmunk adta lehetősé­gekkel, nagyobb — nemesebb törek vésekre is képes. Meggyőződésünk szerint tárlatai is azt bizonyították. Lábik János művészi törekvései te­hát nem hiábavalók, s talán nem túl­zunk, ha azt mondjuk, hogy jogosan érdemelte ki az elismerést, mert amit tesz, azt nemcsak magáért, hanem társadalmunk érdekében is teszi. Reméljük, hogy Lábik János Dél­szlovákiai képei egy-egy kulturális akció keretében előbb utóbb eljutnak egységes földművesszővetkezeteink korszerű klubhelyiségeibe, kultúrott­­honaiba, ahol a szövetkezetek és a falu dolgozói egy-egy kisebb kiállítás formájában közelebbről is megismer­hetik müveit. G. KOSNSYIV i **— —— i A alábbiakban tömören Jellemez­zük azokat az új könyveket, amelyek a közelmúltban a Madách Könyv­kiadó gondozásában Jelentek meg, s melyek megtalálhatók a Slovenská kniha könyvesboltjaiban. Jiŕí Marek: Prága város panoptikuma A könyvben van temetés és esküvő, balladái homály és furfangos speku­láció, gyengéd vonzalom, féltékenység és izgalmas politikai versengés. A szerző, a régi bűnügyek kiváló isme­rője korábbi műveihez hasonlóan, szellemesen, ironikusan, megértőén idézi elénk emberi gyarlóságoktól nem mentes, mégis rokonszenves hő­seit. Ara: 23 korona Vincent Šikula: Vilma A szlovák próznírók középnemzedé­kéhez tartozó Vincent Šikula regény­trilógiájának első két kötete után (Mesterek 1979, Muskátli 1980) most a harmadik, zárókötetet tartja kezé­ben az olvasó. A harmadik kötetben a feleség sor­sa bontakozik ki előttünk, az a tü­relmes, önfeláldozó asszonyt küzde­lem, amelyet Vilma a „háborúba“ bér lerokkant férje egészségéért folytat. Ara: 19 korona Zalabai Zsigmondi Tűnődés a trópusokon A könyv úttörő Jelentőségű elméle-Közjáték az autóbuszon A felszállók lassan, az üléstámlák­ba kapaszkodva igyekeznek hátrafelé. Itt-ott barna foltként sötétlik még néhány ülés: csakhamar gazdára ta­lálnak. Szerencsés elfoglalóik elége­detten huppannak le rájuk, táskáju­kat f ellódít fák a csomagtartóra. Ma szerencséjük volt. A többiek állni kényszerülnek. Kö­zönyösen néznek mgguk elé, tudomá­sul vették, hogy ma nekik nem jutott ülőhely. Végtére is: nagyobb problé­mák Is vannak az életben. Egy közülük: középkorúnál valami­vel fiatalabb hölgy. Kozmetikája már több, mint fólápoltság, de kihívónak még nem nevezhető. Elegáns ruhája kissé idegenül hat az autóbusz szürke közegében. Az ülésen, amely mellett áll, egy tizenöt év körüli fiú ül. Adott tehát az alaphelyzet. Megol­dása minden illemtani kódex, osztály­főnöki Óra és szülőt intelem szerint egyszerű és egyértelmű. A fiú feláll, felajánlja helyét a hölgynek, aki ta­lán az édesanyjával egyidős, 6 meg­köszöni és leül. Ennyi az egész. A kezdeményezés sora azonban a fiún van. A tizenöt éves, érzékeny, erkölcsi normáit még éppen csak ki­alakító, formálgató kamaszon. Emlék­szik persze, a szülői tanácsokra, ta­nítói intelmeire. Tudja, hogy most mit kellene csinálni. Ha most mel­lette ülne az édesanyja vagy az osz­tályfőnöke. könnyebb lenne, hiszen megszokta, hogy tanácsok, utasítá­sok, parancsok irányítják még az éle­tét. Most azonban — neki kell dön­teni. ti munka. Zalabai a kortárs magyar, cseh, szovjet és angol stilisztikai iro­dalom alapján értelmez, elemez, s próbál ú] rendet teremteni a tudo­mányos nézetek kavargásában, a lo­gika és a lélektan szempontjait sem mellőzve. Kiindulópontja a trópus fogalom, amelynek magyar jelölésére a kettőskép kifejezést javasolja. Könyvének külön erénye a tiszta, áttekinthető, egyszerre tudományos és esszényelv, amellyel mondanivalóját a nem szakmabeli olvasók, költészet­barátok számára is érthetővé teszi. Ara: 16 korona Tóth László: Vita és vallomás A Vita és vallomás — a beszélge­tések szervezője és irányítója, Tóth László elképzelése szerint — tulaj­donképpen „regény“ felsorakoztató „keretes regény“, a csehszlovákiai magyar irodalom harmadvtrágzásá­­nak „regénye“. Ara: 21 korona Klslánykora óta ismerem őt, hisz édesapja gyerekkori barátom, egy városból származunk, s bár Eta Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) született, megfigyelhettem, ahogyan nő, okosodik, szépül, míg végre is felállt mellénk a MATESZ színpadá­ra. Az érettségi után rögtön felvették őt a bratlslavai Színművészeti Főis­kolára. Akkor még Pelech Etának hívták, s teli ambícióval készült a színipályára. Bár hívták szlovák szín­házak is, 6 mégis hozzánk, a MA­­TESZ-hoz szerződött 1973-ban. Képe­sítése és tehetsége előre biztosította számára, hogy főszereppel induljon. Eljátszhatta a Menyasszony tragikus főszerepét. Itt két tehetséges főisko­lásunk: Eta és Holocsy Pista indulá­sának lehettünk -a tanúi. S mintha csak a színpadi élete folytatódna, előbb menyasszony, majd asszony lesz belőle. Férjhez megy Kucman Ferenchez, a kitűnő torna­tanárhoz és edzőhöz. Rá egy évre pedig megszületik élete nagy boldog­Kucman Eta sága, öröme — kisfia, Patrik. Eta я „kismama“ szerepet is olyan lelkits meretesen és korrektül látja el, mint ahogy eljátszotta a boldogtalan, be­csületes kis Menyasszonyt a színpa­don. Két év után visszajön a színpadra, s 1975-ben eljátssza a színésznők nagy szerepálmát, Othello Desdemó­­náját. Hatalmas szerep ez, már mé­retre Is, hát még érzelmekre, Játék­­lehetőségre. Két órán keresztül küz­deni az alattomos Intrikák ellen, érezni, hogy hogyan hidegül el tőle Othello, a mondvacsinált vádak ha­tása alatt, tűrni a megaláztatásokat, s végül tragikus halált lelni épp hű­séggel szeretett férje által a nász­ágyon, ez egész színésznőt, művész­­leiket kíván. S Eta bírja, viszi az elő­adást, s esténként meghal a szere­lemért. A színfalak mögött, jelene­temre várva megfigyelhettem záró­­jelenetüket Dráfl Mátyással, s tanúsít­hatom, hogy minden este megrendí­tett a jelenet szépsége. S nemcsak engem, a közönséget is. Csakhogy a vándorszínész-élet tra­gikuma is közbeszól. Télen játszottuk az Othellót, s Etának a végső jelenet­ben, amikor Othello rádöbben, hogy ártatlanul ölte meg a leghűségesebb asszonyt és Jágó is megkapja méltó büntetését, bizony majd húsz percig kellett egy selyemköntösben mozdu­latlanul feküdnie a hideg színpado­kon. S ez megbosszulta magát. Ügy megfázott, hogy egy évig gyógykezel­ték. Tragikus utózöngéje volt egy tra­gikus szép szerepnek. De még bete­gen is vállalja a szerepeket, hisz még abban az évadban Játszik az Ezüst­­jaguárban és a Légy jó mindhalálig­­ban. A következő, 1977-es évad három nagy szerepet is hoz számára. El­­iátszhatja Dávid Teréz felújított szín­művének, a Dódinak címszerepét. Nagy tragikal alakítása, a Desdemona után, egy csitrit kell Játszania, s ez is remekül sikerül neki. Még abban íz évben játssza a színház az Anti­gonét, ahol Eta ismét a címszereplő. Ebben Is remekel, s szép beszéde, kiejtése, átélt játéka tökéletesen ér­vényesül a szerepben. Másik szerepe a Cigány főszerepe, ahol bemutathatja játéka mellett még ének- és tánc­­tudását is. Utolsó szerepe Arbuzov Tánya főhősnője. Itt is tragikus sze­repet kap, amit kitűnően formál meg. Boráros Imrével sikerre viszik a da­rabot. S Tánya után ismét beleszólt, mint annyiszor már, a sors Eta életébe. Megszületett második gyereke is, egy aranyos kislány. Idén lép újra szín­padra a Velúrzakó főszerepében, hogy folytassa hivatását, felfelé ívelő színészpályáját. Négy darabban ját­szottunk1 együtt és évekig autóztunk hazafelé előadás után. Amíg robog­tunk az éjszakában, talán azért is, hogy el ne aludjak a volán mellett, sokat beszélt nekem. Életéről, tervei­ről, jövőjéről. Ezek a vallomások bi­zonyíthatják, hogy ő színésznő, s csak az tud lenni; hogy nagy tervei van­nak, szerepálmai, elképzelései. Kívá­nom, hogy sikerüljenek! SIPOSS ERNŐ Arcán látszik a vívódás. Az egyik percben kifelé fordul, merőn figyelt az elsuhanó tájat. Nem látja 6 a né­nit, kérem, bizonyára az sem őt, hi­szen a táj kinn sokkal érdekesebb. A másik ptllangtban visszakapja a fejét, lapos pillantást vet oldalról a hölgyre, teste szemmel láthatóan meg­feszül, már-már feláll, aztán mégis ülve marad és hirtelen valami na­­gyon-nagyon érdekeset talál a pad­lón... Végül mégiscsak győz az udvarias­ság, az intő-nevelő szavak legyőzik a kamaszos szégyenlösséget. Feláll — szinte felpattan — és szemét le­sütve, álig észrevehető pirulással mondja: tessék leülni kérem ... ... A hölgy felkapja a fejét. Legin­kább talán úgy, mintha a lábára lép­tek volna. Aztán — visszautasítja a felkínált helyet. Szinte dühödten. De­hogy ülök én le, úgyis mindjárt ki­szállok, ülj csak vissza szépenI Arca, szaval, hanghordozása egyértelműen elárulják: a fiú gesztusa sértő vett számára, öregnek néztékI Elegáns ru­hája, csinos frizurája, szépen kozme­tikázott arca ellenére. HallatlanI Hát ott tartana már ő, hogy felállnak ne­ki az autóbuszban?! Adott az alaphelyzet — legkíno­sabb folytatása. A tizenöt éves ka­maszra nézve. Látszik rajta: ha tehet­né, most azonnal leszállna, lemene­külne a buszról. Vagy legalább sokan lennének, bizonyára boldogan tapos­­tatná a lábát, csak elvegyülhetne, fel­oldódhatna a tömegben. Nem mer fel­nézni; úgy érzi, minden szempár őrá szegeződlk. Égő arccal visszaül. Talán ntnes is más választása. Kifelé fordul ismét, konokul bámulja a tájat, míg• a szó­­hanforgó hölgy, szemmel láthatóan még mindig felháborodva, néhány lé­péssel odébb megy, ahol egy Idős bá­csi szundikál a külső ülésen. Való­színűleg arra gondol, hogy Innen re­mélhetőleg nem éri hasonló „meg­aláztatás". -ts-KARL MAY (1842—1912) Az ifjúság Írója 6, csakis az ifjú­ságé. Az ifjúság eszével gondolko­dik, az ifjúság szemével lát, úgy ál­modozik, képzeleg és mesél, ahogy az ifjúság tenné. Az ő világuk az író világa — ugyanaz. Kari May műveiben, regényeiben mindig a jónak a pártjára állt, min­dig az elnyomottak igazát hirdette és ha egyszerű eszközökkel is, de olyan hősöket rajzolt, mint Winnetou, a vi­lágirodalom legnépszerűbb indiánja, a prőrlk gáncs nélküli lovagja, vagy Old Shatterhand, Kara ben Nemszl és a többi, színes regényeinek sok­fajta nevű, de egyívású hősei. A hajdanában világszerte divatos német kalandregényírónak legismer­tebb és legjobb könyve a Winnetou. Winnetou — immár fogalommá vált, akárcsak a könyv többi hőseinek — Old Shatterhand, Old Ftrehand, Old Death — neve. Szép vadászatokkal, izgalmas vágtákkal és indián csaták­kal fonódtak össze ezek a nevek, — akárcsak Az Ezüst-tó kincse hőseinek a neve. E könyvek olvasása közben gondolunk a nagyszerű íróra, aki ha élne, most lenne száznegyven éves. Életének kerek hetven esztendeje alatt sok szép regénnyel szórakoztat­ta olvasóit. Műveiben a cselekményes­ség uralkodik, kaland kalandot követ. Életéről vajmi keveset tudunk: bizo­nyosan csak annyit, hogy egy szegény német takácsmester ötödik gyermeke volt. Négy leánytestvérével együtt ugyancsak kivette részét a szülői ház nyomorúságából. Hiába végezte el a tanítóképzőt, hiába vállalt tanítói ál­lást, sokáig a legnagyobb nélkülözé­sek közepette tengődött ős csak éle­tének második felében köszönt rá a jólét, a szerencse, hogy aztán ne is hagyja cserben haláláig. Kari May könyveit, regényeit a vi­lág csaknem minden nyelvére lefor­dították, az író nevéről elnevezett könyvkiadó gondozza könyvelt, ren­dezi sajtó alá, s küldi országhatáro­kon túlra. Általuk az író annyira népszerűvé vált, hogy otthonából mú­zeumot rendeztek be. A turisták, akik eljutottak Drezdába, megnézhetik a Kari May Múzeumot is. Szép nagy épület a Villa Shatter­hand, Kari May hajdani lakóháza. Lá­togatói csillogó szemmel, Izgatottan lépik át az ajtaját: megcsodálják a Henry-karabélyt, az „ezüstpuskát“, a tolldíszeket, a békepipákat, s noha mindenki Jól tudja, hogy az író csak késő öregkorában jutott el Indián­­regényeinek a színhelyére — az sen­kinek sem jut az eszébe, hogy a tár­gyak valódiságában kételkedjék. Kari May a legtitokzatosabb írók egyike. Olyan regényeinek világa is, mint a múzum. -nt-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents