Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-16 / 20. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES 1981. május 1B, A párt vezette falvainkat a haladás útján (Folytatás az 1. oldalról) radott agrárfüggeléke volt a burzsuá Csehszlovákiának. Hazánk jelenleg fejlett ipari állam, korszerű mezőgazdasággal, melyben alapvetően megváltozott a falusi ember élete, életkörülményei és szociális biztonsága. Oj arculata van a falunak, a szövetkezeti dolgozók háztartásai, a kor követelményeinek megfelelően, korszerűen vannak felszerelve. A mezőgazdaság és a falu elmaradottsága már a vissza nem térő múlté. Az elért eredmények a CSKP politikájának helyességét igazolják, s a marxista-lenninista eszmék erejét bizonyítják; a munkásosztály, a parasztság, a szocialista értelmiség és nemzeteink egységéről, valamint internacionalista kapcsolataink helyességéről tanúskodnak. Pártunk politikájának harcos irányvonala megmutatkozott fejlődésünk minden szakaszában s igazolódik a jelenlegi és a jövőbeli feladatok konfrontálásában is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rendben van, hogy semmi problémánk nincs. A szocializmus építése, főleg a fejlett szocialista társadalom építésének jelenlegi szakasza, nagyon igényes és bonyolult folyamat, melyet belső és külső körülmények, objektív és szubjektív tényezők gátolnak. Ez érvényes a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra is. Az elért eredményekért mezőgazdaságunk össztársadalmi elismerésben részesült. Külön elismerést érdemelnek az egyes járásokban, üzemekben elért kiváló eredmények. A hiányosságokat illetően — főleg a tömegtakarmányok, a cukorrépa, a burgonya termesztése és a szarvasmarha-tenyésztés terén — bíráló szavak hangzottak el a CSKP XVI. kongresszusán. Akik ezen a szakaszon dolgoznak, jól tudják, hogy hol van a hiba, hol észlelhetők leggyakrabban hiányosságok. A XVI. pártkongresszus határozatai iránytűként szolgálnak az igényes feladatok megvalósításához vezető úton. Célunk a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés intenzitásának fokozása, a hozzáférhető tartalékok feltárása, a tudományos és kutatási alap eredményeinek a kihasználása. Ezen a téren már sok jó tapasztalatot szereztünk, gyarapodott a munkában élenjáró kollektívák száma, s bátran támaszkodhatunk élenjáró dolgozóink kezdeményezőkészségére és alkotókedvére. A XVI. kongresszus feladatainak teljesítésével köszönthetjük legméltóbban Csehszlovákia Kommunista Pártja megaalakításának évfordulóját, melynek politikáját becsületes, elkötelezett munkával támogatjuk a jövőben is. Továbbra is derekas helytállást! Hazánk dolgozó népe felszabadítónk, a hős szovjet nép és dicső hadserege iránti hála és a fejlett szocialista társadalom építésének jegyében ünnepelte meg felszabadulásunk 36. évfordulóját. Népünk soha sem felejti el 1945 tavaszának emlékezetes légkörét, a nemzeti felszabadító mozgalomnak a cseh népi felkelésben való kicsúcsosodását sem. A történelmi jelentőségű májusi napok emlé-Ünnepi beszédet Josef Korčák, a CSSZK kormányának elnöke tartotta. Az ünnepi gyűlést jubileumi kulturális műsor követte. Bratislavában is méltó keretek között emlékeztek meg hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 36. évfordulójáról. Bratislava és a nyugat-szlovákiai kerület dolgozóinak és ifjúságának ünnepi gyűlése a Szlovák Filharmónia hangversenytermében volt megtartva. Jelen Élő üzenet ke, mint élő üzenet — elválaszthatatlan a hős szovjet nép iránti örök hálától. Az évforduló alkalmából hazánk fővárosában, Prágában és az SZSZK fővárosában, Bratislavában, községekben és városokban ünnepi gyűléseket tartottak. Prágában a Smetana Színház, mint az esemény színhelye, méltó díszben fogadta a résztvevőket. Az ünnepi gyűlésen, amelyet a CSKP Központi Bizottsága, a CSKP Prágai Városi Bizottsága, a CSSZSZK és a CSSZK Nemzeti Frontja, valamint a szövetségi kormány és a cseh kormány rendezett, részt vett Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, valamint pártunk és államunk további vezetői. voltak az SZLKP KB Elnökségének tagjai Jozef Lenárt, a CSKP KB elnökségi tagjának, az SZLKP KB első titkárának vezetésével, valamint a szlovákiai központi szervek vezető dolgozói. A rendezvényen Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB titkára mondott ünnepi beszédet. A csehszlovák nép nemzeti felszabadító harcának kirsúcsosodása és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása 36. évfodulója alkal mából Prágában, az otšanyi temetőben, a szovjet hadsereg központi temetkező helyén, valamint Bratislavában, a Slavinon kegyeletes koszorúzási ünnepséget tartottak. Marx Károly Aranyeremmel tüntették ki Gustáv Husák elvtársat A SZOVJET TUDOMÁNYOS AKADÉMIA LEGMAGASABB KITÜNTETÉSE Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének, я csehszlovák és nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő személyiségének a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Elnöksége odaítélte az 1981. évi Marx Károly Aranyérmet. A Marx Károly Aranyérem a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának legmagasabb kitüntetése, és azt a társadalomtudományok terén elért kiváló eredményekért adományozzák. Gustáv Husák a marxistaleninista elmélet időszerű kérdéseit elemző számos értékes munka szerzője. Műveiben megvilágítja a CSKP KB-nak a párt vezető szerepe megszilárdítására, hazánkban a szocializmus továbbfejlesztésére, a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országaival fenntartott barátság és együttműködés elmélyítésére, a proletár internacionalizmus alapelveinek következetes megvalósítására irányuló sokoldalú tevékenységét — szögezi le a Marx Károly Aranyérem odaítélésére vonatkozó hivatalos jelentés. Gustáv Husák műveiben részletesen elemzi a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetközi fontosságú történelmi tapasztalatait, valamint a fejlett szocializmus világmozgalomra és a marxista-leninista eszmék hazánkban aratott győzelmére gyakorolt hatását. Gustáv Husák elméleti műveiben rendkívül fontos helyet foglal el a világ forradalmi átépítésére, a demokráciáért, a társadalmi haladásért és a népek biztonságáért vívót harcra vonatkozó lenini tanításnak s világformáló szerepének magyarázata. I (Folytatás az 1. oldalról) sort, a vetőmagot és egyebeket az IKR-től kapták s ugyanez a vállalat szaktanáccsal is ellátja a körzet mezőgazdaságát, hogy minél jobb terméseredményt érhessenek el szemes kukoricából. Járási méretben a legnagyobb kukoricatermesztő gazdaságok között említhetjük a vágselylyei, a sókszelőcei és a hidaskürti (Mostová) szövetkezetei. Ezek mindegyike ezer hektáron termeli a szemes kukoricát. A Járás Idén elegendő vegyszert kapott a gabonákban elhatalmasodó gyomok irtására, azonban a kelleténél jóval kevesebb speciális gyomirtó szer áll rendelkezésükre az egyszikű gyomok megfékezésére. Sok gondot okoz a herefélék, a gyümölcsösök, a szőlőültetvények és a fűszerpaprika gyomtalanítása is, mert kevés a speciális szerkészitmény s emiatt kézierővel kell beavatkozni, ami nagy mértékben növeli a költségeket. Az említett okból a herefélék túlságosan elgyomosodtak, a gyom elnyomja a fő növényt s ezért sok heretábla kiszántásra van ítélve. A cukorrépát több mint 5000 hektáron, a búzavetéseknek pedig 40 százalékát növekedésszabályzóval kezelik, hogy lényegesen javuljon a termés minősége. Járási méretben takarmánynövényeket a szántóterület közel huszonnégy százalékán termesztenek. A 9800 hektár lucerna begyűjtésére alaposan felkészültek. A jmi dolgozói gazdaságonként testületileg felmérték a helyzetet, ellenőrizték a begyűjtőgépek és az emberek felkészültségét, hogy tökéletes lehessen a takarmányok tárolása és hasznosítása. Ahol fogyatékosságokat észleltek, ott intézkedéseket tettek a hibák kiküszöbölésére. A lucernatermés többségéből szénát és szenázst készítenek s ezzel jelentős mennyiségű energiát takarítanak meg. Természetesen az is számításba jön, hogy hagyományos módon is elérhető a kiváló beltartalmi minőség. Csak annyi takarmánylisztet készítenek, amennyivel fedezhetik a tervben meghatározott állami takarmányalap szükségleteit, de itt is törekedni fognak az energiahordozók takarékos felhasználására. A járásban elfogadott alapelv, hogy a meleglevegős szárítókba csak szársértővel kezelt, vagyis napon előszárított szecskázott lucerna kerülheti Az őszi keverékek betakarítása és zölden való etetése már folyamatban van. A takarmányok begyűjtési, illetve szállítási veszteségeit a pótkocsikra szerelt oldalmagasitókkal akadályozzák meg. Feltételezhető, hogy a gazdaságok mindegyikében magától értetődő a jó módszernek az érvényesítése. Szántóföldi intenzív legelőket a tehenek részére 900 hektáron létesítettek. Ezen a téren az élenjárók között említhető a nagyfödémesi (Veiké Üfany) szövetkezet, ahol nyolcszáz tehénnek létesítettek szántóföldi legelőt. Eltervezték azonban, hogy a fő növények begyűjtése után mintegy négyezer hektáron közteseket vetnek, hogy ezzel gyarapíthassák a takarmányalapot. A járás szántóterületéből 26 ezer hektár öntözhető. Az öntözés haszna a természetes csapadékban Ínséges években már megmutatkozott, ezért a gazdaságok többsége az öntözési lehetőségek optimális kihasználására törekszik. Ezek között említhető a íoporüai, a galántai, a vágsellyei és több más szövetkezet. Ezzel szemben a Veľký Grob-i gazdaság munakerő, vagyis állandó öntözési csoport hiánya miatt csak részben használja ki az öntözőberendezéseket, így nem csoda, ha csak rész^ eredmények elérésére képes. Áprilisban ugyanis nagy szükség volt az öntözésre, mert járási méretben a csapadék deficit több mint harminc .milliméter volt. Szükséges, hogy a második fordulóban is hasonlóan jól szervezzék a tavaszi munkákat, mint az első fordulóban, a gazdaságokban továbbra is használják ki a minőségi munka ösztönzőit, a prémiumot, hogy lehetőség nyíljon a tervezett hozamok elérésére és túlszárnyalására, a termények beltartalmi jő minőségének az állandósítására. HOKSZA ISTVÁN POLITIZÁLÓ FIATALOK Sokan csak felületesen ismerik a fiatalokat. Ezért a külsőségek szerint hajlamosak megítélni a tizen- és huszonéveseket. Pedig ezek jórésze a munkában, mindennapi életben becsületesen helytáll, élénken érdeklődik a hazai és a világesemények iránt. Politizálnak-e a fiatalok? — ezzel a kérdéssel fordultunk Корка Miklóshoz, a SZISZ Tőketerebesi (TrebiSov) Járási Bizottságának elnökéhez. — Hadd válaszoljak rá egy kérdéssel: meglehet-e egy SZISZ-tag politizálás nélkül? Tudom, nem egyformák a fiatalok. A SZISZ-tagság azonban már bizonyos fokú politizálást jelent. Járásunkban iközel kilencezer SZISZ- tagot tartunk nyilván. A fiatalokat általában érdekli a napi politika, most a pártkongresszus előtt különösen nagy az érdeklődés a politikai történés iránt. Ez tapasztalható a taggyűléseken. Érzik, hogy szó lesz mindenkiről, róluk fiatalokról is. A társadalmi munkában való részvételt is politikai munikaként kezelik. Munkájukkal nemcsak környezetükre hatnak, hanem közben szemléletük is fejlődik. Természetesen kellő irányítás mellett. Évek óta jól szervezettek az ifjúsági táborok, részvevőik jő munkát végeznek. S ez is politikai munka a javából. — Mit tehet az alapszervezet a politikai nevelésben? — Járásunkban 328 SZISZ-aiapszervezet működik. Tevékenységük igen fontos része a személyenkénti vállalások teljesítésének figyelemmel kísérése é^ számonkérés Ahol a szervezet összhangot teremt, a fiatalok magukévá tesznek minden mozgalmat. Ott jó közösség alakul ki. A mi feladatunk e politikai munka irányítása. Az alapszervezetekben most behatóan foglalkoznak a pártkongresszus előtti közgazdasági propaganda és agitáció tartalmával. — Hogyan folyik a fiatalok politikai nevelése? — Az alapszervezetekben alapfokon történik a politikai oktatás, a járási pártbizottság mellett közép- és felső■■■■■■■■■■■ fokű oktatás folyik. A tématerv évről évre változik. Évente harminc fiatal végzi a járási bizottság marxizmuslenínizmus esti egyetemét. Rendszere^ sen rendezünk rövid politikai tanfolyamokat is. Ezek is mindenképpen segítik a politikai munkát. — Általában politizálásnak tekinthető-e a munka is? — Igen, ez a politikai érettség másik oldala. A fiatalok jócskán kivették részüket az eddigi eredmények eléréséből. Társadalmi munkában segítettek a Nemzeti Front választás! programjainak teljesítésében,a mezőgazdasági csúcsmunkákban, a környezetszépftésben, az üzemekben a munkakörülmények javításában. Ma már 56 ifjúsági szocialista brigád áll versenyben járásunk üzemeiben. A mezőgazdasági üzemek 12 SZISZ-alapszervezetében példásan helytállnak a fiatalok. A közelgő pártkongresszus tiszteletére 23 alapszervezet egymillió korona értékű felajánlást tett. A vállalási mozgalom még folyik. E statisztikán túl is a fiatalok érzik, hogy ftk a holnap nemzedéke. At kell venniük a stafétabotot az idősebb nemzedéktől, hogy folytassák munkáját. ILLÉS BERTALAN A Szlovák Szocialista Köztársaság Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Minisztériumának növénytermesztést irányitő bizottsága fontos tanácskozást tartott az elmúlt héten. A bizottság ülésén — öntsünk tiszta vizet a pohárba alapon — véglegesen megegyeztek a minisztérium szétfrása alapján az egyes növényfajták termesztésében a kerületi mezőgazdasági igazgatóságok képviselőivel, vagyis esetenként kisebb-nagyobb módosítások történtek. Németh Jenő miniszterhelyettes — a bizottság elnöke — hangsúlyozta, milyen nagy jelentősége van a tervezett vetésterület pontos betartásának a lakosság és az élelmiszeripar ellátása szempontjából. A növénytermesztési osztály igazgatója, Vendelín Péter mélyen elemezte a tavaszi munkák menetét, a gépesítés helyzetét, és a szálas takarmányok betakarításának gondos előkészítését. A kedvező márciust rapszódikus április követte — állapította meg az igazgató. A szokatlanul hideg, száraz időben nem fejlődtek egyenletesen a kultúrák. A búzavetések növekedése általában kielégítő, de nem mondhatjuk el ugyanezt a repcéről, amely előreláthatólag nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Legrosszabb a helyzet a közép-szlovákiai kerületben, főleg a nagykürtösi (Vefký Krtíi), a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásokban, de másutt is ki kell szántani a fontos ipari növény egy részét. Viszont ez csak abban az esetben történhet meg, ha a mezőgazdasági minisztérium erre a célra felállított bizottsága jóváhagyja. Sürgős szervezési és technikai intézkedésekre van szükség, hogy a kiszántott területek mielőbb be legyenek vetve, főleg napraforgóval és hüvelyesekkel. A kelet-szlovákiai kerületben jelentős mennyiségű búza kiszántására is sor kerül, s ezeket mielőbb be kell vetni más kultúrával. Keleten az árvizek és a kedvezőtlen őszi időjárás miatt nem tudták a tervezett őszieket elvetni, s ezt is tavasziakkal kell pótolni. Sajnos a talaj előkészítése a szemes és silókukorica alá lelassult, Megkezdődik a nagy szárazság miatt. Az ország jelentős részén sújtott az aszály és ebből kifolyólag csak a korai árpa fejlődése kielégítő. Annak ellenére,, hogy kevés volt az eső, a mezőgazdasági üzemek ott sem használták ki az öntözőberendezéseket, ahol megvan rá a lehetőség. A cukorrépa általában jól előkészített talajba került, de a kitűzött tervfeladatokhoz viszonyítva van bizonyos lemaradás, főleg a nyugat-szlovákiai kerületben szükséges bevetni a hiányzó területeket. A minisztérium e fontos ipari növényből igényes tervfeladatot tűzött ki, de számolt azzal a sokéves tapasztalattal, hogy minden igyekezet mellett sem kel jól mindenütt a répa s ennek következtében ki kell szántani. Az idén különös gondot fordítanak a hüvelyesek és az olajos növények vetésére. A hároméves átlaghoz viszonyítva javult a helyzet és a tervezett területeken a vetést rövidesen befejezik. örvendetesen gyorsan földbe került a burgonya ültetőanyaga s többet ültettek, mint az utóbbi években, Például a nyugat-szlovákiai kerületben több mint kétszáz hektárral ültettek többet a tervezettnél. A szemes és a silókukorica vetése jó ütemben halad s csak a ország keleti részében van nagyobb lemaradás: a nehéz talajelőkészítés miatt. a zöHaratás A közeli hetekben a legfontosabb tennivalók közé tartozik az évelő takarmányok és a fű betakarítása. A szokatlanul hideg április „megtörte“ a lucernát és ezért már nehezen fejlődik. Ha az első kaszálás kisebb tömeget is ad, a második és a további érdekében hozzá kell látni a betakarításhoz. Ebből a szempontból nagyon fontos a gépek, szállítóeszközök sürgős megjavítása és a jő munkaszervezés. Bár van bizonyos alkatrészhiány, de valamit javult a helyzet a múlt évhez viszonyítva. Nagyon ügyelni kell a kaszálásnál s főleg a szárításnál a veszteség csökkentésére. A takarmány tartósításánál leggazdaságosabb a hideglevegős szárítás, s ezt minden mezőgazdasági üzemben alkalmazni kellene. Nagyon fontos a silózás és a szenázsolás, illetve az, hogy a lehető legrövidebb időn belül végezzék el. jobb szervezéssel több erőt szükséges mozgósítani a fontos tárolási munka elvégzéséhez, hogy kiváló minőségű takarmányt készítsenek a gazdasági állatok részére. A legelők gazdaságos kihasználása még mindig nem kielégítő. Márpedig ez a legolcsóbb takarmányozási módszer s mégis az egyes mezőgazdasági üzemek hegyi legelőin kint veszik a fű. Tavaly már gondosabban szervezték az útmenti árkok és a ki nem használt területek kaszálását. Ennek ellenére mégis sok fű veszett kárba. Ezért a közeli hetekben még jobb szervező munkára lesz szükség a mezőgazdasági üzemek és a nemzeti bizottságok részéről. A közelgő választások előtt kiváló lehetőség adódik a társadalmi szervezetek és a lakosság mozgósítására, a mezőgazdasági területeken levő fű betakarítására. A társadalmi összefogást időben kellene szervezni, nem akkor kapkodni főhöz-fához, amikor már elvénült a fű s nem lehet belőle jó minőségű széna. A takarmány betakarításánál a jó előkészített gépek mellett nagyon fontos, hogy a növénytermesztési és állattenyésztési részlegek vezetői öszszehangolják az egyik részleg keresletét és a másik kínálatát. Szükség esetén az állattenyésztésben dolgozók a szabadidőben segítsék e fontos munka elvégzését. Lényegében az anyagi érdekeltség ésszerű alkalmazása jelentősen meggyorsíthatja a munkák ütemét, s az alaposan átgondolt ösztönzés nagyban elősegítheti a jő minőségű takarmány szakszerű tárolását. —tt— «■Ш1НИИ1М1И»НН|ЧШ»МШ1|Ц»|И«1ВДиЧН"ЧИМИИЧЦНН1И1ИИНИЩИ1ИШ1ЦИИ1—И«И1ИЦ1Ч.Ч..Ч1||