Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-10-03 / 40. szám
/ Szobád Földműves AZ SZSZK mezőgazdasAgi és ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUMÁNAK HETILAPJA 1981. OKTOBER 3. * 40. szám * XXXII. évfolyam * Ara 1,— Kés Ő S Z E L Ő yíÄ’JV.VV < .. ľ>e:*r, <a a Kis-Kárpátokba Dukla, a szabadság kapuja A duklai harcok népünk nagy hagyományaként szerepelnek. E- zekben a harcokban kovácsolódott szilárddá a szovjet és a csehszlovák hadsereg szövetsége, teremtődött meg hazánk és a Szovjetunió népeinek megbonthatatlan barátsága. Ennek kifejezőjévé vált az „Örök időkre -a Szovjetunióval!“ jelszó, amely • közös ellenség ellen vívott harcok során fogalmazódott meg. Dukla hagyományai ezért politikai és katonai jelentőségükkel mindig dicső lapjai maradnak hazánk történelmének. Ezen esemény emlékét ünnepeljük minden év október 6-án, a csehszlovák néphadsereg napján. A haza és a béke védelmezőit köszöntjük ezen a napon. A béke megőrzése egész népünk egyértelmű kívánsága, minden csehszlovák állampolgár elemi érdeke, hiszen csak így, békés körülmények . között tudjuk megvalósítani nemes ; céljainkat, a fejlett szocialista tár- * sadalom építését. A szocialista közösség, a Varsói Szerződés tagállamai minden lehetséges módon a béke megőrző- 4 sén fáradoznak, az imperializmus ' erői viszont újra a hidegháborút akarják feléleszteni. Eddig is tudtuk, hogy a nemzetközi imperializmus nem adja fel létéből következő stratégiai elgondolásait. De most, amikor az imperializmus hidegháborús törekvései felerősödtek, különösképp fontos, hogy a béke megőrzésére irányuló tetteink a fegyveres erők magas fokú katonai felkészültségével, megfelelő harckészültségével párosuljanak. V A korszerű szocialista honvédé- * lem tehát nagy követelményeket támaszt a fegyveres erők minden [ tagjával szemben. Nagy felelőssé- ’ get ró nemcsak azokra, akik hivatászerűen vállalták a haza védelmét, hanem azokra is, akik sorkatonai szolgálatukat töltik. Néphadseregünk ezeknek a követelményeknek példásan eleget tesz. Fel- ' készültségét és törekvéseit látva biztonságban érezhetjük magun- > kat, s szocialista társadalmunkat. Néphadseregünk, mely hazaszere- ! tettől fűtve, szoros kapcsolatban * a Varsói Szerződés tagállamainak 1 baráti hadseregeivel, eltéphetetlen * szézalakkal kötődve a szovjet had- - sereghez, megbízhatóan őrzi ha-1 zánkat, melynek arculata a felszabadulás óta többet változott, mint előtte évszázadok alatt. Népünk boldogan él, s ebben munkánkon kívül nagy szerepet játszott az is, hogy dolgos hétköznapjainkon magunk mellett tudhattuk és tudjuk a Szovjetuniót, az önzetlen, hűséges barátot, a megbízható szövetségest. Bármely részét is vizsgáljuk életünknek, nem kerülheti el figyelmünket az a Szovjetunióhoz fűződő baráti viszony, amely mindenkor előnyökhöz juttatta hazánkat. Úgyszólván lehetetlen számba venni a szovjet tudomány és technika ama vívmányait, amelyeket eredményesen alkalmaz hazánk ipara és mezőgazdasága. Alapvetően a Szovjetunió elégíti ki népgazdaságunk energia- és nyersanyagszükségleteit. Gazdasági céljaink elérését segítik elő az együttműködés mind erőteljesebben kibontakozó új formái, a tervek egyeztetése, e kooperáció és a specializáló. Dukla a szabadság kapuja ... Ez a megmásíthatatlan történelmi dokumentum, erősíti azt a tényt, hogy a Lenin országához fűződő megbonthatatlan barátságot, jövőnk zálogának tekintjük. Cs. L. Az idő a Kis-Kárpátokban is őszre fordult. A Modra folyó menti füzesekben meggyérült a lomb, a bükkösök harasztja bársonyos szőnyeggé duzzad, fázós lett körülöttünk a világ, s a domboldalak a csillagos eget vonják magukra éjjeli takarónak. A nappali verőfény, a munka heve ittott még ingujjra vetkőztet, de a hajnali hűvösségben már „füstölög“ lélegzetünk párája. Évek, évszázadok könyörtelen logikája testesedik napjainkban visszatérő valósággá: a nyár az ősznek ajánlja az élet váltóját. A dombok lankáin kukoricások, vagy inkább növendékerdő, felfelé nyújtózó tömött szárak erdeje. Menynyi minden jut róla az ember eszébe. Elsülyedt emlékek, kavargó gondolatok, népdalfoszlányok, nyelvünk régi szép ízei. Tengerihántás, falusi esték, dalos, szorgos munka, kedves dallamok, s most mindez egyszerre színes forgatagként lepi meg az ember agyát. A zizegő levelek halk zenéjébe a kombájnok zümmögése vegyül. A domboldalt úgy csíkozzák körül a pincesorok, mint régen a modrai, a Senkvicei, a račai és a pezinoki lányok szoknyáját a hímzés. — Igazán örülni egyedül nem tud az ember. Ezért hát megosztja az örömét; mert a család is le tudna szüretelni, hiszen a nehezét, a kötözést, a permetezést magunk csináltuk. De az öröm nem fogy, hanem sokasodik, ha Sokak között osztjuk szét. Kapálni, kötözni lehet komolyan is, de szüretelni csak nevetve. Tán ez a legvidámabb munka. A közben kóstolgatott óbor pedig csak növeli a jókedvet — mondja Jankó bácsi, a Kis-Kárpátok egyik utolsó szőlősgazdája. Pirosképű, nagytermetű ember. Külsejét tekintve hasonlatos a maga hordóihoz, s a bornak hivatásból kénytelen kóstolója lenni, s a hivatáshoz kellő tekintélyt és vidámságot sem nélkülözi. Több évtizede vincellérkedik, s ahogy mondta, túlélt bérlőt, bárót, hogy végül az emberibb élétet biztosító szövetkezetben kössön ki. ŐSZI KAVALKÄD A KÉK VAROSBAN Modra a Kis-Kárpátok gyöngyszeme. Ezt a tekintélyt több mint nyolcszázhúsz éves történelmével vívta ki magának. A népviselet, az eredeti kerámia és a népi építkezés mellett természeti fekvése is csodás. Nevét a történészek közül többen a „modrý“ szóból származtatják, mivel hegyeivel és erdeivel tavasszal és nyáron kék színben úszik. Az araszolóan sikló Modra folyó mellett évszázados hagyományai vannak a szőlőtermesztésnek. Helybeliek a szőlőskertek „védőszentjének“ a 109 méter magas Kugel-hegyet tartják, mely a szőlőt évszázadok óta védi a fagyos északi széltől. Az öregek tréfásan azt mondják, hogy ember még nem lakott ezen a vidéken, de szőlő és bor már volt.. i Aztán megjelent az ember, és megjelent a szüret a város történetében. A 23. Kis-kárpátoki. Szüreti Ünnepségeket, az idén tizenegyedik alkalommal rendeztél? Modrán. • • ' - ■ b f > A színes szüreti ünnepség résztvevői két napon át áldozhattak Dionysosnak és Bacchusnak, a görögök és a rómaiak vidám isteneinek oltára előtt. Csakhogy ki „hisz manapság a misztériumokban, a nap titokzatos színelváltozásában és feltámadásában. Meghaltak a földművelő népek vidám istenei. Még a tollfbrgatőnak sem lett volna hitele, ha őket emlegette volna. Joskó bácsi, a vén szőlőcsősz Is rossz néven vette volna, ha régi pogány hitre akartuk volna téríteni. Pedig 6 maga is olyan, mint Bacchus és a nimfákat riogató, Pán megöregedett maskarája. Szemére, húzott kalappal leplezte vidámságát, kiégett öreg szívének utolsó huncut lobbanását. Mint egy hangyaboly, olyan volt két napig Modra városa. A hosszú és széles főtér két oldalán élénkszínű sátrak sorakoztak. Közöttük pedig mederbe szorított folyóként hullámzott a kíváncsiságra és kikapcsolódásra vágyók több ezres tömege. A térzenét adó fúvószenekar koncertjébe, a lágyan csengő szlovák népdalok szimfóniájába, a néptáncosok csizmájának pergő koppanásába a cukorsípok éles füttyszava, szalagos papírtrombiták tütülése, játékpisztolyok durranása, nevetés és az eladók kínálása vegyült. Igazi hangzavar, szüreti hangulat kerekedett belőle. Néha kihallattszott egy-egy mély basszus. — Itt az édes törökméz! — Ma csak pénzért, holnap „ingyért!“ A lacikonyháknál papírtálcán adták a szemet-szájat ingerlő ínyencfalatokat: köztük a sülthalat és a libapecsenyét. Mellettem egy csinos szőke kislány mézeskalács szívet vásárolt. — Mondassunk hozzá jövendőt! — bosszantottam, s a planétásra mutattam, melynek kosarába két tengerimalac békésen rágta a sárgarépát. — Ugyan ki kiváncsi a planétára, az űrrakéták idejében — mondta boszsúsan a tükrös piros szívet szorongató kislány. A-planétának nem volt keletje, annál többen szorongtak a zöldség-, a gyümölcs-, a virág- és a kerámiabemutatón, valamint a kisállattenyésztőik kiállításán. Sokaknak nyújtott szórakozást a labdarúgótorna, melyen a pezinoki, a šenkvicei, a limbachi és a modrai öregfiúk mérték össze tudásukat. A KUGEL-HEGYTÖL A POKOLIG A helyi szőlészeti szakközépiskola udvarán zamatos borok várták kóstolóra a vendégeket. Az első kortv után a régi receptek jutottak eszembe, melyek szerint az Osztrák—Magyar Monarchiában ■ az uralkodóház fiataljainak a Kis-Kárpátokból ,vitték a bort-, így akarták biztosítani a fiúutódokat, az uralkodóház folytonosságát. Manapság már világviszonylatban is kevés a királyi ház, s azok fejei is inkább a saját mindennapi gondjaikkal törődnek, mintsem az uralkodóház következő generációinak nemén töprengenének. A borkóstoló sátrainál szövetkezeti dolgozók kóstolgatták a fejedelmi nedűt. >— Jóik a hazai borok — mondták a féli (Tomášov) és az újfalusi (Nová Dedinka) szövetkezet tagjai. — No, de azért a magyaroké és az osztrákoké sem kutya — jegyezte meg az egyik idősebb, s bizonyára a „szakmában“ jártasabb bácsi, s mutatóujjával a távolabb álló sátrak felé bökött. — Ezeket a borokat is megkóstoltuk, s igazat adtunk neki. Dévény fölött a Kis-Kárpátok kiugró hegynyúlványai mögé bukott a nap. Kigyúltak a város fényei. Sok száz villanykörte, mint megannyi kis csillag ragyogott. Kezdetét vette a népmulatság. Még tele volt a szemünk a sok látványossággal, a várost körülölelő rozsdás színárnyalattal és az őszutó kék egével, amikor mi is otthagytuk a főteret, s leszálltunk a szövetkezet pincéjébe, melyet a pincemester mókásan pokolnak keresztelt. Jóravalő pokol ez... Ugyanis itt megy végbe Bacchus varázslaténak leghasznosabb fázisa. Äm a ma embere józan és felvilágosult, s egyszerűen a Saccharomyces elipsoideus erjesztő hatásaként fogja fel a titkot. Magyarán szólva a sarjadó gomba a szőlőcukrot választotta táplálékának. Nem tesz egyebet, csak él és lélegzik, s közben szesszé és szénsavvá bontja a cukrot. Kihunytak a város fényei... Emlékezetemben megjelent a szőlőt érlelő arianyhajú lány, melyről édesanyám oly gyakran mesélt. Képzeletemben kézenfogtam, s szóltam az őszi szélnek, hogy ne hordja hajába a dűlőút porát. CSIBA LÄSZLÖ 4
