Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-10 / 41. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1981. október 10. 2 GUSTAV HUSAK köztársasági elnök a kormány javaslatára Vladimír Mič­­kát nevezte ki a Szövetségi Statiszti­kai Hivatal elnökévé, miután Jan Ka­­zímount felmentette e tisztség alól. JÚLIUS HANUS, a szlovák minisz­terelnök első helyettese vietnami kül­döttséget fogadott, amelynek vezetője Le Khac, az állami tudományos és műszaki bizottság elnöke volt. Üdvöz­lő beszédében kiemelte a tudomány és a techniíka nagy szerepét a cseh­szlovák népgazdaság fejlesztésében, s ilyen vonatkozásban nagy jelentő­séget tulajdonított a rövidesen meg­kötendő csehszlovák—vietnami tudo­mányos-műszaki együttműködési szer­ződésnek. ★ MEGJELENÉSÉNEK 30. évfordulóját ünnepelte a tíz nyelven megjelenő Novoje Vremja című szovjet külpoli­tikai folyóirat cseh kiadása, a Nová doba. A jubileum alkalmából tartott ünnepi gyűlésen jelen volt Jan Fojtík, a CSKP Központi Bizottságának titká­ra, Otto Cmolík, a KB osztályvezető­je, Bedfich Kačírek, a Szakszerveze­tek Központi Tanácsának titkára, to­vábbá más szervezetek és intézmé­nyek képviselői. A Novoje Vremját 120 országban terjesztik. PRÄGÄBAN csehszlovák—francia szakszervezeti tárgyalások folytak. A francia Általános Munkaszövetség (CGT) küldöttségét Pierre .Gensous titkár vezette, a csehszlovák szak­­szervezeti küldöttség vezetője Karel Hoffmann, a CSKP Központi Bizottsá­ga Elnökségének tagja, az SZKT el­nöke volt. A tanácskozáson szó esett a Szakszervezeti Világszövetség mun­kájáról, a Havannában rendezendő X. szakszervezeti világkongresszus előkészületeiről. ★ , JAN FOJTlK, a CSKP Központi Bi­zottságának titkára a múlt héten fo­gadta Trpe Jakovlevszkit, a JKSZ Központi Bizottsága Elnökségének végrehajtó titkárát, aki küldöttség élén tartózkodott hazánkban. Eszme­cserét folytattak a két párt ideológiai és tömegtájékoztatási tevékenységé­ről, és kicserélték nézeteiket a CSKP és a JKSZ kölcsönös együttműködésé­nek további fejlődéséről. A jugoszláv pártmunkásküldöttség Bratislavába is ellátogatott. ★ GUSTAV HUSÄK köztársasági elnök Andrej Barőákot magyarországi rend­kívüli meghatalmazott nagykövetté nevezte ki. Egyidejűleg felmentette tisztsége alól Václav Moravecet, ha­zánk eddigi budapesti nagykövetét. A közrend védelmezői Járási konferenciáikra készülődnek a szlovákiai segédrepdőrök. Egysé­geikben mintegy 23 ezer személy te­vékenykedik szabad idejében, hogy nevelő és megelőző tevékenységgel segítsen a közbiztonság őreinek és a nemzeti bizottságoknak a közrend fenntartásában, a szocialista és a személyi tulajdon védelmében, az országúti közlekedés biztonságossá és folyamatossá tételében. A segéd­rendőrök az idén az első félévben több mint 1 millió 800 ezer órát szol­gáltak, és segítettek bűncselekmények és egyéb vétségek 1085 elkövetője, több mint 11 ezer közrendi kihágás és több mint 41 ezer közlekedési ki­hágás felderítésében. Munkaeredmé­nyeik között vén még kétezer va­gyonvédelmi megelőző intézkedés, 2300 felmérés és több mint 2700 elő­adás és beszélgetés lebonyolítása bűnmegelőzési céllal. A járási konferenciák az év végéig zajlanak le, s ezeken értékelik a se­gédrendőrök tevékenységét, további intézkedéseket tesznek munkájuk színvonalának emelésére és hatékony­ságának fokozására a következő idő­szakban. A segédrendőrök országos konfe­renciájára áprilisban kerül sor. Előbbre vagyunk, de... {Folytatás az 1. oldalról) Korábban évente tízmillió koronát költöttünk import nyersanyagra, vi­szont most, amikor végre jó ienter­­mésttnk van, késlekedünk a betakarí­tással és a szállítással. Pedig az idő­beni szállításért felárat fizetnek, sőt, a trentfni Slovakotex hajtóanyagot is ad a szállításra vállalkozóknak. Ismét gondot okoz a napraforgó, mert a terményfelvásárló vállalat ja­nuári-februári elszállítási határidőket emleget. A vállalat feladatul kapta, hogy a problémát haladéktalanul old­ja meg, mert az Üzemekben kell a hely a kukoricának. Elképzelhetetlen, hogy például az ezer hektár kukori­cát termelő Szőgyéni (Svodín) Etsz hétszáz tonna napraforgót és nagyabb hétel sörárpát tároljon, amikor a ku­koricával is gondjai vannak. A kukorica késve érett, de takaré­kossági szempontból is halogattuk a betakarítását. Sajnos, nem szárazabb, Inkább nedvesebb lett a termés. Most már nincs mire várni, hiszen némely körzetekben terjed a fuzáriumos be­tegség; törik a szár, megdől a nö­vényzet s a kombájnok gyakran har­minc százalékot meghaladó veszte­séggel dolgoznak. Ezeken a parcellá­kon — lehetőség szerint másutt is — feltétlenül meg kell szervezni a kézi utászedést. S ami ugyancsak fontos, félre kell tenni a kifogásokat, s a kukoricaszárat is be kell takarítani. Télen szükségünk lesz rá! A répával kezdetben sok bajunk volt; a száraz földben törött-szakadt a gép és a gyökér. Az esők óta job­ban halad a mnnka, csökkent a be­takarítási veszteség, mégsem árt utó­­szedést végezni. Változatlanul sok a vita a minősítés körül. A panasz né­ha jogos, máskor nem. Tény, hogy jobban be kell állítani a gépeket, gyakrabban kell élesíteni, cserélni a fejezőgépek késeit. Az is érthetetlen, hogy az üzemek központi iskolázáson felkészített dolgozói miért nincsenek jelen a termés átvételénél, illetve minősítésénél? A jogos panaszt a helyszínen azonnal orvosolni lehetne. (k á d e k) A „kék hadsereg“, mint megemlékeztünk róla, a közelmúltban ünnepel­te a vasutasok napját. A prágai központi ünnepségen Vladimír Blažek szövetségi közlekedésügyi miniszter a vasutasok erőfeszítéseinek eredmé­nyeit méltatva és rámutatva a még mindig jelentkező fogyatékosságokra, kiemelte a vasút szállítási kötelezettségei pontos teljesítésének fontossá­gát. Ennek nagy népgazdasági jelentőségét bővebben Ladislav Gerle szö­vetségi miniszterelnök-helyettes domborította ki. Szavai igen időszerűen hatottak most, amikor javában folyik a cukorrépakampány, hogy a föld kincse, a mezőgazdasági dolgozók szorgalmas munkájának eredménye mi­előbb, veszteségmentesen a cukorgyárakba kerüljön feldolgozásra. JKádek Gábor felvétele) Napjainkban egyre több sző esik az energiahordozók takarékos felhasználásáról, a munka mi­nőségének javításáról, a dolgozók aktivitásának fokozásáról. Ezek a té­nyezők döntően befolyásolják gazda­sági eredményeinket, érthetően élet­színvonalunk emelkedését is. A XVI. pártkongresszus behatóan foglalko­zott vele, s fontos, hogy a jövőben minden dolgozó keresse a lehetősé­geket a célra vezető eszközök alkal­mazására. A besel (Beša) Hajnal Efsz dolgo­zói ezt szem előtt tartva törekedtek1 tervfeladataik teljesítésére, a CSKP XVI. kongresszusának és megalaku­lása 60. évfordulójának tiszteletére tett felajánlásaik megvalósítására. — A vezetőség lelkiismeretesen ké-A gépjavítók — jobbról Trubini Ján, mellette OUerfni Ján (A szerző felvétele) A Hajnal Efsz-ben számos példáját látjuk annak, hogy a kommunisták a többi dolgozóval együtt keresik a le­hetőséget a tervezett munkák Idejé­ben való jó elvégzésére, hiszen ez a biztosítéka annak, hogy további jő gazdasági eredményeket érjenek eh BÖJTÖS JÄN03 szült az őszi munkák elvégzésének biztosítására — tájékoztat Trubini Ján, az ellenőrző bizottság elnöke. — Mindenkivel részletesen ismertették feladatait, melyek lelkiismeretes mun­kát, kezdeményező hozáállást követel­tek, hiszen az őszi vetés mellett még 150 hektárról cukorrépát, 220 hektár­ról pedig kukoricát kell betakaríta­niuk. — Miiként segíti a feladatok elvég­zését az üzemi pártszervezet, hogyan veszik ki részüket a munkából a párttagok? — kérdeztem Ján Ollerí­­nit, az üzemi pártszervezet elnökét. — Taggyűléseinken rendszeresen foglakozunk a termelési problémák­kal .megvitatásuk után keressük an­nak formáját, hogyan segítsék elő megoldásukat a lehető legeredménye­sebben a párttagok. Az üzemi pártszervezet 39 tagja és tagjelöltje a pártonkívüliekkel szilárd egységben végzi tennivalóit. Kezde­­ményezően lépnek fel, becsületes helytállással végzik munkájukat, ha szükséges, túlóráznak vagy éjszakai műszakot vállalnak. Klimant Zoltán, Uhrin László, Csömör István és a többi gépjavító nagy szakértelemmel végzi munkáját. Varga Dániel és Schmidt Tibor az alkatrész-felújítás­ban is tevékeny. Nagyon fontos, hogy aratáskor vagy őszi csúcsmunka ide­jén együttműködnek a traktorosokkal, többen velük dolgoznak a határban. A szövetkezet dolgozói a XVI. párt­­kongresszus tiszteletére közel 320 ezer korona értékű vállalást tettek —s tízezer borona értékű anyagmegtaka­rítást és tízezer korona érték társa­dalmi munkával történő létrehozását vállalták. Majcrszky Rudolf, Rosipal Peter, Kostoláni Michal, Pásztor Vil­mos, Budai József, Varga István trak­torosok társaikkal azt a társadalmi felajánlást vállalták, hogy jó talaj­előkészítés eredményeként egy má­zsával növelik a gabona hektárhoza­mát. Mindennap becsületes helytállás Jól felkészültek A XVI. pártkongresszus tanácsko­zása tüzetesen foglalkozott a kommu­nisták marxista-leninista művelődése színvonalának emelésével, hogy tar­talma, formái és módszerei jobban megfeleljenek a fejlett szocialista társadalom építése szükségleteinek. Célja annak elősegítése, hogy minden kommunista meggyőződéses, a fogya­tékosságokkal szemben ' engesztelhe­tetlen legyen, és pártos harci szellem hassa át, melynek hatása a pártpoli­tika következetes megvalósításában nyilvánul meg. E feladat teljesítésé­ben fontos helyet foglal el a politi­kai meggyőződés megfontolt egybe­kapcsolása a pártpolitika konkrét fel­adataival. Bevált módszer a pártkong­­reszsusok és egyes központi bizott­sági ülések dokumentumainak fel­­használása, hiszen a marxizmus­­leninizmus klaszikusai műveinek ta­nulmányozásával együtt ezek alkot­ják minden egyes kommunista fel­adatai teljesítésére való marxista­­leninista felkészülésének magvát. A mostani időszakban a pártműve­lődés felelősségteljes feladata, hogy biztosítsa a CSKP XVI. ás az SZKP XXVI. kongresszusa anyagának sok­oldalú komplex és megkülönböztetett tanulmányozását, mert ezek a marx­­izmus-leninizmus gyakorlati érvénye­sítésének példájául szolgálnak. Ogy kell hozzáállni e feladat teljesítésé­hez, hogy a szerzett ismeretek moti­válják a kommunisták gyakorlati te­vékenységét, tovább erősítsék eszmei meggyőződésüket, felvértezzék őket a tömegpolitikai munkára, a dolgozók avégett történő mozgósítására, hogy teljesítsék társadalmunk gazdasági és kulturális fejlesztésének feladatait. A kommunisták és a pártonkívüliek az alapfokú pártművelődés keretében tüzetesen megismerkednek a XVI. pártkongresszus utáni iparfejlesztési feladatokkal, a mezőgazdasági üze­mekben pedig a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztési feladatainak tanulmányozására összpontosítják fi­gyelmüket. Alapfokon számos fontos és érdekes téma szerepel, mint pél­dául a dolgozók kezdeményezésének és aktivitásának kibontakoztatása a XVI. pártkongresszus határozatainak teljesítése végett, a pártszervezetek a gazdasági és társadalmi fejlődés feladatainak megvalósításáért vívott küzdelem élén, stb. A galántai járás pártalapszerveze­­tei nagyon jól felkészültek a párt­művelődésre. Bevált, tapasztalt pro­pagandistákkal rendelkeznek, akik elvégezték a marxizmus-leninizmus esti egyetemet vagy felsőbb pártkép­­zettségűek. A pártművelődés közép- és felső fokán igényesek a feladatok — a részvevők a marxizmus-leninizmus alapjaival, a CSKP történetével és politikájával, valamint a világnézeti nevelés alapvető kérdéseivel ismer­kednek. A galántai járási pártbizottság na­gyon következetesen biztosítja az el­nökség pártművelödésre vonatkozó határozatának végrehajtását. A járási pártbizottság politikai nevelési háza háromnapos tanfolyamon foglalkozott a lektorokkal és propagandistákkal. A tanfolyam tematikailag oly fontos tárgyra irányult, mint a CSKP XVI, és az SZKP XXVI. kongresszusa ha­tározatainak tanulmányozása. Emel­lett elemezték a nagyfokú igényesség kérdéseit, a nevelés pedagógiai-lélek­tani problmáit, a kül- és belpolitikai helyzet egyes időszerű kérdéseit. A galántai járási pártbizottság ideoló­giai osztálya előkészítette az októbe­ri taggyűléseknek a pártművelődéssel kapcsolatos tartalmát, és számos egyéb intézkedést foganatosított a pártművelődés színvonalának emelé­sére. Nagyon alaposan felkészült a párt­művelődésre a felsőszeli (Horné Sa­­liby) Csehszlovák—Szovjet Barátság Efsz pártaiapezervezete, amelynek bi­zottsága a legaktívabb lektorokkal együttműködve dolgozta ki az oktatás lefolyására vonatkozó politikai-szer­vezési intézkedéseket. Középfoktt tan­folyam is indult, melynek keretében kívánnak foglalkozni a párt gazda­ságpolitikájával, a XVI. p&rtkongresz­­szus határozatainak gyakorlati végre­hajtásával. Az egyes témákra a leg­tapasztaltabb előadókat szemelték ki, köztük Sárkány József érdemes párttagot, a járási pártbizottság tag­ját, Michal Z a 1 u s k ý tapasztalt szakembert és másokat. A pártműve­lődést olyan irányba terelik, hogy részvevői a gyakorlafban alkalmaz­hassák szerzett tapasztalataikat, hogy politikai ée szakismereteik gyarapítá­sával minden téren növeljék a mező­gazdasági termelést. KRAJCSOVICS FERDINAND tatokkal a Észrevétlenül túljutottunk e vén­asszonyok nyarán, és bekopogtatott az ősz. Vannak, akik még nyári él­ményeikre, esetleg egy külföldi sza­badság eseményeire emlékeznek, má­sok meg inkább az őszi utazást he­lyezik előnybe, az „előrelátóak“ pe­dig már a karácsonyi és szilveszteri ünnepek kellemes eltöltésére gondol­nak. Nos, a CEDOK csehszlovák uta­zási iroda mindenki kedvében kíván járni, így aztán nem meglepő, hogy október 5-től valamennyi irodájában megkezdték a téli hazai és a jövő első negyedévi külföldi utazási prog­ramok árusítását. Kínálatában belföl­di viszonylatban 397 egyhetes utazás, illetve üdülés szerepel 77 rekreációs helyen, ahol 17 ezer személynek tud­nak rendelkezésére állni. Igénybe vehetők a magas hegységekben levő üdülőhelyek, továbbá Prága, Brno, Bratislava; a fürdővárosok: Karlovy Vary, i Mariánské Lázne, Piešťany, Trenčianske Teplice és Bojnice fel­kínált kellemes időtöltési lehetőségei. A ČEDOK a természet szépségeinek megcsodálása mellett kiváló szállodai nagyvilágba ellátást, sízést és síoktatási lehetősé­get kínál prospektusaiban. A sítan­folyamokat a jövő év első negyedé­ben Is biztosítja, s elsősorban iskolá­sok részvételére számítanak. Külföldi utazási lehetőségekben sem lesz hiány, az utasforgalomban mintegy 15 ezer személyre számíta­nak. Gazdag ajánlat van a Szovjet­unióba készülők számára. A Moszk­vát, Leningrádot, Kijevet, a balti or­szágokat érintő útvonalak mellett igen vonzó a tavaszi és téli üdülési lehetőség Szocsiban és Jaltán. Egy tizenegynapos utazás ára moszkvai programmal együtt, beleértve kirán­dulásokat és fűtött tengervízű meden­cékben való fürdést is, 2960—3360 korona között van. Különlegességnek számítanak a kaukázusi síüdülések. A 12-napos turnusok vendégeit itkol és Dombaj üdülőhelyeken szállásolják el. A természeti szépségekben és sportolási lehetőségekben sokat ígérő programutazás ára 4250-től 4770 ko­ronáig terjed. A CEDOK az év végéig leszállított árop csoportos utazásokat rendez ж Szovjetunióba Moszkva, Lenlngrád, Tallinn, Kijev, Kazany vagy Zaporozse érintésével, továbbá a fekete-tengert Szocsiba és Jaltára. További utazást lehetőségek nyíl­nak Bulgáriába, öt- és többnapos üdülés esetén egynapi tartózkodás személyenként 145 koronába kerül, az aranyhomoki International szálló­ban 156 korona. A ČEDOK novemberben 2—3 napos utakat rendez csoportok számára Berlinbe és Drezdába. Az érdeklődők figyelmébe ajánlja a karácsonyi és szilveszteri magyar­­országi üdülést. A december 29-én kezdődő ötnapos „Szentendrei Szil­veszter“ (viteldij nélkül) 1330, az ugyanakkor kezdődő „Budapesti Szil­veszter (a viteldíj beszámításával) 2300 koronába kerül. Októberben és novemberben utazási lehetőség nyílik Kubába. A ČEDOK 17 napos körutat kínál varadéról tar­tózkodással. A ČEDOK szeretettel várja az ér­deklődőket, a katalógusok szerinti részletes programok valamennyi ČE­­DOK-lrodában megtekinthetők. (L)

Next

/
Thumbnails
Contents