Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-26 / 52. szám

1981. december 2B> .SZABAD FÖLDMŰVES .11 A dolgozók helytállásává! a hatékonyság növeléséért Szocialista fejlődésünk során olyan közgazdasági jelentőségű fogalmak­kal és kifejezésekkel gazdagodtunk, mint például a hatékonyság, a minő­ség, az ésszerűség és egyebek. Talán mondani se kell, hogy a hangsúly nem a fogalmakon, hanem azok tar­talmi Jelentőségén van, bár néha úgy tűnik, sokan nem a lényeget, hanem a kifejezéseket tartják fontos­nak. így van ez jőpár helyen, a ter­melés hatékonyságával, de egyebek­kel is. Tetszetős tervekkel indulnak, hogy évközben az objektív okokra hivatkozva legyen miből lefaragni. Csak így zárhatják „tiszta számlával“ az évet. Az Agrokomplex n. v. nagymegyert (Calovo) vállalata azonban nem tarto­zik azok közé, amelyek évközben le­faragják a tervmutatókat. Huzamos Idő éta azon vállalatok között szere­pelnek, amelyek min<fc a termelési, mind a forgalmazási, de a pénzügyi tervet is sikeresen teljesítik. Ernest Kobetiö agrármérnök, igaz­gatóhelyettes kissé szerényen beszélt a vállalat ez évi kimagasló eredmé­nyeiről. A hetedik ötéves tervidőszak első évére előirányzott tervfeladato­kat ugyanis objektív okokra való hi­vatkozások nélkül, minden mutató­ban teljesítik. Igen ám. de nem egy törpevállalatról, hanem ténylegesen nagyüzemi feladatokkal felruházoít gazdaságról van szó. Az igaz, hogy a kalászosok náluk sem hozták a terv­ben meghatározott szemtermést, te­hát a vártnál 820 tonnával termett kevesebb. Az 14S0 hektáron termesz­tett szemes kukorica azonban a ter­vezett 6,2 tonna helyett 7,2 tonna hektárhozamot nyújtott. így a szeme­sek előirányzott termelési feladatai­val sikeresen megbirkózhattak. + Ml ennek a magyarázata? kérdeztem az igazgatóhelyettest. — Ennek csupán egy magyarázata lehet, mégpedig az, hogy szántóink 25 százalékát évente istállótrágyáz­zuk, tehát a talajok termésgazdagító humuszkészlete kiegyenlített. Ehhez kapcsolódik még a növényfajtánként pontosan alkalmazott agrotechnika, a növények tőszámának betartása, a ta­lajból elvont tápanyagok műtrágyák­kal történő szakszerű visszapótlása stb. Az idén cukorrépát 510 hektáron termesztettek, s hektáronként 4,41 tonnás átlaghozamot értek el. Ezen a szakaszon egy tonnával szárnyalták túl a hektárhozamot. + Mit várnak az állattenyésztés­től? — Mint mindig, ez az ágazat Is szép sikerrel teljesíti tervfeladatát. Vállalatunk több mint 300 kommunis­tája 11 pártalapszervezetbe tömörül­ve mindent megtesz azért, hogy a párton kívüliek aktivizálásával a ter­vek valósággá váljanak. Dolgozóink a hizlaldában is jó eredményeket ér­nek el. Egy kiló sertéshús termelé­sére átlagosan 3,83 kiló erőtakar­mányt használnak fel, tehát ezen a szakaszon is tartjuk a hatékonyság szintjét. Nem hagyható szó nélkül az sem, hogy a fogyasztói piac rugal­mas ellátása céljából a húsforgalma­zás tervét ugyancsak szép sikerrel teljesítjük. ф Tudomásom szerint nagy tehén­­állományuk van. Ez a szakasz milyen eredményeket ér el? — összesen 2 ezer 200 tehenünk van, s ezek tejhasznossága a gondos fajtajavító keresztezés, a példás gon­dozás és a szakszerű takarmányozás eredményeként egyre jobb. A múlt évben például egy tehén átlagában 4 ezer 751, ebben az évben pedig 4 ezer 900 liter körüli a tehenek tejhasznossága. Ez dolgozóink köz­vetlen igyekezetének, s nem utolsó­sorban annak köszönhető, hogy nö­vénytermesztésünk munkaközössége mindent megtesz a jó takarményalap kialakításáért. így az állattenyésztés­ben, pontosabban a tehenészetben az igénynek megfelelő, kiváló minő­ségű tömegtakarmány áll rendelke­zésünkre, a tejhasznossági szint nö­veléséhez. Ebben az évben a nagy tejhasznú tehenek részére a kifejt tej literjeként 29—30 deka erőtakar­mányt adtunk. A fentiek Jól bizonyítják, hogy le­hetőség van a nagy tejelékenységű tehénállomány hasznosságának növe­lésére, ehhez azonban pontosság, lel­­lekiismeretesség és persze jó minőségű takarmány szükséges. + Mennyiben múdosnl a jövő évi terv, és megvalósítására milyenek a kilátások? — Sertéstenyésztő ágazatunkban az erőtakarmányok behatárolt lehetősé­ge miatt — az idei valósághoz viszo­nyítva — 400 tonnával csökken a vágósertésforgalmazás. Ugyanakkor a CSKP KB 4. ülésén elfogadott irány­elvek értelmében még nagyobb erő­feszítéssel szorgalmazzuk a kitűnő minőségű tömegtakarmányok termesz­tését, s ezzel csökkenteni akarjuk az erőtakarmány felhasználását, viszont növelni szándékozunk az állattenyész­tési termelés eredményességét. Mun­­kaközössségünk mindent megtesz azért, hogy a következő évre elő­irányzott, nagyon igényes tervfelada­tokat a lehető legnagyobb sikerrel valóra váltsa, s ennek érdekében fel­kutatjuk a még rendelekzésre álló tartalékokat is. Jó biztosíték erre dolgozóink derekas helytállása, a munkaerő és az eszközök hatéko­nyabb kihasználása, a minőség álta­lános növelése. HOKSZA ISTVÁN A legjobbak jutalma A JEDNOTA Fogyasztási Szövetkezet lévai (Levice) tanácsterme a közel­múltban nem mindennapi esemény színhelye volt. A járás százhét ellen­őrzőbizottsági elnöke abból a célból találkozott, hogy megbeszélje e JED­NOTA járási vezetőivel, főleg Pavol Taraba elnökkel a teendőket. A tanácskozáson értékelték az el­telt hónapok sikereit, főleg a lakos­ság ellátását, majd megjutalmazták a legsikeresebben tevékenykedő el­lenőrző bizottságokat. Ľubomír Jagoš, a politikai szerve­zési osztály vezetője ismertette a je­­lenlevőkkkel az NOSZF 64. évfordu­lója tiszteletére szervezett taggyűlé­sek programtervezetét. Már jó hagyo­mánnyá vált, hogy november 7-én a JEDNOTA Fogyasztási Szövetkezet tagjai ünnepi akadémián méltatják a közellátás terén elért sikereket, s ugyanakkor az alapszervezetek színvonalas kultúrműsorokkal tarkít­ják a programot. Az eltelt hónapokban az ellenőrző bizottságok a községek élelmiszer­­boltjaiban 1511, vendéglőiben pedig 728 alkalommal végeztek ellenőrzést. Felügyeltek arra, hogy a boltok be­tartsák az árszabályokat, s a polcok­ról ne hiányozzanak az alapvető élelmiszerek. A bizottságok tagjai sokat segítet­tek a környezet csinosításában, de a boltegységek bővítésében is. A me­zőgazdasági vállalatokban bekapcso­lódtak a széna begyűjtésébe, a ter­mőtalaj gyomtalanításába. Ezeken a munkálatokon több mint 760D, a falu­szépítésben pedig 77Ü0 óra társadalmi munkát végeztek. Tizennyolc alka­lommal szerveztek tanulmányi kirán­dulást részben az MNK-ba, részben hazánk nevezetes tájainak a megis­merése céljából. Többen látogatták a kulturális rendezvényeket, s a Nem­zeti Front helyi szerveivel együtt 101 új tagot is szereztek. Az is szóba került a tanácskozá­son, hogy a JEDNOTA lévai kiren­deltségének munkaközössége az el­telt időszakban a tiszta bevételt 1,3 millió koronával túlteljesítette, azon­ban az iparcikkek forgalmazása nem hozta a várt eredményt. Ez megköve­teli, bogy a kirendeltség vezetői a jövőben az áruellátást a vásárlók igényeihez igazítsák. Halaszthatatlanul szükséges, hogy falvainkban a tömegpolitikai munka tökéletesítésével, az emberekkel való szoros kapcsolat kiépítésével elejét vegyék a rémhírek terjedésének. Te­gyenek meg mindent azért, hogy a lakosság ne halmozzon fel olyan élel­miszereket, amelyek a szakszerűtlen tárolás következtében rövid időn be­lül megromlanak, s fogyasztásra al­kalmatlanná válnak. Az elnökség elvárja az ellenőrző A nitrai sörgyár export-programja fő leg a pasztörizált barnasör szállítá­sára vonatkozik. Mivel nagy az érdek lödés, fokozott a gyár munkatempója (Fotó: ir-ita—) bizottságok tagjaitól, hogy segítsenek az áru igazságos elosztásánál, s ügyeljenek arra, hogy a nagyon ke resett árut ne néhányan kaparintsák meg. A JEDNOTA Fogyasztási Szövetke zet munkaközössége a zöldség és a gyümölcs felvásárlása terén is jelen­tős sikereket ért el. Az idén azonban a feltételezettnél kevesebb szőlő ter­mett, s ennek a felvásárlása nem úgy sikerült, ahogy tervezték. Befejezésül talán még annyit, hogy az elnökség tizenkilenc falu munka közöségét jutalmazta meg. Az első csoportban az első helyet Pukanec község szerezte meg Palást (Plášťov­­ce) előtt, a másodikban pedig Egeg (Hokovce) község Hontfüzesgyarmat (Hontianska Vrbica) előtt. Dicséretet érdemel az elnökség, mert igaz­ságosan jutalmazta meg a legaktí­vabb ellenőrző bizottságokat. Ezek­nek a tagjai — díjmentesen — né-A JEDNOTA helyi ellenőrző bizottságainak elnökei tanulmányi kiránduláson (Fotó: B. J.) hány napos tanulmányi kiránduláson ségeit nézte meg. Az ellenórzőbizott­­vettek részt. Az egyik csoport két sági elnökök megismerkedtek a cseh napot töltött Olomouc, KroméMž és elvtársak ellenőrző munkájával, s a Gottwaldov környékén, a másik pedig lakosság rugalmas ellátásával. Prága és Mladá Boleslav nevezetes- BELÄNYI JÄN0S Évről évre' nő a kereskedelmi “hálózat és javul, illetve emel­kedik a közszolgáltatás színvonala. Az anyagi és építkezési kapacitások lehetőségeihez mérten országszerte azt tapasztalhatjuk, hogy a Jednota falvalnkon nemcsak korszerűsíti az elavult bolthálózatot, hanem egyben új bevásárlóközpontokat is épít. Ezek nagyobb áruválasztékot és korszerű, kulturált kiszolgálást Is biztosítanak a lakosságnak. Kár, hogy a Jednota a városokban korlátozott lehetőséget kap bolthálózat kiépítésére. Losonc (Lučenec) város is a Jednotának kö­szönheti, hogy öt év óta korszerű szállodája van, és két szövetkezeti bolt segíti a dolgozók ellátását. Mint ismeretes, társadalmunk közel­gő nagy politikai eseménye a Forra­dalmi Szakszervezet X. országos kongresszusának az előkészítése. Ezt megelőzően az őszi hónapokban foly­tak az üzemi évzáró taggyűlések és A lakosság szolga konferenciák. Értékelték az eltelt három évben elért sikereket, és fel­tárták a fogyatékosságokat így volt ez a losonci járásban is. A Jednota Járási vezetőségén működő szakszer­vezet a közelmúltban tartotta konfe­renciáját. A gazdasági feladatok mel­lett elemezték a szakszervezet, a ve­zetőségek és a tagok munkáját. A konferencia beszámolóját Anna Ha­­zuchová elnöknő tartotta meg, aki kiemelte, hogy a Jednota dolgozói körében állandósult, illetve erőtelje­sen kibontakozott a szocialista ver­seny. Ebben az évben a CSKP meg­alakulásának 60. évfordulója, vala­mint pártunk XVI. kongresszusa tisz­teletére 88 kollektívában 807 egyén kapcsolódott be a munkaversenybe. клаюаюаатвякиюияпгапмпапже Hasznos felajánlások születtek a ke­reskedelem további fejlesztése, a fo­gyasztók jobb áruellátása, kiszolgá­lása, továbbá az anyag- és energia­megtakarítás terén. A szocialista ver­senybe az alkalmazottak több mint 95 százaléka kapcsolódott be, vagyis az elmúlt évekhez viszonyítva 4 szá­zalékkal többen, ami a szakszerve­zeti vezetőség tömegpolitikai munká­jának eredménye. A jó gazdasági eredmények eléré­séhez, a tervfeladatok túlteljesítésé­hez példásan járult hozzá a 30 szo­cialista brigád tagsága. Az eltelt há­roméves választási időszakban a szo­cialista brigádok száma hárommal szaporodott. Mindannyian szép ered­ményeket értek el az országos verse­nyeken Is. Minden évben részt vettek a NF választási programjának meg­valósításában, a különféle társadalmi munkákban. Az elmúlt évben járási viszonylatban a Jednota dolgozót 15 ezer 040 órát dolgoztak le társadalmi akciókon. A szakszervezet vezetősége a gaz­dasági feladatok megvalósítása mel­lett az elmúlt három évben rendkí­vüli figyelmet fordított a dolgozók munkakörülmnéyeinek állandó javítá­sára. Az életkörülmények javításához 78 személynek kamatmentes kölcsön formájában (lakásépítés, berendezés stb.) 760 ezer koronát folyósítottak. Nem feledkeztek meg a dolgozók ha­zai és külföldi üdültetéséről sem. Az eltelt három esztendőben a szakszer­vezet 1195 személynek biztosított pi­henést a megérdemelt munka után, s ezen túlmenően 31 esetben szervez­tek tanulmányi kirándulást (ebből négyet külföldre). A beteg dolgozók közül pedig 139-nek biztosítottak fürdői beutalót. Nem feledkeztek meg a nyugdíjasokról sem. Gondoskodtak a szakszervezett ta-A jövedelem növelésére törekednek A parasztember mindig arra tőre-' kedett, hogy a föld minél nagyobb hasznot hozzon. Már a földműves­­szövetkezetek földjein magasabb szin­tű termelés folyik. Igaz, hogy nem csupán a haszon végett termelnek a szövetkezetek, állami gazdaságok, ha­nem igen fontos szerepet töltenek be a lakosság ellátásában. Ettől elte­kintve fontosnak tartják a gazdasá­gos termelést, hiszen nem lehet kft­­zönbös, hogy valamely termény jö­vedelmező vagy sem. Az Alsőpéteri (Dolný Peter) Efsz ezidáig (ebben az évben Is) 70 hek­tárnyi területen termelt ipari feldol­gozásra paradicsomot. A paradicsom­termesztés nem rossz ötlet, Alsópéte­­ren erre a célra jó talaj is van, még­sem szívesen termesztik. Hogy miért? Hadd válaszoljon erre a szövetkezet elnöke, Bránvik Károly mérnök: — A paradinsomtermesztést fontos­nak tartjuk, s aránylag jövedelmező is lehetne, ha ott préselnék ki a le­vét, ahol a nyersanyagot termelik. A logika azt parancsolja ugyanis, hogy ahol felállították a paradicsomlénye-1 rő vonalat, ott termeljék a paradl­­csőmet is. Nekünk azonban tízegy­­néhány kilométernyi távolságra. Mar* celházára (Marcelova) kell elszállí­tani a begyűjtött paradicsomot, meg az asszonyokat is, akik az ottani lé­­leválasztéval dolgozhatnak. Az asszo­nyokat naponta oda- és visszaszáll!­­f'ni üzemanyag- és költségigényes. iP mikor például a lányerő berendezés étel-nappal üzemelt, a traktorosok ítk kilométert tettek meg s az óriá­si hangárban az asszonyok fáztak, nagyon rossz feltételek között dol­goztak. Kéréssel fordultunk a járási mezőgazdasági igazgatósághoz, hogy tegyék lehetővé termelési szerkeze­tünk módosítását. Nagy örömünkre szolgál, hogy kérésünk megértésre talált. Az alsópéteri szövetkezetben a jövő évben tehát nem termesztenek kon­zervipari paradicsomot. Helyette 200 hektárra növelik a napraforgó vetés­­területét, és 100 hektáron termelnek borsát, 20 hektáron pedig dinnyét. Ugyanakkor újdonságként bevezetik a rózsa fólia alatti termesztését. Nem­csak a múltbeli földművelők, de a mostaniak is számítgatnak. Kiszámí­tották, hogy a terményszerkezet mó­dosításával a bevétel — még közepes hozamok esetén is — lényegesen több lesz, mint volt a paradicsomból. KOLOZSI ERNŐ gok, a funkcionáriusok állandó szak­mai továbbképzéséről, politikai, esz­mei neveléséről is. A vezetőség ezt elsődleges feladatnak tekintette, és így cselekszik a jövőben is. Többen tévúton elvégezték a magasabb fokú esti iskolát. Gondot fordítanak a fia­talok szakmai, politikai képzésére, a szocialista brigádok köiött folyó ver­senyre. A szakszervezet vezetősége a kon­ferencián az eredmények mellett, a kritika és önkritika szellemében fog­lalkozott a fogyatékosságokkal. A ve­zetőség azt a nézetet vallja, hogy az eltelt időszakban a tagság részéről nem mutatkozott kellő kezdeménye­zőkészség az „észzerűsítés“ terén. Emelkedett a dolgozók betegség miatti, munkából való távolmaradása, ami néha kedvezőtlenül befolyásolta a szolgáltatások színvonalát. Pozití­vumként kell említeni, hogy a kon­ferencián mélyrehatóan foglalkoztak a vásárlók érdekeinek védelmével. Az ellenőrző, felügyelő bizottságok­nak még hatékonyabban kell ügyel­niük arra, hogy a vevőket ne érje semminemű károsítás (csalás a kért áru súlyával és az ármegállapítással stb.).. A konferencián az illetékes szak­szervezeti szervek az elmúlt években végzett eredményes, jő munkáért több kitüntetést adtak át. A szocia­lista brigádok aranyfokozatát adomá­nyozták: Július Jakubenak, a divínyi áruház vezetőjének, Magyar József­nek és Koronczi Máriának, a ragyol­­ci (Radzovce) bevásárlóközpont he­lyettes vezetőjének és eladójának. Továbbá 10 személyt tüntettek ki „A Jednota érdemes dolgozója“ ki­tüntetéssel. Tizenöten pedig a „Pél­dás dolgozó“ kitüntetést kapták. Az üzemi szakszervezeti konferen­cia küldöttei határozatot hoztak a kereskedelmi szolgáltatások további fejlesztésére, s annak színvonalasab­bá tételére. Ez összhangban van a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött feladatokkal. CSÁK ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents