Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-23 / 34. szám
/ 1980. augusztus 23. SZABAD FÖLDMŰVES, 3 Kit igazolt az élet? A szovjet kezdemenyezesek diadala Tíz évvel ezelőtt, 1970. augusztus 12-én írták alá Moszkvában a szovjet—nyugatnémet szerződést, amely pontot tett a sokáig rendezetlen ún. német kérdés után és lehetővé tette az NSZK és a szomszédos szocialista országok múltban elmérgesedett viszonyának méltányos rendezését. A szerződés aláírása a Szovjetunió s az őt támogató szocialista országok kitartó kezdeményezésének az eredménye volt. Ezt igazolta a gyakorlat, tíz év fejlődése is. Az évforduló alkalmából, Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratot intézett Kari Carstenshez, az NSZK szövetségi elnökéhez és Helmut Schmidt kancellárhoz. Ebben hangsúlyozták, az eltelt időszak teljes mértékben igazolta, hogy a szerződés szilárd alapul szolgált a két ország kapcsolatainak normalizálására és fejlesztésére. A szerződés leszögezte a határok sérthetetlenségének és az erőszaktól való tartózkodásának elvét, s ezzel meghatározta a két or-; szág kölcsönösen előnyös kapcsolatainak a jövőjét. A szovjet vezetők annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy a két ország a moszkvai szerződés szellemében fog eljárni és tökéletesíteni fogja együttműködését a nemzetközi enyhülés, a béke és a maguk javára. Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár is táviratban üdvözölte a szovjet vezetőket a szerződés aláírásának 10. évfordulója alkalmából. „Különösen nagy a jelentősége kormányaink politikai párbeszédének, amely a moszkvai szerződés alapján válhatott ennyire intenzívvé és eredményezhetett olyan nézetazonosságot, amilyen az 1973-as, az 1974-es- és az 1978-as tárgyalásokról kiadott közös nyilatkozatokból kitűnik. A jövő arra kötelez bennUnket, hogy az eddig járt utat a következő években is folytassuk, és nehéz időszakokban is gondoskodjunk arról, hogy az országaink közötti kapcsolatok — szerződésünk célktűzéseinek megfelelően — szilárdnak és fejlődőképesnek bizonyuljanak.“ — hangsúlyozta táviratában Schmidt kancellár. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a szerződés 10. évfordulója alkalmából rendezett nagygyűlésén Leonyid Zamjatyin képviselő, a Szovjet—NSZK Társaság elnöke beszédében kijelentette: „A megállapodás az európai enyhülés alapjává vált, és kiállta az idők próbáját.“ ★ . A szocialista békekezdeményezések jelentősége más vonatkozásban is beigazolódott. Genfben ugyanis összeült az ún. atomsorompó-konferencia, melynek az az egyik legfontosabb feladata, hogy eszközöket találjon és módszereket dolgozzon ki a nukleáris technológia fejlődése folyamatának hatásos ellenőrzésére, mert az a veszély fenyeget, hogy a hasadó anyagokhoz való mind könnyebb hozzájutás miatt egyre nagyobb a nukleáris fegyverek elterjedésének veszélye. A szocialista közösség országai kölcsönösségi és azonos biztonsági alapon készek messzemenően közreműködni olyan nemzetközi megállapodások kidolgozásában, amelyek nemcsak a rendkívüli szenvedést és beláthatatlan következményeket okozó fegyverek, hanem más fegyverfajták alkalmazását is hatékonyan korlátoznák, vagy betiltanák. Az ülésen az atomfegyvereké elterjedésének tényleges megakadályozását és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szigorúbb ellenőrző hatáskörét szorgalmazták. Hangsúlyozták, eddig csak a Szovjetunió vállalt olyan kötelezettséget, hogy nem alkalmaz atomfegyvert azokkal szemben, akik lemondtak ilyen fegyverek gyártásáról és beszerzéséről, és nem állomásoztatnak atomfegyvereket saját területükön. Kettős jubileum jegyében Románia népe ma ünnepel. Az antifasiszta felkelés kitörésének és az ország felszabadulásának 36. évfordulóját ünnepli. Ennek a nem' kerek évfordulónak a jelentőségét még két további jubileum emeli: 2050 éve alakult meg az ősök első géta-dák állama, a nagy szervező és hadvezéri képességű BUREBISTA vezetésével, és 15 évvel ezelőtt választották a párt élére NICOLAE CEAUSESCU elvtársat, akinek vezetésével és munkásságával a fejlett szocialista társadalom megteremtésén fáradozik Románia népe. Az egykori elmaradott agrárország hatalmas arányú ipari fejlődést ért el; iparának termelése tavaly 53-szorosa volt az 1938. évinek. A nemzeti jövedelem 16-szorta gyarapodott. Az ország népe jelenleg nagy erőfeszítéssel dolgozik a XII. pártkongresszuson kidolgozott építőprogram megvalósításán, mellyel előbbre jut a kommunizmus felé vezető úton. A szocialista Románia külpolitikájával is nagy szerepet játszik a nemzetközi életben. A Varsói Szerződés közösségében hozzájárul a szocialista országok béketeremtő erőfeszítéseihez, melyek célja a háborúk kiiktatatása a világ népeinek életéből és a békés, kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés megteremtése. Igen aktív szerepet játszik a román külpolitika az el nem kötelezett és fejlődő országok körében. Hazánk és a szocialista Románia között sokoldalú együttműködés bontakozott ki, mely népeink hagyományos barátságára épül. Ebben fontos szerepet játszottak államunk vezetőinek kölcsönös látogatásai és csúcsszíntű megbeszélései. Nagyon hasznos konkrét munkát végez a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési vegyes kormánybizottság, mely ügyel a konkrét megállapodások betartására. Különböző ágazatokban eredményesen megvalósul a termelési kooperálás és szakosítás. Hazánk vezető helyen áll Románia külgazdasági kapcsolataiban. Tavaly márciusban kulturális vegyes bizottság is létesült, s Bukarestben és Prágában kulturális központok nyílnak. A helsinki Európa-értekezlet részvevőinek közelgő madridi találkozója előtt kiemelendő az a kezdeményezés, amelyet a szocialista Románia a leszerelés terén fejt ki, nevezetesen a balkáni népek békés közösségének és együttműködésének kialakítása terén, továbbá atomfegyvermentes övezetek létrehozásának propagálásával. —in—* WASHINGTON SZÖVETSÉGI POLITIKÁJA Amerikai tábornok: — Mint látják, közös érdekeink szorosan összefűznek minketl (Kukrinyikszi rajza) A z Egyesült Államok életében az ** utóbbi hónapokban mozgalmas eseményt jelentettek a pártok elnökjelöltjeit kiszemelő előválasztások (primary), majd a két, hagyományosan legerősebb párt — a Köztársasági Párt és a Demokrata Párt elnökjelölt-választó konvenciója. Mindkettő ádáz belpolitikai küzdelem jegyében folyt, s minderre rányomta bélyegét a legnagyobb kapitalista hatalomban domináló szociális valóság — a munkanélküliek megállíthatatlanul emelkedő száma, ami visszahat a faji kérdés kiéleződésére, az adófizetők elégedetlensége a kormány túlméretezett katonai költségvetésével és fegyverkezési politikájával, Washington presztízsének elvesztése főként Latin-Amerikában és világszerte a fejlődő országokban. A belpolitikai helyzetben érezhetők voltak a Carterkormány közelmúltban elszenvedett politikai és erkölcsi kudarcai is, mint például iráni túszszabadító kalandor vállalkozás kudarca, az olimpiai játékok bojkottálásának teljes csődje és az amerikai életre jellemző visszásságok. A két párt felállította csatasorait, az elnökjelöltek ismertek, s majd novemberben dől el a döntőben, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Ám lássuk, mit kínálnak az elnökjelöltek, milyen programot tartogatnak tarsolyukban arra az esetre, ha az állam élére kerülnek. Kezdjük a Köztársasági Párt jelöltjével, a feltörő kaliforniai kormányzóval, Ronald Reagannel, az egykori vadnyugati filmhőssel. Fölényesen szerepelt az előválasztásokon, vetélytársai sorra kibuktak mellőle. Volt miből finanszíroznia a választási kampányt, s azok az erők, amelyek reá kívánnak támaszkodni a fegyverkezés, az amerikai díktátumpolitika hírhedt követői. Egyesek szerint a konzervatív Reagan reakciósságával felülmúlt minden eddigi hírhedt szélsőjobboldali politikust, mint amilyen a múltban az elnökségre pályázó Goldwater szenátor is volt. Persze jelenleg egyik párt választási programjáról sem lehet határozott véleményt alkotni, illetve pontos képet adni, mert e programok nagyon képlékenyek, általában a változó politikai hangulathoz igazodnak — eleinte meggondolatlan ígéreteket, másrészt fenyegetéseket is tartalmaznak, s csak aztán, az elnök megválasztása után a mindennapok gyakorlatában következik be a lehiggadás kora, a tettek ideje. Döntő ütközet előtt Ronald Reagan, noha a csinnadrattás elnökválasztási kampányban hivatalból vagy színészi pózból kifolyólagjoviális külsőben tetszelgett, eddig körvonalazott programjával határozottan a héják képviselője. Nemcsak korlátlan fegyverkezési előirányzatából következik ez — lehet ez puszta választási fogás is a fegyvergyárosok kegyeinek elnyeréséért —, hanqm abból, hogy külpolitikájával így képzeli el az amerikai—szovjet kapcsolatok alakítását: féktelen nukleáris fegyverkezési programmal nagyarányú fegyverkezésre kényszeríteni a Szovjetuniót, míg gazdasági tartalékai kimerülnének, nem bírná „lélegzettel“, aztán pedig mérsékeltebb tempót, viszonylagos leszerelést diktálhatnának rá. így képzeli el Reagan a béke biztosítását. Muskie, a Carter kormány jelenlegi külügyminisztere a „félelem vámszedőinek“ nevezte e politika kiagyalóit. Furcsán hat, hogy annak a. kormánynak a külügyminisztere figyelmeztetett arra, hogy ez -az esztelen nézet bűnös játékot jelent az emberiség jövőjével, mert az atomháború veszélyének kockázatát hordozza magában, nem szólván arról, a Szovjetunióra nehezedő ilyen nyomás hatástalan maradna — amely kormány sorra halmozott politikai baklövéseivel a hidegháborús idők visszafordítására vett irányt. Most pedig lássuk a Demokrata Pártot, mit ígér elnökjelöltje, ha újraválasztják. Nem sok jót. De világítsuk meg az előzményeket, hiszen a párt elnökjeiöltjévé a jelenlegi elnököt választották a konvención. Amerikában, még az elnökhöz közel álló körökben is egyetértenek abban, hogy 1976 óta az Egyesült Államok legképtelenebb elnöke tölti be ezt a posztot, aki nem tud ura lenni szavának, határozott lenni, s minden téren lejáratja tekintélyét. Ha csak az elnök külpolitikai kudarcait nézzük, meg kell állapítanunk, hogy ez valóban így van. Viszont az ilyen elnök nagyon jól megfelel azoknak a viszszahúző erőknek, amelyek mindenkor a háborús politikán nyerészkedtek és az Egyesült Államoknak akár a legdurvább erőszakkal is kikényszerített világuralmi szerepe nélkül nem i s tudnák elképzelni a világot. Csakis az ő segítségüknek köszönheti a képtelennek tartott Carter, hogy pártja New York-i elnökjelölő konvencióján elkerülte az útjában tornyosuló poli-* tikai Scylla és Charibdis-t. Kivédte a „túszmentő“ iráni akció kudarca miatt ellene indult támadásokat, az olimpia bojkottjával kiváltott elégedetlenség következtében ellene indított akciókat, s végül felülkerekedett a jelölését teljes kudarccal fenyegető botrányon: a Billygate ügyön, mint amilyen Amerikában nem egy vezető politikus végzetét okozta. Az elnök öccsének líbiai megbízásokkal kapcsolatos panama-botránya, melyben állítólag az elnök is érdekelt volt, a Demokrata Párton belül a legnagyobb támadási felületet nyújtotta Edward Kennedynek és követőinek, hogy kiüssék Cartert a nyeregből. Egyébként az ilyen panamaügyek nagyon gyakoriak az Egyesült Államokban, s néha a fáma drámaibb a valóságnál. Nem az a lényeg, mi az igazság, hanem hogy a szelek szárnyára bocsátottak olyan híreszteléseket, amelyek politikusok bukását idézhetik elő. Carter tehát maradt a porondon s novemberben ő méri össze erejét a republikánus Reagannel. Mit kínál ő ultrakonzervatív vetélytársával szemben, amit a demokraták „a valóságtól valamelyest elrugaszkodó, egyszerűsítő és veszélyes katonai politika „kiagyalójának tartanak?! Carter, mint szavakban mindig, állást foglalt a feszültség csökkentése mellett, ugyanakkor a fegyverkezési költségvetéssel rá akar licitálni ellenfelére. Különösen veszélyes az elnök most elfogadott 59. számú rendelete, amely új nukleáris stratégiát tartalmaz. Valójában nem is annyira új, hanem bizonyos trumani elképzelések feltámasztását jelenti. Nyilvánvalóan Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó sugallatára az az így jellemezhető stratégiai elképzelés született, hogy „a megfelelő pillanatban bevetni a váratlan nukleáris csapás mérésére alkalmas stratégiai erőket“. Az amerikai stratégia ebben nagy jelentőséget tulajdonít az előretolt támaszpontoknak. Milyen szöges ellentétben van ez a Szovjetunió leszerelési javaslataival, a fegyverkezési hajsza korlátozására irányuló lépéseivel! Carter az elnökválasztás küszöbén elfogadott programjával nyilván a fegyverkezés haszonszedőinek támogatását akarja elnyerni. Mit szól hozzá a nép? LÖRINCZ LÁSZLÓ ESEMÉNYEK MARGÓJÁRA A viszály hí állomása: Jeruzsálem Az ENSZ-ben • lázas munka folyik: szocialista, el nem kötelezett és iszlám országok beadványára a Biztonsági Tanács foglalkozik azzal a tűrhetetlen helyzettel, hogy a közel-keleti rendezés békés, méltányos módját rendszeresen elutasító Izrael fittyet hány a világszervezet határozatainak, s az izraeli parlament, a knesszet legutóbbi határozatával egész Jeruzsálemet, tehát az arab óvárost is bekebelezve, Izrael állam „örök és oszthatatlan“ fővárosává nyilvánította. Tette ezt akkor, amikor az ENSZ-közgyülés rendkívüli ülésszaka fontos határozatot fogadott el a palesztin kérdés rendezésére vonatkozóan, s az 1967-ben megszáltl arab területek november 15-ig történő kiürítésére szólította fel Tel Avivot. A Begin-kormány lépése nemcsak a nemzetközi jog kicsúfplását jelenti, nemcsak a világszervezetből űz gúnyt, hanem védnökeit is kényel^metlen helyzetbe hozza. Begin lépése teljesen lerántotta a leplet a Carter áldásával összetákolt Camp David-i különalkuról. Most már a Washington bábjává süllyedt Szadat egyiptomi elnök sem játszhatja meg „a békés ardabot“ a „háborúskodókkal“ szemben: kénytelen volt megszakítani tárgyalásait az izraeli féllel a palesztin önkormányzat konkretizálásáról. (Nem palesztin állam alakításáról, hanem valamilyen közelebbről meg nem határozott önkormányzatról, melynek formáit Begin diktálta volna.) Határtalan az arab világ és a közvélemény felháborodása. Sok tekintélyes politikus pártolt el Begintől, Nők a küzdelem élvenaisan Válság rázkódtatja meg a tőkés világot. Válság, mely nem ölt ugyan olyan kirívó és éles formákat, mint a húszas és harmincas évek gazdasági válságai, viszont állandóbb jellegű és nemcsak a gazdasági életet, hanem a társadalom életének minden területét áthatja, mélyreható politikai és erkölcsi következményei vannak. Az Egyesült Államokban ennek egyik megnyilvánulása a rendezetlen faji kérdés, azaz a négerek és indiánok szabadság- és egyenlőségmozgalmának heves formákban való újbóli jelentkezése, a munkanélküliek seregének roppant szaporodása (az Egyesül t Államokban a nyolcmillióhoz, Angliában a kétmillióhoz közeledik a munkanélküliek száma), s ezen belül is a nők társadalmi és gazdasági helyzetének rosszabbodása. Mivel az amerikai lakosság 52 százalékát nők alkotják, az elnöknek nem lehet mindegy, hogyan vélekednek politikájáról, főként a szociális kérdések megoldásának rovására túlméretezett katonai kiadásokról, az amerikai nők, akiknek szavazatára szintén igényt tart. Tény azonban, hogy az elnök újabban nem szívesen beszél az amerikai nőkről, illetve szervezeteikről, melyek zöme az elnök újbóli kijelölése ellen foglalt állást. Ez a hangulat tükröződött Koppenhágában is, a nők nemrégen befejeződött II. világkonferenciáján, mely az „egyenlőség, haladás és béke“ jelszó jegyében két héten át tanácskozott a dán fővárosban. A konferencián áttekintették az öt évvel ezelőtt Mexikóban tartott I. világkonferencia határozatának megfelelően a nők nemzetközi évtizedére előirányzott akciók eddigi eredményeit. A konferencia jelentőségét Brezsnyev és Hnszák elvtárs üdvözlő táviratában is kiemelte. A szocialista világ képviselőinek felszólalásai összegezték a nőmozgalomnak a leghaladóbb társadalmi rendszerben elért vitathatatlan sikereit, melyek a szocialista építőmunka eredményeiből, a dolgozó nőknek az építésben való részvételéből következnek. A 145 ország nőmozgalmát képviselő 1500 küldött és az ENSZ szakosított szervezeteinek 155 küldötte a kétheti tanácskozás eredményeként több mint 200 cikkelyből álló akcióprogramot és több mint 40 határozatot fogadott el. Így például a konferencia úgy döntött, hogy nemzetközi tanácskozást hívnak össze a dél-afrikai rendszer elleni szankciók megvitatására, s elítélt minden fajüldöző rendszert és vele gazdasági, katonai vagy nukleáris együttműködést folys még a békegalambnak egyáltalán nem jellemezhető Dajan is öngyilkos politikának nevezte azt, amit Begin művel. Jeruzsálem teljes bekebelezése az egész világot érinti. Megvannak a maga kultúrtörténeti okai. Begin eljárása robbanásos helyzetet idézett elő. Most a közöspiaci országok képviselői, elsősorban Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter, hálátlan missziót teljesítenek: „puhítani“ próbálják az arab államokat és mérsékletre inteni Begint, hogy ne érje károsodás a haszonélvező WashingtonU Rossz szolgálat. Az érintett arab államoknak és barátaiknak a véleménye mindenképpen megegyezik abban: Washington elsősorban azzal tehet jó szolgálatot az ügynek, ha a Biztonsági Tanács ülésén az Izrael elleni szankciók megszavazásakor nem él vétójogával. L. L, tató államot. A konferencia az emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel a chilei katonai juntát és felvilágosítást követelt a politikai letartóztatottak sorsáról. Az akcióprogram leszögezte, hogy béke és stabilitás nélkül nincs fejlődés, és a béke nem lehet tartós, ha nem számolják fel minden szinten az egyenlőtlenséget, a hátrányos megkülönböztetést. A béke megszilárdításához hozzá fog járulni a nőknek a baráti államközi kapcsolatok fejlesztésében való egyenjogú részvétele. Az ENSZ-közgyűlés 35. ülésszakát felszólították, hogy dolgozzon ki deklarációt a nők tevékeny részvételéről a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításáért, a kolonializmus, a fajgyűlölet és a külföldi elnyomás minden formája ellen vívott harcban. A konferencia határozatban elítélte az alapvető emberi jogok megsértését Dél-Arikában, Salvadorban, Chilében és az izraeli megszállás alatt levő arab területeken. A konferenciával egyidőben zajlott a társadalmi és tömegszervezetek, egyesületek és vallási szervezetek, valamint az ENSZ mellett működő nem kormányközi szervezetek részvételével rendezett fórum. Koppenhágában úgy döntöttek, hogy a nők következő, 3. világkonferenciáját 1985-ben Nairobiban vagy Tókióban rendezik meg.
