Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-06 / 23. szám
1981. Jűnins В. SZABAD FÖLDMŰVES Rácz Olivért költőként, íróként, esztétaként és műfordítóként ismeri a magyar olvasóközönség. Regényeit, verseit, nagyrabecsülik és szeretik, hiszen a „Kassai dalok“ című kötet, amelyet húsz esztendővel ezelőtt adott ki, két kiadást is megért. A könyv recenzora így harangozta be ezt a kötetet: „Rácz Olivérben a szlovákiai magyar líra új csillagál kell köszöntenünk. A keleti Kassán tűnt fel, de fénye az ország nyugati részébe is behatol. Még azok is, akik csak ritkán vesznek kezükbe versesgyűjteményt, új élményekkel, ritmusokkal és sorokkal gazdagodva olvassák majd Rácz Olivér Kassai dalok című színes, forró lírájú, értékes kötetét ...“ Rácz versei híven tükrözték a klasszikus műveltséget, a verskultú rát és formai bravúrt. Már kezdetben felfigyeltettek formai tökélyükkel, cizellált stílusukkal, zeneiségükkel. A versekben ott zsongott a halk húr, amely motívumról motívumra díszítette, építette a mondanivalót, hog\ verssé lényegüljön a szépség és a humánum. Most, húsz év múltán új kötettel jelentkezett a költő. Az „Őszi máglya“ Rácz hagyományos költészetének folytatását jelenti, de még elmélyültebben és fílozófikusabban. Egy ősz felé hajló lélek vet számot élettel, sorssal, múlttal és eljövendővei. Megszólal a gyöngéd szerelem is. A versek visszavezetnek bennünket az áldott szülőtájra, a gyermekkor színes és eleven világába. A kötetet olvasva, tovább rezonál bennünk a költői szó, a kitárulkozó szív emberségének, félelmének, magányának és reményeinek minden rezzenése, de ott él az emberiség megigazulásáért sajgó gondolat is ... A költőtől kérdezzük, hogyan mondaná el prózában mindazt, ami ott él a kötet verseiben. — A kérdés végtelenül csábító. Arra csábít, hogy az általam és általunk oly nagyrabecsült Laco Novomeskýre emlékezve, vele mondjam el: Mindig érdekeltek a világ dolgai és dolgocskái. Ezeket a dolgokat és dolgocskókat szerettem volna időnként versbe szedni. Általában az ember akkor ír verset, amikor valami megrázza, valami megkapja, esetleg valami felbőszíti, vagy ellenkezőleg, boldogsággal tölti el. Valahogy így született meg ez a kötet. Nem szándékoztam verseskönyvet írni. Mondhatnám, hogy amikor papírhoz ültem, nem a versírás vezetett. Egyszerűen e! kellett valamit mondanom minden szándék és tendencia nélkül. S itt Karlnthyra hivatkoznék, akinek nemcsak bravúros humoreszkjei, szatírái, filozófiai müvei hatottak rám nagyon mélyen már fiatal koromban, de a verseskötete is lenyűgözött. És versesgyűjteményének különösen az a jól Ismert mottója ragadott magával: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát mindenkinek“. ■ Mi az oka annak, hogy a második kötet húsz évet váratott magára? — Ahogyan már az elóbb említettem, soha nem szándékoztam kötetet Imi a szónak abban az értelmében, hogy ebből lesz vagy lehet egy kötet. Ezért nem szoktam, vagy legalább is nem szeretek nyilatkozni készülő terveimről vagy készülő kézirataimról. Amikor a kézirat készen van, akkor átadom. Leteszem az asztalra és bánatosan nézek utána. Mert amtkor az ember egy kézirattól búcsúzik, akkor sorséra engedte, valahogy úgy, mintha az ember egy kedves gyermekét engedné ki a ví-A KÖLTŐ FELEL Beszélgetés RÄCZ OLIVÉRREL „Őszi máglya“ című kötetéről lágba: Boldogulj, ahogy tudsz, én többé nem segíthetek rajtad. Többé nem vezetlek kézen fogva. Meglátjuk, mi lesz veled, boldogulsz-e vagy elpusztulsz? Valahogy így keletkeztek az írásaim, és ez a kötet is így keletkezett. A „Kasasi dalok“ című első verseskötetem húsz évnek a termését foglalta magába. Ez a kötet szintén nagyjából húsz évnek a termése. A- hogy a versek keletkeztek, jöttek, szaporodtak, félretettem őket és egy napon azt vettem észre, bogy kötetnyi lett belőlük. ■ „őszi máglya“ — jelképes cím. Talán Aranyhoz hasnnlóan, őszikéknek szántad ezeket a verseket? — Sajnos, talán nem is szántam, hanem azok lettek, mert korom már valahogy előirányozza és megszabja azt, hogy valóban őszikékkel foglalkozzam. De ezen a jelképen túlmenően az őszi máglya gyermekkőromnak nagyon kedves emlékeit idézi fel. Mindig kedveltem az őszt, és miután lelkesedtem a természetért, a kirándulásért, nagy gyaloglásokért, szerettem az őszi máglyákat is. Ez a tudat különösen azokban az években hatolt belém, mélységesen, amikor a háború éveiben nem lehetett őszi máglyákat gyújtani, még azoknak sem, akik a tíegyek^özé kényszerültek. Hiszen az őszi máglya fénye elárulta volna a bujdosó embert. S az ember mégis minejig a fényre várt. Ezt a fényt, ezt a máglyát, ezt az őszi máglyát akartam megörökíteni. ■ Verseid hangja, hangulata alig változott. Olyan finomak és halkak, mint első kötetedben. A fiatalabb nemzedék ezt a hangot nem érzi, nem értékeli úgy, mint az idősebbek. Mi az oka ennek? — Hadd mondjam el azt — ha netán szerénytelenségnek Is látszik —, hogy nem általánosítanék. Író-olvasó találkozókon, esteken nagyon nagy örömmel fogadtam azt az érdeklődést, amellyel a fiatalok, sőt nagyon fiatalok is felém fordultak. Én azt mondanám, hogy talán a fiatalok egy bizonyos rétege nem, akarja érteni ezt a hangot. De hát itt valahogy megint nehezemre esik kimondani azt, hogy beszéltem a fiatalok közül olyanokkal, akik teljes egészében elvetik a hagyományos, illetve a klaszsziikus költészetet. S hogy példát is mondjak — Radnóti nyilván jóval nagyobb és jelentősebb költő volt, mint szerénységem — az illető, akivel beszélgettem, azt mondotta, hogy ö Radnótit sem szereti, sőt Babitsot, Kosztolányit és Adyt Is kirázza az ablakon. S amikor megkérdeztem, hogy'akkor kit és mit szeret, azt felelte, hogy a moderneket. Kértem, íogy mondjon egy ilyen modern költőt, hogy legalább megpróbáljak iáékozódni a lelkivilágában, az érdeklődési körében. Azt mondotta — hogy nindegy, én moderneket, csak moderneket „szokok“ olvasni. Hát most már, aki csak a moderneket „szokja“ olvasni, és „szokik“ ilyenhez és „szokik“ olyanhoz, de egyetlen nevet sem tud mondani, ott valószínűleg valami esztétikai félresiklás van. ■ Mit gondolsz a költészet útjáról? Nálunk (csehszlovákiai magyar költőknél) is vajúdik a költői hang, a költői szó. Különösen a legfiatalabbak keresik adekvát hangjukat, gondolataik legtalálóbb kifejezési formáját. — Azt hiszem, nemcsak a fiataloknak, de minden nemzedéknek kötelessége az újat állandóan keresni, építeni a tulajdon nyelvét, a tulajdon írói és költői világát. Nem hiszem, hogy ma bárki is választ ‘tudna adni arra, hogy milyen lesz a jövő költészete, vagy mi lesz az, amiből a jövő költészete állani fog, kirekesztve minden egyebet. Ha az úgynevezett modern irányzatokra gondolunk, akkor nagyon gyakran találunk bennük modernizmust is, vagyis olyan epigonizmust, olyan utánzást, olyan modorosságot, ami régen letűnt koroknak és régen elfelejtett tendenciáknak, irányzatoknak, áramlatoknak a hasonmása. Catullus modernebb volt mindenki másnál. Hogy ne beszéljek Villonról, vagy a magyar költészetet említve, Ballasiról és az utána következő költők hosszú soráról. A lényeg az, hogy a költészetben mindent lehet, ami megfogja az olvasót, ami szép, ami esztétikus, ami neveli a közízlést, a közerkölcsöt. Egyet nem lehet a költészetben: szélhámoskodnL Bocsánat a durva szóért, de meg kellett mondanom. Itt eszembe jut az anekdota: azt hiszem, Beethoven nevéhez fűződik, akitől megkérdezték egyszer, hogyan lehet szépen zongorázni. Azt felelte, hogy nagyon egyszerű az egész: a megfelelő billentyűt a megfelelő pillanatban és a megfelelő sorrendben kell leütni. Valahogy így van ez a költészetben is. Ha jól emlékszem, Bemard Shaw is hasonló szellemességgel felelt arra a kérdésre, hogyan kell jól és szépen írni: A létező szavakat olyan sorrendbe kell egymás mellé sorakoztatni, ahogyan még nem álltak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy olyan szavakat sorakoztassunk a költeményben, amelyek köznyelvünkhen ugyan szerepelnek, de az ember nemigen használja. Vagy, ha használja, akkor csak azért teszi, hogy funkciója legyen. Beszélgetett: Dénes György Janko Kráľ (1822 — 1878) ______________________________7 Janko Krá. a Štúr-iskola legradikálisabb, a társadalmi kérdések Iránt legérzékenyebb költője. Lírája erőteljesen érzékelteti kora forradalmi légkörét, minden költeménye az átélt váló események egy-egy művészi dokumentuma. Liptovský Mikuláson született 1822- ben, vendéglős és hentes fiaként. Késmárkon (Kežmarok), Lőcsén (Levoča), majd pedig Pozsonyban (Bratislava) tanult, ahol természetszerűen Štúr vonzásába került. Tanulmányozta az európai romantikus költészetet, többek között Miökiewiczet és Schakespeare-t. Szenvedélyes hallgatója volt Ľudovít Štúr előadásainak a pozsonyi líceumban. Érthető hát Štúr eltanácsolása által kiváltott felháborodása, mely a Duma bratislavská és más versekben fogalmazott meg. Egyike volt azon Ifjaknak, akik a mesterük ellen elkövetett méltatlanság miatt tüntetőleg elhagyták Pozsonyt. A nyughatatlan, lobbanékony természetű költő lelkét át- meg áthatotta a világfájdalom, az emberiség jelenéért és jövőjéért való aggódás, gyűlölte a népnyúzó arisztokráciát(Výlomky z Jánošíka, Pán v tŕni), és hitt a szabadság és testvériség eljövetelében. Forradalmi meggyőződéséről nem csak költészetében vall, hanem egész emberi magatartásával, merész lépéseivel tanúbizonyságot tett a haladó eszmékhez való hűségéről. Lelkes követője volt Petőfinek, mint vallotta, hatására magyar verseket is írt. Barangolt az Alföldön, hogy közelebbről megismerje a nép gondolatvilágát és életét, valamint az azt tükröző népköltészetet. A szabadságharc kitörését már Pesten élte át, ahol tanúja volt a márciusi ifjak emlékezetes fellépésének, s ez a forradalmi mámor magával ragadta a költőt, azonnal a felvidékre sietett, s barátjával J. Rotarides-szel elindultak a környező falvakba, hogy a pesti események példájával ösztönözzék a szlovák jobbágynépet, jogainak követelésére. Akárcsak Petőfi a Talpra, magyart, Janko Kráľ is elszavalta Krajinská pieseň című ikölteményét az összesereglett tömeg előtt, s a jobbágyság követte a költőt, megtagadta a munkát, égette az úrbéri okmányokat, lövöldözött a kastélyok udvarába. Ennek a spontán lázadásnak azonban hamarosan véget vetett a kirendelt császári zsoldososztag. A két lázitöt, Krált és Rotaridest Ipolyságon (Šahy) fogságba zárták. Szabadulása után hányattatás volt a sorsa, forradalmi múltja miatt ugyanis elveszítette mind a magyar, mind a bécsi hivatalok bizalmát. Végűi az Irodalmi és a közélettől is visszavonultan élt Aranyosmaróton (Zlaté Moravce). Költői hagyatéka terjedelem tekintetében nem nagy, de annál jelentősebb. Kráľ költeményei a szlovák romantika legértékesebb alkotásai. Formájukban és nyelvükben egyaránt újat hoztak a szlovák irodalomba. A népi prozódia Štúr által kidolgozott elméletének gyakorlati megvalósításával Janko Kráľ balladáiban és népies hangú költeményeiben találkozunk először. A Nitra gyűjteményben 1844-ben megjelent nyolc verse pedig az új szlovák irodalmi nyelv életképességét és művészi szintű ápolásra való alkalmasságát bizonyította. Csehül írott zsengéiben (Smrť Svétopolka, krále velkomoravského, Bohdan) demokratikus uralkodóról álmodozik, aki úgy törődik népével, mint a saját gyermekeivel. A gondolkodó és filozófus nyilatkozik meg a Dva orly, Hlásnik národa és a Túžba költeményekben, a lázas életcélkeresés, a kirándulás és a szabadságvágy dokumentumai ezek (Tri vŕšky, Jarná pieseň). A Šahy emlékképeker sorakoztat fel a költő elfogatásáről és bebörtönzéséről. Művészetének csúcsát a Zverbovaný, a Kvet, a Zakliata panna vo Váhu a divný Janko és a Pán v tŕni című balladái jelentik, melyek az úri önkény, az átkos gőg, a kapzsiság vádlói. A Návrat című megkapó szépségű költemény az anyai szeretet tisztaságának tükre. A Výlomky z Jánošíka romantikus eposz és a Žatva elbeszélés lázit az úri világ tunyasága és közömbössége ellen. Kráľ, a szláv nemzetkőzösség egységének gondolatát másként értelmezte, mint kortársai. Bírálta a panszlávizmus elméletét (K národom, K prorokom Slovenstva), félreérthetetlenül és határozottan lépett fel az egyetemes emberi boldogságért, a szabadságért és a nacionalizmustól teljesen Idegen testvériségért való harc igényével. Erkölcsi tisztasága, mély humanizmusa emelte költészetét magas művészi szintre, mely valósághűen tükrözi kora forradalmi légkörét és irányt szabott a népköltészetre épülő irodalom továbbfejlesztésének. —Gy. A.—i JANKO KRÄĽ: «вииииь Virít az almafa a szomszéd kertjében, keserves anya sír túl a kerítésen, lába alatt zöld fű, szívében a bánat: Felkéí-B még napom, nékem, bús anyának, kihajt-e szívemben az öröm zöld ága, mielőtt kihunyna két szemem világa? Messze idegenben, völgyön és hegyen túl, életem egyetlen öröme ott virul, liliom, rozmaring nýit mindegyik ágon, messze idegenben, túl a Királyhágón. Szép szavú madaram, egyetlen egyedem, dalolgat messze, túl hallgató hegyeken, száz társával együtt tavaszról nótázgat, málnabokorból kél szava a madárnak. Édes egy örömöm tőlem messze szállott, sebes szélként jár be távoli országot, idegen ott a szó. Jaj, minden idegen, én édes örömöm, egyed-egy gyermekem! 0, hogyha tehetném, ha tudnám, merre jár, hegyen-erdőn általszállnék mint a madár, 0. hogyha tehetném, ha tudnám, merre jár, sebesebben futnék a fürge pataknál. Hogyha tudhatnám, hogy kinn jár a mezőben, dúló hóviharban, szakadó esőben, hideg éjszakában: meleg kunyhó lennék, nyugtató menedék, s útjában teremnék! Elvirult az alma a szomszéd kertjében, búsan szúl a madár túl a kerítésen, i lombog ágról sír fel éneke az égre: szegény édesanya, megnyugodott végre. Siratja a falu, gyász ül a vidéken — csak a fia nem áll a gyászágy fejében; bú lepi a házat, mint fekete fátyol — sem hír, sem üzenet nem jött a fiától. Száraz az almafa a szomszéd kertjében, szél süvít, fütyürész át a kerítésen, mezőről a házhoz nyurga ösvény vezet, sötét fenyves felől idegen közeleg, mintha el sem hinné, tétova a lépte, hogy hazatér végre jó anyja elébe. Miért is mész haza bátyádhoz, apádhoz, leánytestvéredhez, régi hű baráthoz? Mért mész a faluba, fehér sólyommadár? Édesanyád elment, s nem tér meg soha már. Kérdezd meg bárkitől, jól tudja mindenki, nem látta a házban már öt éve senki. Kérdezd meg bárkitől, a patak partjára járt-e már öt éve estéli sétára. Kérdezd meg bárkitől, látta-e öt éve menni a templomba vasárnap misére. Csak azt meg ne kérdezd, vajon merre járhat, gyötri-e a bánat, sír-e még utánad. Pihen a komp, kikötötték .. > Fotó: Kontár
