Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-23 / 21. szám
1981. május 23. SZABAD FÖLDMŰVES in III itll i13 Több tömegtakarmányt, kevesebb erőtakarmányt A CSKP XVI. kongresszusának dokumentumai továbbra is elsőrendű feladatként a szemesekből való önellátottság elérését jelölték ki a mezőgazdaságban. Világosan megfogalmazták e cél megvalósításához szükséges intézkedéseket, melyeknek érvényesítése gyökeres szemléleti változást igényel valamennyi dolgozótól. A múltban — az esetek többségében i— a gabonaprogramot egyoldalúan értelmezték s ennek következtében a párthatározatok által nemegyszer hangsúlyozott, több fontos tényező a háttérbe szorult. A helytelen hozzáállás hátráltatta a mezőgazdasági termelés előirányzott fejlesztési ütemét. Napjainkban — a múlt hibáiból okulva — mindenkinek tudatosítania kell, hogy a gabonaprogram sikeres megvalósításához közvetve a tömegtakarmány-termelés magasabb szintre való emelésével, valamint az állattenyésztésben a szarvasmarha-tenyésztés előnyben részesítésével is hozzájárulhatunk. Tömören fogalmazva ez anynyit jelent, hogy az erőtakarmányokkal a lehető legtakarékosabban kell gazdálkodnunk s csak annyit fogyaszthatunk, amennyi a rendelkezésünkre áll. Ezzel szemben maradéktalanul ki kell aknázni a tömegtakarmányok termelésében rejlő lehetőségeket. A tömegtakarmányok leghatékonyabban a szarvasmarhák által hasznosíthatók, elsősorban a tej- és hústermelés növelésére. E témakörrel kapcsolatban önkéntelenül felmerül a kérdés: vajon okultak-e a gazdaságok az elmúlt évek tapasztalataiból, s milyen intézkedésekhez folyamodtak a szarvasmarha-tenyésztés zavarmentes fejlesztését biztoszító takarmányalap létrehozása érdekében. Hogy konkrét példával támasszuk alá a megkérdőjelezet problémakört, Šipoš Emil elvtárshoz, a Gombai (Hubice) Állami Gazdaság igazgatójához azzal a kéréssel fordultunk, adjon tájékoztatást a gazdaság tömegtakarmány-termelésének problémáiról, jelenlegi helyzetéről és a fejlesztés lehetőségeiről. — Köztudott — mondotta —, hogy a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban is, ahol a szarvasmarhatenyésztés szlovákiai viszonylatban a legmagasabb szintet éri el, a szükséges takarmányalap megteremtése sokszor komoly gondot okozott, főleg a Csallóközben. Ha a takarmányozási problémákról beszélünk, akkor gazdaságunkban ez a kérdés fokozott mértékben kiéleződött. Szarvasmarhaállományunk sűrűsége messzemenően meghaladja a gazdaság talaj- és éghajlati adottságait. Száz hektár mezőgazdasági területre számítva nyolcvanhárom darab szarvasmarhát, ebből harminchárom darab tehenet tartunk. A szarvasmarha-tenyésztés dinamikus fejlesztése 1975-ben vette kezdetét s minden erőnket latba kellett vetni, hogy a termelés színvonalát nemcsak megtartsuk, hanem növeljük is. Az 1978—1979-es években a szarvasmarha-állományunk jelentősen bővült, erre pedig nem voltunk kellőképpen felkészülve. Nehézségeinket az 1978—79-es aszályos évek még hatványozták, úgy, hogy képtelenek voltunk a szükséges takarmánykészletet biztosítani. Természetesen a takarmánvhíány érezhetően kihatott a múlt évi termelésre s a tehenek hasznossága valamivel négyezer liter alá csökkent. Pedig az előbbi három esztendőben — a felsorolt nehézségek ellenére — a tejtermelés tehenenként! évi átlagát négyezer literen felül sikerült stabilizálni. Nem csoda, hogy a túlnyomóan homokos, sekély termőrétegű, vízáteresztő talajokon a nagy erőfeszítések árán is csak részben tudtuk biztosítani a szükséges takarmányalapot. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy a takarmánynövények termesztésében elmaradt volna a fejlődés. Hiszen tíz év alatt szinte száz százalékkal növeltük a hozamokat — egységnyi területről. Szénából például negyven mázsáról nyolcvan-kilencven mázsára növeltük a hektáronkénti terméshozamot. # Milyen tanulságokat vontak le az elmúlt évek nehézségeiből, s miben látják a takarmányalap növelésének és a szarvasmarha tenyésztés fejlesztésének további lehetőségeit? — Az elmúlt évek tapasztalatai világosan megmutatták, hogy adottságaink között mire vagyunk képesek, de egyben feltárták az eddig kellőképpen ki nem használt lehetőségeket is. Az idén első ízben sikerült a szántóföldi takarmánynövények részarányát az eddigi huszonhét-huszonnyolc százalékról harminc százalékra növelni. Teljes tudatában vagyunk annak, hogy a takarmánynövények termőterületének bővítésével nem számolhatunk, és a szükséges takarmánykésziet biztosításának egyetlen útját a hektárhozamok növelésében és a minőség szüntelen javításában, valamint a betakarítási és tartósítási veszteségek csökkentésében látjuk. E három fontos tényezőre és az elfogadott intézkedésekre épül gazdaságunk fejlesztési terve. Ezt Igyekszünk az egyes ágazatokért, részlegekért felelős vezetők és a dolgozók tudatába vinni. Gazdaságunk talajadottságai között öntözés nélkül nehezen boldogulnánk. Jelenleg szántóterületünk kilencven százaléka öntözhető. Az évek során a takarmánynövények termesztésében olyan öntözési rendszert sikerült kimunkálni, amelynek segítségével jelentősen csökkenthetjük a terméshozamok- évfátatonlcéntl ingadozását. Természetesen emellett fokozott í figyelmet szentelünk a megfelelő trágyázásnak és az agrotechnikának. Az idén a tömegtakarmányok termelési szerkezetén is változtatunk. Ugyanis a múltban kevés figyelmet szenteltünk a keverékek termesztésének. Ezért tavaly ősszel százharminc hektáron az Akela repcefajta, a rozs és a bükköny keverékét vetettük el. De szorgalmazzuk a tavaszi — főleg a gabona-hüvelyes — keverékek termesztését is. A keverékeket elsősorban zöldtakarmányozásra hasznosítjuk, ami megmarad, azt pedig szilázsoljuk. Ez lehetővé teszi, hogy az értékes tömegtakarmányok, de főleg a lucerna — amelyet a takarmányterület egyharmadán termesztjük — egész termését a téli takarmányozási időszakban hasznosítsuk. A zöldtakarmányozást — az egész tenyészidő folyamán — jól kiegészítik a kétszázharminc hektárnyi területű farm melletti intenzív legelők is, melyeken szakaszos legeltetést folytatunk. J ф Az ésszerű és gazdaságos takarmánygazdálkodás bemcsak a takarmánynövények termesztésén, termelési szerkezetén múlik, hanem a tartósítási technológiától és a takarmányok jó hasznosulásától is függ. — Gazdaságunkban fokozott gondot fordítunk a takarmányok tárolására, tartósítására és az állatok észszerű takarmányozására. Ehhez az összes feltételek, vagyis a technológiái berendezések biztosítottak. A vezetők kötelessége, hogy a takarmánynövények betakarításától kezdve a takarmányozásig felügyeljenek a veszteségek csökkentésére, valamint a kiváló minőség elérésére és megóvására. Szükséges megemlíteni, hogy az utóbbi években jelentős beruházásokat eszközöltünk az egyes állattartó telepek korszerűsítésére. Ennek keretében szilárdított silőgödröket építettünk és építünk valamennyi telepen. Ezáltal a takarmányok minőségi szilázsolása megoldódik. Ugyancsak az összes állattartó telepen központi takarmánykeverőket létesítünk. A már üzemelő takarmánykeverő központok nagyon jól beváltak. A takarmányok pontos receptúrák szerint készülnek, az állatok egyforma összetételű takarmányt kapnak, de ami a legfontosabb, jelentősen csökkentettük a takarmányozási veszteségeket. A szálas takarmányok tartósításánál előnyben részesítjük a természetes vagy a hideglevegős szárítást. Ezenkívül rendelkezésünkre áll egy MG-típusü szárítóberendezés és egy Harvestor rendszerű szenázstorony. Az istállók technológiai berendezésének korszerűsítése sem lényegtelen tényező. Hiszen az állatok kedvező tartási körülmények között sokkal jobban hasznosítják a takarmányokat. • Egy mezőgazdasági üzemben tetemes mennyiségű takarmányozásra alkalmas melléktermék gyűlik össze, melyek kihasználásával jói kiegészíthető a takarmánykészlet. 1-1 Gazdaságunkban a leveles répafej és a répaszelet egész mennyiségét szalmával vagy kukoricaszárral keverve szilázsoljük. A szalmát fontos takarmányként kezeljük, ezért nagy gondot fordítunk a begyűjtésére és tárolására. Sajnos, a kukoricaszár begyűjtéséhez hiányoznak a megfelelő gépi eszközök. Ennek ellenére — a saját műhelyünkben összeszerelt gépekkel — igyekszünk a kukoricaszárat is a lehető legnagyobb területről begyűjteni és hasznosítani. Befejezés előtt áll egy pogácsázó gépsor felszerelése, amely nagymértékben hozzájárul a szalma maximális hasznosításhoz, de nem utolsósorban a hízómarhák gazdaságos takarmányozásához is. A tehenek takarmányadagját moslékolással ízesítjük. A lét a saját szeszfőzdénkből visszamaradt törköly és szárítmány keverékéből állítjuk elő. # Hogyan készültek fel az idei zöldaratásra? i— A tömegtakarmányok begyűjtésének peremén szem előtt tartjuk távlati céljainkat. Ebben az ötéves tervidőszakban stabilizálni akarjuk a jelenlegi állományunkat, az évi tejtermelési átlagot pedig négyezerkétszáz literre szeretnénk növelni. Ezen túlmenően száz tehéntől számítva száz borjú elválasztását tűztük ki célul. E cél valóra váltásához a már megkezdett úton akarunk haladni, vagyis fokozott figyelmet szentelni a tömegtakarmány-alap bővítésének, a takarmányok hatékony hasznosításának, a rugalmas munkaszervezésnek, a munkafegyelem megszilárdításának és a technológiai berendezések szüntelen tökéletesítésének. A takarmánynövények begyűjtésére kellőiképpen felkészültünk. Azonban a takarmányalap biztosítására való felkészülés nemcsak a begyűjtés időszakára vonatkozik. Ezt egész évi feladatnak kell tekinteni valamennyi dolgozónak és vezetőnek egyaránt. Tehát az összes munkafolyamatban a technológiai fegyelem szigorú betartására helyezzük a fő hangsúlyt. Mindenkinek tudatosítania kell, hogy az eredményes szarvasmarha-tenyésztés egyik alapvető tényezője a bőséges és jó minőségű tömegfakarmány-alap. Beszélgetett: Kiamarcsik Mária Az öntözés a takarmánynövények termesztésében is fontos belterjesítő tényező Fotó: Valah A szálastakarmányok hektárhozamának alakulása nagy mértékbe« az idejében végzett és minimális veszteséggel járó begyűjtésen múlik Trágyázásról -a számok tiikríbeo A műtrágyák és a szerves trágyák napjainkban a növénytermesztésnek egyik alapvető belterjesítési tényezőjét alkotják. Míg a kisüzemi gazdaságokban a szerves trágya szolgálta a tápanyagok utánpótlását, addig a nagyüzemi mezőgazdasági termelésben egyre nagyobb mértékben a műtrágyát hasznosítják. Ezt tanúsítja a műtrágya-felhasználásnak évről évre növekvő üteme is. jelenleg Szlovákia átlagában egy hektár mezőgazdasági területre több mint kétszázötven kiló hatóanyagot használnak lel. Az Országos Statisztikai Hivatal Szlovákia valamennyi állami gazdaságában és kijelölt földművesszövetkezeteiben — az 1978—1979-es évekre vonatkozóan felmérést végzett a műtrágyák kihasználásának megállapítására. A felmérés nyomán megállapították, hogy mindkét szektorba» a szerves trágyázás részaránya bizonyos mértékben növekedett, azonban nem érte el a megkövetelt szintet. A vizsgált években az állami gazdaságok a szántóterületnek 13,9, a szövetkezetek pedig 14,4 százalékát trágyázták szerves trágyával. E tekintetben a legkedvezőbb helyzetet a nyugat-szlovákiai kerületben tapasztalták, ahol évente a termőterület tizennyolc százaléka részesült istállótrágyázásban, ami hozzávetőlegesen feleannyi, mint a közép- és a kelet-szlovákiai kerületben. Szlovákiai átlagban egy hektár területre megközelítőleg öt tonna szerves trágyát juttattak. A szövetkezetekben ez a mennyiség fél tonnával több volt. Kerületek szerint értékelve a legnagyobb mennyiségű szerves trágyát — azaz hektáronként hat tonnát — a nyugat-szlovákiai kerület gazdaságai szántották be a talajba. A másik két kerület gazdaságai e tekintetben jelentősen lemaradtak és megközelítőleg egyharmaddal kevesebb szerves trágyát használtak fel. A műtrágyák felhasználását illetően a szövetkezetekben sokkal kedvezőbb volt a helyzet, mint az állami gazdaságokban. A szövetkezeti szektorban a terület nyolcvankilenc, az állami gazdaságokban pedig nyolcvanöt százalékán végezték el a műtrágyázást. Szükséges megemlíteni, hogy bár a műtrágyázásban jelentős előrehaladás történt, mégsem sikerült elérnünk a csehországi színvonalat. Főleg a közép- és a kelet-szlovákiai kerület lemaradása miatt. Az állami gazdaságokban és a szövetkezetekben egyaránt a gabonafélék, a burgonya és az ipari növények egész termőterületén elvégezték a műtrágyázást. Az egyes növények istállótrágyázásában viszont bizonyos eltérések mutatkoztak a két szektor között. Míg az állami gazdaságokban nagyobb figyelmet szenteltek a burgonya istáilótrágyázásának, addig a szövetkezetekben nagyobb területen végezték el az ipari növények szerves trágyázását. Szlovákia viszonlatában legnagyobb mennyiségű műtrágyát a szőlőültetvényekben és a gyümölcsösökben alkalmazták. A kijuttatott tápanyagmenynyiség egy hektár területre számítva meghaladta a fél tonnát. A cukorrépa-, a burgonya- és a zöldségtermelésben négyszázharminc-ötszáz kilő, a gabonafélék alá pedig háromszáz-háromszázhúsz kiló hatóanyagot alkalmaztak. Sajnos, a legkisebb mennyiségű műtrágya a rétekre és a legelőkre került. Habár a trágyázás fontos belterjesftő tényező, mégis a hektárhozamok növelése az agrotechnikai beavatko* zások összességén múlik az előveteménytől kezdve, a minőségileg elvégi zett talajművelésen és a fajtaválaszi tékon keresztül egészen a betakarításig. Ezért nem lehet az egyes növények termesztésének sikerét vagy sikertelenségét csupán a felhasznált szerves- és műtrágyák mennyiségére vonatkoztatni, hanem figyelembe kell venni alkalmazásuk legmegfelelőbb módját és időpontját, valamint a többi agrotechnikai tényező betartását, A műtrágyák hatékony kihasználásának egyik fontos mutatója az egy kiló kijuttatott hatóanyagra jutó előállított termény mennyisége. Az ennek alapján végzett felmérések szerint 1979-ben a szövetkezetekben —« egységnyi hatóanyagra számítva —< hozzávetőlegesen tizenegy kilő gabonát, öt kiló hüvelyest, harminchárom kiló burgonyát, harmnichét kiló szántóföldi évelő takarmányt — szénában számítva, hetvennégy kiló cukorrépát, tizenkét kiló szőlőt, valamint a rétekről és a legelőkhől húsz kiló szénát termeltek. Az állami gazdaságokban az egységnyi hatóanyagra kevesebb termény jutott a termesztett növények többségénél. Csupán burgonyából és az olajosnövényekből termeltek többet. Nem kevéebé érdekes mutató a műtrágyák beszerzésére és kijuttatására forditott költségek, amelyek, a termelési összköltségek jelentős hányadát teszik ki. A jelek arra utalnak, hogy az egységnyi mezőgazdasági területre alkalmazott műtrágyák mennyisége lényegesen kisebb mértékben befolyásolja a költségek alakulását. E tekintetben döntő tényezőként szerepel a műtrágyák összetétele, koncentrációja, alkalmazásuk módja, valamint a területi adottságok. A kelet-szlovákiai kerület szövetkezeti szektorában — a hektáronkénti kétszáznegyven kiló hatóanyag felhasználása esetén — a műtrágyák felvásárlására és alkalmazására hozzávetőlegesen ezer koronát fordítottak. Ugyanakkor a nyugatszlovákiai kerületben, ahol hektáronként ötvennyolc kilóval több tápanyagot használtak fel, a költségek hasonlóan alakultak. Az egy kiló hatóanyag felvásárlására és kijuttatására fordított költségek az állami gazdaságokban 3 korona 79 fillér, a szövetkezetekben pedig 3 korona 90 fillér körüliek voltak. A felsorolt adatok arra utalnak, hogy a műtrágyák alkalmazásának hatékonysága elmaradt a várt szinttől. Ahhoz, hogy növeljük hatékonyságukat, feltétlenül bővíteni kell a szerves trágyázás területét. Hiszen ezáltal nemcsak a műtrágyák hasznosítási fokát növelhetjük, hanem jelentős mértékben javíthatjuk a tala| szerkezetét és vízgazdálkodását is. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a savanyú talajok feljavítását sem, elsősorban a rendszeres talajmeszezéssel. Sajnos a savanyú talajok részaránya egyre nagyobb, főleg a fokozódó nitrogéntrágyázás következtében. Emellett fokozott figyelmet kell szentelni a mikroelemek alkalmazásának is. A műtrágyázásra fordított jelentős költségek csökkentésére több lehetőség áll rendelkezésünkre. Ezek elsősorban a mű- és a szerves trágyák megfeleő tárolásában, az optimális adagok meghatározásában és a legjobb alkalmazási módszerek kiválasztásában rejlenek. Štefan Kocian agrármérnök
