Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-29 / 35. szám

1981. augusztus 29. SZABAD FÖLDMŰVES —' 7 Д* idő éjfélre járt. Anna, a magányos hadiözvegy még mindig virrasztóit. Maga sem tudta, miért — nem jött álom a szemére. —> Lehet, hogy a fenyvesek zord morajlása vagy a tomboló vihar az oka — gondolta Anna. Persze, nem töprengett sokat. Pelvette a szék karján heverő kopottas ruháját, majd szemlét tartott a konyhában, mint pa­rancsnok a legénység felett. Másnapra vendégeket várt. A közeli városban lakó ro­konai jelezték érkezésüket. S a vendéglátás akkoriban nagy gonddal járt. — Készítenék én minden jót, ha lenne miből — gon­dolta Anna. — De a kamrában csak egy zsák krumpli fagyoskodtk és pénz is vékonyan van. Jó lesz, ha a leg­fontosabbakra futja. Hej, ez a háború, de sok rosszat hozott! — sóhajtott keseregve. Magányos gyötrődése azonban nem sokáig tartott. Megzavarta azt egy szokatlan esemény. Halk kopogásra lett figyelmes. — Но, vajon ml az — talán a képzelet játszik velem? •— Vagy a házőrző kívánkozik gazdasszonya társaságába — gondolta. Majd néhány lépést tett az ajtó jelé, hogy meggyőződjön a zörej okáról. A kopogtatás jóval erősebben, szinte sürgetően ismét­lődőt. S Annának bizony inába szállt a bátorság. Igaz, gsak egy pillanatra, majd összeszedte magát. Megmar­kolta a falhoz támasztott husángot, félretolta a bizton­sági reteszt, s bátorságot színlelve, ajtót nyitott. — Ki az? — Mit akar? — förmedt a falhoz lapuló idegenre. PATHÖ KAROLY: — Pszt... legyen csendben — suttogta о jövevény, Majd kissé hangosabban: — Maga az oroszul tudó asz­­szony? Anna az orosz kérdésre oroszul válaszolt. S ez meg­nyugtatta a jövevényt. Hagyta, hogy az előbb még har­ciasnak tűnő Idegen asszony anyáskodó kedvességgel támogassa a tűzhely melletti heverő jelé. Ntm gondolt arra, hogy az orosz kölönc, rejtegeté­séért majd felelősségre vonják. Arra sem simított, hogy emberséges magatartása a szervezkedő щ/itizánok közé sodorja. Csak egy legyengült, didergő embert látott, aki oroszul beszélt, akin felebaráti kötelesség segíteni. Nem tétlenkedett. Pillanatok alatt előszedte az elesett férje emlékként őrzött fehérneműjét, és hozzálátott az ernyedten fekvő idegen átöltöztetéséhez. Majd teát fő­zött, és azt Óvatosan csöpögtette a nyitva felejtett száj­­ba. A lesoványodott, viaszszínű arc — a meleg ital hatá tára — élénkülni, pirosodni kezdett, majd az üldözött ember bizakodó pillantása összefonódott Anna aggódó tekintetével. — Mama «*. mamácska — suttogta a jövevény. Több szó nem hagyta el a száját. Jóleső nyugalom vett rajta erőt, és mély álomba szenderillt. Ismerkedésre csak másnap reggelizés közben került ser. Vologya — mert így hívták az éjszakai vándort — kérdezés nélkül elmondta, hogy 6 német fogságból szö­kött szovjet katona. Azt is megmondta Annának, hogy az ellenállási mozgalom martini vezetői irányították hozzá. — Csak pár napig maradok — fogadkozott Vologya. >— Míg egy kicsit összeszedem magam. Aztán megyek a hegyekbe, a partizánokhoz. Sok borsot török még a fa­siszták orra alá — heveskedett és olyan görcsösen szo­rította kezében a sótartót, mintha az ellenség torkát szorítaná. A következő napok különösebb események nélkül tel­tek el. Néha német járőrök kószáltak az utcán, a parti­zánokról, a várható eseményekről Anna és vendége semmit nem tudott. Közben, a napok múlásával nemcsak mind jobban megszokták, hanem meg is szerették egymást. Bizony a fiatal özvegy, akt azelőtt gyakran kopogtatott a szom­szédok és ismerősök ajtaján, otthonülő lett. Ez egy ideig Vologyának is hízelgett, mígnem rádöbbent, hogy ez az állapot, a vtlágtól való el zárkózottság, nem tarthat tovább. Tájékozódni akart a fronthelyzet alakulásáról és az ellenállást mozgalom terveiről, meg arról is, hol találhatja meg a partizánokat. Annának tehát Vologya kívánságára ismét szomszédolnia kellett. Naponta egy­szer — főleg a koraesti órákban — még a kocsmába is benézett. Gondolta, ott többet megtudhat. Minden alka­lommal egy pakli pipadohányt vásárolt. A férfiak vicce­lődtek is vele — Mi az Anna, tán unatkozol, azért szoktál rá a pi­pára? — kérdezte a férfiak egyike. Látva Anna zavarát, még megtoldotta: — Ha akarod, és jól viselkedsz, én megvigasztallak! A házad meg úgy telejüstölöm, hogy mindig érzed a pipafüstős férfiszagot. — Gyere csak, gyere! — de nem köszönöd meg a fo­gadtatást — vágott vissza Anna. Zavarát azonban nem tudta leküzdeni, s égő arccal hátrált a kijárat jelé. Másnap, a községi kútnál, ahova az egész falu vízért járt, Majt-rčik Jurajjal találkozott. Az ábrázatáról leol­vasta, hogy valami fontosat akar. — An^a, ugye lói tsmersz engem? Nem feltételezed rólam, hogy besúgó vagyok? — kérdezte Majerčík. S mi­vel Anna nem szólt semmit, csak szinte megkövültén állt és várt, Majerčík suttogó hangon folytatta: — Én megbízok benned Anna. Tudom, velünk tartasz. Neked Is tudnod kell, hogy megkezdtük a szervezkedést. Tegnap este alakítottuk meg a forradalmi nemzeti bi­zottságot, amely szervezni és irányítani fogja falunk ellenállási mozgalmát. A bizottság elnöke pedig én va­gyok — mondotta Majerčík. S mivel Anna szótlanul vári, Majerčík tovább fűzte a szót. — Arról vajon hallottál-e, milyen hír /árja a faluban? Azt beszélik, Idegen férfit, német fogságból szökött orosz katonai rejtegetsz s naponta vásárolod részére a pipa­dohányt. Mondd meg Őszintén, Igaz ez?. hangzott a kérdési — Nincs értelme a további titkolódzásnak. Meg hát kihez is lennék őszinte, ha ehhez a régi harcoshoz nem — gondolta Anna. Így történt, hogy jelfedte féltve őr­zött titkát. Szépen, sorjában elmondta az emlékezetes karácsony előtti éjszaka eseményének minden részletét. Persze, azt sem hallgatta el, hogy Vologya már nyug­talankodik, és mielőbb a partizánokhoz szeretne csatla­kozni-- Az orosz ma este hozzám költözik —. mondotta Majerčík. Látva Anna tiltakozásra ösztönző megdöbbené­sét, kioktatásnak szánt szavakkal nyugtatgatta. — Veszélyes feladattal akarunk megbízni, Anna. Nagy kára lenne az ellenállási mozgalomnak, ha a kezdet kezdetén lebuknál. Igaz ugyan, hogy a németeket falunk minden lakója gyűlöli. A látszat legalább is erre vall. Az óvatosság azonban soha nem árt. Német bérenc, be­súgó itt is akadhat. Azt pedig, hogy a feljelentés milyen következményekkel járna, úgy hiszem, nem kell magya­ráznom — mondotta. A községi kút alig ötven méterre van Anna házától. Általában pár perc alatt haza ért máskor a vödör vízzel. Most >ogyadózó térdekkel vánszorgott, és olyan megtört ábrázattal nézett az ajtót nyitó Vologyára, hogy szavak nélkül is az elválás nehéz pillanatainak elérkezéséről tájékoztatott. Eljött az este. A fehérre meszelt házak lehunyták izzó szemüket. A falu nyugovóra tért. Csak hárman voltak ébren: Anna, Vologya és Majerčík. Amikor Anna és Vologya kiléptek az ajtón és a ker­tek alatt húzódó ösvényen útra keltek Majerčík Juraj ,alig 'étszáz méterre levő háza felé, a toronyóra éjfélt ütött. Majerčík egy bokor rejtekében már vagy fél órája várakozott. A találkozás és az összeszokott két ember elválása nem hozott drámai jeleneteket. Csak amikor a két férfi elindult a kitaposott kerti úton Vologya új rejtekhelye jelé, akkor szakadt jel egy mély sóhaj Anna kebléből. — Egyedül maradtam — kesergett Anna. De fontos, hogy ö jó helyen, elvtársak között van — suttogta kissé nyugodtabban. Majd úgy tett, mint aki jól végezte dol­gát: magabiztosan elindult az ösvényen hazafelé. * Ezei kilencszáznegyvennégy május utolsó napjaiban szórványos puskalövések zavarták meg d käntorvötgyt fenyvesek megszokott csendjét. A sklabiňaiak közül so­kan úgy vélekedtek, hogy a németek pusztítják a vad­állományt. Mások azt bizonygatták, hogy a Kántorvölgy­ben partizánok ütöttek tanyát és azok ritkítják az ellen­őrző szolgálatot teljesítő német egységeket. Az igazság persze hamarabb kiderült, mint azt gondolták volna. Az egyik napon Kultch Jozef és Ďurik Ondrej valami miatt az erdőt rótta. Ök hozták a hírt, hogy a Kántor­völgybe szovjet partizántisztek népes csoportja érkezett. — Azt üzeni Peter Alekszejevics Velicsko, az első partizanbrigád parancsnoka, hogy a fasiszták elleni harcban feltétlenül számol a sklabiňaiak közreműködé­sével — mondotta Durík Ondrej, a forradalmi nemzeti bizottság elnökének. Elsősorban is meg kell szervezni a partizánok élelmezését, majd az ellenállási mozgalom vezetősége teremtsen feltételeket arra, hogy a szlovák katonaszökevények, valamint a német hadifogságból megszökött szovjet és más nemzetiségű katonák mielőbb a kántorvölgyi partizánparancsnoksághoz kerüljenek. • vége a titkolódzásnak — mondotta Majerčík Juiaj a forradalmi nemzeti bizottság ülésén. — Mindnyájunk előtt világos> hogy ilyen komoly feladatot csak a lakos­ság széles rétegeinek bevonásával tudunk teljesítem. Az elnfk véleménye általános megértésre talált. Majd a bizottság ügy döntött, hogy a partizánokhoz készülő katonák gyülekező helye Obozová Anna szerény portája lesz. — Rendes, megbízható asszony Anna, és szervezni is tud. — Megoldja 6 a mostani problémákat is — véle­kedett az elnök. Anna pedig — aki Majerčík hívó sza­vára megjelent a gyűlésen — pironkodva, de jóleső ér­zéssel hallgatta a dicséretet. Nem ígért helytállást, nem fogadkozott. Csupán ennyit mondott: .— Ha az elvtársak jónak látják, hát vállalom! Az éfszaküba nyúló megbeszélés, tervezgetés után min­denki ismerte feladatát, teendőjét. Másnap pedig hozzá­láttak a partizánháború ember- és élelmiszer utánpótlá­sának megszervezéséhez. Ideje is volt, mert a partizá­nokhoz tartó emberek nem várattak sokáig magukra. Már a bizottság gyűlését kővető harmadik napon meg­érkezett a szlovák katonaszökevények tíztagú csoportja. Majd a német fogolytáborokból megszökött szovjet, fran­cia és jugoszláv katonák jelenkeztek. Így ment ez nap­ról napra. A különböző nemzetiségű katonák ktsebb-na­­gyobb csoportjai gyakran váltották egymást Anna házá­ban. Egy ideig számon is tartotta, hányán fordultak meg nála. De a sok gond, a jövendő partizánokkal való tö­rődés nagyon elfoglalta. Elelmíszerraktáros volt és fő­szakács, s ha kellett hát tolmácsolt, magyarázta a Kán­torvölgyhöz vezető utat. Igazi, mindennel törődő ma­mácska volt Anna, a partizánok mamácskája. * Augusztus huszonegyedikén, már a korahajnali órák­ban talpon volt a falu apraja-nagyja. Házról házra járt a hír, hogy a partizánok ezen a napon szabadítják fel a falut. S az örömhír, melynek eredetét senki nem fir­tatta, igaznak bizonyult. A napsugarak mégcsak ki-kikandikáltak a falut övező fenyvesek keleti részéből, amikor az első partizánbrigád harcosainak csatárláncai minden irányból özönlöttek a falu központja jelé. Köztük volt Vologya is, diadalittasan futott Anna házához, a mamdeskához. Sklabiňa JelszabadultI A partizánparancsnokság épüle­tén enyhe szellő lengette a vörös lobogót és a három­­színű csehszlovák zászlót. Sklabiňa ünnepelt és ismer­kedett a partizánokkal. A hangyabolyként nyüzsgő tö­meg Anna és Vologya köré tömörült. A partizánok úgy körülfogták és ölelgették Annát, hogy mozdulni sem tudott. — Hagyjatok már!.>. Ne olyan erősen, mert megfoj­totok! — szabodott a szűnni nem akaró ölelések köz­ben. A hála és szeretet viharos megnyilvánulásának Velics­ko brigádparancsnok megjelenése vetett véget. Vtszockij, Jegorov, Kuznyecov és Pavlov szovjet partizántisztek kí­séretében utat tört a tömegen, hogy lássa és megdicsér­je a partizánok mamácskáját, akit csak hírből ismert. A biztató és dicsérő szavakra az örömkönnyeket hul­lató Anna köszönő szavakat rebegett, majd ráborult a paitizánparancsnok széles mellére, A Szlovák Nemzeti Felkelés színterein sok hős szovjet katona harcolt, akik közül sokan nem érték meg a boldogító békét, szabadságot. M. I. JACHNO, egy felderítő partizáncsoport pa­rancsnoka egy véres ütközet áldozata lett. őrizzük emlékét Fotó: —kalita—* ANDREJ PLÄVKA: Tüzet rakok... Augusztus este, úgy mint régen, Eg a tttzem, lángol lobogva, tüzet rakok fent a Gyömbéren; megosztja magányom. — Hol csak korcs fenyő terem meg, itt, sziklán ülve, ővele együtt szívesen hallgatom évente, mindig ilyentájban, mikor sok emlék éled fájva, a völgyek sóhaját. — Ez felébreszti a szívemben a sok hőst, kinek szíve nem ver, teste rég porlad már. Látom, ahogy a völgyben mennek, a sziklák között, egyre feljebb — egy hit, egy akarat. Lám, tüzem köré ülnek, hozzám, szívük verését hallom tisztán — ismét társam akadt. :♦ ♦> • Ján Cikker A siker nem a véletlen műve. Szor­galom, tehetség, kitartó munka, az ember és a zene szeretete rejlik a siker mögött, míg végül élet és mű egybefonódik. Tehetségének kifejtése, önmaga megvalósítása a nyitja elért eredményeinek. Hol és mikor kezdődött? Talán még a bölcsőben, özvegy édesanyja jóvoltából, aki szépen énekelt és zon-I gorázott, és a fiával Is rendszeresen foglalkozott. Alig tizenhat éves, ami­kor egy tehetséges cseh zongorata­nárnő foglalkozik vele. Prágában a Zeneművészeti Főisko­lán már egy szimfóniát is komponált. Ott-tartózkodása Idején Ján Cikker gyakran eljárt hangversenyekre, kon­certekre, színházba. A hazai és kül­földi karmesterek, a zenei légkör le­nyűgözték a zene Iránt érdeklődő fiatalembert. Am ahhoz, hogy a fő­iskolán zeneszerzést, dirigálást, orgo­­nálást és zenetudományt tanulhasson, pénzt kellett teremtenie. Szórakozó helyeken dzsessz zenekarban játszott, később tanított. Tanulmányai befeje­zése után egy évre ösztöndíjasként Bécsbe küldték karmestert szakra, de 6 külön a zongoratanulást is folytat­ta. 1937-ben két évre bevonult kato­szívemben is, mert felszította leheletük heve. — Tekintetünk még mindig vallja: ha ránk törne gaz kígyófajzat, mi elbánunk vele! Tüzeik, Iám, még mindig égnek, amíg vágya az ellenségnek, hogy béke ne legyen. — Látom őket a békés estben a Poľanán és itt e hegyen s némán emlékezem. Élessze tiizemet tűzetek; amíg a földön itt élhetek, ki ne oltsa semmi —. hogy népemért, miként ti csendben, boltom után is, rendületlen tudjak még küzdeni... nának, 1949-ben — a főiskolán a ze­neszerzés tanára. Pedagógiai munkás­sága során sok tehetséges fiatal taní­tott. 1978-ban innen megy nyugdíjba. 1950-ben kezdett operákat írni, 1954-ben mutatta be a Szlovák Nenv zeti Színház Juro Jánošík című ope­ráját. E mű komponálása csaknem négy évig tartott. Második nemzeti operája a Samo Chalúpka balladája nyomán szerzett Bajazíd bég, 1957- ben került bemutatásra. Harmadik operájától kezdve a zenéhez maga írta a szöveget is. E termékeny idő­szakban született meg Mister Scrooge című operája, melynek az NSZK-ban volt az ősbemutatója. Ezután Tolsztoj Feltámadás-a következett, melyet Prá­gában mutattak be először. A rendkívül termékeny zeneszerzőt a francia forradalom kora, annak ál­dozatává váló alakok drámáját fel­dolgozó Romain Rolland-mű: A szere­lem és a halál játéka is megihlette, E művét először Münchenben mutat­ták be. Ezután Shakespeare Coriola­­nusa következett. Utolsó operáját a Földrengés Chilében című Kleist­­novella ihlette: az ítélettel nagy si­kert aratott szinte az egész világon. Ján Cikker igyekezett zeneileg ü] megoldásokat keresni. Ojat, maradan­dót alkotott. Ján Cikker ahhoz a ze­neszerző-nemzedékhez tartozik, a­­mely a huszadik század első felében megteremtette a szlovák zeneművé­szet alapjait. Ma a legnagyobb művé­szi és állami kitüntetések birtokosa; megkapta a Munkaérdemrendet és három ízben a Klement Gottwald Äl­­lamdfjat. A tehetséges világhírű művész 1979- ben megkapta az Unesco zenei diját; az opera felvirágoztatásáért és a vá­lasztott témák humánumáért. Tulaj­donosa a nemzetközi Herder-díjnak, amelyet Kodály Zoltán után harma­dikként kapott meg. Ján Cikker nemzeti művész e kö­zelmúltban volt hetvenéves. Ma is fáradhatatlanul dolgozik, komponál, mert nem tud élni zene, művészet, munka nélkül. A világirodalmi művek után egy tájainkkal kapcsolatos tör­ténet ihlette meg, mégpedig Mik­száth: Beszterce ostroma című regé­nyének fő hőse. Ha elkészül, ez lesz nyolcadik operája. Várjuk bemutatá­sát. ŕ—nt—4 ♦♦❖❖♦♦♦❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖❖♦x« 4 ) 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents