Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-31 / 22. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1980. május 31. 0n hol tölti a szabadságát? Ä mezőgazdaság szakaszán is sok ezer ember teszi fel magának évente a kérdést: hol töltsem a szabadságomat? Pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, de nem járnak messze az igazságtól, ha úgy saccoljuk: a másfél millióból legalább félmillió fel sem teszi magának a kérdést. Miért? Építkezik, háztájit „művel“, zöldséget termel, háztáji állattartással foglalkozik, rokonokhoz utazik. És már el is telt a szabadság... XXX Tudunk-e élni az elvégzett munka után jutalomként járó évi szabadsággal? Kimozdulunk-e a megszokott környezetből? Tudjuk vagy akarjuk másként tölteni szabad időnket a szabadság alatt, mint az év más hónapjaiban? Akkor kapjuk-e meg az óhajtott szabadságot, amikor a legnagyobb szükségünk van rá? Csupa olyan kérdés, amelyre ki-kl más-más választ adhat személyes tapasztalatai szerint. A kassai (košicei) járás egyik jólmenő szövetkezetében fiatal ismerősöm panaszolta, amikor összefutottunk, hogy fél a következő naptól, mert szabadságot akar kérni. „Nálunk a könyvelőségen ez úgy van, hogy amikor a vezetőnk szabadságra megy, már jó előre mindenkinek illik tudni, hogyan és hol fogja tölteni. Napokig erről beszél, és elvárja, hogy mindenki lelkendezzen. De amikor mi, a fiatal beosztottak kérünk egykét nap szabadságot, végig kell járni a kálváriát, majdnem mindenki sírva fejezi be az útját. Egyszerűen fel sem fogja, hogy a másiknak is éppen olyan szükséges a szabadság, mint neki...“ —- De a nevem ne írja meg kérte ismerősöm. S hozzátette —, nekem továbbra is ezzel a vezetővel kell dolgoznom, megértheti... Kézlegyintéssel mehetnénk tovább, hisz az esetek többségében — hinnünk kell, hogy így van — nincsenek örökös összeütközések a szabadságok miatt. XXX A munkahelyek zömében elkészítik a szabadságok évi tervét. De még ezt megelőzően a brigád- vagy az ágazatvezetők megkérdezik a dolgozókat, mikor szeretnék kivenni a szabadságukat, van-e beutalójuk üdülésre, külföldi utazási tervük és így tovább. Néhol viszont előfordul, hogy a vezető vélt munkahelyi érdekekre hivatkozva mindenáron a saját elhatározása szerint igyekszik „besorolni“ a dolgozót. i—- Miért tanúsítunk ilyen nagy Jelentőséget a szabadságnak? s-ч kérdezhetnénk. S a válasz egyértelmű: a mezőgazdasági dolgozók közt is egyre többen tanulják meg célszerűen, okosan felhasználni szabadságukat. Hol van már az idősebb korosztály sóhajtozása, akik közül nagyon sokan ma sem értik, hogyan lehet két-három hetet idegenben eltölteni, itthagyni az otthont. És főleg tétlenül lézengeni egy üdülőben, fürdőhelyen, hazai vagy külföldi városban. A fiatalok viszont olykor nehezen tudnak beletörődni abba, ha véleltenül egy év kimarad, mert nem sikerült beutalót szerezni, vagy családi és egyéb kiadások miatt talán nem jutott pénz a kiruccanásra.., XXX Ahány ember, annyi szokás. Kaszonyl Albert az abarai (Oborin) szövetkezet főkertésze arról beszélt, hogy nyári szabadsága egy részét a háztáji Kertjében tölti. Hódol e kedvtelésnek, s virág és zöldségtermesztéssel foglalkozik. Varga Regina, a Valalíkyi Állami Gazdaság kitüntetett fejönője, aki egyben a szocilaista brigád vezetője is, elmondta, hogy számára a szabadság csak fogalom. Részben azért mert tíz gyerek mellől, vajon hová mehetne? Másrészt a brigádja vállalta, hogy az idén tehenenként eléri az 5100 literes fejési átlagot. Így aligha bízná másra a szabadság ideje alatt a teheneket. Matyi János, a pólyáni (Polany) szövetkezet Munkaérdemrenddel kitüntetett elnöke mondta: „A tagok részére évente kétszer szervezünk kirándulást. Aratás előtt és aratás után. Általában hatvan dolgozónk csatlakozik a társasutazáshoz. Ha a szövetkezet vezetősége nem szervezné meg a kirándulásokat, akkor aligha kirándulna valaki önállóan. Szerintem a szövetkezet vezetőségétől is függ, hogy a dolgozók hogyan tudnak élni a szabadságukkal“. Kaszonyi Arpád, a csicseri (Ciőárovce) szövetkezet agronómusa mondta: „Én a szabadságomat általában külföldön töltöm. Tavaly Szocsiban. Nagyon szép volt. Erre az évre még nincs programom. De biztos, hogy valahová elutazom.“ Sokan új emberi, baráti, közösségi kapcsolatok reményében indulnak szabadságra. Mások érdeklődési körük, hobbijuk szerint végre igazában a saját ízlésük szerint töltik el a gyorsan múló napokat. XXX Mi minden befolyásolja a döntést egy-egy embernél? Bizonyéra elsődleges szerepe lehet az életmódnak és nem kevésbé a meglevő vagy éppen hiányzó emberi kapcsolatoknak, a munkában megtalált vagy meg nem talált örömnek. Mert való igaz, a szabadságunkat általában nem légüres térben kívánjuk eltölteni. Orosz Norbert, a SZFSZ Terebesi fTrebišov) Járási Bizottságának titkára panaszolta: „A járásunkban vannak szövetkezetek, ahol tudnak élni a szabadsággal, de az az igazság, hogy még sok szövetkezetben nem használják ki megfelelően a szabadságot. Sok üdülési beutalónk egyszerűen elveszik, mert nem tudunk kit küldeni. Sokszor még a vezetőket is meg kell győznünk egy hazai üdülésre. A külföldi beutalókkal már nincs baj. Azokkal a vezetők már tudnak élni. XXX Kár lenne persze elhallgatni a vadhajtásokat, amelyek szintén léteznek és éppen a szabadságok körül bukkannak elő. Sok száz és ezer ember szabadsága megy el a „fusira“, a mellékes hajszolására, s itt nem a háztáji munkára gondolunk. Ezekre fordítják szabad idejüket, s többnyire miből, ha nem a szabadságból? Olyan perlekedésről is tudunk, amikor felelőtlen vezetők azon mesterkednek, hogyan csíphetnének le a törvényes szabadságból. Máskor a telhetetlenekkel gyűlik meg a baj, akinek — ahogyan mondani szokták — az isten se tudna annyi szabadságot adni, amenynyi neki elég lenne... S bármilyen kevés is a számuk, de léteznek olyanok is, akik egyszerűen nem akarnak szabadságra menni. Nem a túlbuzgóság, nem a munkahelyük féltése, vagy hasonló okok miatt. Azt mondják, nem érzik jól magukat, dolgozni vágynak. A rozsnyói (Rožňava) járás egyik jólmenő szövetkezetének elnöke tizenöt éve nem volt szabadságon. Csak papíron. A minap „erőszakkal“ elküldték volna egy moszkvai turistaútra, de megbetegedett, emiatt itthon maradt. Amikor megkérdeztem, hogy nem tartja-e magát egyfajta csodabogárnak, hogyan lehet az, hogy ellensége a pihenésnek, furcsa, de elgondozkoztató epizódot említett. „Higgye el, nem azért nem tudok elmenni szabadságra, mert azt hiszem magamról, hogy leállna a munka, hogy pótolhatatlan vagyok. Egyszerűen nem tudok létezni, mit kezdeni magammal. Olyan érzésem van, mintha a súlytalanság állapotába kerülnék. Már megpróbáltam, két nap múlva visszajöttem. Nem szóltam én talán senkinek a munkahelyen, csak ott voltam, jártam, keltem. És eltelt a három hét szabadság ... Kiss-Kendy Ferenc, a perényi (Perín) szövetkezet elnöke mondta: „Szövetkezetünkben az emberek már tudnak élni a szabadságukkal. A vezetőség minden feltételt megteremtett, hogy a dolgozók bármikor kivehessék a szabadságukat. Minden munkahelyen vannak olyan „beugró“ emberek, akik helyt tudnak állni.“ Illés Bertalan Munka közben szocialista brigádtagok között Kertészeteinkben a szocialista brigádokba tömörülő lányok, asszonyok szabadszombatokat, ünnepnapokat feláldozva, szorgalmasan, keményen dolgoznak vállalásaik teljesítése érdekében. A szerző felvétele« SZFSZ ЦшЗЗЬ A balesetek Az elmúlt hónapban, országszerte nyilvános ellenőrzések folytak a munkabiztonság területén. Üzemekben, gyárakban felmérték a munkabalesetek, a foglalkozásból eredő betegségek helyzetét, s intézkedéseket foganatosítottak csökkentésük érdekében. A munkabiztonsági ellenőrzéseknek s intézkedéseknek igen nagy a jelentősége főleg a mezőgazdasági üzemekben, ahol a sajátos, gyakran igen kedvezőtlen körülmények között végbemenő termelés fokozott elővigyázatosságot követel. Hiszen a növénytermesztésben dolgozók a szabad ég alatt, az időjárás viszontagságai mellett végzik munkájukat, bonyolult gépeket kezelnek és sokszor mérgező hatású vegyszerekkel dolgoznak. Az állattenyésztésben is aránylag kedvezőtlen körülmények között, élőanyaggal dolgoznak, ami ugyancsak nem jár veszély nélkül. Nem csoda, hogy a mezőgazdaságban a balesetek és a kiesett munkanapok száma jelentős. Erről tanúskodnak a munkabiztonság területén végzett felmérések, melyek a helyzet súlyosságára utalnak. Szlovákia földművesszövetkezeteiben a munkaképtelenség tavaly az 1978-as évhez viszonyítva több mint egy százalékkal növekedett. A kiesett munkanapok száma pontosan 95139-el volt több mint az előző évben, ami 2,53 százalékos emelkedésnek felel meg. Hogy ez milyen óriási kiesés szemléltetően tanúsítja az a tény is, hogy betegség és baleset következtében naponta több mint tlzezerötszáz dolgozó hiányzott munkahelyéről. E tekintetben a legkedvezőtlenebb volt a helyzet a nyugat-szlovákiai kerületben. A munkaképtelenséget az esetek többségében betegségek — főleg influenzás megbetegedések — okozták. Foglalkozásból eredő betegségek kllencvenhét esetben fordultak elő, ami huszonnégy esettel több mint az 1978-as évben. Az utóbbi megbetegedéseket túlnyomóan trichofícia fertőzés, valamint a vegyszerekkel való mérgezés idézte elő. Ebből arra lehet következtetni, hogy több gazdaságban nem fordítottak kellő figyelmet a betegségeket megelőző intézkedések betartására, a higiéniára és a védő öltözékek használatára. Ezt az egészségügyi szervek vizsgálatai is alátámasztották. A munkabalesetek száma az elmúlt öt évben bizonyos mértékben csökkent. Tavaly például 459 esettel kevesebb munkabalesetet tartottak nyilván az előző évhez viszonyítva. Azonban korántsem lehetünk elégedettek a helyzettel, főleg a női munkaerők baleseteinek gyakoriságával, ahol az 1978-ban nyilvántartott 2801 baleset tavaly 3137-re növekedtt. A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége szervezeteinek felmérése alapján a legtöbb munkabaleset az állattenyésztés és a gépesítés szakaszán történt. Az esetek túlnyomó többségében a balesetek gbból eredtek, hogy a gazdaságban nem tartották be a munkabiztonsági előírásokat, sokszor elmulasztották az ellenőrzést, főleg az észlelt hiányosságok kiküszöbölése érdekében, nem elemezték az előfordult baleseteket előidéző okokat, és igen gyakran elhanyagolják a munkabiztonsági szaktanfolyamokat. Szomorú valóság, hogy a halálos kimenetelű balesetek száma még jelentős. Tavaly negyvenhárom halálos kimenetelű baleset történt a szövetkezetekben, ami öttel több, mint az előbbi esztendőben. Mi idézte elő az említett, embert életet követelő balesetet? Tizennégy esetben a munkás a pótkocsiról esett le, kilenc esetben a gépek felborulása, hat esetben pedig közlekedési baleset volt a halál okozója. Az esetek hátralevő részét gázmérgezés és vízbe fulladás idézte elő. Bármi is idézte elő a halálos kimenetelű balesetet egy azonban biztos; nagyobb elővigyázatossággal, a munkabiztonsági előírások tüzetes betartásával meg lehetett volna előzni a szerencsétlenséget. A SZFSZ Szlovákiai Bizottsága a betegségek és a munkabalesetek számának csökkentése érdekében fokozott figyelmet fordít a SZFSZ szervezeteiben és a szövetkezetekben tevékenykedő munkabiztonsági bizottságok munkájának tökéletesítésére. Főleg arra serkenti az ellenőrző szerveket, hogy messzemenő nevelő munkával vezessék a dolgozókat a betegségek és a balesetek megelőzéséhez, hogy a szövetkezetekben rendszeresítsék ellenőrző tevékenységüket és széles körben bontakoztassák ki propaganda tevékenységüket. Erre a célra minden adott eszközt ki kell használni, mindenekelőtt a faliújságokat és a röpiratokat. A SZFSZ szervezeteire fontos feladat hárul abban is, hogy rábírják a szövetkezetek vezetőségét a balesetveszélyes munkahelyek számának csökkentésére, hogy szüntelenül javítsák a munkakörülményeket, főleg azokon a munkahelyeken, ahol asszonyok és fiatalok dolgoznak. A vezetők számára eimulaszthatatlan kötelesség, hogy gondoskodjanak a védőöltözékek és eszközök beszerzéséről, valamint arról, hogy ezeket a dolgozók munka közben használják is. A vezetőknek fokozott figyelmet kell fordítani a gépek, gépi berendezések, épületek állapotának rendszeres ellenőrzésére, és az észlelt hiányosságok azonnali kiküszöbölésére. A jelenlegi helyzetet mérlegelve, a felsorolt intézkedések közül valamennyi időszerű, s érvényesítésük tartós jellegű. Csakis az előírások következetes betartásával, tüzetes ellenőrzéssel, fokozott óvatossággal csökkenthető a balesetveszély, a betegségek előfordulása a gazdaságokban. Jozef Prokeš mérnök Hétköznap délelőtt: a falu főutcája szinte kihalt, sehol egy ember. A fiatalabbak munkahelyükön, az idősebbek, nyugdíjasok a kertben a ház körül foglalatoskodnak. Amikor aztán már jóformán „kigördülünk“ a faluból, egy idős nénit pillantunk meg. Tőle érdeklődünk a szövetkezet kertészetének holléte felől, aki a tájékoztatás után még hozzáteszi: Én huszonöt évig dolgoztam a kertészetben... Onnan mentem nyugdíjba.., KEVESEN, DE SZORGALMASAN A hosszú fóliasátoron nyitva minden szellőzőnyílás, mégis izzadság cseppek gyöngyöznek a szorgoá aszszonyok homlokán. Az ügyes kézmozdulatok, serény munkatempó elárulja: jól összeszokott asszonycsapat ápolja á paprikapalántákat. Egy korosabb asszony — aki munka közben szinte „vonzotta“ maga után a többieket — kiegyenesedik a sorban, megtöri! homlokát, s még mielőtt újra munkához látna, megszólítom. Miklós Jánosné — aki a szövetkezetben eltöltött időt is figyelembe véve a legidősebb a brigádban — huszonöt éve efsz-tag, s tizenegy éve dolgozik a kertészetben. A csoport munkájáról így szólt: — A korábbi években szocialista brigádunk jóval „népesebb“ volt, mint most. A fiatalabbak, akik nem szokták meg az állandó fizikai munkát, más foglalkozást választanak, emellett az asszonyok jó részét a Kožatex vállalat közelben levő részlegüzeme is elvonja. Persze ezt nem panaszként mondtam, hanem helytállásunk szerény jellemzéseként. A kitűnő brigádszellem, az egymás iránti figyelem, megértés, vagy ha kell, szigor — nagy jelentőségű. Ugyanis a kedvező belső nyugalom, a munkahely vonzása adja azt, hogy kevesebben is nagy munkateljesítményre vagyunk képesek. A brigád fiatalabb tagjai •— Zavarok Mária, Stergerics Erzsébet elégedettek munkakörülményeikkel, s amint kifejtették, a szövetkezetben megtalálták számításukat. Mikor Gyökeres Gyulát, a brigád vezetőjét a múlt évi terméseredmények felől kérdeztem, nem szólt éppen elégedett hangon. Már-már kétségbe vontam a szorgos asszonyok igyekezetét, persze a kedvezőtlenebb eredmények oka nem bennük keresendő: Szervezési hiányosság következtében nem tudták a paradicsomot időben leszedni, ennek révén értékesíteni, így a tervet éppen hogy csak teljesítették. Persze a múlt tanulsága a jövőt szolgálja: A szövetkezet vezetősége elhatározta, hogy a betakarítási munkálatokban az idén a többi tagok, brigádosok is részt vesznek majd, ami biztosítéka a kedvező áruértékesítésnek. Habár az idei tavasz a kertészeti dolgozókat kissé megtréfálta, a nagylégi (Lehnice) szövetkezet kertészetében kedvező volt az „idénynyitás“, A paprikapalánta és a többi zöldségféle időben a földbe került, s ma már jó termést ígérve, szépen fejlődik. Nem csoda, hiszen lelkiismeretes, jól összeszokott asszonycsapat szorgoskodik — ha kell szabadszombatokon, ünnepnapon is a nagy kiterjedésű kertészetben. AHOL NINCS HOLTSZEZON Amikor Boros József szőlész-brigádvezetővel „terepszemlét“ tartottunk a hetven hektár kiterjedésű szőlőültetvényben, szavait öröm volt hallgatni, A szőlőhajtásokról, a levélzet színéről így csakis olyan ember tud szólni, akinek valóban szívéhez nőtt a mestersége. Persze, szavai a szocialista brigádjáról a tagok kiváló munkájáról Is „árulkodtak“. ■— Tizennégy tagú brigádomról csakis elismeréssel szólhatok. Ugyanis akinek a kertjében csak néhány tőke van, az is tudja, mennyi figyelmet igényel a szőlő. Hát nekünk sokezer tőkéről kell gondoskodnunk. Meg van oldva a gépesítés, néha külső segítséget is kapunk, de ennek ellenére is a tizenöt asszonyra nagy-nagy munka hárul, amit becsületesen elvégeznek, S hogy a szőlőben jóformán nincs „holtszezón“, ezt a mi asszonyaink is bizonyíthatják. Munkaerőhiány miatt decemberben is csattognak a metszőollók a brigádtagok kezében. Kollár Teréz és Borbéily Margit soksok éve dolgoznak a szőlészetben. Munka közben elárulták, hogy még 1976 előtt, míg a csoport nem alakult át szocialista brigáddá, volt némi „széthúzás“ a tagok között. Most már meg van az egyetértés, a jó munkedv. • • • Mikor a két szocialista brigád ч rengeteg adatban feltüntetett — kimutatását lapozgattam, egyre figyelmes letteiň. Környezetszépítésre a „paksaméta“ írói nem túl sok brigádórát jegyeztek be. Űk ezt így magyarázták meg: „A munkakörnyezet általános rendben tartása beletartozik mindennapi tevékenységünkbe. Éppen ezért ezt nem tüntetjük fel vállalásként“. A kötelezettségvállalási kimutatásokban — a túlteljesítésekről szóló adatok mellett — egy „érdekességet" is találtam. A két brigád hat-hat tagja önkéntes véradásra kötelezte magát. Ennek a jó szokásnak — a véradó brigádtagok szerint — már több éves hagyománya van a két csoport körében. Végezetül még ennyit: Más brigádok is példát vehetnének a nagylégi szocialista brigádoktól a kötelezettségek megválasztásában. Kalita Gábor Aktív tevékenység A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom alapszervezetei tevékenységüket a IX. országos szakszervezeti kongresszus határozatai szellemében végzik. Legfontosabb feladatuknak tartják, hogy a dolgozók minél szélesebb körét bevonják a termelés irányításába, szervezésébe és a tervfeladatok megvalósításába. A lévai (Levice) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság üzemi szakszervezeti bizottságának tagjai is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a mezőgazdasági üzemekben megfelelő feltételeket teremtsenek az igényes feladatok teljesítésére. Elsősorban a termelési értekezletek színvonalán szeretnének javítani, hogy a dolgozók konkrét észrevételekkel és javaslatokkal járuljanak hozzá a célok megvalósításához. Nagy figyelmet fordítanak a munka hatékonyságának fokozására, valamint a tüzelőanyagokkal és energiahordozókkal való takarékos gazdálkodásra. Ügyelnek a dolgozókról való gondoskodásra is. A rászorulóknak térítik a gyógykezelési beutalókat, és csereüdültetést biztosítanak a jmi dolgozóinak a Magas-Tátra üdülőközpontjaiban. Nem feledkeznek meg a sporttevékenységről sem. A NOSZF 63. évfordulója tiszteletére ismét megrendezik a már hagyományos honvédelmi napot. A nyár folyamán a nyitrai jmi dolgozóival mérik össze erejüket labdajátékokban. Nagy súlyt helyeznek a tagok eszmei-politikai nevelésére. Mindazok számára, akik nem vettek részt a közép-, illetve magasabb fokú pártoktatásban, az üzemi bizottság által szervezett pártoktatás során bővíthetik tudásukat. Abel Gábor