Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-05 / 36. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 2 1981. szeptember 5. Ne hazardírozzanak az emberiség sorsával NÉPÜNK FELHÄBORODOTTAN TILTAKOZIK AZ AMERIKAI NEUTRONBOMBA-TERV ELLEN Világszerte gyűrűzik a tiltakozás Reagan amerikai elnök döntése el­len, mellyel elrendelte a neutronbomba néven ismert új tömegpusztító fegyverfajta tömeggyártását. Hazánk népe is csatlakozik a tiltakozókhoz és különféle összejöveteleken hallatja szavát, mellyel megbélyegzi a béké­vel és az emberiség sorsával hazárdjátékot űző imperialista politikusokat. A siocüzmus éptteseben enoljük a felkelés ölükét A Szlovákiai Nemzeti Front Köz­ponti Bizottságának és a Szlovák Béketanácsnak rendezésében a brati­­slavai Prlmáspalota tükörtermében megrendezett összejövetelen a társa­dalmi szervezetek, a dolgozók és a béketanácsok képviselői emelték fel szavukat az amerikai kormány felhá­borító és kihívó, veszélyes lépése el­len. Ugyanakkor hathatósan kifejez­ték, hogy támogatják a Szovjetunió új kezdeményező lépéseit, melyek a béke megőrzésére irányulnak, és szo­lidárisak a világ békeszerető embe­reivel. A gyűlésen beszédet mondott Vi­liam Thurzo akadémikus, a Béke-vi­­iágtanács Elnökségének tagja. Ismer­tette a jelenlegi nemzetközi helyze­tet, az amerikai kormánynak a to­vábbi lázas fegyverkezéssel kapcsola­tos szándékait, azt az elhatározását, hogy növeli félelmetes tömegpusztító eszközeinek fegyvertárát. Reagan el­nök döntésével, mely éppen a hiro­­simal áldozatok emléknapján szüle­tett meg, cinikusan gúnyt üz min­denkiből, aki az esztelen fegyverke­zés megszüntetésére, leszerelésre és a nemzetközi feszültség enyhítésére törekszik. Rámutatva az imperialisták katonai komplexumának barbár ter­veire, kijelentette: „A neutronfegy­verek gyártása veszélyes lépés, mert fokozza az atomháború kockázatát, tehát roppant katasztrófával fenyege­ti az egész emberiséget, az élet lé­nyegét veszélyezteti a földkereksé­gen.“ Thurzo akadémikus külön foglalko­zott az SZKP XXVI. kongresszusán elhangzott szovjet békekezdeményező javaslatokkal, melyek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a világ parla­mentjeihez és népeihez intézett fel­hívásában is visszatükröződtek. Hang­súlyozta, hogy a Szovjetunió és a töb­bi szocialista oyszág a tömegpusztító és a hagyományos fegyverek korláto­zásának, csökkentésének s végül fel­számolásának alternatíváját állítja szembe az Egyesült- Államok jelen­legi militarista hisztériájával. Ennek megvalósulása lehetővé teszi a nem­zetközi kapcsolatok egészségesebbé tételét és biztosítja a békét. „Egész népünk feltétlenül támogatja a szov­jet békejavaslatokat. Az amerikai el­nök kalandor döntésére elsősorban békés alkotómunkával válaszol. A CSKP XVI. kongresszusának és az SZLKP kongresszusának határozatai­ban megjelölt feladatok teljesítését a leghatásosabb hozzájárulásnak tekinti ahhoz a küzdelemhez, amelyet a bé­keszerető világközvélemény a béke fenntartásáért vív“ — mondta Thurzo akadémikus. Hasonló szellemben nyilatkoztak az összejövetel többi felszólalói is. A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS 37. ÉVFORDULÓJÁNAK ÜNNEPSÉGEI Bratislavában és Prágában ünne­pi gyűlésen emlékeztek meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 37. évfordulójáról. A párt- és társadalmi szervek által rendezett bratislavai ünnepi gyűlés szónoka Ľudovít Pez­­lár, az SZLKP Központi Bizottsága El­nökségének tagja, a KB titkára, a prágai gyűlés szónoka Václav David, a Szövetségi Gyűlés alelnöke volt. Pezlár elvtárs beszédében hangoz­tatta: A Szlovák Nemzeti Felkelés hazánk és a világ történetében az egyik legtömegessbb antifasiszta fel­kelésként szerepel. Tudatosítjuk, hogy a fasizmus és borzalmai nemcsak a múltra jellemzőek, hanem a jelen időszakra is. Ma is sok népnek kell küzdenie a fasiszta jellegű rendsze­rek terrorja ellen, a nemzeti és tár­sadalmi felszabadulásért. Az imperia­lizmus és a reakciós erők nemegyszer fasiszta rémuralommal, katonai dikta­túrával, a társadalmi haladásért küz­dő erők felszámolásával válaszolnak a népek igazságos és jogos vágyaira. A jelenlegi amerikai kormány hivata­los doktrínájává tette a „terrorizmus“ elleni harcot, ugyanakkor támogatja azokat a fasiszta rendszereket, ame­lyek embertelen gaztetteket követnek el saját népük ellen. Teljesen nyil­vánvaló, hogy a nemzetközi „stabili­tásra“ vonatkozó doktrínákkal leplez­ni akarják azt a kudarcra ítélt törek­vésüket, hogy folytassák a népek ki­zsákmányolásának és imperialista le­igázásának politikáját. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnök­sége a múlt héten odaítélte a Szlovák Szocialista Köztársaság nemzeti dí­jait. Tudományos téren Ján Zemko docens, Ján Pašiak docens, Ivan Kusý kandidátus és Peter Gajdoš kandidá­tus nyerte el a nemzeti díjat az urba­nisztikai szociológia fejlődésének elő­segítéséért, Ivan Okáli kandidátus pe­­diö a KGST-országok gazdasági fejlő­désének tényezői és eredményei című tudományos müvéért. A Szlovák Nemzeti Felkelés nem­zeti és demokratikus forradalmunk kezdetét jelentette, olyan politikai, gazdasági és kulturális változások kezdetét, amelyek a társadalom szo­cialista átépítését eredményezték. A szocializmus építése népeink társa­dalmi igazságossággal kapcsolatos vá­gyának megvalósulását, újkori törté­nelmük legnagyobb értékét jelenti. Ennek során teljesedik ki a Szlovák Nemzeti Felkelés haladó öröké. A szo­cializmus vívmányainak védelme és állandó gyarapítása ma forradalmi küzdelmeinek haladó hagyományai­nak toávbbfejlesztését jelenti. Pezlár elvtárs ezután beszédében kidomborította: A Szlovák Nemzeti Felkelés internacionalista jellegű volt, elválaszthatatlanul összekapcsolódott a nemzeteknek a hitleri fasizmus el­len vívott küzdelmével, elsősorban a Szovjetuniónak a második világhábo­rúban betöltött szerepével. Az elmúlt 37 év számtalan bizonyítékát adta szovjetbarátságunk életadó erejének. Ez állami létünk, függtelenségünk, önállóságunk, a fejlett szocialista tár­sadalom építésében elérendő további sikereink döntő feltétele. Osztály- és ideológiai ellenségeinknek nem sza­bad alkalmat adnunk arra, hogy ki­kezdjék ezt az alapvető értékünket. Egy pillanatra sem feledhetjük, hogy A művészet és a kultúra terén ado­mányozott nemzeti díjat dr. Rudolf Mrlian professzor, a tudományok dok­tora nyerte el A jelenkori szlovák drámairodalom című művével. A kitüntetetteknek vezető személyi­ségek jelenlétében Viliam Šalgovlč, az SZNT elnöke nyújtotta át a nem­zeti díjat. a Szovjetunió a haladás és a béke erőinek fő támasza, — ftgyelmeztett gazdasági és kulturális változások Pezlár elvtárs. A továbbiakban a szónok a Szov­jetunió békepolltikájával és kezdemé­nyezéseivel foglalkozott, majd leszö­gezte: A jelenlegi helyzetben rend­kívül fontos a szocialista közösség egységének szüntelen erősítése. Az a tény, hogy az imperializmus ag­resszív körei nagy reményeket fűz­nek az általuk támogatott és szerve­zett lengyelországi antiszocialista erők tevékenységéhez, azt bizonyítja: egyetlen lehetőséget sem szalaszta­­nak el, hogy belülről aláássák a szo­cializmust. Népünk szilárd meggyőződése, hogy sikerül megvédeni a békét. Ebben a hitben kezdte meg a XVI. pártkong­resszuson kijelölt épitőprogram meg­valósítását. Ebben a törekvésben újabb hőstettekkel folytatja a dicső felkelés örökét. Népünk antifasiszta harca szervezőinek és részvevőinek áldozatossága számunkra ma Is a ta­nulság és ösztönzés erőforrása. ★ Václav David elvtárs a prágai ün­nepségen mondott beszédében többek között azt domborította ki, hogy ma valóság lett a felkelés hőseinek célja. Azért küzdöttek, hogy nemzeteink teljes egyenjogúságban és boldogan éljenek közös hazájukban. Ez arra kötelez bennünket, hogy ne enged­jünk meg semmi olyat, ami veszélybe sodorhatja a csehek és szlovákok testvéri egységét és a szocialista vív­mányokat. A felkelés örökét ma a XVI. párt­­kongresszuson elfogadott program következetes teljesítésével valósítjuk meg. A Szlovák Nemzeti Felkelés né­pünk tartós értéke lett, ezért örökét mindig büszkén valljuk a maguké­nak, s ennek szellemében haladunk előre a szocializmus és a kommuniz­mus nagy eszmél megvalósulásénak útján, — mondotta Václav David elv-< társ. HETI KOMMEMTARPBIK Az emberi tényező Az SZSZK mzed dijai Azzal Is kezdhetnénk, hogy baj van vele. Mármint a közleke­désben. Erre az egyértelmű megállapításra jutottak a közlekedés­­rendészeti szervek a júliusi közleke­dés biztonsági hónap eredményeit ér­tékelve. Az ilyen akciók értékelésé­nél a kiindulási pont az összehason­lítás. Nos, az idén júliusban összesen 2364 közlekedési baleset történt a szlovákiai országutakon, legalább is ennyi került nyilvántartásba, ami a statisztikában 60-tal kevesebb az elő­zó év júliusához viszonyítva. Elha­nyagolható volna, hiszen az alatt az egy év alatt tovább fejlődött a moto­rizmus, azaz sok új személygépkocsi kapott gazdát, következésképpen sű­rűbb lett a forgalom ennek veszélyes kísérőjelenségeivel együtt. Am riasz­tóbb jelenség, hogy e balesetek során júliusban 60 ember vesztette életét, 15 személlyel több, mint tavaly jú­liusban. Ebből az tűnik ki, hogy ha kevesebb is volt a közúti balesetek száma, súlyosabbak Is előfordultak köztük, s ezek során több élet hunyt ki. Hivatkozhatnánk a Trnava köze­lében nemrégen történt összeütközés­re, mely nyolc ember életébe került. A közlekedési balesetek okozta anya­gi károk is nagyobb összeget képvi­seltek, közel 14 millió koronát, ami népgazdasági szempontokból ugyan­csak elgondolkoztató. A rendőrségi emberek természete­sen foglalkozásuknál fogva kíváncsi természetűek, s ezért nem érik be egyszerűen a tények megállapításá­val, hanem igyekeznek pontosan fel­deríteni az okokat, a látszólag rejtett okokat Is. A balesetek zöme szabály­­sértésekből következik. Az egyébként a tág fogalmat jelentő vezetési mód helytelensége 1127, azaz tízzel több esetben okozott balesetet. Az elsőbb­ség megadása elhanyagolásának kö­vetkezménye 435 baleset volt, 58-cal több, mint tavaly stb. A balesetet leg­gyakrabban előidéző okok között em­líthetnénk még továbbiakat, mint a gyorshajtás, szabálytalan előzés, a közlekedési előírások, Illetve jelzések be nem tartása, figyelembe nem véte­le stb. Mindezek azonban vezetéstechnikai jellegű baleset-előidéző okok, noha a balesetek előidézését erősen áthat­ja az emberi tényező. A közlekedés­­rendészeti hatóságok megállapításai szerint a balesetek 90(1) százaléká­ban szubjektív okok játszották a fő­szerepet, tehát a történtek nem írha­tók a motor és más géprészek pilla­natnyi meghibásodásának rovására, hanem áz esetek túlnyomó többségé­ben az ember mond csődöt, Ez az, amiről szólni szeretnénk. A baleseteket előidéző okok ugyanis ilyen vagy olyan megvilágításban ál­landóan szerepelnek a közlekedési statisztikában, akár unalmasak is le­hetnek, de az ugyancsak állandóan előforduló emberi tényezőről, úgy lát­szik, sohasem elég beszélni. Mire vall ez? Az állampolgári fegyelem, a szo­cialista társadalom erkölcsi normái­nak, sőt sokszor a törvényes előírá­soknak tudatos megszegésére. S nem­csak a közlekedésrendészeti szabá­lyokban megszabott jelzések, közle­kedési feltételek betartásáról van szó, hanem az emberi együttélés normái­nak a megtartásáról is. Ugyanis meg­magyarázhatatlan és semmivel sem menthető, hogy valaki alkoholos be­folyásoltság állapotában ül a volán­hoz és csakis a vak véletlenben bí­zik, hogy elkerüli a közlekedésrendé­szeti hatóságok embereinek figyelmét. De ugyanúgy értelmetlen dolog és társadalmi felelőtlenséget bizonyít, ha egy gépjárművezető nem a meg­követelt kipihentség állapotában, kel­lő alvás nélkül, fáradtan indult út­nak. Ilyenkor fordul elő, hogy menet közben elalszik, a kocsi átér az út­test ellenkező oldalára, elháríthatat­lan az összeütközés, a saját és má­sok életének veszélyeztetése. Ilyen­kor hosszú turistautazások során az ilyesmi nemegyszer egész családok tragédiáját idézte elő. Az útiforgalmi viszonyok figyelembe vétele Is a jár­művezető kötelessége, pedig ezt sok­szor elhanyagolják, amit például az első őszi eső, majd az első hó leesé­sekor hirtelen megnövekedő balesetek száma is bizonyít. A vitézkedés, a hősködés Is kerülendő az utakon, mert nemegyszer katasztrófához ve­zet. S végül még egy betartandó kö­vetelmény a közlekedésben: nem el­hanyagolandó a civilizált emberekre jellemző kölcsönös udvariasság, má­soknak a tekintetbe vétele sem. S végül még egy szót Ismét az al­koholról. A balesetek során folytatott vizsgálat gyakori ittasságot mutatott ki, alkalmi szűrővizsgálatokon Is je­lentős százalékot képviselt az alko­holos befolyásoltság. Ennek a veszé­lyét, nyilván, még mindig lebecsülik. Egymás életéről, a társadalmi javak közös tiszteletben tartásáról, védel­méről van szó, tehát ne hazardíroz­zunk! Lőrlncz László A technika területén a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Vállalat munkatársainak háromtagú kollektívája: Václav Košfňl kandidá­tus, Emil Kuvik mérnök és Ján Holi­na (in memoriam) a hazai cinkhulla­dékok komplex feldolgozása techno­lógiájának kidolgozásáért kapott nemzeti díjat. A Nyitrai Mezőgazda­­sági Főiskola Növénytermesztési Ka­rának munkatársai: Viktor Sidor pro­fesszor, Ivan Paška docens és Dušan Medvecký docens az állattenyésztési termelés nagyüzemi technológiáinak érvényesítésében elért eredeti ered­ményekért részesült nemzeti díjban. • Fábry Istvánt, a hazai munkás­­mozgalom kiemelkedő személyiségét, aki nyugdíjba vonulásáig a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöki tisztségét töltötte be, 70. születésnapja alkalmá­ból Köztársasági Érdemrenddel tün­tette ki a köztársasági elnök. О A csehszlovák fizikusok 7. kon­ferenciát rendezték meg Prágában „A fizika mint a tudományos-műszaki haladás forrása“ jelszóval. Az érte­kezletre a szovjetunlóbeli dubnói Egyesített Magkutatási Intézet meg­alakulásénak 25. és a csehszlovák fizikusok első konferenciájának 30. évfordulója alkalmából került sor. • Alois Indra, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagja, a Szö­vetségi Gyűlés elnöke fogadta Kovács Bélát, a Magyar Népköztársaság prá­gai nagykövetét. Megvitatták a két testvérország legfelső képviseleti tes­tületéi további együttműködésének kérdéseit. —★ — • Peter Colotka. a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagja, a szlo­vák kormány elnöke búcsúlátogatá­son fogadta M. Kovacsevicset, a ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztár­saság bratislavai főkonzulját, aki rö­videsen távozik állomáshelyéről. A Jugoszláv főkonzul Miloslav Hruško­­viínál, a CSKP KB Elnökségének pót­tagjánál, az SZLKP KB titkáránál és Viliam Salgoviőnál, az SZLKP KB el­nökségi tagjánál, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökénél Is búcsúlátogatást tett, ‘-f*—' Egy veterán emlékei A Komáromban (Komárno) élő, ma már 73 éves Vojtech Horanský nyug­állományú alezredes a Szlovák Nem­zeti Felkelésnek már az előkészítésé­ben részt vett. A népszerű Béla bá­csit méltán nevezhetjük a felkelés krónikásának. Regényt lehetne Írni életéről. Hivatásos katona volt, amikor ki­tört a második vi­lágháború. A párt megbízásából be­épült a hadsereg­be és fontos meg­­bíztatásokat telje­sített. Összekötője és legközelebbi munkatársa volt Rudolf Strechaj, Mária Gregorová és Mária Dropová. A ružomberoki mai Lenin Textilgyár környékén, Rybárpole negyedben te­vékenykedtek a legnagyobb elővigyá­zatossággal. Rendszerint a tekepályán találkoztak, itt kapták az információ­kat, Itt adták át egymásnak az utasí­tásokat. Béla bácsi párttagságát egé­szen a felkelés kitöréséig titokban tudta tartani, ami nagy művészet volt, mert hemzsegtek a besúgók. Mégis tevékenyen részt tudott venni a fel­kelés előkészítésében, és fegyvereket Is Juttatott a partizánoknak. 1944. augusztus 28-án már egészen forradalmi hangulat volt a városban. Kitört a fasiszta gyűlölet, s nem volt ellenfél, akitől visszariadtak volna. „Augusztus 27-én néhány társammal együtt megvesztegettük a börtön pa­rancsnokát s kiengedtük a foglyokat. Veselý őrnagy másnap riadót rendelt el és megszálltuk a város fontosabb intézményeit, létesítményeit. Behívták a tartalékosokat (35 éves korig), így soraink eléggé gyarapodtak. Én a zászlóaljnál századparancsnoki be­osztást kaptam. A tartalékosok kikép­zésével foglalkoztam, de rövid ideig, mert 24 óra múlva már lőttünk a né­metekre. Életünk sokszor forgott ve­szélyben, ám a hazai táj, az erdők, hegyek jobban védtek minket, mint az idegen betolakodókat. Mintha ők is érezték volna, kinek az oldalán van az igazság.“ Béla bácsit nemsokára hadnaggyá léptették elő s egy partizán zászlóalj Irányításával bízták meg. A felkelés részbeni elfojtása után a 4. partizán dandár felderltőjeként szolgálta az ügyet. Rátermettségéért hamarosan zászlóaljparancsnoki teendőkkel bíz­ták meg. A felkelés hegyekbe szorítása a leg­nehezebb Időszak volt Béla bácsi éle­tében. November elején adták ki a visszavonulási parancsot. Mintegy 1440 méter magasságban voltak a Smrekovlca oldalán. A parancs értel­mében Liptovská Osada és a három Revúca között kellett visszavonulniuk olyan helyzetben, hogy a németek szinte elárasztották a falvakat és völ­gyeket. Fel kellett számolniuk a sok lőszert, fegyvert, üzemanyagot és élei* miszert, csak a legszükségesebbet vitték magukkal. Béla bácsi a visszavonuláskor me­­gintcsak nagyon óvatos és szigorú volt. Senkit sem engedett ki az erdő­ből. Mindig a legmagasabb gerince­ken vonultak vissza. Igaza volt, a né­metek még ebben az Időben sem me­részkedtek ide. Liptovská Osada mellett át akar' tak jutni a Revúca folyócska melletti völgyön. Előfutáraik nem tértek visz­­sza. Ojabb felderítés után tudták meg, bogy a németek körülzárták a völ­gyet. Előttük nagyon sokan besétál­tak ebbe a csapdába. Megintcsak meg kellett fogadniuk Béla bácsi tanácsát, és kerülőkkel a legmagasabb része­ken folytatták a visszavonulást Lip­tovský Mikuláš felé. Az ottani parti­zánparancsnokság Is csak egy taná­csot tudott adni: jussanak át a szov­jet hadsereghez Lengyelországba. Most következtek a legkeményebb napok. Télidőben, hófúvásban sokan megfagytak. Ilyen körülmények kö­zött is sokszor kellett irányt változ­tatniuk, mert a németek kezébe ju­tottak volna. A szabadság vágya azonban a legkeményebb hideget és a legmagasabb hegyeket is leküzdöt­te. Béla bácsi kis csoportjává' célba ért... Egy napi pihenő után Béla bácsi az első csehszlovák hadtest 2. tüzérezre­dének parancsnokaként felvette a harcot a német fasisztákkal. Részt vett több csehszlovákiai város fel­szabadításéban. 1945 májusában Prá­gában 6 is ott volt a győztesen fel­vonulók között. Vojtech Horanský ma Is tevékeny pártalapszervezetében. Velünk együtt örül dolgozóink mindennapi sikerei­nek, melyek megalapozásában 6 is részt vett, amit számtalan kitüntetése is bizonyít KOLOZSI ERNŐ \ r

Next

/
Thumbnails
Contents