Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-07-18 / 29. szám
1981. Július 18. A Szovjetunió és Csehszlovákia 40 évvel ezelőtt kötött megállapodást csehszlovák katonai egységek formálásáról a Szovjetunió területén. Ez az egyezmény a csehszlovák népnek nyújtott önzetlen szovjet segítség meggyőző bizonyítéka volt. A Csehszlovákia burzsoá korszakának végét jelentő müncheni diktátum sorsdöntő napjaiban a kormánykörök meg sem kísérelték a szovjetország készségépek és ajánlatának Igénybe vételét. Az uralkodó csehszlovák burzsoázia így nyíltan kimutatta, milyen messze van politikája az őszinteségtől, a dolgozó ember vágyaitól. Ezért nem is lehetett meglepetés, hogy népellenes politikája tragikus véget ért. Népünk történelmében a második világháború évei voltak a legnehezebbek. A londoni csehszlovák burzsoá emigráció fittyet hányt a nemzeti érdekeknek. A Szovjetunió megtámadásakor az ún. lengyel légió eredetileg 798 személyből összetevődő állománya 93 személyre zsugorodott össze, s ez a 93 hű hazafi alkotta később annak a csehszlovák egységnek az alapját, amely a Vörös Hadsereg oldalán az antifasiszta harcban hozzájárult hazánk felszabadításához. A csehszlovák egység megalakulásának hivatalos alapjául a szovjet főparancsnokság és Csehszlovákia között 1941. július 18-án kötött egyezmény szolgált, amely rögzítette a külföldi csehszlovák kormány elismerését, és főként jogi szempontból semmisnek tekintette Csehszlovákia erőszakos megszüntetését. Teljes jogú partnerként sorolta az antifasiszta koalíció kötelékébe, ami azt jelenti, hogy Csehszlovákia nyílt háborúba lépett a náci Németországgal. A csehszlovák katonai egység létrehozása szempontjából fontos az egyezmény 3. cikkelye, amely leszögezi: „A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége egyetértését fejezi ki azzal, hogy csehszlovák állampolgárokból a szovjet szocialista köztársaságok területén katonai egységek létesüljenek olyan vezetéssel, amelyet a csehszlovák kormány a szovjet kormánnyal egyetértésben nevez ki. A katonai felhasználás szempontjából a Szovjet Szocialista Köz-Lengyelország szocialista marad A lengyelországi bonyolult fejlődés közepette nagy fontosságú politikai esemény volt Andrej Gromikónak, a2 SZKP Politikai Bizottsága tagjának, szovjet külügyminiszternek lengyelországi látogatása és Stanislaw Kaniával, a LEMP Központi Bizottságának első titkárával, Wojciech Jaruzelski kormányfővel és Józef Czyrek külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai. Az erről kiadott iközös közlemény szerint a tárgyszerű, elvtársi légkörben lezajlott megbeszélésekben a közös érdekű kérdések széles körében folyt elmélyült véleménycsere. A Varsói Szerződés országai békepolitíkájának eredményeit és törekvéseit méltatva, a közlemény leszögezi: A szocializmus ellenségei és a militarista irányvonalnak a nemzetközi életben tevékenykedő hívei a „szovjet katonai fenyegetés“ körül csapott mind nagyobb lármával azt a törekvésüket próbálják palástolni, hogy megváltoztassák a világban kialakult erőviszonyokat, felülvizsgálják Európa háború utáni realitásait, elérjék az Egyesült Államok és egészében véve a NATO katonai fölényét a szocialista országokkal szemben. A Szov-A kapitalizmus meztelen valóságában EMELKEDŐ MUNKANÉLKÜLISÉG A KÖZÖSPIACI ORSZÁGOKBAN __________________________________________________ 3 й piasagi integrácii magasabb foka fete A KGST XXXV. ÜLÉSSZAKA A nyugati világ folyóirataiban megszűntek a derülátó jövendölések. A US News and World Report tekintélyes amerikai folyóirat szerint a foglakoztatottságot illetően a legrosszabb Idők következnek az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. A közöspiaci országokban a munkanélküliek száma négy éven belül a tavaly évvégi 7 millió 900 ezerről megközelítően 15 millióra nö. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanulmányra hivatkozva előrejelzik, hogy elsősorban a fiatalok körében ölt elképesztő méreteket a munkanélküliség, mely most is őket sújtja leginkább. Jövőre Olaszországban minden harmadik, Nagy-Britanniában és Franciaországban minden ötödik fiatalt munkanélküliség fenyegeti. A tények nagyon tanulságosak: Ismét bebizonyosodik, hogy a termelőeszközök magántulajdonára épülő társaságok Szövetségének területén levő csehszlovák egységek a szovjet főparancsnokság alá tartoznak“ Ehhez az 1941. július 18-1 egyezményhez kapcsolódik később a Szovjetunió főparancsnokságának és a csehszlovák főparancsonkságnak 1941. szeptember 27-i katonai egyezménye. Ez már konkrétan részletezi a kölcsönös együttműködés, kérdéseit. Ezt a szovjet—csehszlovák egyezményt a csehszlovák burzsoá kormány írta alá. Tagjai azonban a háború folyamán szüntelen arra törekedtek, hogy zavarják a megállapodások teljesítését, közvetlenül szabotálják őket. Újra világosan megmutatkozott a burzsoázia és a CSKP vezetőinek különböző hozzáállása a nemzeti felszabadító mozgalomhoz. A CSKP egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedett, melyet Klement Gottwald elvtárs 1941. július 29-én Így fejezett ki: „Az, hogy a Szovjetunió szövetségesként a mi oldalunkon áll, az, hogy a hatalmas Vörös Hadsereg most a mi ügyünkért is hadakozik, teljesen biztossá teszi végső győzelmünket. Am ugyanakkor kötelességünket is tudatosítjuk a felszabadító háborúban, amelyben köztársaságunk, nemzetünk a hitleri Németország leverésére, az európai szabadság és demokrácia megteremtésére szövetkezett államok és népek nagy szövetségének egyenjogú tagjaként vesz részt. Mint a Csehszlovák Köztársaság polgárainak, mint nemzetnek és államnak kötelességünk, hogy minél inkább hozzájáruljunk a hitleri Németország katonai vereségéhez.“ A burzsoá kormány képviselői számtalan tárgyalást folytattak a kulisszák mögött, igyekeztek elérni, hogy csak jelképes egység alakuljon, amely a háború befejeződése előtt avatkozna be a harci cselekményekbe. Cselszövéseik ellenére sem történt ez Így. A CSKP moszkvai vezetőségének és a szovjet kormánynak közös erőfeszítésével sikerült létrehozni a Szovjetunióban valóban népi, demokratikus elvek szellemében nevelt és szovjet környezetben formált harciképes egységet, amely a partizán egységek harcosaival együtt az új, valóban néphadsereg alapja lett. JÄN MICATEK Jetuniő és a Lengyel Népköztársaság határozottan elítéli ezeket a terveket, és megerősíti: a Varsói Szerződés szocialista tagállamai minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy védelmi képességüket a kellő szinten tartsák, és törvényesen gondoskodjanak saját biztonságukról. A közlemény megállapítja, hogy a szocialista testvérországok kiállnak a szerződésekben rögzített határaik sérthetetlenségéért. A közlemény megállapítja, hogy a Nyugat bizonyos körei arra számítanak, hogy a lengyelországi események alakulása Európában és a világ egészében az erőviszonyok megváltozásához, a szocialista közösség meggyengüléséhez vezet. A Lengyel Népköztársaság határozottan visszautasítja az ilyen számításokat. Lengyelország a szocialista közösség tartós láncszeme volt, ma is az, és a jövőben Is az marad. A közlemény a továbbiakban hitet tesz a két ország kapcsolatainak marxista-leninista és szocialista internacionalista szellemű fejlesztése mellett. társadalmi rendszer különösen a fiataloknak nem képes munkát, élettávlatot adni. Milliók az utcán i— ez tehát a Közös Piac jövőjének távlata. Elháríthatatlan távlata, mert rég múlt az az Idő, amikor Nyugat-Európában két százalék körül volt a munkanélküliek aránya. Angliában nyíltan beszélnek arról, hogy a jelenlegi kétmillió munkanélküli további kétmillióval fog szaporodni. A legelképesztóbb azonban az idézett amerikai folyóirat következő megállapítása: „A nyugati kormányok jelenleg elháríthatatlannak tartják a fokozódó munkanélküliséget. Ugyanis az idült gazdasági bajok orvoslásával kapcsolatos elképzeléseikbe bekalkulálják a munkalehetőségektől elesett milliók szerencsétlenségét mint közgazdasági tényezőt. Milliók tragédiája őket nem érdekli. DR ^SZABAD FÖLDMŰVES. A hőnap elején Szófiában tartotta szokásos évi, az Idén már XXXV. ülésszakát a Kölcsönös Gazdasági Segítsék Tanácsa. Napirendjén ezek a főbb pontok szerepeltek: — A komplex program teljesítésének menete, valamint a KGST-tagállamok együttműködése további elmélyítésének és tökéletesítésének feladatai a nyolcvanas évekre; — a végrehajtó bizottság beszámolója a KGST tevékenységűről (a tanács XXXIV. és XXXV. ülésszaka közötti munkáról); — a KGST tagállamok 1981—1985. évi népgazdasági tervkoordinációja, és a tagállamok sokoldalú integrációs intézkedéseire vonatkozó egyeztetett terv tervezete; — a tudományos műszaki együttműködés további tökéletesítése; — a XXXVI. ülésszak előkészítése, előzetes napirendje. Az ülésszakon kormányfők vagy helyetteseik iképviseltéik a tagállamokat, a vendéglátó ország minisztertanácsának elnöke, Grisa Filipov, a bolgár küldöttség vezetője elnökölt. A felszólaló küldöttségvezetők az eredmények tükrében méltatták a szervezet jelentőségét. Nyikolaj Tyihonov szovjet kormányfő azt emelte ki, hogy e KGST-országok a szocialista rendszer és az új típusú nemzetközi kapcsolatok vitathatatlan fölényének biztos tudatában léptek a nyolcvanas évekbe. Minden lehetőségük megvan arra, hogy sikeresen valósítsák meg a társadalmi-gazdasági fejlődésnek a testvérpártok által elfogadott programját. További sikereik biztosítéka az, hogy a társadalmi élet minden területén mindjobban elmélyül együttműködésük, állandóan erősödik egységük és összeforrottságuik. Kormányfőink, Ľubomír Štrougal elvtárs azt hangsúlyozta, hogy a közös erőfeszítések eredményeként több olyan nagy kapacitású objektum jött létre, amelynek termelése az egész szocialista közösség Igényeinek kielégítésére szolgál, különösen a fűtőanyag-, az energia- és a nyersanyagellátásban, hosszú távú megállapodásokra alapozva a termelést. A csehszlovák gazdaság számára az együttműködés a Szovjetunióval és a KGST többi országával a fejlődés egyik legfontosabb összetevője. Tovább kell szélesíteni a szakosítás és a kooperáció területeit. Olyan hosszú távú programokat kell közösen kidolgozni, amelyek egész ágazatok hosszú távú fejlődését irányozzák elő közösen kidolgozott prognózisok és technikai koncepció alapján. Ugyancsak közösen kell kialakítaniuk a KGST tagállamainak a tudományos-műszaki fejlesztés fő Irányvonalait, meghatározva annak eszközeit, hogy hatékonyan lehessen felhasználni a legújabb tudományos és műszaki eredményeket a termelés fellendítésére. A KGST XXXV. ülésszakának zárőközleménye megállapította, hogy a KGST-tagállamok az eltelt tíz év alatt a szocialista Internacionalizmus, az államok szuverenitása, a függetlenség és a nemzeti érdekek tiszteletben tartása, a kölcsönös előnyök és a kölcsönös elvtársi segítség elvei alapján fejlesztették és szélesítették együttműködésüket, s egészében sikeresen biztosították a Komplex Program végrehajtását. Egyöntetűen aláhúzták, (hogy a tapasztalatok megerősítették annak az irányvonalnak a helyességét, amelyet a kommunista és munkáspártok együttesen dolgoztak ki a kölcsönös együttműködés elmélyítésére és tökéletesftésére, a szocialista gazdasági integráció fejlesztésére, valamint a KGST alapelvei, céljai, tevékenységi formái és módszerei életképességét. A közlemény további kiemeli, hogy a Komplex Programban foglaltak megvalósítása a KGST-tagállamok együttműködését minőségileg üj fokra emelte, lehetővé tette annak pontosabb ráhangolását a műszaki fejlesztésre, a szakosodásra és kooperációra, a természeti erőforrások közös felhasználására, a testvéri szocialista államok népeinek közös javára. Az együttműködés a Komplex Programot kiegészítő és konkretizáló új formákkal, mindenekelőtt a hosszú távú együttműködési célprogramokkal, a szakosodás és a kooperáció kétoldalú hosszú távú programjaival gazdagodott. A közlemény említést tett a tagállamok eredményes fejlődését bizonyító fontos adatokról: a nemzeti jóvédelem volumene 1980-ban a KGST- tagállamokban összességében 1970- hez képest 66 százalékkal növekedett, az ipari össztermelés 84 százalékkal, az utóbi tíz év alatt emelkedett a mezőgazdasági termelés évi átlagos szintje: az eltelt ötéves tervidőszakban 25 százalékkal volt magasabb, mint 1966—1970-ben. Az eltelt évtizedben a KGST-tagállamok csaknem kétszeresen lépték túl a fejlett tőkés országokat a nemzeti jövedelem és az ipari termelés növekedési üteme tekintetében. A küldöttségek vezetői kiemelték, hogy a testvéri államok hatalmas sikerei elválaszthatatlanul összefüggnek kommunista és munkáspártok vezető szerepével. E sikerek az adott országok népei önfeláldozó munkájának, annak eredményei, hogy mindegyik párt alkotó szellemben alkalmazza a szocializmus felépítésének általános törvényszerűségeit az egyes országok konkrét viszonyainak megfelelően. Ezzel kapcsolatban a közlemény kiemelte a tagállamok párt- és állami vezetői találkozóinak jelentőségét. A KGST-tagállamok közötti árucsere-forgalom az eltelt tíz év alatt 3,3- szeresére nőtt, és jelenleg eléri a 121 milliárd rubelt. A kölcsönös szállítások kielégítik a tagállamok többségének gépek és berendezések, kőolaj, vasérc, közszükségleti cikkek iránti importigényeinek túlnyomó részét. 1980-ban a KGST-tagállamok között a szóban forgó áruk terén megvalósított kölcsönös szállítások egész importjuknak mintegy kétharmadát tették ki. Az ülésszak megállapította, hogy a Szovjetunió fontos szerepet tölt be a tagállamokö együttműködésében. Hatalmas gazdasági, műszaki és tudományos potenciállal rendelkezve a Szovjetunió fűtőanyag-, nyersanyag-, gép- és berendezés-, valamint egyéb áruszállításokat valósít meg, széles körű műszaki támogatást nyújt a KGST-tagáltamoknak ipari objektumok létesítésében, átadja az élenjáró termelési és tudományos-műszaki tapasztalatokat. A nagy felvevőképességű szovjet piac a KGST-tagállamok többsége számára biztosítja a gépipari termékek és egyéb áruk exportja nagy részének stabil értékesítését. A testvérországok sok gép- és berendezésfajtát, szállítóeszközöket, közszükségleti cikkeket és nyersanyagokat szállítanak a Szovjetunióba. Az ülésszakon pozitívan értékelték a termelőobjektumok együttes építésének eredményeit és konkrét példákat soroltak fel.' Az ülésszakon ismertették a termelési szakosodás és kooperáció sokoldalú alapon történő fejlesztésének pozitív tapasztalatait, főként az atomerőműi berendezések, az elektronikus számítástechnika, hajő-, vegyigyártási, petrolkémiai és elektrotechnikai berendezések terén. Az ülésszak aláhúzta a műszakitudományos együttműködés fokozódó szerepét a népgazdaság Intenzívebbé tétele feladatainak megoldásában. Több mint 16 ezer fejlesztés zárult le eredményesen, megoldásra került számos nagyszabású alap- és alkalmazott probléma. Sikeresen valósul meg az Interkozmosz program, amelynek keretében valamennyi KGST-tagállam űrhajósai közös űrrepüléseken vettek részt szovjet űrhajókon. A közlemény ezután konkrétan felsorolja az 1981—1985. évekre jóváhagyott sokoldalú integrációs intézkedések egyeztetett tervét, mely számos gazdasági objektum közös erőfeszítésekkel történő felépítését stb. irányozza »elő.. KGST-tagállamok azt az irányvonalat tűzik ki, hogy a következő két ötéves időszakot az intenzív termelési és tudományos-műszaki kooperáció időszakává tegyék. Az ülésszakon Bulgária, Csehszlo-Prágában a múlt héten a Nemzeti Front bizottságainak együttes ülésén emlékeztek meg a mongol népi forradalom győzelmének 60. évfordulójáról. A Valdátejn-palotában rendezett ünnepi összejövetelen részt vett a CSKP Központi Bizottságának, a szövetségi kormánynak és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának a küldöttsége, amelyet Miloš Jake š, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára vezetett. Bohuslav Chríoupek külügyminiszter ünnepi beszédében Mongólia történelmét és forradalmi útját méltatva hangsúlyozta: A nemzetközi forradalmi mozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom Mongólia példájával értékes tapasztalatra tett szert, mely különösen időszerű a szocialista utat választó mai Afganisztán, Angola, Etiópia, Mozambik és más fejlődő országok számára. Megállapította, hogy a csehszlovák—mongol együttműködés jelenleg minden területen dinamikusan fejlődik. Ebben Husák és Cedenbal elvtárs találvákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió küldöttségeinek vezetői kormányközi egyezményt írtak alá a rádióelektronikai berendezésekhez, hírközlő és számítástechnikai eszközökhöz szükséges egységesített elektrontkaelem-bázis létrehozásáról. Határozatot hoztak a mikroprocesszorok technikájának fejlesztése és széles körű felhasználása terén folytatandó együttműködés programjának kidolgozásáról. Az ülésszak ajánlotta az együttműködés bővítését az élelmi; szerek és a közszükségleti iparcikkek termelésében és kölcsönös szállításaik növelésében. Sokoldalú általános egyezményeket írtak alá a cukorgyártás, valamint a citrusfélék termelésének és ipari feldolgozásának komplex fejlesztéséről a Kubai Köztársaságban azzal a céllal, hogy erősítsék az ország exportpotenciálját és hosszú távon teljesebben kielégít-* sék az európai KGST-tagállamoknak e termékfajták iránti igényeit. A kölcsönös együttműködés hatékonyságának fokozása céljából a KGST-tagállamok küldöttségvezetői az együttműködés formáinak és módszereinek további tökéletesítése mellett foglaltak állást, beleértve a gazdaság tervezése és irányítása terén szerzett tapasztalatok cseréjének fokozását, a nemzeti gazdasági mechanizmusok struktúrái lehetséges közelítésének figyelembevételével. Az ülésszakon megelégedéssel állapították meg, hogy a KGST-tagállamok közössége a béke megőrzésének és megerősítésének legfontosabb tényezője volt és marad. A KGST-tagállamok határozottan ellenzik a fegyverkezési hajsza és a politikai feszültség szitásának imperialista politikáját, sfkraszállnak a világ országainak békés együttműködése mellett, amellett, hogy minden nép —« bármilyen külső beavatkozás nélkül — maga dönthessen sorsa felett. Az ülésszak egyöntetűen támogatta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a világ parlamentjeihez és népeihez intézett felhívását és a testvérországok egyéb békekezdeményezéseit. A KGST- tagállamok változatlanul fellépnek az egyenjogú, kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés fejlesztéséért más szocialista államokkal, a fejlődő és tőkés országokkal, aktívan részt vesznek a nemzetközi munkamegosztásban. Külpolitikájuk békeszerető irányvonalának megfelelően, következetesen támogatják a nemzetközi gazdasági kapcsolatok demokratikus és igazságos alapokra történő helyezéséért, az új nemzetközi gazdasági rend kialakításáért folytatott harcot. A KGST XXXV. ülésszaka az egyöntetűség, a teljes kölcsönös megértés és az elvtársi együttműködés légkörében zajlott le. kozóinak is nagy jelentőségük volt. A továbbiakban a két ország gazdasági együttműködésének konkrét példáit emelte ki. Gizin Dorzs mongol nagykövet felszólalásában kiemelte, hogy a Mongol Népi Forradalmi Párt nemrégen tartott kongresszusa és a parlamenti választások kifejezték a párt rendíthetetlen hőségét a marxizmusleninizmus és a proletár nemzetköziség eszméihez, azt az elszántságot, hogy a mongol nép állandóan szilárdítja barátságát és sokoldalú együttműködését a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Hangoztatta, hogy Mongölia forradalmi útjának helyességét teljes mértékben igazolta az eltelt hatvan év. Méltatta a Kínai Népköztársasággal 4700 kilométeren határos Mongólia külpolitikáját és ázsiai szerepének fontosságát, kiemelte a KGST-tagországok együttműködése elmélyülésének, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő barátság erősítésének, a mongol—csehszlovák kapcsolatok ápolásának jelentőségét. Hatvan éves a mongol forradalom '«s ŕ 'i s