Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-15 / 46. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1980. november 15. Mit kell tudni a borok minőségének birélatérél? A tömegtakarmányok termesztése, begyűjtése, a lehető legkisebb veszteséggel való tartósítása és hasznosítása mezőgazdasági üzemeink fontos feladata. Szükséges tehát, hogy célravezetőén gondoskodjanak a béltartalom megőrzéséről s egyben a területegységre jutó hozamok növeléséről. Kucman Ferenc agrármérnök, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Jmi állattenyésztési osztályának dolgozója említette, hogy a járás mezőgazdasági üzemei számosállatonként — száraz anyagban — 4,5 tonna tömegtakarmány tartalékolására törekednek. A járási mezőgazdasági igazgatóság, a Nitrai Állattenyésztési Kutatóintézet és más intézmények közreműködésével a gazdaságokban a múlt évben takarmányozási programot dolgoztak ki, s az adott lehetőségek keretében azt be is tartják. Manapság a szarvasmarhák részére szükséges takarmányválasztéknak az előteremtése már nem a növénytermesztési ágazatvezető szubjektív megítélésének, hanem sokkal inkább az állattenyésztési ágazatvezetők által támasztott igényeknek a függvénye. A takarmányozási program az állatcsoportok optimális igényeiből indul ki. Ez a fő meghatározója a tömegtakarmányok választék és béltartalom szerinti termesztésének. Ezen követelmények szem előtt tartásával termelik a takarmányokat. A gazdaságok állattenyésztési ágazatának a vezetői a tervben vázolják fel, hogy milyen választékot és minőséget várnak a növénytermesztőktől, s a tartósítást követő vizsgálattal derül ki a készlet minősége. E szerint bírálják el a növénytermesztési ágazat munkájának a minőségét. Ha kiváló minőséget állapítottak meg, akkor a növénytermesztési ágazat javára maximumot, ha pedig gyenge minőséget, akkor minimumot írnak. Ez természetesen befolyásolja az ágazat pénzügyi helyzetét is. Arra törekednek, hogy az igényeknek megfelelő választék keretében a tömegtakarmányok energiatermelő- és fehérjeérték tekintetében lényegesen jobbak legyenek, mint a múltban. Megfigyelték, hogy a takarmányok hasznosítása során néhol még akadnak problémák. Nyáron például sok fehérjét pazarolnak, télen azonban a fehérje adagja nem elégíti ki az állatok szükségletét. Most azon munkálkodnak, hogy optimalizálják a szarvasmarhák takarmányozását. Ez viszont megköveteli, hogy a gazdaságokban elsajátítsák a takarmánytermesztés, a tartósítás, a tárolás és a hasznosítás tudományosan megalapozott módszereit. Nem azon van a hangsúly, hogy a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban hasonló kutatómunkát végezzenek, mint az arra hivatott intézetekben, hanem arról, hogy a rendelkezésre álló, tudományosan kipróbált módszereket a rendelkezésre álló segédanyag szerint helyesen alkalmazzák s aszerint bírálják el a tömegtakarmányok energiatermelő- és' fehérjeértékét, mert csak így hasznosíthatják azokat helyesen az állattenyésztésben. Ez azt jelenti, hogy jobban oda kell figyelni a dolgokra. Az említett célok érdekében a mezőgazdasági üzemekben a tipizált takarmányozási technológiát alkalmazzák. Ebben fontos hangsúlyt kap a tömegtakarmányok minőségének laboratóriumi beltartalmi elbírálása. Legjobban így biztosítható a jó minőség. Ha például a herefélék energiaöszszetevője meghaladja a 40 százalékot, akkor az „A“ minőségi csoportban 30 százalék plusz értéket írnak a növénytermesztők javára, a „D“ csoportban viszont már tíz százalékos az értéklevonás. Arra törekednek a mezőgazdasági üzemekben, hogy a tömegtakarmányok készlete a következő év terméséig kitartson, s egyben tizenöt százaléknyi tartalék is rendelkezésre álljon. A minősítés azt mutatja, hogy az idei készlet minden korábbinál jobb minőségű, ami nagy pluszt jelent az állattenyésztés részére. Ezt nem az átlagosnál kedvezőbb évjárat eredményezte, hanem az, hogy a jmi állattenyésztési osztályának munkaközössége vázlatot készített a tömegtakarmányok múlt évi minősítésről, s azt táblázatban minden gazdaság rendelkezésére bocsátotta. A mezőgazdasági üzemek vezetői ebből kiolvashatták, hogy melyik gazdaság milyen minőséget ért el. Ott, ahol a minőség gyengébb volt, idén már arra törekednek, hogy lényegesen jobb takarmányt tartalékoljanak, mint a múltban. Ezt megköveteli a termelői becsület. Ahol hibákat követtek el, ott a saját kárukon tanulhattak, s ez költséges tandíj. A múlt évben a kukoricaszilázsnak több mint a 98 százalékát az első és második minőségi csoportba sorolták, s több gazdaságban, ahol a fontos energiatermelő takarmányból nagy mennyiséget halmoztak fel, a készlet kitűnő minősítést kapott. Így a járási átlag is nagyon jó lett. Ezzel szemben gyöngébb minősítést ért el a nyersszelet- és kukoricaszár-zúzalékból készített szilázs. A fölösleges veszteségek elkerülése céljából, — a jmi illetékes osztálya —. a tömegtakarmányok tartósítására technológiai vázlatot készített a gazdaságok részére. Így szemmel tarthatják a normákat, valamint a begyűjtés és a tartósítás során biztosíthatják a jó minőség feltételeit. Például a technológiai vázlat figyelmeztet arra, hogy a szilázs és a szenázs, valamint a szárítás bizonyos körülményekben milyen nem kívánatos veszteséggel járhat. Arra int a vázlat, hogy amennyiben lehetséges, kerüljék a betárolás provizórikus módszereit. Ezzel a módszerrel például a betárolt takarmányoknak több mint az ötven százaléka hasznavehetetlen. Ezért, ahol csak lehetséges, a legjobb minőségű takarmányokat (mint például a silókukoricát) betonozott vermekben tartósítsák, ahol a legkisebb a veszteség. Azt mondhatjuk, hogy a járásban a takarmányok zömét a kukoricaszilázs adja. Több gazdaságban kellő száraz anyag biztosításával persze lucernaszenázst is készítenek. Mintegy háromszázötvenezer tonna szilázst tartalékolnak az állatállomány részére. Felismerték a szalma takarmányozási értékét is. A járásban három szalmafermentáló vonal van üzemben, amelyekben szép sikereket érnek el. A mezőgazdasági üzemek a takarmányozási tervben határozzák meg a szarvasmarhák napi termelő adagját. Ezt természetesen a készlet határozza meg. Arra törekednek, hogy a betárolt mennyiség az újig kitartson, és az állatok hasznossága is jő legyen. A takarmányozási téma gyakorlati teendőivel járási szakbizottság foglalkozik. Értékeli a készlet hasznosítását, s arra is ügyel, hogy a gazdaságok betartsák a tervben meghatározott normákat. A jövőben a sertéstenyésztésben is a tömegtakarmányok nagyobb méretű hasznosítására törekednek, mert ezzel erőtakarmányt takaríthatnak meg. Erre már több gazdaság tett kísérletet. A Gombai (Hubice) Állami Gazdaságban már jó hagyománya van a speciális szilázs készítésének. Ezt a módszert akarják kiterjeszteni a járás többi sertésfarmjára is, hogy ésszerű, gazdaságos hasznosítással hatékony eredményeket érhessenek el, és az erőtakarmányt főleg a hízósertéseknek adhassák. HOKSZA ISTVÁN A borok minőség szerinti rangsorolása igen régi keletű. A rómaiak már az ókorban a minőség, azaz a szín, az Illat és a zamat alapján értékelték a borokat. Ez az érzékszervi hatás az ún. „organoleptikus“ bírálat mind a mai napig a legdöntőbb a borminőség megállapítására, bár a fizika és a kémia fejlődése, az elemzési módszerek tökéletesítése lehetővé tette a borok számos alkotórészének szabatos meghatározását. Üjabban a klasszikus elemzési eljárások mellett a papír- és a gázkromatográfiát is igénybe veszik a borok alkotórészeinek meghatározására. Ma már ott tartunk, hogy mintegy 400 különböző alkotó anyagot különböztetnek meg a borokban. Ezek az elemzési módszeerek értékes adatokat szolgáltatnak a borok alkotórészeinek megismeréséhez. A borok minőségét a gyakorlott szakértők végeredményben az érzékszeri benyomások alapján állapítják meg. Érzékszerveink: a látás, a szaglás és az ízlelés érzékenysége nem minden embernél azonos, sőt egyazon embernél is változhat, ingadozhat, elsősorban a külső körülmények és a belső diszpozíció szerint. A minél szabatosabb bírálat érdekében Amerikában 1945 óta sajátos módszerek kimunkálásán dolgoznak, hogy a borok minőségének, főleg az illatának és zamatának (furé) megállapítása minél tárgyilagosabb, pontosabb legyen. A szín és a tisztaság fizikai mérési módszerekkel is meghatározható. Az amerikai módszer szerint a bírálókat előzetes értékelési próbák alapján választják ki. Az érzékelési próba során a különböző koncentrációkban nyújtott illat- és zamatanyagokkal megállapítják a megkülönböztetési és azonosítási képességű legkisebb küszöbértéket. A próbák eredményét variancia analízissel értékelik, és ennek alapján választják ki a bírálókat. Maga a bírálat világos, levegős, de huzatmentes helyiségekben történik. A bírálatra legalkalmasabb időnek tartják a délelőtti tíz és tizenkét óra, valamint a délutánni tizennégy és tizenhat óra közötti időt. Felmerült az a kívánság, hogy a bírálók a kóstolt borokat ne nyeljék le, mert a mintánként lenyelt 4—12 cm2 bor hatására a 75. minta után a vér alkoholtartalma 0,12—1,42 fokos lesz, ami befolyásolja, tompítja az érzékszervek működését. Ezt az álláspontot nem fogadták el, mert a bor minőségének a megállapításában az is fontos, hogy az inger mennyire tartós, tehát hogy a bor „hosszú“-e vagy „rövid“. A bor bírálata az abszolút, avagy a relatív érték megállapítására irányulhat. Az „abszolút“ értékelésre a nemzetközileg elfogadott 20 pontos rendszert alkalmazzák. Ennél a szín 0—2, a tisztaság 0—2, az illat 0—4 és az íz-zamat 0—12 pontot kaphat. Egyes szerzők az árnyalati különbségek hangsúlyozására 40 pontos rendszert javasolnak, amelynél az említett tulajdonságok megfelelő sorrendben az alábbi értékeléssel szerepelnek: 0—3, 0—3, 0—10 és 0—24 pont. A borok minőségének meghatározására azért választották a számszerűséget, mert az egyes tulajdonságok kifejezésére használt szóbeli megjegyzések értei» mezése nem egyöntetű. A „relatív“ értékeléshez a bírált borokat egyszerre adják a bírálók elé, de minden bírálónak — megszán mozott poharakban — különböző sorj rendben. A relatív bírálat 6—8 min» tánál többre nem terjedhet. A relatív, értékelés tulajdonképpen a bemutatott minták savtartalmában, illat- és zamatanyagaiban mutatkozó csekély eltérések megállapítására irányul. Az itt megállapított rangsorolást, illetve értékszámokat szintén variancia-analízissel értékelik. így derítik fel, hogy a rangsorolás eltérései valóban tárgyilagosak, vagy csak véletlenek. A relatív értékelés egyik módja az, amikor két bormintát kell összehasonlítani úgy, hogy minden bíráló előtt a három pohár közül kettőben ugyanaz a bor van. A bíráló feladata a két azonos minta megállapítása, valamint értékelése a másik mintához képest. Ez az ún. „háromszög-tesztelés“ egyrészt a vizsgált borok egyegy tulajdonsága tekintetében mutatkozó igen csekély eltérés megállapítására szolgál, de használható annak eldöntésére is, hogy a bírálók menynyire alkalmasak az illatban, ízzamatban mutatkozó igen csekély eltérések észlelésére. A szakmai borbírálaton kívül — piackutatási szempontból — a fogyasztók véleménye is fontos. Ehhez legcélszerűbb a fogyasztók köréből véletlen módszerrel kiválasztani a bírálókat, nem pedig — mint egyesek ajánlják — a lakosság jövedelem, kor vagy пещ szerinti csoportjaiból toborozni őket. A minták száma itt .se haladja meg a 6—8-at, és a bírálat a tetszetőség szerinti rangsorolásra irányuljon. Ha figyelembe vesszük azt, hogy mennyivel több a reklámozásra fordított költség, mint amennyibe egy ilyen fogyasztói bírálat kerülhet, szinte érthetetlen, hogy ezt a módszert Európában alig használják. Dr. László László tudományos kutató évvel ezelőtt, amikor a Bod^ rogszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) CSSZB Állami Gazdaságban jártam, a kimutatás szerint egy liter tej kitermelésére fordított költség öt korona tíz fillér volt. A minap ismét ellátogattam az állami gazdaságba. Jozef Vysoký agrármérnök állattenyésztési ágazatvezető örömmel újságolja: — Azóta sokat javult a termelés gazdaságossága, jelenleg a tejtermelés önköltsége literenként négy korona harminc fillér. Akadnak a terebesi (Trebišov) járásban olyan gazdaságok, melyekben egy liter tej kitermelésének költsége meghaladja az öt koronát. Ehhez viszonyítva a Bodrogszerdahelyi Állami Gazdaság eredménye elismerésre méltó. Mi ennek a titka? Az állattenyésztési ágazatvezető hangsúlyozza: — A tervezésnél az önköltséget nemcsak meghatározzuk, hanem részletesen elemezzük, s elemeire bontva számítjuk ki. A már említett négy korona harminc filléres önköltségből a takarmányozásra egy korona ötven fillér jut. Ez a legnagyobb tétel, amely majdnem az egyharmadát teszi ki az önköltségnek. Érdemes tehát jobban odafigyelni a takarmányozásra. — Hogyan kell odafigyelni? — Elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű tömegtakarmányalapot kell megteremteni — mondja ki az állattenyésztési ágazatvezető ezt a mindenki által ismert és sokszor ismételt igazságot. XXX Persze, könnyű ezt mondani. Gyakorlati érvényesítése sokkal bonyolultabb, főleg azért, mert a megfelelő takarmányalap megteremtését előítéletek is akadályozzák. Itt van például egy olyan kérdés, melyet sók gazdaságban amolyan istencsapásaként könyvelnek el, mondván: kérem, mi kedvezőtlen talajadottságok között gazdálkodunk, emiatt kevés takarmány terem, s ennek következtében gyengébb az állattenyésztés eredménye is. Am, ezt az okoskodást cáfolja a Bodrogszerdahelyi Állami Gazdaság példája, ahol olyan rossz minőségű a termőföld, hogy firtatni sem érdemes. Az évente többször ismétlődő árvizekről pedig kár beszélni, hiszen a Bodrogon most is készültség van, s ez az itt élő emberek idegeit eléggé próbára teszi. — Számok kérdése az egész — magyarázza Jozef Vysoký agrármérnök. — Amennyivel gyengébbek a földjeink az átlagosnál, a tömegtakarmányokat annyival nagyobb területen kell termeszteni. Jó talajon egy hektár is elegendő egy számosállat évi tömegtakarmány-szükségletének a megteremtéséhez. Nálunk ehhez megközelítőleg két hektár kell. Az állami gazdaság ötezer-hétszázhatvanhat hektár mezőgazdasági területen gazdálkodik, ebből négyezernégyszáz hektár a szántó. Csaknem ezer hektáron hereféléket termesztenek. Ezen területet nem kell minden évben szántani és vetni. Azokon a területeken, ahol a lucerna termesztése nem megy — szikes, lápos talajok stb. — ott silókukoricát termesztenek. Silókukoricából évente hozzávetőlegesen ötszáz hektárt vetnek be. Búzát ezerötszázötven, árpát pedig ötszázhatvan hektáron termelnek. Az ilyen vetési szerkezet több előnnyel jár. Nagyrészt megoldódik a takarmánykérdés, a tömegtakarmányok termesztése pedig jóval olcsóbb a felvásárolt takarmányokhoz viszonyítva« Az állami gazdaság jelenleg több mint háromezerhatszáz szarvasmarhát, négyezer sertést és közel hatezer juhot tart. Óriási mennyiségű takarmány szükséges ennyi állat takarmányozásához. A gazdaság a négyezernégyszáz hektár szántóterületből másfél ezer hektáron tömegtakarmányt termeszt. Érdemes? Végezzünk egy kis számvetést e tekintetben is. A gazdaságban a tömegtakarmányokat a szántóterület harmincnégy százalékán termesztik. Az évi bevételben az állattenyésztés ötvenkét százalékos arányban részesedik. Kifizetődő tehát az állattenyésztés. Az említett termelési szerkezet különösen a kedvezőtlen adottságú gazdaságoknak ajánlható. A kedvezőtlen talajadottság hátránya nagyrészt a jól jövedelmező állattenyésztéssel ellensúlyozható. XXX A Bodrogszerdahelyi Állami Gazdaság részlegeit járva, lépten-nyomon a tudományos-műszaki forradalom vívmányaival találkozunk. Modern sertéstelepek, korszerű juhfarmok, magas színvonalú tehéntelepek. Csáji László, a bodrogszerdahelyi gazdaság részlegvezetője telepszemlére invitál. Készségesen mutatja az ötszáz férőhelyes kísérleti tehénistállót. — Ebbe az istállóba a jó dolgozók közül is a legjobbak kerülnek — mondja —. Itt — mutat körbe — két műszakban csupán tizenketten dolgoznak. Az ötszáz tehenet egy váltásban három férfi gondozza és három asszony végzi a fejést. — Ez már valóban a tudományosműszaki haladás vívmánya — hangsúlyozom. — Bizony az — mondja, majd bizonyításként hozzáteszi. — A régi, elavult istállókban ötszáz tehenet harminchat személy gondoz és fej, nehéz munkakörülmények között. Természetesen, ott a termelési költségek is aránylag magasak. — És itt? — Itt egy liter tej előállítási költsége két korona hatvan fillér, ebből egy Korona ötven fillér a takarmányozási költség. Egy liter tejet 4 korona 44 fillérért értékesítjük. A tiszta nyereség 1 korona 70 fillér literenként. Éppen váltás van. Veres János gondozó, aki a szocialista brigád vezetői tisztségét is betölti, örömmel beszél munkájáról. — Amikor 1977-ben idekerültünk, — mondja a többiek nevébén is — továbbképző tanfolyamon vettünk részt. Azóta is rendszeresen növeljük szaktudásunkat, a munkaiskola keretében, ahol sok újat tanulhatunk. Itt a technológiai fegyelmet szigorúan be kell tartam ... — De a higiéniai követelményeket is be kell ám tartani — szól közbe az imént érkezett Lackó Zsuzsa fejő. — A takarmány minőségétől is sok függ — toldja meg Magyar Miklós. — No, meg a fejésidó pontos betartásától — szólal meg Csorosz Magda. — Én csak annyit mondhatok, — állítja Varga Tibor —, hogy itt is keményen kell dolgozni. — Nekem is ez a véleményem — bólint Fekete Zsuzsa —, mert a háromezer korona havi fizetést nem adják ingyen. — Milyen a fejési átlaguk? — fordulok Csáji László felé. — Míg 1977-ben tehenenként) évi átlagban háromezer liter tejet fejtünk, az idén már elérjük a négyezer literes fejési átlagot. XXX A Bodrogszerdahelyi Állami Gazdaságnak jelenleg 1160 tehene van. A- zonban a hetedik ötéves tervidőszak célkitűzései értelmében a tehenek létszámát rövidesen ezerötszázötvenre növelik. Az új, ötszázötven férőhelyes tehénistálló hamarosan elkészül, s vele egyidőben a tejház is, amelyre valóban nagy szükség van, hiszen a gazdaság naponta több mint tizenötezer liter tejet fog termelni. Már körvonalazódik az 1981-es évi takarmányozási terv is. Az elegendő mennyiségű és jó minőségű tömegtakarmányalap megteremtése sem elegendő. További fontos feladat a takarmányok megfelelő hasznosítása. Hogyan történik ez Bodrogszerdahelyen? — Az etetést a takarmányok béltartalma szerint végezzük — válaszol a kérdésre Veres János gondozó — vagyis, az állatok a kívánt hasznosság eléréséhez szükséges mennyiségű takarmányt kapnak. A gazdaságban szokássá vált, hogy amikor fogyőfélben van az egyik takarmánytároló, már viszik a másik raktárból a mintákat a kutatóintézetbe, ahol nemcsak beltartalmi értékét vizsgálják, hanem kidolgozzák a takarmányok optimális összetételét is több változatban. A tudomány tehát a .gazdaságban termelőerővé vált. A gazdaság vezetői ennek jelentőségét, a takarmányok beltartalmi ismeretének fontosságát azért hangsúlyozzák, mert mint mondják, itt éppen úgy érvényesül az úgynevezett minimumtörvény, mint a növénytermesztésben. Vagyis, ha a takarmányok sok keményítőegységet és kevés mennyiségű fehérjét tartalmaznak, az állatok hasznossága akkor is a fehérjetartalomhoz igazodik, a többlet keményítőt nem hasznosítják. Egyszerű igazságok ezek. De mégis ajánlatos nagyon komolyan venni, mert koronákat jelentenek. Több vagy kevesebb koronát, aszerint, hogy mennyire vagyunk mesterei a takarmányok ésszerű hasznosításának. Illés Bertalan A TUDOMÄNYOS-MÜSZAKI HALADÄS TERMELŐESZKÖZZÉ VÄLT Kifizetődő az állattenyésztés
