Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-06 / 49. szám
8 SZABAD FÜLDMOVES 1980. december 8. gy lombhulíató őszi délután, mikor a halovány arcú Napocska álmosan hajtotta le fejét rózsaszín felhőpaplanjára, a három nap híján nyolcvanesztendős Sün apó elindult avart gyűjteni a szalmazsákjába. Nem volt az igazi szalmazsák, mert az öreg parkőr inkább falevelekkel tömködte tele a vackát. — Jól van ez már ilyen vén csősznek — dörmögte, mikor egy hetyke cickánylegény, aki szögről-végről rokona is volt, hányavetin íngerkedett vele. — Majd elmúlik feletted is az idő öcsém, aztán már te sem a parádét keresed, hanem a kényelmet. Erre az ifjú rovarevő igazán nem tudott mit mondani, inkább megpederintette hosszúra hagyott sikkes bajuszát és cincogva körülszimatolta az unatkozó kerti padot. Ilyenkor alkonyattájt igencsak életrekelt a liget. Mindenki a betakarítással foglalatoskodott. Hebehurgyán szaladgáltak ide-oda a pockok. Fütyültek rá, hogy letapossák a gyenge füvet, csak a saját érdeküket látták mindenek felett. A lehető legtöbbet összeharácsolni a lehullott magvakból. Közben asszonyaik egyre sopán-CSICSAY ALAJOS: kodtak, bárcsak sok havat hozna Tél apó, hogy még a hódunyha alatt is kedvükre dúskálódhasáanak. — Kapzsi népség ez a rágcsáló — csóválta fejét Sün bátya, s éppen azon töprengett, miképp kellene megfékezni e szemtelen kártevőket, mikor gyenge sírást libbentett füléhez a szürkületi szél. — Ugyan ki pityereg már megint? — kérdezte inkább csak magában és arrafelé vette útját, amerről a hang szállongott. Megállt, hallgatózott, de semmi nesz. Kissé tovább csoszogott, s majdnem elesett a frissen púposodó vakondtúrásban. — A teremburáját, ez a keresztgyerek már megint raikoncátlankodik — mérgelődött. — Hányszor mondtam már neki, ne tegye ezt. Minduntalan elékteleníti a rétet, s aztán csak megszólják miatta a többi parklakót is. Csúnyán visszaél ez a fiú a rokonsággal. — Megint hallotta a szepegést, de hiába tekingélt jobbra meg balra, nem látott senkit sehol. — Ki pityeg itten? — kérdezte hangosan. Mindenütt csend. Fáradtan támaszkodott göcsörtös botjára a vén Sün, és keserűen gondolta, hogy biztosan megint a hallásával lesz baj. Minden maradék kedve elszállt, mikor eszébe jutott, hogy ismét fél napokig ücsöröghet a harkály rendelőjének előcsarnokában, ősszel amúgy is rengeteg a beteg. Megint őt hagyják utolsónak, mert hogy az öregnek amúgy sincsen semmi dolga. Pedig ebben a korban már türelmetlenek még az emberek is, hát az ilyen magafajta tüskéshátú hogyne lenne? Csakhát éppen nem mutatja. Ahogy így elmélázott, metsző jajszó rezzentette fel bújából. Hiszen ez nem is a bozótból, hanem valahonnan a magasból jön. Ahogy föltekint, látja ám, hogy pirosbogyós törékeny fácska hullatja szaporán könnyeit. — Hát téged mi lelt kisleányom? — kérdezte szelíden. A kisfa csak hüppögött, szipogott, még a fejét is elfordította, mint akit nagyon megbántottak, de azért nem akar árulkodó lenni. — No, ne keseregj hát, mondd csak el szépen, ki nem hagy téged békén — biztatta jóindulattal apó. — A vakond — keseregte alig hallhatóan. — Tudtam. Megállj, te haszontalan csibész! Jössz mindjárt elő! — koppintott botjával a legfrissebb vakond túrásra. A haragos szóra meg is mozdult a morzsalékos talaj, s elődugta szurtos képét durcásan a Sün keresztfia. —■ Mit művelsz már megint te pernahajder? Te család szégyene, te pockok rokona... Sün apó szava elakadt. Érezte, hogy ezt nem kellett volna mondania, ám dühében kicsúszott a száján, most már mit tehet. Mutatta hát tovább a rettentő haragot. Sőt még toppantott is hozzá ügyetlenül, ami viszont a vakond ijedelmét enyhítette, mert igen mulatságos volt ám, ahogy a lágyszívű keresztapa nagy igyekezettel erőltette a mérgét. — Nem csináltam én semmi roszszat, csak ez a nebáncsvirág kényeskedik szüntelen. Ahelyett, hogy örülne. Leszedem a pondrót a gyökereiről, ez meg csak ordít és árulkodik a hálátlan — Mert közben marokkal téped a hajszálgyökereimet. — Hát akkor csak rágjanak meg a pajorok! — feleselt tovább a vakond. — Ejnye no! — csitította őket Sün apó. — Hogy hívnak téged kisleány? — kérdezte kedvesen. — Berkenye — hajtotta le fejét szégyenlősen a fácska. — Milyen Berkenye? — Bőgő — vágott közbe a vakond. — A berkenyelánynak megint elgörbült a szája, de azért kinyögte: Madár Berkenye. — Ejnye, de szép neved van. Aztán meg is érdemled-e? — Meg! — csúfolódot a földtúró. — Sose várja ki a telet, mindig idő előtt lehullatja a gyümölcsét, hogy lakmározzanak belőle a hörcsögök meg a pockok. Mert nem bírja el szegényke. Hát nem látja keresztapa, hogy milyen nyamvadt ez a fa? Bizony a berkenyének igen vékonyka ágai voltak. Sőt egyiket az alsók közül le is hasította valami garázda gyerek. Csúnya seb tátongott a helyén. — Beteg ez a kislányt, s ráadásul még te is bántalmazod — fedte meg az öreg Sün a keresztfiát. — Beteg hát, mert kiélik a gyökerét a cserebogár-lárvák. Segíteni akaróik rajta, de ő csak bőgicsél, jajgat, és nem szégyell árulkodni. Mit bánom én, mi lesz vele — vonta meg a vállát a gyökérgyőgyász. — Alászolgája pipiske kisasszony! — hajlongott gúnyosan. — Volt szerencsém! — s nagy lendülettel megindult a zöldségeskertek felé. De nyomban orra is bukott, mert a tüskés parkügyelő utána nyúlt a görbebotjával. — Hohő, megállj hékásl Nem telt ki még az esztendő. Szépen visszabújsz az alagutadba és eddig ki se dugd az ormányodat a levegőre, amíg ezt a kis árvát meg nem gyógyítod. No, rajta hát! — Még hogy kis árva! — dünynyögte bosszúsan a kerti vájár, miközben befúrta magát a nyirkos gyep alá. Tényleg az, gondolta az öreg Sün. Hiszen rajta kívül ebben a ligetben egyetlen berkenye sincs. Talán mégis igaza lehet annak az izgága keresztgyereknek. Gondoskodtak róla a cserebogarak, hogy ne is legyen. Lassan, de biztosan megérkezik a Télapó. Éppen ezért mostanában gyakran hallom a nővéreim gyermekeitől: — Anyu, mikor főn a Télapó? Anyu, mit hoz nekem a Télapó? Ugye hoz nekem autópályát, traktort, kirakókockát és mackót, sok-sok cukorkát. Ugye, hoz nekem sok mindent, mert én jó vagyok. Ilyen és hasonló kérdések közepette önkénytelenül is elmerengek. Magam előtt látom gyermekkorom Mikulását, aki, mint bárhol másutt, nálunk is a család egy bizonyos tagja volt. Emlékszem, mekkora csalódást okozott számomra, amikor felismertem Mikulásnak öltözött nővéremet. Ez után a „felfedezés“ után nagylánynak éreztem magam. Anyáskodva szemléltem a kicsik őszinte örömét. A későbbi Mikulás-esték már nem okoztak csalódást. Kamaszlánnyá serdülve, nemcsak az ajándékot vártám, hanem magam is fondorlatos cselhez Divatroazsola folyamodtam, viszonozni próbáltam azt. Most ismét a régi izgalommal élem át ezeket az örömöket. Mindent elkövetek, hogy a nővéreim gyermekei észre ne vegyék a „turpisságot“. Beválom, ez nem is olyan könnyű dolog, mint hittem. Tavaly történt. A kis csomagokat a szekrény aljába rejtettük. Ahogy közeledett az este, a gyerekek egyre nyugtalanabbak lettek. Az ágyban hancúroztak, de felfigyeltek minden moccanásra. Végre, a sok rábeslélés után sorra beadták a derekukat: elcsendesedtek. Ezt a pillanatot használtuk fel arra, hogy a kiscsizmákat az ablakba tegyük. Azután, hogy valamiképpen tudtukra adjuk, hogy megérkezett Télapó, nem járkáltunk lábujjhegyen és nem beszélgettünk suttogva. Először a nagyobbik lány, Petra ült fel ágyában. Első kérdése az volt, megjött-e már a Télapó? Tanácstalanul néztünk rá ... — Nézd meg, mintha mocorgást hallottunk volna az előbb odakint. — Petra hirtelen kiugrott az ágyból, rohant a másik szobába. Az ablakban meglátta a csizmákat megrakva csomagokkal. Nagy meglepetésünkre Petrát nem az ajándékok érdekelték elsősorban, hanem a Télapó. Öt kereste mindenhol. — Gyorsan, gyorsan vigyetek ki, meg akarom nézni a Télapót, — fordult anyjához kérésével. Mit volt mit tenni, a gyereket nagykabátba bugyoláltuk, kivittük az utcára. — Már elment, már nincs sehol — mondta bánatosan és sírni kezdett . — A Télapó bácsinak nagyon gyors a szánkója', és még ma este sok gyereket kell meglátogatnia — próbáltuk őt megvigasztalni. A mesét hallva, megnyugodott, örömmel szaladt vissza a szobába, felébresztette a többieket is. A gyerekek máris talpon voltak. Nyüzsögve iparkodtak a másik szobába, müjd élvezettel turkáltak az ajándékok között. A legfiatalabb gyermek figyelmét a piros kiscsizma kötötte le. Nagy gonddal szórta ki belőle a játékot és az édességet. Amikor már csak a kiscsizma maradt a kezében, vidám csacsogásba fogott, s szorosan magához szorította. Ügy aludt el. Jó órába telt, amíg újra elcsitult a társaság. Végül, hogy a jótékony álom is rászálljon szemükre, mesét mondtam nekik. Télapó bácsiról, igazi mesétI Még egy két kíváncsikodó kérdés, aztán mély álomba merültek valamennyien. Arcukon olykor-olykor boldog mosoly cikázott, bizonyára továbbgombolyították a mese fonalát. Dobai Klára — Türelem kislányom, Madár Berkenye, a gyógyítás bizony legtöbbször fájdalommal jár, — mondta nagy bölcsen. A pirossapkás fácska néha még felszisszent, de azért nem sírt már. S mikor megérkezett Tél apó, és puha párnát borított erdőre, rétre, jöttek vele az északi tarka madarak is; rigók, meggyvágók, csonttollúk, és ki tudja miféléik. Hinni sem akartak a szemüknek, hogy a lakótelepi parkban édes gyümölccsel kínálgatja őket egy sudárnövésű pirospozsgás fácska: — Tessék csak, vegyetek bátran, lakjatok jól szép színes madarakl Saját termésem ám ez a rengeteg bogyó! — Nahát, csoda, hogy el nem törik alatta a karod. — Már miért törne, egészséges vagyok én, akár a makk. Tavaly ugyan betegeskedtem egy kicsit, de meggyógyított a kispajtásom. — A kispajtásod? Ki a te kispajtásod? — Rovarevő Vakond. — Érdekes név. Hát téged hogy hívnak? — Engem? Madár Berkenyének. — Ez derék. Meg is érdemied e szép nevet kedves Madár Berkenye. És szépen, óvatosan nekiláttak szemezgetni róla a kövér húsos fürtöket. Boldog volt a kis Berkenye, de igazán boldog lett volna Sün apó is, ha láthatja, mi történik a parkban. De nem látta, mert mélyen aludt az avar alatti ágyában. Am alighanem a berkenyéről álmodott, meg a csintalan, de jószívű keresztfiáról, mert ráncos, borostás arcán néha átsuhant egyegy rejtélyes, huncutkás mosoly. Szép is, meleg is, puha is ás olcsó is a kézzel horgolt vagy kötött szobapapucs, amellett elkészítése még szórakozást is nyújt. Tartósabb, ha régi bőr vagy műbőr retikiilből, irattáskából stb. varrjuk a talpát. Fázősaknak készíthető dupla talppal, a kettő közé egy réteg vattát teszünk. DÉNES GYÖRGY: * ff — f ~ I 'SZTREJTVÍHY KÉT SZÍNDARAB ClME ешшят ^*S§HS Fa, kőrisfa, kőrisfából furulya, aki fújja megtanulja a szegénynek mi a búja. Fa, kőrisfa, kőrisfából furulya estelente, egymagában ül merengve. Fa, kőrisfa, kőrisfából furulya, aki fújja égbe szárnyal aranytollú tűzmadárral. VÍZSZINTES: X. Lovicsek Béla színdarabja. 9. E napon. 10. Német névelő. 11. Égitest. 12. Paripa. 13. Hegy Veszprém közelében. 14. Pusztít. 15. Nátrium vegyjele. 17. Iratkapocs. 19. Tejtermék. 20. Imre Ferenc. 21. Három több szláv nyelvben. 23. Hármas találat. 25. Erre a helyre. 26. Hacsaturjan személyneve. 28. Harap. 29. Felvesz. 30. Növény. 31. Alumínium kémiai jele. 33. Cseh város. 34. Időszámításunk előtt. 35. Helyeslés. 36, Égő. 37. Rangjelzés. 39. Vegyjele Sn. 41. Megszólítás. 42. Varrunk vele. 43. Darál. 45. Házikó. 47. övé németül. 49. Ipari növény. 50. Balta alakú pálca. 52. Lengyel város. 53. Lángol. 54. Vétkezik. 54a. A dohányos teszi. 56. Tantál vegyjele. 57. Kémiát jele „S“. 58. Gárdonyi regényalak. 59. Vissza lekvár. 61. Kukac. 62. Három olaszul. 53. Folyadék. 64. Oda vissza férfinév. 65. Növény fejlődik belőle. FÜGGŐLEGES: 1. Ad acta. 2. Porció. 3. Ázsiai állam. 4. Megszólítás. 5. Ismeretlen névjele. 6. Egyiptomi város. 7. Picike. 8. Hamis. 9. Kmeczkó Mihály színdarabja. 16. Oda. 18. Nem fél. 19. Fehérnemű. 20. Ez évi. 22. Csacslbeszéd. 24. Ide-oda mozgat. 25. Lám. 27. BifIái. 29. Okos. 32. Ipari növény. 33. Nem ezt. 38. Nem fiatal. 40. A kocsis ülése. 42. Nem engedé lyez. 44. Maga. 45. A Lengyel Légiforgalmi Társaság neve. 46. Csillagkép. 48 Ék! 50. Végnélküli fényév. 51. Szikla. 54. Orvosi recept. 55. Erre a helyre. 60. Jegyez. 62. Állóvíz. 63. Fél labda. Beküldendő: a vízszintes 1. és a függőleges 9. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK A lapunk november 15-i számában közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Szellemi táplálékunk a könyv és az újság“. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Kónya Zsolt, Cakó (Cakov), Tömöri János, Csernő (Čierna], Kuszi Zsuzsa, Tardoskedd (Tvrdošovce). Anyu, mikor jön a Télapó?
