Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-30 / 22. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1981. május 30. 12 A hatékonyságnövelés lehetősége és tartaléka ÍRTA: DR. CSÉFALVAY GÄB0R KÖZGAZDASÁGI MÉRNÖK A hatékonyság a gazdasági életben a ráfordítások és az általuk elért eredmény nagyságát és arányát fejezi ki, s ennél fogva a termelési és gazdasági tevékenység legfontosabb mutatója, legtárgyilagosabb fokmérője. Az, hogy egy órai munkával mekkora termelési értéket hozunk létre, hogy egy kilogramm erőtakarmányhól hány deka húst vagy tojást állíthatunk elő, avagy száz korona költségráfordítás mekkora nyereséget eredményez, mindez meghatározó jelentőséggel bír a társadalom, a vállalat, a dolgozó szempontjából egyaránt. A hatékonyság növelése fokozza az új értékek képződésének ütemét, illetve kiegyenlíti az adott termelési és gazdasági feltételek mellett bekövetkező hátrányokat. Csökkentése viszont egyet jelent a felosztásra fordítható értékek és javak csökkenésével és ezen keresztül mindennemű fejlődés lelassulásával. Nem véletlenül állította pártunk valamennyi határozata, a gazdasági-szervezési feladataink tengelyébe és húzta alá a CSKP XVI. kongresszusa is a hatékonyságnövelés követelményét mint a külgazdasági feltételek romlásának áthidalását és a népgazdaságunk további ütemes fejlődését biztosító alapfeladatot* ÚJSZERŰ SZEMLÉLET, IGÉNYESEBB HOZZÁÁLLÁS Hogy miben s hol rejlenek a hatékonyság növelésének lehetőségei és tartalékai semmit sem csináltunk olyan tökéletesen, hogy ne lehetne rajta javítani. Ez tény és való. Ha megnézzük az elmúlt évek gyakorlatát, a hatékonyság növelésére tett intézkedéseket alapvetően ez a hozzáállás jellemezte. Javítgattuk, módosítgattuk — ki-iki azt, ami éppen a keze ügyébe került —. A hatékonyság növelését az ezernyi, főleg a technológiai fegyelem javítása tején tett apró intézkedések tömegétől vártuk. A feladatok súlya ebben az egyes munkahelyek termelési dolgozóinak a vállára nehezedett, akik becsületes igyekezetükkel nem csekély részeredményt értek el, viszont mint arra Husák elvtárs oly nyomatékkai rámutatott: a hatékonyság döntő javítása még előttünk álló feladat. Bár a hatékonyság növelésének több apró intézkedése és a felbecsülhetetlenül értékes hatása a jövőben is égetően szükséges, a kongresszus által kitűzött feladat nagysága és az adott feltételek egyaránt új szemléletet, új megközelítési módot követelnek meg a hatékonyság növelését célzó intézkedések kimunkálásában is. Komplex, egymással összefüggő és egybehangolt intézkedésekre van szükség, melyek nem korlátozódhatnak csak az egyes munkahelyekre és termelési folyamatokra, hanem ét kell fogniuk a tervezés, a szervezés, az irányítási mechanizmus, az érdekeltségi rendszer stb. egész területét. Meg kell tanulnunk a mezőgazdaságot és a mezőgazdasági üzemeket olyan rendszerként felfogni és értékelni, amelyek egyrészt alrendszerek és részrendszerek egész sorából áll, másrészt maga is magasabb szintű rendszerekbe tagolódik és hatékonysága e rendszerek és alrendszerek kölcsönös belső arányától, a kapcsolatok működésének minőségétől függ. TARTALÉKOK AZ ÁGAZATOK EGYBEHANGOLÁSÁBAN A jelenlegi időszakban a legfőbb hatékonysági tartalékunk az ágazatközi arányok és kapcsolatok javításában, az egybehangoltság hiányának felszámolásában és az alacsony rendszerezettség! fok által kiváltott feszültségek feloldásában rejlik. Ezért az intézkedéseknek is erre kell összpontosulni. Noha az intézkedések zöme a vállalati szférában kell hogy megvalósuljon, ez csak akkor érhető el eredményesen, ha ehhez a külső feltételek is rendelkezésre állnak. E feltételeket a CSKP elnöksége és a Szövetségi Kormány által a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerének tökéletesítésére jóváhagyott intézkedései lényegében megteremtették. Azáltal, hogy az évi tervek helyett az alapvető tervtípus az ötéves terv lett, hogy kötelezően előírták a terv egyes részeinek kölcsönös egybehangolását és az anyagi fedezetük biztosítását, továbbá, hogy a szállítói-vevői szerződések a terv szerves tartozékévá léptek elő, a vállalatok számára minőségileg teljesen új feltételek és lehetőségek jöttek létre. A vállalatok kellő időtávra szilárdan meghatározhatják termelésük szerkezetét és megszabadulnak a különböző, menet közben foganatosított operatív tervmódosításoktól, melyek a múltban törvényszerűen káros rögtönzéshez és ösztönös cselekvéshez vezettek, s a vállalati döntéseket különböző kényszerpályára terelték. Mind az említett intézkedési rendszer, mind a kongresszusi Irányelvek megkülönböztetett figyelmet fordítanak az ágazatközi arányok és a kapcsolatrendszer javítására. Főleg a növénytermesztés és az állattenyésztés, valamint a szolgáltatást ágazat egybe hangolásáról van sző. A növénytermesztésben most már adott a lehetőség, hogy előre, pontosan tudjuk: az egyes parcellákra milyen növények kerülnek, s ennek megfelelően alakítsuk ki a talajerő és a tápanyaggazdálkodás, a vegyszeres védekezés, a technológia stb. egész rendszerét. Az új tervezési előírásokkal mód nyílott a szántóföldi takarménytermesztés kereteinek rögzítésére, valamint a takarmánygazdálkodás és az állattenyésztés szerkezetének egyeztetésére. Persze ezek csak lehetőségek, a döntő kérdés az, hogy az egyes mezőgazdasági üzemek hogyan használják majd ki ezeket. Vonatkozik ez mind a tervezésre, mind a szerződéses jogok és kötelezettségek következetes érvényesítésére. AZ ARÁNYTALANSÁGOK FELSZÁMOLÁSA A jelenlegi időszakban a legtöbb erőfeszítést valamennyi üzemben a felhalmozódott aránytalanságok mielőbbi feloldására kell összpontosítani. Melyek ezek az aránytalanságok? Mindenek előtt a növénytermesztés és az állattenyésztés, közelebbről a takarmánytermesztés és az állatállomány szerkezete; a növénytermesztés és a gépesítés terjedelme és szerkezete; valamint a szállítás-anyagmozgatási feladatok és a hozzá rendelkezésre állő gépi eszközök közötti aránytalanságok. Ezen a téren lépten-nyomon a hiányos összhang jelenségeivel találkozunk, szinte valamennyi gazdaságban. Fantasztikus méreteiket ölt az a költségtöbblet, amely napről-napra fennáll az erő- és a munkagépek kapacitásbeli különbségeiből, a vonóerő és a vontatmány eltéréseiből, a szállítóeszközök teherbírása és a rakfelületek ellentmondásaiból, a tetemes üresjáratokból — hogy csak a legkézenfekvőbb eseteket említsem. Általában valamennyi gazdaságban a rendszerezettség alacsony foka alkotja a hatékonyság-növelés legfőbb akadályát, de egyben a tartalékát is. A korszerű mezőgazdasági termelés egyik legfőbb vonása, hogy valóban magas hatékonyságot csak azok az ágazatok érnek el, ahol a termelés egyes elemeit nemcsak külön-külön emelték magas szintre, do kölcsönösen egybe Is hangolták és zárt termelési rendszerré szervezték. Ezt pedig csupán a gabonatermelésben és a baromfitenyésztésben sikerült elérni, a többi ágazatban a kezdetnél tartunk, holott a termelési rendszerekre ezekben volna a legégetőbb szükség. Az akadályok — amelyeket a hatékonyságnövelés érdekében le kell küzdeni — nem csupán beruházási jellegűek. Gyakran a szükséges szemlélet is hiányzik. A termelési szerkezet egyszerűsítése és szakosítása terén sem éltünk eléggé a lehetőségekkel, de a vállalatközi együttműködés és a szakosított szolgáltató vállalatok által nyújtott lehetőségekre sem támaszkodtunk eléggé következetesen. Szinte mindegyik gazdaság ragaszkodik a hagyományos vállalatszerkezethez, a többágazatú termeléshez, még ha kezdetleges műszaki szinten is. Márpedig objektív tény, hogy mindent mindenütt termelési rendszerré fejleszteni sem a növénytermesztésben, sem az állattenyésztésben nem lehet, úgy, dfiogy a szolgáltatások valamennyi ágát sem tudja az összes vállalat szakmailag kielégítően szakosítani és a magasfokú műszerezettségét biztosítani. ÉSSZERŰ GÉPKIHASZNÁLÁS ÉS ANYAGMOZGATÁS A beruházási lehetőségek beszűkültek, és ezt mindenütt tudatosítani kell. A rendelkezésre álló szerény beruházási keretet nem szabad elaprózni és a legégetőbb célprogramok megvalósítására kelt összpontosítani. Ha döntő fordulatot akarunk a hatékonyságnövelés terén elérni, akkor menhtetetlenül jobban össze kell fognunk a szakosítás, a kooperáció és a szakszolgáltatások biztosítása terén. Ez valamennyi ágazatra egyaránt vonatkozik, de legsürgetőbb jelleggel a szolgáltatások terén jelentkezik. Azáltal, hogy az új gépek beszerzésének lehetősége leszűkült, a meglevők minél ésszerűbb kihasználása, tökéletes karbantartása és rendszeres javítása döntő követelménnyé vált. A hatékonyág leromlását vonná maga után, ha a komplett gépsorok kiépítésének nem fordítanánk az eddiginél nagyobb figyelmet. Csak olyan gépet szabad beszerezni, amely valamelyik gépsor teljessé tételét segíti elő. Meg kell szűnnie az utóbbi évekre jellemző alkalmi gépvásárnak, mely inkább az ipar kereskedelmi érdekeinek kedvez, mint a mezőgazdaság szükségletének. Mindent vásároltunk, ami éppen az Agrotechnika raktárain található volt, függetlenül attól, hogy ez hogyan illeszkedett be a meglevő gépparkunkba. Sajnos ennek folytán napjainkban a komplett gépsorok és géplépcsők követelményétől a gazdaságok éppen úgy távol állnak, mint egy évtizeddel ezelőtt. Nem javult a gépjavítások helyzete sem. Ahány üzem, anynyi bevásárló rója az országot, hajszolja a pótalkatrészeket, amelyeket minden üzem maga használ fel, akár van, akár nincs meg hozzá a kellő szakmai és műszaki felkészültsége. A kooperációt illetően is alig történt előrehaladás, sőt sok helyen még a nehezen létrejött beszerzés és a kooperációban történő gépjavítás is felborult. A legárvább ágazat továbbra Is az anyagmozgatás. Ahol a legelemibb műszaki felszereltség is — például a szállítószalagok, csigaorsók, emelők, konténerek stb. — hiányzik. Emellett zömmel rendszertelen és előre nem rögzített időpontban érkező tömeg-szállítmányokról van szó, amelyek mozgatásához vagy készenléti szolgálatot kell szervezni, vagy más ágazatok folyamatos munkavégzését kell megbontani. Főleg a műtrágya és az építőanyag szállítása jelent ilyen gondokat. Valamikor hasonló volt a takarmánytápok szállítása is. Ma viszont, amikor a felvásárló vállalat e feladatot már hosszú évek óta nemcsak -elvállalta, de közmegelégedésre magas hatékonysággal teljesíti is, elgondolkoztató, nem volna-e itt az ideje, hogy hasonló megoldást nyerjen a műtrágya és az építőanyag szállítása is, főleg ott, ahol az Agrokémiai Vállalat és az Agrostav megfelelő számú és összetételű szállítókapacitással rendelkezik. HATÉKONYABB VEGYSZEREZÉS A másik terület, ahol a szolgáltatásoikra erősebben kellene támaszkodni, az a vegyszeres növényvédelem. A végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a túlnyomóan tőkés piacról származó vegyszerek megdöbbentően magas százaléka vagy feleslegesen, vagy helytelen időben és nem megfelelő feltételek között kerül felhasználásra ás így hatékonyságuk csak töredékes, vagy végképp hiányzik. Ennek ellenére üzemeink görcsösen ragaszkodnak a saját üzemükben végzett vegyszerezéshez, még akkor is, ha ehhez sem a szükséges személyi, sem a szükséges felszereltségi feltételekkel nem rendelkeznek. A további negatív jelenség, hogy gazdaságaink döntő többsége az optimális vegyszerellátás feltételezésével dolgozza ki vegyszerezési tervét, amely azonnal felborul és hatályát veszíti, mihelyt valamelyik hatóanyag kiesik. Ezen a téren is indokolt volna az aratási munkák tervezésében szerzett jő tapasztalatokat alkalmazni. Ott már évek óta minden üzem kidolgozza a maga szükségtervét, a ‘kedvezőtlen feltételek esetére szóló tervváltozatot és Így kényszerhelyzetben nem élheti meglepetés. A vegyszerezésben is nélkülözhetetlen egy szükségterv kimunkálása, amely kizárólag hazai vegyszereken alapszik és fokozatosan módosul olyan ütemben és mértékben, ahogy a hatékonyabb külföldi készítményeket biztosítottuk. Ami a gépek üzemelését illeti, akár a vegyszerezésben, akár az egyéb szántóföldi munkálatokban csoportos bevetésük nincs kellőképpen kihasználva. Pedig a gépesítési munkák hatékonyságát leginkább fokozó szervezési módszerről van szó. Azzal, hogy a gépek összevontan üzemelnek, nemcsak a teljesítményük nő, hanem a műszaki kiszolgálásuk Is egyszerű, az előforduló meghibásodások késedelem nélkül a helyszínen elháríthatok, ami pedig a legfontosabb, a végzett munka minősége, a technológiai fegyelem betartása és a szakszerűség követelményei folyamatosan ellenőrizhetőek. HOGYAN JOBBAN A TAKARMÁNYGAZDÁLKODÁSBAN Ami az állattenyésztést Illeti, évek óta folyamatban van a biológiai program megvalósítása, melynek eredményeképpen a gazdaságok nagy haszonképességű, de egyben magasabb gondozási és takarmányozási igényeket támasztő állatállományhoz jutottak. Az alapvető, hatékonyság-meghatározó feltétel az, hogy az állatok folyamatosan megkapják mindazt, ami termelési képességüknek megfelel. A tápanyagellátás mellett, fontos szerepet töltenek be az egészségügyi és a betegségeket megelőző intézkedések. Hiszen ezek függvényében alakul az elhullás, amely közvetlenül befolyásolja a hatékonysági mutatók alakulását. A döntő tényező azonban kétségtelenül a takarmányköltségek és a hasznosság arányainak alakulásában rejlik. Ez felveti a tenyészcélnak és a termelési iránynak megfelelő, a teljes haszonképesség elérését biztosító takarmányadagok alkalmazását. Mivel a takarmányfogyasztás keretében a létfentartő takermányadag a termelés nagyságától független, állandó jellegű költségtényező, az egységnyi termékre eső részaránya a termelés növekedésével párhuzamosan csökken. Ebből következik, hogy a hatékony takarmányfelhasználás előfeltétele a megfelelő összetételű és az állat termelőképeságéhez igazodó takarmányadagok alakalmazása. Hogy ez így legyen, ahhoz folyamatos és egyenletes takarmányellátás szükséges, nemcsak erőtakarmányokból, de tömegtakarmányokből is. E tekintetben igen sok függ az okos beosztástól. A készleteket minél rövidebb időegységek szerint kell elosztani úgy, hogy pontosan lássuk, minek meddig kell kitartani, s így elkerüljük a koplaló napok előfordulását. A másik jelentős, haté-' konysági tartalék az adagok összeállításának szakszerűségében rejlik. Egyszerűen képtelenség a takarmányadagokat úgy összeállítani, hogy előbb az egyes takarmányadagok béltartalmát laboratóriumi vizsgálattal, pontosan meg ne határoztuk volna. Enélkül egy olyan, naponta ismétlődő veszteséget állandósítanánk, amelynek évi összege milliós nagyságrendet képvisel. Sajnos, a takarmánygazdálkodás hatékonységa nemcsak a takarmányadagok elégséges és helyes összetételének szempontjából szenvedhet csorbát, hanem a betakarítási, tartósítási és tárolási veszteségek és a minőségromlás következtében is. A takarmánynövények betakarításakor jelentős menvnyiség a tarlón marad. Évről évre jelentős a harmadik minőségi osztályba sorolt szalma és szilázs részaránya ts. A szilázs tartósítási vesztesége sokszor a harminc százalékot is meghaladja. A melléktermékek, főleg a szalma- és a kukoricaszár-felhasználása sem kielégítő, holott hova tovább a takarmányadagok összeállításában a legnehezebb kérdés a szükséges szárazanyag biztosítása. Emellett szólnak olyan hatékonyságrontó tényezők is, mint az állati eredetű termékek eladási ütemtervének be nem tartása, s ennek folytán nagy számú tőkeérett állatot fölöslegesen kell takarmányozni anélkül, hogy valamit is termelne. Az említett hiányosságok hatalmas veszteségforrások, de egyben tartalékok is, melyek legtöbbje beruházások nélkül is megoldható. Viszont olyan egyszerű beruházásokra — mint a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás gazdaságaiba az utóbbi két-három évben alkalmazott elére gyártott elemekből épített silóvermek — még a jelenlegi szerényebb beruházási feltételek mellett Is, módot kell találni, mert óriási fordulatot jelentenek a takarmánygazdálkodás hatékonyságának növelésében. A BERUHÁZÁSOK HATÉKONYSÁGA valamennyi napgazdasági ágazatban kiemelkedett szerepet játszik, de a mezőgazdaságban még ennél is nagyobbat. Olyan időszakot élünk, amikor szinte naponta alapvető technológiai változásokra kerül sor, amely oda vezet, hogy gyakran egyegy építkezést már a befejezés előtt kétszer-háromszor át kell építeni. Túlsúlyban vannak az egyéni megoldások, amelyek az esetek többségében csak egy-egy kiemelt szempont és követelmény kielégítésére összpontosulnak és a ikomplex megoldás legfőbb akadályai. A hatékonyság javítása érdekében a legrövidebb időn belül, el kell jutnunk oda, hogy az állattenyésztésben csak egy-két típustervrajz szerint építkezzünk és a belső elrendezés variálható legyen az alkalmazott technológia követelményeknek megfelelően. Enélkül — no meg a gépi beruházások ésszerűsítése nélkül — nehezen lehet megfordítani azt az egyre több üzemben jelentkező folyamatot, hogy száz koronás beruházásra évről évre kisebb termelési érték esik. Itt Is óriási az egyes üzemek közötti eltérés és szóródás. E szóródás mérséklése a CSKP XIV. kongresszusa óta az egyik legfontosabb politikai feladat, amely a jelen Időszakban nem korlátozódhat csak a lemaradozók felzárkózására, de az élenjáróik további ütemes fejlődését Is elő kell segítenie. • • • Saj'nos, közgazdaságtudományunk eddig még adós a hatékonyság mérésének, átfogó mutatóinak kidolgozásával. Egyelőre meg kell elégednünk a részmutatókkal, mint például a munkatermelékenység, a költség- és eszközarányos nyereségképződés, az egyes költségeknek megtérülése, a pótlólagos ráfordításokra eső termelés- és jövedelemnövekmények stb. E mutatók alakulását viszont minden ágazatban minden tisztségviselőnek és minél több dolgozónak következetesen figyelni és elemezni kell, hogy minden változásukra Időben, és helyes intézkedésekkel reagáljanak. A hatékonyságnövelés rendkívül sokirányú, igényes és bonyolult folyamat. Egy szempontból azonban egységes: sikere a dolgozók hozzáállásától és elkötelezett viszonyulásától függ, akár a technológiai, akár a szervezési, akár üzemgazdasági intézkedésekről van szú. Éppen ezért nem maradhat csupán a vezetők vagy a fizikai dolgozók ügye, mert ezzel csak részmegoldásig lehet eljutni. A hatékonyságnövelés minden üzemben hosszabb időtávú cselekvési program kidolgozását igényli, amelyben az intézkedések kellően egybe vannak hangolva, és a dolgozók alkotó kezdeményezésére támaszkodnak. A CSKP XVI. kongresszusának dokumentumai ezt nemcsak sürgető feladatként állították mezőgazdasági dolgozóink elé, de egyidejűleg a sikeres megvalósítás légkörét és társadalmi hátterét is megteremtették. Rajtunk áll, hogy ezeket a feladatokat hogyan fogjuk biztosítani.
