Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-26 / 17. szám
8 SZABAD FÖLDMŰVES 1980. április 26. KÖZÖS^ A gyermekek egészséges, kiegyensúlyozott testi és értelmi fejlődésében fontos szerepet jőtszik a közösségben történő, céltudatosan irányított nevelés; vagyis az óvodai előkészítés a későbbi iskolai oktatásra. Az óvodába járó gyermekek sokkal rátermettebbek, önállóbbak, értelmileg fejlettebbek, jobban beleilleszkednek az iskolai közösségbe, mint az otthon neveltek. Az óvodai nevelés nemcsak a gyermekek, hanem a szülők szempontjából is előnyős. mm’ Egy kis szeliőzködés, kiváncsiskodás . az óvoda tágas balkonján). ЯНН, (gyerkőcök Fotó: (nk) mivel lehetővé teszi az édesanyák munkaviszonyának fenntartását. Nem véletlen, hogy társadalmunk mindent elkövet annak érdekében, hogy az óvodák kapacitása megfeleljen a követelményeknek, s a gyermekek minél kedvezőbb körülmények között nevelkedjenek. E- mellett fokozott figyelmet szentel az iskolák, a napközi otthonok bővítésére és korszerűsítésére, és bár ezen a téren még nem sikerült minden problémát megoldani: több helyen az óvodai férőhelyek nem elégítik ki a szükségletet, a berendezés sem mindenhol a legmegfelelőbb, a tantermek túlzsúfoltak stb. A törekvések viszont minden kétséget kizárva a helyzet javítására irányulnak. Ezt bizonyítják az elmúlt esztendőkben elért sikerek is. A Bratislava-vidéke járás városaiban, községeiben a Nemzeti Front választási programja megkülönböztetett figyelmet fordít az iskolaügyi problémák megoldására. A járásban 94 óvodát tartanak nyilván, melyek egész napos gondozást biztosítanak. A gyermekek 76 százaléka — háromtól — hatéves korig — óvodába jár. Ez annyit jelent, hogy a hatodik ötéves terv által előirányzott célkitűzéseket ezen a téren 101,6 százalékra teljesítették. A járás választási programja 1930-ig 58 óvodai osztály megnyitását tűzte ki célul. Ebből a múlt évben 48 osztályt adtak át küldetésének. Legtöbb óvoda „Z“-akcióban épült, sok tantermet viszont a régi épületek korszerűsítésével és átalakításával hoztak létre. A beruházási keretek bizonyos mértékű korlátozása következtében a vállalatok, üzemek és a szövetkezetek szorgalmazzák az óvodák építését: Napjaink számos gyakorlati példája igazolja, hogy az építkezések ezen formája Is eredményes. A bernolákovói „Haladás“ Efsz például százezer koronával járult hozzá a háromosztályos óvoda építéséhez. Átadása után — melyre az idén kerül sor —, a község valamennyi óvodás korú gyermeke megfelelő óvodai nevelésben részesülhet. Az efsz anyagi hozzázájárulása kifizetődik, mivel dolgozóik gyermekei is kellemesen és hasznosan tölthetik idejüket, amíg a szülők igényes munkafeladataikat végzik. Az általános iskolák helyzete aránylag kedvező. Az 1980-ra tervezett osztályok számát már tavaly túlteljesítették. A „Z“-akció keretében végzett korszerűsítéssel és bővítéssel több helyen sikerült bevzetni az egyváltásos tanítást. Sokkal kedvezőtlenebb a helyzet a napközi otthonok és az étkeztetés terén. Akadnak olyan étkezdék, ahol egy óra alatt egy széken tizenöt gyermek váltja egymást. Nem kell bővebb magyarázatot fűzni ahhoz, hogy ilyen körülmények között csak futtában fogyaszthatják el ebédjüket. Bár sok iskola rendelkezik napközivel, a körülmények ezen a téren sem mondhatók rózsásnak. A gyermekek egy-két terembe zsúfolódnak, s a sportpályák, játszóterek hiánya miatt nincs lehetőségük a szabadban való mozgásra. A bernolákovói általános iskolában viszont sikerült ezeket a problémákat felszámolni. Az iskola 590 tanulója a tanév elején korszerű napközi otthont vett birtokába, amely 1 millió 600 ezer korona beruházással épült. A korcsoportoknak és a tanulók érdeklődési körének megfelelően több helység áll a gyermekek rendelkezésére. A tanulás és a házi feladatok kidolgozása mellett tetszésük szerint szórakozhatnak, tehát hasznosan tölthetik szabad idejüket. Az ízlésesen és célszerűen berendezett helyiségekben játékok, könyvek és televízió áll a gyermekek rendelkezésére. A tágas klubhelyiség pedig az összejövetelek és iskolai rendezvények céljait szolgálja. A napközi otthon talán legfontosabb része a tágas étterem, ahol kétszázötven gyermek kényelmesen és kulturáltan étkezhet. Az iskola terveiben sportpálya építése is szerepel. A bernolákovói példa is bizonyítja, hogy némelykor csak meg kell szabni az irányt, és ez szárnyakat ad a kezdeményezésnek. —kim—i Tavaszi fáradtság „ROSSZ A KÖZÉRZETEM“ Olykor kedvetlenek, ingerlékenyek, álmosak vagyunk, különösen tavasz elején. Még azokkal is előfordul ez, akik ügyelnek arra, hogy elegendő vitaminhoz jussanak. Csak vitaminokkal azonban nem lehet védekezni a tavaszi fáradékonyság ellen. Az elegendő C-vitamin fogyasztása egyik feltétele annak, hogy szervezetünk ellenállóképessége növekedjék. Ezért mindenekelőtt arról kell beszélnünk, milyen tényezők okozzák testi és lelki fáradtságunkat. Mert nemcsak fizikailag, hanem pszichológiailag is megvisel bennünket a tél. Amíg az emberek természetes körülmények között éltek, valószínűleg kevesebbet panaszkodtak tavasszal. Télen többet aludtak, kevesebbet dolgoztak, vagyis alkalmazkodtak a természethez. A mai életritmus ezt lehetetlenné teszi. Hiába rövidebbek a nappalok, mi ugyanakkor kelünk, ugyanannyit dolgozunk. Munkánk nagy részét mesterséges fényben végezzük. Jóval kevesebb napfényt kapunk. Az ibolyántúli sugarak csökkenésének hatására elszaporodnak a baktériumok. A párás, nyirkos levegő, a köd fizikai kellemetlenséget okoz. A meleg lakás és a kinti hideg különbsége szervezetünket állandó alkalmazkodásra kényszeríti. Az élet bonyolultabb télen. Sokkal több otthoni munkát is kell végeznünk. Gondoljunk például a fűtésre vagy arra, hogy körülményesebb a takarítás. Táplálkozásunk is megváltozik. Kevesebb zöldséget, gyümölcsöt és sok kalóriadús ételt fogyasztunk. A zsíros, fűszeres ételek megterhelik szervezetünket. Rendszerint fölösleges kilókat is felszedünk. Kevesebbet mozgunk, zsúfolt járműveken utazunk, ami kellemetlenül hat az idegrendszerünkre. Nem elég csak panaszkodni, tennünk is kell valamit magunkért. Szánjunk több időt a pihenésre. Ne éjszakázzunk fölöslegesen! Többet mozogjunk, főleg a szabadban. Soha nem annyira fontosak a hétvégi kirándulások, mint ilyenkor. Együnk sok mirelitet, konzervet, zöldséget. A burgonyát héjában főzzük meg, igy marad meg benne a legtöbb vitamin. A csipkebogyót meleg vízbe áztassuk, és ne főzzük! Együnk sok vöröshagymát, savanyúkáposztát, sárgarépát. Nagyon ajánlom a sütőtököt, a halat, a májat, a tojást. Lelki egészségünk védelme érdekében pedig ilyenkor több megértést tanúsítsunk egymás iránt, mert a fáradtság idegességet szül, s az idegesség könnyen megbonthatja a családi, munkahelyi harmóniát. В. Ё. SPÄRGASZÖNYEG Hozzávalók: 4 kg műanyag spárga, 9-es horgolótű. A modell mérete: 160X210 cm (35 négyzet). Minta 1. sor: 3 láncszemet rövidpálcával összekapcsolunk, és a körbe 12 hamispálcát (ráhajtunk a tűre, leöltünk, felhúzzuk a szálat, és a tűn levő összes ráhajtásokat egyszerre lehorgoljuk) kapcsolunk. 2. sor: az 1. és a 2. pálcák közé 2. hamispálca kerül, a 3. pálcára egy rövidpálcát horgolunk úgy, hogy az előző sor pálcájának hátsó szálába öltünk, így a munka színén borda képződik, a 4. és 5. pálca közé 2 ha-A kereslet és az igények figyelembevételével bútoriparunk egyre nagyobb gondot fordít a kiegészítő bútorok gyártására. Amint azt felvételeink is bizonyítják, a „fészekrakó“ fiatalokról sem feledkeztek meg: A polcokkal kombinált szekrényfal, piros-fehér színben forgalmazott babaágy és a kör alakú bárasztal nagy érdeklődést váltott ki a vásárlók körében. !-kalita— Készülnek A S o m o r j a i (Samorín) Általános Iskola tanulói is szorgalmasan tanulják a spartakiád-gyakorlatokat. Az idősebb korosztályú lányok és fiúk már elsajátították a bemutató anyagát, s jelenleg a kivitelezés csiszolásán fáradoznak. A testnevelési órákon és csütörtökön délután nagy Jól szerepeltek A Szálkái (Salka) Általános Iskolában már hagyományai vannak a sportlövészetnek. Godó János és Keszegh Pál tanítók vezetésével a tanulók szép eredményekt értek el. Több esetben képviselték a járást a kerületi és az országos versenyeken. A legutóbbi versenyen, melyet a Keletszlovákiai Katonai Körzet Parancsnoksága írt ki, szintén az első helyen végeztek. A szálkái csapat Kalácska Róbert, Báti Ildikó, Gálik Erzsi, Herda Arpád összetételben vívta ki a győzelmet. Az egyéni versenyt Kalácska Róbert nyerte 141, a második helyen Gálik Erzsébet végzett 131 ponttal. A továbbjutó szálkái pajtások a járási döntőben is minden bizonnyal megmutatják képességeiket. Majerszky Márton kedvvel és lelkesedéssel gyakorolnak, mert tudják, hogy csak szorgalmas munkával juthatnak el az országos sportfesztiválra. Május elsején Somorján lesz a főpróbát jelentő körzeti bemutató, de előtt izgalmas próbatétel vár még a gyakorlatozókra: Április végén szak emberek döntik el, hogy a somorjai diákok ott lehetnek-e majd a várvavárt strahovi tornász-pályán. Gremsperger Krisztina SIMKÖ TIBOR: Kipi-kopi-kipp-kopp, ez a doki tipp-topp, kopog a fa férgesen, ütögeti mérgesen. Kipi-kopi-kipp-kopp, ide, koma, hipp-hopp! övé a fa férge — odavan a mérge. Állatok ÉS ÉLETKOROK •$ Mennyi a rajzon látható állatok legmagasabb átlagos életkora? Segítségül szolgál a két oldalsó számsor, tehát a feladat csak anyányi, hogy a megfelelő állathoz ki^ kéréssétak a megfelelő számot. mispálcát kapcsolunk. 3—8. sor: mint a 2. sor, de a 2 hamispálca mindig egymás fölé kerül, és a közöttük levő rövidpálcák száma eggyel-eggyel nő, így a 8. sorban a számuk 4X7 lesz. Bal oldalon összevarrjuk a négyzeteket, és 4 rövidpálcasorral — a fent leírt technikával — körbehorgoljuk. A sarkoknál szaporítunk, hogy szépen feküdjön. ERESZTREJTVÍHY VÍZSZINTES: 1. A rejtvény első része (zárt betűk: e, ü, a, 1, á, n). 10. Állami. 11. Jegyzek. 12. Lengyel város. 13. ...t Karel, cseh táncdalénekes. 14. Pénzintézet. 16. Zeusa kedvese. 17. Személyem. 18. Több magyar Király neve. 19. Európai nép. 21. Egyfajta szín. 22. Részére. 23. Fontos táplálék. 25. Hebehurgya. 27. Ékezettel az első emberpár névjele. 28. Alkonyat szlovákul. 29. Párolgó. 30. Nyílás. 31. Spanyol terrorszervezet. 32. Atlétikában van! 33. Mázsáit. 34. A galántai autók jelzése. 36. Ad acta. 37. Nátrium vegyjele. 38. Olga Irma. 39. A növények kapaszkodására szolgál. 41. .. h fontos rovar. 42. Kevert vas. 43.........György, magyar író y-i. 45. Zenei kifejezés fonetikusan. 47. Olasz zeneszerző. 48. Ékezettel női név. 49. Hangtalan baka. 50. Az öt-tó egyike. 51. Azonosak. 52. Végtag. 53. Ráday Gedeon névjele. 54. Ékl 55. Ékezettel folyó a Szovjetunióban. FÜGGŐLEGES: 1. Ceruza. 2. Akadály. 3. Y. R. 4. A rejtvény harmadik része. 5. Női név. 6. Panaszszó. 7. Zoltán Károly. 8. Tiltószó. 9. A történetírás múzsája. 10. A rejtvény második része (zárt betűk: s, e, s, ny, e). 14. ... Mátyás, magyar történész. 15. Latin elöljáró: elől. 18. Sári____ Móricz Zsigmond színdarabja. 19. Tolvajnyelv. 20. Germánium vegyjele. 21. Olasz pénzegység. 22. Véredény és folyadék. 24. Ékezettel kényelmes járkálás. 26. Burgonya jelzője is lehet. 27, Ismert cirkusz neve. 30. Léva része. 33. Időmeghatározás. 35. ősz szes-e.. 37. Germán. 39. Papagájnév 40. Vissza női név. 41. Külföldi ко nyakmárka fon. 42. Alumínium vegy jele. 44. Kecskéhez hasonló állat. 46 Cink. 48. Bírál. 49. Sérteget. 51. Tea németül. 52. Szélmentes oldal a hajó zásban. 54. Mutatósző. 55. Láma egy nemű betűi. Beküldendő a vízszintes 1., függő leges 10. és 4. számú sorok megfej tése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK A lapunk 14. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Tisztelet és dicsőség a szovjet hősöknek — a szabadsághozóknak. Könyvnyertesek: Gábris Istvánná, Tardoskedd (Tvrdošovce); Barta Balázs, Panyidaróc (Panické Dravce); Szabó Gábor, Bese (Beša).