Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-03 / 40. szám

1981. október 3.

SZABAD FÖLDMŰVES

5

Aki sosem ]árt a PLETATEX ipari termelőszövetkezet gutái (Kolárovo) üzemrészlegében, fogalma sincs arról, milyen áldatlan munka- és szociális körülmények között áll keményen helyt a 60 főnyi dolgozó, Ösziová Mária részlegvezetővel az élen.

— Mikor, mivel és milyen körülmények között kezdték itt a termelést?

— Tudja, itt már több évtizedes hagyománya van a hálókötésnek. Tulajdonképpen 1954-ben kezdtük a termelést a PLETATEX ipari termelőszövetkezet égisze alatt. Akkoriban még nagyobb keletje volt a halászhálóknak. Csakhogy a hálógyártás nem tudta foglalkoztatni a teljes munkaerőt. Áttértünk a hálógyártáson kívül a szőnyegkészítésre (kelém], ami nem volt hosszúéletű, megszűnt... Jött a termékszerkezet felújítása: mindenféle háló készítésére vállalkoztunk. Élővadbefogó hálók iránt egyre nagyobb érdeklődést mutattak a vadásztársaságok nemcsak a járásban, hanem Szlovákia-szerte. Ezt követte a sportszervezetek kapuhálóigényének a kielégítése. Úgyhogy nem koptunk ki a hálókészítésből, ellenkezőleg: a fóliás kertészet fellendülésével párhuzamosan a mezőgazdasági üzemek kertészetei — szélvihar ellen — védőháló gyártását igényelték, amelynek mindmáig képesek vagyunk eleget tenni.

— Ügy tudom, nem csupán különböző hálókat gyártanak, hanem egyéb árut is.

— Valóban így van: a termékszerkezet bővítése folytán kötöttáru (pulóver, szvetter, melegítő, sportmez, kötött kosztüm) gyártáséra is berendezkedtünk.

Ebből is kiviláglik, hogy az üzemrészleg vezetőinek leleményessége átsegítette a nehézségeken a dolgozókat. Az üzemrészleg fejlődőképessége vitathatatlan. Sőt, a rossz munkahelyi és szociális körülmények ellenére példásan teljesíti árutermelési tervét ez a munkaközösség. Tavaly például 106,2 százalékra sikeredett.

— Mi ennek a legfőbb titka? — vetem föl a kérdést. S a választ Paraiová Juditétól, a szocialista brigád vezetőjétől várom, aki nem is késlekedik. Elém teszi a brigádnaplókat, amelyekben minden jelentősebb esemény, rendezvény, összejövetel, látogatás, munkafelajánlás, tanulmányút, társasutazás, kitüntetés, nyugállományba vonulás stb. ékes betűkkel vagyon írva.

Többek között megtudható a brigádnaplóból, hogy a munkaközösség 1962-ben nevezett be a brigádmozgalomba. Már ugyanezen év barátsághónapjában kiérdemelték а „XII. Pártkongresszus Üzemrészlege“ megtisztelő címet. Ez a titulus további jó munkára serkentette mindnyájukat. Olyannyira, hogy 1969-ben elismerő díszoklevelet kaptak, két évvel később pedig a szocialista brigád megtisztelő cím birtokába jutottak. Természetes, nem ültek a győzelem babérjaira. 1973-ban bekapcsolódtak a „Mindenki szocialista módonl“ versenymozgalomba, ami a munkatermelékenység fokozására, a szocialista életvitel meghonosítására, a tudásgyarapításra stb. irányult.

A brigádnapló arról is beszél, hogy a brigádtagok világnézetük formálása, a csehszlovák—szovjet barátság istápolása érdekében tanfolyamokon

ismeréséül 1979-ben megkapta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és az Ipari Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa díszoklevelét. Megérdemelten, hiszen az országos versenyben a nagyon megtisztelő II. helyet vívta ki ez a példamutató, derekasan helytálló munkaközösség.

Azt mór ismét Ösziová Mária részlegvezető — a Szocialista Munka Úttörője — újságolja, hogy az ósdi, a mai követelményeknek semmiképp sem megfelelő, évszázados épületből rövidesen új munkahelyre költöznek, ahol már adottak lesznek a sokkal jobb munkahelyi — és szociális körülmények. Tekintettel az általuk gyártott áruk kiváló minőségére és az áruk iránti keresletre, az üzemrészleg 100 fős üzemmé bővül.

Azt kívánjuk, hogy ez a nagyon jól összekovácsolódott munkaközösség tovább ápolja jó hagyományait, a

Az ünnepélyes, nagy pillanat: az aranyérem átvétele

vettek részt; a legjobb baráthoz méltó tisztelettel és kedvességgel fogadták körükben a szaratovi vendéget. Jártak a Szlovák Nemzeti Felkelés

partizánösvényein, megtekintették a nemeckái mészégetőt, ahol a hitleristák 1945 januárjában 900 honfitársunkat égettek el barbár kegyetlenséggel. Megtekintették a Banská Bystrica-i Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumot. Résztvettek a város környezetvédelmi akcóiban (parkgondozás stb.). Társadalmi munkájuk óraszáma évente néhány ezer.

Nos, itt a nagyon is tartalmas válasz az előbbiekben felvetett kérdésre. Ezekután még nagyon is ide kívánkozik az, hogy a 60 tagú szocialista brigád — a tagok közül 23 bonz-, 2 ezüst- és 19 aranyérmesl — a kiváló munkaeredmények méltó el„felhígulást“ követően se lanyhuljon a sokoldalú embernevelés érdekében kifejtett, eddigi igyekezet, a példás tervteljesítésre, a kezdeményezőkészség kibontakoztatására irányuló törekvés. A szocialista brigádmozgalom jelentősége ilymódon ismételten kidomborodik majd, a dolgozók szocialista életvitelének gyakorlati meghonosítása jól bevált eszköze lehet.

Remélhető: a lényegesen jobb munkakörülmények közepette, mind több erő és tudás fordítható majd az újf-' fásokra, ésszerűsítésekre, a dolgozók tudásgyarapitására, az elvtársi segítőkészségre, a versenyszellem széleskörű kibontakoztatására, s végeredményben az éves árutermelési terv példás teljesítésére.

N. KOVÁCS ISTVÁN

Úthálózat-fejlesztés

A motorizmus, az idegenforgalom fejlődésével a közutak mind terheltebbek, s hamarabb kerül sor a felújításukra, karbantartásukra. Különösen szükség van erre a nagykürtös! (V. Krtíš) járásban, ahol a vasút hossza csak néhány kilométer.

Ez a közúti állapot eléggé kedvezőtlen a mezőgazdasági üzemek szempontjából is, mert a szállítójárművek hamarabb elhasználódnak, s jelentősen meg- Pillantás a tetőről növekszik az üzemanyagfogyasztás, ami a termelési költségeket növeli. Ezért is örülnek az illető járásban az útépítőknek, hiszen tudják: az úthálózat-fejlesztés kedvezőbbé teszi a közlekedést, a teherszállítást.

A járás területén több útszakasz átépül: ezek egyike a Dacsókeszi— Szelény (Košihovce—Sefany) közötti igen meredek, kanyargós emelkedő „kiiktatása“, amelyen a Banská Bystrica-i Útépítő Vállalat losonci (Lučenec) üzemének dolgozói fáradoznak. A munkálatok terv szerint haladnak.

— Tavaly, december közepén kezdtük itt a földmunkákat, s azóta 45 ezer köbméter földet mozgattunk meg — kezdi tájékoztatóját Brém Rudolf építésvezető. — A meredek kaptató megszüntetésére csaknem 200 méter hosszú, mintegy 10 méter széles váaz épülő új útszakaszra

gatott kellett kialakítanunk, ahonnét a földet a szintkülönbség megszüntetésére használtuk fel. A beruházási összeg 8 millió korona, ami egy III. osztályú -út ilyen rövid szakaszára számottevő. Az átépítés során csupán közel két kilométeres új útszakaszt építünk. De itt is szigorúan be kellett tartani a termőföld védelmi előírásokat. Ez korlátozta a tervezők elképzeléseit.

Amint látom, itt jobbára a nagy teljesítményű útépítő gépeké a szó. Hatalmas földgyaluk, másfél köbméteres kanalú markológépek dolgoznak. Kezelőik: Vilhelmer Ján és Takács Gyula, akik nagy szakértelemmel végezték és végzik a munkár, biztosítva a tervfeladatok teljesítését.

— Sok függ a gépkocsivezetőktől is, akik a 148-as Tatrákkal közlekednek az eléggé veszélyes terepen. Két saját autónkkal Zólyomi István, valamint Szita Lajos dolgozott; a Nagykürtösi Autófuvarozási Vállalattól pedig TomaSkin Pavel és Dekický Tibor jött segíteni. A kétkezi dolgozók száma csupán 8—10, akiknek vezetője Mäsiar Vojtech.

— A környékbeliek segítőkészsége?

—. Elismerően szólhatok a nagykürtösi AGROSTAV-ról, amely sokat segített gépekkel, s betont is szállított részünkre. További segítőként a szomszédos Kőkeszi (Kamenné Kosihy) Efsz-t említhetem: földgyalut kölcsönzött. Ám a Dacsókeszi (Kosihovce) Hnb nem volt ennyire segítőkész: a hat gépkezelő számára nem igyekezett ideiglenes szálláshelyet biztosítani, emiatt Losoncról (Lučenec) voltunk kénytelenek szállítani lakófülkéket.

— Mikor kerül sor az ú) útszakasz átadására?

— Ha minden jól megy, még a tél beállta előtt átadjuk a forgalomnak; a többit meg jövő év októberében. A jó munkaszervezés és a dolgozók lelkiismeretes munkája folytán jelentős időelőnyre tettünk szert. Ez a tény bizakodással tölt el bennünket, hogy a tervezett munkálatokat határidő előtt négy hónappal befejezhetjük.

Jó hír ez, melynek bizonyára soksok motoros, gépkocsivezető örül, hiszen az új útszakasz elkészültével eltűnik a veszélyes, kanyargós emelkedő, amely különösen télidőben okozott sok bonyodalmat a közlekedésben. S örülhetnek majd a mezőgazdasági üzemek gépkocsivezetői is, mivel — sáros őszön — a komolyabb terhet (cukorrépa, szőlő stb.) erre nem is lehetett szállítani. Az új út minden évszakban járható lesz, ami a mezőgazdasági üzemek számára jelentős idő- és költségmegtakarítást is jelent majd.

Kép és szöveg: Böjtös János

Parasztlázadók - és jómódú utódaik

Kelet-Szlovákia michalovcei járásában található egy falucska, amelyet Kisrákosnak (Malé Raškovce) hívnak. Nemzeti bizottságának elnöke a 33 éves C s i c s e r i József, aki már tíz éve tölti be ezt a felelős tisztséget. Szorgosan gépel. Ügyfele: egy aszszonyka.

— Magad uram, ha szolgád nincsen? — kérdem.

— Nem nagy ügy. Megcsinálom szívesen.

— Dehát ilyenkor, estefelé nincs fogadóóra.

— Ugyan! Itt akkor van, ha ügyesbajos dolgával bejön valaki.

Az elnök nyílt ember. Ismer mindenkit, s őt is jól ismerik. Megnyilatkozásából kitűnik, hogy a falu lakosainak sorsánál nincs számára fontosabb.

— Tudja, akkor van hitele az ember szavának ,ha komolyan vesz mindent. Fő célunk: a lakosság elégedettsége, műveltségi szintjének emelése.

Falunézőbe invitál Csicseri elnök. Elfogadom. Közben arról tájékoztat, hogy családonként legfeljebb egy-két ember dolgozik a helyi szövetkezetben, a többi eljár a közeli Vajáni (Vajony) Hőerőműbe, a Kelet-szlovákiai Vasművekbe pénzt keresni, de sokan dolgoznak Michalovcén is.

Különösebb megrendülés nélkül szakadt — vagy szakad — el a lakosság ősei, elődei mesterségétől.

— Mindannyian büszkék vagyunk arra — magyarázza kísérőm —, hogy másfél évszázaddal ezelőtt, 1831 nyarán, a széles méreteket öltő parasztlázadás központja épp a mi falunk volt. A földesurak birtokain sínylődő szegényeket kíméletlen gazdaságierkölcsi elnyomás sújtotta. Ráadásul még a kolerajárvány is súlyosbította a helyzetet. A krónika szerint T a sn á d у Péter ,a falu szülötte iskoláit külföldön végezte. Három nyelven beszélt. Haladó eszmével felvértezve tért haza. Azt vallotta: az elnyomók elleu csak szervezetten lehet felvenni a harcot. Így alakult meg 1831 nyarán az a csoport Kisráskán, amely magját képezte az akkori parasztlázadásnak.

Tasnády kiáltványt intézett Debrecen és más agrárvárosok haladó szellemű polgáraihoz, parasztjaihoz: „Ütött az óra, az igát tovább nem tűrhetjük, fellázadunk! Segítsenek bennünket igaz ügyünkben. Véget kell vetni az elnyomásnak, legyen minden ember egyenlő ...!“

A felhívás számos helyen támogatókra talált, ami erőt adott a lázadást szervező csoportnak. A jobbágyok többsége megtagadta a rárótt terhek teljesítését. Hiába sorolták fel körrendeletben a település „császári és királyi urai“, hogy kik a további hűbéri szolgáltatások alól mentes telkes jobbágyok, hiába értesítették névreszólóan a jobbágyi szolgáltatásokra kötelezetteket. A falragaszok nem enyhítették az ellenállást.

Az ez idő tájt kiütött kolerajárvány miatt klórozták a kutak vizét. Elterjedt a hír: „Az urak mérgezik a kutakat, így akarják elpusztítani a szegény emberek családjait!“ Ez méginkább cselekvésre késztetette a kiszipolyozott tömegeket. A nép felzúdult, vasvillát, kaszát, botot ragadott...

Ám, tapasztalatok híján a jószándék nem volt elegendő. A parasztlázadás elbukott... A 150 gyalogosból és 35 lovasból álló katonaság leverte a lázadást. A császár parancsára a vizsgálóbiztosok munkához láttak, a lázadással gyanúsítottakat letartóztatták. A rögtönítélő bíróság élére P á 1 f f у Fidél gróf került. A császári rögtönítélő bíróság tagjaként Ma j- 1 á t h Antal gróf 1831. augusztus 29- tcl szeptember 30-ig 84 halálos ítéletet hirdetett ki: közülük 59 paraszt volt, s 5 pedig földbirtokos. Sokukat, mint például Tasnády Pétert, J e ss о Jánost, Moszkály Mihályt, S e r f ő z ő Jánost és másokat — helyben akasztották fel, a többit meg a megyeszékhelyen.

A katonaság sokáig a faluban maradt. A földesurak és a zsellérek viszonya továbbra is rendezetlen maradt. Csak az 1864 januári egyezség tett pontot az évekig tartó viszálykodás végére.

Kisráska és környékének lakossága az esemény másfél évszázados jubileumára készül. Az új művelődésháza építésének befejezésén szorgoskodik a lakosság apraja-nagyja... Ennek az épületnek a falára helyezik el az emléktáblát, hogy időtlen időkig emlékeztessen azokra, akik bár elbuktak, az elnyomás ellen szervezkedtek, emelték fel bátran szavukat...

Járjuk az utcákat. Az egykori parasztlázadók késői utódai tágas, villaszerű családi házakban, jómódban élnek.

Molnár Ferencet a hátsó udvarban találom. A tehenét itatja. A fia a szövetkezetben gépjavító. Ferenc bácsi, aki már nyugdíjas, elmondja, hogy sertést hizlal, baromfit tenyészt. Tagja a kertbarátok és a kisállattenyésztők helyi szervezeteinek.

Tapasztalom, a lakosság javarésze nem mezőgazdasági dolgozó, hanem ipari munkás, értelmiségi.

Horkai László, a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke is az iparban dolgozik. Arról tájékoztat, hogy 84 tagú a szervezetük. Működik egy színjátszó csoportjuk és egy irodalmi színpadjuk.

Ojfent a hnb-elnökhöz fordulok, akitől a falufejlesztés felől érdeklődöm: Mi valósult meg a tervekből?

— A befejezés előtt álló művelődésházát láthatta. Továbbá: óvoda, járda épült. Portalanítottunk 2,5 kilométer közutat. Kicseréltük a közvilágítást, átépítettük a villanyhálózatot, felújítottuk a hangosan beszélőt, körülkerítettük a temetőt, gyermekjátszótér létesült. Sokat segít a községfejlesztő- és csinosító munkában a szövetkezet vezetősége, a tömegszervezetek közül pedig a CSEMADOK-szervezet.

Sokat beszéltünk még a falu sorsáról, életéről. A zempléni község élete kicsit tükör is, amit elém tartottak. A munkáshétköznapok jegyében zajló falusi élet valóságos képe tárult elém.

ILLÉS BERTALAN

Brém Rudolf építésvezető ás a gépkezelők

Brigád a Javából