Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-10 / 19. szám

1980. mäjus 9. SZABAD FÖLDMŰVES ANATOLIJ RIBAKOV: Nehéz homok (6. RÉSZ) Ezt a történetet Stalbe személyes sértésként fogadta. A zsidók nem is­merik a szerelmet, ök csak szaporod­nak és szaporodásukkal fenntartják magukat, mint fajt. Szerelemről szóló bibliai történeteikkel, mint más me­sékkel együtt évszázadokon keresztül meggyöngítették az emberiség ébersé­gét, ezzel leplezve világhódító tervei­ket. Ez az asszony nem akarja meg­menteni lányát a kínzásoktól, hogy bevallaná ki adott parancsot neki ar­ra, hogy megölje a zsidótanács elnö­két. Milyen keményen tartja magát, milyen gyűlölettel néz rá! Miket talál ki, össze-vissza hazudozik, bolondnak nézi ót, ezek mindenkit bolondnak néznek, ezek a gőgös senkiki És itt a tér, ahova kivezényelték a gettó lakóit és a téren ott áll egy kereszt. A térre kihajtják a meztelen Gyinát, összeverték, csupa vér, az ar­ca lila, odakötik a kereszthez, és Stalbe azt mondja anyának: — Itt a lányod. Ha megmondod, ki küldte öt a zsidótanács elnökének meggyilkolására, akkor csak egysze­rűen felakasztjuk. Ha nem mondod meg, rákényszeritjük, hogy ő maga vallja be. És azt jelelte az én anyám: — Nincs mit bevallania. Senki sem küldte öt ezért oda és senkit nem készült. megölni. Az akarta megölni öt, ő csak védekezett. Es ekkor Stalbe intésére a hóhér beleverte az első szöget Gyina kezé­be. Gyina elvesztette az eszméletét és Stalbe parancsot adott, hogy öntsék le vízzel, Leöntötték vízzel. Gyina magához tért és Stalbe megkérdezte: — Fogsz beszélni? Gyina hallgatott. — Talán énekelsz nekünk vala­mit? Gyina hallgatott. Stalbe a korbá­csával végigvert rajta. — Talán mégis énekelsz nekünk valamit? És Gyina énekelni kezdett. Nem, nem, ezt nem lehetett éneknek ne­vezni. Melléből valami hörgés tört elő, torkából vér fröcsent, szétverték a tüdejét, hangját elfojtotta a vér, majd megint hörgött valamit, aztán megint, mind halkabban, halkabban. Nem tudom megmondani maguknak pontosan, hogy mit akart énekelni. Talán egy zsidó dalt, talán egy uk­ránt vagy egy oroszt, de az is lehet, hogy az „Iniernacionálé“ -t, ifjúságunk és reménységünk: himnuszát. És Gyina tovább motyogott, össze­függéstelenül, alig hallhatóan, még ebbe a halálos csöndben is alig hall­hatóan. A hóhér szöget vert a jobb kezébe, aztán a balba, de 6 csak to­vább dünnyögött, amíg csak végleg el nem hallgatott, el nem csendese­dett и keresztre feszítve. És mindenki ott állt a helyén és mindenki őt néz­»•«N«MNo**«»*«**»t**««*«*« te, és anyüm is öt nézte, a keresztre feszített lányát, és a kis Ólja is néz­te, meg a kis Igor is ... A halott Gyina három napig füg­gött a kereszten. Ezek után foszif eddigi helyettesét, Honja Brukot nevezték ki a zsidóta­nács elnökének. Honja Bruk mindent aláírt, amit az anyám követelt, talán félt tőle, de az is lehet, hogy sajnál­ta. A tíz ember, akit Honja halottnak írt be, elment az erdőbe, kettesével, hármasával szöktek el, a kis Igor kísérte őket, aki Ismerte az utat. Így hált meg a mi Gyinánk. örök dicsőség bátorságának, és hősiessé­gének! Örök átok legyen a hóhérokon! —★— Tudott-e apánk Szása és Gyina pusztulásáról? A németek izolálták a gettót, minden kapcsolatot elváglak a helyi lakossággal, de mégis, ez kis­város, s az emberek tudták, hogy mi történik a gettóban. De csak úgy ál­talánosságban tudták: mindennap ki­végzések, agyonlövetések, gyilkolás, de hogy név szerint kit öltek meg, annak ilyen tömeges legyilkolásnál már nem volt jelentősége. És azok az emberek, akikkel találkozott apám az állomáson, talán nem is tudták ezt. Meg aztán apám nagyon zárkó­zotton élt. A háború után nagyon sok emberrel találkoztam, akik tanúi vol­tak, hogyan telt apámnak az állomá­son töltött ideje, sokkal több ilyennel találkoztam, mint anyám sorsának tanúival, és apám életéről mégis jó­val kevesebbet tudok. De azért úgy gondolom, apám mégis tudott gyermekeinek pusztulá­sáról. Nem valószínű, hogy Grisa bá­csi eltitkolta volna előtte ezt a tényt, ez nem vágott egybe az ő ter­mészetével. Grisa bácsival apám, Andrej Sztansenkón, az összekötőjén keresztül tartotta a kapcsolatot. And­rej és a felesége, Kszánya, Mórija lánya és Kosztya fia a vasutastelepen laktak, a fűtőházban dolgoztak és információkat juttattak el Szidorov partizánjainak az állomás helyzeté­ről, az átmenő szerelvényekről és minden egyébről, amit tudnia kellett hadvezetésünknek, és ők kapták az utasításokat Szidorovtól, hogy milyen feladatokat végezzen el apám. Az elképzelés megváltozott: fegy­vervásárlásra nem maradt idő. Az akciót bármelyik nap lefolytathatják, és lehet, hogy ez lesz az utolsó: az erdei tisztás el tud nyelni akár há­rom-, akár négyezer embert, más he­lyeken egyetlen alkalommal elintéz­tek több tízezer embert. Nem maradt idő a fegyvervásárlásra, szerezni kel­lett fegyvert. A németeknek tilos volt, fegyvert tárolni a vasúti raktárakban, mert a vasútállomás légitámadások célpontja. Éppúgy, mint mi, ők is kötelesek voltak a szerelvényeket valamilyen kitérőben, vagy kis megállóhelyeken kirakni. De a rend az rend, a háború pedig háború, és a háború maga egy rendetlenség az ember életében. A szerelvényeket a rakodótéren rakták ki, a vagonok a vágányokon álltak, a fegyverek jó néhány napig, sőt az is előfordult, hogy egy hétig is veszte­geltek a vasúti raktárépületekben. De az állomást különleges egységek őrizték, tornyok vették körül géppus­kákkal és minden megközelítési he­lyet ellenőrzésük alatt tartottak. El­képzelhetetlen támadást intézni az állomás ellen. Csak egy egészen más hadműveletre nyílott lehetőség. Az állomásra egy gyalogos hadosz­tály hadtápja érkezett. És a lőszer­ellátó parancsnok az egységével nem a raktárén helyezkedett el, hanem flz egyik fűtőházi raktárban. Apám kincstári holmijának egy részét ki­dobálták, leválasztottak maguknak egy részt, és egy mühelyraklärt állí­tottak fel, kinyitották a ládákat, el­lenőrizték a fegyvereket, nem sérül­tek-e meg, nem mozdultak-e el a cél­gömbök, a gyári zsírozást lecserélték a szokványosra, kitisztogatták a cső­furatokat, nem messze a horhosban még egy kis lőteret is építettek, be­lőtték a fegyvereket, egyszóval elő­készítették a harcra, hiszen harci kö­rülmények között, nagyon jól tudják, már nincs idő ezzel foglalatoskodni. A raktárt vagy a műhelyt, nevezzék úgy, ahogy akarják, egyszerű közka­tonák őrizték, a hadosztály hadtáp­jától, velük könnyebb volt közös nyelvet találni, mint az SS-ekkel. A fegyvermesterek, akik a fegyvere­ket ellenőrizték, apámtól kértek szer­számokat, minden egyebet, nem fél­tek tőle, birodalmi népi németnek nézték. A raktár pedig nem a város felé nyílt, hanem a vasutas település felé, ahol nem volt se német pa­rancsnokság, se katonaság. Egy út is vezet a raktárhoz. Egyszóval a felté­telek megvannak. A hadművelet me­rész, sót vakmerő. De hát tudják, <=■■■................. ' A harmincöt szabad esztendő építke­zéseinek egyik jelképe a bratislavai rV-torony, amely a legkorszerűbbek közé tartozik Közép-Eurépában. Foto: T-tt.— bátraké a szerencse! Es sietni kell: bármelyik pillanatban áthelyezhetik a hadosztály hadtápját, a raktárral együtt. Vajon akad-e még egyszer egy ilyen megjelelő alkalom? A műhelyek parancsnoka, az Írno­kok. a raktárosok, a jegyvermesterek magánszemélyeknél laktak. Éjszaká­ra csak az őrség maradt ott, hat em­ber, az őrparancsnok a hetedik, az örszoba az első emeleten található az irodában. A jegyverért érkező sofőrök a telepen töltötték az éjszakát, gép­kocsijaik a raktár mellett várakoz­tak, itt állt a külső őrszem is, a má­sodik, a belső őrszem a folyosón, a raktár ajtaja előtt. Az őrséget négy­óránként váltották. A hadműveletet kitünően megter­vezték, gondosan kidolgozták, és első jelét sikeresen meg is valósították: fegyveres emberek behatoltak a fűtő­­házba és készen álltak a támadás­ra ... No! Mint tudják, mindent nem lehet előre kiszámítani, senki sincs bebiztosítva a véletlenek ellen. Jött két policáj és megparancsolták az apámnak, hogy kövesse őket. Но vá? A parancsnokságra. Miért? Majd megmondják, miért. Egyébként apám tudta, hogy miért: gyakran becipelték oda, ez nem jelentett számára semmi újságot. De arra egyáltalán nem szá­mított, hogy ez ma is megtörténhetik. Elképzelik ezt a helyzetet? Apámat elvezetik és ki tudja, mikor jön visz­­sza, vissza jön-e egyáltalán, és a rak­tárban ott marad bezárva Grisa az embereivel, s ha felfedezik őket, utolsó szálig legyilkolják mindany­­nyiukat. Apám megpróbált kibújni a parancs alól; a második műszaknak kJ kell még adnia a tartalék alkatrészeket, nem zárhatja be a raktárt, nem le­hetne-e ezt az idézést másnapra ha­lasztani. Mindezt jó hangosan mond­ja, hogy Grisa is hallja, de a policá­­jokat semmi sem érdekli, azt a pa­rancsot kapták, hogy kísérjék be lva­­novszkijt a parancsnokságra, beszéd­nek nincs helye. Mit lehet tenni? Apám bezárta a raktárt, s elment. Grisa pedig az em­bereivel együtt ott maradt. A körülmények kedvezőtlenül ala­kultak, de a szerencse mégiscsak ve­lük maradt: éjféltájt apám visszajött. Apám követelte, hogy a policájok kísérjék vissza, mert a városban már életbe lépett a kijárási tilalom. Es a policájok egészen a fütőházig kisér­ték az apámat, látták őket a város­ban az őrjáratok és az állomáson az őrök, apám a policájok jelenlété­ben nyitotta ki a raktár -ajtaját, be­lépett és belülről bezárta az ajtót. Minden rendben: Grisa és az emberei a helyükön várták. Tizenkét órakor leváltották az őr­séget és leváltották a folyosón álló őrt is. Apám raktárából ajtó nyílt erre a folyosóra, apám arra használ­ta, hogy átmenjen rajta az irodába. Úgy számítottak, hogy az őr majd bemegy hozzá, gyakran bejártak az őrök, a raktárban mégis kellemesebb volt, mint a néptelen, hosszú komor folyosón. Az őrök elbeszélgettek apámmal, a folyosóra nyíló ajtó nyit­va állt, azon keresztül odaláthattak őrhelyükre és ha már látod az őrhe­lyedet, olyan mintha ott állnál, és végső esetben arra is lehet hivatkoz­ni, hogy ugye csak egy percre ment be, amíg rágyújt, de hát a belső őr­séget éjszaka soha senki nem ellen­őrizte, minden lakat alatt, az őrpa­rancsnok aludt, fel sem vezette az őrséget, azok maguktól keltek fel, vagy felébresztették őket, azok, akik­nek éppen lejárt a szolgálatuk. Amikor apám visszatért, leült az asztalhoz, lámpát gyújtott és nekilá­tott az anyagkiutaló lapok kitöltésé­nek. Es az ör egy darabig topogott a folyosón, aztán valóban bement hozzá s leült az asztal mellett álló kis, támla nélküli székre, s beszélgetni kezdett apámmal, hogy miről, azt nem tudom, nem voltam ott, azok pedig, akik ott voltak, nem tudtak németül. (Folytatjuk) MAKSZIM RILSZKI): Kit egy szabad ország örömre nevel, nem háborút áhít, békét követeli Dal, munka a vágyunk, s hol emberre süt, kívánjuk: ragyogjon a nap mindenütt. Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nagykorú! Ma béke' kell a földnek, múlté a háború! Ki azt hiszi, vérből vár rá nyereség, gazsága fejében eléri a vég. Ki rabságot szán a föld népeinek, bitótól az ördög se mentheti meg. Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nagykorú! Ma béke kell a földnek, múlté a háború! Munkával a boldog jövőhöz ki hű, mind tiszteli őt, aki tisztaszívű, és mind, valamerre csak útja vezet, keményen, örömmel fog véle kezet. Halljátok, kapzsi szörnyek: .. az Ember nagykorú! . _ . . .... Ma béke kell a földnek, múlté a háború! Nincs otthon, amelybe szavunk el nem ér: virradjon, oszoljon a fénytelen éj! Ragyogjon örökre a jók nagy ügye: a béke, a munka s a népek frigye! Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nagykorú! Ma béke kell a földnek, múlté a háború! FRAŇO KRÄII: 1%5 nwju**­Léptünk megszilárdult. Pattogó zenéje ágyúk sortüzével egy ütemre reng. Messze kelet felől testvér jött élénkbe. A világ sebeit tűzzel orvosolják. A fasizmus vége életet jelent. Csak nem megállni, csak tovább, tovább! Éji gyötrelmünkre hajnal enyhe jött. Telek borzalmára mosolygós tavasz. Tövises út után hűs virágesők. A szellem röptét már nem gátolja fogság. Sugárzó nappalok vak setét helyett. Csak nem megállni, csak tovább, tovább! Egy igazi újságíró sokoldalúan formált és rugalmasan reagál az ese­ményekre, s csodálatos módon mindig ott jelenik meg, ahol történik valami. A toliforgatók közül ilyen mestere volt az írásnak EGON ERWIN KISCH a száguldó riporter, aki kilencvenöt esztendővel ezelőtt született Prágá­ban. Mint a legtöbb fiatal, irodalmi tevékenységét ő is versírással kezdte, de rövid időn belül áttért a prózára. A minden iránt érdeklődő fiatal az élet alapos megismerése céljából szí­vesen tartózkodott a szegények és a munkanélküliek között. Közben sok­fajta munkában vett részt: Volt sta­tiszta a színházban, s még hajósle­génynek is elszegődött. Minden bi­zonnyal azért került közel a dolgok­hoz, mert saját bőrén is érezte a ki­szolgáltatottságot. Ebben rejlik mű­veinek fesztelen tárgyilagossága. Az elnyomottak, de mégis olvasni szere­tők rajongtak az írásaiért, a kizsák­mányolók pedig felháborodtak a va­lóság feltárása miatt. Kisch riportregényeit, útleírásait sok nyelvre lefordították és minde­nütt nagy sikert arattak. Magyar nyelven is megjelentek a művei, de régebben csak kevesen olvashatták, mert Horthy rendszerében a könyv­tárakban kiselejtezték a müveit. Az okot erre főleg „jegyezd fel Kisch“ című drámai művei adták, amelyben a maga meztelenségében tárta fel az első világháború szerbiai hadjáratá­nak teljes csődjét, az egyszerű kato­nák esztelen bevetését a kilátástalan harcokba. De egyben leleplezte az osztrák—magyar hadvezetőség bár­­gyúságát, tehetetlenségét, amely a katonák ezreit vitte a halálba. Érthetően, a bátor szókimondásáért a cseh burzsoáziát kiszolgáló hatósá­gok nem szerették és sok kellemet­lenségben volt része. A jóeszű, szé­les látókörű író megismerkedett a marixsta tanokkal, s nemcsak helyes­nek találta a lenini utat, hanem a világ első szocialista állama mellett foglalt állást. 1925-ben el is látoga­tott a Szovjetunióba, s visszatérte után megírta a nagy feltűnést keltő után megírta nagy feltűnést keltő címen. De, járt Amerikában is, s a „Csillagos paradicsom“ című riport­könyvében leleplezte az Amerikai Egyesült Államok igazságszolgáltatá­sát. A hitleri fasizmus uralma alatt emigrációban élt, sokat utazott, be­járta a fél világot, és minden müvé­ben éles tollal bírálta a látott vi­­szályságokat. A riportírás mestere későbbi művei­ben kifejezetten marxista szellemben bírálta a burzsoá demokráciát, lelep­lezte a fasizmust, az igazságtalan el­nyomó gyarmati rendszert. A kiváló tollú riporter-író könyveit a német fasiszta megszállás idején elégették. Ez is egyik igazolója művei nagy értékének. Ht.-t Az újságírás mestere in-Volgogrid (Sztálingrád), a hősi város, ahol a honvédő szovjet hadsereg döntő győzelmet aratott a betolakodó német fasiszták fölött.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents