Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-03-20 / 11. szám

1982. március 20.

SZABAD FÖLDMŰVES,

3

A Véniiiz-14 is célhoz No

A Vénusz—13 automatikus szovjet bolygóközi űrszonda leszálló egységét követően a Vénusz—14 automatikus szovjet űrszonda leszálló egy sége ts elérte a Vénusz felszínét. Szintén mintát vett a bolygó talajából, színes panorámaképeket közvetített a Földre. A Vénusz—14 mintegy ezer kilométeres távolságban van a Vénusz—13-től. A talaj itt igen régi kőzet, az űrszonda műszerei kis ki terjedéső lávafolyamokat észleltek, kémiai mállás jeleivel.

A leszállóegységbe épített telefotóméterek elkészítették a panorámafelvételeket, Ismét három — vörös, kék és zöld — színképben. Működésbe lépett az automatikus fúróberendezés is, és kis mennyiségű talajmintát vett. Az automatikus berendezések vizsgálták a felszín sajátosságait, a talaj fizikai-mechanikai tulajdonsá gait, az elektromos vezetőképesség változásait, a felszín esetleges szeizmikus mozgásait is.

A Vénusz—14 — „párjához“ hasonlóan — a négyhónapos út során is rendkíóvül sok értékes adatot továbbított a Földre. Két ízben módosították az űrszonda pályáját. A Vénusz közelébe érve levált az űrszondáról a leszállóegység, s a landoláskor is adatokat juttattak a Földre a bolygó atmoszférájáról, mérték annak izotóp- és vegyi összetételét, vizsgálták a felhőtakarót, annak szerkezetét, a napfény eloszlását, a légkör elektromos töltését. Ez a leszállóegység ts eljuttatta a Vénusz felszínére a Szovjetunió címerét.

A Vénusz—14 bolygóközi űrszonda is most olyan pályán kering, amelynek középpontjában a Nap van -■— vagyis valóságos bolygóként. Változatlanul továbbít vizsgálati adatokat a Földre a bolygóközi térről.

A Vénusz—14 leszállóegysége rövidebb ideig dolgozott a Vénusz felszínén, mint társa, a Vénusz—13. Ezúttal csak 57 percen át állt ellen a berendezés a hatalmas hőségnek és az óriási nyomásnak, azonban ez is csaknem kétszerese a tudósok által tervezett „munkaidőnek“. Ugyanis harminc perc elegendő volt valamennyi feladat elvégzésére.

A Vénusz-műszerek- a többi között kimutatták, hogy a Vénusz atmoszférájában a neon és kripton ritka izotópjai találhatók. A Vihar elnevezésű műszer az atmoszféra elektromos jelenségeit mérte, egyben jelezte a Földnek, hogy a leszálláskor kinyílt a leszállóegység ejtőernyője.

Az a körzet, amelyről a Vénusz—13 színes fényképeket továbbított a Földre, tropikus magasföldi sivatagra emlékeztet, — állapította meg V. Barszukov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja, aki a tv-nézőknek bemutatta az első színes fényképet.

Az űrlaboratórium automatikus berendezései közé egy földrengésjelző is tartozott, mert a tudósok úgy vélik, hogy a Vénuszon van vulkanikus tevékenység, s enriek mérésére szolgált a műszer. Érzékenységére jellemző, hogy a földi próbák során egy épület tizedik emeletén helyezték el, és érzékelte, hogy a Földszinten a laboratórium munkatársai sétálgatnak. Az adatok feldolgozása még folyik, de az első megítélések szerint valóban tapasztalható talajmozgás a Vénuszon.

Az utóbbi időben Közép-Ameri ka mind nagyobb szerephez Jut Washington politikájában Defenzív tervekről van szó, persze nem abban az értelemben, ahogy a Reagan-kormány állítja. Washington ugyanis „veszélyeztetve“ érzi magát a nemzetközi kommunizmustól és a terrorizmustól, melynek előretolt hadállásait Kubában, Nicaraguában és a népi felszabadító harcot vívó Salvadorban látja. Aligha veszélyeztethetik ezek az országok az imperialista nagyhatalmat. Ha Washington valamilyen veszélyt érez, akkor ez az idők szelleme, a nemzeti felszabadító harc szellemének terjedése, azt pedig nem lehet megállítani. Az nem „exportcikk“.

Ami pedig még fenyegetheti a mindenkori amerikai kormányt, az az, hogy Latin-Amerlkában és főként Közép-Amerikában minden támogatást megadtak a brutális katonai-diktátori rendszereknek, hogy tolják az USA szekerét és biztosítsák a forradalmi „csendet,. A diktatúrák napjai azonban leáldozóban vannak, s ezért felette kellemetlen a Fehér Háznak, ha kitudódnak nem éppen tisztességes kapcsolatai az olyan véreskezű állam- és kormányfőkkel, mint a salvadori Napoleon Duarte vagy a guatemalai Romeo Lucas Garcia tábornok.

Mindkét országban választást kellett, illetve kell tartani, hogy a fennálló rend kozmetikáltabbnak tűnhessen, s Washingtont ne érje nemzetközi elmarasztalás törvénytelen diktatúrák támogatása miatt. Ugyanis még nem avult el az a mondás, hogy madarat tolláról, embert barátjáról.

A demokratikus polgári jogok és szabadságjogok bajnokának hírében tetszelgő washingtoni kormányzat ugyanis Guatemalában olyan rend-KOMMENTÁRUNK

szert támogat, amelynek jelszava az erőszak. Éspedig azóta, amióta a CIA és a Pentagon segítségével bizonyos Armas ezredes 1954-ben megdöntötte Arbenz ezredes demokratikus kormányát A több mint negyedszázad alatt 50 ezer politikai gyilkosság történt Guatemalában, mely a borza lom jelképe lett. Az államapparátus, az egyenruhás és titkos rendőrség az

„Választások”

fegyverek

árnyékában

ültetvényesek és nagytőkések szolgálatában áll, akiknek még magánhadseregeik is vannak. Fegyverük a terror. Aki az emberi jogokra hivatkozik, tisztességesebb bért, emberibb munkafeltételeket követel — a „kommunisták bérence“ s rövid úton végeznek vele.

A terror még nagyobb megtestesítői azonban az olyan ellenőrizhetetlen magánjellegű fegyveres alakulatok, mint a Manó Blanda (Fehér Kéz), Antikommunista Titkos Hadsereg, a különféle halálbrigádok, Új Antikommunista Szervezet. Munkájuk jellegzetessége: feketelisták alapján dolgoznak, megelőző akciókat hajtanak végre, hogy „ne legyen melegágya“ a komunizmusnak. Egyetemi tanárokat csakúgy szitává lőnek fényes

''as'.’as’j

nappal az utcán, mint tolókocsis bénákat.

Washingtonnak kedvére van ez a rendszer, mert páni félelmében „útját állja a nemzetközi kommunizmusnak“. Am, mégis kellemetlen neki, mert messze van a szalonképességtől. Ezért a Reagan-kormányzat, mely fegyveres beavatkozásra készült a salvadori haladó erők ellen, Kubát és Niacaraguát is folyvást fenyegeti, most feltételül szabta a guatemalai terrorrendszernek, hogy „tisztességes“ választással biztosítsák a rendszer fennállásának folytatását. A kormány jelöltje Anibal Guevara Rodriguez tábornok, egykor hadügyminiszter volt Lucas Garcia kormányában. Neki van a legnagyobb esélye az államfői szék elfoglalására, mert az erőszak minden szervezetét mozgósították, hogy a választásra jogosultak reá szavazzanak. Am a több mint hétmillió lakos közül választásra jogosultnak ítélt 2 millió 300 személynek alig 40 százaléka élt a jogával, a többiek elrejtőztek a karhatalom elől. Sem a csábító ígéretek, sem az elrettentő fenyegetések nem hatottak. Így aztán közeleg az idő, hogy az államtanácsnak kell kijelölnie az eredmények alapján az új elnököt. A választásban részt vett többi Jobboldali párt elnökjelöltje máris hamisítással vádolta meg Lucas Gardát, illetve kiszemelt utódát, Anibal Guevarát, a „Népi Demokratikus Front“ jelöltjét.

Guevara biztosan elfoglalja az elnöki széket, de ami Guatemalában lezajlott, már most a „választási bohózat“ jelzőt kapta.

—incz—

x Jtws »'/'Лглгг.'в'/'ХГ/ ЛТГ1- .тг- r J?

KÜLFÖLDI TAPASZTALATOK

Növelik a szaruasmarhalios termelését

A húshasznosítási szarvasmarhaállomány növelésére, a tartás jövedelmezőségének fokozására szarvasmarhahűs-termelő gazdasági társaság alakult hatvan részvevővel. A Mezőhegyes! Mezőgazdasági Kombinát gesztorságával működő társaságnak állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, cukorgyárak, az Állattenyésztési Kutató Intézet, az Allatforgalmi és Húsipari Tröszt és a Terimpex a tagjai.

A húshasznú szarvasmarha-tartás fejlődése — a tejtermedésre fenntartott tehenészetekéhez képest — az utóbbi években megtorpant, az állomány megcsappant, s a tartási körülmények sem tették lehetővé az ágazat gazdaságosságának növelését. Ugyanakkor a marhahús keresett termék mind a hazai, mind pedig a külpiacon. Éppen ezért az állomány növelésére, a tartástechnológiák színvonalának emelésére fogtak most össze az üzemek, közös munkával igyekeznek megteremteni ehhez a feltételeket.

A húshasznosítású szarvasmarhaállomány Jelenleg 75 ezer állatból áll, s a számítások szerint számuk 1985-ig megkétszereződhet.

Közös novenwédoszer-kutatás

A szovjet össz-szövetségi Növényvédőszer Kutató Intézet és a magyarországi veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet a növényvédőszerkutatás ötéves programjára kötött megállapodást. Együtt dolgozunk ki egy növényvédőszer-tesztet, megalkotva az eljáráshoz szükséges műszert is, amely zöld algák tömegének felhasználásával mutatja ki a különböző vegyületek hatását a fotószintézísre. A gyomirtó szerek többsége ugyanis úgy hat, hogy gátolja a gyomok fotószintézisét és így pusztítja el a káros növényeket. A zöld alga alkalmazásával csak néhány órára

van szükség ahhoz, hogy minősítsék az új vegyül etet.

Abban Is megállapodtak, hogy fölöslegessé téve az importot, saját alapanyagokból közösen fejlesztenek ki új gyomtrtűszer-kombinficiókat. Az

új típusú gyomirtó szerek gyártására korszerű technológiát és berendezést fejlesztenek ki, a szovjet partnerek pedig egy rovarölő készítésének technológiáját dolgozzák ki, és a gyártási eljárásokat átadják egymásnak. A két tudományos intézet több mint húsz éve működik együtt, közös munkájuk eredménye volt korábban az Izofosz nevű nagy hatású rizsgyomirtó is.

о

'u

3

S«ä

cs

m

X,

Q

a

31

<

N

(Л

A Kínai Népköztársaság általános külpolitikáján, az egyes világrészek országaihoz való viszonyulásában, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalmon belül, s általában a forradalmi erők mozgalmához való hozzáállásán vörös fonálként húzódik a pekingi vezetés szovjetellenessége. Ez az alfája és ómegája a pekingi párt- és állami vezetők minden nemzetközi lépésének. Kommunisták és nem kommunisták világszerte feltették és felteszik a kérdést, hogyan lehetséges ez? Mi az indítéka annak, hogy a kínai vezetés szakadár csoportok létesítésével és kiépítésével próbálkozik a testvérpártokban, noha ez Irányú próbálkozásai a gyakorlatban általában kudarccal végződnek. Szovjetellenes színezete volt az elmúlt években a spanyol és olasz pártküldöttség pekingi látogatásának, vezetőik ugyanis nem határolták el magukat eléggé határozottan a kínai vezetés élén álló ismert személyiségek bősz szovjetellenes kirohanásaitól.

AZ ÁRULÁS kezdete

Á Kínai Kommunista Párt tavaly júliusban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját, s ebből az alkalomból a világ kommunistái reményüket fejezték ki, hogy a Mao utáni tisztulási folyamatban a KKP vezetősége visszatér a marxfzmus-lenlnizmus útjára s a mozgalomban helyreáll az eszmei egység, megszűnik a pekingi vezetés ádáz szovjetellenessége. Nem így történt. Am a gyökereket keresve látnunk kell, hogy nem újkeletű problémáról van szó. A két párt, illetve ország kapcsolatait azonban korántsem ellenségesség jellemezte, a szovjetellenes irányvonal kialakulása a harmincas évektől datálódik, amikor Mao Ce-tung polgárháborús napóleoni törekvéseinek a csúcsa felé tartott. A Kínai KP kezdeti tevékenységének légkörére sajátos az egyik alapító tagnak, Li Ta-csaónak jellemzése: „Büszkén üdvözölnünk kell az orosz forradalmat, az új világcivilizáció fényét. Figyelnünk kell a szabadság és a humánum alapelveire épülő Oroszországból érkező hírekre. Csak akkor fogunk lépést tartani a világhaladással“.

Lenin, a bolsevik párt, a szovjet kommunisták a proletár Internacionalizmus szellemében nagy segítséget nyújtottak a kínai marxista-leninista szellemű forradalmi mozgalomnak, a párt sajátos körülmények közötti stratégiájának és taktikájának kidolgozásában. Annál furcsább, hogy egyes kínai pártvezetők és ideológusok a Kommunista Internactonálét és a szovjet kommunistákat okolták azokért a kudarcokért és vereségekért, amelyeket saját hibáik, a kollektív bölcsességből fakadó tanácsok meg nem hallgatása miatt szenvedtek el. Hu Csiao-mu titkársági tag írta annak idején Csang Kai-sek 1927. évi kuomintangista lázadására utalva, hogy „az ellenségnek nem sikerült volna egyetlen csapással levernie a forradalmat, ha a lázadás küszöbén tekintetbe vették volna az SZK(b)P és a Komintern tanácsait“. A véres események a kínai párt legjobbjai

százezreinek életébe kerültek.

Egy foglalta el fokozatosan a forradalmár alapítók helyét Mao Ce-tung, aki 1938-tól arra törekedett, hogy a marxizmus-lenlnizmus és a proletár internacionalizmus szellemét primitív kispolgári nacionalizmussal és a pragmatizmus elemeivel szorítsa ki. Ennek kísérő jelensége volt az is, hogy Mao a hadseregben likvidálta a forradalmi pártkádereket, véres megtorlásokat alkalmazott az északi vidékek forradalmi szellemű paraszti lakosság ellen, amely helyenként népi tanácsokat alakított hatalmi szervként. Az idő kedvezett Mao terveinek, mert a negyvenes években a Szovjetunió likingben Teng Hsziao-pinggel tárgyalt, a Le Monde beszámolójában megjegyezte, hogy a franciákat meglepte, milyen „rögeszmés Jelleget ölt vendéglátóik szemében a szovjet probléma. Miután Franciaország és Kína között az egyik alapvető nézeteltérés a Szovjetunióval való kapcsolatokról alkotott koncepció, ez nem könnyíti meg a vitát és a kölcsönös megértést“.

A megátalkodott szovjetellenesség az az erő, amely a maóista vezetésű Kínát az amerikai imperializmus szövetségébe sodorja. Sisco volt amerikai külügyminiszter-helyettes egy tanulmányában az amerikai politika öt prioritása közül a harmadik fon-Kínai változatok

VII. Történelmi rövidlátás

gyelme is a hitleri agresszió visszaverésére terelődött.

TELJES SZAKÍTÁS

Maga Mao Ce-tung is beismerte, hogy a Szovjetunió ázsiai felszabadító szerepe gyorsította meg a kínai forradalom győzelmét, a népköztársaság kikiáltását, bár előzőén azzal rágalmazta a Kommunista Intemacionálét és Moszkvát, hogy „megtiltották a forradalom győzelme kivívásának meggyorsítását“. Ügy látszott, hogy a KKP VIII. kongresszusa 1954-ben rendet teremt az eszmei zűrzavarban, helyére teszi az értékeket. Alig telt el néhány év, Mao és burzsoá nacionalista hívei a vezetésben frontális támadást intéztek a VIII. kongresszus marxistaleninista szellemű határozatai, a nagykínai sovinizmus veszélyére is figyelmeztető dokumentumai ellen. Támadták a Szovjetunió politikáját, a XX. pártkongresszus történelmi nevezetességű határozatait. A kínai fél fokozatosan nyílt területi követeléssel lépett fel a szovjetországgal szemben: úgy mond „történelmi alapon“ másfél millió négyzetkilométernyi területet követel magának. Először is a cári hódító politika okozta sérelmekre hivatkozik, holott a szovjetrendszer már a kezdet kezdetén semmissé nyilvánított minden olyan cári dokumentumot, szerződést, mely megkárosíottta a másik felet. Másodszor Kína olyan alapokon nyilvánít a „maga területének“ örökös szovjet földeket, hogy a kínai uralkodóház tagjai egykor benősültek a mai Kazahsztán stb. területén élt törzsek vezetőinek családjaiba, s úgymond hagyományként illette meg őket az a terület.

SZOVJETELLENESSÉG,

MINT ÜZLET

Tény az, hogy bizonyos kínai körök közönséges üzleti megfontolásból „keresni akarnak szovjetellenességükön“. Ez már a Pekingben kilincselő nyugati küldöttségeknek is feltűnt. Amikor Raymond Barre, az előző francia koimány miniszterelnöke Petossági sorrendben említi a szovjetamerikai viszonnyal egybekapcsolt kínai kapcsolatokat. „A hosszan tartó szovjet—kínai ellenségeskedés olyan erőforrásokat fog lekötni, amelyeket Moszkva különben a Nyugat ellen koncentrálna“. Elárulja, hogy Washington azt a szerepet szánja Kínának, hogy lekössön bizonyos mennyiségű szovjet erőforrást és állandó veszélyt jelentsen a Szovjetunió számára.

Az SZKP utóbbi kongresszusai behatóan foglalkoztak a kínai párt és a szovjet—kínai viszony kérdéseivel. A XXV. kongresszus következetes elvszerűséggel leszögezte, hogy „ma már nem elég annyit mondani, hogy a maóista ideológia és politika nem egyeztethető össze a marxista-leninista tanítással. Egyenesen ellensége annak“. Brezsnyev elvtárs hangoztatta, hogy „Kína vonatkozásában is szilárdan tartjuk magunkat az egyenjogúság, a szuverenitás és a területi sérthetetlenség tiszteletben tartásának, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak, az erőszak alkalmazásáról való lemondásnak az elveihez. Hangoztatta, hogy ilyen alapon lehetőség nyílik jó viszony kialakulására a két ország között. Mint tudjuk, a kínai fél nem élt az alkalommal.

Az SZKP XXVI. kongresszusa tavaly sajnálattal állapította meg, hogy „Kína külpolitikájában egyelőre még semmiféle kedvező irányzatú változásról nem beszélhetünk. Ez a politika továbbra is a nemzetközi helyzet kiélezésére irányul, az imperializmus politikájával fonódik össze... A Szovjetunió nem kereste és nem is keresi a konfrontációt a Kínai Népköztársasággal. Mi az SZKP XXIV. és XXV. kongreszszusa által meghatározott irányvonalat követjük, és a jószomszédság alapján szeretnénk építeni kapcsolatainkat Kínával. Érvényben maradnak a Kínával való kapcsolatok rendezésére irányuló javaslataink, mint ahogyan változatlan a kínai nép iránti tiszteletünk és barátságunk érzése Is." LŰRINCZ LÄSZL0