Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-26 / 52. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1981. december 28. Л háború utolsó évében karácsonyfa nélküli karácsonyestén egy rozzant bórákban gondoljunk szeretteinkre, s közben ki-ki mesélt a gyermekkor legkedvesebb ünnepéről. Józsinak, a hetyke bafuszú órvezetönek a harmincas évek közepére szállt vissza gondolata, s az egyik karácsonyi betlehemjárásra emlékezett. —i A pajtásaimmal jó előre összebeszéltünk, s lázasan készültünk a betlehemezésre. Fúrtunk, faragtunk, ragasztottunk, míg végre elkészült a kis házikó a jászollal, birkákkal, pásztorokkal és az újszülöttel. A nagyapáinktól szereztünk subát, szűrt, báránybőr sapkát, hogy úgy nézzünk ki, mint az igazi pásztorok. Végre valahára elérkezett a várva- Várt nap. Mégegyszer végigpróbáltuk a játékot, aztán botjainkat zörgetve elindultunk falujárásra. Akkor is olyan karácsony böjtje volt, mint legtöbbször. Sűrű pelyhekben kergetőztek a hópihék, megsimogatták az arcokat, aztán csatlakoztak a nagy családhoz, amely egyre vastagabban borította be a keményre fagyott földet. A falu felső végén kezdtünk, n majdnem minden házhoz bekopogtunk. A szokásos karácsonyi énekkel kezdtük, majd kör ült ánc öltük a földre heveredett Gubát, s közben a Вsórgős botokkal felállásra bíztattuk. Kelj fel Gubo, kel} fel, kérlek, ha megütlek a botommal, majd felébredsz .«. Addtg-.addik mondtuk a sthófát, piszkáltuk, ütögettük Gubot, amíg az nagy keservesen feltápászkodott, s öregesen cammogva táncolni kezdett. Mi pedig állandóan biztattuk a bütykösökkel. Amikor véget ért a Játék, következett a gyertyával kivilágított betlehem mutogatása. A/gyerekek közül sokan megcsodálták, de akadtak olyanok is, akik fitymálva ócsárolták. Végül a háziasszony almával, dióval kedveskedett, itt-ott egy két koronát is nyomtak a markunkba, s ez jelentette a legnagyobb örömet számunkra. Szegényebb helyeken előfordult, hogy sült tök vagy aszalt szilva csúszott a tarisznyába. Karácsony böjtjén korán kezdett szürkülni, és itt-ott már gyéren világított a gyertya fénye. A babonák szerint lámpát csak az esti vacsorához gyújtottak. De ilyenkor már nem szívesen látták a betlehemeseket, s több helyütt meg is jegyezték: a rendes gyerekeknek már otthon a helyükI Élengedtük a fülünk mellett a figyelmeztetést. Fő, hogy a tarisznya telt, s itt-ott a gazdagon felöltöztetett, A NARANCS VA csillogó karácsonyfa látása is vonzott bennünket. Otthon ilyesmit nem láthattunk. Hazafelé indultunk, amikor Péter egy kivilágított házra mutatott. — Az erdészlakba nem megyünk? — Késő van — vetett ellent Feri. — Ha az erdész otthon van, úgyis kizavar — toldotta meg Jancsi. — Vadászott az, s most valahol dáridózik — ellenkezik Péter. — Hátha kapupk narancsot is. A narancs varázsa minden akadályt legyőzött, s térdig érő friss hótakaróban elindultunk az erdészházba. Lépteink csak akkor lassúbbodtak, mikor a házat övező, fehérbe öltözött fenyőfakosz'orúhoz értünk. Csodálatosan szép volt az erdészlak környéke télen, nyáron egyaránt. Kikeletttől őszig az égig érő fák susogó zöldje hívogatott, télen pedig a fehér köntösbe öltözött fák ágai csodálatosan csillogtak a napsütésben. Szerencsére a kutya láncra kötve csaholt. Így szorongva bár, de benyitottunk az előszobába. Tovább azonban nem futotta a merszből. JÓ ideig ott ücsörögtünk, amikor lassan nyílt az ajtó. Az erdész nyápic, vértelen ajkú fia nézett ki ijedt kíváncsisággal az ajtónyitáson. Ahogy lassanként felismerte a furcsa ruhában levő, bo* tos gyerekeket, felkiáltott örömében: — Gyertek, gyertek, játszótok el nekem is a Gubot. A tágas helyiségben gázlámpa ontotta a fényt. A vakító világosásgban még jobban kiemelkedett a sarokban díszelgő, mennyezetig érő, sok mindentől roskadozó ezüstfenyő. Nemcsak a szemünk nyílt kerekre, hanem a szánk is tátva maradt. Csodálkozva néztük a fán csüngő és alatta halomba heverő sok drágaságot. A kis asztalkán, ahol a karácsonyfa állt, egy díszes tálban majd megszólalt a mosolygós, piros alma. A másikban pedig a narancs. Nem tudtunk betelni a látottakkal, és ki tudja meddig állunk szájtátva, ha az úrfi ránk nem szól: — Mi lesz a Guboval! Gépiesen hozzáláttunk a mondanivalóhoz. Peti úrft vékony, szeplős arca kipirult és tapsolni kezdett örömében. Ám nemsokára ajtó nyílott, és belépett rajta a terebélyes csodálkozó arcú Hidegkúthyné. Amikor meglátta mi történik, összeszűkült a szeme, amelytől ajkunkra fagyott a szó. — Mi van itt? — kérdezte mérgesen. — Itt vannak a betlehemesek ►— szólt a fia örvendezve. — Akkor fel is út, le Is út.. . — Nem, nem! — kiabált Peti —, olyan érdekes ... — Tudod, hogy apád nem tűri ezt a koldusnépséget. — De én akarom — toppantott Peti lábával. — Pusztuljatok! — szólt a nagysága erélyesen. Ijedten szedelőzködtünk. Egyikünkmásikunk még egy sóvárgó pillantást vetett a narancs felé. —- Akarom, akarom! — fakadt könnyekre az úrfi. — Ugyan, kisfiam — csttítgatia az anyja. — Itt van neked a sok játék és a szép karácsonyfa ... — Nekem nem kell! Ne menjetek el gyerekek!... — Gyere meggyújtjuk a csillagszórót — húzta magához sápadt fiát az erdészné. — Nem kell csillagszóró! Semmi sem kell — tiltakozott, s kiszabadult anyja szorító kezei közül. A lendülettől azonban megtántorodott és nekiesett a díszes fának. Az ezüstfenyő megnigott, s a parkettre zuhant. Pillanatok alatt lángtengerként égett a vagyont érő fa. Megkövültén néztük a történteket. Csak akkor tértünk magunkhoz, amikor a háziasszony sikoltozni kezdett. Egy gondolatnyi idő után a cseléd, majd kisvártatva a másik szoba felől egy hórihorgas férfi rontott be. — Mi történik itt? — kérdezte rekedten az erdész. A nagysága ránk mutatott. — Gazemberek! — ordította el magát, s nem törődve a lángnyelvekkel, utánunk rohant. — Ezé megkeserülitek — hallottuk. Még jobban igyekeztünk. — Fogd meg, Hektár! — ordította újból a rekedt hang. Kisvártatva csaholást hallottunk a hátunk mögött. Jancsi ijedtében megbotlott, hasra vágódott, s a betlehem kiesett a kezéből. Valamennyien megtorpatntunk egy pillanatra. Ekkor azonban ott termett a hatalmas eb és Jancsira vetette magát. Egy röpke pillanat után észhez tértünk, s a furkósbotok lesújtottak. A komondor keservesen vonítva ugrott fel áldozatáról. A botok azonban addig csapkodtak, míg a támaró szükölve, elvonszolta irháját. Szerencsére Jancsinak az ijedségen kívül semmi baja nem esett. Ruhájáról gyorsan levertük a havat, s Feri a betlehemért nyúlt, amikor eldördült a lövés. Egy pillanatra megdermedtünk, aztán árván hagyva a kis házikót, futottunk, ahogy a tüdőnk bírta, újabb lövés dördült, de szerencsére senkit sem talált. Otthon már vacsora után voltak, amikor holtsápadtan besomfordáltam. — Veled meg mi történt? — nézett rám kérdően anyám. — Semmi — válaszoltam szemlesütve. Aztán szó nélkül kiszedtem tarisznyámból az almát, a diót és a filléreket. Húgaim, öcséim egymást túlkiabálva válogattak a ritkán látott, sokféle jóból. Végül is apánk azzal teremtett rendet, hogy mesélni kezdett a csodák országáról, ahol kolbászból van a kerítés, csokoládéból a háztető ... A kicsik szájtátva hallgatták, egyedül az én gondolataim jártak másutU Csak itthon ne tudják meg. Rettegtem egész este. Két nap múlva megtudták. Az erdész hazaküldte a négy favágót. A négy betlehemes édesapját. TÖTH DEZSŐ ; EGY Járókában Oááál... Böböbö. Bububu. Mamamama, memememe. Baba. Adide. Babababababa. Hamham. O-ááál... E-eeee!... O-ááá... TÍZ IV/b Pelisztocén, eocén, ollgocén. Mészkő, dolomit, márga. Pliocén, holocén, miocén. Lösz, homokkő, tőzeg. Pleisztocén, eocén, oligocén. Mészkő, dolomit, márga... A Berger a legerősebb az osztályban. A papája anyagmozgató. Az őserdő titka. A légió hőse. A hajóroncs rejtélye. Banditák csapdája. Komanche-ok földjén. Howgh, rézbőrű testvérem! Uff, Nagy Szürke Prérifarkas!... Legkisebb közös többes, legnagyobb közös osztó. A kör területe egyenlő. Hozzuk közös nevezőre az alábbi törtszámokat. Egy medencébe három csövön keresztül folyik a víz. Szűcs viszi a labdát, hosszan szökteti Szőkét, Szőke máris továbbít Albertnak, Albert lekezeli, tíz méterről laposan lő, góóóől... Bibe, porzó, bibeszál. Kocsány, szirom, csészelevél. Magház, termő, magkezdemény. Holnapi a bicskámat elcserélem egy biciklicsengőre. HÚSZ Férfi és világmegváltó A. FÉRFI Hallő, Évák, Lenkék, Verák, Ibolyák! Marik, Ágik, Katik, Judltok! Istenem, Pirikém, Sacikám, Emőkém, Terikém ... Csak te kellesz nekem, meg te, meg te, meg te!... Nekem kizárólag az aranyszőke a zsánerem, meg a gesztenyebarna, meg az ében fekete, meg a karmazsinpiros! ... Azt imádom benned, hogy karcsú vagv, gömbölyű, magas, alacsony, okos, oktondl ,szemérmes, szemérmetlen vagy! Hát ezt imádom benned. —i Hogy mit? Hogy szeretem-e Cézanne-t? Hát persze hogy szeretem Bogárkám, na de segíts már egy kicsit, mindenütt tele vagy gombokkal... — Jó, jó, Hedvigkém, mit csináljak, kicsit fúj itt a szél, meg nyirkos az aljnövényzet, de hoztam egy vasalópokrócot, na, várj csak, majd legközelebb, tudok egy príma kis barlangot Budakeszin... ' —•. Jolikám, megőrülök tőled, te vagy nekem az egyetlen, valahogy másképp tudsz hatni rám, mint a többi, na, vedd le ezt az izét, istenem, mennyivel szebb vagy így gönc nélkül... B. VILÁGMEGVÁLTÓ Félre az útból! Lassúk vagytok! Ügyetlenek vagytok! öregek vagytok! Majd én. Majd én. MAJD ÉN!... Ez hülyeség. Meg ez is. Meg emez is. Ez vacak. Így ahogy van. Az egész. Másképp kell. Hát nem értitek? Mindenki ütődött? Üj tudomány kell. Üj ipar. Üj művészet. Űj hernyótenyésztés. Üj ábécé. Üj búváröltözék. A hét végén lesz egy kis időm, majd megcsinálom. — Ez is színdarab? Ez is regény? Ez is ecsetkezelés? Ez is oratórium? — Hogyhogy ezt még nem találtátok fel? ... — Mit ügyetlenkedtek azzal az atomreaktorral? Azzal a földalattival? MIÉRT NEM SZÜLTÖK NEKEM?! ... — Idióták vagytok! Az egész társaság! Fűrészporfejűekl Balfácánok!__ „Alulírott azon kérelemmel fordulok a T. Dékáni Hivatalhoz, hogy részemre két tantárgyból pótvizsgamulasztást engedélyezni szíveskedjenek ... HARMINC Hétköznapok valósága •—i Lakbér kettőötven, villany-gáz százötven, tüzelő százötven, buszbérlett kettőhúsz, bútorrészlet ötszáz, óvoda százhatvan, cipő kettőötven, télikabát-kifordítás háromszáz, tévére ötszáz. — Lajoska, apuka most nem ér rá csip-csip-csőkát játszani. Túlóra. Maszek munka. Tanfolyam. Kedd, csütörtök este tízig. Kétszáz forint fizetésemelés. Takarékkönyv. Leválasztás. Habarcs. Cement, Firneisz. Ablakkeret. Lefolyó. Pergmanncső. Vécélánc. Üszócsap. Horganyzott karmantyú féderes alátét pauknival. Vödör a kredencen. Malter a kispárnán. Bécsi fehér az ing alatt. A fejbőrön. A bablevesben. Novemberre kész. Decemberre kész. Januárra kész. , Április tízre minden rendben. — Lajoska, apuka most nem ér rá csip-csip-csókát játszani. I. Túlra. II. Maszek munka. LL. Tanfolyam. II. Üj otthon. NEGYVEN Legszebb férfikor — A lakás a tied, a kocsi az enyém. Az olajkályha a tied, a magnó az enyém. A mosógép a tied, a frizsider az enyém. — A frizsider nekem kell. — Kérlek szépen. Maradjon a frizsider, de akkor elviszem a lemezjátszót. — Azt nem adom. A magnó is a tied. — Hogy-hogy nem adod! Elvégre... — Semmi elvégre. Én ugyanúgy szeretem a Traviátát. — Ugyan kérlek. Na, gyerünk tovább. Mit adsz, ha itt hagyom a lengyel garnitúrát? — A konyhakredencet, a bojlert és a gyereket minden szombaton. — Hogyne, volna eszed. Vagy kérem a gyereket hetenként kétszer, vagy a kredenc mellé a villany lábmelegítőt, a Jókai-összest és az Aktot legyezővel. —i Micsoda!? Volna arcbőröd a Fáni néni názsajándékát elvinni? —' Nagyon kérlek. Próbáljuk kultúráltan. Rendben van. Megkapod a nagyszőnyeget, a két gumimatracot és az osztrák sípolófazekat. — Az új eszcájgokát persze viszed magaddal, mi? —i Azt tudtommal a saját prémiumomból vettem. — De nekem! !— Amilyen tökkelütött voltam! — Hogy nem sül ki a szemed. Nagymonológ, szopránhangon, búcsúzóul: — Tizennégy év. Kálvária. Sohasem tudtál megérteni. Mit szenvedtem. Zokszó nélkül. Mindent megtettem. Te bezzeg! Én mindent, te semmit. Törődtél is te azzal. Kérdezted egyszer is? A legszebb éveim. Micsoda marha voltam! — ÖTVEN Visszafelé Ez a nő profilból nem az a Lollobrigida, de határozottan jobban főz, mint az első feleségem. Eszterházy-rostélyos. Töltött csirke. Sertésborda pékné módra. Káposztás rétes. Papucs. Fotel. Meleg kályha. Tévé. Három és fél dioptria. Fogpótlás. Székrekedés. Szívzörej. Bal pitvar, jobb kamra. Lépcsőn hosszú pihenő, napi nyolc cigaretta. Igmándl naponta kétszer, ultiparti hetente kétszer, nemi élet havonta kétszer. HATVAN Abban a korban őszi napsugár. Lassú léptek. Kis szatyorral a közértbe. Unokával az Allatkertve. Meleg fedővel az ágyba. Röntgen. EKG. Próbareggelí. Fájdalom esetén két pasztillát. Étkezés közben harminc cseppet. Lefekvés előtt három szemet. Ulcus gummosum. Kezdődő myocarditis. Amíotrófás szklerózis. Ezt nem szabad. Azt szigorúan tilos. Isten őrizz. Még csak az kéne. Szó sem lehet róla. Ebben a korban. Ebben a korban. — Postás úr, mikor hozza már azt a kis pénzecskét? Alig várták, hogy nyugdíjba tegyenek. Harminc évig jó voltam, most egyszerre nem kellek nekik. Szorongatták a kezem. Nézzen be ezentúl is. Ne legyen hűtlen hozzánk. Milyen jó magának. Élvezi az életet. Séta, ha süt a nap. Aprófát esinální, port törölni, szőnyeget lesöpörni. Orvos, ivókúra, kímélő menü étel* hordóban. -— Mit meséljen a nagypapa, Bandika? Hát ide figyelj. Volt egyszer,hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy rövidlátó, fáradt, gyomorbeteg király ... HETVEN Számvetés Hogyan kellett volna? Ha akkor azt meg azt úgy csinálom, akkor most másképp lenne. Ha abba nem vágok bele, ha azt előre látom, ha azzal nem kezdek ,ha abban nem hiszek vakon, ha azzal időben szakítok, ha azt elvállalom, ha azt sikerül nyélbe ütnöm, ha azért nem küzdők annyit, ha arról előbb leszokom, ha akkor befogom a számat, há abból tanulok, ha akkor mindjárt belépek, hanem késem le a pécsi gyorsot, ha nem írom meg azt a levelet, ha nem költözöm másik lakásba, ha nem veszek össze a házmesterrel, ha nem botlom meg abban a kiálló vasdarabban. Ha... Most már mintegy. Pirított kenyér, tea szacharinal. Ma egész nap szúr a szívem. NYOLCVAN Búcsú Jövőre, ha megérem. A nyáron, ha megérem. Április végén, ha megérem. Jövő hónapban, ha megérem. Holnap, ha megérem. RADVÄNYI ERVIN