Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-14 / 46. szám

AZ SZSZK mezőgazdasági és éieimezésügyi minisztériumának hetilapja 1981. NOVEMBER 14. * 46. szára * XXXII. évfolyam * Ara 1,— Kés Hatékonyan és gazdaságosan A CSKP Központi Bizottságának 4. ülése. amely a mezőgazdaság és a közélelmezés fejlesztésének időszerű feladataival foglalkozott, meggyőzően bizonyítja, hogy pár­tunk rendkívüli jelentőséget tulaj­donít népgazdaságunk említett ágazatának és a lakosság élelme­zésének. Az a tény, hogy a mező­­gazdasági termékek és élelmisze­rek az egész világon stratégiai nyersanyagot képeznek, bizonyítja már a CSKP XV. kongresszusán meghatározott irányvonal helyes­ségét, amely az élelmiszerellátás­ban az önellátottság mércéjének fokozatos növelését irányozta elő. Ez megköveteli a mezőgazdasági termelés következetes intenzifiká­­iását, a belső eröforrsások és tar­talékok céltudatos kihasználását, s az eszközökkel valú gazdálkodás hatékonyságának növelését min­den mezőgazdasági üzemben. A CSKP Központi Bizottsága a jelenlegi helyzet alapos mérlege­lése nyemán rámutatott arra, hogy a fő problémák a növény­­termesztés és az állattenyésztés közötti aránytalanságban, a szeme­sekből való önellátottság fokozá­sának -lassú ütemében mutatkoz­nak, vagyis abban, hogy e kulcs­fontosságú feladatok teljesítésében nem használtuk ki eléggé a ren-' delkezésünkre álló lehetőségeket. Kiindulva a hazai és a külgazda­sági lehetőségekből konkrét intéz­kedések történtek az önellátottság ütemének növelésére. A nemzet­közi politikai élet fejlődésében je­lentkező új tendenciák következ­tében a közgazdasági feltételek és a kedvezőtlen következmények, a­­meiyek a tüzelőanyag és az ener­giaforrások korlátolt mennyisége nyomán keletkeztek, megoldhatók, ha következetesen teljesítjük a CSKP XVI. kongresszusa által meg­határozott feladatokat, jelenleg azoknak a fő feladatoknak telje­sítésére vesszük az irányi, ame­lyek kedvezően befolyásolják az említett negatív jelenségek leküz­dését mind a mezőgazdaságban, mind pedig azokban a további termelési ágazatokban, amelyek valamilyen formában részt vesz­nek az élelmiszerek termelésében. A CSKP Központi Bizottságának ülése ez alkalomból is nyomatéko­san hangsúlyozta azt, hogy ha a mezőgazdaság meg akarja gyorsí­tani fejlődésének ütemét, vagyis fordulatot akar elérni a növény­­termesztésben és a szarvasmarha­­tenyésztésben, akkor a szó leg­szorosabb értelmében érvényesíte­ni .kell a CSKP XVI. kongresszusá­nak stratégiai irányvonalát, vagyis a gazdaság fejlesztésben a haté­konyságnak és a gazdaságosság­nak kell érvényesülni. Az állatte­nyésztési árutermelés fejlődésének pozitív értékelése és az állatállo­mány reprodukciójában, illetve újratermelésében mutatkozó javu­lás kiemelése mellett bírálták, hogy nagyon lassú volt a szarvas­marha-tenyésztés javára irányuló szerkezeti változásoknak az üte­me. Ismét hangsúlyt kapott, az álla tenyésztés inlenzifikálásának fontossága, főleg a hasznosság nö­velése. Rendkívüli figyelmet követel a szemestakarmányokkal való gaz­dálkodás javítása, valamint a ta­­karékessági intézkedések követke­zetes betartása a tüzelőanyag- és az energiahasználatban. A mező­­gazdasági dolgozók ismerik a ta­karékosság formáit, tehát az emlí­tett feladatok teljesítésének mód­ját. Ismertek a nem hagyományos energiaforrások gazdaságos ki­használásának formái, az üzem­anyagokkal való gazdálkodás ra­cionalizálása, valamint a munka­­folyamatok ésszerű szervezése. (Folytatás az 5. oldalon) МММИММНШМИМНМШЦМ1 Szlovákia kommunistái felsorakoznak a CSKP Központi Bizottságának 4. ülésén hozott határozatok végrehajtására AZ SZLKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a múlt héten tartott egynapus ülésén a CSKP Központi Bizottságának 4. ülésén hozott határozat szellemében foglalkozott a szlovákiai mezőgazdaság és élelmiszer­­ipar soron levő feladataival. Az ülést jozef Lenárt, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára nyitotta meg. A tanácskozáson jelen volt Frantiáek Pitra, a CSKP Központi Bizottságának titkára. Az SZLKP Köz­ponti Bizottságának tagjai és póttagjai mellett jelen voltak még a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság tagjai, a központi bizottság osztályvezetői, a Szlovák Nemzeti Tanács kommunista alelnökei, a szlovák kor­mány kommunista miniszterei, a Szlovák Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek képviselői, a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságának instruktorai és más ven­dégek. Az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének arra vo­natkozó jelentését, hogyan hajtják végre Szlovákiában a CSKP Központi Bizottsága 4. ülésének a mezőgazda­ság és az élelmiszeripar fejlesztésével kapcsolatos je­lenlegi feladatukra vonatkozó határozatát, ] á n Janik elvtárs, az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára terjesztette elő. A vitában Peter Colatka elvtárs, a CSKP Központi Bizottsága Elnök­ségének, és az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségé­nek tagja tájékoztatta a jelenlevőket az idei esztendő és a következő évek időszerű népgazdaság-fejlesztést fel adatairól. A vitában tizenketten szólaltak fel. A központi bízott-1 ság ezután egyhangúlag határozatot fogadott el. Jozef Lenárt elvtárs zárszavában rámutatott arra a nagy felelősségtudatra, igényességre, tárgyszerűségre és elvszerűségre, mellyel a CSKP Központi Bizottsága 4. ülésén a gazdasági, főként mezőgazdasági kulcskér­désekről tárgyalt. Kiemelte az eredmények objektív ér­tékelésének és a bíráló elemzésnek szükségességét, hogy kiküszöböljük a fékező hatásokat, s ki tudjuk használni a szocializmus előnyeit, tartalékait és új le­hetőségeit, új erőforrásait. Népgazdaságunk tartós fogyatékosságaira rámutatva, sürgette okaik nyílt fel­tárását, az emberek önkritikus szemléletre késztetését és az egész társadalomnak a problémák leküzdésére mozgósítását. Fontos, hogy minden kommunista, gazda­sági vezető és funkcionárius mutasson egyéni példát. Fontos, hogy a pártban és a társadalomban le tudjuk küzdeni a kényelemszeretet tendenciáit. A pártnak és az állami szerveknek tevékenységükben határozottan érvényre kell juttatniuk a kritikai szellemű kindulási irányvonalat. Az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének beszámolója a mezőgazdaság ás az á elmiszeripar kérdéséiről Janik elvtárs bevezetőben hangoz­tatta, hogy pártunk és államunk szá­mára nincs nagyobb cél, mint mun­kálkodás a nép érdekében, a lakos­ság szükségleteinek mind Jobb kielé­gítése, létbiztonságának a szocialista életmóddal összhangban történő szi­lárdítása. A szocialista építés Időszakában a kommunista párt vezetésével e téren is jelentős sikereket értünk el, ame­lyek hozzájárultak a lakosság élet­­színvonalának emelkedéséhez. Cseh­szlovákia az élelmiszerfogyasztásbah világméretben az élenjáró országok közé tartozik. Az eredményeket érté­kelve azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy az élelmiszer-terme­lés további növekedése és általában a lakosság élelmezése a takarmány­­behozatal növelésének köszönhető, ami viszont kedvezőtlenül hatott pénzügyi mérlegünkre. Világméretben fokozódik a mező­­gazdasági nyersanyagok és élelmisze­rek politikai-stratégiai jelentősége. Egyre emelkedik a mezőgazdasági nyersanyagok és az élelmiszerek vi­lágpiaci ára, s mind nehezebbé válik a beszerzés Is. Ilyen feltételek között csakúgy, mint a többi szocialista or­szágban, rendkívül sürgőssé válik az élelmiszer-önellátás elérése. Janik; elvtárs a továbbiakban han­goztatta, hogy az elért eredmények értékelése, a mezőgazdasági élelmi­­szeripari komplexum további fejlesz­tési feltételeinek felmérése, a CSKP Központi Bizottságának 4. ülésén az ágazat fejlesztésével kapcsolatban Jóváhagyott intézkedések teljes mér­tékben vonatkoznak a szlovákiai helyzetre is. ÉSSZERŰ ARANYOKAT Az SZLKP Központi Bizottsága rend­szeresen és céltudatosan bontotta fel a feladatokat, ellenőrizte az intézke­dések végrehajtását, segítséget nyúj­tott az időszerű feladatok teljesíté­sére, melyek elősegítették mezőgaz­daságunk és élelmiszeriparunk fej­lesztését. A központi bizottság irányító mun­kájában elsősorban a döntő fontossá­gú szakaszokra koncentrált, amelyek­re népünk élelmezése biztosításának stratégiája épül. Figyelmünk elsősorban a. növény­­termesztés és az állattenyésztés kö­zötti arány. javításra irányult, hogy kielégítő takarmányalapot teremt* sünk, megvalósíthassuk a gabona-, fehérje- és kukoricaprogramot, növel­hessük további termények termelését, beleértve a zöldség- és gyümölcster­mesztést is. Az állattenyésztésben pedig törekvésünk a szarvasmarha- és juhtenyésztés fejlesztésére irá* nyúlt, ami a szlovákiai viszonyok kö­zött rendkívül fontos és szükséges. A központi bizottság rendkívül nagy figyelemmel kíséri a mezőgaz­daság és az élelmiszeripar idei ered­ményeit. Nagyon nehéz évről van szó, amely próbára teszi az egész agrár­ipari komplexum szervező és irányi* tó munkáját. Pozitíva* értékeljük, hogy a lakosság hússal, tejjel és a többi állati eredetű termékkel való ellátása a tervvel összhangban egyen­letes. Az állattenyésztést nagyon érzéke­nyen érintik a növénytermesztés Idei kedvezőtlen eredményei. A becslések szerint jelentős kiesésekre számítha­tunk. Nem teljesítjük az idei gabona­­termesztést tervet, a hüvelyesek, az olajosneműek, a takarmányok, néhány gýúmôlcs- és zöldségféle termesztési tervét. (Folytatás a 2. oldalon} l Az SZLKP Központi Bizottságának ülését Jozef Lenárt elvtárs, a CSKP KB Elnökségénél­­tagja, az SZLKP KB első titkára nyitotta meg Fotó: CsTK

Next

/
Thumbnails
Contents