Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-19 / 29. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1980. július 19. Megünnepelték az építők napját Ä műit szombaton Prágában és Bratislavában központi ünnepségeken méltatták az építők napja alkalmából я fontos iparág dolgozóinak munka- Rredményeit, vázolták fel a további tennivalókat s mozgósítottak a fogya­tékosságok kiküszöbölésére. A prá­gai ünnepségen részt vett a CSKP Központi Bizottságának és a Cseh SZK kormányának küldöttsége, melyet Josef Koröák, a CSKP Központi Bizotsága Elnökségének tagja, cseh miniszterelnök vezetett. Beszédében hangoztatta, hogy mint a hetedik öt­éves terv előkészületei mutatják, mindannyiunk számára igényes idő­szakba lépünk. A népgazdaság inten­­zifikálása és a nagyobb teljesítőké­pességre való gyors átmenet az építő­iparban is változásokat követel. Az építőiparnak is nagy mértékben ki kell vennie részét a fűtőanyag- és energiafelhasználás ésszerűsítéséből. A bratislavai ünnepségen az SZLKP Központi Bizottságának és a szlovák kormánynak küldöttségét Ladislav A brahám, az SZLKP Központi Bi­zottsága Elnökségének tagja, a Szak­szervezetek Szlovákiai Tanácsának elnöke vezette. Ján Bróska épí­tésügyi miniszter ünnepi beszédében elemezte az elért eredményeket, majd Ladislav Abrahám elvtárs méltatta az építők napjának jelentőségét. Kiemel­te azt a tényt, hogy a felszabadulás óta a felismerhetetlenségig megválto­zott a dolgozók élete. Különösen az utóbbi időben figyelemreméltó ered­ményeket érünk el a társadalmi fej­lődés szempontjából nagyon fontos létesítmények építésével, mint ami­lyen a Jaslovské Bohunice-i V—1 és V—2 atomerőmű, a Fekete-Vágón épülő vízerőmű, a Szövetség gázveze­ték s egyebek. Az építők érdeme is, hogy a múltban elmaradott, agrár­jellegű Szlovákia fejlett ipari ország lett. A továbbiakban a szónok á hiá­nyosságokra is rámutatott. Fontos — mondotta, — hogy a szlovákiai építő­ipari vállalatok többet törődjenek a kapacitások összpontosításával, hogy a társadalmilag döntő fontosságú építkezésekre összpontosuljanak. Tűr­hetetlennek minősítette azt az állapo-KÜLÜGYMINISZTER­HELYETTESEK ÉRTEKEZLETE A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszter-helyettesei a múlt héten Prágában tanácskozást tartot­tak a madridi értekezlet, valamint az európai katonai enyhüléssel és lesze­reléssel foglalkozó konferencia elő­készítéséről. A tanácskozás a kölcsönös megér­tés és a testvéri barátság légkörében zajlott le. tot, hogy a helyi, járási és egyéb re­gionális és más érdekeket az egész társadalom érdekei fölé helyezzék. A népgazdaság jelenlegi fejlődési fokán nem elégedhetünk meg az elért eredményekkel. A hatékonyság, a mi­nőség, a munkatermelékenység növe­lésének folyamatába, a korszerű tech­nológia, valamint a tudomány és a technika további eredményeinek al­kalmazásába céltudatosabban be kell vonni a kutatási és fejlesztési mun­kahelyeket, a technikusokat és mér­nököket, az újítókat és feltalálókat, a progresszív munkamódszerek alkal­mazóit. Abrahám elvtárs kiemelte továbbá a tervszerű irányítási rendszer töké­letesítésére tett intézkedések jelentő­ségét. Ezek érvényesülése az építő­iparban is nagyobb minőségi igények­kel jár. Kidomborította továbbá a fia­talok szerepét minden újnak felkaro­lásában, a kezdeményezőkészség ki­bontakoztatásában. Az építők napja alkalmából a Du­­naszerdahelyi (Dunajská Streda) Épí­tőipari Vállalat, mely egyidejűleg fennállásának 30. évfordulóját ünne­pelte, szovjet kitüntetésben részesült. Az SZKP Központi Bizottsága, a Szov­jetunió Minisztertanácsa, a Szovjet— Csehszlovák Baráti Társaság Központi Bizottsága és a Komszomol Központi Bizottsága által adományozott „Szo­cialista verseny győztese“ érmet ün­nepi gyűlés keretében Vegyim Sztye­­panov bratislavai szovjet főkonzul nyújtotta át az üzem dolgozóinak. Mélyüld kapcsolatok Gustáv Husák, a CSKP Központi Bi­zottságának főtitkára, köztársasági elnök a múlt héten fogadta Havasi Ferencet, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagját, aki háromnapos ta­pasztalatcsere-látogatást tett hazánk­ban. Értékelték testvérpártjaink egyre mélyülő kapcsolatait, a pártkongresz­­szusok határozatainak teljesítésében, a két ország fejlett szocialista társa­dalmának építésében, az élet minden területén ápolt kapcsolataik szoro­sabbra fűzésében folytatott együtt­működésüket. A magyar vendég megbeszéléseket folytatott Jozef Kempnývel, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének póttagjával a párt gazdasági vezető szerepének érvényesítéséről, a CSKP XV. és az MSZMP XII. kongresszusán elfogadott gazdaság-fejlesztési és szo­ciális feladatok végrehajtásáról, or­szágaink gazdasági együttműködésé­ről és a szocialista gazdasági integ­ráció elmélyítéséről. Havasi Ferenc Leopold Lér szövetségi pénzügymi­niszterrel is tárgyalt. Kellemes pillanatok Minden ember életében vannak emlékezetes napok, sőt percek is. A bölcsőtől a sírig számtalan állo­mása van az életnek. A kellemes pillanatokat az ember szívesen fel­idézi. Lakszakállason (Sokolce) évek óta jól működik a polgári ügyek testü­leté. A héttagú testület elnöke, Páz­mány Ilona jól elosztja a sok tenni­valót. Olyan, mint egy szertartás­mester. Igaz, csak szépen szabad rendezni ünnepélyeket, ezért a bi­zottság tagjai gyakren összeülnek, törik a fejüket, ml újat vigyenek a rendezvényekbe. Évente több akciót is rendeznek. Ä tavaly született 22 gyermek közül tizennégynek volt névadó ünnepsé­ge, harminc ifjú pár közül húsz csak az anyakönyvvezető előtt kötött há­zasságot. A helyi püt két elhunyt végtisztességének megrendezésében közreműködött. Három aranylakodal­mas pár köszöntése, a bevonuló újoncok búcsúztatása, a hadsereg kötelékéből elbocsátottak, a hazatérő leszerelt katonák köszöntése szere­pelt még a püt programjában. A testület természetes kötelességé­nek tartotta a betegek, idősek és nyugdíjasok látogatását, szép estéket szereztek nekik. Közreműködött még a nevezetesebb évfordulók megün­neplésében, hozzájárult a nemzetközi nőnap, nemzetközi gyermeknap, pe­dagógusnap stb. ünnepélyességének emeléséhez. A testület szervező mun­kája azért eredményes, mert a ren­dezvények előkészítésébe sikerül be­vonniuk a községben működő’ tömeg­­szervezeteket. Fontos tény, hogy ma már a köz­ség lakosai is igényt tartanak a pol­gári ügyek testületének tevékenyke­désére. Olykor a külsőségek is sokat számítanak. Esküvőkor például az ifjú pár ajándékba kapja a tollat, mellyel aláírja nevét a házasságkötési okmá­nyon. Emlékkönyvben örökítik meg a kedves pillanatokat. A lakszakállasl püt munkájának állandó javítására törekszik. Tagjai lelkes emberek, akik a köznek, a szocialista társadalomnak tesznek szolgálatot. ÖLLÉ FERENC Emberpalánták köszöntése. .JA szerző felvétele] ■»Imabányán (Rimavská Вайа) és ** a közigazgatásilag hozzácsatolt községekben jól halad a választási program teljesítése. A legfontosabb akció a vízvezeték-hálózat kiépítése volt. Erre 1 millió 85 ezer korona beruházási összeggel rendelkeztek, de a tervezett 1500 méter helyett 2800 méter hosszon létesítettek vízvezeté­ket. A töniegszervezetek összefogásá­val, a társadalmi' munkával majd­nem százszázalékos megtakarítást értek el. A vízvezeték, a jelenlegi választási program legfontosabb lé­tesítménye 1978 novembere óta mű­ködik, közben az átadáskor tapasz­talt kisebb fogyatékosságokat kellett kiküszöbölni — menetközben. Rimabányán tehát a 170 háztartás közül száznak már van vize. Pavel Zibrin. a hnb elnöke azonban abban látja a további sürgető feladatot, hogy a vasút túloldalán levő házak­ba is eljusson a vízvezetéki víz, hi­szen ez is az életszínvonal emelke­désének egyik összetevője. A községfejlesztésben a figyelem előterében állt a sportélet fellendíté­se. A sportpálya mellett — társadal­mi összefogással — öltöző létesüli. Sajnos, éppen a sportszervezet tag­jai tanúsították a legkevesebb meg­értést a társadalmi összefogás iránt, így aztán főként idős emberek — a Nőszövetség, a Vöröskereszt, az Anti­fasiszta Harcosok Szövetsége tagjai Megvalósuló elképzelések A hnb új epülete. — vették ki leginkább részüket я társadalmi munkából. Tavaly megkezdték a kilencévfo­­lyamos alapiskola tornatermének épí­tését. A hnb-re az a feladat hárul, hogy gondoskodjék kellő építőanyag­ról. A községhez csatolt Rimazsalu­­zányban (Rimavské Zalužany) 300 ezer koronát fordítottak a tűzoltó­szertár tatarozására. Ideiglenes tár­sashelyiséget hoztak létre a hiányzó művelődési otthon pótlására. Hatszáz (A szerző felvételei) méteren portalanított útszakaszt épí­tettek, 300 méteren pedig csatornáz­tak. Lehota nad Rlmavicou-ban 350 ezer koronát irányoztak élő a művelődési otthon átalakítására. Pincehelyisé­gekben ifjúsági klubot rendeztek be. A lakosság kilencezer, az Ifjúság külön több mint ötezer óra társadal­mi munkát végzett terveik megvaló­sításában. A központi községben több száz méter hosszú utat portalanítottak. Hozzáláttak zöld övezetek létesíté­séhez is, például a hnb modern eme­letes épülete előtt, meg a templom alatti hegyoldalban. Sétányt is ter­veznek pihenőhelyekkel. Tervét a községben ideiglenesen letelepedett Vladimír Michaliőka mérnök készí­tette. Rimabánya főutcája a portalanítás előtt. A falufejlesztés során nagy gon­dot fordítanak a szemléltető agitáció fellendítésére is. Például az autó­­buszmegálló környékén helyeznek el propagandatáblákat, és próbálják meghonosítani a város- és község­fejlesztésben példamutató Trenčian­ske Teplice tapasztalatait. BORZI LÁSZLÓ Szóvá tesszük Néhány éve olaszországi jutalom­üdülésen vettem részt. A tengerparti üdülővárosban több mint ötszáz áru­ház fényes kirakata csábította a ven­dégeket. Ám ahová beléptünk, két­­három eladót találtunk, de a vevő. ritka volt, mint a fehér holló. Vala­hogy a mi első köztársaságunk vi­szonyaira emlékeztetett — akkor Is kötéllel kellett fogni a vásárlót. Áru van, vevő nincs. Nincs, mert az emberek vásárlóereje nem olyan, mint nálunk, ahol a nyugati propa­ganda szerint „megsértik az emberi szabadságjogokat“. Köszönöm szépen azt a jogot, ha ugyan mindenki sza­badon vásárolhat, amit csak megkí­ván, de a munka- és kereseti felté­*» »j* »2» »2« *2» «2* *2» •** «2* *2* *2* *2* »2* *3 teleket nem biztosítják. Nehezen tud­tuk összehasonlítani a hazai viszo­nyokkal, amikor az egyszerű embe­rek csak 30 dkg húst, esetleg egy csirkecombot, egy narancsot vagy negyedkiló cseresznyét vásároltak. .Barátom felesége az Egyesült Álla­mokban járt rokonainál. Hasonló vi­szonyokkal találkozott az üzletek­ben, mint amilyeneket mi tapasztal­tunk Olaszországban. A rokonok vé­leménye az volt, hogy ha odalátogat­nának a kelet-szlovákiai lakosok, há­rom nap alatt „kifosztanák“ až üzle­teket. Igen, annak a Kelet-Szlovákiá­­nak a lakói, amely a burzspá köz­társaság legelmaradottabb és legsze­gényebb része volt, ahol otthonos volt az éhség. Nemrégen olvastam, hogy az Egye-* sült Államokban a házastárs súlyos i *2» *2* *2* *2* *2» *2* «2* »i» *2* *2* *2* * megbetegedésekor a családi vagyon is elúszhat, hogy kifizethessék az orvost és'a gyógykezelést. Nálunk természetes, megszokott valami az ingyenes betegellátás, a szanatóriu­mi kezelés. Amerre nézünk,' mindenütt sze­münkbe ötlik, hogy a szocialista tár-/ sadalom a bölcsőtől a sírig gondos­kodik tagjairól. Beilleszkedhet-e ilyes-' mi a polgári szabadságjogok nyugati fogalmába? Mindeneseire legyünk naponta a tudatában annak, hogy mindezt a munkásosztály győzelmének, a szo­cialista út eredményeinek, annak kö­szönhetjük, hogy a szocialista kö­zösség a Szovjetunió vezetésével ébe­ren őrzi a világbékét és a boldogulás útján vezeti a társadalmat. IVAN SÁNDOR 2« «2« «2« *2* *2« *2* *2* »2« *2* *2* *2* *2* *2* *2* *3 VALÓRA VÁLTJÁK A CSKP KÖZPONTI Internacionalista szellemben A Szövetkezeti Földművesek Szö­vetségének csakúgy, mint más szer­vezeteknek és szerveknek a figyelme jelenleg a CSKP Központi Bizottságá­nak 15. ülésén az ideológiai munka kérdéseiben hozott határozatok konk­retizálására és végrehajtáséra össz­pontosul. Az előző hónapokban a szö­vetségi szerv és a nemzeti szervek plénumái foglalkoztak a szövetség eszmei-nevelő és kulturális munkájá­nak, a közgazdasági propagandának, az agitációnak, a sport- és honvédel­mi tevékenységnek kérdéseivel. E kér­dések a szövetség tevékenységének alapvető területeit érintik, s a párt központi bizottsági ülésének doku­mentumai az SZFSZ Központi Bizott­ságénak .plenáris ülésein konkrét for­mát öltenek. Ezzel kapcsolatban munkatársunk, Lőrincz László felkereste RNDr. Tibor Bohdanovský kandidátust, az SZFSZ Szlovák Bizottságénak alelnökét és nyiulatkozatot kért tőle az alábbi kérdésekre. — Miben látja a szövetség legna­gyobb működési terét, hogy részt ve­gyen a mezőgazdasági dolgozó töme­gek körében kifejtett politikai-nevelő és ideológiai munka elmélyítésében? A szövetkezeti parasztság eszmei­­politikai nevelésével való törődés, po­litikai tudatának erősítése, a mező­­gazdasági szövetkezeti mozgalomnak, mint a szocialista társadalom szerves részének fejlesztése közvetlenül az alapszabályból hárul a szövetségre és tevékenységünk alapja. Tudatosítjuk, hogy a feladatok teljesítéséhez való aktív hozzáállás feltétele a dolgozók tökéletes ismerete és öntudatossága. A gyakorlatban ez megköveteli a CSKP politikája céljainak rendszeres megvilágítását, a szövetkezeti dolgo­zók hazafias és internacionalista ne­velésének fejlesztését, megnyerésüket a társadalmi előirányzatok megvaló­sítására. Ideológiai ráhatásunk szerves része és értelme a munkások és parasztok osztályának közelebb kerülése egy­máshoz, a munkás-paraszt szövetség elmélyítése, amelynek elő kell segí­tenie társadalmunk szociális szerke­zetének és politikai rendszerének további fejlődését. A szövetség a gazdaság-pqlitika ér­vényesítése mellett abban is fő kül­detését látja, hogy részt vegyen a dolgozókról való komplex gondosko­dás fejlesztésével kapcsolatos kérdé­sek megoldásában. Arra törekszünk, hogy utat nyissunk a falu szellemi­­erkölcsi fejlődésének és a szövetke­zeti földművesek társadalmi és kul­turális élete általános kibontakozásá­nak. A társadalmi-nevelési ráhatás terén elsőrendű szándékunk a falusi ember szükségletei és érdeklődése szerkezetének olyan megváltoztatása, hogy megfeleljen a kultúra fejleszté­se lenini alapelveinek. Cj szocialista hagyományokat kívánunk kialakítani és ápolni. Az SZFSZ nevelési ráhatá­sában célul tűzzük ki az alkotó mun­ka és a létrehozott értékek tisztele­tének, az elért építési eredmények láttán érzett büszkeségérzetnek, a szocialista tulajdonhoz, a munkakö­zösséghez való öntudatos viszonynak, a kapott feladatokhoz való felelősség­teljes hozzáállásnak kialakítását az emberben. Ezen a területen ezek szervezetünk súlyponti feladatai, a­­melyek a CSKP XV. kongresszusának tanácskozásából, valamint • a CSKP Központi Bizottsága ideológiai kérdé­sekkel foglalkozó 15. plenáris ülésé­nek határozataiból következnek. — Az eszmei-nevelő munka mely formái mutatkoznak a leghatékonyab­baknak? A döntő fontosságú terület, ame­lyen lényeges mértékben formálódik az új ember, a munkafolyamat és a munkaközösség. A szocializmusban a társadalom javára végzett munka az osztályöntudat fő forrása, benne for­málódnak az ember olyan erkölcsi és szellemi tulajdonságai, mint a kollek­tivizmus, internacionalizmus, hazafl­­ság, kitartás stb. A munkában for­málódó embert sokoldalúan és céltu­datosan a munkához való pozitív, aktív viszonyra késztetni, a felada­tok alkotó szellemű és kezdeményező teljesítésére szoktatni. Elengedhetet­lenül fontos, hogy az ember állan­dóan tökéletesítse munkaképesítését, bővíse társadalmi-politikai látókörét, valamint szelllemi érdeklődésének kö­rét. E célok elérését szolgálja első­sorban a szövetkezeti munkaiskola keretében működő oktatási rendszer, mely jelentősen hozzájárul a szövet­kezeti földművesek politikai, szakmai és képesítési színvonalának emelke­déséhez. Vegyük csak tekintetbe, hogy a szövetség tagsági bázisában, melyet Szlovákiában mintegy 340 ezer földműves képvisel, túlnyomó több­ségben voltak azok, akiket az' élet tanított. Mezőgazdaságunknak még 1975-ben csak 15 százalékban voltak szakképzett és 73 százalékban betaní­tott alapágazati dolgozói. Ebben az

Next

/
Thumbnails
Contents