Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-08-22 / 34. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1981. augusztus 22. Hatvan esztendővel ezelőtt... Nyáridőben nehéz meglelni a sportszervezetek vezetőit. Végül a riporter a nemzeti bizottságon, de legtöbb esetben a szövetkezet székházéban talál valakit, aki lelkes sporttárs, esetleg vezetőségi tag, és jól ismeri a múltat, a tegnapot és a mostani viszonyokat. Mészáros Gyula valőbatr Ilyen; úgy Ismeri Nagylég (Lehnice) gazdasági-, kulturális- és sportéletét, mint a tenyerét. Vele, a szövetkezet egyik vezető dolgozójával és másokkal beszélgettem a helyi sportszervezetről, amely a közelmúltban ünnepelte .—. nagyszerűen rendezett sportnapon i— megalakulásának hatvanadik évfordulóját. Л Nagylégi Testedzők Köre 1921- ben alakult. Mint általában, Légen Is a labdarúgás volt az egyetlen sportág, amely hanfarosan elnyerte a falu lakoságának szimpátiáját. Eleinte csizmában, ócska bakancsban rúgták a bőrt, rövidesen mégis Felső-Csalló- ÍOz egyik legjobb labdarúgó-csapata alakult ki Nagylégen. Az 1921ben alakult együttes tagjai közül már csak Lelkes Ernő él, aki nyolcvanhárom éves, s a jubileumi tornán 6 végezte el a kezdőrúgást, ahol a falu négy csapatán kívül a környék magasabb osztályokban szereplő a labdarúgók eredményes szereplésének, és csak azt kívánja, hogy a csapat állja meg a helyét a felsőbb osztályban is. Tóth Ferenc, a javítóműhely dolgozója, szintén sokáig volt az első csa-i pat kiválósága és még most is szívesen játszik. A gyermekei közül ketten a kölyökcsapatban, a legkisebb pedig az Ifjúságiban rúgja a labdát. Az elismert sportvezető az utóbbi években sokat bosszankodott, mert valóban a véletlenen múlott a feljebbjutás. De végre sikerült, és ez kötelezi a veztőséget. — Azt hiszem, nagyobb gondot kell fordítanunk az ifjúsági csapatra, amely lényegében az utánpótlást jelenti. Az iskolában a gyerekek ilyen irányú nevelésében nincs hiány és talán ez a biztosítéka a további sikeres szereplésnek — mondotta. A vezetőségnek volt egy elképzelő* se, hogy társulnak a békéi (Mierovo) sportszervezetei; a falu gazdaságilag a szövetkezethez tartozik, s egy erős „B“ csapatot létesítenek. Ehhez azonban a járási labdarúgó-szakosztály Illetékesei nem járultak hozzá. Bármennyire is a labdarúgás szerelmesei a légiek, a sportszervezet vezetői tudják, hogy nemcsak a pöty-A színészet izom- és idegmnnka A hatvan évvel ezelőtt alakult nagylégi együttes együtesel mérték össze erejüket. Az öregfiúkon kívül hazai csapatok diadalmaskodtak a kétnapos labdarúgótornán. — Valóban a Járás egyik legrégibb sportszervezete vagyunk — említette a népszerű Gyula bácsi. A felszabadulás, illetve a munkásosztály Februári Győzelméig az NTK főleg barátságos mérkőzéseket játszott. Versenyszerű szereplésünk az egykori somor- Jai (Šamorín) járás bajnokságában kezdődött, s ezt követően, közel egy évtizedig a kerületi bajnokság I. B. osztályában szerepeltünk. Az 1960-ban történt területi átszervezés következtében a dunaszerdahelyl (Dunajská Streda) Járás második osztályába sorolták a csapatot, s azóta ott küzdött a feljebbjutásért, amely végre a jubileumi évben sikerült: A dunaszerdahelyi pályán — közel másfélezer néző előtt — a rendes játékidő döntetlennel végződött, s végül tizenegyesek rúgásával sikerült kiharcolnunk az I. B. osztályba való jutást. Minden elismerés a játékosoké, a siker fő kovácsa azonban Plavy Dezső edző — a járási pártbizottság dolgozója i— a csapat régi játékosa. A szövetkezet elnöke, Andrássy Sándor agrármérnök és a nemzeti bizottság vezető dolgozói örülnek a labdarúgók sikerének, szükség esetén minden támogatást megadnak a labdarúgó-szakosztálynak, amely a helyi sportszervezeten belül a legnagyobb hagyományokkal rendelkezik. Engler Dezső a társult szövetkezet gépesítési részlegének dolgozója — másfél évtizedig volt a csapat védelmének oszlopa, de a bal szélen Is becsülettel megállta helyét, az egykori „aranycsapatban“ — is szívből örül tyős labda kergetése a minden; ezért egyéb sportágakat is igyekeznek népszerűsíteni. Női kézilabdázóik például becsülettel helytálltak a kerületi bajnokságban. A női kézilabdázók: Piroska Vera, Mészáros Éva, Mészáros Erzsébet, Varga Ildiké, Miklós Ilona, Szalay Márta, Student Andrea, Potocsi Éva és az edzőjük Piroska József mindent elkövetnek a csapat helytállásáért. Legnagyobb gondot az okozza, hogy a lelkes lányok több helyen és műszakban dolgoznak, s ezáital nehéz megoldani, hogy mindenki rendszeresen részt vegyen az edzésen. Márpedig enélkül a kiváló együtteseket felvonultató kerületi bajnokságban nehéz helytállni. A megoldást tehát meg kell találni, mert a becsületes munka nélkül nehezen képzelhető el a helytállás. Azt hiszem, utánpótlásban nem lesz hiány, hiszen néhány év múlva olyan fiatal lányok kerülnek ki az iskolából, akik évek óta űzik ezt a sportágat. A csapat egyik erőssége Szalay Márta, aki a Bratislavai Príroda Könyv- és Lapkiadó Vállalat dolgozója. A faluban népszerű a sakk és az asztalitenisz is. A testneveléssel foglalkozó pedagógusok mindent megtesznek, annak érdekében, hogy a falu sportját a tömegsport rangjára emeljék. A vezetők és az edző legfontosabb tennivalóját a labdarúgó-csapat alapos felkészítése jelentette az őszi idényre, hogy a lelkes szurkolókat ne érje csalódás, s a felsőbb osztályba jutott labdarúgók a sportszervezet hagyományaihoz méltón szerepeljenek. TÖTH DEZSŐ A markáns, széles arcú, barázdált homlokú férfi első pillantásra darabos, nehézkes munkásembernek látszik. Játszott azt is, meg sok minden mást — de csak akkor volt nehézkes, amikor a szerep úgy kívánta. A MATESZ alapítóinak szellemében nevelkedett, színes, nagy formátumú művészegyéniséggé. Színházában ragyogó szerepeket kapott és oldott^meg nagyszerűen. — Minél nagyobb készlete van a színésznek nemcsak az élet megfigyeléséből, hanem a vele való kapcsolatból, annál Jobb az eredmény. Ebben a tekintetben a színész hivatása semmihez sem hasonlítható. Megvan a lehetősége áhhoz, hogy szerepeiben kimondhassa, ami lelkesít bennünket. Szerintem a színész művészetének három forrása van. Az első, természetesen, a tehetség, a másik az irodalom, a harmadik a részvétel a bennünket körülvevő életben, a képesség, hogy mindkét lábunkkal az élet talaján álljunk- — vallja élethivatásáról Konrád Jézsel, a MATESZ rendezője. ■ Ön huszadik éve rendez a Magyar Területi Színházban. Mit jelent ez a sokévi munka egyazon helyen személy szerint a rendezőnek, és mit a színháznak? — Nem indultam rendezőnek, mert jó színésznek tartottak. A színház alakulásától kezdve azonban a színház egésze érdekelt, főleg a teoretikus szempontokat követtem. Műnk István halálával színházunk rendező nélkül maradt, s az igazgató engem bízott meg a rendezéssel. A rendezői tudóst menet közben sajátítottam el. Foglalkoztam filozófiával, képzőművészettel, pedagógiávöl, pszihológiával, zenével, s természetesen mindazzal, ami a színészi munkában fellelhető. — Hiszem, hogy a színház éltető eleme a mobillltás. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az embernek bizonyos időszakok után feltétlenül helyet kell változtatnia ahhoz, hogy megőrizze gondolatait és cselekvési mozgékonyságát. Nem az egy helyben töltött évek száma a fontos, hanem a nyitottság, az új iránti fogékonyság, s hogy ilyen szellemben csináljunk színházat. Nekem az utóbbi húsz év gyorsan tűnőnek tetszik, s változásokkal telinek — mind a színházban, mind önmagámban. Hosszú ittlétem előnyének éppen azt tartom, hogy az ismeretek birtokában azonosulni tudok környezetemmel. Komárom (Komárno) ugyanis rendelkezik olyan történelmi művészi és társadalmi háttérrel — ezt színházi vonatkozásban is értem — amellyel érdemes azonosulni. ■ Folytassuk a gondolatsort a következő kérdéssel: A művészi küzdelmet, a színpadi munkát milyen mértékben határozza meg a rendező és az igazgató közötti együttműködés, az elgondolások hasonulása? — Nem kívánok semmilyen modellt abszolutizálni, a magam érzéséről beszélek — két és fél évig én is voltam igazgató —, ha azt mondom, hogy színházat csak a színpadról lehet igazgatni, nem pedig az irodából. Engedni kell, hogy a rendezőnek és színésznek kibontakozhassék a saját egyénisége, alkotó tehetsége. Ml mindig a színházunkkal szemben támasztott művészi, esztétikai, filozófiai és politikai normák szerint próbáltunk haladni. Ezt a kívánt színvonalon sikerült Is elérnünk. A kérdést érintve a legjobb kapcsolatom a jelenlegi igazgatónkkal, Takács Ernőddel alakult ki: ö szintén rendezői alkat, s így közelebb áll azokhoz a problémákhoz, melyekkel a rendezőnek meg kell küzdenie. ■ A MATESZ mint tájoló színház, ma már országosan ismert és elismert drámaműhely. Eddig nemcsak olyan írók műveit vitték színre mint Mikszáth, Jókai, Móricz, Csehov, Maupassant, Jirásek, Nezval, Osztrovszkij, Hašek, hanem fiatal, első műves írókat is, akiknek drámaírói bemutatása jelentős kockázattal jár. Kérem, hogy beszéljen a színház ezzel kapcsolatos módszeréről? — Nem szeretem a kockázat kifejezést, legalábbis valamely konkrét eseményhez kapcsolva. Maga a színház minden elemében és pillanatában kockázat. Semmivel sem vállalunk nagyobb kockázatot, ha egy fiatal író első drámáját mutatjuk be, mint amikor például „Az aranyembert“ vittük színre. Különben is hivatásunkból eredő kötelesség, hogy a nézőhöz eljuttassuk a szovjet, a cseh, a szlovák és a magyar klasszikusok és a mai írók drámáin kívül a hazai magyar drámaírók legjobb alkotásait is. Műsorválasztásunkról elmondhatom, hogy sikerült egy olyan irányvonal kialakítása, amely sokféleségében, sokarcúságában is képvisel valamiféle olyan egységet, amely igazából a saját hangján akar megszólalni. Csztrovszkij, Gogol, Arbuzov, SoloviC, Dávid Teréz, Egri Viktor és a többi író személyében sikerült megtalálnunk azokat a szerzőket, akik eszmeileg, művészetileg, esztétikailag ekvivalensek a színházzal. Ш A színházi idény előtt a MATESZ házatáján nagy a mozgás, az erjedés. A csapattá formálódott együttesből többen nyugállományba kerültek. Az utánpótlást milyennek Ítéli a rendező? — Siposs Jenő, Siposs Ernő, és Palotás Gabi búcsút vett a számunkra világot jelentő színpadtól. Személyükben olyan társaktól búcsúztunk, akik az ötvenes évek progresszív amatőr színházi mozgalmának jeles képviselőiként kerültek a profi színház vérkeringésébe. Az ő távozásuk — akik nem a színházlátogatás, hanem a színházalakítás felejthetetlen élménye alatt kerültek színházunkhoz — nem maradhat nyomtalan. Szerencsére az utánpótlás neveléséhez időben hozzáláttunk. Németh János, Kaszás Attila, Dallos József és Varjú Olga a Budapesti Színművészeti Főiskola hallgatója, Horváth Lajos pedig a Prágai Színművészeti Főiskola rendezői szakán folytatja tanulmányait. Társulatunknál sok a tehetséges fiatal, s remélem, hogy az új nemzedék erjesztő erejénél és hatásánál fogva képes lesz tovább vinni azt a színházi életet, amelybe belekerült. ■ A MATESZ állandóan igyekszik bővíteni kapcsolatait a hazai és a magyarországi színházakkal és művészekkel. Miben és hogyan kamatoznak ezek a kapcsolatok? — Utazó színház vagyunk, felmutatjuk és terjesztjük az általunk „kitermelt“ értékeket. A hazai színházművészet szerves részét képezzük, s ennek megfelelően szoros kapcsolatot tartunk fenn a szlovák színházakkal, valamint a győri Kisfaludy Színházzal. A tapasztalat* cserén túlmenően magyarországi és szlovák vendégművészek is részt vesznek színházunk munkájában. ■ Befejezésül hadd érdeklődjem személyes terveiről. — Színházunk műfaj és stílus tekintetében nagyon gazdag programmal készül az új színiévadra. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy azokat az értékeket, amelyeket színházunk létrehozott, megóvjuk és továbbfejlesszük. Társadalmunk állandóan fejlődik, az egész színházi élet változik, akkor benne a mi színházunknak Is változnia kell. Igyekeztünk a műsort úgy összeállítani, hogy az többféle stílusú drámát, többféle rendezői megvalósítást tartalmazzon. Szeretnénk bizonyítani, hogy színházat nem egyféle, kétféle, vagy harmadik féle módon lehet csinálni, hanem nagyon-na&yon sokféle módon. Ugyanez a nyitottság vezetett bennünket a drámairodalom* mai való kapcsolatban is. A MATESZ műsorán Osztrovszkij: A lónak is négy lába van, Sztaniszlav Sztratiev: A velúr zsakó, Bukovfcan: Fatamorgána és Gvadányi— Méhes: Peleskei nótárius című művei szerepelnek. A Thélia művészei pedig Örkény István: Kulcskeresők, J. G. Tajovský: Ha az asszony kezében a gyeplő, F. G. Lorca: Bernarda háza és Gyüre L.: Becsületes molnárlégény (mesejáték) színműveket tűzték műsorukra. — Fontos, hogy a rendező mindig önmagával és munkájával nézzen szembe — mondotta befejezésül Konrád józsel. Szavaiból kicsendült az az alkotói felelősség önmaga és közönsége iránt, melyet Juhász Gyula fejezett ki a legméltóbban: „A színészet izom- és idegmunka. Aki még a lelkét is beleadja, az már nem színész, hanem művész. Olyan művész, aki a múlandó órákat az örökkévalósághoz igazítja“. CSIBA LÁSZLÓ A kézilabdázó lányok is becsülettel helytálltak
