Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-11 / 32. szám
1979. augusztus 11. SZABAD FÖLDMŰVES, Fejlesztik a gazdasági mechanizmust Uj vezetéssel Az SZKP Központi Bizottsága nagy fontosságú határozatot hozott a gazdasági mechanizmus további tökéletesítésére. A párt központi bizottsága, a kongresszusi határozatoknak megfelelően, elengedhetetlennek tartja, hogy az egész irányító és tervtevékenység méginkább a termelés hatékonyságának emelését és a munka minőségének javítását, jó népgazdasági végeredmények elérését, a növekvő társadalmi és személyes szükségletek teljesebb kielégítését célozza. Ésszerűen kell [elhasználni mindazt, amivel a népgazdaság rendelkezik. Főként a növekedés intenzív tényezőire kell támaszkodni, szélesebb körben meg kell honosítani a termelésben a tudományos-műszaki vívmányokat és a kiváló tapasztalatokat. Az SZKP Központi Bizottsága elsőrendű jelentőséget tulajdonít az állami terv szerepének, mindenekelőtt az ötéves terv szerepe további növelésének. Szorosabban össze kell hangolnia távlati és az időszerű problémák megoldását, az ágazati és a területi fejlesztés feladatait, s a termelési feladatok megfogalmazásakor jobban figyelemebe keÚ venni a fogyasztói érdekeket. Lényegesen fokozni kell a gazdasági ösztönzők hatékonyságát, az Budapest két héten át a kéthetes európai gyermektalálkozó színhelye volt. Az ünnepélyes megnyitót július 28-án a Sportcsarnokban tartották, s felolvasták Kádár János elvtársnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának a több mint harminc országból érkezett fiatalokhoz intézett üdvözlő levelét. „Ti, fiatalok, más és más nyelvet beszéltek, de sok olyan dolog van, ami összeköt benneteket. Mindannyian szeretitek szüléiteket és barátaitokat, hazátokat. Gyermekek vagytok még, de már nyiladozik az értelmetek a világ dolgai iránt, s úgy tekint rátok a világ, mint a jövő zálogaira, a holnap felnőttjeire. A jó akaratú felnőttek a világon mindenütt azon fáradoznak, hogy ti békében, nyugatomban, ” Jólétben és biztonságban élhessetek és ne ismerjétek meg soha azt a nélkülözést, rettegést, nyomort, amelyet ők a földrészünket sújtó két világháborúban átéltek, és olyan sok társatok szen-Változások Afganisztánban Nur Mohammed Taraki, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, az Afganisztáni Népi Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnöke rendeletben magára vállalta a nemzetvédelemmel és a fegyveres erők parancsnokságával járó kérdések megoldásának irányítását. Hafizuilah Amin miniszterelnök, külügyminiszter gondoskodik a Forradalmi Tanács elnöke utasításainak végrehajtásáról és ellátja a nemzetvédelmi minisztérium irányításának feladatait. Az intézkedések célja, hogy az eddiginél hatékonyabban irányítsák az ellenforradalmi erőkkel vívott népi harcot és a fegyveres erőket. anyagi ösztönzést a munka hatékonyságától és minőségétől, a tervfeladatok végrehajtásától és a termelési eredményektől kell közvetlenül függővé tenni. A határozat értelmében javaslatokat kell kidolgozni az irányítás szervezeti rendszerének további javítására, intézkedéseket kell tenni a hivatali elszigeteltség felszámolására, az ágazati és a területi irányítás tökéletesítésére, a helyi tanácsok szerepének növelésére, a dolgozó kollektívák jogainak és kezdeményezésének bővítésére. Kokozni keli a munka szervezettségét és összehangoltságát a gazdaság minden láncszemében: több hozzáértéssel kell foglalkozni az ügyekkel a minisztériumokban és a főhatóságoknál, operatívabban kell meghozni a határozatokat. Szüntelenül erősíteni kell az állami, a termelési és a munkafegyelmet, fokozni kell a káderek felelősségét a tervek és a szerződéses kötelezettségek végrehajtásáért. A határozat végül rámutat, hogy az irányítás és a tervezés javítása, a társadalmi termelés hatékonyságának fokozása és a munka minőségének javítása az anyagi jólét további növelésének elengedhetetlen feltétele. ved még a világban. A békés jövőért — a magatok módján — ti is sokat tehettek. Járjatok a világban nyitott szemmel, másokért aggódó és tenni tudó, komoly akarással. Tanuljatok szorgalmasan, éljetek becsületesen és vidáman, így készüljetek a felnőtt életre. — hangoztatta üdvözletében Kádár elvtárs és a találkozó részvevőinek figyelmébe ajánlotta: ' „A ti barátságotok lehet a jövendő felnőttjeinek legnagyobb kincse, s ebből merítenek majd, ha a ti váltatokon nyugszik a világ sorsa, békéje, nyugalma és boldogsága“, A találkozó részvevői az események során két napon át birtokukba vették a csillebérci üdülőtábort, melyet játékváréinak’rendeztek be, vendégségben voltak az Országházban, sportversenyeken, természetjáráson, kirándulásokon vettek részt, ismerkedtek egymás életével, tanszereivel stb. A külföldi ifjúsági küldöttségek vezetőit fogadta Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Husák — Gierek eszmecsere a Krímben Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök, aki szabadságát a Krímben töltötte, a múlt héten találkozott Edward Gierekkel, a LEMP Központi Bizottságának első titkárával. Eszmecserét folytattak a két párt és állam együttműködésének kérdéseiről, megvitatták a legfontosabb időszerű nemzetközi kérdéseket. Husák elvtárs a múlt szerdán hazaérkezett a Szovjetunióban töltött szabadságáról. A Deszai-kormány július 15-1 lamondásával kirobbant indiai kormányválság viszonylag gyorsan rendeződik. Legalább is formai részét illetően. Reddi államfő Csaran Szing volt miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter személyében megtalálta a kormányalakításra legalkalmasabb politikust, akit még a befolyásos ellenzéki pártok zöme is támogat. Deszai bukását saját pártkoalíciőján belül az ellentétek kiéleződése, a megoldhatatlanságig való elfajulása okozta, s az agg politikus vissza is vonult a közélettől. Csaran Szing, akt a Dzsanata Párt különvált, úgynevezett világi szárnyának vezetőjeként állt az új kabinet élére, annak a társadalmi rétegnek a képviselője, melynek érdekeit bármilyen kormányzatnak szem előtt, kell tartania az adott viszonyok között. Ennek megfelelő az eddig 26 tagból álló és még tovább bővülő kormányának a programja is: középbirtokos származású, s így a parasztság középső rétegeire támaszkodva kívánja fellendíteni a földművelést, támogatja a házi- és kisipart, a legalsóbb rétegek életszínvonalának emelését. Enyhíteni kíván a vallási fanatizmuson, valamint a területenként kiéleződött nemzetiségi viszonyokon. Külpolitikai téren függetlenebb politikát ígért és nem egy beszédében követelte az 1962- ben Kína által ■ megszállt indiai területek visszadását, továbbá Tibet függetlenségének visszaállítását. A szovjet kormány az új indiai miniszterelnöksöz intézett üdvözlő táviratában anpak a reményének adott kifejezést, hogy a két ország kapcsolatai a jövőben méginkább erősödni fognak kölcsönös javukra s a világbéke érdekében. A 76 éves politikus rendkívüli agilitással lát hozzá a nagy ázsiai ország bajainak orvoslásához, ami persze nem könnyű, nem egyszerű és nem ígér gyors rendezést, viszont felfigyelhető, hogy Szing figyelmét nem kerülték el azok a hibák, amelyeket egyrészt a Deszai-kabinet kormányzása, másrészt még Indira Gandhi miniszterelnök kongresszuspárti kormányzása idején követtek el, s amelyenek erős társadalmi kihatásuk volt. így egyik fő programpontja a munkanélküliség megszüntetése, továbbá a szegényparasztság helyzetének megkönnyítése. Az utóbbiak körében ugyanis már a lázadás jelei mutatkoztak, s az ilyesmi India általános hely-A műit hőnap második felében bejelentették, hogy alkotmánytörvénytervezet született Baszkföld autonómiájáról. A megegyezés a két fő tárgyalófél: Adolfo Suarez miniszterelnök kormánypártja és a Baszk Nacionalista Párt vezetősége, illetve a Carlos Garaicoechea főtitkár által képviselt Baszk Főtanács között jött létre, s a 47 cikkelyből álló dokumentumot, a „guernical megállapodás“ nevet viseli, míg az alkotmánybizottság elé terjesztik, majd esetleges kiigazítások és módosítások után népszavazásra bocsátják Baszkföldön, mely lakói nyelvén az Euzkadi nevet fogja viselni. A népszavazás kimenetele biztosra vehető, mert a kérdés, a baszk autonómia rendezése mindkét félnek érdeke, s megértek rá a feltételek. Ami kétséges, az a társadalmi légkör, melyben mindez végbemegy, továbbá a társadalmi erőviszonyok alakulása. Spanyolországban ugyanis bombák robbannak, magas rangú katona- és rendőrtiszteket ölnek meg. A merényletek mögött az ETA. nevű ismert baszk szeparatista szervezet áll, mely a megállapodás hírére fokozta aktivitását. Sőt! A baszkok szélsőséges fegyveres szervezetei n^jnesak Spanyolországban, hanem a szomszéd Franciaországban is hallatnak magúkról, s merényleteik már nemcsak katonai és rendőri személyiségek ellen irányulnak, hanem a turisták kedvét is el akarják venni a spanyol és francia terperpart természeti szépségeinek élvezetétől, mert tudják, hogy az idegenforgalom az állam egyik fő jövedelmi forrása. A „guerntcai megállapodást" követően tehát méginkább éleződött a feszültség, ahelyett, hogy lecsillapodtak volna a kedélyek. TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS . Kik is ezek a sokat emlegetett baszkok? Ibéria őslakóinak tartják őket, bár származásuk mindmáig rejtélyes. Egyes tudósok a finnugor népekkel, mások, a japánokkal, eszkimókkal, de leginkább a kaukázusi népékkel, főként a grúzokkal rokonítják őket. Ennek számos jele van, de százszázalékos bizonyítást még semmi sem nyert. Tény az, hogy a neolatin népektől nyelvében és természetében is eltérő népcsoport, bátor és kalandvágyé emberek. Erős törzsi szervezetekben, nagy családokban éltek, s az erre épülő történelmi szokásaikat a Franco-diktatúra idején is szívósan védték. Guernica egykori tölgyfái zetében nagyon veszélyes valami. Az utóbbi időben ugyanis az ország különböző részeiben vallási villongások törtek ki, melyeket egyes politikai pártok a maguk érdekében támogattak és használtak ki. Felette veszélyes két indiai törzsnek — a mizóknak és a nagáknak a támadása. Itt pedig mindenképpen érintenünk kell a kínai kérdést. Pontosabban Peking viszonyát Delhihez. Indiai politikai körökben a hetekben olyan állásfoglalás hangzott el, hogy — iráni politikusokhoz hasonlóan elítélik az Afganisztán belügyeibe történő beavatkozást, konkrétan a különféle ellenforradalmi csoportok pekingi uszft fását, fegyverzését és anyagi támogatását. Am Peking ezt a csúnya, hala-Nagaföld India északkeleti részén. dásellenes, egységbontó és végső soron a nagykinai terjeszkedési érdekeket szolgáló politikát már évek óta Indiával szemben is folytatja. Az indiai kormányválság kitörésekor igen szélsőségesen viselkedtek a mizók és a nagák szervezeteinek képviselői, s egyidőben arról érkeztek hírek, hogy Mizoramban és Nagaföldön rendőrállomásokat, hivatalokat stb. támadtak meg lázadó fegyveres szeparatisták. Tárgyi bizonyétkok alapján igazolást nyert, hogy a lázadók háteréőben a kínai hatóságok állnak, a fegyverek, a hadifelszerelés, a propagandaanyag, amelyet az ártalmatlanná tett lázadóknál találtak, mind kínai eredetű volt. A kérdésnek történelmi háttere van, különösen a nagák esetében szembetűnőek az indiai állam egységének megbontására irányuló, kezdetben koalatt a vének tanácsában hozott íratlan törvények szerint éltek, dacolva a fasizmussal. •»A baszkok, mint államalkotó nemzetiség először 1936-ban, a köztársasági Spanyolországban tűntek fel. önkormányzatuk azonban rövid életű volt. A spanyol köztársasággal együtt a baszk autonómia is megbukott. A spanyol polgárháborúban a Francofasiszták és az őket támogató hitlerista Condor-légió első nagy támadásai éppen Baszkföldét érték és a földdel tették egyenlővé az ősi Guernicát, amit örök mementóként Picasso is megörökített ecsetjével. A francoizmus örökre el akarta némítani a baszkokat, akárcsak a többi nemzetiséget és a spanyol demokratá-EUZKADI kát. így aztán újjászületésük is egyidejű a francoizmus bukásával, a demokrácia megújítására irányuló kísérletekkel. Hány baszk él? Nehéz volna megmondani, mert hiteles statisztika nem létezik. Spanyolországban számukat a katalánokéval és a galegókéval együtt mintegy nyolc és fél millióra teszik, s ez a szám alig haladja meg az ország lakosságának negyedrészét. A Pireneusok franciaországi oldalán körülbelül kétmillió lehet a baszkok lélekszáma. Itt három, Spanyolországban pedig négy tartományt tekintenek baszknak. Spanyolhonban ez Alava, Guipuzcoa, Vizcaya ék Navarra tartomány, összesen 17 595 négyzetkilométernyi 'terület. Franciaországban három tartományban, 20 700. négyzetkilométernyi területen laknak baszkok. Itt Bayonne a szellemi központjuk, Spanyolországban pedig Bilbao. HARCBAN A SZABADSÁGÉRT A baszkok szervezett függetlenségi mozgalma 1959-ben öltött konkrét formát, amikor megalakult a Baszk Haza és a Szabadság, baszkul Euzkadi Та Askatusana, röviden ETA nevű fegyveres szervezet,, amely a baszk függetlenség mindenáron való kivívását tűzte ki célul. Am mint annak idején, a spanyol köztársaság fennállásakor a „öregek“ és a „fiatalok“ ellentétei marcangolták a mozgalmat és kezdték ki egységét, az ETA sem egységes. A Franco-diktatúra idején minden haladó erő rokonszenvezett lonialista, most pedig pekingi törekvések. A nagák őshazája Kelet-Asszam és Észak-Burma vidéke. A hódító helyi királyok, évezredek során a kétezer méternél magasabb helyek, nehezen járható völgykatlanokkal elzárt őserdők közé szorították és a világtól teljesen elszigetelték őket. A nagákat a lohita népcsaládhoz tartozókként könyveli el a tudomány, nyelvüket a tibeti—burmai—kínai nyelvcsoportnoz sorolják. Több törzsre oszlanak (angamik, regmák,, tabiuk stb.). Az utazók féktelen természető, szeszéLyes, kalandos hajlamú, sőt vérszomjas embertípusként ecsetelik őket, akiknek életeleme a rablás. E jellemzés túlszínezett, noha kétségtelenül van racionális magva. A gyarmati hódítások idején az angolok eszközül próbálták felhasználni a nagákat és a mizókat, de hasztalan, mert nem hagyták magukat a brit gyarmati hadseregbe toborozni. Szegényesen élnek, fő terményük a rizs, paprika, kukorica, narancs, papája, állatállományukban a bivalyé a döntő szerep, de a kutyahúst sem vetik meg. A nagák területének határát megannyi gyarmatosító mesterkedése után 1914-ben az ún. MacMahon-vonal jelölte ki. Ez a határ azonban eléggé képlékeny, s mint a legutóbbi kínai mesterkedések is bizonyítják, csak térképen szerepel. Egyikük, Laladenga valaha nagy* követ volt Pekingben, A. Z. Phizo pedig Londonból irányítja a mozgalmat. Egy másik vezetőjük, R. K. Thayma már 1975-ben jelentkezett a kínai hatóságoknál és terhelő bizonyítékokat nyújtott át Peking felelősségére vonatkozóan. A nagák éveken át szabályos partizánháborút folytattak a delhi központi kormány ellen, időnként fegyverszünetet rendeltek, el, s ilyenkor tárgyalások kezdődtek. Am, mint a legújabb események is bizonyítják, megoldás nem született, mert a fegyveres akciók, nyilván Peking sugallatára, kiújultak. Mao Ce-tung ugyanis még 1939-ben kínai „tiszteletbeli területnek“ minősítette Nepált, Bhutánt, Szikkimet és az Andaman-szigeteket. A jelenlegi pekingi vezetés nyilván ezt a maői örökséget is őrzi... in. az ETA-vaí, megcsodálta bravúros fegyvertényeit, rajtaütéseit a francoísta terrorszervezeíeken. Mint ismeretes, az ETA nevéhez fűződött 1973 december végén a Carrero Blanco francoista miniszterelnök ellen elkövetett robbantásos merénylet. Az ETA azonban a francoizmus bukása után sem szüntette be tevékehységét, ugyanolyan módszereket alkalmaz, s ezzel a spanyol társadalom szélsőséges elemeinek a malmára hajtja a vizet. A volt írancoisták ugyanis rossz szemmel nézik a reformokat, Suarez miniszterelnök demokratizáló törekvéseit, a nemzetiségeknek adott bővülő jogokat. Most is „Üj Erő“ fedőnéven tömörül egy fasiszta szervezet, s az ETA szélsőséges szárnya terror cselekményeinek folytatásával éppen ezeknek az erőknek a terveit egyengeti. Szemben áll a mérsékelt, ún. politikai szárnnyal, amely a rendezés alapjául a „gyemicai megállapodásban“ kivívta, hogy a négy baszk tartományból kialakuló Euzkadiban a baszk is hivatalos nyelv, teljes lesz kulturális autonómiájuk, „rehabilitálják“ a baszk történelmet és nagyságait, maguk látják el a rendfenntartást, a hadsereg keretében is kapnak bizonyos önállósági jogot Baszkföldön, tehát a madridi kormány szerepe inkább felügyeletre fog vonatkozni, baszk kézben fog összpontosulni az adórendszer és a társadalombiztosítási rendszer, a közoktatás. A „guernical megállapodásban“ lefektetett autonőmista elvek közül sok még vita tárgya, mégpedig mindkét oldalról, de mint mondottuk, a kezdet jó és biztató, ennek támogatása mellett foglalt állást a Spanyol Kommunista Párt is. Az alkotmányjogi tervezet gazdasági vonatkozású kitételei azért is fontosak, mert a baszk tartományokban mint a legiparosodottabb országrészben jön létre a nemzeti Jövedelem tetemes része, s igen tekintélyes a részarányuk az országos adózásban. Szinte öngyilkos politika az, amelyet az ETA szélsőségesei folytatnak. Kísért az egykori jelszó: Zazpiak Bat, ami magyarul annyit jelent: Hét anynyi, mint egy. Ez közérthető nyelvre fordítva azt jelenti, hogy a négy spanyolországi és a három franciaországi baszk tartományból egy független, szeparatiszta baszk államot akarnak létrehozni. Veszélyes délibábkergetés, mert nemcsak objektiven elérhetetlen valami, hanem mindkét országban felzaklatja a kedélyeket, és a közhangulatot a baszkok ellen ingerli. A józan észnek és a reálpolitikának e téren is felül kell kerekednie. LÖRINCZ LÄSZLÖ t \ Az elharapódzó nyugati energiavál- nek érdekeit mellőzve, évről évre Ságért nagy felelősség terheli az növeli olajimportját. Egyesült Államokat, mely partnerei— Uraim, jogom van rá, mert nagyobbak az Egyesült Államok szükségletei, mint az önöké... I (N. Liszogorszkij rajzaj Európa gyermekei találkoztak Budapesten Külpolitikát kommentárunk