Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-14 / 46. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1981. november 14. Pelyhes arcú legényke koromban selyemhernyó tenyésztéssel is foglal­koztam, s akkor tudtam meg, hogy a sárga gubók lebontott szálaiból ejtő­ernyő készül, amelyen nagy magas­ságból, repülőgépből ugornak ki a bátor emberek. Kicsit kételkedtem. A partizánmozgalomban, fgy a Szlovák Nemzeti Felkelésben is jelen­tős szerepet töltött be az ejtőernyőn érkezett sokoldalú segítség. A második világháború után újból képezni kezdték az ejtőernyősöket, de egyre inkább sportjellegűek lettek A szervező bizottság tagjai Edyg Pepich vezérőrnaggyal az élen (középen) megtekintették az előkészületeket a bojki repülőtéren. de amikor úgy a harmincas évelt vé­gén a falunkból is lett egy ejtőer­nyős katona és mesélt az életükről, áhítattal hallgattuk, s felnéztünk a különben alacsony fiatalemberre, aki a bátor emberek közé tartozott. Akkoriban főleg katonai szempont­ból képezték az ejtőernyősöket, és a második világháború idején sokhe­lyütt bevetésre kerültek és számta­lanszor ejtőernyővel mentették meg életüket a találatot ért repülőgépből kiugrálő pilóták. az óriási magasságból történő célug­rások, akrobata mutatványok. A Nemzetközi Repülőszövetség az ötvenes évek elejétől kétévenként rendezi meg az ejtőernyős világbaj­nokságot. Hazánk ejtőernyős sporto­lói már a második világversenyen — 1954-ben — is részt vettek, sikeresen szerepeltek és azóta ts mind az egyé­ni, mind a csapatversenyben min­dig előkelő helyen végeztek. Hazánkban első ízben 1958-ban rendezték meg a világbajnokságot. Erre az eseményre Bratíslavában ke­rült sor, ahol sportolóink kiváló eredményeket értek el, mind egyéni, mind csapatversenyben. Jövő év augusztusában újból a Csehszlovák Szocialista Köztársaság­ban rendezik meg a világvetélkedőt. A Honvédelmi Szövetség augusztus 6. és 20. között a Losonc (Lučenec) melletti bojki (Bojkovce) repülőtéren mintegy harminc ország részvételével számol az ejtőernyősök XVI. világ­­versenyén. Köztük olyan országokéra, mint a Szovjetunió, NDK, Bulgária, az Egyesült Államok, Kanada, Fran­ciaország, Belgium és lehetne sorolni tovább. A bojki. repülőtér minden szem­pontból megfelel az ejtőernyős spor­tolók nagy találkozójának színhe­lyéül, amelyet „Sporttal a békéért, barátságért, a nemzetek együttműkö­déséért az egész világon“, jelszó je­gyében rendeznek. A bátrak, ügyesek világvetélkedő­jén nyolcszáz méter magasságból cél­­ugrásra, kétezer mtéerről akrobatikus bemutatóra, s ezer méter magasság­ból csoportos ugrásra kerül sor. A különböző kategóriákban több ugrás után döntik el a helyezéseket. A közelmúltban Egyd Pepich vezér­őrnagy, a Szlovák Szocialista Köztár­saság Honvédelmi Szövetsége Köz­ponti Bizottsága elnökének vezetésé­vel a helyszínen ülésezett a szervező bizottság. Felülvizsgálták az előké­születeket, amelyek teljes ütémben folynak a világverseny zavartalan megrendezéséért. A bojki repülőtéren már most is lázas munka folyik. Lakásegységek épülnek, betonfutőkat létesítenek, igyekeznek mindent időben előkészí­teni, hogy az utolsó hetekben ne le­gyen kapkodás, mint az általában szokás a nagyjelentőségű akciókon. Hrabec Géza, egy kőműves csoport vezetője bizakodva és határozottan állítja: — Ha lesz elegendő építőanyag, a repülőtéren minden időben elkészül. A XVI. ejtőernyős világbajnokság nagy jelentőségű a 26 ezer lakosú város fejlődése szempontjából is. Szállók épülnek', elkészül az autó­buszállomás, rekonstruálják a közvi­lágítást, rendbehozzák a reptér felé vezető utat, gyors ütemben befejezik a Prior üzletház építését, vendéglátó üzemeket létesítenek, sürgősen res­taurálják az emlékműveket, sportlé­tesítmények épülnek és nagv súM helyeznek a választási program meg­valósítása keretében a város szépítés sere, fásítására. Érthetően a legtöbb bet áldoznak a repülőtér kiépítésére, a régi hangárok rendbehozatalára és a közvetlen környék parkosítására. A szervező bizottság, amelynek a város és a járás politikai és közéleti vezető dolgozói a tagjai, rendszere­sen értékelik az előkészület menetét és ha esetleg lemaradás mutatkozna, megteszik a szükséges intézkedése­ket. Időben láttak hozzá az ejtőernyős vllágvetélkedó színhelyének méltó előkészítéséhez. Ez garancia arra, hogy a kitűzött tervek megvalósul* nak és a versenyzők a legjobb körül­mények között mérhetik össze tudá­sukat, ügyességüket, rátermettségü­ket. Remélhetőleg a csehszlovák szí­nek képviselői a közel három évtize­des hagyományokhoz híven — jól szerepelnek majd. TÖTH DEZSŐ Sluk Marian és Tarbak Vladimír válogatott ejtőernyősök a leszállás pont­jának megjelölését készítik elő (A szerző felvételei), ф Mielőtt a HSZ megalakult volna, milyen szervezet folytatott hadsere­get, népet támogató tevékenységet? — A Kassai Kormányprogram után, ennek felhívására Szlovákiában 54 olyan egység jött létre, melynek kül­detése a honvédelmi nevelés, a haza védelmében való részvétel lett volna. Mivel nem volt meg az összhang, az együttműködés ezek között a szerve­zetek között, 1945. október 27-én megtörtént az egyesítés, megalakítot­ták a Védelmi Szövetséget. Habár az említett szervezet munkaprogramja, küldetése helyes irányt követett, a szövetség tevékenysége negatívnak mondható: ennek vezetőségébe olyan A Honvédelmi Szövetség búvár­szakosztályai sok esetben nyújtanak segítséget a közbiztonsági szerveknek, a határőrségnek ben egységes fellépésre volt szükség. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején az imperializmus törte­­tése következtében válságossá vált a nemzetközi helyzet, megalakult a NATO, kezdetét vette a hidegháború. A Honvédelmi Szövetség — melynek gerincét a hadsereg képezte — ko­moly feladatok előtt állt: a, fiatalo­kat, a civil lakosságot színvonalas ideológiai, politikai, honvédelmi kép-, zésben kellett, hogy részesítse. Annak érdekében, hogy ez a munka gyümöl­csöző legyen, a Nemzetgyűlés 1954 november másodikén határozatot ho­zott a honvédelmi neveléssel kapcso­latban. Tulajdonképpen ekkor indult — Csehszlovákia Kommunista Párt­ja minden erejével támogatta a HSZ tevékenységét, s olyan képzett és ta­pasztalt előadókat, vezetőket, állított a szervezet élére, akik biztosították eredményes működését. A Népi Milí­cia tagjai olyan segítséget -nyújtottak a HSZ egyes szakcsoportjainak, mely támogatás biztosította a nagyobb problémák nélküli indulást. A Hon­védelmi Szövetség élére a Vörös Hadsereg katonáját, a CSKP alapító­tagját, Čenék Hruška vezérőrnagyot állították. Mivel a múlt Iránt érdeklődő kér­désekre — a HSZ nemrég megtartott, harminc éves jubileumával kapcsola­tos -sajtóértekezletén feleletet adtak a szövetség alapítói, krónikásai, né­hány adat segítségével pillantsunk végig azon a harminc éven, ami a próbálkozások, jó eredmények, sike­rek jegyeit viseli magán. —kalita— KiiÉfti topa a CSKP Éialiii A Honvédelmi Szövetség kezdeti szervezési nehézségeinek leküzdésé­ben óriási segítséget nyújtott a CSKP mellett a testvéri szovjet szervezet, a DOSAAF is. A szövetség funkcionáriu­sai rendszeresen látogattak el ha­zánkba, s tanácsaikkal nagyban segí­tették a HSZ fejlesztését. Például a Szovjetunió háromszoros hőse Bu­­gyonnij marsall, a Szovjetunió kétsze­res hőse, Leljusenko hadseregtábor­nak is fontos tanácsadója volt a szö­vetségnek. Mivel 1955-ben a Lengyel főváros­ban aláírták a Varsói szerződést, Csehszlovákia olyan kollektív védel­mi szervezetnek lett a tagja, mint még korábban soha. Ennek révén a HSZ életében is komoly változásoikra került sor: Az anyagiak vonalán is tökéletesedett a szervezet, a külföldi kapcsolatok, tapasztalatok, a közös együttműködés által munkájában mi­nőségi változások álltak be. 1957-ben a CSKP KB határozatba foglalta azokat az új intézkedéseket, melyek további fejlődést eredményez­tek a HSZ munkájában. A . fiatalok felkészítésével a katonai szolgálatra, a tartalékosok aktivizálásával a szö­vetség a hadsereg részévé, partneré­vé vált. A későbbiek folyamán szebb­­nél-szebb eredményeket ért el a szer­vezet: 1958-ban például a hatnapos motorkerékpár versenyen minden klubdíjat a szövetség tagjai nyertek el. Ez az eredmény azért is említés­re méltő, mert Ilyen sikert azóta som ért el egyetlen ország honvédel­mi szervezete sem. Ezenkívül nyolc év alatt a HSZ tagjai 361 csehszlovák és 67 világrekordot állítottak fel a különböző sport és honvédelmi vetél­kedőkön. A politikai nevelőmunkáért, a had­sereggel való kiváló együttműködé­sért 1987-ben a Honvédelmi Szövet­ség megkapta a Vörös Csillag Érdem­rendet. Az 1968—69-es társadalmi válság után — ami veszélyeztette a hadse­reg védelmi funkcióját — a lenini formák alapján megerősítettük a hadsereget, ü) feladatot kapott a Honvédelmi Szövetség. Az utolsó tíz évben a hadseregben nagy visszhangra talált a technika fejlesztését előirányzó felhívás. En­nek jegyében minden évben 8 ezer újítást realizálnak, melynek révén kb. 100 millió korona megtaka­rítás érnek el, emellett korszerűsítik a fegyverzetet. Ehhez a sikerhez ter­mészetesen hozzájárul a HSZ is, ugyanis azoknak a fiataloknak a többsége, akik katonai szolgálatot teljesítenek, korábban részt vett a szervezet valamelyik szakosztályának a munkájában. Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter a HSZ Köz­ponti Bizottságának 7. ülésén többek között kiemelte: „A Honvédelmi Szö­vetség katonai előképzőközpontjai jó munkát végeznek, ugyanis a fiatalo­kat a leheőtségekhez mérten kellő­képpen készítik fel a katonai szol­gálatra. A dicséret mellett persze meg kell azt is említenem, hogy — a jelenlegi nemzetközi helyzetet figye­lembe véve — ezt a munkát is töké­letesíteni kell. Erre a jövőben nagy szükség lesz, mivel hadseregünknek ez óriási segítséget jelent majd.“ A harmincadik évfordulóját ünnep­lő Honvédelmi Szövetség jelenlegi és a jövőbeni munkájára nagy hatással vannak a CSKP KB 15., 18. ülésének határozatai. E határozatoknak a gya­korlatban való érvényesítése előfel­tétele annak, hogy a szövetség tel­jesítse a XVI. kongresszus hosszútáv­ra szőlő, tömegeket mozgósító, a ha­za védelmét és építését szolgáló konkrét határozatait. Dr. JÄN MlCÄTEK ezredes A haza védelméért, a szocializmus fejlődéséért Nehéz Mos, sikeres Malis Amint erről hírközlőszerveink már több alkalommal is beszámoltak, a Csehszlovák Honvédelmi Szövetség november 4-én ünnepelte fennállá­sának 30. évfordulóját. Habár a szer­vezet tevékenysége — sokrétűsége révén — aránylag közismert, ilyen alkalommal Illik egy pillanatra meg­állni, s a legnehezebb, de egyben a legszebb időszakkal, az indulással kapcsolatban néhány kérdést fel­tenni: burzsoá elemek Is beférkőztek, melyek saját — hazát nyomorító, a szocia­lizmus kibontakozását fékező — cél­jaikra akarták felhasználni a csopor­tosulást. Ez a folyamat 1948. február­ja után sem szűnt meg: a Nemzeti Szocialista Párt a Védelmi Szövetsé­get államellenes puccs megszervezé­sére akarta felhasználni. Mivel az említett szervezet nem volt képes biztosítani az államosítás utáni igé­nyes feladatok teljesítését, ezért 1949, március 13-án megszüntették. © Milyen céllal alakították meg 1951. november 4-én a Honvédelmi Szövetséget? — A HSZ létrejötte természetesen nem volt a véletlen műve, hanem a szocialista társadalmi rend formáló­dásának természetes következménye. A szövetségre nagy feladatok vár­tak: Az államosítás, a szocialista rendszer alapjainak lerakása után sem szűntek meg lézteni azok az el­lenséges csoportok, melyekkel szem­meg — államvédelmi érdekeket szol­gálva — a HSZ mai napig is tartó, virágzó tevékenysége. ф Mely szervezetek képezték alap­ját az új honvédelmi szövetségnek? — A kollektív tagság értelmében a HSZ tíz létező szervezettet kezdte meg együttműködését, melyek közül a legjelentősebb a Népi Repülőszövet­ség, a Csehszlovák Autóklub, a Rá­dióamatőrök Szövetsége, a Népi Mi­lícia kinológiai csoportja stb. volt. A HSZ az említett szervezetekben Irá­nyította és ellenőrizte a tevékenysé­get, a szocializmus követelményeinek megfelelőn. 1952-ben a HSZ már sa­ját tagsággal kezdett dolgozni, az üzemekben, falvakban, az Iskolákban sorra alakultak a szövetség alapszer­vezetei. © Ki állt a szervezet élén a kez­deti időszakban, a szövetség mely szervezetektől kapta a legnagyobb segítséget? A szervezet szakköreiben nagyon sok pionír fejt ki érdemdús tevékenységet Fotó: —kontár—(1)

Next

/
Thumbnails
Contents