Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-13 / 24. szám
12 SZABAD FÖLDMŰVES 1981. június 13. A BELŰZEMI ÖNÁLLÓ ELSZÁMOLÁS HELYZETE ES LEHETŐSÉGEI A MEZŐGAZDASÁGBAN A szocialista nagyüzemi mezőgazdaság irányítási eszköztárának legtöbbet vitatott láncszeme a belüzemi önelszámolás. Könyvtárakra való irodalom foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ennek ellenére gyakorlati alkalmazása és eredménye távolról sincs arányban azokkal a szükségletekkel, amelyek a gazdasági hatékonyság növelése kapcsán merülnek fel. A belüzemi önelszámolással kapcsolatban nem is annyira a célok és a feladatok várnak tisztázásra, hanem a gyakorlati alkalmazás módja. Régóta világos, hogy az önelszámolás nem valami különleges könyvelési vagy jutalmazási mód, hanem a szocialista nagyüzem olyan komplex szervezési, irányítási, elszámolási és érdekeltségi rendszere, amely lehetővé teszi, hogy az egyes üzemen belüli szervezeti egységek termelési és gazdasági feladatukat maguk tervezzék, azok teljesítését a rendelkezésükre bocsátott termelőeszközök felhasználásával biztosítsák s a termelés eredményeiben közvetlenül érdekeltek legyenek. Ezek az elveik nem újak. Az iparban és néhány népgazdasági ágazatban gyakorlati alkalmazásuk már több évtizedes tapasztalatra támaszkodik. A mezőgazdaságban más a helyzet: Nagyon kevés példa akad arra, hogy teljes szélességben alkalmaznák és ténylegesen azt eredményezné, amit az iparban. Ha számba vesszük azokat az erőfeszítéseket, melyeket az elmélet és a gyakorlat e téren az elmúlt negyed század során tett, és összehasonlítjuk az elért nagyon is szerény eredményekkel, inkább kudarcról, mint sikerről beszélhetünk. MIBEN REJLIK A KUDARC OKA? Véleményem szerint abban, hogy túl mereven ragaszkodtunk hozzá, hogy változtatás nélkül alkalmazzuk ez iparban bevált formát és nem vettük eléggé figyelembe a mezőgazdaság sajátos körülményeit, vagyis a természeti és az élettani tényezők meghatározó szerepét. Túl sokat markoltunk és éppen ezért fogtunk keveset. Maximalisták voltunk az elvárt hatások, de minimalisták a szükséges feltételek megteremtése tekintetében. A leggyakoribb hiba a szervezeti feltételek megteremtéseikor történt. Az egyes szervezeti egységek részére, melyeket önelszámolási egységekké akartunk tenni, nem biztosítottuk a szükséges szervezeti önállótságot, az önálló káderalapot, a szükséges eszközellátottságot, az önálló felelős vezető elvét, a saját belüzemi tervet, a relatív önállóságot az operatív döntésekben, a dolgozók számára érthető és áttekinthető nyilvántartást és az olyan jutalmazási rendszert, melyben a keresmény nagysága közvetlen összefüggésben van a személyes, vagy a munkaközösségi teljesítményekkel és eredményekkel. Az is igaz, hogy az üzemek nagyon sok általános jellegű és az önelszámolás fontosságát hangsúlyozó írásbeli anyagot kaptak, sajnos annál kevesebb gyakorlati útmutatást a tényleges alkalmazáshoz. ÉRVÉNYES MÓDSZERTANI ELVEK Az önelszámolás szempontjából két fokozatot különböztetnek meg: gazdasági és költségközpontokat. A gazdasági központ olyan belüzemi szervezeti egység, melynek teljes termelési és pénzügyi terve van, akárcsak magának a vállalatnak, vagyis egészen a tervezett nyereségig, illetve a veszteségig menően. Ezzel szemben a költségközpont olyan belüzemi szervezeti egység, melynek csaik a fő termelési feladatok és az ehhez szükséges fő költségek felső határát szabják meg. Az anyagi érdekeltség itt főleg a termelési feladatok teljesítéshez, részben pedig a költségkeretekkel szembeni megtakarításokhoz kötődik. Az ágazati szervezetre való áttéréssel egyidejűleg az az elgondolás alakult ki, hogy az egyes ágazatok mint gazdasági központok, az egyes alacsonyabb fokú szervezeti egységek (mint például a termelőcsoportok) pedig költségközpontok gyanánt működjenek. A LEGTÖBB NEHÉZSÉG a gazdasági központok megszervezésében és működésében jelentkezett a gyakorlatban — kezdve a gazdasági központ tervének kidolgozásával. Mivel az egyes ágazatok között nagyon szoros együttműködés áll fenn ahhoz, hogy a gazdasági központok egészen a nyereségig menő saját pénzügyi tervvel rendelkezhessenek, a költségek szempontjából már a tervezéskor figyelembe kell venni a más szervezeti egységektől igénybe vett szolgáltatásokat, a hozamok szempontjából pedig azokat a teljesítményeket, melyeket a gazdasági központ más szervezeti egységeknek nyújtott. Igen ám, de ehhez hiányoznak az ökonómiailag indokolt belüzemi árak, normák és normatívák, melyekkel a közgazdasági elmélet a sok-sok ígéret ellenére mindmáig adós. A másik, szinte áthidalhatatlan nehézség főleg a növénytermesztésben áll fenn, ahol a természeti-időjárási tényezőnek a gazdasági eredmény alakulására meghatározó befolyása van, de hatása gyakorlatilag mérhetetlen, és így fennáll a veszélye annak, hogy a jutalmazásban érdemtelen előnyök vagy indokolatlan hátrányok keletkezhetnek, főleg ha az illető önelszámolási egység nyereségképzési tervének teljesítése szerint igazodik. ARÄNYTALANSÄGOK A NYERESÉGBEN Jelentős problémák adódnak az egyes ágazatok eltérő jövedelmezőségi szintjéből is. Míg a növénytermesztés általában magasan nyereséges, az állattenyésztésben a fennálló árarányok folytán csak nagyon szerény nyereség képződik, sőt nem kevés a veszteséges állattenyésztési egységek száma sem. A szolgáltatási ágazatok ugyancsak nagyon kevés nyereséget képeznek, mivel ágazatközi szolgáltatásainak elszámolása önköltségi áron történik. Ebből következik, hogy egészen más terjedelmű nyereségérdekeltség érvényesül a növénytermesztési gazdasági központokban, mint az állattenyésztés és a szolgáltatások szakaszán. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy nagyon eltérő az egyes mezőgazdasági üzemek ügyviteli felkészültsége és színvonala. Míg egyes szövetkezetek és állami gazdaságok már évek óta a számítóközpontok szolgálatát veszik Igénybe, a gazdaságok egyharmada még kézi könyvelést alkalmaz. SÜRGETŐ KÉNYSZER Ez tehát a tényleges helyzet, ezek a fennálló nehézségek. A másik oldalon viszont ott áll a sürgető kényszer: a vállalaton belüli érték-kapcsolatok és rajtuk keresztül a hatékonyság növelésében való érdekeltség elmélyítése, amit a CSKP XVI. kongresszusának irányelvei külön is hangsúlyoztak. Mi tehát a tennivaló, a megoldás? Először is: Csak az irányító szervek és a vállalati szféra összehangolt erőfeszítése vezethet sikerre. Amit az irányító szervektől várunk, az a dolgozók számára könynyen érthető, világos módszertan, amely figyelembe veszi az egyes mezőgazdasági üzemek ügyviteli és adminisztratív teherbírását. Ehhez tartozik az egyes normatívák kidolgozása és közreadása, melyek nélkül az egyes költségek merítésének indokoltsága nem mérhető hitelesen. AZ ÜZEMI SZFÉRA FELADATA, a szervezést előfeltételek megteremtése, vagyis az, hogy az egyes önelszámolási részlegeket létrehozza, azok önállóságának kereteit, döntési jogkörét és felelősségét pontosan meghatározza, feladatkörét kijelölje és a teljesítésükhöz szükséges meríthető költségeket konkrét pénzügyi tervben rögzítse. Ha az önelszámolási egység gazdasági központ gyanánt működik, akkor készítse el mind a költségek, mind a jövedelem és a nyereség tervét. Mindezt ki kell egészíteni a kiértékelés módját és időtartamát, valamint a jutalmazás forlrta: Dr. CSÉFALVAY GÁBOR KÖZGAZDASÄGI MÉRNÖK máját és mértékét szabályozó előírásoknak megfelelően. Különösen fontos, hogy az üzem helyesen mérje fel a lehetőségeit és ha csak arra vannak feltételei, hogy az egyes önelszámolási egységeit költségközpontok gyanánt működtesse, akkor ne erőltesse a gazdasági központok szerinti működést! Végeredményben ez a fokozat is biztosítja a termelési feladatok ösztönzését és az egyes költségek megtakarítását. Azokban az üzemekben, ahol az ügyviteli felkészültség ahhoz nem elegendő, hogy teljes terjedelmű belüzemi árképzést folytassanak és az önelszámolási egységek kölcsönös kapcsolatát tényleges önköltségi áron számolják el, ott meg kell elégedni azzal a megoldással, hogy az önköltségi árak helyett az úgynevezett állandó árakat alkalmazzák. Ez ugyan kényszermegoldás, de sok tekintetben előnyös is lehet, mert megakadályozza, hogy az egyes önelszámolási egységek a másik érdeméből jobb, vagy annak hibájából roszszabb gazdasági eredményt mutassanak ki. Például: az egy mázsa lucernaszéna önköltségi ára a növénytermesztési önelszámolási egységnél magas vagy alacsony, ez nem befolyásolhatja az állattenyésztési önelszámoló egység gazdasági eredményét, vagyis az önelszámolási egységek jó vagy rossz gazdálkodásának következményeit az önköltségi árak ne közvetítsék át a velük kapcsolatban levő más önelszámolási egységekre. AZ ÜJ JUTALMAZÁSI RENDSZER lényegesen enyhítette azt a nehézséget is, amely az egyes önelszámolási egységek eltérő jövedelmezőségi szintjéből adódik. Lényegében nem szükséges, hogy ezt az eltérést a tervben bizonyos belüzemi elvonásokkal és juttatásokkal (kiegyenlítsük és ezzel valamennyi önelszámolási egységben azonos szintre hozzuk a tervezett nyereséget, mint azt korábban sokan gondolták. Ez annál inkább szükségtelen, mert a nyereség különböző célokra való elosztása összvállalati méretben történik. Az önelszámolási egységek szerinti nyereségképzés mértéke csupán az érdekeltség és a jutalmazás meghatározásához szükséges. Ha például a tehenészet — mint önelszámolási egység — száz koronás költségráfordításra csak öt, ugyanakkor a növénytermesztés ötven korona nyereséget tervez, azért az egy korona alapbérre tervezett nyereségrészesedés a két önelszámolási egységnél azonos lehet, hiszen az ösztönzési bérezés — vagyis a prémiumok és a nyereségrészesedés összege — összvállalati mértékben van meghatározva, mind a nyereségterv száz százalékos teljesítésére, mind a túlteljesítésére, vagy a lemamaradás esetére. A jutalomérdekeltség tehát nem a képzett nyereség abszolút összegéből, hanem a nyereségterv teljesítésének mértékétől függ. Ez a körülmény viszont döntő szerepet ad a terv helyes vagy helytelen voltának. Azzal, hogy egy-egy gazdaság központonként működő önelszámolási egysége mennyire reális feladatokat kap, illetve hogy működése során mennyire a tervben előirányzott feltételek szerint halad, messzemenően befolyásolja a nyereségképzési tervnek teljesítését és ezáltal az anyagi érdekeltséget is. A TERVEZÉS JELENTŐSÉGE Az egész önelszámolási rendszer sikere vagy sikertelensége a tervezői munka színvonalától és szakszerűségétől függ. A jelenlegi feltételek között ez legalább annyira fontos, mint a jó belüzemi áraik, normák vagy normatívák, avagy az önelszámolás szervezeti feltétele. Bármennyire kellemetlen is, a gazdasági központok tervét évközben is haladéktalanul módosítani kelt, mihelyt megváltoznak tevékenységének meghatározó feltételei. Ez természetesen nem vonatkozik azokra a vállalatokra, amelyek nem az önelszámolási egységtől független külső tényezők hatására, hanem az egység tudatos ésszerűsítési intézkedésének eredményeképpen jöttek létre. Hasonlóan, mint az a jövedelmezőségnövekedés, amelyet az egység saját érdeméből jogosan alakított ki, a magasabb jutalmazásnak alapját képezi. Ebben az összefüggésben kell értékelni a természeti feltételek hatását Is. Noha jelenleg még nincs olyan tárgyilagos eljárás, amely ezek nyereségformáló befolyását elfogadható pontossággal mérné, azokban az ágazatokban, ahol e tényezők szerepe jelentős, az elért nyereségszintet — mielőtt ennek alapján a belőle kiszámított nyereségrészesedést meghatároznánk — legfeljebb is tapasztalati alapon felül kell bírálni és helyesbíteni. ANYAGI ÉRDEKELTSÉG Az önelszámolási rendszer anyagi érdekeltségi formál között a nyereségrészesedés csak az egyik jutalmazási forma. Ennek jelentősége főleg a gazdasági központok formájában működő önelszámolási egységeknél lép előtérbe. A költségközpont formájában tevékenykedő önelszámolási egységek fő érdekeltségi formája a költségmegtakarítási és a termeléstúlteljesítési prémium. Ennek előnye abban rejliik, hogy konkrétan kiértékelhető, és a hozzá szükséges pénzfedezet az adott megtakarításból, illetve a termelési túlteljesítésből folyamatosan jön létre. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az önelszámolási prémiumok általában pontosabban tükrözik a gazdaságosság növelése terén szerzett egyéni vagy munkaközösségi érdemeket és közvetlenebb érdekeltséget biztosítanak, mint a nyereségrészesedés. Ennél fogva indokolt, hogy az ösztönzési bérezés keretében előnyben részesüljenek. Ez nem jelenti azt, hogy a nyereségrészesedést mint érdekeltségi formát nem lehet ugyanilyen, vagy még nagyobb hatékonysággal alkalmazni ott, ahol a szükséges ügyviteli felkészültség adva van. Gyakran hangzik el az az ellenvetés, hogy helytelen jutalmazni az egyes részlegek túlteljsitését, ha a vállalat — mint egész — nem teljesítette feladatát. Ez a nézet legfeljebb csak a nyereségrészesedésre nézve vethető fel, mert ha valahol költségmegtakarítás történt, ez a kifizetendő prémiumra önmagában is fedezetet teremt. A nyereségrészesedésről viszont tudni kell, hogy az az úgynevezett jutalmazási alapból kerül kifizetésre, mely nemcsak a folyó év nyereségéből képződik, de az előző évekből származó maradványokat is magában foglalja. Probléma csak ott keletkezhet, ahol a vállalat veszteséggel zárt és a jutalmazási alapon az előző évekről sincs meríthető maradvány. Az ilyen helyzet viszont nem egyik napról a másikra jön létre és erre az évközi értékelés során is fel ikell figyelni. MINDENNAPI TEVÉKENYSÉG A DOLGOZOK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL Hangsúlyozni kell, hogy az önelszámolás nem évenkénti, egyszeri feladat, hanem a gyakorlati gazdálkodás mindennapi folyamatos tevékenysége. Időhorizontja nem korlátozódik csupán az esztendő befejezésére vagy az egyes negyedévek zárlatára, ellenkezőleg: a tárgyévet megelőzően történik a tervek kidolgozása, a végső kiértékelése pedig túlnyúlik a tárgyesztendő határán. Vagyis végigkísért az év minden eredményét és minden napját. A másik körülmény, amelynek meghatározó jelentősége van: az őnelszámolás nem értelmezhető csupán ügyviteli feladatnak és nem képzelhető el a dolgozók cselekvő, folyamatos közreműködése nélkül. A dolgozóknak ismerniük kell önelszámolási egységük szervezeti felépítését, feladatát, a feladatokból az egyes munkaközösségekre és egyénekre eső konkrét tennivalókat, az előirányzott hozamokat és teljesítményeket, a felhasználható költségeket, a tervezett nyereséget és a teljesítésben, valamint a túlteljesítésben való érdekeltséget, illetve a nem teljesítésből eredő hátrányokat. Lényegében ezek a követelmények egyidősek a szövetkezeti mozgalommal, csupán nem voltak önelszámolási rendszerré szervezve. Ami ezt az évet Illeti, a mezőgazdasági üzemek szervezeti felépítése, a termelési és pénzügyi tervek lebontása, a jutalmazási rendszer és mindaz, ami az üzemvitelhez szükséges, már lezárt valóság. Menet közben gazdasági központként működő önelszámolási egységeket ott, ahol ezt az év elején nem hozták létre, már nem volna célravezető létrehozni. Viszont olyan prémiumrendszert, amely az önelszámolás elvét érvényesíti, minden mezőgazdasági üzemben lehet, és kell is alkalmazni. Ugyanúgy valamennyi gazdaságban adva van a lehetőség a termelési és gazdasági feladatok lebontására, az egyes szervezeti egységek operatív önállóságának szilárdítására és a nyereségrészesedés feltételeinek pontosítására. Ebben az értelemben az idei esztendő az önelszámolási rendszer általános alkalmazásának igen fontos előkészületi időszaka lehet. Joggal feltételezhető, hogy ez alatt az időszak alatt az irányító szervek is kidolgozzák és rendelkezésre bocsátják a megfelelő gyakorlati módszertant és az egyéb olyan kellékeket, mint például a különböző normák és normatívák, a mezőgazdasági üzemek pedig megteremtik azokat a szervezési feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a belüzemi bérelszámolási rendszer a 7. ötéves tervidőszak második évében már úgy működjék, ahogy azt a kongresszusi irányelvek megjelölték. A szerk. megjegyzése: A CSKP XVI. kongresszusának dokumentumai kiemelkedő figyelmet szentejtek az önálló elszámolás módszereinek, s ezek hatékonysága növelésének. Hangsúlyozták, hogy „növelni kell a termelési-gazdasági egységek és vállalatok önálló elszámolási felelősséget a rájuk bízott eszközökkel való gazdaságos termelésért, a további hatékony fejlődés feltételeinek megteremtéséért“. Már e néhány sorból Is világossá válik, hogy egy igen nagy horderejű probléma megoldásáról, sjkeres gyakorlati érvényesítéséről van szó. Vitaindító írásunkban a cikk szerzője e problémakörrel kapcsolatban elemezte a belüzemi önálló elszámolás helyzetét a mezőgazdaságban. Megpróbálta feltárni mindazon nehézségeket és fogyatékosságokat, amelyek ezidáig hátráltatták az önelszámolás életképességét, de egyben rámutatott sikeres megvalósításának lehetőségeire is. Mivel igen bonyolult, összetett problémával állunk szemben,« szívesen fogadnánk, ha az egyes mezőgazdasági üzemek vezetői, szakemberei lapunk hasábjain e kérdéssel kapcsolatban kifejtenék nézetüket, észrevételeiket, javaslataikat, azaz gyümölcsöző vita keretében járulnának hozzá a belüzemi önálló elszámolás sikeres gyakorlati érvényesítéséhez. Noha a gazdaságok még javában a tavaszi munkálatokkal, a szálas takarmányok első kaszálatának begyűjtésével vannak elfoglalva, Itt a legfőbb ideje, hogy az aratásra való felkészülésre is gondoljanak. Vonatkozik ez főleg a gépjavítóműhelyek dolgozóira, akiknek azon kell iparkodniuk, hogy az aratócséplő gépek és a többi b'etakarítógépek idejében készenlétben álljanak. Bár e munkálatok kezdetéig nem sok idő éli rendelkezésükre, mégis egyet s mást még módosíthatnak, tökéletesíthetnek a gépeken, minél biztonságosabb üzemelésük érdekében. Az elmúlt évek tapasztalata arra utal, hogy az E—512-es araté-cséplő gépek zavarmentes üzemelését egy-két kisebb műszaki hiba akadályozta. Így például a cséplődob nagyobb Újítások Kamliainosok figyelmébe arányú megterhelése, illetve a megterhelés ingadozása esetén gyakran előfordult, hogy az U-alakű vezérlőlemezen futó laposszíj a felgyorsuló vibráció következtében a lemezből kicsúszik, s elszakad. SZTAKOVICS LÄSZLÖ — az Agrokomplex nagymegyeri (Calovo) üzemrészlege dolgozójának — újítási javaslata az említett műszaki zavar kiküszöbölését teszi lehetővé. Az újítási javaslat lényege a következő: A vezérlőlemez mindkét oldalára tartószerkezetet szerelünk, amelyen keresztül csavarokkal rögzített csap halad át. A csapra egy ->■ a csapnál nagyobb átmérőjű — csövet szerelünk úgy, hogy az forgatható legyen. Ha a lapos szíj mozgás közben a csövet érinti, ez fordulatával megakadályozza a szíj kicsúszását a vezérlőlemezből. Az újítási javaslat gyakorlati előnye az, hogy növeli a kombájn üzemelési biztonságát, ezáltal csökkenti a szíj kicseréléséhez szükséges állási időt, végül pedig megóvja a gyakran hiánycikknek számító laposszíj megrongálódását. Mindez idő- és anyagmegtakarítást eredményez. í——int ——' /WWWVWW/WWWWWWVWWWWWW4A/VWWWS/W\AAA^WWWW
