Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-15 / 11. szám

1980. március 18. SZABAD FÖLDMŰVES, CSEHSZLOVÁKIAI MAGYÁR IRODALOM Kulcsár Ferenc. Önmagámról: Mit mondhat a költő magáról, kilépve az igazi életét jelentő művek világából, abból a kon­centrált közegből, amely oly rejtetten, mégis nyilvánvalóan tartalmazza élete lényegét, mint, mondjuk, a tenger végte­len vize a sót? Valóban, mit is mondhat el ezen kívül magáról az ember? Azt, ami a nyilván­tartóban is megtalálható: szü­letett, iskolába járt, dolgozott. Igen, mindez velem is megtör­tént: Szentesen születtem, a Bodrogközben, Királyhelmecen (Kráľ. Chlmec), Kassán (Koši­ce] és Bratislavában jártam iskolába, Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) élek. Harmincéves vagyok — az emberélet útjának felére értem: felelős vagyok hát az arcomért, szavaimért, minden tettemért. Tízezer egynéhány napot éltem, de mondhatnék tízezer egyné­hány évet is, mert az ember, ha úgy tetszik, az emberiség történelme az én történelmem is. Akárcsak az elődeimé és az utódaimé. Mit is kellene még elmondanom? Talán még azt, hogy piros pecsét van a szí­vembe téve: rajta 3 éves kis­fiam és 2 éves kislányom képé­vel, akik folytatnak engem esz­méletemben, eszmémben, nyel­vemben, mint én a szüléimét, így csinálunk történelmet; így alkotják és tartják fenn nem­zedékek a nemzetet. Három könyvet írtam eddig. 1972: Napkitörések, 1975: Eden­­nek neveztem, 1979: Krónika­­töredék. A Madách Könyvkiadó sajtóelőadója vagyok. Hétszer hetvenhét beszédű Szült ygy asszony szivárványnak, hét színben hétszer mindent lássak, hét színt hétszer szétszedjek, hetvenhétszer dideregjek. S tudjam a törvényt, azt az árvát: szült hetvenhét márványtáblát. Hulltam mégis majd örökre hetvenhét hűvös körökbe. De vagyok immár bejelentve hetvenhétszer jelenembe. Több száz napot a forgó évben vártam e beszédre ébren. S ma már a kozmosz hava hull fehér-kimondatlanul. Találnak olykor a szüzek alva, és a társak sziklán ülve. S folytatása hét beszédű, hetvenhétszer kifent élű minden ilyen költeménynek. Hetvenhétszer nézzed, nézzed. Önarckép hegyezett ceruzával Fültövig cigányfekete haj. A száj csücskében cigaretta, s a fej lehanyatlik. A szem örökös tükörben: história kora. S a fej íölött a glória — nem szükségeltetik. Tél van, s a hó alatt zúg a metafora. Teljes az elszántság: az óra éjfélt üt, és fordul Európa. Vers- és sorsvég kérdése, jaj. Fültövig cigányfekete haj. Mindenki tagja lehet Két rangos könyvklubról Jegyzetünkben nemzetiségi magyar könyvkultúránk két olyan rangos könyvklubjáról kívánunk szólni, me­lyek méltán tartanak igényt arra, hogy nemzetiségi társadalmunk min­den rétege megismerje, minden régi, mai és leendő könyvbarát tudjon ró­la. Nem ok nélkül, ugyanis a Madách Könyvkiadó e két sorozatának tükré­ben mérni tudjuk, megláthatjuk egy­részt felszabadulás utáni könyvkultú­ránk fejlettségi fokát, az előrelépés mozzanatait, másrészt tömegjellegénél fogva közművelődésünk állapotának egyik igen fontos területét vizsgálhat­juk általa. A Magyar Könyvbarátok Köre (rö­viden MKBK) a legrégibb országos magyar könyvklub Csehszlovákiában, szinte egyidős felszabadulás utáni könyvkiadásunkkal. Az idén jubileu­mi, 30. születésnapját ünneplő könyv­klub — amelynek jelenleg közel 8000 tagja van — immár 124-ik könyvét adja az olvasó kezébe, tehát az alap­sorozatot minden évben négy regény képviseli, ezenkívül fölkínál tagjainak 10—12 szabadon választható könyvet, és aki ezekből legalább kettőt meg­rendel, ingyen kapja a klub értékes, gondosan kiválasztott jutalomkönyvét. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a könyvklub tagjai kedvezmé­nyes áron (a bolti árnak kb. 60—75 százalékáért) juthatnak hozzá az alapsorozat négy könyvéhez. Miből válogathatnak a tagok? Röviden: a világirodalom, a klasszikus és a mai magyar irodalom, a cseh, a szlovák és a csehszlovákiai magyar irodalom legjobb alkotásaiból. Nézzük meg, mit kínál 1980-ban régi és leendő, új tag­jainak az MKBK. Gáli István a ma­gyar írók azon nemzedékéhez tarto­zik, akik a felszabadulást már tuda­tosan érték meg, fiatalságuk a „fé­nyes szellők“ idejére esett, és írói­­emberi kibontakozásukat a személyi kultusz ideje nehezítette meg. Köny­vének egyik kisregénye, „A ménes­gazda“, melynek cselekménye a ge­­rincroppantó ötvenes években játszó­dik; egy lovakhoz nem értő, mégis ménesgazdává kinevezett fiatalember utolsó hónapjait mondja el. A re­gény szereplői ellentmondásos embe­rek, nem angyalok vagy ördögök, ha­nem emberek, akik a maguk érdekei, logikája szerint élnek, s megvan ben­nük a lehetőségük a rosszra és a jóra egyaránt. A kötet másik kisregénye, Az öreg egy nehéz múltú bányász és egy fiatal izgága legényke csendes, de ádáz párharcát tárja fel. Az öreg eltökéli, embert farag a fiúból; világ­életében harcolt, konokul, megalkuvás és könyörület nélkül azért, amit he­lyesnek tartott. A fiú elkeseredetten, alattomosan lázong az öreg nyomasz­tó emberi fölénye, tiszteletetparancso­­lő lénye ellen, aki önmagán messze túlmutató távlatokat hordoz, múlt és jelen mély és lényegi összefüggéseire világít rá. Jókai Anna szinte jelentke­zése pillanatától az egyik legnépsze­rűbb magyar írónő, akinek sorban jelentek meg több kiadást megért nagy sikerű regényei és elbeszélés­gyűjteményei. A panasz leírásában a legutóbbi novellás kötete, a kitűnő Labda óta eltelt időben született el­beszéléseit gyűjti kötetbe az írónő. Morális indulatok táplálják ezeket a drámaian feszült, hiteles életteli tör­téneteket is. Hermann Kant, a Német Demokratikus Köztársaság egyik leg­eredetibb hangú epikusa. A tartózko­dás című regényének kerettörténetét a főhős háborús fogsága rajzolja meg, és ezen a kereten belül az író szen­vedélyes visszafogottsággal mondja el egyéni véleményét a szabadságról, a barátságról, a háborúról, a hazáról, a németségről, az anyanyelvről és önmagunk megismeréséről. Úgy is mondhatnánk, hogy Kant regénye a szigorú önvizsgálat könyve, a „hábo­rúba szédült“ német ember szigorú és következetes önvizsgálata. Kitűnő szórakozást ígér a jeles író, Jorge Amado könyve is, a Flor asszony két férje. A komoly, de tüzesvérű Flor asszonynak két férje van. Amíg az egyik, a polgári jámborság megteste­sítője, illedelmesen fagottozik, ő va­dul szerelmeskedik a másikkal, egy kedves szoknyavadásszal, elbűvölő csirkefogóval. Vagyis a kísértetével. Mert a sors úgy akarta, hogy Flor asszony az egyik házasságában az igazi szerelemmel ismerkedjen meg, a másikban meg a nyugodalmas ál­landósággal. A bölcs és derűs, fölé­nyes és gúnyos Amado összekacsint olvasóival: lám, ilyen az élet, ilyen csupa láng szenvedély, ilyen szomo­rú, ilyen nevetséges és ilyen tsmétel­­hetetlenül egyetlenegy. És közben persze, lehull a lepel a kis- és nagy­polgári képmutatásről. És mik kerültek ez évben a szaba­don választható könyvek közé? íme: Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen; Időzített boldogság, Egri Viktor: A hallgatás évei, Vaszilij Suksin: Vörös kányafa, Gebriel Garcia 'Marquez: realista тттшж mmz nagymestere 120 éve született A. P. Csehov Száz év magány, Déry Tibor: A befe­jezetlen mondat, Magyar emlékírók a IS.—18. században, Gustave Flaubert: Érzelmek iskolája, Krúdy Gyula: Etel király kincse, Jókai Mór: A lélekido­­már, Kodolányi János: Julianus barát, Németh László: Bűn — Iszony. Aki ebből az igazán kitűnőnek mondható választékból legalább két művet át­vesz, jutalomkönyvet kap, ez évben jelesül Kaffka Margit: Színek és évek című regényét, amely a századvégi magyar dzsentri életforma valóságos enciklopédiája. „Ez a könyv — mond­ja róla Móricz Zsigmond — nem foto­gráfiája, nem absztrakt megjeleníté­se a magyar élet megírt rétegének, hanem maga az élet.“ Müvében az írónő szenvedélyesen tiltakozik azok ellen a meghamisító címkék ellen, melyeket a sokszázados férfiuralom ragasztott a történelem folyamán az asszonyokra, s amelyek a század eleji magyar polgári társadalomban is egyre súlyosabban megmutatkoznak. Az MKBK könyvklub, láthatjuk te­hát, rangjához illőn kívánja szolgál­ni közművelődésünket, a művelt szo­cialista emberért jött létre, és ez jövőbeli célja is: előnyös körülmények között magas szintű kultúrához juttat­ni tagjait. Különben a könyvklub tagjává vál­hat bárki, elegendő levélben a Ma­dách Kiadóhoz fordulni <— Michal­ská 9., 801 00 Bratislava — sa kiadó elküldi címére a jelentkezési lapot, melynek kitöltése és visszaküldése után az olvasó az MKBK valamint az alább ismertetett VBK tagjává válhat. A Versbarátok Köre (röviden VBK) az évben tizenötödik évfolyamába lé­pett, s az idén 78-ik könyvét nyújtja át tagjainak. Ez a könyvklub is négy könyvet kínál föl évente — s válasz­tása ugyanúgy befogja az egész vi­lágirodaimat —, s aki az alapsorozat négy könyvét átveszi, értékes juta­lomkönyvet kap. A könyvklub 1980- ban a következő köteteket kínálja föl mai és leendő tagjainak: Rácz Olivér: Őszi máglya, Ľubomír Feldek: Virra­dat a ceruza körül, Nagy László: Jön­nek a harangok értem és Guillaime Apollinaire válogatott verseit. A cseh­szlovákiai magyar költészet 1918— 1938 közötti időszakából összeállított antológia régi adósságot törleszt: elő­ször ad átfogó képet két háború kö­zötti líránkról. Az olyan ismert alko­tók mellett, mint Győry Dezső, For­­báth Imre, számtalan eddig méltatla­nul elfeledett vagy kevésbé ismert költőt is bemutat. A kötet hagyo­mányápolásunk jelentős mérföldköve lesz, és Rejtett ösvény címen a VBK könyvklub ezt a könyvet szánja juta­lomkönyvként tagjainak. —kulcsa 120 évvel ezelőtt, 1860-ban született Taganrogban a realista orosz színmű­írás kiváló képviselője, Anton Pavlo­­vics Csehov. Az irodalom és a színház már egészen fiatalon érdekelni kezdte a későbbi neves színműírót, amikor még szülővárosában járt gimnázium­ba. Műkedvelő 'előadásokon, mint mű­kedvelő is szerepelt, alakította — többek között — a polgármester sze­repét is Gogol „Revizor“ című vígjá­tékában. írni is gimnazista korában kezdett, ezek az első művei azonban nem maradtak meg az utókor számá­ra. 1879-ben fejezte be gimnáziumi ta­nulmányait és még ugyanabban az év­ben iratkozott be a moszkvai egyetem orvostudományi karára. Mint orvos­tanhallgató sokat nélkülözött és éhe­zett. Ekkor kezdett szatirikus elbeszé­léseket írni, melyekben ostorozta az emberi gyarlóságokat. Elbeszélései az akkori szatirikus és irodalmi folyó­iratok szerkesztőségeiben igen ked­vező fogadtatásra találtak. Anyagi gondjai egyszeriben megszűntek, és Csehov nevét hamarosan megismerte az irodalomkedvelő közönség. Szati­rikus elbeszéléseinek legjellemzőbb példái „A csinovnyik halála“ és „A kaméleon“ című szatírák, melyekben olyan embertípusokat, negatív jellem­vonásokat és társadalmi jelenségeket mutatott be, melyek a cári önkényura­lom velejárói, és jellemző, az elnyo­más sötét korszakának produktumai voltak. 1884-ben szerezte meg az orvosi diplomát. Orvosi munkája nagy mér­tékben segítette elő írói tehetségének kibontakozását, hiszen orvosi praxisa során számos emberrel és emberi sorssal ismerkedett meg, s ezek mindegyike bőséges agyagot kínált az irodalmi formában történő feldolgo­záshoz. A múlt század nyolcvanas éveinek vége fordulópontot jelentett Csehov írói munkásságában. Ekkor tért ét ugyanis a rövid elbeszélések­ről a hosszabb lélegzetű prózai alko­tásokra, melyekben szatirikus elbeszé­léseihez hasonlóan a realisztikus em­beri ábrázolásmód megvalósítására törekedett. Első ilyen jellegű műve „A sztyeppe“, amely nemcsak nagy­szerű jellemrajzokban, hanem gyö­nyörű természetábrázolásokban is bő­velkedik. A kilencvenes évek végén kiújuló tüdőtuberkulózisa miatt Csehov a ked­vezőbb éghajlatú Jaltán telepedett le. Amikor azonban a századforduló ide­jén Moszkvában megalakult egy új színház, amely a Moszkvai Művész Színház néven vált ismertté és vezetői olyan kiváló szakemberek voltak, mint K. Sz. Sztanyiszlavszkij és V. I. Nyemirnvics-Dancsenko, Csehov ismét Moszkvába költözött és egymás után írta meg azóta világszerte ismert, mind tematikájuk, mind stílusuk által újszerűnek ható realista színműveit. Először a „Sirály“ című darabját mu­tatta be a Művész Színház hatalmas sikerrel, bár ez a darab a moszkvai premiert megelőző pétervári bemuta­tón nem aratott ilyen sikert. A hoz­záértő moszkvai közönség lelkesedése és a művész- és íróbarátok buzdítása arra ösztönözte Csehovot, hogy újabb darabokat írjon. így láttak aztán nap­világot további figyelemreméltó da­rabjai: a „Ványa bácsi“, a „Három nővér“ és a „Cseresznyéskert“. Ibsenhez hasonlóan Csehov is hasz­­használj'a a jelképes ábrázolásmódot, de míg Ibsen drámáiban a szimbólum nem szerves része a műnek, addig Csehov a szimbólumot szilárdan építi bele a műbe és a jelképeken kívül gyakran olyan személyeket is szere­peltet színműveiben, akik egyáltalán nem jelennek meg a színen, de a cse­lekmény bonyolításában, a mondani­való kibontakoztatásában fontos sze­repet játsznak. Gorkij és az orosz irodalom több más kiválósága is nagyra értékelte színműveinek lírai­­ságát és kitűnő stílusát, remek nyel­vezetét és nemcsak a színműirodalom újítójának, hanem az orosz irodalmi nyelv egyik továbbfejlesztőjének te­kintették Csehovot, és ilyen irányú tevékenységét és szerepét Puskinéhoz és Turgenyevéhez hasonlították. Hogy Csehov a színpadi cselek­ményben az emberi érzelmekre hej lyezte a hangsúlyt, drámaivá alakítot­ta a líraiságot és tanult az impresz­­szionizmustól és a szimbólizmustól, azt ékesen bizonyítja mind a négy vi­lághírű és ma is világszerte játszott színműve. Tapasztalhatjuk ezt a „Si­rályában, melynek hősei az élet ér­telmét kereső, egymás mellett szen­vedő művészemberek. A darabban az író a művészi szabadságról és elhi­vatottságról vallott nézeteit tolmá­csolja a darab főhősének, egy fiatal színésznőnek küzdelmes sorsán ke­resztül. A „Ványa bácsi“ hősei is szenvedő, nemeslelkü és tehetséges emberek, akik szintén sokat szenved­nek, de hiábavaló önfeláldozásukkal csupán egy nagyképű, élősködő élet­módot folytató, hitvány öntelt embert segítenek a gondtalan élethez. A „Három nővér“ című Csehov-színmű sem mentes a szenvedő hősök életé­nek bemutatásától, hiszen tragédia ez a 'Bű is, három finomlelkü, gyöngéd és művelt leány egyhangú és kilátás­talannak tűnő életének lírai hangvé­telű tragédiája. Anton Pavlovics Csehov előkelő he­lyet foglal el nem csupán az orosz, hanem a világirodalom történetében is. Irónemzedékek tanulták tőle a tö­mörséget, a kevés szóval sokat mon­dani tudás fortélyait, melyeknek Cse­hov máig is utolérhetetlen mestere. Amikor 44 éves koréban, 1904-ben meghalt, személyében az orosz kriti­kai realizmus egyik utolsó kimagasló egyénisége távozott az orosz irodalmi élet színpadáról, amelyen akkorra már olyan leendő nagyságok jelentek meg, mint Maxim Gorkij, a realizmus új ágazatának, a kritikai realizmus méltó és törvényszerű folytatásának, a szocialista realizmus Irányzatának megalkotója. SÄGI TÖTH TIBOR * ♦> ♦> ♦> ❖ ♦> ♦> *!♦ *!♦ ♦> ♦> ♦!« ♦> *1* ♦> *> ♦> »!• ♦> »> ♦> ♦> ♦♦♦ ♦♦♦ *> »*« ♦> &

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents