Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-23 / 8. szám
1980. február 23. SZABAD FÖLDMŰVES 5 Bandzsi János hnb-elnök A pusztító második világháború városokat, falvakat tett a földdel egyenlővé, dúlt fel békés családi otthonokat, s milliófosztott meg szeretteiktől, akik a frontokon hulltak el, vagy váltak életük végéig rokkanttá. Még most, három és fél évtized távlatából szívet sajdítóan mesélik unokáiknak a frontokat megjártak, s szerencsésen hazaérkezők, mi-mindent kellett átélniük a lövészárkokban, vagy a sorozatos bombázások alatt. Községünk, Baracska (Bardoűovo) határában úgy két kilométer hosszúságban 1944—45 telén, kora tavaszán német tankok bújtak meg az öreg szőlőhegy és a dombok mögött, legénységük ideiglenes lakóhellyé változtatta a borospincéket. Csakhogy az Alsópél (Dolný Piai) felől győzedelmesen előre nyomuló szovjet páncélos alakulatok, s az őket támogató gyalogosok, megkerülve a szőlőhegyet és az ibolyhegyi dombokat, hátbatámadták a fasiszta hitleri csapatokat. A grófi kastélyban székelő német parancsnokság két tűz közé szorult.., Az idősebbek emlékezete szerint a kemény harcok egy nap és egy éjjel tartottak. Utcáról utcára, házról házra űzték a hős szovjet katonák a németeket. A szabadsághozók közül többen életüket áldozták falunk felszabadításáért. Ezeket a helybeliek a temetőben hántolták el, majd később a párkányi (Štúrovo) temetőben helyezték őket örök nyugalomba. Községünk lakosai közül is többen meghaltak. A németek hét házat felgyújtottak, majd a nagy füst leple alatt kiosontak a faluból. ♦Közvetlenül a frontátvonulás után >— 1945. március 27. — a lakosok hozzáfogtak a romeltakarításhoz, a háborús károk helyreállításához, az újjáépítéshez. A Mirbach-Kelecsényi grófi bírtok kétezer holdját és Hofer nagybirtokos ötszáz holdját madzaggal mérték szét az akkori faluvezetők. Mindent megtettek azért, hogy a föld azoké legyen, akik azt megművelik. Persze, ez az időszak egyáltalán nem volt zökkenőmentes Baracskán; félelem helyett bátorságot, hitet kellett önteni az emberekbe, hogy termeljenek; a grófok, nagybirtokosok napja végképp lenyugodott. Ez eléggé sikerült is, hiszen a CSKP helyi szervezetének a második világégés utáni időt követően 117 tagja volt. A kommunisták álltak az osztályharc élére, s visszaverték a reakciós erők dühödt támadásait. A nemzetiségi jogfosztottságnak is véget vetett az 1948-as Februári Győzelem. Csakhogy az újgazdák, a földhözjutottak egész sor nehézségbe ütköztek (a volt napszámosok, cselédek 10—15 hektár juttatott föld mellé szinte üres kézzel álltak). Egyesek 50—100 ezer korona kölcsönt vettek fel, hogy beszerezzék a legszükségesebb igavonót, s gazdasági eszközöket. Mások tehenes, ökrös, vagy lovas fogattal rendelkeztek, elavult felszereléssel. Aztán jött»az eszmélés ideje. Pártgyűléseken és egyéb összejöveteleken mind több szó esett az új gazdálkodási forma előnyeiről, a szövetkezetalakításról. 1949 őszén előkészítő bizottság alakult, majd művelés alá fogták az egyház és az elhagyott földeket. Egy év telt el csupán, s már egészközségi szövetkezetről beszélhettek. Az elhagyott cseresnyési istállókba összpontosították a közös állatállományt. Telt-múlt az idő. A szövetkezet egyre jobb eredményeket ért el. A fejlődésnek indult több mint másfélezer hektáros közös gazdaság politikailag és gazdaságilag egyaránt megszilárdult. Ez többnyire azok érdeme volt —i név szerint: Sterovsky Andrásé, Bélái Jánosé, Szkacsan Andrásé, Mészáros Józsefé, Gutrai Istváné, Minárik Józsefé, Mihalik Vilmosé, Bélán Istváné —, akik vállalták az úttörő szerepet, a vele járó sok-sok nehézséggel, a kezdeti népszerűtlenséggel, annál több áldozatvállalással. Ahogy fejlődött a szövetkezet, úgy módosultak a jutalmazási módszerek, váltak egyre igazságosabbá. A munkaszervezés, a gazdaságirányítás is sokat javult, s vált mind eredményesebbé a közös gazdálkodás. Mint derült égből a villámcsapás, úgy érte a baracskaiakat a száj- és körömfájás, ami az állatállomány kétharmadát elpusztította. Utána ismét feljavult a szövetkezet, majd a járás egyik legjobb közös gazdaságaként tartották számon az érsekújvári (Nové Zámky) járásban. Űj idők következtek. Az új szelek azt fújdogálták, hogy ha szövetkezetük egyesül a pozbaival, s a nagy^ fajkürtivel (Dedinka), a fejlődés korlátáit könnyebben átugorhatják. Az egyesülést követően a BARÄTSÄG nevű közös mezőgazdasági nagyüzem fejlődése kicsit megtorpant. Az eredmények nem olyanok sem a növénytermesztésben, sem az állattenyésztésben, mint amilyeneket a nagy közösség elvár. Mi ennek a legfőbb oka? Az 1200 lakosú Baracska község fiataljai Jobbára elköltöznek — utcasorok házai ásítoznak üresen —, s egyre kevesebb a fiatal munkaerő, amire pedig igen nagy szükség van. Mert hiába a korszerű, drága gépek, azokra is hozzáértő fiatal emberek kellenek. No meg az állattenyésztés sem lehet meg nélkülük! Hiszen, még a félautomata berendézés működtetése is szakavatott dolgozókat követel. (Megjegyzés: a fiatalok megnyeréséheá már szinte gyerekkorukban hozzá kell látni! S nem elég az ifjú nemzedéket megnyerni a szövetkezeti gazdálkodás javára, azt meg is kell tartani!) Bár községünk arculata a felszabadulás óta szinte a felismerhetetlenségig megváltozott, korszerűsödött, mégsem eléggé vonzó a fiatalok számára. Az üzlethálózat nincs megfelelő szinten. De már épül az új üzletház. Közintézmények korszerűségére nem lehet panasz. Az egészségvédelem szolgálatait dr. Dudák Emil körorvos látja el, közmegelégedésre. Működik a fogorvosi rendelő. A gyógyszerek 90—95 százalékát a helyi gyógyszertárban beszerezhetik a rászorulók. Bandzsi János hnb-elnök tájékoztatása szerint a községfejlesztési eredményeket csakis a lakosság lelkes hozzájárulásával, társadalmi munkájával érhették el. Csupán a múlt évben a ravatalozó építéséhez a lakosság több ezer óra társadalmi munkával járult hozzá. Virágoskertté varázsolta az utcákat, két parkot hozott létre. Az árkokat, vízlefolyókat kőlapokkal tették szebbé, állandóbbá. Egy példát említenék: községünk a járási faluszépítési versenyben 1978- ban az előkelő III. helyet érte el, s 30 ezer korona pénzjutalomban is részesült. S mivel köszönti Baracska lakossága felszabadulásának 35. évfordulóját? Erről mindenekelőtt 11 kollektív és 200-nál Is több egyéni kötelezettségvállalás tanúskodik. A lakosok — többek között — néhány ezer óra társadalmi munka végzésére kötelezték magukat, a társadalmi és tömegszervezetek tagjaival együtt. Falunk a felszabadulás óta 11 pedagógust, s jőnéhány mérnököt, orvost, mezőgazdasági szakembert adott a társadalomnak, továbbá szakmunkások serege öregbíti a falu jő hírnevét. örvendetes, hogy jelenleg is négyen tanulnak a prágai Károly Egyetemen, Szabó Tibor pedig a budapesti Ötvös Lóránt Tudományegyetem hallgatója. Mind az öten magyar tannyelvű iskolában szerezték meg egyetemi tanulmányaikhoz az alapokat. A baracskai példa is bizonyítja: csakis a szocialista társadalmi rendszer biztosít a fiatalok számára ilyen lehetőséget, képességeik teljes kibontakoztatásához. Sose felejtsük: a már említett grófi birtokokon térdig érő sárt'gyúrt falunk legtöbb polgára, s hétrét görnyedt a méltóságos gróf úr, vagy a grófné előtt, örült, ha naponta öt-hat koronát kaphatott verejtékes munkája ellenértékeként. A durva bánásmódról, kiszolgáltatottságról, jogtalanságról nem is beszélve. Ezt a sötét kort, sivár múltat sose kívánják — nem is kívánhatják — vissza. Tény: különösen az idősebbek, de a fiatal nemzedékek is tudják becsülni a sok véráldozat árán született szabadságot, a mai békés, boldog életet. Cziria Sándor, Baracska (BardoftovoJ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ V ❖ ❖ ❖ л Í gazad volt kedves Bátyám, amikor azt üzented, hogy illett volna elmennem a Téged búcsúztató ünnepségre. Valóban ott lett volna a helyem, hiszen annyi mindent tanultam Tőled. Sosem jogom elfelejteni azokat a hangulatos estéket, amikor arról beszéltél, milyen rafinált cselszövésekkel kellett a falu népét rádöbbentened: „Más a traktor, mint az eke, és a kasza nem versenyezhet a kombájnnal“. Sosetn fogom elfelejteni — szinte hallom a hango-VASÄRNAPI LEVÉL ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ dat, — amikor azt mondtad: „Gyerünk, menjünk oda, mert többet mond az agynak a szem! Jobb látni az aratást, mint hús szobában beszélni róla.“ fis mentünk, de ott kint a táblán már kinyíltál. Láttam, csakcsak kinn a földeken van a Te dolgozószobád, nem a központi irodában, ahol piros szőnyeg fut az ajtóig, s rajta a fölirat: Elnök. Ahatár, a természet — mondtad —, őszintébb, igazabbá kényszerít. A szabad ég alatt másként gondolkodik az ember, mint a süppedős székekben. Mi tagadás, sok igazság, sok emberség volt ezekben a mondataidban. Erre tanítottad a fiatalokat is, akiken sokszor csodálkoztál, ha azt mondták, nem érünk most rá, kedves bátyám, majd holnap ... Nem törődtél velük, mentél egyedül. Bebarangoltad a dűlőket. Tudtad, hol gyűlt össze a tegnapi esővíz, a gyümölcsösben melyik fáról kell egy-egy ágat lefűrészelni. Mini a tenyeredet, úgy ismerted a határt, szülőfalud szántóföldjeit. Meg az embereket is. Tudtad, melyik névnap hozza a legtöbb munkaegységkiesést, de még azt is, melyik lánynak mennyi a hozománya. Szeretted testvéreidet, komáidat, — falud embereit, s ők szerettek Téged. Volt is nagy fölfordulás, amikor a szomszéd falu szövetkezetével egyesültetek. Azt rebesgették, nem Te leszel az „egyesített" elnöke. Oj embert akartak a járásiak. Aztán mégis „bizalmat kaptál“. Múltad volt, olyan ismereteid, amelyekkel senki sem versenyezhetett. /61 tudom, már akkor is gondolkodtál: elvállald-e? Ügy érezted, hogy ez már sok Neked. Akkor 55 éves voltál, és a határon kívül csak egy helyen érezted jól magad, a fürdőben, ahol mindig „kiűzted magadból a nyavalyát“. Nem akartad vállalni a többletmunkát, a nagyobb földet, a megsokasodó gondokat. Ám meghatott az emberek ragaszkodása, és úgy döntöttél, maradsz. Előbb okosan „oda csábítottad“ azt az agrármérnök házaspárt, majd egy ügyes, „minden hájjal megkent“ közgazdászlányt. Sokszor emlegetted, hogy fiatal kollégáid sok. olyasmit mondanak, s olyan kifejezéseket használnak, amelyek — bár magyarul hangzanak —, mégis aligalig, vagy egyáltalán nem érted. „Tudós kell már az elnöki székbe“ — mondtad egy-egy ilyen beszélgetés után. S mert nem szégyenkeztél ismereteid hiányosságai miatt, nem féltékenykedlél, s hagytad a fiatalokat nyugodtan dolgozni — meg is tettek mindent. Valljuk be, sokszor helyetted is... Ahogyan telt-múlt az idő — hatvanegy éves lettél — egyre jobban fáradtál. A család mást se mondott; hagyd már abba, öreg vagy, nem „vén embernek“ való. Mármint a megsokasodott gond. Mert az voltl A szarvasmarhatelep nehezen épült, sokat kellett a bankosokkal, „miniszteriális“ emberekkel vitázni. Szinte ígérgetned kellett, hogy majd meglátják, majd így, meg úgy. Egyre bonyolultabb leit a főkönyvvezetés, s egyre bonyolultabb gépek érkeztek, s ezek előtted már örök titok maradnak. Nem érted a számok bonyodalmát, amiről a főkönyvelő beszél —, meg a műszerpontosságú vetőgépek mechanizmusát. Most meg ez az új árrendszer ... Ez már, amint legutóbbi találkozásunkkor mondta: „Végképp nem megy a fejembe“! — s tréfásan tetted hozzá, „baj van már a fejjel is", meg hogy arra, sajnos nem jó a gyógyvíz. így aztán, fogtad magad, megbeszélted az asszonnyal, a gyerekekkel, a munkatársakkal, és beadtad a nyugdíjazási kérelmedet. Elfogadták. Aki így is érzi az idő szavát, az előtt érdemes tisztelegni. S Te megértetted, ha nem is „tudóst", de fölkészültebb vezetőt kíván a nagyüzem. Persze a fölkészültség nem zárja ki azt az emberséget, amelyről messze földön híres vagy — tapasztaltam magam is. Ezután pedig — kedves Bátyám, még hosszú évekig járd a határt, erőben, egészségben, és csak nyiss ajtót az agronómusokra, ha úgy látod, sok kukoricát szórnak el a teherautók. Vödrös Attila ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ Л ■v ❖ * ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ A •i* ❖ ❖ * ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ♦I* ❖ ❖ eilóval rakott szekér áll az istálló ** ajtaja előtt. A rakományból egy asszony porcióz a bárányoknak. Könynyű éppen nem lehet a nedvdús eleség, mégis tövig meríti a négyágú villát. Megrakja az etetőket, s már nógatja is az igavonó állatot. Az meg tudja a dolgát, mert csak néhányat lép, s megáll. A nő ugyanolyan igyekezettel szór a többi juh elé, mint az előbb. S miután már a tizenötödik rácsot is telehordta, megkérdezem. i— Egyedül etet ennyi állatot? i— Dehogy! Az már nekem sok lenne. Néhány évvel ezelőtt? Ennek a dupláját gondoztam. .— Hány darab ez összesen? >— Háromszázhetven az anya, az ürükből is van vagy ötszázharminc. Segít a gondozásban a férjem és a gyerekek. .— Merre van a férje? — Hát itt, Éva lányommal a kisbárányokat számozza. — Engem keresnek? — kérdi kissé bátortalanul Hegedűs Béla, a hosszúszói (Dlhá Ves) szövetkezet számadó juhásza. — A bárányokat számozzuk. — Sok-e a kisbárány? — Háromszáznyolcvan már van, s még tíz anyától várunk. A juhász gyerkőc volt még, amikor először őrzött juhokat. Az ősei is juhászok voltak. így nem volt nehéz a választás. — Rég volt az már, amikor Hajnácskőről (Ajnáöka) elszegődtem Rimaházára, kitanulni a juhászmesterséget. — Szereti is a mesterségét? — Az biztos, hogy el sem tudnának zavarni az állatok mellől. Ha rajtam múlna, egész éven át járnám velük Juhászdinasztia a határt. No, de télen ellenek az anyák, itt kell lenni velük. Hanem nyáron, az ám az igazil A hegyeken, völgyeken, a friss mezőt járni, az illatos virágok között barangolni. Aki nem csinálta, el sem tudja képzelni, milyen is a juhászélet. Ogy szól a nóta, hogy: „A juhásznak jól megy dolga...“ >— Ha valaki szereti a mesterségét, az tényleg örül, ha egy-egy ma született báránykát az ölébe vehet. Vagy ha szép, tiszta bundát nyír le a juhokról. Ráadásul a pénz Is jól jön: tavaly az enyém meghaladta a 64 ezer koronát, az asszonykámé pedig a 40 ezret. De ha azt mondom, hogy családommal naponta, vasár- és ünnepnapon is helytállók — ellések idején még éjjel is! —, már nem annyira Irigylésre méltó a mi dolgunk. — A legtöbb fiatalt épp ez riasztja vissza az állattenyésztő szakmától. — Részben így van. De az is baj hogy lenézik már ezt a mesterséget. Azt mondják: birkaszagú az ember. Meg aztán úgy vannak vele a fiatalok, akkor mikor szórakozhatnak, táncolhatnak...? így van ez itt Hoszszúszón is, ahol sok a rendezvény. Nekünk a munkában kell meglelnünk a szórakozásunkat. — Hogyan .kerültek ide? — Csehországban juhászkodtam De mint szenvedélyes vadász, gyakran eljárogattam ide vadászni. Nagyon megtetszett nekem ez a táj* 1970-ben, amikor megkaptam a kormánykitüntetést, ide szegődtem, hát azóta itt élünk. Közben építkeztünk. Kocsit vettünk. Szóval: nem ismerjük a nincs szót. > c- Gyerekek? i— Van belőlük féltucatnyi. Vagyis a hat közül Éva a szövetkezeti konyha vezetője, aki a bárányokat is nagyon szereti. Délutánonként itt segít nekünk. — Tényleg szereted a bárányokat? — kérdezem Évitől. Már hogyne szeretném őket, amikor olyan aranyosak — menten ölébe kap egyet, s úgy áll a fényképezőgép lencséje elé, hogy lefotózzam. — És a többi öt? —A fiúk? Úgy hiszem, lesz utódom közülük. Tudják: a juhászat Is nyújt boldogulási lehetőséget. Nem is akármilyet! — Mit kell tudni egy juhásznak? — vetem a kérdést a lány felé. — A jó juhásznak tudnia kell, miből, mennyit ehetnek a juhok. Ismernie kell a mezők, a legelők füveit. Az igazi juhász együtt él, lélegzik a juhokkal. Mert ki vállalná azt a szégyent, ha elhullanának az állatai a rossz etetés miatt? A Juhászkodás tudományához tartozik az is, hogy tudnia kell, melyik állat alkalmas — továbbtenyésztés útján — anyának. A számadó is hozzá teszi a magáét: — A gyermekeimet már kis koruktól fogva érdekli a juhászat. Ennek nagyon örülök, mert ők is becsülik a juhászkodás szépségét. A Hegedűs-család tavaly 4,5 kilós nyírősúlyt ért el átlagban. A számadót már annyira ismerik a birkák, hogy még a fütyüléséből is értik, mit akar a- gondviselőjük. Jó munkáját dicséri az is, hogy két alkalommal is megkapta A Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést. (illés) (A szerző felvétele) ŕflflflirMTUrrrri УД'............яв A niic7tftň mien. oof uafoff □ т 1 йЛЯ.яс ITahmári П\гГГ7Р
