Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-09-26 / 39. szám
8. SZABAD FÖLDMŰVES .1981. szeptember 26. Alapjában véve a nevelés nem más, minthogy segítsünk gyermekeinknek, megadjuk nekik mindazt, amire szükségük van ahhoz, hogy egyszer segítségünk nélkül is tudnak boldogulni az életben. Ennek érdekében egyrészt támogatjuk a bennünk rejlő, kibontakozásra váró képességeket, másrészt előkészítjük őket a világ, a társadalom megismerésére. Ahhoz, hogy mindezt elérjük, megfelelő környezetet kell kialakítanunk a számukra. Elsősorban a szülők példamutatására gondolok, akik meghatározzák a gyermek viselkedését. De a .család többi tagja- is hozzátartozik a jő környezethez, még akkor is, ha a szülők szerepe természetszerűleg meghatározóbb, jelentősebb. Jó szülő az, aki játékosan nevel. Hiszen a játéknak megvannak a maga szabályai, ellentmondásai, győzelmei, veszteségei. Ezért fontos, hogy a nevelő az általános emberi tulajdonságokat játékként kezelje. A játék lehetőséget nyújt arra, hogy a követelményeket úgy állítsuk fel ,a partnerrel szemben, hogy azok őt ne sértsék, és ne nehezítsék a részvételt. A kezdeményezésnek nem kell feltétlenül a gyermekből kiindulni. A nevelő is beleviheti őt a játékba, ez-' zel ösztönözheti vagy leszerelheti. Számtalan olyan játék van, amit a nevelő alkalmazhat, melynek révén következetességre, az összeütközések kivédésére neveli a gyermeket. Feltűnő, hogy a mindennapi életben mennyivel inkább alkalmazzák a szülők a játékot a kisgyermekeknél, mint az iskoláskorúaknái. Ez bizonyára azért van így, mert az iskolás gyermek számára már nehezebben tudnak megfelelő játékot találni és sok szülő azt hiszi, hogy az iskolába járással valamiféle komoly munka kezdődött el. A pedagógusok viszont igyekeznek minél több játékosságot vinni az oktatásba, hogy megkönnyítsék a tanulást a gyermek számára. És így van jól, így a helyes, mert a játék a gyermek számára nem üres élmény. Játék közben a gyermekek az érzelmek egész skáláját élik át: ügyesség, éles értelem, türelem, merészség, fantázia és még sok más egyebet. Mi pedagógusok azt szeretnénk, ha a szülők is nem parancsolóan, és főképp nem idegesen, hanem játékosan formálnák gyermekeiket. Játéknak fognák föl a nevelést, olyan játéknak, Sok szülő panasza, hogy gyermeke nem akar enni. Az étvágyta- . lanság egyik formája, amikor az iskolás gyermek nem tud reggelizni, mielőtt iskolába megy. Főleg a 6-7-8 éves gyerekekről van szó. Ha ezeket a gyerekeket ilyenkor erőltetik, hányás lesz a vége. Noha a reggelizés nagyon fontos az iskolásnál is, ne erőltessük. Ha a gyerek jó példát lát maga előtt, vagyis azt, hogy a család tagjai is időben felkelnek, asztalhoz ülnek és megreggeliznek, előbb-utóbb ő is leül majd és együtt eszik a többiekkel. Akiknek sikerült családostul együtt üdülni, tapasztalták: milyen derekasan bereggelizik a gyermek, ha rendszeresen, naponta együtt ül asztalnál a család. Nagyon fontos a nyugodt légkör. Előnyös, ha az édesanya már este megteríti az asztalt a reggelihez, ezzel is időt takarít meg. Fontos, hogy a családtagok ne az utolsó pillanatban keljenek fel, és ne rohanjanak el üres gyomorral otthonról. A munka is, a tanulás is sokkal jobban megy, ha kellemes légkörben eltöltött reggeli után Indul el a család. A reggeli is legyen változatos. Jó, ha tejet, kávét, kakaót váltogatunk, s hozzá a kifli, kenyér mellé vaj, sajt, méz, tojás, dzsem, felvágott van az asztalon, de gyümölcslé is szerepelhet. A kisiskolásnak pedig — még ha tiltakozik is — mindig csomagoljunk tízórait. Ahol lehet, fizessen be tejre, kakaóra. melyet mindennap újra kezdenek, melyben provokálnak és provokálni hagyják magukat, és amit mindig úgy alakítanak, hogy szórakoztasson is. Játék szigorú szabályokkal, melyben az a legfőbb bűn, ha játékrontóvá válunk. Játék, melyben ha hibázunk, még nem jelenti a végleg elszalasztott lehetőséget, mert naponta ismételhető. A játékban a gyermekkel való bánásnak olyan módját látjuk, amely fontos a nevelésben. A játékban nem tanácsokkal irányítunk, sem alázatos könyörgéssel vagy morális magyarázatokkal, hanem a játékszabályok megállapításával, bizonyos események megindításával, amire reagálnunk kell. Az indirekt irányításnak ez a módszere hasonlít a természethez, amely azzal nevel bennünket előrelátó, teljesítőképes emberekké, hogy biztosítja számunkra a tél és a nyár, az éjszaka és a nappal egymás után következő szabályszerűségét, hogy a munkát gyümölcseivel jutalmazza. Így tanultuk meg, hogy ne fogjuk meg a forró kályhát, hogy óvatosan bánjunk a késsel, vigyázzunk az áramra stb. A természet provokál minket és mi vállaljuk a provokációt, mivel mindig újabb lehetőségeket találunk a természeti adottságok felhasználására. Erősíti önbizalmunkat azzal, hogy jutalmazza erőfeszítéseinket, — nem takarítja meg ugyan számunkra a kudarcot, de a természet nem közösít ki senkit, mindenki minden nap újrakezdheti. A játékot is naponta újra lehet kezdeni, melyben a kreatív erőfeszítés jelent mindent, a tekintély semmit. Végezetül szeretnénk még egy gondolatot felvetni. Súlyos hibák a mindenáron nevelni akarás során következhetnek be. Ha túl gyakran alkalmazunk egy nevelési eszközt, idővel hatástalan lesz. A gyermek megszokja, érzéktelenné válik iránta. A nevelő túl gyakori beavatkozásának hatására félni kezd attól, hogy elnyomják, gyámság alatt akarják tartani, ezért szembehelyezkedéssel, zárkózottsággal, vagy feltűnő viselkedéssel válaszol rá. Minél agresszívebb a nevelő, annál passzívabbá válik a gyermek. Mindez azt eredményezi, hogy a gyermek idegenné válik a nevelő számára, egyre kevésbé tudják őt megérteni. Tudatosítanunk kell, hogy a gyermek személyiség, ember, akinek nehezére esik megvalósítani azt, amit sürgősen meg kell tennie, — éppen ezért van szüksége segítségünkre, játékra nevelés formájában. SVINGER ISTVÁN Az alkohol és az ifjúság Halljuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás mennyire káros a felnőtt ember szervezetére, de annál ártalmasabb a fiatalokéra. Ezért meg kell menteni az ifjúságot az alkoholizmustól. Könynyebb valamire rá nem szokni, mint arról lemondani. Múlhatatlanul szükséges meggyőzni a fiatalokat arról, hogy az ivás a gyengeség jele, hogy az, aki nem iszik, hős, mert uralni tudja akaratát és le tud mondani arról, ami neki árt, még akkor is, ha netán az Ízlik. Ebben a fiatalságért folytatott, alkoholizmus veszélye elleni küzdelemben elsőrendű helyet foglal el az iskola, amely a jövő generációját tartja kezében. Kell, hogy kezdettől fogva minden alkalmas pillanatot kihasználjon és rámutasson arra, hogy azok a tanulók, akik isznak, gyorsabban megbetegszenek, előmenetelük rosszabb, nehezebben fogják fel a hallottakat, sőt elbutulnak. A jó tanító alkalmas megjegyzéseivel, a mindennapi életből vett példákra utalva, sokat tehet az ügy érdekében. Az alap- és középiskolákban egészségtan órákon előadásokat kellene tartani a mértéktelen alkoholfogyasztás káros hatásáról. Ez hatékony fegyver lenne a küzdésben. Természetesen a pedagógusnak, szülőnek kell jó példát mutatni elsősorban. Rendkívüli figyelmet kell fordítani a leányokra, mint jövendő anyákra, akik később a gyermeknevelésnél hasznosíthatnák tudásukat. Sok esetben ártatlan gyermekek szenvednek az édesapák és édesanyák iszákosságától! Ezért gyakrabban, intenzívebben ki kell hangsú\ lyozni: az, aki mértéktelenül iszik, károsítja egészségét, árt a családjának, az egész társadalomnak. A fiatal szervezetnek nincs szüksége ahhoz, hogy jókedvű legyen. Az ifjúság már önmagában csupa öröm. A szülőknek nem volna szabad gyermekeiket szeszes itallal kínálni. Azt sem szabad mondani, hogy még nem szabad innod, majd ha nagy leszel. Nem kellene a gyermekeket a kocsmába italért küldeni. Nehéz a fiúnak rá nem szokni az ivásra, ha az édesapja iszik, miközben az italt dicséri. A gyermeknek nem szabadna jelen lenni olyan összejöveteleken, ahol isznak. A nemi serdülés idején a fiatalokat óvni kellene az alkoholtól. A fiúk és a lányok lelkületét ekkor a testi változások következtében feldúlja a nyugtalanság. Az érzések ezen hullámzását az ivás csak fokozza. Ezt nem akarja kiváltani az, aki a fiatalsággal komolyan és őszintén érez. Az alkohol csökkenti az önuralmat. Lehetővé kell tenni mindent, ami az ifjúságot valódi, egészséges örömhöz és igazi élvezethez juttatja. Ezt szolgálja a jó könyv, a sport, a játék, a jól berendezett ifjúsági klub. Az iskola és a család közötti szoros együttműködésnek ezen a téren is meg kell nyilvánulnia. Varga András Megkezdődött a tanítás. A bűvös kocka helyett a tankönyvek lapjait kell ezután forgatni a tanulóknak, — legalább olyan szorgalommal, mint ahogyan a kockával játszottak Fotó: (böjtös) Mese a füstről DÉNES GYÖRGY Az égben, a jüidben, víz alatt, fű alatt mélyen elrejtve lakott a Tííit, lányával a Lánggal, és fiával a Füsttel. Ég el nem árulta, Föld el nem árulta, hallgatott a víz, hallgatott a fű. Állat nem tudta, ember sem tudta. Senki sem tudta. A Tűz égett, a Láng lángolt, a Füst kesergett: — Világot akarok járni, anyám, engedj utamra! — Nem tehetem fiam! Árulóm lennél, s örökre átkoználak! A Láng lángolt és táncolt, és pici nyelveket öltögetett a Füstre. És múlt az idő, és semmi sem változott: a Tűz égett, a Láng lángolt, a Füst kesergett. — Világot akarok látni, anyám, engedj utamra — kérlelte anyját: Az a fejét rázta: — Nem tehetem fiam! Árulóm lennél s örökre átkoználak! Ekkor a fiú kis időre és titokban eltávozott. Találkozott a Széllel, az a hátára kapta és elvitte őt a kígyóhoz. A kígyó már várta. A Füst elmondta neki a Titkot. Otthon a Tűz égett, a Láng lángolt, a Füst beállított észrevétlen, s azontúl nem kesergett. A kígyó pedig elmondta minden állatnak a Titkot. És minden állat sorra elment a Tűzhöz, de egyik sem tudta meghódítani. Akkor az állatok elmentek az Emberhez, és az Ember elment a Tűzhöz és meghódította. A Tűz örökre elhagyta házát, és így szólt az Emberhez: — Minden időkre hatalmassá teszlek. A fiának pedig ezt mondta: — Te árultál el engem, én ezért megátkozlak, és az idők végeztéig elűzlek ma gamtól! Ezért száll fel a füst a fűzből, ezért csavarodik a rjiagasba, s ezért lett a világ vándora. T. Á. Sombokor Som, som, sombokor, zöld szoknyája, piros blúza, minden ága friss csokor, gazdagsága földre húzza. Megérett a gyümölcse, aszalódik, szerte hull, veréb csap a gyümölcsre, éles csőrrel beleszúr. Som, som, somlevél, kóbor szellő zöngicsél. — hogy a Holdról származó kőzetek és porok laboratóriumi vizsgálata egyebek között elárulta azt is, hogy égi kísérőnkön soha nem volt víz? Igaz, a Holdon lezajlott vulkánosság nyomán a kéreg alól feltörő kőzetolvadékokkal együtt minden alkalommal vízgőz is felszabadult, ez azonban nem cseppfolyósadott a felszínen, hanem elillant a Holdról. így az í a feltevés, amely szerint a legutóbbi évtizedben felfedezett kanyargós medreket hajdani folyók vájták volna a Hold talajába — megdőlt. Mai Ismereteink szerint a kérdéses völgyeket a felszínen végigfolyó láva (izzó kőzetolvadék) létesítette. Hasonló, lávafolyások révén létrehozott völgyek Mexikóból is ismeretesek. A kőzetolvadék rendszerint csatornákban folyik, és a csatornák felső részét megszilárdult láva burkolja be. Később azonban ezek a burkok beomlanak, és a kanyargós völgyek szabadra kerülnek, VÍZSZINTES: 1. Eltulajdonít. 3. Formai. 7. Függ. 10. Vércsoport. 12. Fohász. 14. Nógatásban van! 15. Nem ugyanaz. 17. A hajó hátsó része. 19. Borítóüveg. 20. Táplál. 22. Kukucskál. 23. Bérházban lakik. 24. Nyakrész. 26. Növényi ital. 28. Kuckó. 30. Galántai gépkocsik jelzése. 32- Becézett nagymama. 34. Mely személy. 35. Jelzésben vani 36. Kozmetikai cikkmárka. 37. Hóhér szlovákul. 38. 0. R. 40. Kevert tan. 42. Föléje. 43. Ebédet készít. 44. Olaj angolul. 46. Bratislava! autók jelzése. 48. München folyója. 49. Kis Éva. 51. Zokog. 53. Nem mögé. 54. Juttat. 56. Zeusz kedvese. 57. Kis erdei emberke. 59. Beszédrész. 61. Arra a helyre. 63. Eleven. 65. Szélhárfa. 68. Gyorsan ideoda mozgat. 69. Politikai irányzat. FÜGGŐLEGES: 1. Régi súlyegység. 2. Folyó a Szovjetunióban. 4. Kínai hosszmérték. 5. Az idézet első része (zárt betűk: u, n, a, ő). 6. Kicsinyítő képző. 8. Vegyjele Sn. 9. Labda a hálóban. 11. Erődítmény. 13. Fél tucat. 15. Bor lesz belőle. 16. Sellye szlovák neve, fonetikusan. 17. Rak. 18. Tengerben van! 19. A szobába. 21. Kettős mássalhangzó. 22. Az idézet 2. része. 25. Az idézet 3. része. 27. Igekötő. 29. Járunk rajta. 31. Levegő görögül. 32. Folyó Erdélyben. 33. Gárdonyi regényalak. 34. Végtag. 39. Darab föld. 41. Igen olaszul. 44. Kronométer. 45. Nedv. 47. Jegyes. 48. Női becenév. 50. Üt Rómában. 52. Spanyol női név. 55. Szolmizációs hang. 57. Jókai személyneve. 58. Tyúklakás. 60. Szélhárfa. 62. Füst szlovákul. 64. Felügyelő. 66. Római ötvenegy. 67. Földet túr. Beküldendő a függőleges 5., 22. és 25. számú sorok megfejtése. Megfejtés — nyertesek A lapunk 36. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „Az életkörnyezet óvása közérdek.“ Nyertesek: Katona Imréné, Dunatőkés (Dunaj. Klatov), Szalai Csaba, Kürt (Strekov), Vámos Józsefné, Múlyad (Mulad).