Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-03-20 / 11. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1982. március 20, 2 Aktív segítség A PÄRTIRÄNYÍTÄS A párt alapszabályzata hangsúlyoz­za, hogy az alapszervezetek feladata a pártpolitika megvalósítása a maguk hatáskörében, a kommunisták és a pártonkivtlliek eszmei és politikai felvértezése, kezdeményezésük fej­lesztése és szervezése a szocialista társadalom kibontakoztatása felada­tainak teljesítésében, küzdelem az üzemek és munkahelyek gazdasági tervfeladatalnak teljesítéséért, annak elősegítése, hogy a munkatermelé­kenység a műszaki fejlesztéssel és az új technika alkalmazásával rendsze­resen fokozódjék, küzdelem a lehető legnagyobb fokú gazdaságosságért és a termékek minőségéért, a belső tar­talékok maximális kihasználásáért... Am előfordul, hogy a pártalapszer­­vezetek ezeket a feladatokat ugyan teljesítik, de objektív okokból adó­dóan bizonyos fogyatékosságok mu­tatkoznak egyes feladatok teljesítésé­ben. A vágfarkasdi (Vlőany) Haladás Efsz üzemi pártbizottsága és párt­­alapszervezetei már november óta rendszeresen foglalkoznak a tejho­zam növelésének megoldásával. A pártcsoportok Is megbízást kaptak e probléma elintézésére. Az eredmé­nyek azonban elmaradtak. Sürgős teendőként vetődött fel, hogy a ga­­lántai járási pártbizottság nyújtson kellő segítséget a szövetkezet párt­szervezeteinek és üzemi pártbizott­ságának. Miről is van szó? A Haladás Efsz a galántai járás egyik legnagyobb szövetkezete, s mégis itt a legkisebb a tejhozam. A szövetkezet - naponta tehenenként csak négy és fél liter tejhez jut. Ez bizoy kevés. Ezért a járási pártbizottság elhatározta, hogy vezető kommunista mezőgazdasági szakemberek részvételével pártellen­őrzési napot rendez a szövetkezet-BEVÄLT FORMÁJA ben. A kiszálló bizottság tagjai vol­tak: Éles Károly, a járási pártbizott­ság titkára, Szabó Gyula, élenjáró te­lepvezető, Szilvási István, a galántai Május 9. Efsz egyik legjobb fejője, Jozef Lošonský, az ábrahámi Dudvág Efsz példás zootechnikusa, két állat­orvos és a galántai Kerületi Fajta­nemesítő Állomás igazgatója. A bizottság már reggel négykor kinn volt a szövetkezet negyedl farm­ján. Bejárták mind a hét objektumot, amelyekben a teheneket és a növen­dékmarhát helyezték el. Minden is­tállóban elbeszélgettek az állatgon­dozókkal és a fejőnőkkel. Megálla­pították a pozitívumokat és a fogya­tékosságokat. A gondozók azt állítot­ták, hogy a csekély tejhozam a rossz szilázs következménye. Dr. Karol Káig!, a járási állategészségügyi in­tézmény munkatársa arra mutatott rá, hogy a takarmányelőkészítőbe nemegyszer nagy mennyiségű szilázs­­anyagot szállítanak, melynek egy ré­szét takarmány-szalmával keverik, nagyobb részét azonban egy halom­ban hagyják. Ez a szilázs aztán fel­­hevül, ennek következtében erjedés­nek indul, elszaporodnak a baktériu­mok, aminek folytán ecetsav képző­dik és az egész anyag elértéktelene­dik. Jozef Lošonský megfigyelte, hogy a fejőgépeken nem működnek az ütemszabályozók. A másodpercen­kénti 50 ütem helyet elért 20—30 ütem következtében meghosszabbo­dik a fejés, s ez befolyással van a tejhozamra is. Több fogyatékosságot észleltek, s ezért a pártellenőrző bi­zottság felkérte a tehéngondozőkat, hogy a munka után menjenek a ta­nácsterembe, s itt majd közös erővel tisztáznak bizonyos problémákat. Mind eljöttek. Éles Károly párttlt­­kár bevezetőben kijelentette, hogy a pártellenőrző bizottság jelen levő tagjai és a tehőngondozók szóljanak hozzá az észlelt fogyatékosságokhoz, Jobb eredmények elérése végett őszin­tén vitassák meg a helyzetet. A párt ellenőrzésben részt vett szakemberek kijelentették, hogy a szövetkezetben úgy kell biztosítani a takarmáűyké­­szítést, hogy elkerüjék az anyag el­értéktelenedését, jobban ki kell hasz­nálni a takarmányszalmát, törődni kell az aljazással, mert a tehenek alatt egyáltalán nincs szalma és vi­szonylag piszkosak. Meg kell javítani a fejöberendezéseket, biztosítani kell az alapos higiéniát, ám a leghelye­sebb a tehenek helyes és Idejében történő megtermékenyítése, amit ed­dig nem biztosítottak, s ez is hatás­sal volt a tejhozam csökkenésére. A tehéngondozók arról beszéltek, hogy a szilázsanyag attól is értékét veszí­ti, hogy sok benne a sár, meg a kő­törmelék, hogy gyakran csak azért nem tudják alaposan elkészíteni a szilázsanyagot a takarmánykeveré­kekkel, mert nem szállítanak elég szalmát, s a pelletezett takarmányt sem helyesen osztják el. Egyéb ész­revételeik is voltak. Közös erővel törekedtek a bajok megoldására. Jelen volt Perecz Gyula szövetkezeti elnök és Pavol Lipták, az üzemi pártbizottság elnöke, Šte­fan Lipták zootechnikus, meg az üze­mi pártbizottság tagjai. A pártellen­őrző bizottság tagjai konkrét intézke­déseket javasoltak az általános hely­zet javítására. Egyebek között azt isr, hogy az üzemi pártbizottság elnöke mindaddig, míg meg nem javul a helyzet a tejhozam emelkedésében, a szövetkezeti farmon fog tartózkodni és rendszeres segítséget nyújt a párt­csoportoknak, hogy a párttagok mu­tassanak példát a többieknek a fo­gyatékosságok kiküszöbölésében és szocialista vállalásokban. A pártellenőrzési nap megmutatta, hogy a párt hogyan nyújthat konkrét segítséget egy lemaradó efsz állat-* tenyésztésében, hogyan segíthet a já­rási pártbizottság hatékonyan a szak­emberek, kommunisták segítségével a problémák megoldásában. KRAJCSOVICS FERDINAND Fórumot a tömegeknek A tornaijai társadalmi szervezetek a tömegpolitikai munkában Mit tesznek a hétezer lakosú Tornaija (Šafárikovo) társa­dalmi szervezetei a tömegpoli­tikai munka kibontakoztatásáért? — Ezzel a kérdéssel fordultam C s I z i Jánoshoz, a városi nemzeti bizottság titkárához. — Az egykori járási székhelyen a tömegszervezetek alapszervezetei há­rom éve formálódtak városi szerve­zetekké és kerültek a Nemzeti Front védőszárnyai alá. A Nemzeti Front irányítja most a sajátos szerepkörö­ket betöltő sok kis „sejtet“. Hadd ejtsünk szót valamennyiről, hiszen valamilyen formában szocialista élet­módra és gondolkodásra nevelik az embereket. Legaktívabb a SZISZ. A fiatalokkal törődünk a legtöbbet. Van saját ze­nekaruk és klubjuk, ahol a viszon­tagságos évek után szolid, tevékeny klubélet zajlik. Ifjúsági találkozókat szerveznek, politikai rendezvényein­ken rendszeresen szerepelnek kultu­rális műsorokkal. A CSEMADOK városi szervezete a nemzetiségi kultúra továbbfejlesztése és ápolása mellett bekapcsolódik a politikai és társadalmi évfordulók megünneplésébe. Elismeréssel szólha­tok Irodalmi körükről, énekkarukról és színjátszó csoportjukról. Méltatás­ra érdemes művelődési klubjuk. A Nőszövetség szervezete tagjainak többsége az énekkari mozgalom lel­kes részvevője. A Testnevelési és Sportszövetség főként üzemek keretében működik, tagjai részt vállalnak a választási programok megvalósításában. Az önkéntes tűzoltószervezetek megfiatalítása elnapolhatatlan fel­adatunk. A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szö­vetség városi szervezete számos ak­cióval gazdagítja a közművelődési programot, a szocializmusnak, a né­pek összefogásának és kölcsönös se­gítségének eszméit hirdeti. Figyelmet érdemel a Honvédelmi Szövetség és az Antifasiszta Harco­sok Szövetsége városi szervezetének eszmei-tudatformáló nevelő szerepe is. Az ideológiai nevelésben a legered­­ménáyesebb tömegpolitikai munkát a polgári ügyek testületé végzi. Tavaly a legjobbnak minősítették a járás­ban: 84 névadó ünnepségen, 68 eskü­vőn (csak öten igényeltek egyházi szertartást is) és 24 polgári temeté­sen szerepelt elismerést érdemlő színvonalú munkával. A polgári ügyek testületé tagjainak Jelenlétében te­szik le szikra-fogadalmukat a legfia­talabbak, bensőséges ünnepség kere­tében itt búcsúznak a bevonulóktól és Itt fogadják a leszerelő katonákat. A járásban páratlan kezdeménye­zéssel újszerűén terjesztik, népszerű­sítik a tudományos világnézetet. A pedagógusok az iskolákban a tizen­évesek közül hűségfogadalom-tételre kiszemelik azokat a tanulókat, akik szüleik és oktatóik ráhatására elkö­telezték magukat a marxizmus-leni­­nlzmus tanítása, eszméi melletti Oj példa, hogy a végzős gimnazisták a polgári ügyek testületének esztétikát Ízléssel berendezett termében rende­zik meg ünnepélyes szalagavatójukat. A püt tevékenységéhez tartozik az is, hogy évente megrendezi az érdemes párttagok találkozóját, és tagjai rend­szeresen felkeresik a város legidő­­seb polgárait (a 90 éven felülieket). A Szlovákiában a legjobbak között számon tartott városi körzeti könyv­tár tizennégy falusi fiókkönyvtár munkáját irányítja. — A városi pártszervezet és a vá­rosi nemzeti bizottság tanácsa mit tesz a szervezetek munkája színvo­nalának emeléséért? — A városi pártszervezetnek há­rom utcai szervezete van. Negyed­évenként nyilvános pártgyüléseket rendeznek. A legutóbbin a CSKP Köz­ponti Bizottsága 4. és 5. ülésének ha­tározatait és jelentőségüket Ismer­tették a lakossággal. Tavaly a lakos­ság 13 százaléka vett részt ezeken a fórumokon. A kisebb kőrzetekbén a városi átlagnál jobb volt a részvé­teli arányszám. Az utóbbi években a városban lakó 1400 cigány polgártársunk életének megszervezésében és a hasznos tár­sadalmi munkába való beilleszkedé­sében is rendkívül kedvező eredmé­nyeket értünk el. Legutóbb a XVI. pártkongresszus határozataiból kifolyólag ránk vonat­kozó feladatokkal ismertettük meg a nemzeti bizottság tanácsának tagjait. Fő célunk: képviselőink választóke­rületeikben minél többet foglalkoz­zanak az emberek problémáival, min­dennapi bajaik orvoslásával, gond­jaikkal. Bizalmuk megnyerését a leg­fontosabb tényezőnek tartjuk! — Mennyire tárulkoznak ki az em­berek a nyilvános gyüléseűken? — A tömegeknek olyan fórumot kell biztosítanunk, amelyen bizalmas és* őszinte párbeszéd keretében tájé­kozódhatnak az ország politikát és gazdasági kérdéseiről. A formális, frázispufogtatő összejövetelek gya­korlatát meg kell szüntetnünk, hi­szen nekünk nem lehet közömbös, milyen az emberek politikai közér­zete. A tömeggyűléseken elhangzott fel­szólalásokat megvitatjuk, elemezzük, szóban és írásban válaszolunk, a ké­rések, javaslatok elbírálása után meg intézkedünk. — Hogyan használják ki a politi­kai propaganda szemléltető agitációs formáját? — Az agitáclős központok csoport­jai a pártszervezet irányítása, utasí­tása szerint végzik ez a munkát, mondhatom lelkiismeretesn. A han­gosanbeszélő munkáját végző kör ugyanakkor hangképekkel fejt ki ha­sonló törekvést. — Bizonyára a tömegpolitikai mun­kában is előfordulnak akadályok, ne­hézségek? — így igaz. A bürokrácia nagyon nehezíti a nép és az állam szótérté­­sét. Mi, tisztségviseleők tartjuk a kapcsolatot az állam és a néphata­lom között. Feladatunknak azonban nem tehetünk maradéktalanul eleget, ha napi négy-öt gyűlésre, értekezlet­re, tanácskozásra vagyunk hivatalo­sak! Ezek miatt kevés időnk jut az emberekre, hogy szót váltsunk, meg­hallgassuk problémáikat. Arra törek­szünk, hogy a tanácskozások, ame­lyeken eddig csak beszámolók hang­zottak el, ezentúl lehetőséget adja­nak élénk társadalmi vitára. KORCSMAROS LÄSZLÖ ITTHON TÖRTÉNT Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök fogadta a CSKP Központi Bi­zottságának vendégeként hazánkban tartózkodó Havasi Ferencet, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, a KB titkárát, aki prágai tartóz­kodása során megbeszéléseket foly­tatott Miloš Jakešsal, a KB Elnöksé­gének tagjával, a KB titkárával és Jozef Lenárttal, a KB Elnökségének tagjával, az SZLKP Központi Bizott­ságának első titkárával. A baráti be­szélgetésen Kovács Béla prágai ma­gyar nagykövet jelenlétében eszme­cserét folytattak a CSKP XVI. és az MSZMP XII. kongresszusa gazdasági vonatkozású határozatainak végrehaj­tásáról. Áttekintették a csehszlovák— magyar kölcsönös kapcsolatok to­vábbfejlesztésének, valamint a tudo­mányos-műszaki együttműködés el­mélyítésének kérdéseit. Vasil Bifak, a CSKP Központi Bi­zottsága Elnökségének tagja, a KB titkára fogadta az Ecuadori Kommu­nista Párt Központi Bizottságának küldöttségét, amely René Mauge Mosquero főtitkár vezetésével ha­zánkban vendégeskedett. A dolgozók jólétéért A hőnap elején Bratislavában ta­nácskozott a szakszervezetek szlová­kiai kongresszusa. A tanácskozáson a CSKP Központi Bizottságának, a Nemzeti Front Szlovákiai Központi Bizottságának, az SZSZK kormányá­nak küldöttségét Jozef Lenárt, a CSKP Központi Bizottsága Elnöksé­gének tagja, az SZLKP Központi Bi­zottságának elnöke, a Szakszerveze­tek Központi Tanácsának küldöttsé­gét Karel Hoffmann elvtárs, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, az SZKT elnöke vezette. A kongresszusi beszámolót Ladislav Abrahám, az SZLKP Központi Bizott­sága Elnökségének tagja, a Szakszer­vezetek Szlovákiai Tanácsának elnö­ke terjesztette elő. A beszámoló ki­emelte: a jelenlegi feltételek között rendkívül fontos, hogy fordulatot ér­jünk el főként az irányító szervek tevékenységében. A szakszervezetek kötelessége, hogy közérthetően és meggyőzően szóljanak a nehéz fel­adatokról. El kell érnünk, hogy a ve­zetők, a tisztségviselők és a dolgo­zók széles táborához tartozók vala­­menylen megértsék: az erőforrások kihasználásában az extenzív fejlesz­tés átjárói rá kell térnünk az inten­zív fejlesztés átjára, minden munká­ban érvényesülnie kell a kiváló mi­nőség és a nagyfokú hatékonyság követelményének. A beszámoló említést tett a kor­mányszervek és a szakszervezetek közös feladatainak teljesítéséről, az egységes eljárás helyességéről. A szocialista munkaverseny szervezésé­ben szüntelenül hangsúlyoztuk annak a szükségességét, hogy a dolgozók kezdeményezését a döntően fontos tervfeladatokra, s mindenekelőtt a hatékonyság fokozására, a minőség javítására, a nyersanyag, anyagok és a fűtőanyag ésszerű és takarékos felhasználására kell Irányítani. A gazdasági szervezetekkel együttmű­ködve, e célbői kiindulva szerveztük a szocialista munkaversenyt és a komplex raclonallzáciős brigádok te­vékenységét. A vállalások és kezde­ményezések közös nevezője volt és jelenleg Is az a dolgozók többségé­nek áldozatossága és határozottsága, amelyet a tervezett feladatok telje­sítése folyamán bizonyítanak be. A beszámoló a továbbiakban a dol­gozókról való komplex gondoskodás­ban betöltött szakszervezeti szerepről szólott. Döntően fontos teendő a dol­gozók munkavédelmi eszközökkel va­ló jobb ellátása. Kiemelte a szakszer­vezetek nevelő munkájának szerepét a szocialista öntudat elmélyítésében. Kidomborította, hogy a szakszervezeti munkában még intenzívebben kell érvényesülnie a proletár és szocia­lista internacionalizmusnak. A vitában felszólaló Jozef Lenért elvtárs sikerként állapította meg, hogy az elmúlt öt esztendőben jelen­tősen előrehaladtunk a fejlett szo­cialista társadalom építésében és to­vábbfejlesztettük hazánkat. Fejlődött a népgazdaság és ennek alapján emelkedett a dolgozók életszínvonala. Tovább mélyül a munkásosztály ve­zető társadalmi szerepe és szövetsé­ge a szövetkezeti parasztsággal meg az értelmiséggel. Szlovákia fejlődésé­hez nagymértékben hozzájárultak a szakszervezetek is, fokozódott akció­­képességük és befolyásuk a dolgo­zók körében. Az új ötéves terv kezdeti teljesíté­séről szólva Lenárt elvtárs megje­gyezte, hogy eredmények születtek az Ipari termelés növekedésében, gazdaságossá tételében, az anyagfo­gyasztás csökkentésében, általában teljesítettük az áruszállítási tervet, a kivitel gyorsabban nőtt a behoza­talnál. Am nem sikerült leküzdenünk a berunházási fogyatékosságokat és a rossz Időjárás miatt nem sikerült teljesítenünk a növénytermesztési fel­adatokat. Feladatainkat feltétlenül teljesítenünk kell, ha azt akarjuk, hogy megtartsuk és tovább emeljük életszínvonalunkat. Szükséges, hogy céljaink eléréséhez megnyerjünk min­den dolgozót. Lenárt elvtárs tevékenységi szaka-* szók szerint említést tett a szakszer­vezetek feladatairól, kiemelte a bé­keharcban betöltött fontos szerepü­ket. Beszédét azzal a derűlátó meg­állapítással fejezte be, hogy biztosí­tani tudjuk társadalmunk dinamikus és sokoldalú fejlődését. A jelen Idő­szak méginkóbb lehetővé teszi és egyben megköveteli, hogy a szocia­lizmus előnyeit egybekapcsoljuk a tudományos-műszaki forradalom vív­mányaival. Biztonságérzetünket és derűlátásunkat arra alapozzuk, hogy az egyre erősödő szocialista közös­séghez tartozunk, részt veszünk a szocialista gazdasági Integrációban, valamint a béke megőrzéséért és megszilárdításáért vívott küzdelem­ben. Biztonságérzetünk és derűlátá­sunk arra épül, hogy minden érték alkotója és haszonélvezője maga a nép, a városok és falvak lakossága, amelynek élén a CSKP vezette mun­kásosztály áll. A vitában Karel Hoffmann elvtárs is felszólalt. A kétnapos tanácskozás után megválasztották a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom új szlová­kiai szerveit és tisztségviselőit. A Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsá­nak elnökévé ismét Ladislav Abrahá­­mot választották, titkárává Marta Ludrovskát, Otto Moncmant és Merva Lórántot. A revíziós bizottság elnö­kévé Ismét Ľudovít Zervant választot­ták. A kongresszus részvevői levelet Intéztek a CSKP és az SZLKP Köz­ponti Bizottságához, valamint a Szak­­szervezetek Központi Tanácsához s biztosították e szerveket, hogy ha­zánk további felvirágoztatásán fog­nak munkálkodni. A kongresszus ez­zel befejezte munkáját. Nőnapi ünnepségek A nemzetközi nőnap hazánkban Is alkalom volt arra, hogy méltassák a szocializmus építésében alkotóan és kezdeményezően részt vevő harcos­társaink érdemeit. A prágai várban hagyományos fo­gadás keretében találkozott Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, köztársasági elnök a csehszlovákiai nők 250 tagú küldött­ségével. Husák elvtárs köszönetét mondott a nők mindennapi áldozatos munkájáért, amelyet a gyárakban, a földeken, a szolgáltatóiparban, a ke­reskedelemben, a közoktatásban, a kulturális életben és más területeken végeznek, és hangoztatta: Életünk egyre újabb és meggyőzőbb bizonyí­tékokkal támasztja alá, hogy a szo­cializmus a nők számára a minden­­napi gyakorlatban valóban egyenjogú helyzetet biztosít. Csehszlovákiában teljes mértékben megvalósult a mun­kásmozgalomnak és pártunk politi­kájának az az alapelve, hogy a nők egyenjogúságáért és az életben való tevékeny részvételéért folytatott küz­delem elválaszthatatlan része és Je­lentős ereje az új, szociális szem­pontból Igazságos társadalmi rend­szerért vívott forradalmi harcnak. A nemzetközi nőnap alkalmából a prágai Kultúrpalota nagytermében békegyűlést rendeztek, melyen vezető közéleti személyiségek Is részt vet­tek. Marie Kabrhelovának, a Cseh­szlovákiai Nőszövetség Központi Bi­zottsága elnökének megnyitó szavat után Vatil Bifak, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára mondott ünnepi beszédet, melyben nagyra értékelte a nők ál­dozatos, alkotó társadalmi tevékeny­ségét. Nemzetközi kérdésekkel foglalkoz­va elemezte a nők helyzetét a nyu­gati országokban. Rámutatott a fegy­verkezési hajsza veszélyeire és az imperialisták világuralml törekvé­seire. Hangoztatta, hogy ennek csak­is a Szovjetunió, a többi szocialista ország, valamint a haladó és béke­szerető erők egysége tud gátat vetni. A lengyelországi helyzettel foglal­kozva elítélte a Nyugat beavatkozási kísérleteit. Bírálőan szólott az Olasz Kommunista Párt vezetőségének a lé­tező szocializmus országaival szem­beni magatartásáról is. Bratislavában a Szakszervezetek Házában rendeztek tiltakozó gyűlést nukleáris háború veszélye ellen. Az ünnepi szónok, Bohui TrávniCek, az SZLKP Központi Bizottsága Titkársá­gának tagja beszédében hangoztatta, hogy a Szovjetunió sohasem kezde­ményezte a lázas fegyverkezési haj­szát. Nem a Szovjetunió, hanem az Egyesült Államok fejlesztette ki az első atomfegyvereket, s kezdte meg neutronbomba gyártását is. Az Egye­sült Államok az enyhülés és a békés együttműködés Irányvonalát szemben­állással akarja felcserélni. Ebben a helyzetben nagy felelősség hárul a szervezett nőmozgalomra, a Nemzet­­kői Demokratikus Nőszövetségre a jelen és a jövő nemzedékének életé­ért, a vtlágbéke megőrzéséért és szi­lárdításáért. Ebben nagy jelentősége volt a nők tavalyi prágai vllágkong­­reszsusának. Nem akarunk olyan fegyvereket, amelyek nem tesznek kárt a babakocsiban, de kioltják a benne levő gyermek életét — ez a világkongresszus felhívásénak Irány­vonala, — hangoztatta Bohuš Tráv­­niőek-A nemzetközi nőnap alkalmából Jozef Lenárt, az SZLKP Központi Bi­zottságának első titkára, Peter Colot­­ka szlovák miniszterelnök és más ve­zető személyiségek fogadták a bratl­­slavai nők küldöttségét a bratislavai várban.

Next

/
Thumbnails
Contents