Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-20 / 25. szám
i AZ SZSZK MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUMÁNAK HETILAPJA 1981. JÜNIUS 20. * 25. szám * XXXII. évfolyam * Ага 1,— Kčs Nagy értékek veszendőben Aligha van még egy olyan ágazata a mezőgazdaságnak, amelynek a fejlesztése, de akár csak a fenntartása is annyi előrelátást, annyi tényező hosszabb távú, éveket meghaladó összehangolását, figyelemmel kísérését kívánja a gazdaságvezetéstől, mint a szarvasmarha-tenyésztés. Közismert, hogy az ágazat biológiai jellemzője a hosszú cikiusflő, ami előrelátást, tervszerűséget kíván. De közismert az ágazat takarmányigénye is, amely csak üzemi takarmánybázisra épülhet, szoros összefüggésben az ott meglevő növénytermesztési lehetőségekkel. Kiemelt mezőgazdasági programjainkban a szarvasmarha-tenyésztés fontos helyet foglal el, ennek ellenére az állomány hasznossága gyakorlatilag évek óta stagnál. A tehenek átlagos tejhozama a kívánt szint alatt van, s marhahizlalásunk sem tud megfelelni a követelményeknek. Félévi húseladási tervét több gazdaság nem tudja teljesíteni, s ez az adósság gyakorlatilag a vágósúly alatti értékesítéssel magyarázható. Tömören fogalmazva, jónéhány gazdaságunk a „kegyelemkenyéren“ átteleltetett vágómarháitól minél előbb igyekezett megszabadulni. Számos kérdés szorul e tekintetben tisztázásra, közülük egyértelmű az, hogy a szarvasmarha takarmányozását nem lehet abrakra alapozni, nem lehet lemondani a melléktermékek, a rétek és legelők hasznosításáról. A mezőgazdasági üzemek szakemberei jól tudják, hogy a takarmánygazdálkodáson belül milyen nagy a szálas takarmányok jelentősége. Az igazság sajnos az idén is az, hogy az „árvaföldek“ ffitermése veszendőbe megy. A gazdátlan árok- és vízpartokon, töltéseken megvénül a fű, s vele együtt nagy értékek pocsékolódnak el. Több gazdaságban a munkaerő és az eszközellátás hiányára panaszkodnak. Az igazság viszont az, hogy továbbra is behunyt szemmel járunk, több a sző, mint a tett, nagyobb a tehetetlenség, mint a kezdeményezés, a jó megoldások felkarolása. Elszomorító, hogy a szántóföldi legelők hasznosítása terén is bosszantó betelelést előkészítő ápolási munkák minőségéről most már késő szólni, a legeltetési idény kezdetéről viszont kioktatás nélkül elmondhatók a szembetűnő hibák. A szántóföldi legelők talaja, a gyep fejlettsége még nem volt alkalmas a legeltetésre, ennek ellenére több gazdaságban kényszerűen kihajtottak — mivel kiegészítő és póttakarmány nem állt rendelkezésükre —, s közben nem törődtek a gyepállományt sújtó következményekkel. A gyepek leromlottak, s ezen a szakemberek öntözéssel igyekeztek segíteni. Amikor ez sem segített, megkezdték a legelők feltörését. A szántóföldi legelők első növedéke nagy mennyiségű zöldtömeget ad, s utána a megfelelően ápolt legelőkön az öt váltásos legeltetés is elérhető. Vajon a legeltetés kezdetét meggondolatlanul siettető gazdaságok illetékesei hol számolják el a műtrágya és az öntözés általi kiadásokat, s vajon milyen megoldást találnak az elkövetett hiba által keletkező takarmánykiesés pótlására? A kor igényeinek megfelelően, nemzetközi szinten versenyképesen termelni — csak szigorúan takarékos gazdálkodással lehet. A „senki földjén" tönkremenő ffltermés árát viszont nem méltányolja a világpiac, ahol a gabona egyre inkább stratégiai fegyverré válik. Egyébként mindig utólag derül ki a pazarlás következménye. A milliós értékek elpocsékolásának okozói ismertek. Sajnos, az okozatot sem nehéz megjósolni: ahol ésszerűtlenül hagyják veszendőbe menni az első kaszálás fűtermését, ott az állatállomány téli takarmányellátásának a biztosftását veszélyeztetik. A téli takarmánygondok bűvös köréből most a lehetőségek hasznostíásával lehet csak a kivezető utat megtalálni. Az indokolatlan pazarlást behunyt szemmel viszont nagyon nehéz megszüntetni. CSIBA tASZtÖ A háztáji zöldségtermelők szorgalma nagymértékben hozzájárul közellátási gondjaink enyhítéséhez. Lévai László, a dunamocsi (Moča) Dunai Flotilla Efsz dolgozója említette, hogy a szövetkezet virti részlegének dolgozói több mint egymillió karalábé kitermelését vállalták át a gazdaságtól. Nyáron konzervpaprikát fognak szállítani a szövetkezet helyett. A kertészkedök a Zeleninának és a Jednotának is termelnek salátát, karalábét, paprikát, paradicsomot és uborkát. A szövetkezet más részlegein dolgozók hasonló szorgalomról tesznek tanúbizonyságot Kádek Gábor felvételei Vannak örökzöld témák. Nálunk az egyik legörökebb és legzöldebb: maga a zöldség. A zöldség-gyümölcs ára, termelése, minősége és mennyisége. A kereslethez viszonyítva kevesebb van belőle a piacon — főleg júniusban és júliusban —, annál több szó esik róla, mert drágább. Hiába, ez már így szokott lenni az anyagi javakkal. A zöldséggyümölcs téma Losoncon (Lučenec) és másutt, téma az illetékes párt és állami szervek ülésein, téma a felvásárló vállalatnál, valamint a gazdaságokban, téma lapunkban és téma a vacsoránál (haja), még csak ott!). Sok tízezer sorstársunk részéről s a mi családunkban is; így aztán magánéletünk elválaszthatatlan a közélettől. Feleségem például így replikáz, ha elém teszi a felvágotthoz a vitamint: „Tudod, mennyibe került ez a paprika és a paradicsom...?!“ Költő kérdés, nem kell rá válaszolni, de egyébként Is már a hangsúlytól megsemmisülten hallgatok: hát lehet ezekután megenni lelkiismereti urdalás nélkül? A szöveg bizonyára ismerősen cseng sokak fülében; hitvesemben azonban megvan a dramaturgiai fokozás képessége: „Csallóközben már lecsót is lehet csinálnil“ Onnan jöttek ugyanis a minap a szomszédunkhoz rokonok nyaralni; Innen az információáramlás. De különben is „megírta az újság“ (mármint a Szabad Földműves), hogy Csallóköz zöldség-gyümölcstermelői messzi piacokra Is elviszik terményeiket, a paprikát, a paradicsomot, a cseresznyét, stb. A paprika borsos árától (darabja június elején 4—5 korona volt Losoncon!) fölpaprikázva (ez képzavar?) megpróbálok védekezni. — Anyukám, ha ez ennyibe került, vedd úgy, hogy egyúttal kifizettük a helypénzt is ... Mint egy marslakóra, úgy néz rám: — Miféle helypénzt? — Hát annak díját — magyarázom —, hogy mi Közép-Szlovákiában élhetünk, karnyújtásnyira az Alacsony- és a Magas-Tátrától. Mások egész éven ét készülődnek, spórolnak, hogy nyáron két hétre eljöhessenek megcsodálni az erdőkoszorúzta magas hegyeket, mi meg csak gondolunk egyet és elugrunk, mondjuk Tátralomnicra (Tatranská Lomnica). Közgazdasági vitánk, véleménycselehet is változtatni rajta, a felvásárlói, a kereskedelmi, de a termelés szférájában is. Ahogy pártunk legfelsőbb fóruma, a XVI. kongresszus határozata is említi: „Saját termelésünk növelésével és a kistermelők nagyobb segítségével javítani kell a zöldség- és gyümölcsellátást, csökkenteni az olyan termékek nagy mértékű behozatalát, amelyeket ml is meg tudunk termelni“. A feladat tehát világos, egyértelmű: többet és jobbat termelni, korszerűbb módszerekkel, kevesebb költséggel, olcsóbrénk, mint mindig, azzal ér véget, hogy — szerinte — én „meg vagyok húzatva“, a fellegekben élek (vacsorázni bezzeg a földön akarok!), nincs semmi gyakorlati érzékem, idült idealizmusban ieledzem és felháborító a logikám... A feleségemmel azért valahogy elboldogulok; hanem őszintén szólva a háziasszonyok sokaságával már nem mernék kiállni vitatkozni, teszem azt a losonci piacon. Attól tartok, hogy esetleg néhányan ott a helyszínen vernének — örökzöldre. Éppen ezért óvatos duhajként élőszóban nem vitatkozom, csak így messziről, hogy legyen időm a védekezésre, a kimagyaráakodásra. Hát elószöris: a fenti gondolatomnak „a helypénz-elméletnek“ ezennel ünnepélyesen visszavonom a felét. Nem azt akartam mondani, hogy megfelelő a losonci és a járási zöldség-gyümölcsellétás és az árszínvonal. Nem azt akartam bizonyítani, hogy beletörődtünk a jelenlegi helyzetbe. Meggyőződésem, hogy kell és ban, ebben érdekeltté tenni a nagy- és kitermelőket, ez a megoldás kulcsa (amit persze mondani könnyű, megvalósítani annál nehezebb). VI-' szont annyi örökzöldnek hitt téma került már le nálunk a napirendről, miért ne legyünk derűlátóak, miért ne juthatna erre a sorsra a zöldséggyümölcsellátás elégtelensége is?l Igaz, a losonci (Lučenec) járás szépnek szép, de jónak nem jó ebből a szempontból, legalábbis nem annyira, .mint Csallóköz vagy Nyugat-Szlovákia más járásai. A növekvő ikishatárforgalom az idegenforgalom miatt is a kereslet itt valószínűleg mindig nagyobb lesz, mint mondjuk a Duna menti rónaságon. így, ha ugyanolyan kedvező zöldség-gyümölcsfront nem is alakulhat ki, mint ott, azért a jelenlegi helyzet sokat s lényegesen javulhat — s javulnia is kell! Nem akarom megmagyarázni a rossz bizonyítványt... Hanem az iménti gondolatnak a másik feléért tartom a hátam. Amikor elért magas életszínvonalunkat latolgatjuk, vela-* miről hajlamosak vagyunk megfeled-i kezni. Valamit olyan magától értetődőnek tekinteni, mint a levegőt. No, hiszen arról van szó éppen. Hogy mi közép-szlovákiai levegőt szívhatunk. Nógrádi levegőt. Hegyi levegőt. Hogy itt lakunk. Hogy bennünket ezért éppúgy Irigyelhetnek az ország más tájain élő honfitársaink, mint például a riviérai őslakost a francia, a krfmit a szovjet, a floridait az amerikai. Mindenütt a világon drégébh! az élet, a kevesebb termőterülettel rendelkező, vagy az idegenforgalmi« lag keresettebb, szebb tájakon, vidékeken: a helypénzt, az útiköltséget azoknak is meg kell fizetniük, akiket nem autó, autóbusz, vonat hozott ide, hanem a gólya... jó, egyetértek, amit visszavontam, visszavontam: ne a zöldség és a gyümölcs árával fizessük meg: a bratislavaiak sem így fizetik meg a helypénzt azért, hogy Szlovákia fővárosában, a kék sokak szerint néha szürke? — Duna partján élhetnek. De valahogyan, valamilyen formában megfizetik. A politikai gazdaságtan egyik leg* nehezebben körülhatárolható, kiszámítható kategóriája éppen az életszínvonal. Mi minden tartozik ide! A reálbér, a fogyasztás, a részesedés, kulturális, szolgáltatási ellátottság, a munkanap hossza, a munkakörülmények, stb. Anélkül, hogy „új felfedezésekkel“ akarnám „gazdagítani“ a tudományt, úgy érzem, az is okvetlenül ide tartozik, hogy hol élünk. De elnézést e majdnem tudományossá fajult — az örökzöld zöldséggel kapcsolatos — egyéni töprengésért. Mentségem nyilvánvaló. Vajon melyik férj, kolléga, aki feleségével vagy mással szemben alul marad a vitában, ne akarná, hogy végül mégis az övé legyen az utolsó szó...?l Kanizsa István ■ A talajnedvesség, a csapadék a növényzet éltető eleme, bárhogy — természetes úton vagy mesterségesen — jut hozzá. Az öntözés lehetőségeinek jó kihasználását hangsúlyozza gyakorlati példán keresztül munkatársunk „Esik eső csendesen ...“ című írásában az 5. oldalon. ■ Épül a vízlépcsőrendszer című cikkünkben a 11. oldalon arról számolunk be, hogy a Dunai Vízerőmű, amely a CSSZSZK és az. MNK közös beruházásával épül, mennyire bonyolult műszaki és egyéb feltételek között jön létre. Nem csoda, ha a természetes környzetet féltő biológusok aggódnak a Duna élővilágának esetleges károsodása miatt. ■ A termőföld védelme napjaink egyik sokat emlegetett problémája, gyakran vitatott témája. A talajvédelem össztársadalmi érdek című írásunk a nyitrai járásban körvonalazza a termőföld védelmének tartós feladatait, s elemzi a termőtalaj ésszerűbb hasznosításának lehetőségeit. Megjelent a 12. oldalon. ■ Az érdemdús munka jutalma című cikkben a 14. oldalon Jozef Hojč elvtársnak, a Szlovák Vadászszövetség elnökének a szocialista társadalom építésében kifejtett érdemdús munkásságát méltatjuk. Hojč elvtárs az eltelt években számtalan állami kitüntetésben részesült. Legutóbb, vagyis május 1-én Gustáv Husák köztársasági elnöktől a Köztársasági Érdemrendet vette át. * 4 * %
