Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-13 / 37. szám

1980. szeptember 13., .SZABAD FÖLDMŰVES, Internacionalizmus a nemzetközi küzdőtéren KEZDŐDIK AZ ENSZ-KÖZGYÜLLÉS 35. ÜLÉSSZAKA A világszervezet hagyományainak megfelelően szeptember harmadik hetének keddjén, tehát az idén szep­tember 16-án kezdetét veszi az ENSZ- közgyűlés 35. ülésszakának tanácsko­zása. jubileumi ülésszak ez, hiszen rövidesen, október végén a világszer­vezet három és fél évtizedes fenn­állásáról emlékezik meg a haladó világ. Akkor, 35 évvel ezelőtt a má­sodik világháború vérzivatarának el­csendesülése után történelmi hajnal virradt az emberiségre — a remény­kedés és az élniakarás korszaka. Az út, mely Dumbarton—Oakstól, illetve San Franciscótól napjainkig vezet, nem volt egyenes Sokszor úgy tűnt, hogy zsákutcába vezet, s ez magát a szervezet puszta létét veszélyezteti. San Franciscóban 51 állam, köztük az öt nagyhatalom képviselői Írták alá az Egyesült Nemzetek Szervezete né­ven a béke fenntartására létrehozott intézmény alapokmányát és szerve­zeti szabályzatát, s ma már a tagor­szágok száma Zimbabwével elérte a 153-at. jelképes valami, egyben szem­lélteti, hogy hosszú a világszervezet nemes eszményei érvényesítésének útja. Miért? A választ röviden a szerve­zet történelmi útja adja meg. Egy do­kumentum aláírásától tartalmának megvalósításáig, vagyis a végrehajtá­sig eltelő időt az érdekeltek jóaka­rata határozza meg. Az ENSZ létre­hozásának a „Három Nagy“ teheráni, jaltai és potsdami értekezletén ápolt gondolatát a nyugati partnerek is el­fogadták, aláírásukkal szentesítették a dokumentumokat, ám később, külö­nösen a hidegháború korszakában szabotálták az ENSZ-eszmények meg­valósítását. Az ötvenes években en­nek frappáns megnyilvánulása volt az ENSZ odakölcsönzött lobogója alatt viselt koreai háború. A gyar­mati múlt terheitől fokozatosan sza­baduló Zimbabwe képviselőjének székfoglalása a világszervezet New York-i üvegpalotájában tehát az ENSZ-ben is egy új korszak győzel­mét jelenti, melyben a megváltozott erőviszonyok tükröződnek. Ml volt az az erő, mely ezt a for­dulatot elősegítette? Tudjuk, számta­lanszor elhangzott, hogy a Szovjet­unió vezette szocialista világközösség kialakulása, megjelenése a világ küz­dőterén, ahol mágnesként vonzotta magához a nemzeti felszabadulásra és gazdasági függetlenségre törekvő fiatal, fejlődő államokat. Ennek a szövetségesi viszonynak a kialakulása törte meg az ENSZ-beli amerikai sza­­vazőgépezet fölényét és szorította vissza mindinkább védekező állásba az imperialistákat. Az az eszme pedig, amely varázs­erővel hatott mind egymás között a szocialista közösség államaira, mind az ún. harmadik világ népeire, vala­mint a tőkés világ elnyomott töme­geire, a proletár internacionalizmus ereje volt. Valóban négy erő rejlik e fogalomban, s ahhoz, hogy ez ki is bontakozhassék, a szocialista közös­ség országainak konkrét cselekede­teikkel, lépéseikkel meg kellett győz­niük a haladó emberiség képviselőit, hogy önzetlenül szívükön viselik min­den ember legfőbb érdekét, ez pedif legkoncentráltabban a béke szóban fejeződik ki. Ez a proletár interna­cionalizmus nem új keletű, régi sar­kalatos alapelv, melyet már a marx­­izmus-leninizmus klasszikusai a moz­galom zászlajára tűztek, s amely a szovjethatalom hajnalán konkrétan kifejezést nyert az emlékezetes béke­dekrétumban. Régi alapelv, mely azonban új történelmi körülmények között, új helyzetben tartalmilag gaz­dagszik, időszerűségüknek megfele­lően hat és mozgósít a nemzetközi békeharccal összefüggő feladatok tel­jesítésére, áthatja a lenini békepoli­tika stratégiáját és taktikáját. Leo­­nyid Brezsnyev elvtárs ezt na­gyon találóan fogalmazta meg egyik beszédében: „Európában csakúgy, mint a világ más részein, békét aka­runk, tartós békét. Ez külpolitikánk szilárd alapja, gerince. Ezt a politi­kát pedig következetesen és rendület­lenül folytatjuk“. A szocialista országok fő célja, melynek elérésére közös erőfeszítéssel törekedni fognak: a béke, a bizton­ság és az enyhülés megőrzése és szi­lárdítása. Ez az SZKP és a szovjet ál­lam fő politikai irányvonala. Mivel készülnek tehát a szocialista közösség országai New Yorkba? Min­denekelőtt szorgalmazni fogják a ko­rábbi ülésszakokon elfogadott doku­mentumokban tartalmazott szovjet és egyéb szocialista indítványok megva­lósítását, azt, hogy milyen lépések történtek az emberiség biztonságának szilárdítására, a nukleáris fegyverek teljes kiiktatására, a leszerelés céljai­nak megközelítésére. Gj dokumentum kerül a részvevők elé: Gromiko szov­jet külügyminiszter terjesztette be azt a tervezetet, amelynek elnevezése teljesen világossá teszi tartalmát: „Az államok történelmi felelőssége a földön a természet megőrzéséért a jelenlegi és a jövő nemzedékek szá­mára“. Az egyetemes világbéke mellett megvitatásra kerül az ázsiai térség helyzete, békéjének biztosítása is. Olyan kérdésről van szó, melynek kö­zéppontjában az imperialista'Egyesült Államok és a hegemonista Kína ve­szélyes paktálása a térség békéjének veszélyeztetése áll. jellemző, hogy a kérdésben beterjesztett hivatalos ter­vezethez a kezdeményező szocialista országok mellett olyan országok is csatlakoztak, mint Nicaragua és a Seychelles-szigetek. Az ülésszak a gazdasági kérdések­kel foglalkozó rendkívüli ENSZ-ülés­­szak munkáját követően kezdi meg tanácskozását, s erre bizonyosan rá­nyomja bélyegét az előző tárgyalá­sok élesen antiimperialista szelleme. Fegyverkezés helyett gazdasági fej­lesztést —- ezt a jelszót tűzték ki a rendkívüli ülésszak részvevői. A szov­jet pártfőtitkár legutóbbi alma-atai beszédében meg azt hangsúlyozta: „Napjainkban az államoknak és a népeknek nincs fontosabb feladatuk, mint megakadályozni, hogy az erő pozíciójának imperialista politikája kiszorítsa az enyhülést, hogy a fegy­verkezési hajsza újabb, rendkívül ve­szélyes lendületet vegyen“. Az internacionalizmus ereje a gya­korlatban abból ered, hogy a szocia­lista közösség országainak vezető marxista—leninista pártjai minden té­ren, az utóbbi időben kiemelten ide­ológiai téren is szorosabbra fűzik együttműködésüket. Nagyon jól tud­ják, hogy az imperialista ellenfél is­meri erejük titkát, s ezért a legki­sebbik rést is szeretné megtalálni, hogy bomlaszthassa egységüket. A testvéri szocialista országok vezetői­nek 1971 óta meghonosodott krími nyári találkozója minden imperialista spekulációt meddővé tesz. A Krímen egyeztették politikájukat, egyetértet­tek abban, hogy tovább kell mélyí­teni és szélesíteni a politikai párbe­szédet és kapcsolatteremtést a külön­böző társadalmi rendszerű országok között, hogy folytatódjék az enyhü­lés iránya. Szorgalmazzák továbbá, hogy a madridi találkozón döntsenek a katonai enyhüléssel és a leszerelés­sel kapcsolatos európai értekezlet összehívásáról. .Szorgalmazni fogják ismét, hogy a népi Kambodzsa kül­dötte elfoglalhassa helyét, mert a délkelet-ázsiai viszály szítására törek­vő maóisták Washington áldásával, a thaiföldi reakciós körök felhasználá­sával a Lón Nol-klikk maradványait szeretnék felhasználni újbóli béke­rontásra. A lenini külpolitika jellegzetes vo­nása a proletár szolidaritás és inter­nacionalizmus szelleme. Ezzel a szov­jetunió és a szocialista világrendszer a világbéke és a haladás támasza lett, mert benne reménykednek, belőle merítenek erőt a világszerte felszaba­dulásra vágyó tömegek. „A békéért harcolunk és fogunk harcolni, mert a béke a legnagyobb jótétemény valamennyi népnek, s az emberiség fejlődésének fontos felté­tele“ — Brezsnyev elvtársnak a XXV. pártkongresszuson elhangzott szavai nemcsak a szovjet emberek, hanem az egész szocialista világ hitvallását fejezik ki. Ezért az ENSZ-tanácskozás kezdetén kitűzött egyik fő cél: vál­janak a nyolcvanas évek a második leszerelési évtizeddé. Lőrincz László IJétfőn ünnepelte felszabadulásá­­■* nak 36. évfordulóját a Bolgár Népköztársaság népe._^ A győzelmes antifasiszta felkelés eredményeként, a testvéri szovjet nép segítségével fel­szabadult bolgárok 1944. szeptember 9-én kiáltották ki a népköztársaságot, elűzve a cárt. A röpbe 36 év az építés eredmé­nyeit tekintve történelmi korszakok­kal ér fel. Bulgária állóalapjai a há­rom és fél évtized alatt 67 milliárd 700 millió leva értékűre gyarapodtak, ebben a termelőalapok 45 milliárd 1300 EVES A BOLGÁR ÁLLAM 900 millió leva értéket képviselnek. A bolgár népgazdaságban a munka­termelékenység napjainkban tízszere­se az 1948. évinek, az ipar része a nemzeti jövedelem létrehozásában pe­dig tavaly elérte az 59 százalékot. Az idei ünnepségek fényét két tény emeli: a március végén kezdődő XII. pártkongresszus és a bolgár állam 1300 éves fennállásának jubileuma. Atkáimul szolgálnak a régi és meg­bonthatatlan csehszlovák—bolgár ba­rátság kidomborítására is. Barátsá­gunk, melyet 1948-ban Klement Gottwald és Georgi Dimit­rov, népeink nagy fiai pecsételtek meg szerződésben, ma egyebek kö­zött a virágzó gazdasági együttműkö­dés területén nyer kifejezést. L. L. Változások a lengyel pártvezetésken STANISZLAW KANIA, A LEMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ÜJ ELSŐ TITKÁRA Azt követően, hogy Edward Giere­ket súlyos betegséggel, szívinfarktus­sal kórházba szállították, és állapota miatt hosszú, gondos ápolást igényel, összeült a LEMP Központi Bizottságá­nak 6. ülése és Edward Giereket fel­mentette tisztségei alól. A Központi Bizottság első titkárává egyöntetűen Stanislaw Kaniát választotta a Köz­ponti Bizottság. Kazimierz Barcikow­­skit és Andrzej Zabinskit a Politikai Bizottság tagjává, Tadeusz Grabskit, Zdislaw Kurowskit és Jerzy Wojteckit a Központi Bizottság titkáraivá vá­lasztották. A I.EMP Központi. Bizott­sága még ebben a hónapban folytatja ülését. Stanislaw Kania 53 éves, kisparasz­ti származású. 1945 óta tagja a párt­nak. Tevékenyen dolgozott ifjúsági és parasztszervezetekben. A rzeszówi vajdasági pártbizottság titkára volt, majd 1968-ban a LEMP Központi Bi­zottságának tagjává, 1971-ben pedig titkárává választották. 1971 decembe­re óta a Politikai Bizottság póttagja, 1975 óta pedig tagja. A párt központi bizottsága Társadalomtudományi Fő­iskolájának közgazdasági karán vég-* zett tanulmányokat. Több magas állá-1 mi kitüntetés tulajdonosa. Stanislaw Kania megválasztása után találkozott a varsói pártbizottság vég­rehajtó bizottságának tagjaival, vala­mint a vajdaság városkerületi és vá­­rosi pártbizottságainak első titkárain val. A találkozón felmérték a vajda-1 ság társadalmi, politikai és gazdasági helyzetét. Egyetértésüket fejezték ki a LEMP Központi Bizottsága 6. ülésé­nek határozataival. Stanislaw Kania a jelenlegi bonyolult problémák építő szellemű megoldásával kapcsolatos sürgető teendőkről beszélt. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára és Gus­táv Husák, a CSKP Központi Bizott­ságának főtitkára táviratban fejezte ki jókívánatait a LEMP Központi Bin zotsága új első titkárának. Egy ország drámája A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság nemrégen emlékezett meg hazája felszabadulásáról, melyet 1945. augusztus 15-én a szovjet hadsereg Japán ellfeni távol-keleti hadműveleté­nek bravúros befejezése eredménye­zett, ezen a héten pedig az ország északi részében a népi demokratikus köztársaság kikiáltását ünnepelte meg (1948. IX. 9). Két fontos fordulópont volt ez a félsziget népének életébén. Északon a szovjet hadsereg a felsza­badított terület lakosságának hatás­körébe helyezte az igazgatást, s ezzel elősegítette a néphatalom alapjainak lerakását. A déli részen a megszálló amerikai hatóságok megtalálták a maguk bábjait, s eleve megakadályoz­tak bármilyen demokratikus kibonta­kozást. Így került sor a dél-koreai különállam megalakítására, amit az­tán északon szükségszerűen a nép államának intézményesítése követett. Korea rendellenes állapota, ketté­­osztottsága máig is tart. Az ameri­kaiak 1950-ben megpróbálták ugyan az északi rész bekebelezését, de a három évig tartó háborúban csúnya kudarcot szenvedtek. A megosztott Korea déli részében, Li Szin Man diktátor mögött állva azonban tartó­san megvetették a lábukat. A népi Korea a több mint három évtized alatt kiheverte a háború ütöt­te sebeket, szolid nemzeti ipart te­remtett. Fő politikai -törekvése az or­szág újraegyesítése, amelyet azonban a midenkori szöuli uralkodó klik megakadályozott, békés javaslatait visszautasította. E napokban a közvélemény figyel­me azért irányult Koreára, mert a Pák Csöng Hi diktátor tavalyi meg­gyilkolását követő ideiglenes állapot­nak vége lett. Az ideiglenes' elnök lemondásra kényszerült és átadta he­lyét az ország erős kezű emberének, Csőn Tu Hvan tábornoknak, a dél­koreai titkosszolgálat, a KC1A hírhedt főnökének, akit a 2540 fős elektori Külpolitikai kommentárunk Őrségváltás Teheránban Irán hosszú idő óta a figyelem kö­zéppontjában áll, de a világlapok kommentátorai óvatosan kezelik a várható kibontakozást, nem bocsát­koznak merész jóslatokba. A múltban inkább a helyzet zavarossága, átte­kinthetetlensége intette óvatosságra a külpolitikai hírmagyarázót, most in­kább az a körülmény, hogy a hatalmi harc nem tekinthető befejezettnek s ez a vetélkedés mind kevésbé ked­vez Baniszadr elnöknek. Lássuk az iráni történés főbb meg­határozóit. Az iszlám szellemű népi forradalom egyik változatlan ismérve az antiimperializmus. Ez az antiimpe­­rializmus a politikai gyakorlatból ki­indulva elsősorban heves Amerika­­ellenességben nyilvánul meg, de a nyugati világ más országai iránt sem viseltetik különösebb barátsággal. A rendszer és a néptömegek Amerika­­gyülöletét méginkább fokozza az a cáfolhatatlan tény, hogy az Egyesült Államok az utóbbi időben két ízben is beavatkozási kísérletet tett a tú­szok sorsának egyoldalú rendezésére, s ebben leleplező tények derültek ki a CIA szerepéről. Józanabb amerikai politikusok köreiben is döbbenetét váltott ki a hadvezetés kalandor vál­lalkozása, mely gyászosan végződött, s melyre Carter elnök előzetesen ál­dását adta. Az elnök azonban nem bukott bele a kudarcba, ami megint arra vall, hogy elnyerte a szélsőséges politikusok, a „héják“ tetszését. A második beavatkozási kísérlet gyanús flottamozdulatokból állt, de az iráni véderő résen volt. Szinte egyidőben vagy folytatóla­gosan belső összeesküvést is leleplez­tek, elsősorban a hadsereg köteléké­ben, s a szálak Párizsba vezettek a sah utolsó miniszterelnökéhez, a száműzetésben élő Sapur Bakhtiarhoz. Nyilvánvaló lett Madani tengernagy árulása stb. A leleplezéseket tiszto­gatás követte, az iszlámvérbíróságok ismét „rákapcsoltak“. Ezzel összefüg­gésben vannak tisztázandó dolgok. Például az árulás fogalmának meg­ítélése. Nem kétséges az összeeskü­vés, a szervezkedés ténye, az sem, hogy ebben szerepük volt a nyugati kémszervezeteknek, melyek elsősor­ban az elégedetlenkedőkre támasz­kodnak. Ugyanakkor az árulás bélye­gét könnyen rásütik azokra is, akik nem nézik jó szemmel a papság ural­mát. Mondhatnánk nagyfeszültségű árammal telített ez a kérdés még Khomeini imám híveinek a körében is. Az iráni, erősen teokratikus rend­szer antiimperiaiizmusa nemcsak a Korán tanításából vezethető le, ko­rántsem osztályszemléletből, hanem egyszerűen idegengyűlöletből.' Idegen ugyanis minden, ami nincs a szent könyvben, és mindenki, aki mást kép­visel, mint amit a Korán ír. Csakis így fogható fel, hogy Mehdi Bazar­­gan, a Khomeini-korszak leköszönt miniszterelnöke a nyugati szemléletet testesíti meg a síita papság szemé­ben, ugyanúgy a szintén hithű muzul­mán Baniszadr köztársasági elnök, az imám egykori pártfogoltja is, akinek technokrata beállítottságát, polgári demokráciára hajlásút ellenségesen nézik a síita főpapok. Csakis így ért­hetjük meg a valamelyest is európai felfogást képviselő Ghotbzadeh kül­ügyminiszter bukását és a vallási konzervatív Iszlám Köztársasági Párt jelöltjeinek előretörését. Baniszadr csatát vesztett e párt fő képviselőivel, a síita ajatollahokkal szemben. Khomeini is megvonta tőle testület államelnökké választott. Ha nem is ismerik az egykori ejtő-* ernyős parancsnok múltját, akkor sem kell őt bemutatni, mert a tava-* szí kvangzsui munkás- és diáklázon­gások alkalmával maga mutatkozott be, és kiérdemelte a „kvangzsui hó-1 hér“ címet. Megtalálta zsák a foltját, az amerí-* kaiak megtalálták Pák Csöng Hi „méltó utódát. Sőt, talán még enge­dékenyebb bábjuk lesz, mint a wa* shingtoni vélemény szerint is erősen puhításra szorult Pák Csöng Hi. Szöulban a polgári ellenzék több mint húsz perbe fogott politikusa ül a vádlottak padján és várja az ítéle­­tét, amely a fővádlottak, például Kim De Dzsun esetében halálos lehet. Le­het, hogy Csőn Tu Hva biztonságban érezve magát a hatalmi polcon majd kegyelmet gyakorol. A koreai nép ba­jain azonban ez nem segít. Washing­tonnak viszont nem kell többé félte­nie dél-koreai támaszpontjait, ahon­nan régebbi tárgyalás alapján ki kel­lene vonulnia, a lakosság hő vágya: a két országrész egyesülése azonban a jelenlegi rezsim távlatából illúzió marad. (Ц a miniszterelnök személyének kljelö­­' lést jogát. Mohammad Ali Radzsai, a most kinevezett miniszterelnök a papság fanatikus eszköze már össze­állította a kormánylistát, de az erről tartandó medzsliszi vitát elhalasztot­ták, mert erős személyi nézeteltéré­sek vannak a politikai erők képvise­lői között. A hatalmi küzdelem folytatódik, s ennek bizony nincs pozitív hatása az ország helyzetére. Miután megmá­síthatatlan alapelvül fogadták el a Koránt a törvényhozás fő forrása­ként, a legjobb politikusoknak, vég­rehajtóknak is csak a Korán legjobb ismerőit, vagyis a síita főpapokat is­merik el. Ebből ered abszolút hatal­muk követelménye. S ebből követke­zik az is, hogy az iráni forradalom fő támogatóit, a Tudeh Pártba tömö­rült kommunistákat mellőzik, sőt, el­nézik zaklatásukat. Egyes vezető po­litikusok olykor szovjetellenes kije­lentésekre ragadtatják magukat, ami­re természetesen határozott tiltakozás a válasz. Az ajatollahok szemlélete azonban aligha lendíti előre az or­szág helyzetét, mert a fő teendők kö­zött az intenzív termelőmunka meg­indulásának kellene szerepelnie. Ész­szerű megoldást kell találni a túszok sorsának megoldására, mert e tekin­tetben a sah halála nem jelentett változást, végül pedig a nemzetiségi kérdés igazságos és türelmes rende­zésével pacifikálni kellene Irán ha­tárvidékeit. Egységes vezetésű, jól szervezett védelmi küldetésű hadse­regre volna szükség. Ezek a fő teen­dők azonban a hatalmi vetélkedés miatt egyelőre háttérbe szorulnak. *— in-* KÖZEL-KELETI TÄRGYALÄSOK — ahogyan Begin látja a kérdés „megoldását“. (A Le Monde karikatúrája J i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents