Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-03 / 18. szám
1980. május 3. SZABAD FÖLDMŰVES, 3 A szovjet sajtó napja Hatvannyolc évvel ezelőtt 1912. május 5-én — Lenin fáradhatatlan munkája eredményeként — megszületett a bolsevik párt lapja, a Pravda: A munkások, a parasztok és a haladó szellemű értelmiségiek üldözött, a betiltások miatt gyakran más-más néven kiadott, néha illegalitásba szorított lapja. Megjelenése a cári önkényuralom idején elképzelhetetlen lett volna a szentpétervári — mai Leningrád — munkások támogatása nélkül, ök voltak azok, akik a lap megjelenéséhez szükséges pénzt szinte kopejkánként gyűjtötték össze, s a munkástestvérek voltak azok, akik a lapot terjesztették is. Első megjelenése óta a lap története egybeforrt annak a harcnak a históriájával, amelyet a munkásosztály pártja vezetésével vívott a kegyetlen cári önkényuralom ellen, a szocialista forradalom győzelméért, a kizsákmányolástól mentes társadalom megteremtéséért. A lap története egybeolvadt azzal a küzdelemmel, amelyet a szovjet nép folytatott az intervenció idején és a Nagy Honvédő Háborúban, majd az ország újjáépítéséért, a szocializmus alapjainak a lerakásáért és megszilárdításáért. Napjainkban a szovjet sajtó legfontosabb feladata az SZKP XXV. kongresszusán hozott határozatok sikeres megvalósításának segítése, az ország felvirágoztatásáért végzett hatékony munka és a magas színvonalú békés építő munka támogatása és népszerűsítése. A belső építő munka előmozdítása mellett egyre jobban növekszik a szovjet sajtó nemzetközi tekintélye a béke megszilárdításáért vívott eszmei-politikai harcban, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért és a leszerelésért, a vitás nemzetközi kérdések békés úton való rendezéséért, az elnyomott népek felszabadító mozgalmának győzelméért vívott világméretű küzdelemben. Az ünnepi évfordulón tisztelettel és szeretettel köszöntjük az SZKP központi lapját a Pravdát, s az összes többi világszerte ismert szovjet napilap és folyóirat szerkesztőit, munkatársait és levelezőit. Újabb sikereket kívánunk elkötelezett és felelősségteljes munkájukhoz! —esi— JEGYZETÜNK TOLL ÉS TALÁR Köztudott: a világ leghatalmasabb kémszolgálatát, a CIA-t, az Egyesült Államok tartja fenn. A Központi Hírszerző Hivatalnak bőven jut a költségvetés milliárdjaiból, a tudomány és a technika legfrissebb eredményeit is szolgálatába állította. Most mégis valami baj történt. Tekintélyes lapszerkesztők egy csoportja találkozott a minap Turner tengernaggyal, a CIA igazgatójával, s kijelentették: határozottan ellenzik, hogy pályatársaikat bevonják a cég üzelmeibe, mert az ilyen tevékenység miatt már úgyis a világ sok pontján mint hírszerzőkre tekintenek az amerikai újságírókra. Turner ezt visszautasította, mondván „nemzetbiztonsági, érdekek“ miatt továbbra is szükségesnek tartja az ügynök újságírók felhasználását. Közben azonban a CÍA-t újabb támadás érte: az egyházak is tiltakoztak azon gyakorlat ellen, hogy a hírszerzés embereit papi talárba öltöztessék. A washingtoni képviselőház előtt például a katolikus misszionáriusok tanácsának egyik vezetője kijelentette: az ilyen tevékenység veszélyezteti a hittérítők munkáját. Bárha a CIA ügyködése csak az amerikai sajtó jó hírét és a misszionáriusok szavahihetőségét veszélyeztetné... A Kuba-ellenes provokációk hátterében Az Egyesült Államok külpolitikáját elemző cikkében a moszkvai Pravda rámutat, hogy Latin-Amerikában Washington a népellenes diktatúrákat támogatja, s erőfeszítéseket tesz az erő politikájának alkalmazására — elsősorban a szocialista Kuba ellen. Washington nem válogat a módszerekben: szüntelenül rágalmazza a kubai forradalmat, azon van, hogy Kubát megfossza az el nem kötelezettek mozgalmában vállalt tevékeny szerepétől. Sőt az Egyesült Államok Kubát okolja a latin-amerikai országokban végbemenő társadalmi-politikai változásokért, pedig ezek okai az illető országok mély társadalmi ellentmondásaiban keresendők. Mivel mindez nem hozta meg az Egyesült Államok számára a várt eredményt, Washington a katonai fenyegetés eszközéhez folyamodik: május elején például a Karib-tenger térségében hadgyakorlatot tart a nemzetközi jog gyakorlatával ellentétesen, és a kubai nép akarata ellenére fenntartott guantanamói támaszponton partraszállási gyakorlatot is rendez. Ugyanakkor Washington minden eszközzel lélektani hadviselést folytat Kuba ellen. Kuba népe elszántan védelmezi forradalmi vívmányait, ahogyan ezt eddig is tette. Azt pedig senki se feledje el: Kuba nincs egyedül — írja a Pravda. Az Egyesült Államok jogot formál annak meghatározására, földrészünk melyik térségét tekintse érdekei szempontjából „létfontosságúnak", s aztán katonai erő közvetlen alkalmazásával „védelmezze“ azt. — Mint látják, uraim, a földgömböt áthatják „szerény létérdekeink" (L. Cseprunov rajza) Az afgán nép ünnepel. Allami** sága ugyan nem olyan régi keletű, mint a perzsáké, de több jelentős évforduló jelzi az afgánok történelmi fejlődésének útját. Ezek között kétségtelenül aranybetűkkel szerepel a történelmi krónikában 1978. április 27-e. Ezen a napon győzött a nemzeti és demokratikus forradalom, mely az afgán nép és állam fejlődésének legújabb fejezetét nyitotta meg. Egy 650 ezer négyzetkilométer területű ország több mint húszmilliós népe indult el azon az úton, melytől — barátai segítségével — a szocializmus elérését reméli. Pillanatnyilag azonban nagyon mozgalmas az ország jelene, fejlődése temérdek nehézségbe ütközik, folyik a fegyveres harc a külföldről szított és pénzelt ellenforradalmi bandák ellen, ugyanakkor a forradalmi tanács intézkedései nyomán szorgalmas, kitartó munka folyik a megígért gyökeres gazdasági és társadalmi reformok megvalósításán. Afganisztán ma világpolitikai kérdést is jelent, azzá tette az imperialista világ, elsősorban az Egyesült Államok arcátlan beavatkozása az afganisztáni belügyekbe, majd az imperialista manőverek kudarca miatti szovjetellenes hisztériája, mely a már nagy eredményeket elért béke- és enyhülési politika aláásására irányul. |^|ilyen is ez a sokat emlegetett Afganisztán? Az első afgán állam alapítására vonatkozó adatok 1747-ből származnak. Ez a törzsi állam 1818-ig állt fenn, aztán felbomlott, majd Mohammed Doszt emír uralkodása idején (1826—1863) újra egyesítette a törzseket. Az afgánok területe már a múlt század első felében magára vonta a gyarmatosítók, elsősorban a britek figyelmét. London a „Rule Britain!“ (uralkodj Britannia) jelszavával rövidesen megkezdte hódító hadjáratát az afgán föld leigázásáért, de a hegyek és sivatagok vitéz népe 1838 és 1842 között visszaverte a britek kísérleteit. 1878-ban azonban a második brit—afgán háború is kitört, s a szerencse most kedvezett a briteknek, mert sikerült elérniük, hogy felügyeletet gyakoroljanak az ország külpolitikája és gazdasági élete fölött, tehát megnyirbálták Afganisztán szuverenitását. Ehhez még területveszteségek is járultak. Pastunísztán 1893- ban a jelenlegi Pakisztán szerves része lett. 1919-ben a harmadik brit—afgán háborúra is sor került, mely aztán Afganisztán függetlenségének elismerésével végződött. Az új államot 1921- ben a fiatal szovjetország is elismerte, barátsági és jószomszédi szerződést kötött vele. Törökország és Irán mellett Afganisztán volt a harmadik ázsiai ország, mellyel a szovjet állam lenini külpolitikáját érvényesítve bensőséges viszonyba került. Kitartóan a forradalom útján Afganisztán a második vílághá** ború után is monarchiaként fejlődött tovább. Zahir sah uralkodása idején el nem kötelezett politikát folytatott ugyan, de belső viszonyait önkényuralom jellemezte. Ennek vetett véget az 1973. november 17-i forradalom, mely polgári demokratikus fejlődési szakasz kezdetét jelezte. Ám a külföldön tartózkodó király uralmát megdöntő Mohammed Daud miniszterelnök, egyébként maga is királyi herceg és az uralkodó sógora, megalkuvó volt, nem hajtotta végre megígért gazdasági és szociális reformjait, így kiéleződtek a, társadalmi ellentétek. Forradalmi légkör alakult ki, mely aztán az 1978. április 27-i nemzeti és demokratikus forradalom beteljesüléséhez vezetett, s új vezető erő lépett színre a politikai életben: az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt. Ez a valamennyi társadalmi rétegben erős befolyással rendelkező politikai szervezet az illegalitás viszonyai között 1965-ben alakult meg, s huzamos ideig tartó belső erjedés után kristályosodott ki, hogy vezető erőként az ország élére álljon. Az áprilisi forradalom győzelme után Afganisztán erőteljesen lépett a forradalmi útra. Szorosabbra fűzte kapcsolatait a testvéri szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval, élvezve sokoldalú segítségüket. Az imperialista világ legreakciósabb köreit aggasztották a békepolitika sikerei, s már régóta ürügyet kerestek az ez irányú fejlődés aláásására. Miután az ultrabalos, valójában az imperialisták kezére játszó Hafizullah Amin elnök, aki gálád módon távolította el és ölette meg elődjét, az áprilisi forradalom fő irányítóját, Mohammed Nur Tarakit, s aki bűnös politikájával vallásos tíV megeket állított szembe a rendszerrel, megbukott, mert a népi forradalom elsöpörte őt. Washington ellenforradalmi bandák nyílt szervezéséhez és bevetéséhez látott, s ezzel komolyan veszélyeztette az afgán forradalom ügyét. Így került sor az érvényes szovjeL—afgán barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés alapján szovjet katonai egységek segítségére, melyet a nyugati propaganda koholmányok terjesztésére, a nemzetközi légkör mérgezésére, a békés együttműködés torpedózására használ fel. Carternak — iráni kudarca után — ez ugyanis kapóra jön az elnökválasztási kampányban. Az afgán forradalom most újjárendezi erőit. Következetesen végrehajtják a már régen jelzett gazdasági és társadalmi reformokat, s a kormány egységes nemzeti front létrehozására törekszik. Gazdasági téren a szocialista országok segítségére támaszkodik. A Szovjetunió segítségével például 120 ipari létesítmény készült el. Hazánk a közlekedés, bányaipar, energetika kiépítésében segít. Afganisztántól cserében gyapotot, lenmagot stb. kapunk. giabrak Karmai kormánya a forradalmi rend és törvényesség érvényesítésére törekszik. Felvilágosító kampányt fejt ki a tömegek körében, mert az ellenség hamis jelszavai sokakat, főként a vallásos polgárokat megtévesztették. Egyidejűleg kérlelhetetlen harcot vív a Gulbuddinhoz hasonló zsoldosvezérek ellenforradalmi bandái ellen. Babrak Karmai nemrégen úgy jellemezte Afganisztán fejlődését, hogy a forradalom új szakaszába lépett, melyet egyrészt a reakció és az imperializmus összeesküvésének felszámolása, másrészt az Afganisztáni Népi Demokratikus Pártot alkotó erők szolidaritásának és egységének a megerősödése jelez. Az ország rövidesen új alkotmányt kap, melynek alapelveit a mostani államünnep alkalmából hozzák nyilvánosságra. A kormányzat a nép egységére törekszik, mert Afganisztán nemzetiségileg tarka képet mutat: afgánok vagyis pustunok, pástuk, illetve pathanok, továbbá tadzsikok, perzsák, üzbégek, arabok, beludzsok, kazárok, kazahok, kurdok, zsidók, kirgizek és indiaiak lakják. Az ország antiimperialista, demokratikus egységének megteremtése tehát elsőrendű feladat a további kibontakozás útján. LÖRINCZ LÄSZLÖ Az Amerikai Egyesült Államok katonai operációval akarta kiszabadítani a teheráni amerikai nagykövetségen tavaly november óta fogva tartott amerikai túszokat. A katonai műveletet végülis lefújták, mivel két amerikai repülőgép Iránban egy sivatagi területen összeütközött, minek következtében nyolcán életüket vesztették. Az akció célja mindenekelőtt az volt, hogy Carter elnököt mint erős és tettrekész politikust mutassa be. A hírügynökségek jelentése szerint az amerikai módra szinte amatőr szinten szervezett „mentő misszió“ Egyiptomból indult és leszállt Bahreinben is. A TASZSZ hírügynökség az akcióval kapcsolatban megállapította, hogy a nemzetközi jog normáinak megsértéséről, fegyveres kalandorkodásról, a béke elleni támadásról van szó, amely emberek ezreinek halálát okozhatta volna, és háborús konfliktust idézhetett volna elő a Perzsa-öböl térségében. Carter elnök televíziós beszédében próbálta „megmagyarázni" a sikertelen és veszélyes kommandó akciót, amelylyel Washington saját állítása szerint az amerikai túszok problémáját akarta megoldani. Egyébként az USA elnöke maga is beismerte, hogy tudatában volt az akció veszélyességének. Közben azt sem titkolta, hogy az egész katonai provokációt jó előre megtervezték. Az elnök meglepő nyilatkozata az irán területén végrehajtott sikertelen katonai akcióról komoly aggodalmat keltett az amerikai közvéleményben. Az amerikai Kongresszus több tagja nem értett egyet az-Merfinylet a béke ellen ф Mentőakció amerikai módra ф Az USA fegyveres kalandja sérti a nemzetközi jog normáit ф Carter hiába próbál magyarázkodni ф zal az akcióval, amit az elnök „humanitáriusnak" nevezett. Jackson szenátor például kijelentette, hogy katonai akcióról volt szó, amit Carternak konzultálnia kellett volna a Kongresszussal. A világ közvéleményét is nyugtalanítja az Amerikai Egyesült Államok meggondolatlan katonai provokációja. Washington nyugat-európai szövetségeseit mindenekelőtt az háborította fel, hogy az akcióról nem értesítették őket. Nagy- Britannia, az NSZK, Franciaország, Hollandia és Olaszország külügyminisztériuma egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy semmit sem tudtak az akcióról. A moszkvai Pravda cikkében megállapítja, hogy az amerikai kormány mindinkább meggondolatlan lépésekhez folyamodik, mert nem képes józanul megítélni a helyzetet. Az „emberi jogok és a humánum" bajnokainak gyakorlati lépései komolyan veszélyeztetik a közelkeleti békét és biztonságot, valamint az amerikaiak életét. Az iráni elnök, aki ellátogatott arra a helyre, ahol az amerikai hadsereg kommandója leszállt, bejelentette, hogy a nyolc amerikai katona holttestén kívül egyelőre semmi jel sem mutat arra, hogy a térségben további amerikai katonák tartózkodnak. Khomeini ajatollah teheráni beszédében viszont rámutatott, hogy Iránnak olyan értesülései vannak, hogy a halottak száma több tucat. Irán vallási vezetője azt is hangsúlyozta, hogy Carternak tudnia kellett, hogy az amerikai túszok sorsa a nagykövetség elleni támadás esetén meg lett volna pecsételve. Egyes hírek szerint az akcióban több száz amerikai katona vett részt, egyrészük valószínűleg még iráni területen tartózkodik, s igyekszik minél hamarabb megszökni. Az amatőr módon tervezett amerikai kommandó-akció tehát kudarcba fulladt. A nyugati propaganda által agyondicsért amerikai kommandóegységek fejvesztetten menekültek Irán területéről saját társaik holttestét Is a sivatagi éjszakában hagyva. Az amerikai hadvezetés történetében újra megismétlődött a kubai partraszállás csődje, s a nyolcvanas évek disznőöböl-akciőja Is csúfos kudarccal végződött.
