Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-06 / 49. szám
1980. december 8. SZABAD FÖLDMŰVES BORISZ VASZILJEV: iá wMs* t РИШМТ «fahi VUL áíZf előtte, ahogyan illik, vigyáizban. A lány lenn állt, a csodával határos módon épen maradt mellvéd tövében, amelyen a férfi ült, épp ezért a fejük csaknem egy vonalban volt. — Ulf le, őrvezető — mondta a tábornok, és elfordult, sebtében szétmázolva kelletlen könnyét. A lány leült, odalentröl nézett fel rá. A férfi nem lepődött meg, még csak nem is töprengett rajta, honnan került az éjszaka kellős közepén a mezőre ez a törékeny, gátlásos kislány. Szótlanul cigarettát vett elő, szótlanul rágyújtott, mély és keserű sóhajtozását leplezve. — Miért gyötri magát? — kérdezte a lány, és a férfi érezte, hogy a keze ott van az övé mellett. — kérem, ne tegye. És ez az egész nem is igaz, egyáltalán nem igazi Hiába mondja az öreg, csak a harag beszélt belőle. Hisz mindig olyan haragos ... — Haragos? ... — Figyelt is, meg nem is arra, amit a lány mondott, mert most minden szó mintha csak átszivárgóit volna az agyán, nem maradt meg benne. — Rohamlövegeket. Érted, rohamlövegeket kellett volna kivezényelni. Az a fő, hogy Fiiin tartotta magát... Sőt, nemcsak tartja magát, hanem két zászlóaljjal támadásba megy át és megbénítja a németeket, nem hagyja felfejlődni őket, érted? Én meg azalatt... Ugyan, minek mondom eztI Hiszen egyedül Kolímaszovot vetettem be a felderítőkkel. Egyedül ötl... Beszélt, egyre beszélt — hevesen, világosan, következetesen. Elmesélte a lánynak azt a csatát, amely nem történt meg, de amely megtörténhetett volna, ha 6 nem heveskedik. Pontosan elmondta, számokkal, a pontos időbeosztással, a fő és az elterelő hadmozdulat irányával, az ellenség feltételezett reakciójával, meg azokkal az ellenintézkedésekkel, amelyeket ő foganatosított volna. A lány tágra nyitott szemmel hallgatta, semmit sem értett, de élénken és érdeklődve bólintott a férfi minden „érted?“-jére: — Igen. Igen. Igen. Végigvezette az egész csatát. Az egészet percnyi pontossággal. Elfojtotta a tűzfészkeket és hatalmas aknatűzzel küszöbölte ki a páncéltörőket. Fiiin felé csalta a német tartalékokat, Golubnyicsijt széles harapófogó hadmozdulatba küldte, és csak akkor vetette be Kolimaszovot a hídon. Könynyedén elfoglalta a hidat, egyetlen döntő csapással. Kiszámította: mindössze háromórás harccal. Felbecsülte a veszteséget; számítása szerint tízszer kisebb lett volna, mint a valóságban. De hát miért, miért nem vezényelte ki a rohamlövegeket?I Mindegy volt, kinek meséli. Csak ki kellett beszélnie magát, meg kellett szabadulnia a gyötrő, felkavaró szomorúságtól és nyugtalanságtól, vissza kellett nyernie lelki egyensúlyát. Ügy érezte, elég, ha csupán elmondja valakinek, hogyan vezethette volna le ezt a csatát, és mindjárt rá is lel a hőn Óhajtott nyugalomra. De már mindent elmondott, a bánatos zaklatottság mégse múlt el, rádöbbent, hogy nem is fog elmúlni soha; elhallgatott, elkomorult, magába roskadt, újabb cigarettára gyújtott. — Ne gyötötrje magát ! —mondta újra halkan a lány, és a férfi érezte, amint a keze óvatosan az övéhez ér. — Ne tegye, kérem, ne tegye, könyörgöm. — Miért ne gyötörjem magam? — kérdezte keserűen a férfi. — A német parancsnokot gyilkosnak tituláltam, de mit vár az ember a farkastól? Mit várhatok, ha én magam ... — Hallgass! — A lány erősen megszorította, sőt egy kicsit meg is rántotta a kezét. — Ne merj így beszélni, még gondolni se merj ilyesmire, megértetted? Te verted szét őket, az utolsókat, a legutolsókat, megértetted? Es már nincs háború, egyáltalán nincs, sehol sincs! Csend van, teljes csend, milyen csend van mindenütt... A lány hevesen beszélt és összefüggéslelenül, és nem is értette, amit mondott. Csak annyit tudott, hogy most végre a mellett a férfi mellett ül, akinek a nevével feküdt és kelt már csaknem egy éve, akire gondolni sem mert, akiről csak ábrándozott, aki mindössze kétszer beszélt vele, és akit ő már régóta szeretett, az első és egyetlen szerelemmel. Nem nagyon értette, de érezte, hogy a férfi nehéz helyzetben van, és elviselhetetlenül, de boldogan fájt érte a szíve. Már akkor megérezte, hogy a férfi szenved, amikor a járőr belebotlott. Rögtön megértette, amint meglátta arcát a lámpa fényében, és akkor mindjárt utána jött, noha nagyon félt a halottaktól, a sötétségtől és az egyedülléttől. Azért jött, mert nem tudott nem jönni, csak jött, megfontolatlanul, valamilyen parancsoló erőnek engedelmeskedve, amely már régóta gyülemlett benne, ugyanolyan könffnyedén és egyszerűen jött utána, mint ahogyan szégyent, kínt, halált vállalt volna érte. — Ne merj semmit mondani, ne merj! — ismételgette szinte révületben Bruszkova őrvezető, már nem figyelte, nem ellenőrizte saját szavait. — Csak ülj itt mellettem, ülj és hallgass. Minden elmúlt, mindennek vége, /teljesen vége, örökre. Üj élet kezdődik, újdonatúj, békés, egészen más! Holnap reggel arra ébredünk, hogy minden más lesz, ismeretlen, jó. És gyönyörű. És nekünk is meg kell változnunk, teljesen, megértetted? A férfi nem a szavaira, hanem a hangjára figyelt. A szavak ösztövérek és jelentéktelenek voltak, de a hang, a halk, belülről zengő, feszült hang akarata ellenére beléje hatolt, lecsendesítette fájdalmát, szomorkás gyengédségével beburkolta, elfojtotta emlékezetének felajzott zakatolását. Már egymás mellett ültek, a lány két kezében tartotta a férfi keskeny, erős kezét, és beszélt, egészen addig, amíg a férfi gyengéden ki nem szabadította a kezét. Akkor a lány azonnal elhallgatott, elharapta a mondókáját, mint aki hirtelen eszméletre tér, vagy hirtelen felébred. A férfi rágyújtott, és a lányra nézett: — Hány éves vagy? — Tizenkilenc. — Kislány vagy még. Gyengéden mondta, de a lány már magához tért és éppen ezért úgy fogta jel, mint az utolsó ítéletet. Öszszegörnyedt, lehajtotta a fejét. A férfi elgondolkozva szívta a cigarettáját, és a lány hosszan nézett rá, azután felállt és lassan elindult a sötétben. — Hová mégy? — Haza — felelte határozatlanul a lány és megállt. — Majd együtt megyünk, csak elszívom. A lány határozatlanul megfordult. Álldogált, azután távolabb leült, szomorúan, mint aki elhervadt. A hideg földet markolászta, a tábornok pedig szótlanul szívta a cigarettáját, nem akart ránézni. A hold átkelt a hegyeken, halványan megvilágította a lapályt. A határozatlanul remegő árnyak kelletlenül kúsztak a földön, a lövészárok mélyedései még sötétebbek lettek, egyetlen tört vonallá olvadtak össze, csupán az egyikben — egészen közel hozzájuk — meredezett a halott német görcsbe rándult keze. A lány hirtelen felkapta a fejét, kitartóan a tábornokra nézett: — Szeretem magát — mondta tisztán. — Szeretem. Ez a helyzet. Es kész. A férfi hallgatott. A lány kezébe rejtette arcát, dühödt, keserű könynyekben tört ki, remegett, szipogott. A férfi szótlanul elővette a harmadik cigarettát. A lány váratlanul felállt, valamit keresett a kézelőjében, zsebkendőt húzott elő: — A magáé. A zsebkendőt kimosta, kivasalta, háromszög alakba hajtotta, minden hajtás a teste melegét őrizte. A tábornok el akarta venni, de maga is meglepődött, amikor elkapta a lány kezét és maga felé húzta: — Ülj le. A lány lassan ereszkedett le a földre. Lassan odafordította a fejét, valósággal összeroppant, a férfi mellére omlott. A férfi zavartan simogatta a haját, a lány pedig hangosan zokogott, és sehogyan sem akarta elvenni az arcát a durva katonazubbonyról. — Na, mi van veled? Mi van veled? A lány hangosan hüppögve továbbra is teljes erejével csimpaszkodott belé. Nem akart szép lenni, nem próbált csábos lenni, nem kacérkodott, nem tett úgy, mint aki teljesen elvesztette a fejét a szenvedélytől. Csupán egyetlenegy valamire gondolt, arra, hogy a férfi mindjárt feláll és elmegy, és mindennek vége lesz, vége, visszavonhtatatlanul és örökre ... Vége. & A CSEMADOK rendezvényei A galántai (Galánta) járásban a CSEMADOK szervezetek többsége ezekben a hetekben tartotta évzáró taggyűléseit, s egyben megemlékeztek a NOSZF 63. évfordulójáról Is. Járásunkban a hely 1 szervezetek a barátsági hónap nyitó- és záró ünnepségeire kultúrműsort készítettek. Néhány szervezetünk dokumentációs kiállítást rendezett a Szovjetunió fejlődéséről. A CSEMADOK járási bizottsága a járási népművelődési központtal karöltve, megrendezte a felnőtt énekkarok járási fesztiválját, két községben pedig a szovjet zene -és irodalom estjét. Ezenkívül több helyütt íróolvasó találkozót rendeztek csehszlovákiai magyar írók részvételével. A CSEMADOK Galántai Járási Bizottsága az ősz és tél folyamán több előadást, irodalmi estet szervezett, illetve szervez. A tél folyamán több politikai és'sportelőadásra is sor kerül. Többek között a nvárasdi (TopoT- níky) olimpián részt vett kézilabdázó lányok és Német Pál a csapat edzője tart előadást. A zenét kedvelők Káki Zoltán gitárművésszel találkoznak majd. A csehszlovák-magyar tudományos együttműködésről Német Jenő az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettesének előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Záreczky János A Szovjet Kultúra Napjai hazánkba» A szocialista országokban az elmúlt hónapban a legjelentősebb kulturális esemény a világhírű szovjet együttesek fellépése volt. A csehszlovák—i szovjet kulturális együttműködés régmúltú és nagy jelentőségű a két or-< szag életében. Ebben az esztendőben, hazánk felszabadítása 35. évforduló-* jának évében különösen gazdag programmal jöttek hozzánk a szovjet ven-* dégek és sok élenjáró együttes lépett fel a két fővárosban és vidéken is. Az együttesek magas művészeti szintű műsorát sok esetben vastapssal ikö-* szönte meg a hálás közönség. Néhány fényképfelvétellel szemléltetjük a Szovjet Kulturális Napok együt-1 teseinek fellépését és a vezető személyiségek találkozását. Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára a Majakovszkij Színház fellépésének szünetében szívélyesen elbeszélgetett a Szovjetunió művelődési miniszterével, Demicsev elvtárssal A világhírű moszkvai szimfonikus zenekar mindenütt nagy sikert aratott a zenekedvelők körében. A Moldavai Népművészeti Együttes bemutatkozása csodálatos élményt nyújtott A moszkvai Majakovszkij Színház művészeinek fellépése Fotó: CSTK
