Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-22 / 12. szám

1980. március 22. SZABAD FÖLDMŰVES 7 „Belefáradtunk a bizonyításba“... KÖTETLEN BESZÉLGETÉS QUITTNER JÁNOSSAL, A SZŐTTES NÉPMŰVÉSZETI EGYÜTTES MŰVÉSZETI VEZETŐJÉVEL. BARAK I.ASZLÖ .Jelenkori bolgár festészet és gra­fika“ megnevezés alatt a közelmúlt­ban értékes tárlatot tekinthettünk meg a Szlovákiai Képzőművészek Szö­vetségének Dosztojevszkij-sori kiállí­tótermében. A tárlat csehszlovák­­bolgár kulturális egyezmény alapján jött létre, célja pedig a bolgár kép­zőművészet megismertetése volt. A Szófiai Városi Művészeti Képtár (— gyűjteményéből állították össze a tárlat anyagát — az ország legrégibb és legnevesebb galériája. Termeiben a művészeti alkotások úgy vannak el­helyezve, hogy lehetővé váljon a szemlélő és az alkotás közötti köz­vetlen kapcsolat. A remekművek leg­többje a modern irányzatú bolgár képzőművészeti iskola növendékeinek alkotása. A képtár gyönyörű park kö­zepén terül el. A park természetes környezetében több szobor Is megcso­dálható. Mindezt azért szükséges hangsúlyozni, hogy jobban megértsük a bolgár festészet fejlődését, stílus­követését és hovatartozását. A nálunk bemutatott alkotásokon keresztül megismerhettük a bolgár festészet jellemző vonásait és stílus­­irányzatait. Olyan ismert alkotók mű­veit láthattuk a tárlaton, mint Déčko Uzunov, Svetlin Rusev, Georgi Baev, Atanas Jaronov, Dimitr Bujuklijskij, Dimitr Kazakov és a többiek. Tema­tikai és műfaji sokrétűséget mellőzve, a különböző generációk alkotásai jól kapcsolódtak egymáshoz. Például David Perec (1906) festménye mellett jól megfértek a legfiatalabb művé­szek modern alkotásai. A bolgár képzőművészetre jellemző a hagyományőrzés és a folklórelemek felhasználása. Ezek a művész számá­ra kimeríthetetlen ihletet és ötletet jelentenek. A hagyomány megőrzése, a folklorisztikus elemekhez való ra­gaszkodás még az úgynevezett naiv festőkre is jellemző, akik szintén kép­viseltették magukat ezen a tárlaton. A bolgár művészet minden irányzata Új hajtás Önmagámról: 1953. szeptem­ber 8-án születtem Muzslán (Mužla). Érettségit a Kassai (Košice) Gépészeti Középisko­lában szereztem. Három évig a Szabad Földművesnél dolgoz­tam riporteri, később szerkesz­tői beosztásban. Ezerkilencszáz­­hatvanhattól a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Nép­művelési Központ dolgozója va­gyok. Versekkel a hetvenes évek közepétől jelentkezem; Versei­met, s kisebb-nagyobb prózai alkotásaimat a hazai magyar lapok és az Irodalmi Szemle rendszeresen közli. feltárja, bemutatja a bolgár nép ha­zafias érzelmeit, a kiállított alkotá­sokból szinte sugárzott a nemzeti ön­tudat. A bolgár festőknek saját stílusa, gazdag és tartalmas kifejezőeszköze és sokrétű alkotókészsége van. Min­den alkalmat kihasználnak műveik népszerűsítésére. A lehetőségek ehhez adottak, mivel Bulgáriában a képző­művészek széleskörű működési terü­lettel rendelkeznek. Ez a legnagyobb biztosítéka alkotótevékenységük to­vábbi fejlődésének. MÉG TÖBBET EGYMÁSRÓL A szocialista országok kulturális kapcsolataiban hangsúlyozott jelentő­ségűek a kulturális napok, amelyek sokoldalú és sokrétű képet nyújtanak egy-egy testvéri ország dolgozóinak életéről, művelődéséről és kulturális értékeiről. A Szovjetunióban tartott csehszlovák kulturális napok is ezt a célt töltötték be. A rendezvény tartalmában és szín­vonalában méltóképpen képviselte szocialista hazánk kulturális életét, híven mutatta be azokat az eredmé­nyeket, amelyeket az utóbbi években értünk el a kultúra és a művelődés terén. A rendezvényre hazánk felsza­badulásának 35., valamint a csehszlo­vák—szovjet barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segélynyújtási szer­ződés aláírásának 10. évfordulója je­gyében került sor. Ez méginkább nö­velte a rendezvény kultúrpolitikai jelentőségét. A csehszlovák kultúra napjai sok­— „A vándor leült a mérföld­kőre, s az arrajárónak elregél­te útja történetét. Mesélt öröm­ről, bánatról, sárkányokról és tündérekről.. A fenti mondatocskák nem az én toliam alatt formálódtak, csupán egy kedvenc gyermekkori mese emlékeze­temben fennmaradt foszlányai. Az emlékezet — néha csodálatos, néha groteszk — variálóképességét nem­csak a filozófusok, az élet is bizo­nyítja: A meserészlet a legutóbb ak­kor jutott az eszembe, mikor a Szőt­tes népművészeti csoport próbater­mében Quittner Jánossal, az együttes művészeti vezetőjével beszélgettem. Habár Jánoson nem volt poros csizma, mint a mese hősén, a vándoron, nem is regélt sárkányokról és tündérekről — örömről és bánatról annál többet —, a „vándor“ jelző bizony ráillett. S mivel csakis a Szőttesről esett szó, a múlt év — az a bizonyos kilométer­kő — s a mögötte sorakozó tíz év nem maradhatott említés nélkül: Jóleső érzés tölt el, mikor beszél­getés közben kimondhatom: ezerki­­lencszázhetvenkilencben a tizedik év­forduló jubileumi évében műsorainkat körülbelül annyian nézték meg, mint a kezdeti időszakban. Föllépést föllé­pés követett, a közönség vastapssal jelezte: szívébe zárta a Szőttest, tetszik az, amit csinál. Nagyon sok régi tagunk jött el az ünnepségre, így alkalmunk volt elbeszélgetni, régi szép emlékeket felidézni. Itt volt az egész kezdőcsapat, az a lelkes gárda, melyből a legtöbben hét teljes évig táncoltak együtt. A bűvös szám — hét év örömöt, de egyben keserű­séget is kivált bennem. Az örömöt az akkori óriási lelkesedés jelenti, a bá­natot pedig az, hogy nagy árat fizet­tek egyesek azért, hogy hét évig tán­colhattak a Szőttesben. Mivel a tagok többségét főiskolások képezték, némelyik táncosunk csakis azért ha­lasztotta el tanulmányait, hogy tovább szerepelhessen az együttesben. Ez persze nem dicsekvésre méltó példa, de egyet jelez: a tagok tudták, hogy a főiskola után nem jelenthet szá­mukra otthont a Szőttes, a leg­többen anyagi okok miatt távoztak. • A beszélgetés elején kifejezted: Az okozott számodra örömet, hogy olyan sikeres volt a jubileumi év, mint a kezdeti időszak. Tehát a foko­zatos fejlődés talonban maradt? — Ez elég hosszadalmas történet, de megpróbálom dióhéjban összefog­lalni. Az első években óriási lendü­lettel kezdtünk. Az akkori „hajtást“ szavakkal talán nem is lehet érzékel­tetni. A népművészet, a tánc szeretete mellett éltetett minket egy ígéret: Ha bizonyít a Szőttes, hivatásos együt­tessé válhat. Ez akkor számunkra — a mindent jelentette, mivel az együt­tes gerincét képező emberek elhatá­rozták, hogy az életüket „teszik fel“ erre a művészeti ágra. Habár nem szeretem a számokat, de az eredmé­nyek értékelésekor olykor nélkülöz­hetetlenek: 1970-ben — a kezdeti ta­pasztalatlanság és szervezési gondok mellett — a Szőttes 56 nagy előadást produkált, a közönség nagy-nagy meg­lepetésére. 1971-ben ez a szám 112-re, 1972-ben pedig már 113-ra nőtt. Tehát a fokozatos fejlődés adott volt, s a Szőttes bizonyított: A tervezett negyven előadást jócskán túlszárnyal­ta, s jóformán megduplázta a hivatá­sos együttesek 50—60 évi előadási normáját. A további években a fellé­pések száma fokozatosan csökkent, habár az említett tervünket az 1977-es év kivételével némileg mindig túl­szárnyaltuk. A csökkenés valamit jel­zett és jelez. A szervezési gondok terhe hovatovább „erősebbnek“ bizo­nyult a lelkesedéstől. Kerek-perec ki­mondva: Belefáradtunk a bizonyítás­ba rétű és gazdag műsort tartalmaztak. A díszhangversenyen többek között Peter Dvorský és Magda Hajőssyová szerepelt, a díszleteket Ladislav Vy­chodil tervezte. A Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttese Moszkvában és Kijevben mutatta be Eugen Su­chen: Ürvény és Leoš Janáček: Mak­­ropulosz-ügy című operáját. A zvo­lení Jozef Gregor Tajovský Színház Tulában vendégszerepelt, a Szlovák Kamaraegyüttes Kazanyban, Ufában, Uljanovszkban és Volgográdban adott hangversenyt. A Modus-együttes Tog­liattiban és Volgográdban lépett fel. Herszonban rendezték meg A munka világa című képzőművészeti kiállítást, amelyen neves cseh és szlovákiai kép­zőművészek műveit tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítás anyagát Ladislav Saučin művészettörténész és kritikus válogatta. Nagy érdeklődés várta a Csehszlo­vák Állami Népi Együttes fellépését, továbbá a prágai Zsebszínház vendég­­szereplését is. 9 Aki ismerte a korábbi gárdát, a Szőttes sikereit, a következő nevekre — Dudek, Spalek, Szokolai, Katona — bizonyára még jól emlékszik. Ezek az emberek a Szőttesben igazi táncegyé­niségekké, s merjük kimondani a szót — művészekké fejlődtek. Róluk mit tudsz? — Keveset. Egy biztos: Kár, hogy itthagytak minket, kár hogy nem vol­tak olyanok a körülményeink, melyek „otthont“ tudtak volna számukra biz­tosítani. Persze, amit itt magukba szívtak, teljesen nem veszett el. A felsoroltak „mellékállásban“ mindany­­nyian a népművészeti intézet instruk­torai, vannak olyanok is, akik kisebb tánccsoportokat irányítanak. Katona István például a kitűnő komáromi Hajós Együttest vezeti. В Mi a véleményed a mai tagokról, a mai fiatalokról? '— Még mielőtt szólnék a jelenlegi gárdáról, előre bocsájtom: Szeretem a mai fiatalokat, meg tudom érteni jellemüket, gondjaikat, örömeiket, ha nem így lenne, más úton járnék. Egyet azonban tapasztaltam: A gyere­kek legtöbbjénél hiányzik a lelkese­dés, a kitartás. Ez leginkább a pró­báinkon mutatkozik meg. Amíg szóra­koztatja őket a tánc, amíg újdonság az, amit csinálnak, lelkesedés is van. De egy lépéssel odébb, mikor már az embernek saját magát kell színpadra vinnie, mikor összeszorított fogakkal kell kicsikarni valami többet, művé­szit, — más vizekre hajóznak. A baj az, hogy tagjaink körében sok a tizenéves, akiket — kényszerből — színpadra kell küldenünk. Habár ezek a gyerekek igyekvőbbek némely fő­iskolás társuktól, megjelenésükből hiányzik a néptánchoz oly szükséges markáns föllépés, határozott gesztus. Súlyosabb gondjaink egyike az, hogy A SZŐTTES műsorai rendszerint nagy közönségsikert aratnak. Fotó: t—ita—i A záróhangversenyen neves tánc­­dalénekeseink, többek között Karel Gott és Hana Zagorová lépett a szov­jet közönség elé. Ugyancsak megkü­lönböztetett figyelem kisérte könyv­kiállításunkat, továbbá a hazánk gaz­dag zenei életét bemutató dokumen­tum-kiállítást is. A szovjet televízióban bemutatták Osvald Záhradník Pávaszonatína című tévéjátékát, amely nemrég nagydíjat nyert Bulgáriában. Ezenkívül több mai cseh és szlovák szerző tévé- és rádiójátékét is műsorra tűzték. Több városban a csehszlovák és a szovjet művészek közös hangversenyt adtak, s a szövetségi köztársaságok főváro­saiban, valamint számos nagyváros­ban több csehszlovákiai tematikájú kulturális rendezvényt szerveztek. A csehszlovák kultúra napjai során számos író-olvasótalálkozőt rendeztek, amelyeken neves cseh és szlovák írók, és kritikusok Is részt vettek. Megrendezték A marxista esztétika időszerű kérdései című szimpoziont a körülmények végett egy-két éves szereplés után sok tagunk eltávozik. Ez bizony igen bántó, mert az emlí­tett idő csupán arra elegendő, hogy kezdő, esetleg középszintű táncosokat képezhetünk belőlük. Ezzel azt is el­árultam, hogy nincs állandó gárdánk, melyre komolyabban építeni lehetne. S ez kihatással van a fellépések szín­vonalára is. ф Ismét „belekapaszkodok“ a már megpendített témába: Szervezési gon­dok, munkakörülmények... — Hát igen. Minket valamikor bele­helyeztek egy olyan skatulyába, mely­nek a címkéjére azt írták: Félhivatá­sos együttes. Ez az állapot a mai na­pig is tart, ami a hozzáértőnek elárul mindent. Már évek óta mindössze két fizetett alkalmazottunk van, ami any­­nyit jelent, hogy a műsorszervezéstől, a táncok betanításától egészen az autóbusz vezetéséig ennek a két em­bernek kell elvégeznie mindent. Amíg a lelkesedés tart — minden másról, családi életről, anyagiakról lemondva —, lehet ezt csinálni. Persze az ilyen lelkesedést ma már kevés ember vál­lalja. Ezt bizonyítja az Is, hogy a Szőttesnek tíz év alatt nem ke­vesebb mint tizenegy szervező titkára volt, Sokan, akiknek koreográfusi ké­pesítésük volt, a tanulmányaik befe­jezése után előnyösebb állás után néztek. Ha ez nem tűnik „Tiborc pa­naszának“ még elmondom: Amint ezt a hazai közönség jól tudja, még nem is olyan régen rendelkeztünk egy ki­tűnően összeállított rajkőzenekarral is. Ez a kis együttes odáig vitte a hírnevével, hogy a SLOVKONCERT el­határozta: kiküldi őket Angliába ven­dégszereplésre. Mielőtt azonban erre sor került volna, a zenészek szétszé­ledtek, nagyobb előnyöket ígérő „ban­da“ után néztek. Megmondom őszin­tén, kár értük, mert ma a Szőttes mű­soraihoz alig-alig tudunk zenekart biztosítani. A gépzenére való táncolás viszont már nem hagyományőrzés. Te­hát gondjaink vannak bőven, nem is sorolom őket tovább. Egy azonban biztos: Ezeken a gondokon — megfe­lelő átszervezéssel — hamarosan vál­toztatni kell. S ehhez bizony saját erőnk, lelkesedésünk már nem elég. О о Aki esetleg arra gondol, hogy a fenti beszélgetés „vészharangok kon­­gatását“ tűzte ki fő céljául, az téved. A Szőttes ugyanúgy ma is, mint a korábbi években fellép és lehetősé­geihez mérten színvonalas műsorral szórakoztatja nagyszámú közönségét. Azonban az elhangzottak kell, hogy fontolgatásra késztessék az érdekelte­ket: Mai mozgalmas világunkban med­dig nyújthat jó teljesítmény egy fél­hivatásos együttes, meddig szolgálhat tehetséges, népművészetet kedvelő fiatalok otthonául? Egy-két önzetlen ember lelkesedése elég-e egy hivatá­sosnak is beillő, színvonalas népmű­­'vészetet ápoló csoport létének, fejlő­désének biztosítására? A kérdések tovább pergetése helyett zárjuk a be­szélgetést: A népdalt és a néptáncot kedvelő közönséggel együtt bízunk abban, hogy a Szőttes működé­séért felelős szervek határozott lépé­seket tesznek az együttes legégetőbb szervezési gondjainak mihamarábbi megoldása érdekében. is, amelyen ismert szovjet és cseh­szlovákiai szakemberek tartottak elő­adást. A moszkvai múzeumok szakem­berei prágai muzeológusokkal talál­koztak és tudományos munkájukkal, elsősorban a műemlékvédelemmel kapcsolatos tapasztalatokról folytat­tak eszmecserét. A csehszlovák kultúra szervezői a legkisebbekről sem feledkeztek meg. Moszkvában a pionírok találkoztak azokkal a veterán harcosokkal, akik Prága védelmében és felszabadításá­ban vettek részt. Számos nagyváros­ban barátsági esteket rendeztek, ame­lyeken többek között a Hradec Krá­­love-i Drak bábegyüttes is bémutatta műsorát. Végezetül elmondhatjuk, bogy a csehszlovák kultúra napjai sokolda­lúan és vonzóan mutatták be kulturá­lis értékeinket, dolgozóink munkás hétköznapjait és életszínvonalát. To­vább mélyítették a két ország népei­nek testvéri barátságát. BARAK LÁSZLÓ: SOUVENIR Párnája virágszirommal tömött, a lepedő alatt szalmazsák. Egy pap cstcskása volt. Távol a lövegektől, tábori kórházban. Hajnalban a tábor — szülőszoba. Nyögtek. Az esperes, aki Lajosnak szólította, úgy szédelgett a félholt honvédek között, mint a petróleumlámpa körül csapongó molylepke. A hordágyak: Szent Mihály lovai. Az esperes misézett, 6 ministrált. Lacira, meg Mártára gondolt. Zsebében ott lapult PASSAU: tenyérnyi kristályba zárt képeslap. Szivárványos házak, tornyok. A macskaköveken lócitrom­­tehénlepény-kupacok: temérdek májusi vakondtúrás. Harsány katonák — hirtelenszőkék, szeplősök, feketék — CHESTERF1ELDET, rágógumit osztogattak. Mártára, meg Lacira gondolt. Úgy ért véget, mint egy mennyegző. Hazafelé botorkált a násznép. A tereken roncsok: a mulatság maradékai. PASSAU Végállomás. Párnája virágszirommal tömött, alatta föld, fölötte föld, és madarak. Bolgár festők tárlata i—farah—i A csehszlovák kultúra napjai a Szovjetunióban KALITA GÁBOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents