Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-09 / 19. szám

1981. május 9. SZABAD FÖLDMŰVES Ha a szó és a tett összecseng ♦ Túlteljesítették ötéves választási programtervüket + Oj céljaik eléréséért is érdemes küzdeni, áldozatokat hozni...! Aki tíz-tlzenkét évvel ezelőtt járt Marcelhézán (Marcelová), a komáro­mi (Komárno) járásnak e második legnagyobb községében, s most újfent tiszteletét teszi, könnyen azt hiheti, eltájolódott, valamely más községbe tévedt. Márpedig erről szó sincsl An­nál inkább a közel négyezer lelket számláló település nagyon gyors üte­mű fejlődéséről. Mert az idegen, akire Jártában-keltében legfeljebb csak egy­két futó ismerőse köszönhet rá, nem győz betelni a látottakkal. Vagyis: a község levedletté kopot­tas, régi küllemét, ami a kapitaliz­musra emlékeztetett. Olyannyira, hogy alig talál az ember múltidéző jegye­ket. Az itteni lakosok is másként gondolkodnak már, mint a felszaba­dulás előtt. Módosabbak, művelteb­bek. Kitágult a látókörük, mivel or­­szágot-világot járhatnak. Szótárukban nemcsak az „enyém“, 'szó szerepel, hanem a .miénk“ is, amellyel — igaz, évek egész sorának múltával, de —■ már megbarátkoztak. Formálódott íz­lésük, szépérzékük, életvitelük. A politizálást manapság már nem vetik meg, mint azelőtt, amikor azt tartot­ták: az urak dolga... Igenis, politi­zálnak! Mert — hadd fűzzem hozzá i—, politizálhatnak. Beleszólhatnak a szövetkezet, a község, a járás vagy, tágabb értelemben, az ország dolgai­ba. Ezt szocialista társadalmi ren­dünk, az alkotmány biztosítja. A SZABADSÄG-TÉREN A község arculata? Megújult, if­jabb, mint valaha. Hol van már a kis szatócsüzlet?.'.. Pompás vásárlókőz­­pont hivalkodik — a Jednota Fogyasz­tási Szövetkezet jóvoltából — a még alakulóban levő Szabadság-tér pere­mén. Sok minden megvásárolható itt, helyben. Nem kell a Duna menti ha­tárvárosba, Komáromba utazgatni. Ha pedig mégis kedve szottyan a lakók­nak a városban vásárlásra, legtöbb­jük a saját személygépkocsiján ro­boghat be, nagyon rövid idő alatt (feltéve, ha közben le nem eresztik a vasúti sorompót!) a PRIOR előtti parkolóhelyen tudhatja magát — s azt vehet, amire éppen szüksége van. Eltűntek az igénytelen, szűk közin­tézmények. Ojak, tágasak, korszerűek, többszintesek épültek. Ezek már az új korszak új embereinek merőben megváltozott igényeit, magasabb szín­vonalon, kulturáltabban képesek ki­elégíteni. Lám, még a tér neve is azt pél­dázza, mily becses a lakosok számára a nyugodt, békés élet, a szabadság. Az a drága szabadság, amely csupán a szovjet nép hős fiai, lányai közül húszmilliót követelt. Melyért sokezer hazánkfia lelte halálát a hitleri szol­­dateszka „karmai“ között: tömegsí­rokban, haláltáborokban, krematóriu­mokban stb. Nézelődöm. Tekintetem belebotlik a közeli utcák villaszerű épületeibe, meg a munkás-paraszt hatalom helyi, emeletes székházába. Közben arra fi­gyelek, mit újságol kísérőm, Sándor József, a hnb titkára: — Ide, a tér legelőkelőbb helyére szeretnénk egy felszabadulási emlék­művet állítani. Emlékeztetőül! Ügy gondolom, ezzel tartozunk azoknak, akik nem élhették meg azt, hogy a szabadság fényes napja rájuk ragyog­hasson. Meg aztán leróhatnánk azok iránti hálánkat, akik Berlinig űzték a fasiszta betolakodókat, s végül megsemmisítő csapást mértek a nép­milliókat halomra gyilkolókra... — És az anyagiak előteremtése az emlékműre? — Az anyagiakat jórészt az áldo­zatkész lakosság hozná össze, s a hiányzó összeget, úgy hisszük, álla­mi támogatásból lehetne fedezni. A rendezett, üdezöld park díszcser­jéit meghajlítja az április végi, vir­gonc szél. Mintha csak azt helyesel­nék, amit a titkár oly lelkesen ma­gyarázott. Mert hiszen, áldozatkész­ségből nem lesz hiány a derék pol­gárok részéről, ha az ügy kellő meg­értésre talál. TERV ÉS CSELEKVÉS A marcelháziakat általában az jel­lemzi, hogy szavatartók. Amit egy­szer elhatároznak, annak a megvaló­sításából jottányit sem engednek. Per­sze, tudják azt is, hogy csak addig takarózhatnak, ameddig a maguk és az államháztartás takarója ér. Ezért a leges-legfontosabbb létesítményekre összpontosítják anyagi és fizikai erői­ket. Így például: felépítettek egy 60 fé­rőhelyes óvodát. Természetes, hogy egy nagyközségben csupán enyhíthet az ilyen megoldás a férőhely-gondo­kon. Ezért újabb óvoda építését irá­nyozták elő. >— Mivel a tervdokumentáción mó­dosítás történt, csak másfél évvel ké­sőbb kezdódhetet a fontos építkezés. A hosszas huzavona — újságolja Sándor elvtárs —, végül is örömtel­jesen végződött: bár az óvoda nem lesz emeletes, csak földszintes, a fé­rőhelyek száma viszont a duplája. Ugyancsak megkezdték egy 35 fé­rőhelyes bölcsőde építését is, a leen­dő új óvoda tőszomszédságában. El­készültének a munkaviszonyban levő szülők örülhetnek majd a legjobban, hiszen lesz hol elhelyezni a község emberpalántáit. ■—i Mit becsül a legnagyobbra a lakosság, ami az utóbbi választást időszakban megvalósult? Kétségkívül a gyermekintézmé­nyeken kívül a járás által finansžíro­­zott gázvezeték-építést. Ez a munka már a befejezés szakaszához érkezik. Ezt azáltal is kifejezésre juttatta — érvel a hnb-tltkár —, hogy már ez­­idáig 3,2 millió korona értékű társa­dalmi munkával járult hozzá. A föld­munkák elvégzéséhez sok-sok dolgos kézre volt szükség... — nyilatkozik elismerően a lakosság ez irányú igyekezetéről, megértő támogatásáról kísérőm. Kevés községvezető mondhatja el az egyes járásokban: községünk vala­mennyi útja pormentes, aszfaltburko­latú. Ez a munkafolyamat teljesen befejeződött. Márpedig Marcelhézán ez a való helyzet! Van már méltó hajléka a kultúrá­nak, a közművelődésnek is. Csak ... hétről hétre ne kongjon az üresség­től! Más községek sportrajongói méltán megirigyelhetik az itteni sportsta­diont, annyira jól kivitelezett és tá­gas. Méltóképpen elősegítheti az ed­zett ifjúságért való törekvéseket, ugyanakkor a honvédelmi nevelés ügyét is jól szolgálhatja. SOKAT NEM MARKOLNAK... Ami az új választási programtervet illeti, nem markolnak sokat, nehogy keveset fogjanak: folytatják az óvoda és a bölcsőde építését. Mivel nincs elegendő vízforrás (egy 100 köbméte-Jólétünk fokmérője — az egyéni lakásépítés gyors üteme, településeink arculatának állandó változása Fotót >—bor rés htdroglóbusz nem elegendő, na­gyobb víztározóra lenne szükség), így a tervezett 16 kilométer vízveze­ték helyett csak 5,7 kilométer készült el. Tehát a vízellátás problémájának megoldása bizony elhúzódhat... Már kijelölték az új kilencéves alapiskola helyét, folyamatban van az épület tervdokumentációjának az elkészíté­se. Az építkezés megkezdésére előre­láthatólag az 1984-es évben kerül sor. A községvezetők szerint nagyon el­kelne egy egészségügyi központ, gyógyszertárral, de anyagi fedezet nem áll rendelkezésre. Ezért az új választási ötéves programtervbe sem .iktatható be. Tehát, ha kissé soványabb lesz az új választási program, mint a most záruló, pótolta ennek ráadása, hi­szen 22 millió 700 ezer korona he­lyett 27 millió korona értékű köz­hasznú létesítményekkel gazdagodott ez a nagyközség. Mindamellett érde­mes küzdeni, áldozatokat hozni a kW tűzött új célok eléréséért, a felada­tok valóra váltásáért — közös erővel. Amint a tapasztalatok bizonyítják, a járási, valamint a kormány-szervek sem maradtak adósak: nagyra be­csülték azokat az öt év alatt létre­hozott eredményeket, amelyeket a nemzeti bizottság — Kozák Ján elnök­kel az élen —, a képviselők ée a lakosság szoros együttműködése és alkotókészsége révén elértek. A já­rási nemzeti bizottság három, a Szlo­vák Szocialista Köztársaság kormánya kétszer nyújtott át elismerő oklevelet a község illetékes vezetőinek. Meg­érdemelten, hiszen a községfejlesztési és csinosítás! versenyben egyszer a megtisztelő III., s kétszer I. helyezést értek el, egyszer pedig köztársasági méretben az I. helyet — a 3500 lako­son felüli községek kategóriájában. Persze, a győzteseket megillető, nagy összegű pénzjutalommal együtt. Mivel a most záruló megbízatási időszakban a marcelháziak a legtöbb erkölcsi el­ismerésben részesültek, a szlovák kormány ezt újabb elismerő oklevél­lel méltányolta. MINDENEKELŐTT: AZ EMBER Még mielőtt a szövetkezetnek a vá­lasztási programterv teljesítéséhez, illetve túlteljesítéséhez való jelentős hozzájárulását summáznánk, név sze­rint is hadd említsük azokat, akik — akár képviselőként, akár albizottság! tagként nagyfokú tevékenységet fej­tettek ki az utóbbi öt évben. Ezek: a nyugdíjas Senkár Kálmán és Szűcs István, továbbá Téglás Gyula, Wieder­mann Vilmos, Stefankó József, Bratkó Tibor, Czékus Tibor és Mészáros La­jos. Űk azok — és persze rajtuk kí­vül még mások Isi —, akik a lehető legtöbbet tettek a sikeres népfront­­politika érdekében. Nyilvános dicsé­retet érdemelnek, a községvezetőkkel, kommunistákkal együtt. Példájuk kö­vetésre méltó. Személyes példamutatásuk jórészt elősegítette, hogy a lakosság hazánk felszabadulása 35. évfordulójának tisz­teletére vállalt 3,5 millió korona ér­tékű kötelezettségét 5 millió koronán felül teljesítette. S minden előfelté­tele megvan annak, hogy a CSKP XVI. kongresszusa és a kommunista párt megalakulásénak 60. évfordulója tiszteletére vállalt 4 250 000 korona értékű szocialista munkafelajánlásu­­kat Is túlteljesítsék. Természetesen, ehhez hozzájárul a marcelháziak hazafias helytállása, a közjó Iránti helyes viszonya, szavatar­­tása, nagyfokú áldozatvállalása. Vagy­is az ő esetükben* — a szó és a tett összecseng. N. KOVÁCS ISTVÁN Az új, szocialista társadalmi rendért, a fasizmus ellen harcoltak Fotó: nkl Felelet Moszkvai ismerősöm jegyezte meg egyszer, hogy Minszk és egész Belo­russzia építészetileg azért a legkor­szerűbb része a Szovjetuniónak, mert ott a régi, elavult települések felszá­molását a legkegyetlenebb városren­dező, a háború végezte el. Bármilyen pokolian bizarr ez a hasonlat, mégis Igaz. Negyven esztendeje Minszk — a fasiszta bombázógépek, ágyúk, tan­kar pusztítása nyomán — rom- és üszöktengerré vált, gyakorlatilag megsemmisült. Rajta kívül még 208 várost és 9200 falut tüntettek el a föld színéről ebben a köztársaságban. Hatszázhuszonhét falut a lakosaival együtt égettek el. Az egyik ilyen kis település nevét azóta megtanulta a világ. Hatinyt, az elevenen megége­tett falut ugyanis nem építették újjá. Valamennyi egykori ház helyén csu­pasz betonoszlop mered az égre, örök mementóként hirdetve a fasizmus em­bertelenségét. Az oszlopok csúcsán apró harangok szólnak a nap minden órájában. Itt végképp ne kérdezd, ki­ért zúg a harang: a honvédő háború idején 2 milliő 230 ezer belorusz, vagyis a köztársaság minden negye­dik lakossá életét vesztette. ☆ ☆ ☆ Ilyenkor, tavasztájt, szinte napról napra friss virágok kerülnek a minszki Győzelem-emlékmű talpazatá­ra. Egyik sétám alkalmával végignéz­tem itt egy koszorúzást ünnepséget, amit aligha felejtek el egyhamar. No, nem a katonazenekar vagy a látvá­nyosan tisztelgő díszszázad miatt. A velem együtt összesereglett tömegben váltam akaratlanul is valaminek ta­nújává. Állok tehát a nézelődők között, és egyszeresek arra leszek figyelmes, hogy valaki belém markol, akinek egész testét rázza a sírás. Meglepőd­ve odafordulok. Töpörödött öregasz­­szony — soha életemben nem láttam — ráncoktól barázdált arcán sűrűn peregnek a könnyek. Zavaromban egy két vigasztaló szót motyogok, er­re ijedten odébb húzódik. Bocsássák meg, hüppögi, nem tudta, hogy kül­földi vagyok, igazán nem akart za­varni. Nem tágítok tőle, nagy nehe­zen a közeli pádhoz támogatom, ott azután lassan megtudom a történetet. A szerencsétlen asszony férjével szin­te egyidőben három fiát is elveszítet­te a háború idején. Eltűntek. Erről kapott csupán értesítést. Még slrha­­lom sem maradt utánuk. A néninek hát azt jelenti a hősökre emlékezte­tő győzelmi emlékmű, amit más öz­vegynek, gyermekeit sirató upyának a temető. Azt mondja, neki már csu­pán ez az élet, kis virágjával minden­nap eljön ide, ahol 36 éve ég a hő­sök emlékét idéző láng. ☆ ☆ ☆ Az emlékezés ma már ezen a sokat szenvedett földön is csak röpke per­cekre állítja meg a rohanő életet Mert minél nagyobbat sújt valahová a sors, annál erősebbé válik ott az élni akarás. Beloruszföld szinte a semmiből született újjá, és manapság a Szovjetunió egyik legfejlettebb köz­társasága. A belorusz ipar most két hét alatt termel annyit, mint ameny­­nyit 1940-ben egy egész év alatt A gazdasági élet alapja a korszerű ipar, amely a társadalmi össztermék 60 százalékát adja. A köztársaságban 1400 gép- és műszergyártó üzem, ve­gyi- és rádióelektronikai gyár, köny­­nyűipari és élelmiszerfeldolgoző üzem van. Itt gyártják minden hete­dik szovjet munkagépet, minden ötö­dik motorkerékpárt, és minden hato­­ditk traktort. Itt állítják elő a Szovjet­unió műszáltermelésének ötödét, a káliműtrágya felét. Ez utóbbira fő­ként helyben van szükség, hiszen a köztársaság területén sok a mocsaras vidék, általában gyengén termők a földek. Eddig 1,3 millió hektárnyi te­rületet már lecsapoltak, termővé tet­tek. Jórészt ennek és az állandó gon­dos talajjavításnak köszönhető, hogy a viszonylag gyenge adottságok elle­nére 2,2 tonna búzát takarítanak be hektáronként. Minszk és a Belorusz Szovjet Szo­cialista Köztársaság további fejlődése még ígéretesebb. Az Idén kezdődött új ötéves tervidőszakban az Ipari ter­melés 26—29 százalékkal, a mezőgaz­dasági termelés pedig 10—12 száza­lékkal nő. A tervidőszakban több mint 20 millió négyzetméternyi új lakást adnak át. ☆ ☆ ☆ Legújabb lakónegyede Minszknek, a Ziljonij lúg (Zöld mező): ennek a 60 ezer lakosú városrésznek az épít­kezése tavaly ősszel fejeződött be, s már nyomát sem látni az építkezés­sel járó felfordulásnak. Az áprilist napfényben már sarjad a fű a park­ban, a hófehér törzsű nyírfák olyan ősi rendben állnak a házak között, mintha emberi kéz nem is bolygatta volna meg itt a természetet. A titok nyitja: az építővállalatot akkor fizet­ték ki, amikor valóban készen átadta a városrészt. Jurij Grigorjevtől, a város főépíté­szétől tudom, hogy mielőtt átadtáik a területet az építőknek, megszámlálták a fákat, és a szerződésben kikötöt­ték, hogy az építkezés befejeztével azok száma eggyel sem lehet keve­sebb. Ugyanilyen szigorú előírásokban határozták meg a zöldterület ará­nyát, a játszóterek, az óvodák, Isko­lák, üzletek alapterületét. A többit a tervezők és az építők fantáziájára, lelkiismerettességére bízták. Hogy egyikből sem volt hiány, azt fénye­sen igazolja a megejtően szép Zöld mező városrész. ☆ ☆ ☆ Be,loruszföld mostani szenzációja az, hogy minden szenzáció nélkül él, dolgozik, gyarapodik. És ez a mai nyugodt élet a legszebb felelet a köz­társaság négy évtizeddel ezelőtti tra­gédiájára. Medveczky László Лг egész világról érkeznek le­velek az alábbi címre: S z o­­c si, A barátság fája. Es minden küldemény ránk talál ezen a címen; a levelek, a csoma­gok, a fényképek, a képeslapok. A levelezés évről évre bővül, a vendégek száma egyre nő. Ennek a története pedig a kő­vetkező: Fjodor Zorin, a Szocsi Hegyvidéki Gyümölcs- és Virágker­tészeti Kutató Intézet növényne­­mesítője, még a háború előtt el­ültetett egy vadcitromfát, amelyet más fajtákkal nemesített. 1940. őszén Otto Sm i dt, az ismert szovjet sarkkutató akadémikus fel­figyelt a különleges fára, amelyen citromok, narancsok, mandarinok, grapefruitok nőttek. Megkérte Zo­­rtnt, oltson újabb gyümölcsfajtát a fába. A kísérlet sikerrel lárt. A következő években sok külföl­di látogató oltotta be a fát. Első kertésze már nincs az élők sorá­ban, a fa viszont él. A barátság fája A fát Ludmila Dmttrenko agro­­nómus, Fjodor Zorin tanítványa gondozza. Ma már 45 fajta gyü­mölcs terem a fán. Munkások, űr­repülők, írók, politikusok, tudó­sok, zenészek, pilóták, hercegnők és királyok ,ajándéka“. Minden látogató, aki új rügyet oltott a fába, néhány sort írt a vendégkönyvbe, amely immár 14 kötetes. A bejegyzések békét, bol­dogságot és jólétet kívánnak a föld népeinek. Terebélyesedett a fa, s nőtt a hírneve is. Volgográdi komszomo­­listák a Mamajev kurgánról küld­tek földet: Itt dúltak a legelkese­­redettebb harcok a fasiszta betola­kodókkál. Egyaránt érkezik föld Susenszkojéből és Gorkijból, ahol a nagy Lenin élt, Marx Károly és Lev Tolsztoj sírjáról, Elevenből, ahol Bulgária szabadságáért Orosz­ország sok ezer fia adta életét. Franciaországból, a szovjet és fran­cia partizánok közös sírjáról. Egy költő azt mondja a barát­ság fájáról: „levelekből írt költe­mény" . (A Kurortnaja Gazeta című Jaltai lapból)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents