Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-07-25 / 30. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1981. július 25. 2 Sok aprómunkából összetett társadalmi munka Az internacionalizmus talaján Ä bošicet (Kassa) Járás egyik legjobban gazdálkodó szövetkezete, az Ojfalusl (Nová Bodva) Efsz 1973 óta nyolc falu határában mintegy 2300 hektár szántóföldim gazdálkodik. Évi teljes termelése eléri a 80 millió koronát. Tavaly 140 százalékos tiszta nyereséggel zárták a gazdasági évet. Az átlagkereset 2300 korona körül mozgott. Az elnök irodájában vörös zászló ezzel a felirattal: A járás legjobb mezőgazdasági üzeme. Ezeknek az ismereteknek a tudatában kopogtunk be a fiatal pártelnökhöz. Hogyan érvényesül a pártalapszervezet vezető szerepe a hétszáz dolgozót foglalkoztató szövetkezetben most, a nyári mezőgazdasági munkák idején? HUTKAI ISTVÁN egy éve tölti be a felelősségteljes pártelnöki tisztséget, emellett egyéb teendők is nehezednek rá. ö az efsz alelnöke, a káderosztály és a szocialista munkabrigádok irányítója. Mindemellett a marxizmus-leninizmus esti egyetem másodéves hallgatója. Azt sem hallgathatom el, hogy az ifjú kommunista nagy realista. A tagság is nagyra becsüli becsületességét, elvhűségét, őszinte, nyílt, kulturált és gerinces egyéniségét. Rengeteg a teendője, így hamarosan fel is teszem az első kérdést: 0 Milyen a pártalapszervezet szerepe a gazdaság irányításában és hogyan szól bele a dolgokba? Természetesen, nagy a szerepe. Kiemelném a gazdasági problémák megoldását célzó kölcsönös törekvésünket, a mindennapi szervezésben végzett együttes munkát és egymás kölcsönös tiszteletét. Nyolcvanöt párttag szerepel létszámunkban, s négy pártcsoportban működnek, űk a párt-és gazdaságpolitika legközvetlenebb átvivői, népszerűsítői a dolgozók között. Bírálóan meg kell jegyeznem, hogy nem mindenki teljesíti maradéktalanul párttagsági kötelességeinek ezt a részét. Nagyobb áldozatosságot, érdeklődést várunk el tőlük, hiszen naponta foglalkozni kell a dolgozókkal. 0 Mennyire jellemző a párttagokra a személyes példamutatás a gazdasági feladatok teljesítésében és magatartásukban? — Nem mindegyik párttag érzi kötelességének a pártpolitika népszerűsítését, viszont korántsem állítom, hogy a szervezetben nincs meg a politikai egység. Mindnyájunk példaképéül állíthatjuk Hegedűs János fiatal újító gépjavítót, A mezőgazdaság kiváló dolgozója rezortkitüntetés viselőjét, valamint Bodnár Bertalan traktorost, pártvezetőségünk tevékeny tagját. 0 Hogyan törődnek a párttagok és pártonkivüliek eszmeipolitikai és szakismereteinek bővítésével? Sokrétűen. A párttagok évente középfokú pártoktatáson vesznek részt, hatan pedig a marxizmus-lenínizmus esti egyetem hallgatói. A pártonkívüliek is rendszeresen kellő tájékoztatásban részesülnek. Egységes politikai napokat szervezünk, amelyeken különféle témáról hangzanak el előadások, ezt követően pedig vitafórumon egészítik ki ismereteiket a szövetkezeti tagok. Az összejöveteleken előállnak a problémákkal, de javaslatokkal is fellépnek. Érdekli őket a gazdaság menete, eredményei, és ugyanúgy a nagyvilágban zajtó eseményekről is szeretnek tiszta képet kapni. Sokszor zavarba is hoznak kérdéseikkel, mert egyesekre nem mindig tudunk konkrét választ adni. Elvégre azzal mégsem rukkolhatok ki a tagság előtt, hogy a hiánycikknek számító pótalkatrészek beszerzése bizony sokszor nagy probléma, melyen csak egy odacsúsztatott százas vagy demizšon bor, esetleg egy mázsa búza segít. Ezt nevezzük korrupciónak, ami egyik ősellenségem, s igyekszem is a magam módján és lehetőségeimmel harcolni ellene. 0 Mi ennek az oka és hogyan szüntethető meg? — Ez a baj a rokonsági és az ismertségi kapcsolatokból ered, tehát megszüntetése módjának is ehhez kell igazodnia. 0 Kicsit eltértünk a témától. Zökkenjünk vissza: hogyan propagálják a szövetkezetben a politikai ég gazdasági eredményeket és eseményeket? — Különös gondot fordítunk rá. Valamennyi gazdasági udvarban hirdetőtáblák és faliújságok szemléltetik a szövetkezet fejlődését, a tervteljesltés legújabb eredményeit. Megalakítottuk a legjobb dolgozók galériáját. Aratáskor többször is megjelentetünk sokszorosított tájékoztatót. 0 A nyári mezőgazdasági munkák idején miben nyilvánul meg leginkább a pártszervezet vezető szerepe? — Elsősorban az ellenőrzésben! Elmondhatom, hogy legfontosabb gépeink ennek eredményeként állnak készen a „nagy bevetésre“. Programot dolgoztunk ki az aratási és a következő munkálatok gyors elvégzésére. Ezt a pártvezetőség is megvitatta, kiegészítette és jóváhagyta. Ezt a munkatervezetet aztán a tagság elé terjesztettük, s mindenki konkrét megbízatást kapott. Végezetül annyit, hogy a soksok aprómunkából kell kialakulnia a nagy, összetett társadalmi munkának. Egy jó pártprogram ötletadójának és megvalósítójának lenni — megtisztelő feladat. Éppen ezért szükségünk van minden ember agyára, szívére, kezére, mert ez pótolhatatlan. Koresmáros László Azokban a napokban, amikor az ENSZ tekintélyével visszaélve, a tagállamok töredéke azzal foglalkozik, hogy beavatkozzék egy szuverén ország belügyeibe, s nem létező kérdésből csináljon ügyet, az érintett ország, a Kambodzsai Népköztársaság külügyminisztere, Hun Sen, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára hivatalos baráti látogatást tett több európai szocialista országban. Így kereste íei hazánkat is. Á kambodzsai vendég megbeszéléseket folytatott csehszlovák kollégájával, Bohuslav Chüoupekkal. Fogadta őt Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági Prágában a múlt héten sajtóértekezleten számolt be élményeiről és tapasztalatairól a három és fél évi külföldi tartózkodás után hazatért dr. Jozef Hodic, a csehszlovák hírszerző szolgálat munkatársa. Információkat és dokumentumokat gyűjtött a külföldön alakult reakciós emigráns csoportosulások Csehszlovákia elleni tevékenységéről. Dr. Hodic sajtónyilatkozatában úgy jellemezte a politikai emigránsok szerepét, hogy nem képviselnek önálló politikai erőt, hanem tevékenységüket — nagyon szűk rétegről van sző — azoknak a politikája határozza meg, akiknek zsoldjában ellenséges feladatokat teljesítenek. Támogatják a nemzetközi kommunista mozgalom és a szocialista országok fejlődésének bomlasztására irányuló kísérleteket. A politikai emigránsok kiváltságos csoportja lényegében két kategóriába sorolható. Az első kategóriába az emigránsoknak az a része tartozik, amely ismereteivel segíteni tud a létező szocializmus problémáinak mélyebb megismerésében, s mindenekelőtt külföldön, ám odahaza is a szocializmus elleni harc nyílt és leplezett módszereit alkalmazza. A máelnök, Vasil Biľak, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára és Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnök-helyettes. A megbeszélések során a felek tájékoztatták egymást a pártkongresszusok eredményéről. Elégedetten állapították meg, hogy országaink között eredményesen bentakozik ki a marxizmus-leninizmusra és a szocialista internacionalizmusra épülő együttműködés és barátság. Értékelték a Pol Potrendszer tragikus örökségének felszámolásában elért kambodzsai sikereket, s elitélték a sodik, operatívnak nevezhető csoport olyan személyekből áll, akik lehetővé teszik a kieszelt tervek megvalósítását, elsősorban az eszközök megválasztása és a kapcsolatok megszervezése terén. Jozef Hodic konkrét személyeket Is megnevezett, így a Levelek csoportból Jan Káván, Ivan Kind, Jiff Pallas, A. Müller, В. Ut'itz nevét, továbbá a Horáček-csoportot említettte. Pavel Tigrid csoportjából Braud Janovskát, Jaroslav Vrzalát és másokat. Erre a tevékenységre idegeneket is felhasználnak, amit külföldiek csehszlovákiai letartóztatásának és kiutasításának közismert esetei is bizonyítanak. Az emigráns csoportok különféle ellentéteik és nemzeti hovatartozásuk ellenére tevékenységükkel azt bizonyítják, hogy a szocializmus gyűlölete és a szovjetellenesség fűzi öszsze őket. Lényegében három fő eszmei áramlat hatása alatt állnak. Az egyikhez a katolikus papok központja sorolható, például Keresztény Akadémia és a Rómában megjelenő Studie folyóirat körüli csoport (Skalický, Vrána), továbbá a Velehrad, melynek Ausztriában, az NSZK-ban és Angliában vannak szervezetei, a római Cyril és pekingi vezetés hegemonista és terjeszkedő politikáját, valamint azt a Kambodzsára vonatkozó ENSZ-határozatot, amely szöges ellentétben van a világszervezet alapokmányával. Hazánk teljes mértékben támogatja Kambodzsa, Vietnam és Laosz kezdeményezését, melyet e három ország külügyminisztereinek nyilatkozata foglal össze. Követelik a Kambodzsai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállítását. Bohuslav Chúoupek elvtárs köszönettel elfogadta kambodzsai kollégája meghívását. Metód Intézet és Hnilnica püspök csoportja a Pro fratribus folyóirat körül, mely elsősorban szlovákiai információk gyűjtésére specializálta magát. Ehhez az áramlathoz tartozik még Pavel Tigrid is. A második csoporthoz a jobboldali beállítottságú, szociáldemokrata eszmei áramlatot követő emigránsok tartoznak t-t a Listy (Levelek) körüli csoport Pelikán, Mlynáf, Hejzlar, Müller, Reiman, az ún. koordinációs bizottság vezetésével. Működik egy szlovák szeparatista áramlat is, melyet a Szlovákok Világkongresszusa csoport képvisel. Heterogén csoport: elnöke a multimilliomos Štefan Roman, tagja továbbá Kirschbaunu a Hlinka-párt volt tisztségviselője, valamint a nálunk jól ismert Eugen Löbl és a már említett Hnilica püspök. E csoportok tevékenységére jellemző az olyan eset, hogy annak idején javaslatokat tettek a tavalyi moszkvai olimpiai játékok előkészületeinek akadályozására, az utóbbi Időben pedig az egyik csoport ún. párhuzamos madridi találkozói; szervezett provokatív céllal. Jozef Hodic még bővebben visszatért a feltárt tények ecseteléséhez. iBteplezett tények EMIGRÁNSOK a nemzetközi reakció SZOLGÁLATÁBAN Társadalmunk fokozott gondot fordít idős polgártársaink, rokkantak és csökkent munkaképességű személyek társadalmi és egészségügyi ellátására. Az idősebb nemzedék gondozásának szükségességét és mértékét több tényező befolyásolja, elsősorban az idős emberek emelkedő népesedési részaránya. Nemcsak gazdasági és társadalmi szempontból szükségesek a rokkant és csökkent munkaképességű személyekkel összefügő intézkedések, főként e népességi csoportról való munkaerővisszaadási-rehabilitációs gondoskodás elmélyítése, hanem különleges jelentősége van közgazdasági kategóriákban kifej ezhetetlen vonatkozásban is, mint amilyen például az egyéni megelégedettség, az elvesztett önbizalom visszaszerzése, az életkedv visszanyerése, a jó egészségi állapot megőrzése. Főként a tervszerű gazdaságirányítási rendszer tökéletesítését célzó komplex intézkedések életbe lépésével kapcsolatban kialakuló új feltételek között, a jelenlegi korlátozott munkaerőforrások szempontjából szükségesnek bizonyul, hogy felelősségteljesebben és következetesebben oldjuk meg a csökkentett munkaképességűek és a rokkantak megfelelő érvényesülését a munkában, s további megfelelő munkaalkalmakat teremtsünk az egészségileg súlyosan károsultak számára is. A rokkantak nemzetközi éve adjon ösztönzést olyan hatékony intézkedések foganatosítására, amelyek az öregek és rokkantak létbiztonságának rendszeres erősítésére is feltételeket teremtenek. Társadalmunk gondoskodása az öregekről az öregségi járadék folyósítása és a változatlan összegű öregségi járadék melletti keresetet biztosító szervezetek és foglalkozási ágak körének bővítésében, valamint szociális ellátási célilletmények folyósításával is érvényesül. A nemzeti bizottságok a nyugdíjasok üdültetéséhez és étkeztetéséhez, bonyolult ortopédiai segédeszközök beszerzéséhez és más hasonló kiadásokhoz való egyszeri hozzájárulással, továbbá bizonyos körülmények között a járadék kiegészítéséhez való ismételt hozzájárulásokkal a szociálisan ráutalt Idős emberek égető szükségleteit egészítik ki. Évente tetemes kiadásokat fordítanak az idős embereknek nyújtott különleges szolgáltatások fedezésére. Mindenekelőtt elhagyatott és szociálisan ráutalt idős állampolgárokról, személyi higiéniai központok és mosödák létesítéséről van sző gondozói szolgálattal egybekötve, továbbá gondoskodás történik idős emberek megfelelő étkeztetéséről és elszállásolásáról (jól felszerelt, kisméretű lakáosk kiutalása, gondozói szolgálattal ellátott házak, nyugdljasotthonok, penziólakások létesítése), törődnek társadalmi-kulturális életük feltételeinek megteremtésével főként nyugdíjasok klubjainak létesítésével, különféle engedmények és előnyök juttatásával, hogy lehetővé tegyék nagyobb fokú részvételüket kulturális és sportrendezvényeken és üdülésben. egészségvedelem Es megelőzés Az idős ember komplex gondozásához tartozik az egészségével való törődés is. Az idős emberek a gazdaságilag aktívakkal azonos előnyökben részesülnek. A területi egészségügyi körzetekben bevezették az idős és hosszasan beteg személyekkel törődő egészségügyi. nővér funkcióját. Közvetlenül lakásukban látja el őket. Különleges egészségügyi ellátást nyújtanak a felsőbb típusú poliklinikával rendelkező kórházak geriátriái osztályai és az egyetemi kórházak geriátriái klinikái. Hálózatuk most van kiépülőben. Szükség szerint különféle szakgyógyintézetek, gyógyfürdők és az egészségügyi minisztérium kutatóintézetei is hosszantartó gyógykezelést, rehabilitációt és intézeti győgyszakellátást nyújthatnak. A rokkant és csökkent munkaképességű személyekről való gondoskodás elmélyülésével összefüggésben, a rokkantsági járadékok folyósítása, és módosítása mellett, az utóbbi évtizedben intenzivebbé vált a rosszabb egészségi állapotú dolgozók megelőző védelme azzal a céllal, hogy visszanyerjék és meghosszabbítsák munkaképességüket. Nagy gondot fordítottunk és fordítunk az ilyen személyek beiskolázási és átképzési lehetőségeinek keresésére, hogy új hivatást választhassanak. Az ilyesmi olyan személyeiknél jön tekintetbe, akik különféle okokból nem térhetnek viszsza redeti foglalkozásukhoz. A következő időszakban intézkedések történnek az Idős és rokkant személyek ellátásának továbi jbavítására. Elválaszthatatlan szerves részük lesz az idős nemzedékről való társadalmi gondoskodás átiogó rendszerének kiépítése új bevált formálnak érvényesítésével, az egyes ötéves tervidőszakok jóváhagyott népgazdaság-fejlesztési terveivel összhangban. Egészségvédelmi szempontból szó van a területi egészségügyi körzetek további kíefgészltésérőly idős és huzamosan beteg személyeket ellátő egészségügyi (geriátriáij nővérekkel, a geriátriái osztályok és klinikák hálózatának kiépítésiéről, a kórházak uaókezeiési osztályai, a tartósan betegek gyógyintézetei és további szakgyógyintézetek fekvőhelyalapjának fejlesztéséről, kellő számú geriátriái szakember neveléséről, a geriátriái kutatás intenzívvé tételéről és arról, hogy az öregek életmódjával való törődést az egészségügyi nevelő ráhatás következetes alkalmazásával is fokozzuk. A szociális szolgáltatások szempontjából nagyobb figyelmet fordítunk a meglevő intézmények korszerűsítésére és rendeltetésének módosítására, az újonnan épült nyugdíjasotthonok és egyéb berendezések hálózatának egyenletesebb megoszlására, a szociális szolgáltatások fejlesztésére és javítására, a vidéki öregek megsegítésének javítására, a gondozó szolgálat személyi ellátottságának megoldására, a diétás étkeztetés kiterjesztésére, a vállalatok és efsz-ek egykori dolgozóikról való gondoskodás elmélyítésére. A KÁROSODÁS OKAINAK FELTÄRÄSA A rokkantakkal való társadalmi törődés további fejlesztése során rendszeresen figyelemmel követjük a rokkanttá válás okait és alakulását, s az így szerzett ismereteket felhasználjuk a megelőzés javítására. A társadalmi egészségügy,programok keretében kiterjed a szíves érbetegségeknek, a rákbetegségek korát stádiumainak felkutatására, hogy csökkentsük az említett betegségek következtében fellépő elhalálozás és rokkanttá válás számát. Nagyfokúan tovább szakosítjuk az említett betegségek diagnosztizálási és győgyközpontjait. Az újszülöttek és csecsemők esetében rendszeresen ügyelünk a tartós agykárosodások és fejlődési zavarok megelőzésére, a veleszületett fogyatékosságok megelőzésére és ide-ében történő megállapítására, a genetikai tanácsadás fejlesztésére, az epilepsziás gyermekek és fiatalok gondozásának javítására. A betegségek következményeinek kiküszböbölése során elmélyül a rokkant, valamint a csökkent munkaképességű személyek egészségi állapotának rendszeres figyelemmel követése (dispenzarizáiás) és rehabilitációja, különös tekintettel az ellenállási harc részvevőire és a fasiszta üldöztetés áldozataira, az amputált végtagú, szélütést, súlyos gerincvelősélülést szenvedett, idült és testi fogyatékos betegekre. A Csehszlovák Vöröskereszttel együttműködve azon leszünk, hogy kiterjedjen a rokkantak kezelése és győgyrehabilitációja közvetlenül a háztartásukra, és szélesebb körben szervezzük meg a fizikailag gyengébb gyermekek táboroztatását. A szociálisügyi szervekkel együttműködve elmélyítjük a gyógy- és muw karehabilitáció közvetlen egybekapcsolódását. Feltételeket teremtünk a gyermekbénulás következményei sújtotta gyermekek és felnőttek rehabilitációs gondozásának javítására, az epilepsziás, cukorbajos, kórosan kövér, beszédhibás, agybetegségek következtében agymüködési zavarokban és egyéb kóros elváltozásokban szenvedő gyermekek utókezelési akcióinak kiterjesztésére, valamint a testi gédeszközökkel való ellátására. Távlatilag a foniatriai munkahelyek, gyógyintézetek, napi szanatóriumok, és rehabilitációs bölcsődék hálózatának bővítését tervezzük az egészségileg károsodott gyermekek kezelésére. Foglalkozunk majd a művégtagellátásban mutatkozó kedvezőtlen helyzet megoldásával is. Az egészségügyi nevelés keretében megfelelő egészségügyi Ismeretterjesztő anyagoikat adunk (ki a rokkantak és a csökkent munkaképességű személyek számára. A szociális ellátás terén gondunk lesz a csökkent munkaképességű személyek kiképző rehabilitációs berendezéseinek bővítésére, e személyek szükség szerint új hivatásokra való felkészítésére, súlyosan sérült gyermekek és serdülők oktatására és foglalkozási felkészítésére, a családjaiknak nyújtott tanácsadó szolgálatra pályaválasztáskor, a rokkantak, valamint nyomorék gyermekek családjai' megfelelő üdülésének biztosítására, a fizikailag fogyatékos személyek alapvető, üdültető és kondicionális testnevelésének fejlesztésére. A rokkantak nemzetközi éve jelentős lépést jelent, az idősebb nemzedék és rokkant polgártársaink nyugodt és biztonságtudatra épülő élete feltételeinek pozitív befolyásolására, ha a nemzeti bizottságok, az egészségügyi szervek, a népjóléti szervek, a gazdasági szervezetek, a szövetkezetek, a Nemzeti Front társadalmi szervezetei és egész közösségünk aktívan és elkötelezetten hozzálát a felvázolt intézkedések megvalósításához, a kijelölt célok eléréséhez. Dr. JÄN FREMMER Orvosok a rokkantak nemzetközi óvókéi II