Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-11 / 15. szám
1981- április 11. SZABAD FÖLDMŰVES MÓRICZ LILI: KONFLIS A FELHON *-■ Maga beleülne? 1— Világ kincséért sem. Én még a ringlispilen is szédülök. — Nem is nőnek való az ilyesmi. Olyan klassz férfi kell hozzá, mint az a Gavartigy. i— Nem Gavartigy, hanem Gvarov. i— Nem jól tudják. Gagarin. — A csoda tudja megtanulni ezeket a neveket. —i No, ezt megtanulja hamarosan az egész világ. — Úristen! Ha elgondolom, hogy valaki ül egy dobozban, és most kering körülöttünk, őrületes tempóban, tőlünk kétezer kilométerre. i— Nem kétezer, csak kétszáz. >— Az mindegy! Ott már úgy sincs semmi. “ Es a felesége tudott róla. Na, én nem egyeztem volna bele, az szent. — Nem szeretné, ha ilyen hős volna a férje? t— A, a hősökkel mindig több a baj. — Csodálatos bátorság kell hozzá! Irigylem értei — Mi a csodálatos, kedvesem? — bújik elő egy kék búra alól egy öreg nő. Pergamenszerű bőréből hegyesen áll ki az orra. A vizes hajcsavarók Az első űrhajós emlékműve Fotó: Tóth Dezső EMLÉK árulkodva leplezik le kopasz feje búbját. — Az a szovjet pilóta, akit kilőttek az űrbe. :—t Nem lőtték még kt >— feleli az öreg nő. — M,a reggel hallottam a rádióban valakinek a nyilatkozatát, hogy bár közel van már, hogy embert küldjenek fel, de még nem küldtek senkit. r- Mikor tetszett ezt hallani? i— Ma reggel, a hírekben. — Ma reggel? —. egy hosszú fekete hajú, fiatal lány sikítva kacag, és úgy lendíti ki szép vizes haját a mosótálból, hogy végigfröcsköli a tükröt. — Reggel? Hahaha! Az még tavaly volt, néni kérem. Már tizenegy óra, ažóta már talán le is szállt. — Az nem lehet. Saját fülemmel hallottam, nem szoptam az ujjamból i felel sértődötten az öreg nő. i—i Csak az a baj, hogy aztán el tetszett zárni a rádiót. Mert azóta minden pillanatban közlik az új híreket az első űrhajósról. — Ez biztos? És most végképp felbolydul a fodrászüzlet. Mindenki egyszerre magyarázza az öreg nőnek a szenzációt. Az csak néz, morog, valami nem tetszik neki. — Csak azt szeretném tudni, hogy jobbak lesznek-e ettől az emberek? Az emberek nem lettek jobbak a gőzmozdonytól sem —felel egy rózsaszín búra. — Az embereknek lett jobb tőle. — Tessék visszabújni a melegbe — mondja ijedten a fodrász —, elromlik a frizurája, ha nem szárad meg jól. t—i Nem baj, Marika, a holdban úgysem tetszene a maga legújabb kreációja. Ott más a divatl — de azért engedelmesen bújik vissza, mert egyelőre még itt van a földön, s jobb, ha az a frizura mégis sikerül. Az oldalsó tükör előtt ül egy másik öreg néni. Idáig nem szólt bele a beszélgetésbe, de most megszólal. — Ha szegény édesanyám előbújhatna hirtelen ■— bizony jól összepuszilna, hogy igazam lett az álommal. ►— Hogyhogy? — 12 éves kislány voltam. Van annak jó ötven éve. Egyszer azt álmodtam, hogy valami konfltsfélében ültem, de az nem az úton ment, hanem felemelkedett a magasba, és szállt, szállt. Nagyon jól emlékszem a repülés érzésére, nagyon jó volt. Aztán egy nagy vastag felhőnél megállt a konflis, és jött egy ugyanolyan vastag szakállú öreg ember, talán Szent Péter lehetett, és azt mondta, hogy itt át kell szállnia. Álltam a vastag, kemény felhőn, sírtam és néztem lefele. Alattam volt a falunk. i— Jaj, de érdekes! Aztán? — Aztán felébredtem. Elmeséltem anyámnak, hogy mit álmodtam, ö azt mondta, butaság, jobb volna, ha megfejném a tehenet. És most tessék! Az a fiatal szovjet fiú már ott jár, ahova csak az álom ért. t—i Konflisán vajon találkozott-e Szent Péterrel? t—i kérdezte valaki. Erre nagyot nevettek. —i Istenem, micsoda csodákat fogunk még megérni... illetve a fiatalok — mélázott tovább az álmodó néni. i— De kár, hogy kopnaik az évek... Csak visszaérjen épségben az a szegény ember. —i Szegény! Phö! Biztosan valami nagy bűnös lehetett, hogy kilőtték — morogja megvetően a kopasz nő. De a fiatal lány meghallja, és úgy csattan, mint az ostor. — Bűnös?! A legnagyobb ajándékot kapta, amit ember kaphat, úgy látja a Földet, mint mi a glóbuszt az iskolában. Van egy kislánya. — Kettő — mondja valaki. < Nem baj. Szívesen lennék a felesége. — Azt elhiszem. Ez az ugrás felér egy-két ötös lottóval! —. De hogy tudjálk visszahozni azt az izét? — Azt még a tudósok sem nagyon tudják. Dehogynem. Már hányat visszahoztak. A kutyákkal. — Ezt nem fogják. Ez el fog égni — mondja ellenségesen a pergamenarcú. Az Isten soha nem fogja tűrni, hogy okvetetlenkedjenek az emberek. A fiatal lány visszavág. i—* Ha van isten, most nagyon büszke lehet, hogy Ilyen remek embereket teremtett! — Na! Azért nem ülnék be egy ilyen masinába. Nem elég, hogy vágtat, mint az őrült az űrben, ikörbekörbe, de még ha vissza jövet nagyobbat koccan a földön, akkor bumm! Repülhetnék vissza ezer darabban. c Szegény család — sóhajt az álmodó néni. — Micsoda izgalomban lehetnek. Szülei élnek? t-ч Nem tudom. i—i Csak képzeljék ezt az izgalmat. i—. A néni engedné a fiát? —( Én? Nem tudom ... talán... biztosan. Én biztosan engedném. Ha élne. ő is pilóta volt. A háborúban. í—t Talán mér a rádió bemondta, hogy visszaérkezett-e. Micsoda bolt ez! Rémes! Az emberek tömege repked már az űrben, itt még egy vacak rádió sincs. — Biztosan visszajön. i— Ki tudjál s—i Már adott jeleket Is. Azt üzente, hogy a súlytalanságot remekül bírja, — Én is bírnám <— sóhajt egy kövér nő. —í Kolosszálisl Emberi hang az űrből! Klasszabb, mint egy Verneregény. Belép egy új vendég. Borzas haj keretezi ragyogó arcát. — Az űrutas földre érti r— kiáltja köszönés helyett. A sok nő elhallgat. Bámulat, meghökkenés, megkönnyebbülés van a szemekben. S a boltban egy pillanatra csönd lesz. Olyan csönd, mintha angyal szállt volna át a szobán. Egy őrangyal. Ordódy Katalin nevét minden szlovákiai magyar olvasó ismeri. Müvei közkézen forognak és kedvelt olvasmányai a könyvbarátoknak. Regényei: A megtalált élet, a Nemzedékek, az Idegen, vagy a Keskenyebb út, felfigyeltettek hangvételükkel, szlovákiai magyar sorsokat megjelenítő történeteikkel. Felkerestem az írónőt, hogy munkájáról, életéről, reménységeiről faggassam ... ■ Legújabb műved, a Kerekeskút megjelenése után néhány héttel elfogyott. Ez értékmérce is egyúttal. Azt jelenti, hogy megbecsülnek olvasóid, szívesen vásárolják könyveidet. Jó érzés, ha az írónak hamar elkelnek a könyvei? —i Ez tagadhatatlan. Sohasem titkoltam, hogy nemcsak a bennem élő és munkálkodó úgynevezett íráskényszer kiélése hozza létre a müveimet. Nem a magam, hanem az olvasóim számára alkotok, mint ahogyan a színész is a közönségnek játszik. És jólesik a „taps“, iletve az olvasók ragaszkodása, írói munkám visszhangja. Jól tudom, ez nem kritériuma a művészi színvonalnak, de azt sem fogadhatom el, hogy a közönségsiker elsősorban a gyenge müvek jellemzője. Itt természetesen nem a klasszikus művekre gondolok... ■ A Kerekeskút családregény, és egyik legsikeresebb munkád. Milyen körülmények vagy események indítottak a könyv megírására? — A Kerekeskút megírására nem külső körülmény vagy esemény késztetett. Egyszerűen meg akartam írni i—. mint az irodalomban már annyian r—i egy család széthullását. Egy közülünk való, köztünk élő család megroppanását a nagy társadalmi átalakulás derekán. Azt, hogy vérségi kötelékben élő, azonos körülmények között növekvő, azonos légkörben mozgó emberek a magukkal hozott, génjeikben élő ösztönök és hajlamok folytán milyen különféleképpen reagálnak az Négyszemközt élet azonos eseményeire. Egyedül a közös fészek, a közös név az, ami az összetartozást jelenti. ■ Mond az valamit ma, hogy szlovákiai magyar író? — Hogy az egyetemes magyar irodalomnak mit mond egy szlovákiai magyar író, arra nehéz lenne felelnem. Ezt inkább a magyar irodalomtörténészek tudnák felmérni. Hiszen tudomásuk van létezésünkről, munkáinkat regisztrálják, foglalkoznak tevékenységünkkel. Példázza ezt Kőháti Zsolt írása is a Magyar Nemzet című napilapban, ahol éppen a Kerekeskút című regényemet méltatja. Hogy az én szemszögömből mit jelent szlovákiai magyar írónak lenni, arra természetesen nem könnyű felelni. Előttem már néhányon elmondták, amit én is érzek, hogy még mindig vonatkozik ránk a mondás: „Két szék között a pad alá esni“. A szlovák olvasóknak alig van tudomása rólunk, holott mi is dolgozunk és fejlődünk. A kert sövényének tövében nyíló vadvirág élete a miénk. Belül van a kerítésen, önötzéskor víz is éri, virít és illatozik, de valahogyan kevesebb napfény éri. Ennek ellenére perspektivikusan optimista vagyok. ■ Olvastam érdekes törökországi útirajzaidat. Azt írtad, hogy már féltucatszor jártál e gyönyörű közel keleti tájon. Mi vonz annyira Törökországba? — Magamnak sem tudom megmagyarázni, mi vonz oda. Hivatkozhatnék a keleti világ egzotikumára, a csodálatos kultúrtörténeti emlékekre, az egyedülálló természeti szépségekre és sok egyébre. De ezzel még mindig nem magyaráztam meg maradéktalanul, mi is az, ami ismételten arra indít, hogy felkeressem azt az országot. A szerelmet sem lehet pontosan megindokolni. A titok éppen az a többlet, amely élteti. Én is így vagyok ezzel. В Milyennek látod hazai magyar irodalmi életünket? —i Már hosszabb Ideje nem vagyok a bolyban, — őszintén bevallva, jelenleg — tájékozatlan vagyok. Az irodalomban való ténykedésem egyszerűen arra szorítkozik, hogy csönd ben dolgozom a könyveimen. Itt-otl megírok egy novellát, glosszát és leadom a szerkesztőségekben. Irótársaimmal való kapcsolataim gyérek s egészen magánjellegüek. Azt tudom, hogy a Madách nagyon szép munkát végez. Á „Szlovákiai Magyar Könyvkiadó“ óta megtett úttal elégedettek lehetünk. De ezek közismert dolgok. Irodalmi élet? Számomra kizárólagosan azt jelenti, hogy otthon olvasok, dolgozom. DÉNES GYÖRGY 7 A pozsonyi vár alatt Medencék tükre tiszta csöndet ringat. Hullámok hátán lomha fényverés, ligetek ölén álmos rózsaillat, ' alvó falombon levélzizegés. Arnyjáték régi templomok falán, homályos gyöngyszem dús arany nyakéken, volt, ismeretlen dédanyák nyakán, egy régen őrzött biedermeier képen. I Gőzfürdők mélyén langyos félhomály, kis sétatéren boldog gyermekzsongás, esőcsepp színén áttörő opál, déli napfényben tompa harangkongás. Májuséjszakán mesefakadás, csónaksuhanás csillanó habon, álomban hallott széplány-kacagás, ezüstös színfolt kedves ablakon. Merengő arc, mit csókeső borít, békéit szeretők arcán lágy mosoly: a Duna-parton város álmodik — tavaszi álmát ringatja Pozsony. Josef Capek hagyatéka Á cseh irodalmi közvéleményt valósággal izgalomban tartja egy mono« gráfia, egy verseskötet és egy levélgyűjtemény. A „hármas“ bestseller szenvedélyes kísérletnek tetszik egy jelentős hagyaték rendezésére, arra, hogy a cseh Irodalom ege alatt kijelölték Josef Capeknak, a világhírű Karel Capek fivérének végleges és méltó helyét. Jiff Opelík 254 oldalas tanulmánya nem is titkolja ezt a célt: Josef Capek koncentrációs táborban írott verseinek 1946 utáni második kiadása Tűz és vágy címmel, majd leveleinek első megjelentetése ilyen gyors egymásutánban tárgyi bizonyítékokat sorakoztat fel az Író, a költő Josef Čapek mellett. Akit talán meglep a késői felfedeztetés, jő, ha tudja, hogy maga Josef Capek kezdte a bújőcskázást a cseh irodalom labirintusában. Karéinál előbb kezdett írni, de a szülői akarat s művészi hajlamai, tehetsége az iparművészeti iskolába vitték, ezután sokáig elrejtőzött a Karellal valő közös szerzőségben. A Tranquilla testvér megkísértése című elbeszéléséről, amely Capek testvérek aláírással jelent meg 1907-ben, csak négy esztendő után vallotta be, hogy egymaga írta. Közben híres festő lett, s ahogy lenni szokott, az ecset elhalványiította a tollat, amellyel írt. Opelík Hagyományok című monográfiája finom tapintattal és nagy felkészültséggel nyúl be ebbe az előítélet-gubancba és emeli napfényre Josef Capek irodalmi művelnek értékeit. Először is a dolgot a fejéről a talpára állítva Josef Capek irodalmi hagyatékába helyezi a Capek testvérek aláírással megjelent műveket, ami ugyanúgy jogos, mint Karel köteteibe sorolni őket. A valamivel később önállóan kiadott Levelekből idézve mutatja ki, hogy Josef elvi tudatossággal óvakodott az egyoldalú irodalmi' és a bezárt képzőművészeti tevékenységtől. Harcos lett, aki tudatosan váltogatta fegyvereit, sokoldalú tehetsége segítségével az esszétől a karikatúráig, a filozőfikus regénytől a szellemdús, polemizáló irodalmi levélig minden eszközt felhasznált az emberség, az ésszerűség, a haladás védelmében. Ha a fasiszták bosszúját közvetlenül a Diktátorok cipői című maró rajzsorozata váltotta is ki, az elfogató parancsa az ellen a Josef Capek ellen szólt, aki München után a sajtóban a demokrácia, a fasizmus által üldözöttek védelmére kelt. Másnap tartóztatták le, hogy megpróbált közbenjárni egy elfogott cseh értelmiségi érdekében. A pankráci börtön és Buchenwald rémségei csak tetézték a hű testvér gyászát^ az 1938-ban elhunyt Karel felett. 1939 augusztusától a koncentrációs táborok poklát járva fordul az 6 titkos fegyveréhez, a vershez, hogy üzenjen a megalázottságből, a kínpadról. —> Testem és lelkem gyötrődéséből rakom össze e szavakat, egy jobbágy szavait a fogságból és börtönből, ahol minden üdvösség, s ami drága, elveszett — írja bevezető versében, amit a többi százhúsz verssel s számtalan műfordítással együtt ostravai rabtársa gépel le a sachsenhauseni láger irodájában öt példányban. A versek négy példánya, az azokat életük kockáztatásával érző fogolytársakkal együtt túlélte a rabságot, s csak egy példány veszett el, a szerzőé, aki a tábor felszabadulása előtti napon eltűnt a tífuszba belehaltak tömegsírjában, KOMORNÍK FERENC b
