Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-04 / 14. szám
1981. április í .SZABAD FÖLDMŰVES .11 A mosott út is tetet yöronps! X terciális szférába tartozó vállalatok fő feladata, hogy a mezőgazdasági üzemekben elősegítsék a munkatermelékenység s ezen keresztül a népgazdasági feladatok teljesítését, a hatékonyság szüntelen növekedését. A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Terményfelvásárlő és Ellátó Vállalat munkaközössége az üzemi pártós szakszervezeti bizottság, valamint a vállalat vezetőségének rugalmas Irányításával mindig sikeresen valósította meg az irányelvekből adódó feladatokat, segítette a járás mezőgazdaságát, az igényes célok megvalósításában. Szívélyes partneri kapcsolatot épített ki a gazdaságokkal. 0 A hatodik ötéves tervidőszakban hogyan teljesítette a vállalat az előirányzott feladatokat? — (kérdeztem Tóth József Igazgatót. i— A vállalat huszonhat szocialista brigádjának több mint kétszáznegyven tagja jó példamutatással, derekas helytállással nagy hatást gyakorolt az egész kollektíva tenvékenységére. E- redményeink tehát figyelmet érdemelnek. Teljesítményeink a múlt öt esztendőben nagyon kedvezően alakultak. A pénzügyi tervet például az elmúlt évben ötszázhatvan millió koronára teljesítettük, azonban a hatodik ötéves tervidőszakban a tervezett anyagi termsézetű költségeket ésszerű megoldásokkal húszmillió koronával csökkentettük. Sajnálattal kell megállapítani, hogy a szemes knkorica szárítása sok fejfájást okozott mindannyiunknak. Ez abból adódott, hogy a termelők vetőmaggal való ellátása évről évre romlott. Olyan kukoricavetőmagot kaptak, amelynek termése késő őszig sem érett be. Emiatt a terményszárítása az ínséges energetikai helyzetben minden korábbinál költségesebb lett. Eltolódott a begyűjtés, gyengébb lett a termény minősége, a dobos szárító berendezésekben a szemek karamellizálódtak és törtek. Számításaink szerint ennek a nem kívánatos következménye az állattenyésztésben mutatkozott meg. Például a sertések átlagos napi súlygyarapodása egy-két dekával kevesebb lett, mintha kitűnő minőségű kukoricával dúsított tápot kaptak volna. Nem nehéz kiszámítani, hogy több ezer sertésre levetítve ebből milyen károk keletkeztek... 0 Mit tettek a károsodás elkerülése céljából? — A múlt idényben részben két fázisban szárítottuk a túlságosan nedves kukoricát, és valamelyest javult a szemtermés minősége. Ugyanez a nagy szállítmányok érkezésekor megoldhatatlan, mert szárításig a nedves kukorica nem tárolható, hanem azonnal kezelésre szorul. Ezért szükséges, hogy olyan vetőmagot kapjanak a gazdaságok, hogy a termény fokozatosan érhessen be, s Így a begyűjtés ideje is ütemessé, a szárítás pedig ritmikussá válhat. • Kielégítették partnereiket takarmánytápokkal? —! Évente átlagosan három százalékkal növeltük a takarmánytápok gyártását. Lényegesen javult az ellátás granulált tápokból is. Zootechninikai szolgálatunk rendszeresen látogatja a gazdaságokat. Tanácskoznak az ágazatvezetőkkel s az etetőkkel. Megvitatják a takarmányellátás és hasznosítás időszerű kérdéseit. Ez is hozájzárult ahhoz, hogy a sertések súlygyarapodási átlaga jő, bár helyenként még tartalékok is vannak. Az állatok súlygyarapodását, s a tojástermelés átlagát negyedévenként értékeljük, s az adatok összegéből ál? lapítjuk meg az egységnyi termékre felhasznált tápok mennyiségét. Természetesen a zootechnikai és a higiéniai helyzet sem kerüli el szakembereink figyelmét. Ahol fogyatékosságot állapítanak meg, ott a gazdaság vezetőivel megtárgyalják a hiányosság eltávolításának idejét, módját és belátható időn belül visszatérnek a kérdésre. 0 Hogyan tovább a jól kitaposott úton? — Az út, amit eddig megtettünk egyáltalán nem nevezhető simának. Mindig a pártszervezet és a kommunisták segítségére támaszkodtunk, s ez meg is látszik a gazdasági eredményeken. A párt vezető szerepe a vállalati életben helyesen érvényesül. A hetedik ötéves tervidőszakra előirányzott feladatok kimunkálásánál a pártszervezet nagy segítséget nyújt. Ezt persze csak előzetes tervnek tekinthetjük, hiszen a CSKP XVI. kongresszusának az irányelvei szükségessé teszik, hogy kiegészítsük a terveket. Mindent megteszünk azok megvalósítása érdekében. Így akarunk továbbjutni a kitaposott, de problémáiktól egyáltalán nem mentes úton. A termelés járásunkban köztudottan emelkedik. Ez szükségessé teszi, hogy a gabonatárházak kapacitását ebben az évben további ötvenezer tonnával bővítsük. így megoldódhat a búza és az árpa szárítása, tisztítása, minőségi gondozása és tárolása. A kukorica kezelése továbbra Is gond marad. A jövőben a régi dunaszerdahelyi gabonatárházat korszerűjük. Hüvelyesek tárolására és szárítására tesszük alkalmassá. így a terményt közvetlenül a kombájnoktól vehetjük át, és minőségi gondozásban részesíthetjük. Persze arról is gondoskodunk, hogy gabona osztályunk és fertőtlenítő csoportunk szakemberei rendszeresen el- 4enőrizzék a mezőgazdaságban tárolt szemes termények minőségét, és a kezelést illetően tanácsokat adjanak a gazdaságok vezetőinek. 0 Milyen a helyzet a műtrágya-, a vegyszer- és az eszközellátás terén? — Legjobban megoldott a műtrágya juttatása, azonban nagyon jó eredményeket értünk el az eszközellátás terén Is, hiszen az évi forgalom elérte az ötvenmillió korona értéket. Nagy előnynek számít, hogy a pár koronába kerülő termelési eszközök beszerzéséért a mezőgazdasági üzemek illetékes dolgozóinak nem kell bejárniuk az országot. Az az igazság, hogy kiutalásra csak minimális mennyiségben kapunk árut. Ml azonban kilincselünk és beszerezzük mindazt, amire partnereinknek szüksége van, s ezzel jő szolgálatot teszünk nekik. Szándékosan hagytam utolsónak a vegyszertémát. Erre mit mondhatnék? Csak annyit, hogy az ellátás akadozó. Nem ritkaság a hiánycikk. Előidézi ezt az is, hogy az illetékesek vegyi anyagokra évente későn kapnak devizakeretet, s így azt hoznak be, amit még kaphatnak. Csaik természetes, azonban érthetetlen, hogy a szállítmányok akkor érkeznek, amikor a kártevők már Jócskán elhatalmasodtak, és megtámadták a termést. A mai intenzív gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermesztés megkövetelné a rugalmasabb és mennyiségi szempontból is jobb vegyszerellátást. 0 Hol tartanak az emberről velő gondoskodásban? Főleg a munkafeltételek és a környezet javítására törekedünk. Felújítjuk a gépparkot, és tökéletesítjük a termelési technológiát, hogy kíméljük az embereket. Automatizáltuk a takarmánykeverés fontos műveleteit, és a nagyobb gahonasiléik berendezéseinek a működését is. Dolgozóink egészségvédelmére a múlt évben ötszáznyolcvanezer koronát fordítottunk. Megoldásra vár még a munkaközben előforduló, egészségre ártalmas por és a gépek okozta zaj felszámolása vagy csökkentése. Bízunk benne, hogy munkaközösségünk — mint már sok más kérdést — ezt Is megoldja. Mindnyájan arra törekedünk, bogy sikeresen megvalósítsuk a CSKP XVI. kongresszusa irányelveiből ránk háruló igényes feladatokat, s minden erőnkkel hozzájáruljunk dolgozó népünk élelmiszerellátásának a növeléséhez. ^-hai— & ű : v' V ‘ V v’.' ... ' s ■ ' V . Korunk legkorszerűbb takarmánytárolója . -se ■ r ;. í •1; - - ,rv>. й-hal—« LEHETSÉGES ÉS SZÜKSÉGES A SZÍNVONAL EMELÉSE A lakosság Igényeinek kielégítése az utóbbi időben falvakon 1* egyre jobban előtérbe kerül. A vidéki kiskereskedelmi hálózathoz tartozó boltokban egyre bővUl az áruválaszték. Javultak a lakosság ellátásának feltételei is. A szolgáltató szervezeteket pedig a nemzeti bizottságok irányítják. XXX Almás (Jablofiov nad Turňou) 900 lakosú központi község. Tizenhét kilométerre fekszik a járási székhelytől. A falu határában van a Tranzit Gézvezték szivattyúállomása. A munkaképes lakosság kisebbik hányada a szövetkezetben dolgozik. A közeli ipari létesítmények szívóhatása egyre fokozódik. Az utóbbi négy évben közel százan hagyták ott a falut, pedig a környezet festői. Pár kilométeres körzetben mindenki találhat munkát az iparban és a mezőgazdaságban Szinte valamennyi családnak van jól termő háztáji földje, gyümölcsöse, a hegyoldalon pár ár szőlője, borospincéje és vlkendháza. Mégis.., / XXX Ha bemegyek a boltba és sorbanállás, tolakodás, sőt ismeretség nélkül megkapom, amire szükségem van, bólintok és elégedetten továbbmegyek. De amikor a harmadik boltban az eladó — akire mellesleg tíz percet kellett várnom, mert a Pirinek elmagyarázta az uborkaszeletes arcpakolás előnyeit — megintcsak (kifizet azzal, hogy nincsen, már elfogyott, nézzek be esetleg a következő negyedévben, akkor bizony tótágast áll bennem a türelem. És persze kifakadok ugyanúgy, mint mások. Ismerek embereket, akik kizárólag ezért vettefk új biciklit, mert a régihez — a (két éve vásárolthoz —i nem tudtak tömlőt venni. Egyik, ismerősöm leszerelte az egyéves csillárját, mert egyszerűen nem kapott belevaló hosszúmenetes tojáségöt. Tudok fiatal házasokról, akik második éve járják a bútorüzleteket, hogy végre megvehessék a nekik tetsző lakószoba-berendezést. Van, aki egy mustfokolóval Is beérné, de a boltosok szerint már évek óta hiánycikk. Mondom, ismerem a fogyasztók problémáit — és véleményét. De vajon hogyan vélekednek a közellátás színvonaláról, keresekedmünk feladatteljesítéséről azok, akiknek tenniük kéne valamennyiünk elégedettségéért? Ez lr$nt érdeklődtem a minap Bartolomej Kriak elvtárstól, az SZSZK kereskedelmi miniszterhelyettesétől. Miniszterhelyettes elvtársi Hogyan jellemezné a múlt évet? Eredményes volt-e a kereskedelem számára? „Az attól függ, hogy milyen szemszögből nézzük. Ha a nyereséget és az összteljesítményeket vesszük alapul, akkor számunkra a múlt esztendő eredményes volt. Ellenben a fogyasztók Igényelt nem tudtuk maradéktalanul kielégíteni, ami ugyancsak bosszantó. Viszont figyelembe (kell venni, hogy a bonyolult külpiaci és a nem éppen rózsás belföldi helyzet nagyon kedvezőtlenül befolyásolta a kereskedelmi tevékenységet. Külkereskedelmi elképzeléseink valóra váltásában komoly akadályt jelentett az áremelkedés, a gazdasági helyzet változékonysága, illetve a nyersanyag-, az energia- és a pénzválság. Ennek ellenére sikerült elérnünk, hogy a kivitel gyorsabb ütemben növekedjék, mint a bea minőségi, a kiemelkedő műszaki tulajdonságokkal rendelkező iparcikkek és tartós használati tárgyak (hűtőszekrény, Jégszekrény, mosógép, csavaró, televízió, építőanyag, bútor, személygépkocsi) forgalmazását növeljük. Más területeken lépést kellett volna tartanunk a divattal, bővítenünk kellett az élelmiszer-kínálatot. Illetve a konyhakész árufélék választékát. Sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy a világgazda-Mit várhat a kereskedelemtől? hozatal. A másik oldalon az ipar, a mezőgazdaság és az építészet nem teljesítette feladatát, ráadásul a szállítói-átvevői kapcsolatokat sem sikerült javítani, Így a szükségesnél kevesebb burgonya, cukorrépa, de főleg kukorica, gyümölcs és zöldség állt a kereskedelem rendelkezésére. S ezt bizony a fogyasztók Is megérezték.“ Most nem csupán egy évet, hanem egy ötéves tervidőszakot értékelünk. A „Csehszlovákia gazdasági és szociális fejlődésének 1976—1980-ra szélé irányelvei“ a gazdasági és a szociális politika fő céljául a lakosság növekvő anyagi és szellemi szükségleteinek kielégítését, szociális és létbiztonságának megszilárdítását tűzték ki. „Igen, az irányelvek a lakosság szükségleteinek kielégítéséval kapcsolatos feladatokat az életszínvonal emelésének döntő tényezőjeként értelmezték. Feladatul kaptuk, hogy elsősorban sági helyzet alakulása, Illetve hazánk gazdasági fejlődése nem tette lehetővé e komoly feladatok hiánytalan teljesítését, A tervidőszak kiskereskedelmi áruforgalmi célkitűzését nem teljesítettük, az iparcikkeknek a kiskereskedelmi áruforgalomban való részesedését tulajdonképpen nem tudtuk növelni. Az élelmiszer-forgalmazási tervünket túlléptük.“ Mit várhatunk mi, fogyasztók a kereskedelemtől a jövőben? „Az évek óta regisztrált problémák megoldásán fáradozunk. Egy csapásra nem lehet mindent megváltoztatni, de folyamatos fejlesztéssel szeretnénk a minimumra csökkenteni a hiánycikkek számát, igyekszünk gazdagítani az árukínálatot. Ha a- gyártó vállalatok megbirkóznak feladataikkal, akkor a fogyasztók elégedettebben fognaik távozni a boltokból. És persze nem szabadna megfeledkezni a szükségszerű termékfelújltásról, valamint a folyamatos piackutatásról sem, hogy például ne gyártsunk olyan bútorokat, amelyek lránt egyáltalán nincsen kereslet. Az egyetemes kereskedelmi politika érvényesítésével igyekszünk elmélyíteni az együttműködést a termelés és a külkereskedelem között, hogy a CSKP KB 18. ülésén elhangzottak értelmében kielégítsük a fogyasztók igényét az alapvető élelmiszerek és az állandó, mindennapi szükségleti cikkek iránt. A fogyasztók érdekeinek méltányolásával bővíteni fogjuk a csütörtöki árusítást, és1 a boltokban igyekszünk megvalósítani az elvégzett munka minőség szerinti értékelését és jutalmazását.“ A kereskedelem által nyújtott szolgáltatások színvonalát jelentős mértékben befolyásolják a vásárlási lehetőségek és körülmények. Milyen eredményi értek el az iizletMlúzat bővítésében, az elárusítók szakképesítésének növelésében? „Az építkezési beruházás feladatainak teljesítése számunkra évek óta komoly gondot okoz. Az áruraktárak építésében aránylag szép sikert értünk el, viszont az üzlethálózat bővítése, Illetve a vendéglátőüzeml férőhelyek számának növelése a tervezettnél lényegesen lassabban halad. Most (két komoly létesítményt, a prešovi és a poprádi Prior áruházát építjük. A jövőre nézve a felújítás és a korszerűsítés, illetve a kisebb ráfordítást igénylő bevásárlóközpontok létesítése kerül előtérbe. Azonkívül két szakmunkásképző központot és egy munkásszállót is szeretnénk fölépíteni. A CSKP XVI. kongreszsusánalk határozatából, illetve az Irányítás tökéletesítésének rendszeréből eredő feladatok teljesítésével a vásárlási lehetőségek javítását, az árukínálat gazdagítását szorgalmazzuk.“ Lejegyezte: KÄDEK GABOR A falu közellátása aránylag J6. Tíz éve épült a korszerű bevásárló központ. Ehhez éttermet is építettek. Előnyei mellett néhány szépséghibája mégis van. A lakosság részéről gyakori panasz, hogy áruátvételkor —* legyen az cipő, textil, iparcikk, tej, hús vagy más — mindig zárva tart valamennyi részleg. Az ok: csak egy ajtó van a bevásárló központon. Nincsenek szilárd falakkal elkülönített helyiségei. Ezt már a higiénikusok is kifogásolták. Lényegében egy nagy terem ez a központ. Oj bolt építéséi nem engedélyezik az illetékesek. A hnb tehát önerőből kívánja megoldani a problémát. Legalább a tejtermékeket és a zöldséget árusíthatnák külön helyiségben. A másik probléma abból adódik, hogy kicsi a raktár. Ezért csak korlátozott mennyiségű árut rendelhet CSERNOCH FERENC vezető, aki a vásárlók igényeit mindenben igyekszik kielégíteni. A vevőnek keveset kell ácsorognia, vagy sorban állnia. A kiszolgálás gyors és jó, A kazántól a bútorig, a konyhafelszereléstől az üvegtárgyakig minden beszerezhető Itt. Tej, hentesáru és friss zöldség is mindig van. XXX A lakosság igényel alapján a falu vezetői, a Járási Szolgáltató Vállalattal közreműködve különféle szolgáltatásokat létesítettek a községben. Általános igény, hogy a szolgáltatórészlegek könnyen elérhetők legyenek, és lerövidüljön a szolgáltatás határideje^ A borbély-fodrász részleget nemrégen tatarozták, nyitvatartási idő miatt azonban sok a panasz a vezetőre. A tévéjavftó szolgálat csak a bejelentések alapján, tehát szükség szerint van nyitva. Ez rendszertelenségre vall. Eleget bosszankodott miatta a lakosság. Panaszukra azt a választ kapták a vállalattól, hogy takarékoskodni kell az üzemanyaggal, s ez állítólag csak úgy oldható meg, ha csupán hébe-hóba látogatnak a faluba. A községben viszont népgazdasági oknál fogva szénből és fűtőolajból előirányzott a fogyasztás. A lakosság azt kéri, hogy a lakásokba kapcsolják be a gázt, hiszen a vezeték átszeli a község határát. A lakosság kérését rövidesen valóra is váltják. A nyáron mosodát is létesítenek a községben. Az ingyenes szolgáltatások közül megoldásra vár a szemét elszállítása és a szennyvízcsatornák építése. Szemetes kukát viszont háromszáz család közül még csak hatvan rendelt. A nemzeti bizottság engedélyével az asztalosok, a villanyszerelők és a kőművesek segítenek a lakosság gondjait megoldani, mivel a közületek itt nem képesek célszerű és hatékony szolgáltatást nyújtani. XXX Almáson sok a munka. A falutól messze van a város. Kevés az emberek ideje az utazgatásra. Megérdemlik, hogy helyben nézhessék ügyesbajos dolgaikat. A hnb-nek pedig arra kell törekednie, hogy a közellátás és a szolgáltatások magas színvonalra való fejlesztésével pénzt, időt és fáradságot takaríthassanak meg a dolgos emberek. A közelmúltban „Z“ akcióban készítették el a vízvezetékhálózatot. Most egy tornatermet építenek társadalmi munkában, s ha ez elkészült, társadalmi összefogással hozzáfognak — a választási program keretében — a régen óhajtott egészségügyi központ létesítéséhez. korcsmaros lAszlq