Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-14 / 7. szám
1981. február 14. SZABAD FÖLDMŰVES A ZENEVILÁG GÉNIUSZA „Születtem 1881. március 25-én Nagyszentmiklóson, Torontál megyében, és hatéves koromban kezdtem zongorázni tanulni édesanyámtól“. — Ezzel a bevezető mondattal kezdődik Bartók Béla önéletrajza, amelyet 37 éves korában, 1918-ban vetett papírra. A sűrű szövésű írásból Bartók pontosan az őrá jellemző higgadt tárgyilagossággal követi élete első felének eseményeit, s ezzel megkönnyítette az utókor, például a zenetudomány munkáját is, hiszen vele kapcsolatban nincs szükség sok feltételezésre. A szerény fogalmazás ellenére — vagy éppen azért — kivételes emberi és művészi pályájának lényeges mozzanatait ismerheti meg az olvasó. О О О Bartók Béla értelmiségi családból származott. Szülei — főleg pedagógus édesanyja — mindig nagy figyelemmel kísérték a századforduló zenei életét, s ennek szellemében egyengették fiuk zenei tehetségének kibontakozását. Bartók Béla a felsó gimnáziumot Pozsonyban végezte, s a város eleven zenei élete nagy hatással volt rá. Pozsonyban megalapozott műveltségét a Budapesti Zeneakadémián eltöltött évek gyarapították tovább. Tanulmányai befejezése után a gyűjtésben és műveiben a nemzetköziség halhatatlan eszméjét tette magáévá. A harmincas években nyíltan harcolt az emberiség alkotó tevékenységét gúzsbakötó fasizmus elburjánzása ellen. A közvélemény már az első műveit az áhított korszerű magyar zene alkotásaként fogadta. Bartók azonban hamarosan rájött, hogy első művei csak félmegoldást jelentenek a nemzeti karakter hitelessége és a korszerű zenei világkép tekintetében. Művészeti, világnézeti-filozófiai és a személyes válság néhéz évei Bartók számára a magyar népzene paraszti rétegével való találkozást segítették elő. Ez az Bartók-év élmény egyszerre adott tartalmat, művészi és emberi magáratalálással. Abban az időben kötött életreszóló barátságot, eszmei szövetséget Kodály Zoltánnal, osztozott vele közös terveik megvalósításában. A falusi népzene, sajátos szépségével, új lehetőséget kínált a zeneszerzőnek. Hasonlóakat azokhoz, amelyeket a kortárs 'európai, főként a francia zenében is tapasztalt. De a parasztság zenéje szükségszerűen a falusi nép életét, sorsát jelentette számára. Egyúttal az ember és a természet olyan harmóniáját, amelyben az egykori polgári forradalom gon-Pimf rendkívüli módon aggódni kezdett életéért, amikor ügyvédje belépett hozzá a cellába, és kíméletesen tudatára adta, hogy kegyelmi kérvényét elutasították. — Vagyis holnap már nem leszek az élők sorábanl — mondta kissé fellengösen. — Sajnos nemi — jelelte az ügyvéd. Pimf szomorúan lehorgasztotta fejét. — Nem is magamért... — mondta végül — én kibírom még ezt is valahogyan... De a családom! Mi lesz a ^családommal? Ha támaszuk, mondhatni létfenntartójuk... örök álomra szenderül... — Jó, hogy említi ezt kedves barátom — felelte az ügyvéd. — Érdeklődtek már az utolsó kívánsága iránt? — Még nem. — Nem? Akkor nyert ügyünk van! Figyeljen ide, és rögtön nem kell aggódnia kedves családja sorsáért. Maga MOLNÄR ÄKOS: Groteszk novella bizonyosan egy jó vacsorát fog kérni, amit nagyon érthetőnek találok. Kérjen a vacsorához Stella-sört. Nem egy üveg akármilyen sört, hanem kifejezetten Stella-sörtl — De én az Apolló-sört szeretem. Az ügyvéd türelmetlen mozdulatot tett. — Mindegy! Kérjen csak Stellasörtl A maga utolsó kívánságát minden lap megírja, ami a Stella számára kitűnő reklám, és ha maga nem lesz többé az élők sorában — az ügyvéd nagyot sóhajtott —, kedves családja meg fogja kapni a Stella Részvénytársaságtól a honoráriumot. — Mennyit? '— Ezret. — Tyű, a kutyafáját! — Bizony! A porkoláb mindjárt befön, el ne jelejtse: Stella-sör! Pimf mély hallgatásba merült. — De egy nagy baj van, kedves ügyvéd úr! — Mondta végül kedvetlenül. — Én nem szeretem a Stellasört. Én az Appoló-sört szeretem. Mindig azt szoktam inni. Az ügvéd dühösen kiáltott Pimfre: — De ember, megőrült maga? Hát most egyszer Stella-sört fog inni! Gondoljon nyomorban sínylődő családjára! Igazán nem értem magát! Pimf elgondolkozva simogatta borostás állát. — Ön olyan jó, ügyvéd úr. A saját édesapám sem lehetne különb. De gondolja el! Az utolsó vacsora. Melyik az az étel, amit ön nem szeret? — Az nem tartozik ide. — De igenis, ide tartozik. Melyik az az étel, amit ön nem szeret? — A kirántott borjúvelő! — mordult rá dühösen az ügyvéd. — No lássa — kiáltotta Pimf diadalmasan, és szája széles mosolyra nyílt. — Képzelje magát az én helyembe! Hogy ... izé ... elkövetett bizonyos dolgokat, elfogták, halálra ítélték, utolsó kívánságát tudakolták, és amikor egyszer utoljára, a sok unalmas rabkoszt után végre azt ehetné, amire igazán gusztusa van, kirántott borjúvelőt kéne ennie. Az ügyvéd atyáskodó hangját vette elő. —' De kedves Pimf barátom, sör és sör között még sincs olyan nagy különbség! — Óriási különbség van! Az ügyvéd hasztalan igyekezett valódi lelkesedéssel és ügyszeretettel védencét rábeszélni. Megrázó szavakkal ecsetelte a szörnyű nyomort, mely családjára vár, ha a Stella Rt. nagyszerű ajánlatát visszautasítja. Nem is azért a nyomorult tíz százalékért tette, melyet a vállalat jogszerűen megígért neki, ha ügyét sikeresen képviseli, hanem őszintén felháborította, hogy valaki ennyre szeresse a hasát. Mindössze annyit ért el, hogy Pimf megígérte, gondolkozni fog a dologról. Későre járt az idő, az ügyvéd végül is elbúcsúzott Pimftől, aki viaskodó gondolataival magára maradt a cellában. A börtönör már kétszer érdeklődött utolsó kívánsága után, anélkül hogy választ kapott volna. Pimfet már vadul kínozta az éhség és a szomjúság, de még mindig nem tudott határozni. Gyomrára szorított kezekkel ült összegubódzkodva a cella mélyén. A nyála összecsordult, ha az Apolló-sör vastag habjára, áttetsző, aranysárga színére, ínycsiklandó zamatára gondolt, viszont émelygés fogta el, ha a Stella vizes habja, pőre, unalmas színe, ízetlen gyártmánya jutott eszébe. Majd a családját látta maga előtt, szánalmas rongyokban kolduló, ösztövér feleségét, a tehetségtelen tolvajnőt és maszatos, éhesen nyafogó gyerekeit, valamint boldogságukat, ha a temérdek pénzt kézhez kapják. De ezzel könyörtelenül együtt jár az undorító Stella-sör fogyasztása. Mit tegyen? Mit lehet itt tenni? Az ember egyszer él, azaz egyszer hal, és akkor is másokra legyen tekintettel? Etlen-szomjan kuporodott egész éjjel a cellában. Amikor hajnalban érte jöttek, az ügyvéd lelkendezve toppant eléje. — Nos? — kérdezte izzó kíváncsisággal, de Pimf csak a vállát vonogatta. Karikás szeme, sápadt, beesett arca, idegesen meg-megránduló feje szörnyű belső küzdelmekről tanúskodott. Kótyagos léptekkel, magányosan kínzó töprengésével, homlokát mereven összeráncolva és tekintetét kihajítva valami bizonytalan messziségbe járult a hóhér elé. Az utolsó pillanatban végre eszébe jutott a döntés. Arca kiderült, egész lényén végigömlött egy boldog felszabadultság, mélyen fellélegzett, szája beszédre nyílt. De a hóhér, aki attól tartott, hogy Pimf lázító beszédet fog mondani, villámgyorsan közbelépett. És így Pimf válaszát legfeljebb a pokoli kéjjel rárohanó ördögök hallották csupán. dolkodői a szabadság megvalósulását látták. A Magyarországon élő és a szomszédos népek, — főleg a szlovákok, a románok — népzenéjével ismerkedve értette meg a Duna-medencében élő nemzetek történelmi sorsközösségét, egymásra utaltságát, s ez elmélyítette internacionalista meggyőződését. Mindez együtt határozta meg huaminitásának azokat az eszményeit, amlyekért élete végéig megalkuvás nélkül küzdött. Közéleti tevékenységének, is mindinkább az antifasiszta harc lett az igazi színtere. Tudományos tanácskozásokon, kulturális bizottságokban, sajtónyilatkozatokban nem szűnt meg hangját hallatni, mozgósítani az emberiséget s a magyar népet a fenyegető veszély ellen. Művészi és személyes megnyilatkozásai a haladó emberiség legjobbjainak nemzetközi táborába vonták. Alkotásai a munkáskórus-mozgalomhoz is eljutottak, egyben a magyar haladó értelmiség tevékenységének is fontos erőforrásává váltak. Mint az európai művészet annyi más kiválósága, a terjedő fasizmus, a közelgő háború elől 1940-ben az Egyesült Államokba távozott, ahonnan már nem sikerült visszatérnie, mert elragadta a kegyetlen halál. Bartók Béla szlovákiai népdalgyűjteménye nagyon jelentős, s zenei és zeneszerzői munkásságának komoly alapját képezte. A kiváló művész fáradtságot nem ismerve járta a „palócvilág“ falvait és a népdalkincseket gyönyörű csokorba kötötte. О О О Március 25-én ünnepi hangverseny vezeti be a centenáriumi programot. Majd ősszel a Budapesti Zenei Hetek középpontjában Bartók életművének bemutatása áll. Debrecen lesz a színhelye a júniusban megrendezésre kerülő nagyszabású nemzetközi kúrusfesztiválnak. Október elején tudományos ülésszak lesz Budapesten, melynek középpontjában a bartóki életmű áll: erre az alkalomra 400 zenetudóst és szakembert várnak a világ minden tájáról. S lassan a világprogram is kialakul. Eddig 29 ország jelezte, hogy szervezetileg készül a centenárium megünneplésére. Moszkvában és Becsben Bartök-szcbrot avatnak. Nagyszentmiklóson koszorúzás lesz a szülői házban. A világhírű Moszkvai Nagy Színház bemutatja „A kékszakállú herceg vára“ és „A fából faragott királyfi“ című egyfelvonásosokat. A Magyar Állami Operaház együttese három egyfelvonásosával vendégszerepei a Prágai Tavasz programjában; június második felében hat estén át ugyanezzel a műsorral mutatkoznak be a Milánói Scala színpadán. Szeptemberben hat alkalommal az NSZK négy nagyvárosában szerepelnek, majd innen Párizsba utaznak, ahol ugyancsak hatszor adják elő Bartók-műsarukat. A Bartók-év így nem csupán századunk kimagasló géniuszára, de napjaink magyar kulturális értékeire is felhívja majd a figyelmet. —tt— Szovjet monumentális művészet A szovjet monu-/ mentális művészek alkotásaiból rendezett kiállítást a Szlovák Szocialista Köztársaság Kulturális Mipisztériuma. A kiállítás anyagát — amelyet a bratislavai Művészetek Házában mutattak be — a Szovjetunió Kulturális Minisztériuma válogatta össze és bocsátotta rendelkezésre. A kiállításon százhatvan kiváló művész több mint kétszázötven alkotását láthattuk, s ezek kitűnő áttekintést adtak a szovjet monumentális művészet fejlődéséről. Nem könnyű kiállításon bemutatni a monumentális művészetet, mert ez a művészeti ág azt a célt szolgálja, hogy a városok köztereit, kulturális intézményeit, létesítményeit díszítse, az ember környezetét esztétikusabbá varázsolja. A monumentális, művészet részét képezi az ember gondolkodásának, mindennapi tevékenységének. Méreténél fogva a természetben, az épületeken, a köztereken van nagy jelentősége. Viszont időközönként nagyon fontos kiállítani abból a célból, hogy a köztudatba vigyük, hogy minél több szobor, mozaik, festmény, kerámia, gobelin stb. díszítse környezetünket. A Szovjetunióban a monumentális művészet szorosan kapcsolódik az építészethez, ennek következtében egész épületkomplexumok épülnek, amelyek festményekkel, mozaikkal, emléktáblákkal, szobrokkal egészülnek ki. A Szovjetunió nagyobb városaiban a monumentális művészet mestereiből olyan csoportok alakultak, akik az építészekkel együtt dolgoznak s azon fáradoznak, hogy városfejlesztéssel párhuzamban a monumentális művészetet terjessszék. A Művészetek Házában kiállított művek, amelyek fényképekkel, festményvázlatokkal, dokumentumokkal tervrajzokkal vannak kiegészítve, hűen érzékeltetik a szovjet monumentális művészet történelmi fejlődését. Belőlük megtudhattuk, hogy a monumentális művészet több fejlődési szakaszon ment keresztül. A kezdeti évek az 1918—1930 közötti időszakra tehetők. Annak idején Lenin fogalmazta meg, hogy a művészi alkotásokat ki kell hozni a múzeumokból az emberek közé, olyan művészi A szovjet monumentális művészet egyik remeke alkotásokat kell előtérbe helyezni, amelyek tartalmuknál fogva hatnak az emberek világnézeti nevelésére. A NOSZF utáni időszak nagy hatással volt a szovjet monumentális művészet kibontakozására. Ez az időszak, a nemzet „mélyéről“ egész sor tehetség előrelépését segítette elő, akik alkotásaikban új formákat és műfajokat valósítottak meg. Bátor előrelátások, a nagy felfedezések, a gazdasági-szellemi felemelkedés időszaka ez, amelyeket a tehetséges alkotók munkáikban megörökítettek. Az 1940-es évek a Nagy Honvédő Háború időszakát érzékeltetik. Több festmény, mozaik, szobor, gobelin idézte a háború nehéz éveit s a háborús károk felszámolásának heroikus munkáját. Az imperialistaellenes háború jelenetei mellett a békés építő munka, a mai örömteli élet mozzanatai is helyet kaptak a kiállításon. Például Gyermekszanatórium, Felszabadult ember, Űrrepülés, Festményvázlat — a tbiliszi agitációs központ falán stb. Az eltelt évek során emlékművek, emléktáblák, és más monumentális alkotások széthelyezésére került sor, olyan alkotásokra, amelyek a szovjet nép érzéseit, ideáljait fejezik ki. A jelen időszakban az alkotók a jelen kor valóságát igyekeznek megörökíteni. A szovjet monumentális művészet megértésénél igen fontos az a történelmi folyamat, amely teljes egészében egyesíti fejlődésének szakaszait. Mert ha módszereikben különböznek is egymástól, stílusukban a különböző műfajok és formák egységet alkotnak. Valóban élményt jelentett mindenki számára, aki csak látta ezt a maga nemében egedül álló kiállítást. —nt— szAz Eve halt meg Dosztojevszkij Az alapélmény, amit a gyermek Dosztojevszkij a szüleitől kap: az emberek életének rendezetlensége, megalázkodás, törtetés és a hétköznapi kicsinyességek kettőssége. Moszkvai tanulóévei után, apai kívánságra, bátyjával együtt Péterváron folytatja tanulmányait a hadmérnöki intézetben. 1843-ban végez, de nem találta helyét a katonaságnál, egy év múlva kilépett állásából és teljesen az irodalomnak szentelte életét. írói pályáját fordításokkal kezdi: 1845-ben készül el első műve. a Szegény emberek, amely az orosz irodalmi körökben nagy visszhangot kelt. Ezt követi a Hasonmás, a Poharcsin úr, A háziasszony, a Fehér éjszakák, a Nyetocska Nyezvanova. Az utóbbi egyik legeredetibb műve: Vallomás szülőkről, gyermekkorról és a művészi szemlélet születéséről. Ezernyolcszáznegyvenhéttől rendszeresen látogatja Petrasevszklj filozófia-politikai körét és részt vett egy illegális nyomda létrehozásában. Ezért halálra ítélték, és csupán néhány perccel a kivégzése előtt olvasták fel a cár kegyelmi levelét. A végleges ítélet négy év szibériai kényszermunka, majd életfogytiglani közkatonaság volt. Az omszki erődben raboskodott, ahol idegbetegsége epilepsziává fokozódott. Ezernyolcszázötvenkilencben engedélyt kapott rá, hogy visszatérjen Pétervárra. Bátyjával, Mihaíllal együtt megállapították és kiadták a Vremja és az Epocha folyóiratokat. Itt jelenik meg az író néhány fontos műve: a Megalázottak és megszomorítottak című müvében a pétervári nyomortanyák szegényeit, az Emlékiratok a holtak házából című alkotásában pedig a cári kényszermunka szörnyűségeit eleveníti meg. Később külföldre utazik. Két és fél hónap alatt bejárja Európát, benyomásait Téli feljegyzések nyári élményekről címmel útinaplóban öszszegezi. Amikor a kormány betiltja a Vremját, az író súlyos adósságokba keveredik, melyektől csak élete végén tud megszabadulni. Magánélete is szerencsétlenül alakult. Első felesége gyűlölte és gúnyolta, nagy szerelme Polina Szuszlova pedig rövid együttlét után eltaszította magától. Egy meggondolatlan szerződés következtében igen rövid idő alatt kellett megírnia újabb regényét, A játékost, melyben rulettélményeket elevenít meg. Ebben a munkájában segítségére volt Anna Grigorjevna Snyitkina, egy 20 éves gyorsírónő, aki rövidesen az író második felesége lett és biztosította számára, hogy élete utolsó évtizedét viszonylag nyugodtan, alkotó munkával tölthesse. A Bűn és bűnhődés című művét csaknem másfél évtizedig írta. Raszkolnyikov, a kicsapott egyetemi diák, gyilkosság és rablás útján szeretne sorsán változtatni, lázadása, próbatétele és összeomlása mindmáig figyelmeztet az emberi szellem kor» látaira, cél és eszközök, egyén és közösség, személyiség és emberség problématikájának mélyebb összefüggéseire. A kapitalista társadalom embertelenségét feltáró regény a lélekábrázolás csúcsa. Külföldön írja A félkegyelmű című művét, melynek hőse tiszta, naiv ember, aki megszállottként szeretné megváltoztatni a körülötte lévő világot. Törekvései azonban tragikus kudarccal végződnek. Ojabb regénye, az Ürdügök ismét bizonyította, hogy rendkívül érzékenyen reagál kora társadalma ellentéteire. Q A Kamasz című regényének publikálását 1875-ben kezdi meg, ifjú hőse mliliómossá akar válni, hogy élvezhesse a hatalmat, de már az első kísérletek után letesz szándékáról^ Az utolsó nagy regénye, összefoglaló életműve a Karamazov testvérek. Faulkner amerikai író így írt Dosztojevszkijről: „Dosztojevszkij művészetét, emberismeretét, együttérzésre való képességét tekintve olyan mester, akivel minden író szeretné öszszemérni erejét, ha egyáltalán képes erre.“ A moszkvai Puskin-szobor leleplezésénél őt kérik fel az ünnepi beszéd elmondására. Beszéde tulanjdonképpen szellemi epilógus volt. Egészségi állapota rohamosan romlik. Száz évvel ezelőtt tüdővészben halt meg. rp. ЛЛЛЛАЛЛДЛАДЛДАЛААЛААДАЛЛЛЛАААЛАЛЛЛЛЛЛАЛАЛЛЛАЛЛЛАЛЛ^Л^^^^^М^
