Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-19 / 51. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1981. december 19, 16 Megtalálták helyüket Á Párkányi (Štúrovo) Vnb és a város iskolái a társadalmi és tömegrzervezetekkel közreműködve sikereket értek el a cigányszármazású polgárok és gyermekeik nevelése terén. A 69 cigánycsalád többsége saját munkája jövedelméből épített házban lakik. Rendbentartják környezetüket, portájukat. Közülük 18 család állami latosban lakik. A munkaviszony tekintetében sincs különösebb kifogásolnivaló, egy-két eset kivételével. Javult a gyermekek Iskolalátogatása; 17 gyermek látogatja az óvodát. Dícséretreméltó, hogy a cigányszülők rendszeresen eljárnak a szülői értekezletekre. A sokoldalú segítségnyújtás, a rendkívüli figyelem összpontosítása meghozta az eredményt. A cigány családok megtalálták helyüket társadalmunkban. Hajtman К. Érdetnes értük fáradozni Fotó: Gora Tibor, Štúrovo Színvonalas rendezvény A sárkányt (Šarkan) püt november végén színvonalas névadóünnepséget és házassági évfordulót rendezett. A község két legifjabb polgárát, 0 Szőlőoltvány-készítés. A fűri (Rúbaň) szövetkezetben a szőlőoltványkészítés már sokéves múltra tekinthet vissza. Az utóbbi években megnőtt az oltványok iránti kereslet. Az idén mintegy 750 ezer darabot értékesítettek a fajtakísérlett állomáson kersztül, s a bevételi tervüket körülbelül egymillió koronával'túlteljesítik. A jövő évre már nem kevesebb, mint másfélmillió szőlőoltványt készítenek, 50—55 százalékos megeredéssel. A parafinos megoldást alkalmazzák. (ко) ф Emlékkiállítás. Klement Gottwaid első munkáselnökünk születésének 85. évfordulója tiszteletére emlékkiállítást rendeztek a szőgyéni (Sovdin) kultúrotthonban. A nagy csehszlovák államférfi életútját eredeti dokumentumokkal Is érzékeltető kiállítást nemcsak az iskolás diákok tekintették meg, nagy érdeklődéssel szemlélték a felnőttek is. Az agitatív és esztétikai szempontból egyaránt magas színvonalú összeállítás Hinzellér Lászlót, a szövetkezet kulturális és művelődési felelősét dicséri, (vass) ф Szeminárium. A Komáromi (Komárno) Járási Béketanács és a Szocialista Akadémia járási bizottsága, a Szlovákiai Béketanács megbízásából, filmvetítéssel egybekötött, járás't méretű szemináriumot rendezett a CSSZSZB Háza üléstermében „Az élet- és munkakörnyezet-védelem időszerű feladatai“ címmel. A szeminárium befejeztével a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elítélik az USA Kuba-ellenes agresszív politikáját. (L. É.) ф Vetélkedő. A Nemzeti Front ípolyszalkai (Salka) szerye Könözsi Richárd hnb-titkár irányításával sikeres szellemi vetélkedőt rendezett a barátsági hónap keretében. A vetélkedő abszolút győztese a helyi határőrség csapata lett, Paksi J.—Józsa J.-—Szabó Gy. összetételben. A győztesek, s a vetélkedő résztvevői tárgyi jutalomban részesültek, (mm) ф Szerencsések! A Szlovákiai Állami Takarékpénztár érsekújvári (Nové Zámky) fiókintézetének illetékese szerint az idei májusi és novemberi nyereménysorsolás útján összesen 2420 betétkönyv-tulajdonos ötmillió koronát meghaladó pénzösszeget nyert. S csupán az utóbbi sorsolással 44-en részesültek 1000—1000 korona prémiumban, (ers) • Minőségjavítás. A szemcsés műtrágya zsákokban tárolása nemegyszer azzal a bosszúsággal jár, hogy valamint a két ezüst- és két aranylakodalmas házaspárt Bitter Imre hnb-elnök, továbbá Laczké Éva, pütelnök köszöntötte. egybeolvad, megkeményedik. Ez nemcsak a mezőgazdasági üzemeknek okoz gondot, hanem a DUSLO vegyipari kombinátnak is. A laboránsok, szakemberek elektromikroszkóppal vizsgálták ennek okát, s rájöttek, hogy a gyártási technológiát kell tökéletesíteni. A fő cél most az, hogy a mezőgazdasági üzemeket minél előbb raktározást jól tűrő, kiváló minőségű műtrágyával lássák el. (kfg) ф Takarékosság. A fűri (Rúbaň) szövetkezetben naponta ellenőrzik az üzemanyagtakarékosságot (gázolaj, kenőanyag stb.). Ök kezdeményezték a normálhektáronkénti (most traktorőra) egy liter gázolaj megtakarítását, ami sajnos nem vált járási méretűvé. A kezdeményezők az 1981- es évre 535 ezer liter gázolaj megtakarítására kötelezték magukat: háromnegyed év alatt 443 ezer litert takarítottak meg. (nkl) ф Fejőbrigád az élen. A nádszegi (Trsticej szövetkezet Éliásovszki József vezette, 8-tagú szocialista brigádja az év tíz hónapja alatt 150 tehéntől darabdnként napi 13,58 liter tejet adott a piacra. Míg a tej litereként felhasznált 0,24 kg abraktakarmány a járási átlag, ez a fejőbrigád 0,19 kg-ot használ fel csupán. (kf) Az ünnepélyt a köbölkúti (Gbelce) Iskola tanulóinak műsora tette színesebbé, emlékezetesebbé. A jubilánsok és közvetlen hozzátartozóik közös ünnepi vacsorán vettek részt; a nőszövetség helyi szervezetének vezetősége rendezésében. A Németh, Majtényi, Sámson és Szűcs házaspárnak — a jubilálőknak, akik a libád! (Lubá) szövetkezet megbecsült tagjai — Tóth István, az ellenőrző bizottság elnöke nyújtotta át a közös gazdaság ajándékát. Életük további szakaszában a társadalom megbecsülése, gyermekeik önzetlen szeretető, unokáik kedves mosolya kísérje őket! Téglás Ferenc, Sárkány (Šarkan) Magyar konyha hete Az ípolyszalkai (Salka) vendéglátó Üzemben Ismét sikeres magvar konyha hetét tartottak. A magyar ételkülönlegességek iránt nagy volt az érdeklődés; nemcsak a helyiek, hanem a környékbeli falvak ínyencségkedvelői is hódoltak a magyaros Izeknek, különösen az esti órákban. Gálik Rozália szakácsnő főztje sokaknak ízlett. A felszolgálásról Kovács János, Tóth Balázsné, Melegh Anna és Magyar Bertalanná, a zenéről Lulu népi zenekara, az egész rendezvény sikeres lebonyolításáról Melegh Béla, a vendéglátóüzem vezetője gondoskodott. Majerszky Márton, Ipolyszalka (Salka) Érdemes az éh járni...! Élményekkel gazdagon tért vissza egyhetes prágai jutalomútjáröi a szőlőskei (Viniőka) mezőgazdasági szakiskola hét diákja, akik a tanulásban, a kulturális és sporttevékenységben, továbbá a jő munkában tűntek ki. Mantle Milán vezetővel az élen megtekintették a főváros történelmi nevezetességeit, gyönyörködhettek egy komolyabb és egy vidámabb színházi előadásban. Azzal a tudattal tértek vissza jutalomútjukről: érdemes az élen járni, s példát mutatni...! Szlamka Ilona, Líce (Liclnce) Tudesltók találkozója Nemrégiben tartotta tudósítóinak találkozóját az érsekújvári (Nové Zámky) járás hetilapja, a HETI HÍRLAP szerkesztősége, mintegy 30 résztvevővel. A találkozón Filler Gyula, a járási pártbizottság titkára hangsúlyozta a kommunista sajtó szerepét, a külső munkatársak feladatait a tömegtájékoztatás hatékonyabbá tételében, kiindulva a népgazdaság valamennyiünket érintő, időszerű kérdéseiből, a CSKB 4. és az SZLKP novemberi ülésének határozatából. A hozzászólásokból kitűnt: a lap szerkesztősége továbbra is számíthat az általuk nyújtott segítségre. Vass Gyula, Szőgyén (Svodín) kelte nyugta kelte nyugta DECEMBER ó. p. ó. p. 6 p. ő. p. December 21 Hétfő (IZIDOR 1 BOHDAN I i 7 29 15 55 2 18 13 29 December 22 Kedd ZÉNÖ ADELA 1 7 30 15 56 3 20 13 53 December 23 Szerda VIKTÓRIA i NADEŽDA i i 7 30 15 56 3 20 13 53 December 24 Csütörtök ÄDÄM és ' ÉVA 1 7 30 15 57 5 24 14 51 December 25 Péntek KARÁCSONY ' [ 7 31 15 58 6 24 15 28 December 26 Szombat KARÁCSONY ŠTEFAN 1 7 31 15 58 7 19 1810 December 27 . „Vasárnap JÄNOS FILOMÉNA J 7 31 15 59 8 10 17 01 — Köszönöm, drágám! Szebb ajándékot nem is kaphattam volna tőled, mint ezt az igazolást, hogy január 1-től 3 koronával emeled a zsebpénzem! Ľubomír Nikolíni karikatúrái — Hálátlanok a gyerekeink, anyu; itt a sok ajándék, s ők a fenyőfáért siránkoznak... ЯЫИ Lányok és fiúk! A Karvai (Kravany nad Dunajom] Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatósága értesíti az alapiskolák végzős tanulóit, hogy jelentkezhetnek középfokú szaktanintézetünkbe, ahol az 1982/1983-as iskolaévben a következő szakokon lehet tanulni: KERTÉSZETI szakon zöldségtermesztést, gyümölcstermesztést, virágkertészetet és dfszkertészetet; SZŐLÉSZETI szakon borászatot, pincegazdaságot és gyümölcsészetet; ÉPÜLETASZTALOS szakon. A felsorolt szakok sikeres elvégzése után lehetőség van továbbképzés formájában ÉRETTSÉGI vizsgát tenni a DOLGOZOK KÖZÉPISKOLÁJÁN! Iskolánk teljes diákotthoni ellátást biztosit, zsebpénzt és keresetet az érvényes előírásoknak megfelelően. A szakgyakorlatot az iskola tanműhelyében és kertgazdaságában végzik. A tanulók a nyári szakgyakorlatnak egy részét külföldön végzik. Külföldi és belföldi üdüléseket biztosítunk számukra. Lehetőség van kulturális és sporttevékenységre is. Jelentkezni lehet a helyi általános iskolában vagy a mi iskolánk igazgatóságán. VARJUK JELENTKEZÉSTEKET! Középfokú Mezőgazdasági Szaktaninézet igazgatósága, 946 36 Kravany nad Dunajom ffoú Idén is, karácsony előtt az emberek többsége vásárlási lázban égett, sokak heves ajándékozási görcsökkel küszködtek. Egyesek a megajándékozandők névlistájával a kezükben loholták végig a boltokat. Mások aprólékos karácsonyi költségvetést készítettek a várható kiadásokra. Pillanatra agyamba hasított a gondolat: talán nem is vagyok egészen egészséges, mert a fenti tünetek egyikét sem tapasztaltam magamon, ami bizonyára valamilyen lappangó betegségre utal. Kezelőorvosom azonban megnyugtatott, nem észlelt szervezetemben sem szervi, se egyéb elváltozást. Természetesen, én is vásároltam szeretteimnek karácsonyi ajándékot: Feltűnően szerény értékben. Ez nálam már hagyomány. Elismerem: nagyon rossz ajándékozó vagyok, példaképül nem állhatok. Viszont kiábrándító, amikor azt látom, hogy egyesek versenyt csinálnak az- ajándékozásból, vagy feltűnési viszketegségben vásárolnak drága holmit, azzal a titkolt szándékkal: azt majd valami űton-módon viszonozzák nekik. Ügy érzem, mintha megkövesedett divattá, elkerülhetetlen „kedves“ kötelességgé vált volna az ajándékozás. Mintha az ajándékkal mindent letudnánk, pláne, ha csillagászati összegű cuccot teszünk asztalral Keserű szájízzel tapasztaltam egy alkalommal, hogy a szeretett fiú úgy adta át anyjának a mutatós ajándékot, hogy közben elfelejtett kiVánni neki boldog karácsonyi ünnepeket. Az anya némi iróniával a hangjában rótta fel a fiúnak a mulasztást. Hát igen! Néha egy szívből jövő jókívánság a legnagyobb ajándékkal érne fel. Nagyon szeretném, ha senki sem értene félre: nem az ajándékozás ellen vagyok! Magam is nagyon szép emberi megnyilvánulásnak tartom. Az ajándék szeretetünk, hálánk, ragaszkodásunk egyik külső megnyilvánulási formája. Ha azonban csak szokásból, kötelességből — s ami még rosszabb — érdekből adjuk, akkor lehangoló mutatvány, képmutató jelenet az egész. S még valamit. Vajon az egyedül, hozzátartozók, rokonok nélkül élő idős szomszéd, utcabeli stb. embertársainknak is viszünk ajándékot a szeretet ünnepén? Vagy legalább rájuk nyitjuk az ajtót, kellemes karácsonyi ünenpeket kívánva nekik?... BODZSÄR gyula SZABAD FÖLDMŰVES Index: 49 630 — Kiadja az SZSZK Mezőgazdaság) és Élelmezésügyi Minisztériuma a PRÍRODA Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő B a r a László agrármérnök. — Főszerkesztő-helyettes Csiba László. — Szerkesztőség és kiadóhivatal; 891 27 Bratislava, Kriikova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság 475 08 — telefonközpont 472 41 — Belső vonalak: mezőgazdasági rovat 35, társadalompolitikai rovat 34 és 55. — Nyomja a Západoslovenské tlačiarne, n v., Bratislava. Odborárske nám. 3 — Terjeszti a Posta Hirlapsznlgölata — Előfizetéseket telvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre a PNS, Üstredná expedícia a dovoz tlače 884 19 Bratislava. Gottwaldovn nám. č. 48. útján rendelhető meg. — Előfizetési díj egy évre 52,— Kčs, fél évre 26,— Kčs. — A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza. A lap nyilvántartási száma: SÜTI 11/6. 1