Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-06 / 49. szám

1980. december 6.

SZABAD FÖLDMŰVES

AZ ÚTON MENNI KELL..

Az emberek életét leghűbben nem az éveik száma, hanem tetteik jellemzik. Így van ez Lakatos István pedagógus esetében is, aki három és tél évtizedes lelkiismeretes nevelőmunka után, tavaly búcsúzott az iskolától, s vonult nyugalomba. Nehéz életútjának voltak veszélyes buktatói, sőt olyan szakaszai is, amikor csak az igazi emberi magatartás tartotta meg a helyes úton.

— Zsúpfedeles, agyagpadlós házikóban, parasztszülök gyermekeként láttam meg a napvilágot Kőváron (Koláry) — idézi gyermekkorát. — Édesanyám gyakran vitt magával a határba, amikor keskeny földecskénken kapálgatott. Ennek is köszönhetem, hogy nemcsak ismerem, hanem szeretem is a természetet, ezen keresztül a szabadságot. Élményekben gazdag éveket töltöttem pajtásaimmal a kanyargós, romantikus Ipoly-partján, libákat őrizve. Rengeteget fürödtünk, sőt „külföldi“ kiruccanásokat is végeztünk, mivel az országhatárt nem tisztelő, vagyis az Ipoly túlsó felére kószáló libákat vissza kellett terelni Magyarországról.

Am a gondtalan gyermekélet gyorsan véget ért. Kereset után kellett néznie, hogy valamivel segítse a szegényes háztartást. Alig tizenkét évesen marokszedő, pár évvel később meg már a rendet vágja. Becsületes dolgozó az egyszerű, de bérükért harcolni is merő emberekkel együtt. Így kerül szinte gyerekfejjel abba a munkásmegmozdulásba, melyet az uradalom aratói szerveztek munkafeltételeik javítása érdekében Illési-pusztán (Iliašov). Ezt a tűzkeresztséget rövidesen a csalli (Celovce) útépítő munkások sztrájkja követi, melyben ugyancsak részt vett.

>— Ezek a megmozdulások komoly hatással voltak életem egy-egy későbbi szakaszának alakulására. Az 1938- as országhatár-módosítás következtében községünk Magyarországhoz csatolódon. így a következő évben a Magyar Állam Vasutak-hoz kerültem. A négy polgári elvégzése után állomásvezető-gyakornok lettem. Majd hosszabb ideig Rétságon töltöttem be állomásvezető-helyettesi tisztet. Közben rendszeresen gyarapítottam szakismereteimet, mert szerettem volna megvalósítani kitűzőt tervemet...

Node, jött a második világháború és véget vetett ígéretesen induló életpályájának. 1944-ben katonai szolgálatra hívják be: védelmi állásokat épít a többiekkel. Visszavonulás. Németországban köt ki, ahol amerikai fogságba esik. Itt egész idő alatt arra akarják rábeszélni, hogy ne menjen haza (több társával együtt), s minden ijesztgetés ellenére hazamegy.

— Mi késztette erre?

— Közrejátszott a zűrzavaros helyzet, a hosszú távoliét, az Idegen emberek közötti szorongató magány, de döntő szerepe a szülőföldnek, a családnak, az otthonnak volt a hazatérésemben.

— Hogyan került kapcsolatba a pedagógiával?

— Tudja, jött 1948 februárja, a munkásosztály nagy győzelme. Utána rendeződött az itt élő nemzetiségek sorsa: mi, magyarok is megkaptuk a minket megillető jogokat. Megkezdődött az anyanyelvi oktatás. Prágában az Oj Szóban olvastam, hogy a megnyílt magyar iskoláknak tanítókra van szüksége. Felébredt bennem a régi vágy: tanulni, értékesebb emberré válni. Tanulni és tanítani! A könyvekben levőket összeegyeztetni az életben tapasztaltakkal, s mindezt átadni az utánunk jövő nemzedékeknek.

Még ugyanabban az évben elindult Lakatos István az új utón. A nagykürtösi (Veiké Krtíš) járás Kökeszi (Kamenné Kosihy) községében tanított teli lendülettel, nagy akarással, ügyszeretettel. Rövid pedagógiai felkészülés után beiratkozott a Pedagógiai Főiskolára, ahol történelem-földrajz szakon szerzett képesítést. Kőkesziben tanított sokáig, ahol később az iskola igazgatója lett, mindaddig, amíg azt az ipolynyéki (Vinica) iskolához nem csatolták.

— Ma már sajnos, nyoma sincs a kőkeszi iskolámnak. Helyén művelődési ház épül. A tervek szerint korszerű, hogy a tudás szerény hajléka helyén a kultúrát terjessze, a népművelést szolgálja. Fáj egy kicsit, hogy még a nyoma is eltűnik hajdani első iskolámnak, dehát a fejlődést nem lehet megállítani.

A háromévtizedes tevékenység értékelése után nyugodtan elmondható, Lakatos István pedagógus lelkiismeretesen teljesítette mindenkor a reá bízott feladatokat. Nagy felelősséggel készítette fel a szocialista társadalom számára az ifjú nemzedéket, vállalva azt a munkatöbbletet, mely a nemzetiségi iskolák pedagógusaira várt. Mint kommunista pedagógus őszinte meggyőződéssel végezte munkáját, a nem is könnyűt, a felelősségteljeset. Ezt a gazdag tevékenységet a felettes szervek is elismerték; a „Példás Tanító“ kitüntetést kapta jutalmul.

Hézagos lenne a Lakatos Istvánról készített írás, ha kihagynánk az iskolán kívüli politikai és közéleti tevékenységét. Foglalkozott az ifjúsággal. Évtizedek óta a járási pártbizottság aktivistája. Előadásokat tart, segíti most is a hnb munkáját. A község kulturális felelőse. Dolgozik, a pihenés időszakában is tevékeny ,mint azelőtt. Egyetért a költővel: „Az úton menni kell...! Böjtös János

PÉLDÁS ÖSSZETARTÁS:

Fejlődő nagyközség

BODROGSZERDAHELYRŰL (Streda nad Bodrogom) az első írásos feljegyzések a XIII. századból származnak, melyekben többek között az áll, hogy a község lakosainak legszebb tulajdonsága: az összetartás. Ez mindmáig fellelhető: ékes bizonyítéka a falufejlesztési- és csinosítási eredmények, amelyek a lakosság társadalmi munkáját tükrözik.

A keményburkolatú út kétoldalún járda vezet a községbe. A látogatóban akaratlanul is felvetődhet a kérdés: mi a titka, hogy az utóbbi években annyi minden épült ebben a községben?

— Közel háromezer a lakosunk — kezdi a tájékoztatást Dubik Sándor hnb-elnök. — Az emberek ugyanolyan színvonalon akarnak élni, mint a városokban. Noha a községből elég sokan eljárnak dolgozni, pénzt keresni, itt élnek, s építkeznek. Az egyetlen munkalehetőséget az állami gazdaság adja. Tagadhatatlan, a községfejlesztési terv teljesítéséhez az átlagnál több anyagi segítséget kapunk. Viszont az is igaz, hogy a lakosság nagyon igyekvő, tevékeny; ezt bizonyítja az 1,7 millió korona értékű társadalmi munkája. Amit a lakosaink vállalnak, azt példásan teljesítik is, sőt túlszárnyalják azt. Nagy gondot fordítunk a zöldfelületek bővítésére. Több mint 30 ezer díszbokrot, sok ezer fát ültettünk.

— Jómódú a falu?

— Igen. S jó hangulatú is a lakosság. Ebben közrejátszik az is, hogy mindig van valami, aminek örülhetünk. Az új iskola, az egészségügyi központ, a szolgáltatóház, a BODROG vendéglő, a szabadtéri színpad, a klub, a 12 kilométer hosszú aszfaltút, a járda ...

A LAKOSSÁG szükségleteinek kielégítését szolgálja a férfi-női fodrászat, az üvegező és keretező üzem, a bútorüzlet, a cipőjavító üzem, a tévé- és rádiójavító, a szén-lerakat. Joggal büszke a lakosság az egészségügyi központra, ahol három körzeti orvos, ugyanennyi fogorvos, egy gyermekorvos, illetve a hetente rendelő szakorvosok gondoskodnak az egészségügyi ellátásról. Az új iskolába —, mely a lakosság jelentős segítségével épült — a helyi és a környező községek diákjai járnak. A tornaterme is közös összefogással épült. A lakosság a községvezetőkkel, képviselőkkel együtt tárgyalja meg népgyűléseken, milyen legyen a község arculata.

— Jellemző — folytatja a hnbelnök, a község fejlesztésének lelkes szervezője-irányítója —, hogy nálunk nemcsak az idősebb nemzedékek, a fiatalok is jelentős részt vállalnak a társadalmi munkából. Elég, ha az idevetődő nyitott szemmel jár; láthatja, mily rendezettek az utcák, közterek, parkok. Virág és virág, szép kertek mindenütt. Az itt élők számára a vonzó, kellemes környezet: igény.

A TOVÁBBIAKBAN Dubik Sándor örömmel újságolja, hogy már megkezdték a régi kastély átépítését. Itt kap helyet majd a zeneiskola, a központi népkönyvtár, az előadóterem és néhány klubhelyiség. A húszhektáros kastélyparkot is rendbehozzák, társadalmi munkában. A felnőttek és gyerekek egyaránt kellemes pihenőhelyre találnak majd itt. A gyermekeknek játszóterük is lesz.

„Z“ akció keretében épül az új művelődési ház. Ide költözködik majd a hnb. A község új áruháza építkezési tervét is már jóváhagyták az illetékesek. Már elkészült annak az új üzemnek egy termelőcsarnnka, amelyben ideiglenesen kisméretű transzformátorokat gyártanak. Jelenleg 120, teljes üzembehelyezésével pelig 300 nő talál munka- és kereseti lehetőségét.

S HOGYAN nyilatkozik S t e f á n elvtárs, az állami gazdaság igazgatója Bodrogszerdahelyről ?

— Milyen a községünk? Dinamikusan fejlődő, korszerű állami gazdasággal. Felszámoltuk a veszteséges termelési ágazatokat. Állattenyésztésünk korszerű körülmények között fejlődik, termel.

— És a választási programterv teljesítéséhez hogyan járul hozzá az állami gazdaság?

— Hogyan? Pénzzel és társadalmi munkával. A dolgozóink lakásproblémáinak megoldásán fáradozunk. Üzemi lakásokat építünk számukra. Nekünk, itt úgy kell cselekednünk, hogy az itt élők szeressék községüket, ne vágyjanak el a városokba, s aki idejön, otthonra találjon.

A BUSZRA VÁRNI KELL. Van időin sétálni, beszélgetni. Szemmel látható, hogy Bodrogszerdahely vezetőinek és lakosságának összetartása kézzelfogható eredményekhez vezet. Valóban dinamikusan fejlődik ez a nagyközség.

Csak így tovább ... 1 (illés)

ЛЛЛЛЛЛА/ЧЛЛАЛЛЛАЛЛАЛЛЛЛЛЛАЛЛАЛ/ЧЛЛЛЛЛЛЛЛА

A falu közepén álló otthon rendezetten várja a fehér hótakaróval mindent befedő, igazi telet. A konyhakertből már rég a kamrába került a zöldség, a hagyma és a krumpli. A szép, cseréptetős új ház csillogó ablakszemekkel bámulja az aszfaltozott úton elrobogó autókat.

Csapódik a konyhaajtó, az ólban röfögő hízók elé moslékot önt a gazdasszony.

— Az uramat keresi? — egyenesedik fel a pirosarcú, középkorú asszony. — Még nem jött meg a szövetkezetből. Kerüljön beljebb, nemsokára itt lesz.

Gumicsizmáját az ajtó előtt gondosan megtörli és a konyhába invitál. A gáztűzhely mellől mosolygós fiatalasszony fordul a váratlan vendég felé.

— Á menyem, a kisebbik fiam felesége. A fózsté. Csehországból származik, ott ismerkedett meg a fiammal, amikor katona volt, de már szépen beszél magyarul is —

mutatja be a középtermetű, csinos szőke nőt.

Hároméves-forma kisfiú sündörög az anyja körül süteményt majszolgatva. Bizalmatlanul méregeti az idegen bácsit, még egy pillanatra el is fordul.

— Pétiké, ne légy durcásl Mutatkozz be a bácsinak.

A kisfiú szégyenlősen elmosolyodik, a tűzhelytől nem messze ülő dédnagymamához fut, hozzábújik, alig érthetően pötyögi a nevét. Mindhárom asszony leplezetlen büszkeséggel nézi.

— En a losonci POĽANA textilgyárban dolgozom — ered meg a fiatalasszony nyelve. — Most egy heti szabadságon vagyok. A gyerek is kicsi még és most a közelgő ünnepek előtt itthon is elkél a segítség. Anyósom sem igen bírhat már mindent ,a áédi-mama meg már nagyon öreg. Nyolcvanöt éves — mondja érdekes akcentussal.

— Bizony, édes fiam, elnyűtt a sok munka — bólogat a dédi-mama. De sokat kellett régen dolgozni, és mégsem volt látszatja. Nem volt ám hat-nyolc öltöző ruhája egy embernek, mint most. Az én édesapámnak — favágó és szlovák volt —, de szeaény jó uramnak is, nyugodjon békében, a nadrágja és a bakancsa alig látszott a folttól. Pedig a férjem kőműves volt. Iparos ember, de hol volt munkája, hol nem...

— Az a világ már örökre elmúlt, dédi-mami — szól közbe a fiatalasszony. — Mi, Józsival négy éve esküdtünk, és a jövő nyáron már a saját házunkba megyünk itt a községben, nem messze innen. *

— Persze — jegyzi meg a gazdasszony —, ez csak úgy lehetett, hogy az eaész család segített benne. De hát tehettük, miért ne. A két lányunkat is térihez adtuk tisztességgel. Az egyik tisztviselőnő a szövetkezeti irodán, a férja zootechnikus ugyanott, a másik Füleken IFiľakovo j lakik, a KOvOSMALT-ban dolgozik, ahol az ura. De megyek. Felkeltem Jani fiamat, megy este a menyasszonyához. Tudja 24 órai szolgálat után reggel jött haza. Segédmozdonyvezető a vasútnál.

I

! fiú Szabó János öles termetű, izmos, barna fiatalember. S0 éves. Elegáns öltönyében, vakítóan fehér ingében és nyakkendösen akár divatbemutatóra is mehetne.

— A tanult szakmám lakatos. Két évia én is agárban dolgoztam, Bratislavában, de megúntam a fővárosi életet. Nem szoktam én ahhoz. Meg aztán a pénz is kevés volt.

— Hoay lett vasutas?

— Elmentem a vasúti műhelybe szerelőnek, eay volt iskolatársam és barátom hívott. Tíz hónapig javítottam a mozdonyokat. Akkor elgondoltam, hogy milyen ió lenne iluen csuda erős, behemót gépet vezetni.

Az egészséges nevetés megpillantja ép, erős fogsorát.

— Aztán sikerült, teljesült a kívánságom. Elvégeztem e'gy tanfolyamot és gépre kerülhettem.

Nekilendül mesélő kedve. Beszél a robogó mozdony mellett elsuhanó, változatos, hegyes-völgyes tájak szépségéről, a mezőn tavaszszal és nyáron integető gyerekekről, lányokról, akiket ők viszontköszöntenek. Fiatalsága, boldog lelkesedése, elégedettsége adja szavai jó ízét. A kis gyerek látott szájjal, lágranyílt szemmel figyel.

Estébe hajlik a délután. Nehéz léptek koppannak az ablak alatt. Megérkezett a gazda, a családfő. Őszülő hajú, hatalmas termetű, jó hatvanas férfi János bácsi.

— Józsi nem jön még? — kérdezi a fiatalasszony.

\

— Egy kicsit késik, sok most a dolog a szövetkezetben, ki kell használni minden percet, ne várjunk a vacsorával — hangzik a válasz.

ЖЙ acsora után pohár bor mel■ lett beszélgetünk.

— Szövetkezetünk annakidején az elsők között alakult. Én három holddal léptem be — mondja a barátságos házigazda. — Bizony, nehezek voltak az első évek.

— Miért?

—- Hát azért, mert meg kellétt tanulni közösen gazdálkodni, dolgozni, hogy látszatja legyen. Gondolja el, kezdetben alig kaptunk egy kis pénzt és mind a négy gyerek iskolába járt.

Koccannak a poharak. Nagyot sóhajt.

— Később könnyebb lett. A gyereket is dolgoztak, itthon a kertben is sokminden megtermett, állatokat is tartottunk mindig. Szóval keményen dolgoztunk! — kopogtatja meg az asztalt.

•— De meg van az eredménye — vetem közbe.

— Meg hát. Tíz éve újjáépítettük a házat. Három szép szobával. Egy fillér kölcsön nélkül.

— Hamarosan a vizet is bevezettetjük, ha eladjuk az egyik hízót — vág közbe a felesége.

— Én most is napi tíz órát dolgozom — folytatja a férfi. — Nyáron még többet is. Voltam én fogatos, brigádvezető, néhány éve meg az állattenyésztésben dolgozom. A vejem a főnököm. Van dolgom bőven, de megéri szorgalmasan dolgozni.

A fiatalasszony is közbeszól:

** — Hát azt miért nem

mondja a papa, hogy képviselő, pártvezetőségi tag és az önkéntes tűzoltó testületnek is régi tagja.

— Lassan már nem fér el a mellén a sok érem és kitüntetés... — incselkedik a Jani.

— Legalább rakná fel néha. ö kapta, nem más — zsörtölődik a feleség.

Egészséges nevetés harson és a tágas konyha megtelik vidámsággal.

Kint a kutya barátságosakat vakkant. A fiatalasszony szeme felcsillan.

— Ez a Józsi lesz.

Valóban. Vasgyúró termetű fiatalember lép be a lakásba. A köszönés után első kérdése:

— Hát a gyerek, lefeküdt?

Az igenlő válasz után megnyugodva ül le vacsorázni.

— Ment a munka, fiam? — kérdezi az apja.

— Ügy, mint máskor. Egész nap szántottunk. Sürget az idő... I Holnap megint később jövök majd haza. Pihenés? Majd az ünnepek alatt. Rám fér már egy kicsit...

О © ©

hšeghitt, -bensőséges a hangulat Szabóéknál, mint általában mindig. Együtt a család: munkások, szövetkezeti gazdák. Négy nemzedék — három nemzetiség (cseh, szlovák, magyar) — egy fedél alatt. Nem egyedüli, nem klönös, sok száz, ezer ilyen család van széles e hazában. Amit elmondtak, az sem szenzáció. Csak egy átlagos falusi család apró örömökkel teli élete.

KANIZSA ISTVÁN