Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-10-17 / 42. szám
vállaljanak annak irányításában. A társadalom irányításában való részvétel legsajátosabb kifejezője az alkotó tevékenység és a dolgozók kezdeményezőkészsége. A SZOCIALISTA VERSENY JELENTŐSÉGE Dolgozóinknak a szocialista — állami és szövetkezeti —■ tulajdonhoz való viszonya már a szocializmus építésének első szakaszában a termelés növelését célzó munkakezdeményezésben és a szocialista verseny különféle formáiban jutott kifejezésre. Az ötvenes években a kezdeményezés fontos megnyit vánulásaként megszületett a gabonafélék terméshozamainak növelésére irányuló prerovi felhívás, valamint a nagy burgonyahozamok elérését célzó, a HavlíCiküv Brod-i és poprádi járás által meghirdetett verseny. A szocialista verseny tömeges kibontakozását nagymértékben támogatta a CSKP KB és a Szakszervezetek Központi Tanácsa által kiadott felhívás, amely arra buzdította a dolgozókat, hogy maradéktalanul kapcsolódjanak be a CSKP XII. kongreszsusának tiszteletére megindult munkafelajánfási mozgalomba és az élenjáró dolgozók tapasztalatainak népszerűsítésébe és általánosításába. Erre a felhívásra elsőként a tvaroznái szövetkezet és az Alekšincei Állami Gazdaság reagált példás szocialista felajánlásokkal. Példájukat az efsz-ek 60 és az állami gazdaságok 90 százaléka követte. A hatvanas évek folyamán a mezőgazdaságban a szocialista brigádmozgalom erőteljes kibontakozása tapasztalható. E mozgalom kezdeményezőinek kiváló tapasztalatai nyomán rohamosan növekedett a mozgalomba bekapcsolódó munkakollektívák száma. Az első brigádok főleg az állami gazdaságok, a gép- és traktorállomások, valamint a mezőgazdasági ellátó és felvásárló vállalatok dolgozóiból alakultak. A szocialista kezdeményezés és verseny kibontakozásában nagy szerepet játszott a szocialista munka első hőseinek személyes példaadása. Josef Trosilnak, a bohušovicei szövetkezet ťéhéngondozójának, František Sečkáŕnak és Bohumil Hönignek, a Hustopeóei Gtá kombájnosainak, Miroslav Sáteknak és Alois Schneidernek, a Nová Bystfice-i, illetve a Jesenicei Állami Gazdaság traktorosainak stb. munkához való öntudatos, valóban kommunista viszonyulása tevékeny és önfeláldozó munkára buzdította a szövetkezetek és állami gazdaságok dolgozóit. A dolgozók kezdeményezésének fejlesztéséhez sajátságos módon hozzájárult az ifjúsági szövetség is. Az ifjúsági munkakollektívák létesítése, a haladó eszmék népszerűsítése és terjesztése pozitívan befolyásolta a szocialista versenymozgalom kibontakozását. Nagy jelentősége volt annak is, hogy a határvidéket a fiatalság népesítette be. Szocialista mezőgazdaságunk építését elősegítette az is, hogy a CSISZ KB védnökséget vállalt a lemaradozó állami gazdaságok felett. Számtalan állami gazdaság, így például a Horni Vltavice-t, kájovi, osoblahai, vintírovi ág — melyeket később nagyobb gazdasági egységekbe vonták —, nagymértékben hozzájárultak a termelési eredmények javulásához. A CSKP XIV. kongresszusa kitűzte a mezőgazdaság összpontosításának és szakosításának fejlesztési irányzatait, mint a termelőerők további fejlődésének, a mezőgazdasági termelés dinamikus növelésének és gazdaságosabbá tételének meghatározó feltételeit. Hangsúlyozta az összpontosítás és szakosítás bevezetésének szükségszerűségét, valamint a mezőgazdasági üzemek, közötti kölcsönös gazdasági előnyökön és az össztársadalmi érdekek tiszteletben tartásán alapuló kooperációs kapcsolatok fejlesztésének fontosságát. A fenntifekkel összhangban fokozódott a dolgozók termelésirányításba való bevonásának jelentősége, ami a kezdeményezés és a szocialista verseny fejlesztésével szemben is nagyobb igényeket támasztott A gazdasági, szakigazgatási és szövetségi szerveknek a kezdeményezés kibontakozására ösztönző politikai-szervezői munkáját elsősorban a szocialista verseny lenini alapelveiből kiindulva kell megvalósítani. A szocialista verseny és a kötelezettségvállalások nélkül ma már el sem tudjuk képzelni az efsz-ek és az állami gazdaságok dolgozóinak a termelési feladatok teljesítésére irányuló erőfeszítéseit. Ez a munkatermelékenység fokozásának, a termelés tökéletesítésének és a gazdasági tervfeladatok teljesítésének, túlszárnyalásának általános és hatékony módszerévé vált. A verseny erénye szocialista társadalmunkban az, hogy minden esetben a népgazdasági érdekekből indul ki. A legkiválóbbak és legtapasztaltabbak segítik a gyengébbeket és lemaradozólcat. Az elvtársi együttműködés, a munkakollektfvák, műhelyek, üzemek, vállalatok vagy az egész népgazdaság lehető legjobb eredményeinek elérésére Irányuló szocialista verseny jelentősen elősegíti a haladó tapasztalatok gyors terjedését Is. A példamutatásnak a szocializmusban van először tilmeghatása, és itt válik a munkatermelékenység fokozásának és a termelés tökéletesítésének hatékony eszközévé. A szocialista verseny kibontakozásában nagyon fontos az elvégzett munka mennyisége, minősége és társadalmi fontossága szerinti jutalmazás alapelveinek érvényesítése. A szocialista verseny fontos és jellegzetes vonása az elavult és túlhaladott munkamódszereik leépítése, valamint a tudományosműszaki vívmányokon alapuló, új technológiai folyamatok bevezetése. A szocialista verseny résztvevői igyekeznek elsajátítani az élenjáró dolgozók tapasztalatait, felzárkózni mögéjük és hozzájárulni a jobb gazdasági eredmények eléréséhez. A szocialista verseny további fontos vonása az eredmények nyilvános ismertetése. Ez lehetővé teszi az egyének, munkacsoportok, valamint az üzemi és vállalati dolgozók eredményeinek kölcsönös összehasonlítását. A legjobb dolgozók tapasztalatai ösztönzőleg hatnak a lemaradozókra. Dolgozóink évről évre alkotó kezdeményezőkészséggel kapcsolódnak be a szocialista verseny különböző formáiba. A mezőgazdasági dolgozók gyakran igen nehéz éghajlati viszonyok között is példás cselekedeteikkel*, kezdeményező és áldozatkész munkájukkal tesznek bizonyságot szocialista társadalmunk és pártunk iránti hűségükről. Az elért eredmények Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának a ikladnói járási pártkonferencián 1981-ben elhangzott szavait igazolják: „Ez a dolgozók azon társadalomhoz való viszonyának meggyőző megnyilvánulása, amelynek gazdái, és amelyben élnek. Ez a mozgalom a maga lényegében jé, becsületes, ezért a párt politikai és gazdasági szempontból is nagyra értékeli mint egész népünk, kommunisták és pártonkívüliek szocialista államunkhoz való viszonyának tényleges tükröződését. A dolgozók kezdeményezését továbbra is mindenképpen támogatni és tökéletesíteni kell, és a dolgozókat jobb és sikeresebb munkára kell buzdítani.“ Ebből kitűnik, hogy a munkakezdeményezés szabályozásának alapfeltétele a feladatok alapos ismerete, amely szükségszerűvé teszi azt, hogy az embereknek érthetően és világosan megmagyarázzuk: mi az, amit elvárunk tölütk. Munkaaktivitásukat és kezdeményezőképességüket minden esetben a legfontosabb termelési problémákra kell összpontosítani. Ezzel párhuzamosan meg kell teremteni a feltételeket arra, hogy a dolgozók a munkakezdeményezésben való részvételüket állampolgári kötelességnek tartsák, és felelősséget érezzenek az általuk végzett munka minőségéért. A kezdeményezés csak akkor bontakozik ki teljes mértékben és válik maradéktalanul a társadalom javára, ha az értékelésére és az elért legjobb eredmények jutalmazására szilárdan meghatározott elveket dolgozunk ki. A szocialista verseny alapját ezért az üzemi és a vállalati verseny képezi. A szocialista munkafelajánlásokat az évi termelési terv kulcsfeladatainak teljesítésére, sőt túlszárnyalására kell összpontosítani. A szocialista verseny feladata továbbá az Is, hogy a dolgozókat politikai és gazdasági gondolkodásmódra nevelje, az embereket niegnyerje a tervfeladatok öntudatos teljesítésére, túlszárnyalására, mindenekelőtt a minőség javítására tett igyekezetnek. Ezért a mezőgazdasági nagyüzemekben a munkakezdeményezés komplex módon bontakozik ki mind a dolgozók, mind a vezetők körében. Az egyre tökéletesebb kooperációs kapcsolatok, a termelés nagyfokú összpontosítása és szakosítása, valamint az integrációs folyamatok szükségessé teszik a partnergazdaságok szorosabb együttműködését, s a szolgáltatások tervezésében és a tudományos kutatóbázis szakaszán Is kibontakoztatják a kezdeményezést Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan jutnak előtérbe a dolgozók kezdeményezésének egyre újabb, progresszív formái, amelyek következetes érvényesítése jelentős mértékben befolyásolja a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelését és a termékek minőségét, valamint az áruforgalmazást feladatok teljesítéséit. A szocialista verseny különböző formái közül azokat kell előtérbe helyezni, melyek az egyes termékek előállításában komplex megoldásra törekednek, ugyanakkor lehetőséget nyújtanak az elért eredmények kölcsönös összehasonlítására. Lehetővé válik a vállalatközi verseny és a szocialista kötelezettségvállalások szervezése, melyek megoldják a komplex értelemben vett mezőgazdasági termelést, valamint a termékek felvásárlásáért és feldolgozásáért felelős szervezetek és az őstermelők közötti kapcsolatot. A gazdasági feladatok teljesítésére összpontosítva figyelmünket nem feledkezhetünk meg a szociális kérdések megoldásáról sem. Az intézkedések összessége magéban foglalja a dolgozókról való sokoldalú gondoskodást is. Megfontolt vállalati szociálpolitikával kell elősegíteni, hogy a dolgozók ne csak a róluk való gondoskodás passzív alanyai legyenek, hanem tevékeny részt vállaljanak a szociális intézkedések kidolgozásában ós megvalósításában. Ez jut kifejezésre az A élet- és munkakörnyezet javítását szolgáló kötelezettségválla- £ lásokban is, melyek száma évről évre növekedik. A KEZDEMÉNYEZÉS JELENTŐSÉGE ÉS CÉLJA, VALAMINT A KIBONTAKOZTATÄSÄÉRT VÄLLALT FELELŐSSÉG A mezőgazdasági termelés igényes feladataival összhangban kidolgoztuk a 7. ötéves tervidőszakra a mezőgazdasági dolgozók kezdeményezésének legfontosabb fejlesztést irányait, melyek főként annak minőségi fejlesztését hangsúlyozzák. Ezek az elvek nagy igényeket támasztanak a gazdaságirányítás minden szintjével, valamint a szakszervezeti és szövetségi szervek politikai szervezőmunkájával szemben. A kezdeményezés fejlesztéséért az állami gazdaságokban az igazgató, a szövetkezetekben a vezetőség felel, akik a gazdasági vezetés többi szintjének vezető dolgozóival együtt kötelesek gondoskodni azoknak a feladatoknak a teljesítéséről, amelyek a Szakszervezetek Központi Tanácsa, a kormány és a dolgozók kezdeményezésének fejlesztésével megbízott kormánybizottság határozataiból, valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium határozataiból és intézkedéseiből reájuk hárulnak. A reszort dolgozóinak kezdeményezésére vonatkozó magasabb szintű fejlesztési tervet az elkövetkező Időszakra a reszort központi irányító szerveinek (kell kidolgozniuk a pártszervek és a kormány határozatai alapján. A mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium feltételei között érvényesíteni kell a dolgozók kezdeményezése és a szocialista verseny egységes országos fejlesztési irányait, és politikai-szervezési intézkedéseket kell kidolgoznunk azok megvalósítására. A központi irányító szervek hirdetik ki, szervezik és értékelik a mezőgazdaság és élelmiszeripar döntő fontosságú termelési feladataira irányuló versenyeket. Kidolgozzák és megjelentetik az egyének, munkakollektívák, műhelyek, üzemek és vállalatok versenye eredményeinek jutalmazására vonatkozó szabályokat. Ugyanakkor tekintetbe veszik az ágazatok sajátos feltételeit, és a szocialista verseny eredményeit differenciáltan értékelik. Az irányítás középső fokán a vezető dolgozók legfőbb feladata a központi szervek által ‘ meghatározott feladatok és intézkedések politikai-szervezési biztosítása. A kritériumok megállapításánál figyelembe veszik az alárendelt szervezetek termelési feltételeit, az összpontosítás és szakosítás lehetőségeit, műszaki felszereltségét és egyéb szempontokat. Javasolják a szocialista verseny valamelyik formáját, és tanácsot adnak arra vonatkozóan, hogyan alkalmazzák ezt a vállalatok és szervezetek konkrét feltételei között. Vállalatközi versenyt szerveznek elsősorban a hasonló termelési feltételekkel rendelkező vállalatok bevonásával, értékelik a kerületi és járási méretű, valamint a gazdasági termelőegységek szintjén szervezett versenyeket, gondoskodnak az újító- és feltalálómozgalom fejlesztéséről, feldolgozzák a központi szervek által értékelt szocialista verseneykre vonatkozó információkat, álláspontokat és javaslatokat. Az irányítás középső láncszemei biztosítják az alárendelt szervezetek vezeíő dolgozóinak és tisztségviselőinek tökéletes tájékozottságát a szocialista verseny céljairól, formáiról és feltételeiről. Értékelik a szocialista kezdeményezés és verseny fejlődését, ellenőrzik az előirányzott feladatok teljesítését, a nyilvántartás és a statisztikai kimutatások vezetését, a számítástechnika, a szabványok, a normatívák, a vállalati tervezés ós az önálló elszámolási rendszer alkalmazásának színvonalát, az erre a célra előirányzott pénzeszközök kihasználását. Rugalmasan oldják meg a műszaki és szervezési problémákat, módszertani segítséget nyújtanak és együttműködnek az illetékes szakszervezeti szervekkel és társadalmi szervezetekkel, így teremtik meg a feltételeket arra, hogy a vállalatokban a dolgozók kezdeményezésének és szocialista versenyének fejlesztését egységes, komplex politikai-szervezési intézkedésekkel biztosítsák. Vállalati szinten a vezető dolgozók legfőbb feladata, hogy megszabják a dolgozók kezdeményezésének vállalati fejlesztési szabályait és megválasszák a feladatoknak, célkitűzéseknek és a konkrét munkahelyi feltételeknek megfelelő versenyformáikat. Az elemzések eredményei alapján és a tervezéssel összhangban megfelelő időelőnnyel tűzik ki a szocialista verseny rövid- és hosszú lejáratú célkitűzéseit, tematikus feladatokat hirdetnek, megtárgyalják a dolgozókkal a tervfeladatokat, azok anyagi-műszaki feltételeinek biztosítását, szorgalmazzák a dolgozók kezdeményezőkészségének kibontakoztatását és a tervteljesítés leggyengébb pontjain szocialista munkafelajánlásokat szerveznek. A vállalati szabályokkal és a politikai-szervezési intézkedésekkel összhangban az üzemi egységeik vezetőit és a mestereket konkrét feladatokkal bízzák meg, növelik a szocialista verseny menetének és eredményeinek értékelésével szembeni igényeket, figyelemmel követik a dolgozóik kezdeményezésének jellegét és hatékonyságát, valamint gazdasági és társadalmi Jelentőségéit. Ennek során felhasználják a vállalati ter-3vezést és a hozraszcsotot, a nyersanyag-, anyag-, tüzelőanyag-, energia-, hajtóanyag- és munkaráfordítás! normákat, feltételeket teremtve a munkafelajánlások megvalósítására, a termelési és gazdasági tervfeladatokra való kapcsolódásra és a szocialista verseny eredményeinek tárgyilagos értékelésére. Gondoskodnak arról, hogy a szocialista verseny eredményei a tervteljesítés műszaki-gazdasági elemzéseinek, valamint az irányító és politikai-szervező munka értékelésének szerves részévé váljanak. A vezető dolgozóknak rugalmasan kell megoldaniuk a problémákat és szervezniük a versenyző személyek és kollektívák számára szükséges segítséget, növelniük azoknak a tanácskozásoknak színvonalát, amelyeken rendszeresen ellenőrzik a szocialista munkafelajánlások teljesítését, értékelik és pontosítják a feladatokat, vállalásokét. A dolgozók kezdeményezőkészségének kibontakoztatása a gazdasági vezetők, a szakszervezet és a társadalmi szervezetek közös feladata. A dolgozók kezdeményezése kibontakozásának és a szocialista verseny fejlesztésének szervezésekor a dolgozókat a munkához, társadalmi tulajdonhoz és munkafegyelemhez való szocialista viszonyra kell nevelni. Fokozott figyelmet kell szentelniük a szocialista brigádok és komplex ésszerűsítő brigádok tevékenységének. A társadalmi szervezetek tisztségviselőinek fontos feladatai közé tartozik a tartalékok feltárásához és kihasználásához, valamint a tudományos-műszaki haladás legújabb vívmányainak a termelési folyamatba való bevezetéséhez szükséges légkör kialakítása. Figyelmet szentelnek a „Szakszervezeti tagok -a saját üzemük és a köztársaság javára“ mozgalom fejlesztésének is. A DOLGOZÓK KEZDEMÉNYEZÉSÉNEK FORMAI A mezőgazdaság és az élelmiszeripar sajátos feltételei között a szocialista verseny legfontosabb formái közé az egyéni és kollektív munkafelajánlások tartoznak, melyek a dolgozók irányításban való közvetlen részvételének alapvető formái. Ezekbgn a dolgozók tevékeny hozzáállásukat fejezik ki a munkahelyi tervfeladatok jobb teljesítéséhez, saját munkájuk gazdaságosságának és hatékonyságának növeléséhez. Ezért válik ez a szocialista verseny magasabb formáinak, mindenekelőtt az üzemi és vállalati munkafelajánlások alapjává. A szemléltetés kedvéért: az állami gazdaságokban és az egységes földművesszűvetkezetekben csupán 1981-ben több mint 368 ezer egyéni, több mint 39 ezer kollektiv, 3013 összüzemi és 662 üzemközi közös munkafelajánlást tettek. Az állami gazdaságokban az összes dolgozó 90, a szövetkezetekben pedig a dolgozók több mint 70 százaléka kapcsolódott be a szocialista verseny különböző formáiba. A mezőgazdasági termelés növelésének egyik módja a kooperációs és integrációs kapcsolatok elmélyítésén alapszik, egyrészt a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek, másrészt a mezőgazdasági üzemek és a szolgáltató szervezetek között, főleg közös szocialista munkafelajánlások formájában. Ezek a munkafelajánlások teszik lehetővé az adásvételi kapcsolatok megfelelő színvonalának a biztosítását. Optimális feltételeket segítenek kialakítani a már létező termelési kapacitások kihasználásához, a nagy befogadóképességű objektumok építését és a legelőnyösebb műszaki berendezések beszerzését lehetővé tevő termelő- és pénzeszközök összpontosításához, valamint azok teljes mértékű kihasználásához. Példaképpen megemlíthetjük a Mikulovi Állami Gazdaság, a Hustopečei Gép- és Traktoállomás, valamint a brnói Fruta közötti hosszútávú üzemközi szocialista munikafelajánlást, amelynek célja a piac zöldséggel való jobb ellátása. A végtermék tehát a termelési folyamatban kifejteit együttes igyekezet eredménye — a minőségi talajelőkészítéstől, a termőterület, a termesztett fajta, a korszerű agrotechnika és a gépesítés helyes megválasztásán át egészen á betakarításig és a konzezrvipar általi feldolgozásig. A mezőgazdasági üzemeik csupán 1980- ban több mint 830 hasonló kötelezettségvállalást tettek. A dolgozók kezdeményezésének magasabb formája a szocialista brigádok közötti versengés. Ennek célja a gazdasági feladatok maradéktalan teljesítése, de ugyanakkor a munkához való szocialista viszony és a munkakollektíván belüli elvtársi kapcsolatok kialakítása is. Ezért válnak ezek a brigádok a mezőgazdasági gyakorlatban fokozatosan a legigényesebb tervfeladatok kezeseivé és a leghaladóbb módszerek népszerűsítőivé. Befolyásolják a dolgozók politikai, szakmai és kulturális színvonalának emelkedését, szilárdítják a munkaeredményekért érzett kollektív felelősséget és biztosítják a dolgozók nevelését a „Szocialista módon dolgozni — szocialista módon élni“ jelszó keretében. A mezőgazdaságban ma már 22 ezer 103 szocialista brigád működik, melyekben több mint 284 ezer tag fejt ki érdemdús tevékenységet. A tudományos-műszaki haladás legújabb vívmányainak a termelési folyamatba való bevezetésével egyre nagyobb telentőségre tesznek szert a komplex ésszerűsítő brigádok. Tevékenységük időtartam és célkitűzés szempontjából a nagyüzemek, vagy ez irányítás középső láncszeme konkrét termelésigazdasági feladatainak teljesítésére korlátozódik. Feladataik közé tartozik a legfontosabb problémák megoldására vonatkozó javaslatok kidolgozása és a konkrét Intézkedések gyakorlati megvalósítása, természetesen a szervezet vezetőségének kívánsága szerint