Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-07-11 / 28. szám
1981. július 11. SZABAD FÖLDMŰVES, Ezerkílencszáznegyvenhárom május harmincadikén tizennégy községből ezer mátyusföldi gyermek énekkel hódolt Kodály Zoltánon keresztül a magyar népzene szellemének. A galántai Esterházykastély matuzsálemi iái alatt az akkori rendszer ellentmondásai domborodtak ki jelképesen: az ezer mezítlábas gyermek ajkáról a „mezítlábas“ nemzet énekét visszhangzottak a zárkózott grófi falak. — Én — mondotta később Kodály Zoltán — mindent a néptől tanultam. Apám két vonatérkezés között is fölfölszaladt szobájába, hogy elhegedtiljön egy szonátát. Tele volt a házunk Európa zenéjével. S ha nem itt Galántán sejtem meg mezítlábas béresgyerek osztálytársaimtól, hogy a magyarnak is van külön zenéje, akkor megeshetett volna az is, hogy húsz éves koromig sem álmodhattam volna egy igazabb magyar zenéről, legfeljebb az európai zene elkésett utánzója lehettem volna. Ha majd egykor a magyar zenetörténet megállapítja, hogy hogyan és hol kezdődött a sajátosan magyar zene alakulása, akkor ott, énrajtam keresztül egy kis pontként, Galánta neve is szerepelni fog. Harmincnyolc esztedővel ezelőtt a „mezítlábasok“ Kodály még csak pislákoló mécsese tüzében hordták fényeiket. Ma közülük többen — de főleg az utódok — már bátran állhatták a reflektorfénybe, s váltak részeseivé a nagy Harmóniának. Szerencsés véletlen, hogy az idei Kodály-napok Bartók Béla születésének 100. évfordulójára estek. Az események véletlen találkozása arra hívja fel figyelmünket, hogy annak idején a zeneművészet horizontján két üstökös találkozott. Egy volt pályájuk íve, de nem ütköztek össze. Ugyanazon célért éltek és dolgoztak. Példájuk arra int bennünket, hogy csak együtt, áldozatokra kész erővel és összefogással lehetünk méltók hozzájuk. A CSKP megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére a CSEMADOK Központi Bizottsága a Bratislava! Népművelési Intézettel, valamint a galántai járás párt- és állami szervekkel közösen rendezte meg a Csehszlovákiai Magyar Énekkarok Országos versenyét, az V. Kodály-napokat. A versenybe benevezett huszonöt kórus közül a legjobb tizennégy szerzett Jogot az országos versenyen való indulásra. Az országos ünnepséget Raics István — a Népszava zenei szerkesztője — Kodály Zoltán élete és munkássága című előadása nyitotta meg. Az előadás előtt a diószegi (Sládkovičovo) Voz Humana vegyeskar, valamint a fesztivál vendége, a tapolcai kórus, az előadást követően pedig az Ifjú Szívek Dal- és Táncegyüttesének énekkara mutatkozott be. Kovács Kálmán vezényletével Bartók Béla: Leánycsúfoló és Csűjjogató című kórusműveit, valamint Kodály Zoltán nagyon szép Esti dalát énekelték. Az országos verseny döntőjét a versenyen kívül induló galántai Kodály Zoltán Daloskor nyitotta meg. A kórust Véghelyiné Chemez Zsuzsanna vezényelte. A galántaiak után sorrendben a következő énekkarok léptek a fesztivál bírálóbizottsága — Vass Lajos, )anda Iván, Kovács Kálmán, Szijjártó Jenő, Rácz Júlia. Mészáros Marcela, Nógrádi Imre, Matúš Ján — elé. A szenei (Senec) Napsugár, a diószegi Vox Humana, a füleki (Fiľakovo) férfikar, a pelsoci (Plešivec) női énekkar, a buzitai (Buzica) vegyeskar, az ipolysági (Sahy) Honti Hangok vegyeskar, a CSEMADOK komáromi (Komárno) vegyeskara, a koloni (Koliüany) Zobor Hangja vegyeskar, a somorjai (Samorín) Hfd vegyeskar, a rimaszombati (Rimavská Sobota) Gömör vegyeskar, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Városi Művelődési Ház vegyeskara, a gútai (Kolárovo) Líra vegyeskar, a CSEMADOK zsérei fZirany) vegyeskara és a kassai. (Košice) Csermely vegyeskar. Szombaton (június 20-án) az országos döntőt követően a Galántai Kultúra és Művészetek Háza színháztermében került sor a budapesti Vasas Szakszervezetek Szimfonikus zenekarának ünnepi hangversenyére Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző vezényletével. Ugyanebben az időpontban az országos döntőre érkezett énekkarok és a vendégkórusok — Szekszérd, Tapolca, Enying — a járás községeiben szerepeltek. Vízkelet, Sókszelőce (Selice), Jóka (Jelka), Negyed (Neded), Zsigárd (Ziharec), Királyrév, Diószeg, Galánta, Taksony (Matuškovo) és Nádszeg (Trstice) művelődési házaiban dalolt a szív, zengett a dal. Miközben a krónika mondatait foDalolt a szív, zengett a szó A kassai Csermely kórus A CSEMADOK dunaszerdahelyi szervezete és a városi művelődési ház vegyeskara A pelsőci női kar A koloni Zobor Hangja vegyeskar Fotó: Gyökeres György galmazott azon töprengek: a harmincnyolc ívvel ezelőtt Galántára induló „mezítlábasok“ utódjai vajon ismerik-e Kodály alábbi sorait az együtténeklés közösségformáló erejéről: „Van-e jobb szemléltető eszköze a társadalmi szolidaritásnak, mint a kórus? Sokan egyesülnek valaminek a megvalósítására, amit egyes ember, ha mégoly tehetséges is, egymaga nem tud megvalósítani. Ahol mindenkinek a munkája egyaránt fontos, s ahol egyetlen ember hibája mindent elrothat.“ Nem biztos, hogy ismerik ezeket a szavakat, de a telt nézőtér és az elismerő taps azt igazolta, hogy eszerint élnek és cselekednek. Úgy gondolom, hogy fölösleges a kommentár. Kodály hagyatékát, a kórusmozgalom éltető erejét nem ünnepelhették méltóbban a járás falvai. Vasárnap (június 21-én) a Leninszobor megkoszorúzása után vette kezdetét az énekkarok felvonulása, Az ünnepi tömegben vonultak a kultúrát és a dalt értékelők, akik az önkifejezést zenében, dalban valósítják meg. Szinte szimbolikusan a kórusok előtt meneteltek a karmesterek — Ásványi Mária, Schreiber István Csaba Miklós, Samu Katalin, Franti šek Zborovjan, Bodonyi András, Stu bendek István, Simek Viktor, Pokstaller László, Lévay Tibor, Jarábik Imre Anton Krištóf, Havasi József és a ve terán Pintér Ferenc —, akik vállal ták a közösséggel szembeni felelős ségét, segítik az egyszerű emberek önkifejezésének megvalósítását. A vasárnapi gálahangversenyt meg előzőén elbeszélgettünk azokkal, akik nek a kórusmozgalom élményt jelent s a zenei kultúra aktív résztvevői ként gyakran adnak élményt a falu nak. — Kórusunk közel hét évvel ez előtt alakult. Tagjai munkások, sző vetkezeti dolgozók, értelmiségiek é: diákok. Heti két-három alkalomma tartunk próbát. Kórusunk lelke: résztvevői a resteiek, a felsőlánciai és az alsólánciak, akik a buzitaikka együtt közös ügynek tartják a kórus mozgalom támogatását — mondott! Schreiber István, a buzitai kórus kar nagya. — Mi szükséges ahhoz, hogy égj kórus az élvonalba kerüljön? — Ehhez, bár fontos, de nem eléj a próbaterem. Kellenek a kóristák is akik a közös cél érdekében képesei feláldozni a szabadidejüket. Rengete; munka szükséges, hogy a hangzá: csiszolt, árnyalt legyen, kell az ön álló arculat, hogy a kar különbözzél a hazai kórusoktól. Kellenek kották ruhák, megértő támogatók. s—i Kiktől kapják a támogatást? — A művelődési ház és a CSEMA DÓK helyi szervezetének támogató sán kívül sok segítséget kapunk i Május 1. Efsz-től, a Buzitai Hnb-től valamint a Kassa-vidéke Járási Nem zeti Bizottság kulturális szakosztá lyától. Schreiber István szavain Lévay Ti bor, a rimaszombati Gömör vegyes kar karnagya eltűnődött, majd sza vakba öntötte gondolatait. . — Taglétszámunk negyvennégy ffl 1 s az elmúlt tizennyolc esztendő alat , 320 alkalommal szerepeltünk külön ■ böző rendezvényeken. Munkásságun] i leghűbb tükre a krónika, ahol pél dául Peter Colotkának, az SZSZK kor i mánya elnökének a bejegyzése é • Vass Lajos dicsérő szavai is olvas ■ hatók. Rendszeres résztvevői vagyun] • a Kodály-napoknak, ahol két alka i lommal aranykoszorús, egyszer pedi; . bronzkoszorús helyezést értünk e i Ennek ellenére a királyi (Král) sző I vetkezeten kívül senki sem támoga i bennünket. — Az anyagi gondok ellenére szá ; momra az éneklés őrökre elérhet “ közelségbe került — kapcsolódott beszélgetésbe Sinka Aladár, aki 3 éve énekel, s példáját két lánya i- követi. ’ A Gömör vegyeskar nagy gondc fordít az oktató-nevelő tevékenységr is, aminek tanúbizonyságát a tanuli , ifjság számára rendezett nevelő hang ’ versenyek is igazolják. A helyi élta ’ lános iskola vegyeskarából került t kórusba Górász Lászlóné és Cseri Ai tiláné, akik így vélekedtek a közfl éneklés örömeiről: — Minket az általános ískolátť j kézdve érdekel a komoly zene. Ettí j függetlenül úgy gondoljuk, hogy mir . den emberben mozgolódik sfc önkiit jezés iránti vágy, mindenki те • akarja mutatni, mit tud. Számunkr az együtténeklés Jó szórakozás, s íg együtt határozott irányítással те- tudjuk mutatni, hogy mit tudunk, h szén a kulturálódási igényünk is hasonló. Fülek dalkultúrája tulajdonképpen nagyon régi keletű. Ebben a középszlovákiai ipari városkában már a század elején is működött kórus. A CSEMADOK helyi szervezete és a Kovosmalt üzemi klubja mellett működő férfikórus a füleki Munkásdalárda hagyomáyaiből kiindulva napjainkban is a proletár nemzetköziség gondolatait népszerűsíti. A hagyományokból kiindulva elgondolkoztatók Csaba Miklós karnagy szavai, melyeket az utánpótlással kapcsolatban fogalmazott meg. — A hajdani dalostalálkozókra emlékezni ünnepet jelent. A kórusmuzsika közösségformáló erejéből kiindulva viszont egyre gyakrabban foglalkoztat bennünket az utánpótlás helyzete. Városunk általános iskolájában még foglalkoznak a gyermekekkel, sajnos ez a tudatos munka a gimnáziumban és a szakmunkásképző intézetekben megszűnik, s az ifjú tehetségek sárarannyá válnak. Véleményünk szerint a karnagy által az ünnep ürügyén a hétköznapokra vonatkozó megfogalmazásán az illetékeseknek is illene elgondolkodni. Az idősebbek példája és a fiatalok — a zsérei Manyuch Gabriella, Andrasko Valéria, valamint a koloni Sándor Edit, Franko Ilona, Balkó Angéla — lendülete azt igazolja, hogy a közös énekléshez való ragaszkodásuk a kórusmozgalom ápolásában fejeződik ki. A kétnapos rendezvény a közös hangversennyel és az eredményhirdetéssel fejeződött be. A zsűri az első dijat a kassai Csermely vegyeskarnak, a második dija* a dunaszerdahelyi Művelődési Ház vegyeskarának, a harmadik díjat pedig megosztva a komáromi Szakszervezetek Háza Lfra-hárfa vegyeskarának és a pelsűci női karnak ítélte oda. A Bratislavai Népművelési Intézet három különdfját a CSEMADOK zsérei helyi szervezetének vegyeskara, a CSEMADOK komáromi helyi szervezetének vegyeskara és a kassai Csermely vegyeskar kapta. összegezve jől szervezett, hasznos, művészi élményekben bővelkedő rendezvény volt a fesztivál. A művészi színvonal kapcsán azonban van néhány olyan jelenség, melyről feltétlenül el kell mondanunk véleményünket. A kórusok előadói arculata az a terület, ahol az előrelépés lehetőségeit kell keresnünk. Nem szorul bizonyításra, hogy a legjobb zenei alkotás is hatástalan, ha rosszul szólaltatják meg. A jövőben tehát minden énekkar csak olyan müvet tűzzön műsorára, amelyhez megvan a megfelelő eszköztára, azaz előadóképessége. Egy-egy gyengébben sikerült előadás hallatán, arra a következtetésre jutottunk, hogy az előadók nem mindig törekedtek a művészi kifejezésre, pedig az előadásmód szenvedélyessége, a belső meggyőződés, a legfontosabb közlések hangsúlya még olyankor is célba találhat, ha a hang, melyen a mű megszólal, nem a legkiműveltebb. Az önművelés tartalékairól szólva, fel kell vetnünk a kottaolvasás fontosságát. A fiatalok az iskola révén ebből a szempontból már jobban állnak. Az idősebb tagokból álló kórusok szereplése is eredményesebbé válhat, ha az új művek betanulását nem a hallás utáni rögzítésre, hanem a kottaolvasásra alapozzák. Szakmai körökben több szót kell ejteni arról, hogy mit tanuljanak be a kórusok, s mit tűzzenek a műsorukra. A legjobbak példáiból kiindulva ezért a célért érdemes áldozni, ; mert a kórusirodalom hatalmas terü! létéi még feltáratlanok, „használaton ( kívül“ parlagon hevernek. i Végül szólnunk kell az énekkarok belső életéről is. Kórusainkban próbáljunk olyan légkört teremteni, , melyben a munka tervezése, szerve. zése és megvalósítása valóban kollektív tevékenység. Ebben a demokra. tikűs szervezetben jól érvényesülhet , a kórus karnagya, aki betöltheti a . szellemi irányító szerepét. Ehhez , azonban az erkölcsi elismerésen kívül, a nagyobb anyagi támogatás is szükséges. I L-------------— Legjobb énekkaraink két napon ke! resztül bizonyították Kodály intését: i „Nem sokat ér, ha magunknak dar lolunk.“ Érdemes meghallgatni kóru; saink üzenetét. CSIBA LÁSZLÓ
