Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-29 / 48. szám

1980. november 29. SZABAD FÜLDMCVES BEPILLANTÁS ~Y n пп n _Л и _ь Jl и A Vörös Fény Kolhoz a gorkiji te­rületen található a Szovjetunió nem­­feketeföld övezete huszonhárom te­rületének egyikén. A nem-feketeföld övezet 53 millió hektár. Ettől a föld­től csak akkor várhatnak gazdag ter­méshozamot, ha előbb alapvetően megváltoztatják — a talajjavítás és a kemízálás segítségével... Az utóbbi években az SZKP KB és a minisztertanács irányelvei alapján a nem-feketeföld övezet mezőgazdasága igen gyorsan fejlődik. Az állam erre a célra 35 milliárd rubelt fordított. A Vörös Fény Kolhoz példájából kö­vetkeztetni lehet arra, milyen ütem­ben változik ez a körzet. A korábban szegény gazdaságból sokágazatú, gaz­dag kolhoz lett. Termelnek itt rozsot, búzát és hüvelyeseket, de gyümölcsöt és zöldséget is. Azonban a fő terme­lési ágazat a tenyészállat-nevelés. A kolhoz állattenyésztési főágazat­­vezetőjével, Ligyija Csesznokovával ellátogattunk az együk állattenyésztő telepre. Nagy sikernek számított, amikor hét-nyolc évvel ezelőtt a fejőnőink évi átlagban négyezer kilogramm te­jet termeltek. Közülük sokan ma már ötezer litert, vagy még ennél Is több tejet fejnek átlagban, tehenenként. Ilyen szép eredményeket érünk el, pedig az utóbbi tíz évben az időjárás nem kényeztetett el bennünket. Az aszályos évek egymást követték. Évente ötezer liter tej! E szám isme­retében az ember el sem hiszi, hogy az ötvenes évek elején a takarmány­­hiánytól szenvedő teheneink mindösz­­sze hétszáz-nyolcszáz kilogramm tejet adtak évente. Hogy kilábaljunk a baj­ból, abban az időben vett a kolhoz harminc jobb fajta borját. Ezzel egy- Időben más problémánk is volt. Nem tudtunk pénzt szerezni, hogy rendes istállókat építhessünk. Nem volt ki­nek panaszkodni, a háború utáni ne­héz időket éltük. Ma a kolhoz költ­ségvetésének különösebb megterhelé­se nélkül felépítettünk egy állatte­nyésztési komplexumot, mégpedig egymillió hatszázezer rubel ráfordí­tással. Napjainkban a Vörös Fény Kolhoz hatszáz tehenet tart. Az állománynak közel kétharmada Elit, illetve Elit Record minőségi osztályba tartozik, a növendékállatok pedig kivétel nél­kül eleget tesznek az Extra minőségi osztály követelményeinek. Ennek dön­tő jelentősége van a több mint ezer bikából álló, hústermelési céllal tar­tott állomány kialakítása szempontjá­ból is. A kolhoz már évek óta ellátja fia­tal tenyészállatokkal a környező gaz­daságokat is. A szarvasmarha-tenyésztés a kolhoz fő és egyben legjövedelmezőb terme­lési ágazata. Például tavaly a szar­vasmarha-tenyésztésből származó be­vétel összege túlhaladta a kétmillió rubelt. A hús állami felvásárlási árát aránylag rövid idő alatt több ízben is emelték, például 1976-ban közel öt­ven százalékkal. S tették mindezt a kiskereskedelmi árak emelése nélkül. — A felvásárló szervezetek kedvez­ményes árat fizetnek a jobban meg­hizlalt állatokért — mondta Nyikolaj Buzin a kolhoz üzemgazdásza. — Ml, viszont éppen arra törekszünk, hogy a lehető legnagyobb vágósúlyban ad­juk el a hizlalt állatokat. Ezenkívül a tervezett mennyiségen felül eladott hús felvásárlási ára csaknem ötven százalékkal nagyobb az általánosan érvényes felvásárlási árnál. Mindez nem azt jelenti, hogy a Vörös Fény kolhozban könnyű növel­ni az állattenyésztés termelékenysé­gét. A telepen melegnek kell lenni. Mivel a körzetben zord természeti viszonyok uralkodnak, a kolhoz tagjai az állattenyésztési komplexum számá­ra kazánházat építettek, ahol szünet nélkül három magasnyomású kazánt üzemeltetnek. A negyedik kazán tar­talék az esetleges üzemzavar esetére. A fűtőanyag, melyből naponta három és fél tonnányit fogyasztanak el, aránylag drága, mégsem takarékos­­kodnak vele. A legnagyobb nehézséget nem a tü­zelőanyag beszerzésére fordított költ­ség jelenti. A hosszú tél azt jelenti, hogy sokáig kell istállóban tartani az állatokat. Ez pedig takarmányellátási gondokat von maga után. A nem­­feketeföld övezet állattenyésztésének talán ez a legnagyobb problémája. A megbízható takarmányalap meg­teremtésének történelme a Vörös Fény Kolhozban azonos az elvizenyő­­södött, bozóttal, burjánzó bokrokkal és sarjerdővel benőtt területek száz meg száz hektárjainak termővé téte­lével. Eddig 359 hektár réten és lege­lőn végezték el a talajjavítási mun­kálatokat, és megoldották e terület öntözését is. A füfélék terméshozama a többszörösére nőtt. Még további négyszáz hektáron kell elvégezniük a talajjavítást. Folyamatosan növelik a takarmánytermő területet is. Ennek ellenére be kell ismerni, hogy a ta­karmányalap fejlődése elmarad az állattenyésztés fejlődése mögött. Az utóbbi években a kolhozban csaknem háromszorosára növelték a szarvas­­marhák szántát, a z állattenyésztési termelés a tízszeresére nőtt, de a rendelkezésre álló földterület nem lett több. A takarmánytermesztés belterjesíté­­se mellett a kolhozban kidolgozták a takarmányhasznosítás leghatásosabb módszerét is. Ennek elkészítésekor abból az alapelvből indultak ki, hogy csak annyi takarmányt adjanak az állatoknak, amennyit a normák meg­követelnek. Se többet, se kevesebbet! Az adagok meghatározásakor a bor­jak és a tehenek korára is tekintet­tel vannak. Emlékszem az évzáró taggyűlésre, melyen az alapszabályzat értelmében vették fel a gazdaság tagjait. Az újonnan felvettek között volt a fiatal Bracsev-házaspár is; a szomszédos Baluhna városkából jöttek a kolhozba dolgozni. Ez is példa a sok közül, hogy egyre inkább megbecsülik a mezőgazdasági munkát. A nem-feketeföld övezet falvai — akárcsak a múltban, — még ma is a fő munkaerő-forrását jelentik a Szov­jetunió európai részének városai szá­mára. Ahogy fejlődnek a körzet me­zőgazdasági üzemei, szilárdul az anyagi helyzetük, ahogy javul a me­zőgazdasági dolgozók életszínvonala és a falvak ellátottsága, egyre többen térnek vissza a földhöz azok közül, akik korábban elköltöztek a városba. De a természet szeretete sok szüle­tett városit is ide vonz. Természete­sen örülünk ennek. Lakást kapnak, vagy telket mérünk ne!kik, hogy csa ládi házat építhessenek, kertet létesít­hessenek. Az egyre fejlődő Vörös Fény Kolhoznak nagy szüksége van a szakképzett mezőgazdasági dolgo­zókra.! . ALBERT.KRYLOV Nyugdíjasok az Iskolai napközi építésénél serénykednek Elsők a járási versenуben A lakosság példás tevékenysége Miért is került a példás jelző a cikk címébe? Mert rászolgáltak az alsószeliek: hiszen a város- és köz­ségfejlesztési járási versenyben a rendkívüli megtisztelő I. helyezést vívták ki — a községek kategóriájá­ban. Szorosan felzárkóztak mögéjük a nádszegiek, valamint a felsőszeliek, akik — sorrendben — а II., illetve a III. helyre kerültek. Alsószeliről (Dolné Saliby), ponto­sabban lakosairól elöljáróban le kell mondani, hogy hazánk felszabadulá­sának 35. évfordulója tiszteletére 16 kollektív és 443 egyéni kötelezettsé­get vállaltak. S természetesen, nem­csak vállalták, hanem teljesítették, sőt túlszárnyalták azt. Ez főleg a hnb jót szervező és példamutató munkájá­nak, s nem utolsó sorban a Nőszövet­­ség, a CSSZTSZ helyi szervezetei, va­lamint a fogyasztási szövetkezet és a paraszt-szövetség tagjainak köszönhe­tő, s kisebb mértékben a fiataloknak, akik az eddigieknél jóval aktívabbak is lehetnének, követve az idősebb nemzedékek soraiba tartozók szemé­lyé« példamutatását, áldozatvállalását. Pleva Lászlót, a nhb elnökét afelől kérdezem, mi-mindent sikerült meg­valósítaniuk a választási programterv­ből. Hamarosan megtudom: sok min­dént. Köztük az óvodát, az áruházat, a vendéglőt, a borozót a határidő előtt néhány hónappal sikerült átadni rendeltetésének. Továbbá épül az is­kola napközi otthona, amit egy év múlva szeretnének befejezni. Jelenleg az itteni munkálatokat ifjú Szilvást István kőművesmester irányítja. Nincs könnyfi dolga, hiszen a lakosság, fő­leg az idősebbek, de a fiatalok is részt kérnek a munkából, ezt a mun­kát jól kell összehangolni, hogy senki sem érezze, hogy fölösleges. Az iskolai napközivel egyidejűleg végzik az öreg áruház tatarozását: az Nem tudtam, hogy ez űz ember, akiről szólnom kell, ügy érzi magát, mint egy üldözött vad. Menekül az em­berektől, pedig senki sem bánt­ja. Morajlik az ember. Morajlik, mint a vulkán, ha kitör, mint a nyári vihar és mennydörgés Nem őt kerestem. Egy ismerő som mondta beszélgetés köz ben, hogy van náluk egy kü lőne, aki senkivel sem beszél Lényegében azt sem sokan tud ják, miből él, csak van itt a faluban a szépséges nógrádi hegyek között. Szakadék vá­lasztja el a többi lakótól, és nincs hid hozzá. Nem is sza­kadék: hasadás. Az ember lel­kében, szívében keletkezett, agyáig futott, végigrázta. A szomszédok ezt nem tudják. Mi lehetett az a vihar, ami a kö­zösség szélére taszította, ami­től nem tud szabadulni, ami kergeti-rémíti az emberektől? F.z ösztönzött arra, hogy meg­ismerjem. Régimódi, apró házának gyü­mölcsfákkal teleültetett kertje gondozott. Nincs kapu a "kerí­tésen, odaszögelt kocsirúd alatt bújok át. Lezárta kertjét az utca elöl. Az első sorompó. Pa­nasszal fogad: a szomszédja bántja, hogy ö lopkodja el a tojást. Nem! Neki nem kell! De m't tegyen, ha odalopják az ő óljába, mint ma is. Tessék, néz­zem meg. Neki nem kell. Ott van. Átdobta a szomszéd kert­jébe. A kertből a ház elé tessékel. Széket hoz, letörli, úgy ültet le. S gyanakodva néz. A rendőr­ségtől vagy a nemzeti bizott­ságtól keresem-e? A személyi igazolványommal nyugtatom, meg. — Igen, igen tisztelt uram, maga talán nem kémkedik. Mert a sógorom ott lakik a harmadik faluban és kémkedik utánam. Mindenki ellenségem nekem. Eguedül maradtam az eaész világon. Összeesküdtek ellenem, mert azt akartam, hogy emberség legyen á föl­dön. Magában meqbízok, tisztelt uram, magának elmondom, mert nem akar biztosan bántani. Tudja, hogy én vagyok ezen a vidéken a legrégibb szocialista? Régen kezdődött ez. Negyven­­kettőben. kovács voltam az uradalomban, jó szakember, a­­mikor először kijelentettem: Is­ten pedig niriűs, emberek irá­­nuítják a nép sorsát, a háborút, meq az éhezést. Mert azt akar­tam, tisztelt úr, hoay emberség legyen. Hát másnap már nem volt munkám. Tudja, felmentem Pestre akkor, kiszálltam a vo­natból. kimentem az állomás elé. Ott volt egy katona, hiá­nyoztak a lábai. Tolókocsin lökdöste magát előre. Koldult. Akkor is mondtam, hogy nem az isten irányítja az emberek sorsát. „Vitéz úr — mondtam —. dráqa vitéz úr, nem magá­nak kellene itt koldulni, hanem a lovastenggrésznek, aki kivitte a háborúba“. Sirt, meg én is sírtam... Őrjöng. Görcsösen szorítja öklét, vállal rángatózik. Kiabál, rekedten kiabál: — Ott voltak az urak kémjei. Elvittek, amiért azt mondtam a rokkant katonának. Nagyon megvertek, nagyon! Aztán csendőr-kísérettel visszatolon­­coltak a falumba, ahonnan én másnap a feleségem után át­­szöktem a határon Szlovákiába. De hiába tettem, ott sem volt sok keresnivalóm. Mindenki el­lenségem volt, ellenem kémke­dett, munkát nemigen kaptam. Abból éltem nyomorultul, amit a jó emberek néha adtak, cso­da, hogy éhen nem pusztultam. És még a feleségem is ellenem kémkedett, beszervezték a kapi­talista urak, mint mindenkit. Az adott ki negyvennégyben a plébános úr gárdistáinak meg a németeknek, mert nem mentem a háborúba. Hát azért bánt mindenki, mert azt mondtam, hogy isten nincs, emberek irá­nyítják a nép sorsát. Tudja — suttogta közel hajolva — még a vevők is ellenségeim. A múlt­kor is otthagyta egy a pénztár­cáját, aztán jött érte, hogy ott felejtette. Hát így kémkednek utánam. Azt is beszervezték az urak . .. Görcsösen nevet, hisztéri­kusan: — De az én eszemen nem járnak túl. Tudom én, mit akar­tak! Nekem nem kellett a pénz­tárca! Kapok én egy kis segélyt a földmüvesszövetkezettől, a nemzeti bizottságtól, ebből és a kertecskémből éldegélek. Egy kis zöldség, gyümölcs, borsó, bab és miegymás. Beviszem bi­ciklivel Losoncra és eladom már az utcán. Dé tavaly is. mit csináltak velem az ellensé­geim? Felrobbantották fölöttem a felhői, hoay elverje a kerte met a jég. Álltam itt a ház előtt, egyszer csak hallottam egy nagy lövést és már hullott is a jég. Szétlőtték fölöttem a félhöt. Pont igy csinálták a há­borúban is az ellenséggel. Nem is esett jég máshol csak az én kertemben. Nem tettem semmit, kihez mentem volna panaszra? Mért mindenki ellenséq! Az volt a feleséqem is, a sógorom is. Be sem engednek ha elme­gyek hôzzájtľk. De máid tudom én. kihez menjek! Tudja, az apám testvérének a leokisebb fia. nagy ember, a miniszté­riumban van. Csak hátha azt is beszervezték az urak. A kanura szöaelt rúdig kí­sér. Sorompó az a le­­szögelt rúd, elzárta a kertet az utcától. Vihar dúlta tavaly a kertet, elverte a palántákat, le­tört néhány faágat. Az idén vi­szont már újra terem a kis bir­tok. De az az ember nem auó­­gyul meg többé, a lelkét tépáz­ta meg a fasizmus keltette vi­har. Tudathasadás. Birkózik a készeit ellenséggel és sajnos már sosem tud kitalálni a sza­kadékból. A világégés nagy vi­hara sodorta oda. Mégis meg­maradt benne — ennyi időn át is — a szeretet, meg a gyűlö­let, ez a két emberi érzés. , Kanizsa István épület első részében már augusztus­ban megnyílt az új csemege- ás tej­­üzlet, a másik felében meg vasárn lesz kapható. Ugyancsak épül a szlo­vák iskola fűtőháza. Az itteni munka irányítása főleg Patőcsa Sándor kő­művesmesterre hárul. 0 volt az, aki elmondta, hogy a lakosság példás te­vékenysége tette lehetővé a választási programterv teljesítését. Nagyon is megérdemlik, hogy megemlítsük a községgazdálkodási üzem szakembe­reinek — a kőműveseknek, a festők­nek, az asztalosoknak — áldozatkész tevékenységét. No meg a nyugdíjasok — Farkas Pavel, Takács Zsigmond, Szabó Zsigmond, Osztényi Gyula, Szaksz István, Astaloš Pavel, Prísta­vok Michal és a többi — ugyancsak derekas munkát végeztek s végeznek. Befejezésként még annyit: nemcsak új aszfaltburkolatú ütök, járdák, par­kok létesültek az év első felében, nemcsak néhány-ezer rózsafa, dísz­cserje, fa kiültetésére került sor, ha­nem a lakosság neveléséről, művelő­déséről is előrelátóan gondoskodtak az illetékesek. Például népgyűlésekre, saját népművészeti csoportok fellépé­sére, különféle előadások tartására ugyancsak sor került, s az irodalmi vetélkedő is sokat jelentett a művelt­ség szempontjából. Szöveg és kép: Oláh Gyula, Alsószeli A szőlő szerenádja Az egykori Torna-vármegyében, ott, ahol a szepsi-tornai síkság belefut a gömörl hegyek bérceibe, eszelősen lo­bog a szép ősz színes fáklyája. A fá­kon, bokrokon, már alig van levél. A hegyoldalak meredélyein nyarat ha­zudnak az örökzöld borókák. A szelí­­debb köves, agyagos, nehezen művel­hető lankákon; Görgőtől (Hrkov) Jab­­loncáig a szövetkezet és az itt élő emberek szőlőtelepítései láthatók. Mint varjak az őszi szántáson, any­­nyian sereglenek — emberek — a szőlőtőkék között. SZÜRET VAN. ... Sürgős és sok még a teendő az efsz szőlejében, mert beállt már a fagy. Emiatt nagyobb a veszteség, pe­reg és fonnyad a szőlőszem. Ignácz István agrármérnök tájékoz­tat a szüret menetéről, aki 1975-től a szövetkezet szőlészetének a veze­tője: — ötvenkét hektár területről kell leszüretelnünk a Fehér rulandot, a Zöld veltelinit és az Olasz rizlinget. Ebből már húáz hektár biztonságban van. Az idő rosszra fordult, gyorsított ütemben szüretelünk. Későn kezdtünk az idén a sárgarépa „szüretje“ miatt. # Kiknek a segítségével? — Saját dolgozóinkon kívül kisegí­tenek minket a védnöküzemeink: a Tatrasvit, a ČSAD, a JNB, valamint a helyi iskola tanulói. Naponta átlag száz ember sürög-forog a tőkék kö­zött. November középéig végezni aka­runk. # Milyennek ígérkezik a hozam? — Mennyiségben éá minőségben is kevesebb lesz a tervezettnél. A beteg­ségeket még sikerült kivédenünk vegyszerezéssel, ellenben későn és rossz időben virított a szőlő. Ezenkí­vül szél- és jégkár is érte a termést. A tervezett 360 tonna helyett 320— 340 tonnára számítunk. A szőlőnek 13 a cukorfoka. • Milyen a hangulat a szőlőben? — Fázós és saványú, amilyen az idő és a szőlő. ★ ★ ★ Görgő, Almás, Körtvélyes és Jablon­­ca a járás szőlőtermesztő vidéke. A négy faluban kevés az olyan család, akinek ne lenne a hegyoldalon pár ár szőlője. Hol tartanak ők a szürettel? Ezt mentem el megtudni Körtvélyesre: A hegyoldal egy nagy hangyabolyhoz hasonlít. Szüretel a falu népe is. Metsző hideg szél fúj. Fürgén dólgoz­­nak az emberek. Itt is, ott is előkerül a tavalyi bor vagy a házi szilvapálin­ka, hogy felmelegítse a gémberedett ujjakat. Találomra benyitok az egyik telep­re, ahol Die Lajos a házigazda. # Milyen a termés? — kérdem La­jos bácsitól. — Gyenge, kevés és saványúl — válaszolja. — Ez a megállapítás jel­lemző a vidék id*s szüretére. Gondos kezelést igényei, bogy jó bor váljék belőle. Nézem a szőlősorokat, a fagyos szélben remegő szőlőleveleket. A szél erősödik, susog, sustorog a szőlőhegy. Miféle neszezés, miféle zene éz?... Andalító szerenádot dúdol a szél vo­nója a venyigék húrjain... Mámort, jókedvet, dalt ígér a hegy savanyú leve. Feltekintek az égboltra, sötét felhők közelednek, viharos szél ostro­molja, teszi próbára a szüretelőket. Pár perc múlvá bekövetkezik valami, amit alig merek elhinni: hull a hő, sűrűn, fél órp múlva téllesre vált az időjárás. FEHÉR SZÜRET. Gondterheltek az emberek; mi lesz már, tél, vagy mindez csak őszi bo­­hőkás játék ...? Száraz füvek illatát, színek hangu­latát metszi el a hózápor. Korai még, Télapó, a jöttöd. Ha majd biztonság­ban lesz e mezők gyümölcse, s borrá forr a must, akkor gyéré, hadd tud­junk méltóképp fogadni! Korcsmáros László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents