Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-05 / 36. szám

1981. szeptember S. .SZABAD FÖLDMŰVES, Mezőgazdaság a KGST- országokban A KGST-országok termesztik világ­méretben a szemes termények 20 szá­zalékát; ebben a búza 35 és fél és az árpa 41,6 százalékát. A világ bur­gonyatermesztésében részarányuk 51, a cukorrépáéban 50, a gyapotéban 19,1, cukorgyártásában 27, tejtermelé­sében 30, vajtermelésében 38,3, hús­termelésében pedig 19 és fél száza­lék. A KGST-országok lakosságának szá­ma 1950 és 1980 között mintegy 40 százalékkal gyarapodott, emellett az egy lakosra számított mezőgazdasági termelés 70 százalékkal nőtt. A KGST- éllamok folyamatosan növelik mező­gazdasági termelésük volumenét, an­nak ellenére, hogy például a Szovjet­unióban nagy kiterjedésű szántóföl­dek és egyéb mezőgazdasági terüle­tek az ún. kockázatos mezőgazdasági területen fekszenek (a csapadék ke­vesebb az évi 400 milliméternél, rö­vid a vegetációs időszak stb.j. A me­zőgazdasági és élelmiszeripari hosszú távú együttműködési célprogram fel­tételezi, hogy 1990-ig a tagországok hústermelése 90, hal- és haltermék­termelése 110, állatzstradék-termelése 60, növényi zsiradék-termelése pedig 50 százalékkal fog növekedni. (Rudé právo) A megoldás útja: az együttműködés Ä tudományágak rendkívül gyors fejlődése és az információáradat vi­lágméretben lehetetlenné teszi, hogy egyetlen ország tudományos kutatási bázisa a tudományos-műszaki fejlődés kérdéseinek széles skálájával foglal­kozzék. Erő- és eszközpazarlást jelentene a már feltaláltnak a feltalálása, olyan problémakör kutatása, amelyben kül­földi szakembereknek jobb tapaszta­lataik vannak. Az egyedüli és legha­tékonyabb út a tudományos-műszaki fejlődés folyamatának meggyorsításá­ra és eredményeinek mielőbbi gya­korlati érvényesítésére a nemzetközi tudományos-műszaki együttműködés. Ennek leghaladóbb formáját a KGST- államok keretében érték el. Része van ebben Bratislava tudományos ku­tatási bázisának is — itt összpontosul ugyanis a szlovákiai tudományos-mű­szaki kutatási kapacitások 40 százalé­ka. Az egyes KGST-országokban levő partnerekkel folytatott kétoldalú együttműködésről — főként a leg­utóbbi öt évben — már áttértek a fejlettebb formákra: a nemzetközi kooperációs kapcsolatokra, koordiná­ciós központok létesítésére. Ennek a munkának úttörői közé tartozik a Faipari Állami Kutatóinté­zet, mely a fanyersanyag komplex felhasználásának kutatásával foglal­kozik. Emellett 35 gép, berendezés és gépsor áll rendelkezésre a KGST fa­ipari szükségleteit kielégítő termelés­ben. Köztük új automata fűrészáru­­szárítók, melyekét az intézet és a Nové Mesto nad Váhom-i Légtechnika nemzeti vállalat együttműködésével fejlesztettek ki. A hegesztés terén végzett közös ku­tatásokat és a munkamegosztást a Hegesztési Kutatóintézet hangolja ösz­­sze. E koordinációnak már jelentős eredményei vannak például az elek­­tronkulcs-hegesztés terén. A KGST további szerepkörének — a bútor­gyártás irányítási rendszerének koor­dinálója a Fa- és Bútoripari Kutató és Fejlesztési Intézet. A KGST 1NTERELEKTRO szervezeté­ben működik a Kábel- és Szigetelő­anyag-kutatási Intézet, elsősorban a villanymotorok, kábelek, elektrotech­nikai anyagok terén. Eredményt je­lent különösen az értékes színesfé-' mek időszerű megtakarítása. A sok­oldalú együttműködés hatékonyságá­nak példáját mutatja a lakkozott dró­tok új gyártási eljárásának a megol­dása is: az intézet munkatársai oldó­szer nélkül lakkot, technológiát és különleges berendezést fejlesztettek ki. A drótgyártás a Kablo Malacky, a lakkgyártás a Chemolak Smolenice üzemben, a lakkozó berendezések gyártása pedig a budapesti Pestvidéki Gépgyárban történt. A Kőolaj- és Szénhídragéngóz-kuta­­tási Intézet bekapcsolódott a tudomá­nyos-műszaki együtmüködésbe vala­mennyi KGST-állammal. A csehszlo­vák kutatás gyakorlatában eddig egyedülállóan biztosítja például a szovjetunióbeli jaroszlavli partnerin­tézet részlegeiben munkájának ered­ményeit: dehidrogenizálő katalizáto­rokat, meg butadién- és izoprén-elő­­álításí folyamatokat (ezek a szinte­tikus kaucsuk monomerei). Ezenkívül részt vesz a fűtő- és kenőanyagok adalékai szintetizáló és kutató koor­dinációs központjának tevékenységé­ben. A cél az olajok és kenőanyagok élettartamának meghosszabbítása, a drága kapitalista import kiiktatása. A Papír- és Cellulózipari Kutató­intézet együttműködik a következő KGST-feladatok megoldásában: a fa­­nyersanyag komplex felhasználása, valamint a celluóz- és papírgyári technológia fejlesztése. Ennek az együttműködésének értékes eredmé­nyei vannak főként a lomblevelű fák anyagának és a hulladékpapírnak a felhasználásában. A Mélyépítészeti Kutatóintézet munkájában kétoldalú egyezményekre támaszkodik. Ilyet kö­tött például a moszkvai partnerszer­vezettel, mellyel az épületek és alag­­útépítmények pilótaalapjaira ható szeizmikus befolyások kérdéseinek megoldásában működik együtt. A sok­oldalú együttműködés keretében az intézet a korrózió problémáinak meg­oldásában, a hamu és a salak fel­­használásában is segít. (CSTK) Az SZKP Politikai Bizottsága a na­pokban határozatot hozott azok­ról a találkozókról, amelyek júliusban és augusztusban mentek végbe Leonyíd Brezsnyev és a szocialista álamok párt- és álalami vezetői, köztük Gustáv H u s á к, a CSKP Központi Bizottságának főtitká­ra között a Krím-félszigeten. Egyet­értését fejezte ki a tárgyalásokkal kapcsolatban, és hangoztatja, hogy a találkozókon létrejött határozatok végrehajtása elősegíti az érintett or­szágok sikeres fejlődését, a szocia­lista közösség egységének erősödését. A szocialista országok többsége fő feladatának a gazdaság intenzifikálá­­sát tekinti, amit mindenekelőtt saját nemzeti erőfeszítésekkel oldanak meg, de emellett állandóan növekszik két­oldalú és a KGST keretei között meg­valósított több oldalú együttműködé­sük jelentősége. A Krím-félszigeti ta­lálkozók eredményei azt tanúsítják, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszak­ban a szocialista országok együttmű­ködése különösen azokon a gazdasági területeken fontos, amelyek a tudo­mányos-műszaki haladás, a népjólét emelésének alapjait teremtik meg. A határozat ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy tervbe vették a szocialista országok részvételét a Szovjetunióban való nagy építkezésekben. A szocialista országok további sike­reket értek el az új társadalom épí­tésében, ezzel együtt azonban számos ok miatt előrehaladásuk nem mentes a nehézségektől. A népi Lengyelor­szág súlyos válságjelenségekkel ke­rült szembe. A szocialista fejlődés gyakorlata újra és újra arról győz meg, milyen fontos a kommunista párt számára az, hogy szigorúan a pártélet normái vezessék, gondoskod­jék tömeekaDcsolatainak erősítéséről. Todor Zsivkov 70 éves A bolgár nép elismert vezetője, To­dor Zsivkov elvtárs, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bizottságának főtitkára, az Államtanács elnöke szep­tember 7-én tölti be 70. születésnap­ját. Életútja kommunista életút — a dolgozók, a munkásosztály, a párt hű szolgálata. Todor Hrisztov Zsivkov 17 éves korában már komszomolista és részt vesz a munkásosztály forra­dalmi megmozdulásaiban a feudális­­kapitalista rendszer ellen. 1932-ben lépett a párt soraiba és aktív szerve­zőmunkát fejtett ki. 1934-ben körzeti párttitkárrá választották, s azóta kü­lönféle tisztségekben pártmunkásként szolgálta a szocialista eszmék győ­zelmére vitelét. 1948-ban már a Köz­ponti Bizottság tagja, 1951-ben a Po­litikai Bizottság tagjává választják majd néhány év múlva a párt köz­ponti bizottsága első titkárának tiszt­ségébe emelik. Az idén tartott XII. pártkongresszus — a szervezeti sza­bályzat módosulása értelmében — a BKP Központi Bizottságának főtitká­rává választotta Todor Zsivkovot. A bolgár nép Nukleáris szédülés (L. Gorohov rajza) A testvéri bolgár nép szeptember 9-én ünnepli felszabadulása évfordu­lóját: a népfelkelés a felszabadító küldetését diadalmasan folytató szov­jet hadsereggel együtt 37 évvel ez­előtt ezen a napon söpörte el a mo­­narchofasiszta rendszert és tette sza­baddá az utat a későbbi szocialista változások előtt. Ezen az úton hatá­rozott lépés volt 1946-ban a monar­chia eltörlése. Bulgária életében az idei év azért is nagy jelentőségű, mert államiságá­nak 1300. évfordulójáról is megemlé­kezik, ugyanis 681 és 1396 között lé­tezett az első bolgár állam, mely ké­sőbb beolvadt a bizánci birodalomba. A Bolgár Népköztársaság a többi eu­rópai szocialista országgal egyetem­ben fokozatosan közeledett a szocia­lista építés céljaihoz. A VII. párt­­kongresszus már 1958-ban megálla­píthatta, hogy a szocialista termelési viszonyok az egész népgazdaságban dominálnak, a X. pártkongresszus pe­dig éppen tíz évvel ezelőtt elfogadta a fejlett szocialista társadalom építé­sének programját, s az ország új, szocialista alkotmányt kapott. A szocialista építőmunka eredmé­nyeként Bulgária ipari-mezőgazdasági állammá fejlődött. Az eredményeket az idén tavasszal a XII. pártkong­resszus is öszegezte, s a jövőre néz­ve az intenzív fejlesztést jelölte meg követendő irányvonalként a termelés területén és azon kívül is. Ezt hiva­tott elősegíteni az új gazdaságirányí­tási rendszer is. A tervezésben arra Erősödő együtthatás korszerűsítse a szocialista demokrú- sák. A más országok belügyeibe való ciát, reális gazdaságpolitikát folytas­son, ne engedje meg, hogy országa túlságosan eladósodjék a tőkés álla­moknál, internacionalista szellemben nevelje a dolgozókat, forradalmi éber­séget tanúsítson, idejében és határo­zottan verje vissza a szocialistaelle­nes erőket. A dokumentum rámutat, hogy a szocialista közösség egymásközti kap­csolataira az jellemző, hogy nemcsak saját érdekeikre gondolnak, hanem barátaikéra és szövetségeseikére is. Ez az Igazi elvtársi, testvéri megkö­zelítési mód, melytől idegen a nem­zeti önzés, segíti őket abban, hogy sikerrel birkózzanak meg a legnehe­zebb gazdasági vagy más természetű problémával is. ' Rámutatva a világ más országaival való kapcsolatok fejlesztésének fon­tosságára, a dokumentum hangsúlyoz­za: a testvérpártok kitartanak a bé­ke, a népek szabad és független fej­lődéshez való jogának védelme mel­lett. Az imperialista, mindenekelőtt ame­rikai erők a nemzetközi feszültség növelésében eszközt látnak arra, hogy nyomást gyakoroljanak a szocialista országokra és a fejlődő államokra. Ebben az összefüggésben a dokumen­tum utal a NATO-nak a közepes ható­távolságú amerikai nukleáris rakéták­ról hozott határozatára, a neutron­fegyverrel kapcsolatos washingtoni döntésre, arra az állandó imperialis­ta törekvésre, hogy a válsághelyzete­ket mindig kiélezett formában tart-A bolgár nép nagy fia a nemzet­közi kommunista- és munkásmozga­lomnak is neves személyisége. Egyé­niségére jellemző az elvszerű mar­xista-leninista állásfoglalás a mozga­lom és a nemzetközi történés kérdé­seiben, bensőséges viszonyulása a Szovjetunió Kommunista Pártjához, szovjetbarátsága a gyakorlati politi­kában. A bolgár nép tekintélyes veze­tője különösen kiemelkedik a világ­béke védelmének, a leszerelésnek és a feszültség csökkentésének kérdésé­ben képviselt álláspontjával, a szo­cialista közösség haladó javaslatainak messzemenő nemzetközi támogatásá­val, továbbá politikusként sokat tett a Balkán népei közötti kapcsolatok békés rendezéséért, barátságuk ápo­lásáért, az enyhülési politika regio­nális érvényesítéséért is. Todor Zsivkov elvtárs népünk nagy barátja. Legutóbb 1979 őszén járt hi­vatalos baráti látogatáson hazánkban és folytatott beható eszmecserét Gus­táv Husák elvtárssal. A Fehér Orosz­lán csehszlovák érdemrend tulajdo­nosa. Hazánk barátjának és a nemzetközi kommunista mozgalom egyik vezető személyiségének jubileuma alkalmá­ból jó egészséget, tetterőt és további alkotósikereket kívánunk. (L) nagy ünnepén törekszenek, hogy megfelelő arányt találjanak a központi irányítás és a decentralizáció között. Áttérnek az önelszámolásra és a nyereséget teszik meg valamennyi munkáskollektíva te­vékenységének kritériumává. Amellett, hogy a népgazdaságban az iparé lesz a vezető szerep, igen nagy feladatok várnak a dolgozókra a mezőgazdaságban, melyben legidő­szerűbb teendő a gabonaprogram és az állattenyésztés gyorsított ütemű fejlesztése. Jellemző számadat: a je­lenlegi nyolcadik ötéves tervidőszak végére 11 millió tonna takarmány- és kenyérgabonát kell betakarítaniuk. A testvéri Bulgária a szocialista közösség aktív tagja, a KGST-ben és a Varsói Szerződésben kifejtett tevé­kenységével nagy tekintélyt vívott ki magának a világpolitikai küzdőtéren. Hazánk és a szocialista Bulgária között igen bensőséges kapcsolatok alakultak ki. Kölcsönös külkereske­delmi forgalmunk tavaly elérte a 465 millió rubelt (a csehszlovák kivitel 245 millió, a behozatal 211 millió ru­bel értéket képviselt. Kivitetünkben főként vegyi- és nyomdaipari gépek, energetikai berendezések, behozata­lunkban szerszámgépek, teherautók, mezőgazdasági termékek szerepelnek.-őr­beavatkozási kísérletek, a szocialista országok és sok más állam biztonsá­gát fenyegető imperialista akciók kö­vetkezményeként lelassult a nemzet­közi enyhülés folyamata, megromlott a nemzetközi politikai légkör. Az imperializmus és Peking mind szorosabban hozzákapcsolódó politi­kájával a szocialista közösség a béke megvédésére, a válsághelyzetek tár­gyalóasztal melletti, Igazságos rende­zésére irányuló politikáját szegezi szembe. A dokumentum hangoztatja: nukleáris korunkban a különböző társadalmi rendszerű országok kap­csolatainak a békés egymás mellett élés elveire kell épülniük, ami felté­telezi a katonai szembenállás szint­jének csökkentését, az építő párbe­szédet. A szocialista országok min­den szükséges eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy létérdekeiket megvédjék, s e téren minden szükségeset meg is tesznek. Véleményük azonban az volt és ma is az, hogy minden országnak szüksége van a béke áldásaira. A dokumentum végezetül rámutat, hogy a Krím-félszigeti találkozók be­bizonyították a szocialista országok készségét a párbeszédre mindazokkal, akik a nemzetközi biztonság megerő­sítésére törekednek. A találkozók megvalósították a szocialista közösség országai külpolitikájának szükséges egyeztetését, ami elősegíti majd a vi­lágpolitika leginkább robbanásveszé­lyes problémáinak megoldására tett békés kezdeményezéseik gyakorlati megvalósulását. Hatvan éves a belga testvérpárt Testvérpártunk, a Belga Kommunis­ta Párt tegnap ünnepelte megalaku­lásának 60. évfordulóját. Az erősen a II. Internacíonálé befolyása alatt álló Belga Munkáspárt elégedetlen balszárnya szervezetileg már 1920- ban különvált, majd az Exploite fo­lyóirat köré tömörülő csoporttal egye­sülve 1921. szeptember 4-én létrehoz­ták a Belga Kommunista Pártot. A manapság 14 ezer tagot számláló párt történelmi útja az osztályellen­séggel szemben, valamint saját sorai­ban a különféle munkásárulók, elhaj­lók ellen vívott küzdelmek története. A Belga KP erősödésében, eszmei és forradalmi érésében igen nagy szere­pet játszott a Kommunista Internacio­­nálé, melynek útmutatásait a belga elvtársak híven követték. A párt a nagytőke uralma ellen, a tőkés viszonyok megváltoztatásáért vívott harc lelke volt. A második vi­lágháború, a náci megszállás éveiben a nemzeti ellenállási küzdelem élére állott. Békeidőben megőrizte legalitá­sát, mindenkor 4—5 parlamenti man­dátummal rendelkezett, sőt a háború után egy időben a kormányban is részt vett. A Belga KP a maga soraiban már régen érvényesíti azt az elvet, mely­nek megtagadása miatt nem egy bel­ga burzsoá kormány megbukott. Ez a föderalizmus elve, a flamand és a val­lon nemzetiség képviselete egyaránt érvényesül a pártban. Sorozatos politikai válság után a belga parlament az autonómia beve­zetése mellett döntött úgy, hogy jövő őszei már sor kerül regionális parla­mentek megválasztására. A kulcsfon­tosságú pozíciók persze a központi kormányzat kizárólagos igazgatása alá fognak' tartozni. A kommunisták azonban nem elvontan, hanem a meg­oldandó társadalmi problémákkal szo­ros összefüggésben értelmezik a fö­deralizmust. Gazdasági kérdésekkel kapcsolatban Louis van Geyt elvtárs, a párt elnöke, akit a XXIII. párt­­kongresszus 1978-ban újra megválasz­tott, így fejtette ki pártja vélemé­nyét: „A nyugat-európai válság meg­oldásának alapfeltétele az, hogy a Közös Piac olyan politikát folytas­son, amely megszabadítja a nemzet­közi tőkés monopóliumok, illetve az Egyesült Államok gazdasági és kato­nai politikájának függőségétől.* A jubiláló Belga KP ebben a szel­lemben mozgósítja most is a közvéle­ményt az amerikai rakétatervek, a neutronfegyver és a Belgiumba is te­lepítendő közép-hatótávolságú raké­ták ellen, (lőrincz)

Next

/
Thumbnails
Contents