Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-07-18 / 29. szám
Пип tetszés szerint, hanení hntelessňibil! Köztudott, hogy a háztáji кегtészkedők jelentős mértékben hozzájárulnak dolgozó népünk zöldséggel való ellátásához. Persze az Is ismeretes, hogy nem mindig sikerül zökkenőmentesen értékesíteni a kitermelt árut. Emiatt sok a boszszankodó. Ezek más utakat keresnek az értékesítésre. A közelmúltban Eperjesen (lahodná) Fúzik Istvánnal, a kiskertészek helyi szervezetének felvásárlójával a zöldségforgalmazásról beszélgettünk. A községben a szervezetnek mintegy 90 tagja van, s mindenki arra törekedik, hogy kertje a lehető legjobb eredményt nyújtsa. A múlt évben például, mely a zöldségtermesztés tekintetében eléggé gyenge volt, Fúzik elvtárs 360 ezer csomó retket, húsz tonna zöldpaprikát, húsz tonna uborkát, százezer csomó csemegehagymát és 40 tonna dinnyét vásárolt fel a kertészkedőktől. Ez az év azonban többet ígér. A koraiakból lényegesen jobb a termés. Ezt az is bizonyítja, hogy például hónapos retekből félmillió csomót adtak el, de a saláta, a karalábé, a csomózott hagyma és egyebek is jelentős mennyiségben s aránylag kedvező értékben kerültek forgalomba. A csomózott retekkel például 1 korona 80 filléres átlagért értek el, s az uborka kilóját kezdetben 16 koronáért sikerült eladni a felvásárlóknak. A termés persze lehetővé tette volna jóval több korai áru forgalmazását is, a Zelenina vállalatnak azonban nem mind kellett. Például retekből legalább 100 ezer csomó maradt a kistermelők nyakán, ami bosszantotta őket. Fűzik elvtárs be is jelentette már, hogy a következő idényben nem vállalja a felvásárlói megbízatást. A huzavonák miatt gyakran 6 lett az ütközőpont, mert kéznél van, azonban semmit sem tehet, mert a felvásárlást a Zelenina irányítja. Csak annyi zöldséget vásárolhat fel a kertészkedőktől, amennyit a Zelenina átvesz tőle. Tény, hogy amikor Eperjesen és másutt ottmaradt a retek, jelentős hányada, a bratislavai zöldségboltokban a fogyasztó nem vagy csak szórványosan vehetett retket. Ezek tények, amelyekre az illetékeseknek figyelniük1, kellene. Nem csoda tehát, hogy a Zelenina vállalat részleges érdeklődése miatt a kertészkedök jelentős hányada más partnert keres és talál is a megtermelt zöldség biztonságos értékesítésére, még annak árán is, ha esetleg kisebb átlagárért, ám huzavonák nélkül adhatja el termékeit. A kistermelők szervezete a kertészkedőknek egy hónapon belül, négyszázalékos kezelési költség levonásával, folyósítja a zöldségért járó pénzösszeget. Ezzel szemben a Jednota Fogyasztási Szövetkezet azonnal és levonás nélkül fizet. Bizony nem kevés az a mennyiség, amit a jednota felvásárol a kertészkedőktől. Fúzik István és felesége szintén foglalkozik zöldségtermesztéssel. Minden szabadidőt a kert gondozására fordítanak. Ápolják a növényt, szükség esetén öntöznek, begyűjtik a kész árut, és újabb zöldségféléket ültetnek. Retekből például egy korona 80 filléres átlagárban hétezer csomót adtak el. Korai karalábéból pedig ezer darabot értékesítettek hasonló átlagáron. Számolnak vele, hogy idén 600 kiló paradicsomot, 600 kiló zöldpaprikát, négy tonna dinnyét adnak el szerződésre. Tehát jó termésre van kilátás. Évi átlagban a kiskert mintegy tizenöt-húszezer korona bevételt eredményez. ★ A községben Horváth József, Nagy Béla és mások a legeredményesebb kertészkedök. Ezeknek évi forgalma mesés nagyságrendet ér el. A zöldséget persze nem a kertészkedök szervezetén keresztül értékesítik. Így a kiskertészkedők valóságos évi forgalma szinte áttekinthetetlen a községben, —i mert többen másutt értékesítik a zöldséget. Ebben az évben saját felvásárlóján keresztül még így is legkevesebb 1 millió korona forgalmat bonyolíthat le a kertészkedők szervezete. Persze nagyobb eredményt is elérhetnének, ha legalább részben gépesíthetnék a termelést. Jelenleg ugyanis minden ápolási munkát kézi erővel végeznek és ez nagyon fárasztó. Kisgépeket nem tudnak beszerezni, pedig nagyon kellenének. Már az is segítség lenne, ha az alapszervezet rendelkezne bizonyos kisgépekkel, amelyeket a tagság fontossági sorrendben felhasználhatna. Ezeknek a vásárlására sajnos nincs lehetősége a szervezetnek. Persze pénze az van. Mindenki úgy segít önmagán, ahogyan tud. Esetenként segítséget kapnak a helyi szövetkezettől. Kisegítik a kertészkedőket a talajmüvelésben és a felvásárolt zöldség szállításában. Ha a szövetkezet nem támogatná őket, többen talán abba is hagynák az árutermelést, s ezzel csak a társadalom károsodna. De még így is jobb lehetne az eredmény, ha a községben hatékonyabban gondoskodnának a szervezet tevékenységének a fellendítéséről, ha többet tennének a szervezetért. A kertészkedök szervezete ugyanis nemcsak arra jó, hogy tagjai befizessék a jogos illetéket, vágy ha úgy tetszik, az adót. Ennek fejében a szervezet tagsága azt is megérdemelné, hogy az illetékesek gondoskodjanak a szervezet továbbfejlesztéséről, mert ma már ez nem tetszés szerinti, hanem társadalmi feladat. Ezt pedig respektálni kötelességl Hoksza István Fűzik István és felesége a kiskert dinnyeültetvényén Fotó: -bor Az ipolyszakállasi (Ip. Sokolec) Molnár János régi, szenvedélyes kisállattenyésztő. Évek óta foglalkozik nyúl- és kacsatenyésztéssel s mint általában minden vidéki portán, az 6 udvarukon is sok tyúk szaladgál. Hatvan postagalambja is van, rendszeresen röpteti őket. Hosszú éveken át a postagalambok voltak a kedvencei. Szabad idejének nagyobb hányadát újabban a mitria-állomány köti le. — Két évvel ezelőtt a lévai (Levice) apróállat-kiállításon láttam először nutriát — vallja Molnár János —, s valahogy megkedveltem őket. Beszéltem néhány tenyésztővel s némi töprengés után úgy döntöttem, magam is kialakítok egy szép állományt. A szükséges berendezést — kifutót, állatszállást —< hullámos bádoglemezekből készítettem el, az első tenyészpárt (standard fajtát) Mészáros Károly lévai tenyésztőtárstól vásároltam. A bádogból készült hajlék hidegnek bizonyult, télen hat fiatal állat megfagyott. Ezért most téglából építettem az élakat, a kifutók továbbra is bádoglemezzel vannak körülkerítve. Molnár János két év alatt huszonhat darabra növelte a nutriák számát. Az állatokat szénával, kukoricával, sárgarépával, hullott gyümölccsel, kerti és konyhai hulladékkal, valamint száraz kenyérrel eteti. Úgy számítja, évente legalább negyven vágó, Illetve szőrmeérett állatot tud eladni a holltl Movisnak. Kép és szöveg: — bj— 3 A lévai (Levice) járás több községében igen gazdag múltja, sikeres jelene és biztató jövője van a háztáji állattartásnak. Érsekkétyröl (Kvetná) feltétlenül Ilyen vonatkozásban kell beszélnünk. Az itteni állattartók az elsők között határoztak a szervezet tevékenységre való áttérésről. A kezdeményezők kevesen voltak — lehet, hogy kezdetnek tizennyolc lelkes állatbarát ősz - szefogása nem is olyan kevés!? —, de annál nagyobb igyekezettel dolgoztak. Hiszen bizonyítaniuk kellett. Szabó Béla, aki az első taggyűlés éta áll a szervezet élén, minderről így vélekedik: „Apáink általában minden faluról tudtak valamit. Az egyik települést a káposzta, a másikat a sárgarépa tette küzismertté, az egyiknek a hírnevét a kubikosok, a másikét a híradósok öregbítették. Rólunk, akárcsak a búcsiakról, országszerte azt tartották, hogy állatbarátok, eredményes állattartók vagyunk. És nem volt alaptalan ez az állítás. A kétyi udvarok mindig tele voltak jószággal. S a legtöbb háznál ma is sokféle állatot tartanak. Egyszóval volt mire alapoznunk, amikor meghirdettük a szervezett tevékenységre való áttérést“. „Ezek után valóban nem tudom, sok-e vagy kevés a tizennyolc fő?“ „Attól függ, milyen szemszögből nézzük. Mennyiségi mutatónak kevés, viszont a minőségi változás megalapozásához elégnek bizonyult. Hogy őszinte legyek, soha nem arra törekedtünk, hogy a miénk legyen a járás legnagyobb szervezete. Inkább az eredményekkel igyekeztünk alátámasztani kezdeményezésünk, útkeresésünk létjogosultságát. Kezdetben bizony sokun mondogatták, mi a lenének szervezkedünk, soha nem volt itt kisállattenyésztő alapszervezet, mégis tojtak a tyúkok, felnevelkedtek a ludak, jó gyapjút adtak a juhok. Nem hagytuk magunkat: beszereztük a fajtatiszta alapállományt és szavak helyett tettekkel bizonyítottuk, hogy ugyanolyan fáradsággal, ugyanannyi vagy esetenként kevesebb takarmánnyal többet lehet termelni. Aki akarta, belátta, hogy nekünk van Igazunk. Ma már hetvennyolc aktiv tagja van a szervezetünknek. Tudom, gyakran olvasom a lapban, hogy ennél népesebb alapszervezetek is vannak. De úgy véljük — és ezt az élet már számtalanszor igazolta —, a kevesebb néha több“. Lehet, hogy Szabó Bélának valóban igaza van!? A szervezet tagjai által felmutatott eredmények igazolni látszanak ezt az állítást! A községben kezdettől fogva a juhtenyésztés fejlesztésére összpontosult a klsállattenyésztők figyelme. Ügy Is mondhatnánk, hogy a Juhtenyésztés Iránti érdeklődés hozta össze az embereket. Másfél évtizeddel ezelőtt körülbelül 450— 500 juhot tartottak a faluban. A szervezet tagjainak törzsállománya ma is négyszázhúsz darabos. Évente több mint kétszáz juhot adnak el vágásra, illetve továbbtartásra. Évekkel ezelőtt közös erővel juhakolt építettek s két szerződött juhászt tartottak a népes állomány legeltetése és időszaki gondozása céljából. Az akol ma is áll, viszont juhásznak már senki sem akar elszegődni. Ez bizonyos értelemben gátat vet a fejlődésnek, sőt a várható hanyatlás jegyeit hordozza magában. A nyúltenyésztésben éppen ellenkező a helyzet. A fellendülés öt évvel ezelőtt vette kezdetét. Az eredmény azonnal jelentkezett: megnyerték az országos nyúlfelvásárlási versenyt. Szabó Béla mosolyogva bólogat: „Lehet, hogy furcsa, de mi már a kedvteléssel Is csak úgy vagyunk, mint a munkával — nem nagyon tudunk dolgozgatni. Vagy szívvel-lélekkel teszszük, amit teszünk vagy hozzá sem fogunk. A nyúltenyésztésben tényleg alaposan rákapcsoltunk. Egymás után két Ízben is megnyertük a nyitrai Branko Közös Mezőgazdasági Vállalat által meghirdetett, országos nyúlfelvásárlási versenyt. Tudja, milyen elégtétel volt ez számunkra azokkal szemben, akik csaknem egy évtizeden át bizonygatták, hogy a házilag össze-vissza keresztezett nyulak jobbak, mint a mi fajtatiszta állataink? Nem vertük a mellünket, de titokban azért csak büszkék voltunk az eredményeinkre. Azután feltűnt a nagy vetélytárs a felsőpatonyi (Horná Potôň) alapszervezet. Jöttek, láttak — és győztek. Tavaly megint övék lett a pálma, miénk a második hely. Ök kis híján hétezer pecsenyenyulat értékes.ltettek, mi több csak 5672 darabot, kereken ezer darabbal többet, mint az előző évben. És az idén ennél is többet ígérünk. Hátha sikerül megtartanunk a második helyet...“ Kétyen körülbelül kilencvenen foglalkoznak nyúltenyésztéssel. Néhányan még csupán ízlelgetik a munka örömeit és gondjait, de egyelőre nem érett meg bennük az elhatározás, hogy belépjenek a szervezetbe. Ennek ellenére tőlük is átveszik a vágóállatokat, hiszen immár általános tapasztalat, hogy a kísérletezők egy-két év múlva önként jelentkeznek a szövetség tagjainak sorába. A nyulászok körében a nagy csincsilla, az új-zélandi fehér és a cseh tarka a legközkedveltebb. Néhányan már haszonkeresztezéssel is kísérleteznek, mégpedig a más alapszervezetekben is dicsért új-zélandi és francia ezüst fajták felhasználásával. A községben Szalma Zsigmondot, Vida Sándort, ifjú Szalma Istvánt és Baka Sándort tartják a legeredményesebb nyulásznak. A baromfitenyésztők munkájáról szintén pozitív ^értelemben kell szólnunk. Sokan tartanak tyúkokat, pecsenyecsibét, szokatlanul népes a kacsa- és lúdtenyésztők tábora. A kislibákat másutt vásárolják, viszont a kacsapipék beszerzése nem okoz gondot, hiszen messze földről — gyakran a losonci (Lučenec) és a rimaszombati (Rim. Sobota) járásból — is ide járnak az érdeklődők, a szövetkezet keltetőjébe, ahol mindig van eladó kiskacsa. Évekkel ezelőtt nagyon sok tojást értékesítettek a helybeliek, most valahogy akadozik a felvásárlás. Ismét az alapszervezet elnökéé a szó: „A központi szervek felhívására válaszolva elhatároztuk, hogy több tyúkot tartunk és eladásra is fogunk tojást termelni. Sajnos, néha úgy tűnik, társadalmunknak nincsen szüksége a háztájiban megtermelt javakra. Ha szóvá tesszük, a járásiak visszavágnak, hogy ml csak ne panaszkodjunk, hiszen egyetlen boltban sem vásárolnak fel annyi tojást, mint a kétyiben. Igen ám, csakhogy, másutt két-három bolt van, nálunk meg csak egy. Ilyen átlagszámítással nem értünk és nem is érthetünk egyet. Vagy mondják meg, hogy nem kell a tojás vagy dobják sutba az Ilyen érveket és oldják meg a felváráslást. Ha kell a tojás, ml tudunk és akarunk is adni, de pusztán a gondjaink szaporítására nem fogunk termelni“« A kétyiek tartanak haszongalambokat, díszmadarakat, sőt, még malacneveléssel is foglalkoznak. Az utóbbit természetesen már nem mint kisállattenyésztők, hanem félig-meddig szerződéses alapon. Az ösztönzést csekélynek tartják. Úgy vélik, a malacnevelésben többre is képesek lennének. Többen nehezményezték, hogy helyben nem támogatják a kezdeményezőket, viszont a szövetkezet a csallóközi falvakba jár választott malacokért, mert saját erőből nem tud annyi állatot nevelni, hogy folyamatossá tegye a nagyhizlalda betelepítését. A magunk részéről bízunk benne, hogy ez a probléma rövidesen megoldódik, hiszen szinte magától értetődik, hogy a helyben felnevelt választott malac mindig olcsóbb. Ami pedig a kisállattenyésztők tevékenységét illeti: elismeréssel adózunk munkájuknak. És persze további sikereket kívánunkl KADEK GÁBOR A kevesebb néha Szabó Béla tizenhat éve áll az SZKSZ kétyi helyi szervezetének élén. Kedvtelése a nyúl- és Juhtenyésztés Fotó: :—bor
