Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-09 / 19. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 12 kulcskérdései Az SZSZK kongresszusának határozata többek között hangoztatta: „Az eddiginél sokkal aktívabban kell mozgósítani a mezőgazdasági termelés belterjesítésáre irányuló belső tartalékokat, főleg a progresszív, nagyhozamú fajtákat, a takarmánynövények hektárhozamának növelését az összes, de különösképpen a hegyvidéki és a hegyaljai körzetekben, továbbá a betakarítási veszteségek minimálizálását, a takarmányok tartósításának és tárolásának javítását, a takarmányfélék, de főleg az erőtakarmányok hasznosításának ésszerűsítését és a nagy termelőképességü állatfajtákat“. Miért szükséges a takarmányozás és az ezzel kapcsolatos problémakörrel behatóan foglalkozni? Vagyis pontosabban azzal a döntő jelentőségű kérdéssel, hogy meddig is folytathatjuk a mezőgazdasági termelésnek azt a fejlesztési irányát, amely az értékes gabona takarmányozásán, vagyis állati eredetű termékké való átalakításán alapszik? Ez a kérdés nemcsak hazánkban, hanem világviszonylatban Is felvetődik.: A FAO, az ENSZ nemzetközi élelmezésügy szervezete a gabonafelhasználással kapcsolatban már a hetvenes évek elején rámutatott az élelmiszerek és a takarmányok közötti konkurencia reális problémájára. E problémakör világviszonylatú szociális vonatkozásáról akkor kapunk világos képet, ha figyelembe veszszük — egyes országok szerint — az egy lakosra jutó gabonafogyasztást, valamint annak hasznosítását és eloszlását a közvetlen emberi táplálkozás és az állatok takarmányozása között. A fejlődő országokban egy lakosra évente hozzávetőlegesen kétszázhuszonöt kiló gabona jut. Ennek túlnyomó részét közvetlenül táplálkozásra hasznosítják. A másik oldalon, a fejlett országokban — például Kanadában és az USA-ban — az egy főre eső gabonafogyasztás meghaladja az ezer kilót. Ebből a mennyiségből azonban közvetlen táplálkozásra csupán hatvan kilót fogyasztanak, a többit az állatokkal etetik fel hús-, tej- és tojástermelésre. A BELSŐ FORRÁSOK KIAKNAZASA Az élelmiszerszükséglet világviszonylatban növekvő tendenciájának következtében az élelmiszerek egyre fontosabb árucikké váltak a külkereskedelmi forgalomban. A hetvenes évektől kezdve a mezőgazdasági termékek kiviteli ára fokozatosan növekszik. Ezzel szorosan összefügg a gabonafélék és az összes takarmányadalékanyagok rohamos áremelkedése is, ami közvetlenül befolyásolja hazánk gazdaságpolitikáját. Az évről évre nagyobb arányú hús-, tej- és tojásfogyasztás fokozott követelményeket támaszt a takarmányfélék menynyiségével és minőségével szemben. Főleg a belterjes baromfi- és sertéstartás egyre több iparilag előállított keveréktakarmányt Igényel. De általában az állattenyésztés nagyüzemi, belterjes formái kizárólag a növényi és állati eredetű fehérje-koncentrátumok takarmányozására épülnek. Az elmúlt évtizedben azonban ezeknek az ára többszörösére növekedett, ez korlátozza behozataluk további fokozását, ami a saját lehetőségek és források hasznosítására kényszerít bennünket. Felméréseink szerint az utóbbi években a takarmányalap száraz anyagában a nitrogéntartalmú anyagok részaránya tizenhárom-tizennégy százalék között ingadozik. Azonban az állattenyésztés jelenlegi szintje hozzávetőlegesen tizenöt-tizenhat százalékos részarányt követel. De a tervezett hasznosság eléréséhez még ennél is nagyobb mennyiségű nitrogéntartalmú anyag szükséges. A rendelkezésünkre álló takarmányfélék fehérjetartalma meglehetősen Ingadozik, s gyakran nem felel meg a megkövetelt koncentrációnak. Közgazdasági szempontbó) okvetlenül szükséges, hogy mezőgazdaságunk keresse az utat és tárja fel a lehetőségeket a tömegtakarmányok termelésének növelésére, minőségük javítására, amely főleg a nitrogéntartalmú anyagok részarányának növelésében és emészthetőségük fokozásában tükröződik vissza. A közgazdasági elemzésekből kiderül, hogy a tej- és marhahús termelési költségének szerkezetében a takarmányozási költségek ötvenöt-hatvan százalékos arányban részesednek. Abszolút értékben kifejezve ez annyit jelent, hogy egy liter tej kitermelésére egy korona negyven fiiér és egy korona hatvan fillér, a hízőmarháknál pedig minden egyes kiló súlygyarapodásra hat-nyolc korona értékű takarmányt fordítunk. A tömegtakarmányok gyenge minőségére utal például az a tény, hogy az egyedenkénti évi háromezer literes tejtermelési átlag eléréséhez évente nyolcszáz—ezer kiló erőtakarmányt fogyasztunk. A tömegtakarmányok minőségének fokozásával ezt a mennyiséget egyharmadával, sőt a felére is csökkenthetnénk. Ez pedig messzemenő előrehaladást jelentene a gabonanemüekből célul tűzött önellátottság eléréséhez. A GABONAPROGRAM KOMPLEX KÉRDÉS Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy az önellátottság kérdésének megoldását hazánkban csakis komplex keretek között lehet értelmezni, a nagyhozamú és magas fehérjetartalmú gabonafajták nemesítésétől kezdve, a gabonaprogram megvalósításén keresztül egészen az állati eredetű hulladékok hasznosításáig és a környezetvédelemig. Ha gátat akarunk vetni az erőtakarmányok behozatalának további fokozására, a behozatal jelenlegi szintjét stabilizálni vagy esetleg csökkenteni akarjuk, akkor a takarmányipar fehérjeszükségletét csakis saját erőnkből kell megoldanunk. Ehhez pedig elsősorban csökkenteni kell a gabona felhasználását az állatok takarmányozásában. Ez azért is szükséges, mert energetikai szempontból a szemesek hússá való átalakulásénak hatékonysági foka igen alacsony. Ahhoz, hogy marhahús formájában egy egységnyi energiát termeljünk, legalább hét egységnyi energiát kell felhasználnunk növényi eredetű takarmányok formájában a legeltetés esetében, tíz egységnyi energiát pedig lstállós takarmányozásnál. Az agrokomplexum önellátottságénak mértéke a gabonatermelésben és az állattenyésztésben elért sikerek ellenőre nem növekszik az elvárt ütemben. Ennek egyik oka az erőtakarmányok behozatalán való függőségünkben, valamint az egyes hagyományos termények — elsősorban a cukor és a maláta >— kivitelének csökkenésében rejlik. Az egyenlőtlen fejlődést bizonyos mértékben az úgynevezett „gabonaprogramra“ való egyoldalú orientálódás eredményezte, amelynek következtében elmaradt a jó minőségű tömegtakarmányok termelésének fejlesztése, de a növényi és állati eredetű fehérjék potenciális forrásainak kihasználása Is. Pártunk mezőgazdasági politikája előtérbe helyezte a szarvasmarhatenyésztés korszerűsítését, szoros öszszefüggésben a takarmányalap fejlesztésvei. Az állattenyésztésben kitűzött feladatok megvalósítása szükségessé teszt a tömegtakarmányok termelésének fokozását. Ez a rétek és legelők esetében feltételezi a hektáronkénti terméshozam megduplázását, a szántóföldi takarmányterraesztésben a jelenlegi ötvenegy mázsás átlaghozam növelését hetven, távlatilag pedig a száz mázsás terméshozam elérését hektáronként, száraz anyagban számítva. A hústermelés fokozására még több lehetőség kínálkozik, például a juhtenyésztés fejlesztésével, főleg a hegyaljai és a hegyvidéki körzetekben. Hiszen Szlovákiában a juhtenyésztés nagy hagyományokra tekint vissza. Sajnos, az állattenyésztésnek ez a jelentős ágazata az utóbbi években visszaesett. Száz évvel ezelőtt Szlovákiában hárommillió juhot tartattak nyilván, napjainkban állományuk hatszázezer darab. Pedig egy nagyon igénytelen és többhasznú gazdasági állatról van szó, melynek tenyésztésével gyapjút, tejet és húst nyerhetünk. Az állati eredetű fehérjék termelésének mérlegelése és a kevésbé értékes takarmányfélék hasznosítása szempontjából nem lehet figyelmen kívül hagyni a kistermelőket sem, főleg a nyúlhús-termelés tekintetében. A TUDOMÄNYOS-M0SZAKI VÍVMÁNYOK ÉRVÉNYESÍTÉSE A növénytermesztés és az állattenyésztés közötti feszültség enyhítése érdekében a tudományos-műszaki haladás hatékonyságának fokozására kell törekedni a mezőgazdasági termelésben is. Érinti ez elsősorban a növényfélék termőképességét és az állatok genetikai adottságát. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném mindazokat a lehetőségeket, amelyek a fehérjeprogram megvalósításában s ezzel párhuzamosan az önellátottság fokozáséban tárhatók fel a gabonafélék és egyéb gazdasági növények nemesítésében a nagy fehérjetartalomra, és annak kedvezőbb összetételére. E tekintetben a gabonafélék mellett fokozott figyelmet érdemelnek a hüvelyesek, elsősorban a borsó és a lőbab. Az élelmiszeripar technológiai fejlődésének fokozott mértékben hozzá kell járulnia az állati eredetű fehérjetakarmányok termelésének stabilizálódásához, mindenekelőtt az összes hasznosítható hulladékok felhasználásával. Nem kevésbé fontos tényezővé válhat az önellátottság kérdésének megoldásában a takarmányél^sztő gyártásának bővítése és a lizln iparszerű gyártása is. Végezetül még egyszer hangsúlyozni szeretném a tudományosan megalapozott, komplex és rendszerszerű hozzáállás szükségszerűségét az élelmiszerekkel való önellátottság kérdésének megoldásában, valamint ennek egyik alapvető részletkérdésének, a hazai források hatékony kihasználásának a megvalósításában. Az az irányzat, amelyet pártunk mezőgazdasági politikájának távlati fejlesztési programja tűzött ki célul, jelentősen kihat a mezőgazdaság termelési-gazdasági szerkezetére. Természetesen • program megvalósítása a társadalmi tudat szemléleti változását teszi szükségessé az egész agrokomplexumban. Prof. Ing. Michal Kováč, DrSc., a nitrát Mezőgazdasági Főiskola rektora (Nové slovo, 1981/15) ACSKP XVI. kongresszusán jóváhagyott dokumentumokból világosan kitűnik, hogy pártunk gazdaságpolitikája továbbra is a lakosság életszínvonalának fokozására és az élelmiszerekkel való önellátottság növelésére orientálódik. Ebben a folyamatban kiemelkedő szerep hárul a mezőgazdasági termelésre. A célul tűzött feladatok annál is igényesebbek, mert a gazdaságosság és hatékonyság elvének érvényesítésével a termelés fejlesztési ütemét, a nagyobb mennyiségű és jobb minőségű termény előállítását lényegesen kisebb energia- és anyagfordítással kell elérnünk. Az állattenyésztés szakaszán fontos követelménnyé vált az erőtakarmányok felhasználásának jelentős csökkentése. Ez pedig mind az állattenyésztés, mind a növénytermesztés szerkezetében bizonyos módosítások létrehozását teszi szükségessé. Az állattenyésztésben a szarvasmarha-tenyésztés dinamikus fejlesztése kerül a figyelem homlokterébe. A többi gazdasági állatok tenyésztése a rendelkezésre álló erötakarmányok függvényében fejlődik. Ez alapvető elvek már oz idei tervfeladatokban is kifejezésre jutnak. így például a komáromi (Komárno) járás mezőgazdasági dolgozóinak az idén — a múlt évi tervfeladatokhoz viszonyítva — kétmillió százezer literrel több tejet és ötszáz tonnával több marhahúst kell értékesíteniük. Ezzel szemben a sertéshús áruforgalmazási terve háromszáz tonnával csökken. A feladatok valóban igényesek a valamennyi gazdaság részéről fokozott igyekezetét követelnek mindazon lehetőségek maradéktalan kiaknázására, amelyek a szarvasmarha-tenyésztés, de főleg a tehenészet gyors ütemű fejlesztését teszik lehetővé. De nézzük meg közelebbről, hogy a járás gazdaságai hogyan akarják megteremteni a szükséges feltételeket a merész célok megvalósítására, s milyen eredményeket értek el az év első hónapjaiban. A számokból kiderül, hogy az első negyedévben a hús eladási tervét — járási méretben — jóval túlteljesítették. A tejtermelésben azonban lemaradás mutatkozik. Habár a múlt év valóságához viszonyítva kétszázhatvanezer literrel több tejet adtak a közellátásnak, az előirányzott eladási tervet csak kilencvennyolc százalékra sikerült teljesíteniük. A járási mezőgazdosági igazgatósághoz tartozó huszonhat mezőgazdasági üzem közül tizenkét gazdaság a tej eladási időtervét nem teljesítette. A legnagyobb lemaradás a hetényi (Chotín), az alsópéteri (Dolný Peter) és a тоesti (Moöa) szövetkezetben tapasztalható. Ha figyelembe vesszük az egyes gazdaságok tehenészetében elért 19B1. május Я. hasznosságot, akkor világosan kidomborodnak az eredmények közötti aránytalanságok. Míg a járás élenjáró tejtermelő gazdaságaiban, mint például a búcsi (Búé), a nemesócsai (Zemianska Olöaj vagy a naszvadi (Nesvady) szövetkezetben tiezengy-tizenkét literen felült fejési átlagot értek el, addig a lemaradozó gazdaságokban hét liter körüli volt. Igaz, egyes esetekben a lemaradás szubjektív okokkal is indokolható. Többek között nem minden gazdaságban valósították meg a tehenek haszonkeresztezését. Azonban Mikuláš Lehotský agrármérnök, a jmi állattenyésztési főágazatvezetőjének szavaiból kiderült, hogy az esetek többségében a gyenge hasznosságot az elégtelen takarmányalap, az álacsony színvonalú tenyésztői munka, a nem megfelelő borjú- ás Uszőnevelés, vagyis röviden fogalmazva: a felelőtlenül végzett munka eredményezte. Hasonló helyzettel találkozunk a hízómorhák hasznossága esetében is. A legjobb eredményeket elérő gazdaságok —< Így a búcsi, a bátorkeszi (Vojnice) és az izsai (Iža) szövetkezet — egy kilogrammon felüli napi súlygyarapodási átlaggal dicsekedhetnek. De akadnak olyan gazdaságok is, ahol a hizékonyság átlaga hatvan-hetven degakramm körüli. Tehát ahhoz, hogy a járás teljesítse előirányzott tervfeladatáf, valamennyi gazdaságnak hozzá kell járulnia adottságainak lehető legnagyobb mérvű kihasználásávaL Ez feltételezi, hogy a sereghajtók legalább a közepes gazdaságok színvonalára emelkedjenek. járási viszonylatban megtörténtek a lépések a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése érdekében. Az idén úgyszólván ezerötszáz darabbal növelték a szarvasmarha-állományt. Az első negyedévben a tehénállomány 386 darabbal bővült. Már a tervezéskor igyekeztek megteremteni a kedvező feltételeket a szükséges takarmányalap biztosítására. A közeljövőben javítani szeretnék az állatok tartási körülményeit, elsősorban könnyű szerkezetű istállók építésével. Továbbá folytatják a tehenek haszonkeresztezését s ezzel párhuzamosan tejtermelésre és kombinált hasznosságra szakosított gazdaságokat létesítenek. Emellett az állattenyésztés belüzemi összpontosításának és szakosításának elmélyítésére is törekednek. Fokozott figyelmet szentelnek a tehenek szaporodóképességének növelésére, amelyet elsősorban a borjak és az üszők optimális tartásával és fokozott gondozásával akarnak elérni. Remélhető, hogy a foganatosított intézkedések és a gazdaságok aktív hozzájárulása meghozzák a várt eredményt. KLAMARCSIK MÄRIA A mm haszn A karcagi Május X. Termelőszövetkezetben jó lehetőséget ad a helybeli tejipari vállalatnál a túrőkészítés melléktermékeként keletkező évi 7 700 000 liter savó. Szakosított sertéstelepükön a savóetetés a fejlődésben visszamaradt hízósertések feljavításával kezdődött 1978-ban. A kedvező eredmények következtében ezt még 1978-ban az egész hízósertés-állományra kiterjesztették. A Karcagon termelődő összes savő etetése megoldódott, mert a háztáji állomány mellett 1980-tól a Magyar- Bolgár Barátság Tsz hagyományos sertéstelepén Is ezt etetik. AZ ABRAKRA ADAGOLJAK Az 500 kocás sertéstelepet a szövetkezet saját keverőjéből látja el keveréktakarmánnyal. A takarmányt ömlesztve szállítják GS-5-ös szállítókocsival, s vele az istállók mellett elhelyezett takarmánytároló tartályok is feltölthetők. A tartályból azután csigás kitárolóval juttatható az abrak a kisvasúti sínen tolható takarmányktosztő kocsiba. A két v'ályúsorba egyszerre osztják ki a takarmányt. A savót a Tejipari Vállalat tehergépkocsija naponta szállítja ki a sertéstelepre, ahová csak alapos fertőtlenítés után mehet be. A savót a gépkocsiról a hizlaldákban elhelyezett SP-2002-es 2000 literes műanyag permetezőgéptartályokba ürítik. Ezt a gondozók végzik, a gépkocsivezető nem szállhat ki a fülkéjéből. A hizlaldában elhelyezett tárolótartályokból gravitációs úton tölthető a telepi karbantartók által készített 200 literes savókiosztó kocsi. A száraztakarmány kladagolása után a savókiosztő kocsit végigtolják az etetetőúton és a savót az abrakra locsolják, amit aztán a sertések az evéskor öszszekevernek. A nedvesített takarmány elfogyasztása után — étvágytól függően — még egy újabb sor abrakot adnak ki, de ezt már nem nedvesítik, így az esetleges maradék sem indul erjedésnek. A savót állategészségügyi megfontolásokból csak a hízósertésekkel etetik, a tenyészállatokkal nem. A hízókkal 35—50 kilogrammos súly között naponta 1,5—2 litert, 50 kilogramm felett pedig 3—- 3,5 litert etetnek. A gondozók munkabérében nincs húst állítanak elő. A savő felhasználásával jelentős mennyiségű import eredetű fehérjetakarmányt lehet helyettesíteni. 1980-ban 2 200 000 liter savót etettek meg, ez 132 tonna keményítőértéket és 19,8 tonna emészthető nyersfehérjét tartalmaz. Az emészthető nyersfehérje mennyiséségét 46,2 tonna 48 százalékos szójadara tartalmazta volna. Jó étrendi hatása és ízletessége MAGYARORSZÁGI TAPASZTALATOK többletköltség, mert a bérezésük a súlygyarapodás alapján történik, így érdekeltek a savő etetésében, hiszen nagyobb napi súlygyarapodást tudnak elérni. OLCS0 FEHÉRJEFORRÄS fii savóetetés több előnnyel Jár. A nagy biológiai értékű fehérjét tartalmazó melléktermék feletetésével eddig elveszett értékes táplállóanyagokat mentenek meg és belőlük jól exportálható eertésmlatt nő a takarmányfelvevő képesség, növekszik a napi súlygyarapodás és csökken a fajlagos abrakfogyasztás: végeredményben javul a sertéshízlalás jövedelmezősége. Az ismertetett előnyök egyértelműen azt bizonyítják, hogy a tejipar melléktermékeként keletkező savó értékes takarmány. Etetése különösen a keletkezés helyéhez közeli sertéstelepeken javasolható. (Magyar Mezőgazdaság) Az igényesség jegyében
