Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-28 / 30. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1979. Július 28. 4 Két vándorzászló birtokában Élenjáró ez a szövetkezet — mármint az alsószecsei (Dolná Seč) székhelyű GARAMVÖLGYE — nemcsak a lévai (Levice) járásban, hanem a nyugat-szlovákiai kerületben is. Miben? Nemcsak a példamutató termelésben, a jó gazdaságirányításban, hanem a tömegpolitikai nevelőmunkában is; ez utóbbival pedig kevés mezőgazdasági üzem vezetői dicsekedhetnek ... A négy község — Alsőszecse, Felsőszecse, Nagyod és Zsemlér (Dolná Seč, Horná Seč, Vyšné nad Hronom, Žemliare) — szövetkezetei 1974-ben hagytak fel a külön-külön gazdálkodással, és „léptek frigyre“. Ekkor kapta a táj jellegét érzékeltető nevet; majd utána kié.rdemelte a nagyon megtisztelő CSEHSZLOVÁK—SZOVJET BARÄTSÄG nevet is. Ez a szövetkezet azóta példásan hasznosítja a mezőgazdasági nagyüzem nyújtotta, kedvezőbb termelési és beruházásfejlesztési lehetőségeket, így. egyesített erővel, nagyobb anyagi és szellemi felkészültséggel sokkal többre képesek. Merészebb célokat, igényesebb feladatokat tűzhetnek maguk elé, a társadalom, a párt fokozottabb elvárásainak megfelelően. ♦♦♦ Néhány éve már a tuchorazi felhívás alapján kapcsolódnak be az országos búzatermesztési versenybe — eredményesen. Tavaly is például 63 mázsás hozamátlagot értek el szovjet búzafajtákból, ami a táj természeti adottságaihoz és termesztési lehetőségeihez viszonyítva, kiváló eredmény. Az összes gabonafélékből is túlhaladták a 60 mázsás hozamátlagot, tehát a HATVANASOK MOZGALMA-ba tartoznak. Ez mindenképpen a gabonaprogram reájuk eső részének következetes teljesítését példázza, bizonyítja. Azt, hogy frázis-pufogtatás helyett, cselekszenek — a szó legszorosabb értelmében. Másként nem tudnának még megközelítően sem ilyen eredményeket felmutatni. Folytassuk a sort: lucernaszénából 83, zöldtakarmányból 384 mázsás hozamátlagot értek el; túlteljesítették a tej- és hústermelési éves tervüket, s úgyszintén az áruértékesítési tervet. A szövetkezet össz-nyersbevétele tavaly mintegy másfélmillió koronával volt több a tervezetnél. A munkatermelékenységi értékátlag egy dolgozóra a tervezett 84 848 korona helyett 88 670 koronára növekedett. így azután nem csoda, hogy az hatással volt az egy dolgozóra jutó jövedelemátlag emelkedésére is, ami elérte a tervezett 1908 korona helyett az 1993 koronát. Természetesen, a múlt évi közös gazdálkodás, azon belül a növénytermesztés nem minden esetben volt eredményes. Nem sikerült például teljesíteniük a cukorrépa és a kukorica hozamtervét. S a jó szervezés ellenére sem dúskált a közös állatállománya terimés takarmányban — a hiányzó mennyiséget más mezőgazdasági üzemektől voltak kénytelenek megvásárolni, ami számottevő kiadással járt. Ettől függetlenül az állattenyésztésnek szinte valamennyi ágazatában kiváló eredmények születtek: túlteljesítették a malacelválasztási és a borjú-felnevelési tervet (kocánként 21,5 malacot, s száz tehéntől 104,7 borjút választottak el), a tej- és hústermelésben is remekeltek. Például célul tűzték, hogy a fejési átlag tehenenként eléri a 3647 litert, s a fejők — dicséret a nagyfokú igyekezetérti — kifejtek 3957 liter tejet. ♦♦♦ No de, miért is törekedtünk a múlt évi eredmények ilyen részletezésére? Azért, mert ezeket a termelési eredményeket — valamint a kifejtett tömegpolifikai munkát, amelyről ezekután lesz szó — figyelembe vették, mielőtt a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága arról döntött, melyik mezőgazdasági üzem érdemes a KB, illetőleg a szaratovi terület vándorzászlajára. Amint a cikk címe már érzékelteti, mindkét vándorzászló a szóbanlevő Csehszlovák—Szovjet Barátság Efsz birtokába jutott... Nagyon is megérdemelten! Mit is tett valójában ennek a szövetkezetnek a 483 tagú CSSZBSZ- szervezete, teljes egyetértésben a közös gazdaság vezetőségével? Sokat. Az üzemi szervezet éves munkatervének szinte csaknem minden pontja valóra vált. Csupán csak a lényegesebb rendezvényeket említjük, amelyeken száz-százötven személy is részt vett. Ilyen például a Mit tudsz a Szovjetunióról? nevű kvízbe az üzemi CSSZBSZ-szervezetpek 134 tagja kapcsolódott be, s közülük a 67 legjobb bejutott a járási verseny döntőjébe. E járási verseny fölött a Csehszlovák-Szovjet Barátság szövetkezet vállalt védnökséget. Mind a négy községben Lenin-emlékestet rendeztek, melyeken nagyszámú közönség vett részt. A szovjet filmnapokra Alsószecsén és Léván (Levice) került sor, melyeket nagy érdeklődés kisért. Gazdag kulturális programmal zárult a barátság hónapja — ezen a rendezvényen csaknem négyszázan jelentek meg. Feltétlenül szólnunk kell még az előadás-sorozatról, amely nagy látogatottságnak, s érdeklődésnek örvendhetett, hiszen közel hétszázan vettek rajta részt. Milyen témák szerepeltek az előadás-sorozatban? Például: A Szovjetunió békepolitikája — A szovjet mezőgazdasági dolgozók munkája és élete — Szovjet újítási formák, módszerek — Szocialista munkaverseny- és brigádmozgalom a Szovjetunióban — A szocialista mezőgazdaság és továbbfejlesztésének néhány kérdése, stb. Jelentős szerepet játszik a CSSZBSZ- szervezet munkatervében — és természetesen a gyakorlatban is! — a szemléltető ismeretterjesztés. Tablók, faliújságok méltó teret szentelnek a szovjet nép életének ismertetésére, a szövetkezet baráti kapcsolatainak egy-egy jelentősebb mozzanatáról frissen tájékoztatnak. A szovjet sajtót félszáz példányban járatják (már a szlovák, vagy magyar fordításban megjelenőt, mert a szervezeti tevékenységük gyöngéje: az orosz nyelv tanulása). Az orosz nyelvtanfolyam rendezése politikai feladattá vált. Persze, a baráti kapcsolat személyes formát is ölt: 35 tagú szovjet turistacsoport járt Alsószecsén; továbbá az itteni szövetkezet tagjai közül is már sokan jártak a Szovjetunió szebbnél szebb tájain, s beszámoltak a szovjet emberek általi rendkívül szívélyes fogadtatásukról, a szovjet vendégszeretetről, arról a sok-sok tapasztalatról, amelyet módjukban állt összegyűjteni, amit idehaza, munkahelyeiken hasznosítani is tudnak... Ennyit a csehszlovák-szovjet barátság ápolásáról és a CSSZBSZ-szervezet tevékenységéről, egyetlen évet alapul véve, minden mozzanatot, megnyilvánulást nem is említve. Úgy hisszük, ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy a szervezeti élet mozgalmas, a tömegpolitíkai munka eredményes, fölöttébb példamutató, követésre méltó. Csak így tovább, hogy a szervezeti élet még átütőbb, még nagyobb tömegeket mozgatóvá és tudatformáló erővé váljon, jelentősen hozzájárulva ilymódon a szocialista életvitel, a szocialista munkaviszony meghonosításához és továbbfejlesztéséhez. Ha a szövetkezet vezetősége, és valamennyi kommunistája továbbra is szívvel-lélekkei támogatja, kellő erkölcsi segítséget nyújt a közel félezer taglétszámú üzemi CSSZBSZ-szervezetnek — a jövőben is kiváló eredmények születhetnek mind a termelő, mint a tömegpolitikai munkában. Erre a két vándorzászló is kötelez... I N. KOVÁCS ISTVÁN Harmattól harmatig Térné István, kombájnos csak az imént javította meg az E—512-es kombájnt, de már ismét oldalra állt gépével, hogy igazítson valamit a hajtószerkezeten. — Sokat kell bajlódnunk. Amióta aratunk komolyabb műszaki zavar nem fordult elő, de kisebb javítások miatt naponta többször is leállnak a gépek. Mistyik László már húsz éve arat. Kombájnjával odaáll a pótkocsihoz, s kiüríti a szemmel megtelt tartályt. Azután átadja gépét váltótársának és kijelenti: — A repcetáblán úgyszólván méterenként változik a növényzet. Az egyik helyen szilárdan áll a repce, de néhány méterrel tovább a szárak összekuszáltak, vagy megdőlve a földön hevernek. Ha nem figyel szüntelenül oda az ember, akkor a szállítószalag megakadhat, vagy a terelő megrongálódhat. Ezért órákon keresztül mindpnre ügyelve kell haladnunk. Bizony bele is fáradunk. Novák Tibor egyetért kombájnostársával, de még hozzáfűzi: — A kombájnnal óvatosan kell haladni. Ez igen fontos, mert az összekuszált növényzet nemcsak a vezetőt, hanem a gépet is nagyon igénybe veszi. Ha nem vagyunk eléggé óvatosak, akkor sok műszaki zavart idézhetünk elő. A fiúk ezt tudják, és vigyáznak is. Az iménti szavakat mintha csak Igazolni akarná, az egyik kombájnos jelzi, hogy a gép megrongálódott. A kombájnos, juhász István azonnal leállítja a gépet és máris ott dolgozik a vágóasztalnál. — Ez gyakran előfordul, még akkor is, ha lépésben haladunk. Bevallom, életemben először aratok repcét. Soha nem hittem volna, hogy az aratása ennyire igényes, nehéz munka. De legalább ezt is megtanulom. E- gyébként Magyarországról a Vizsoly! termelőszövetkezetből jöttünk a csécsi (Čečejovce) szövetkezetnek segíteni, amellyel igen jó baráti kapcsolatunk van. Három napi itt-tartózkodás után elmondhatom, hogy már ez idáig is sokat tanultunk barátainktól. A terményt tíz tehergépkocsi és öt traktor szállítja. Pelegrin Béla traktoros, délfelé már háromszor fordult. Mida Imre szalmazúzóval dolgozik. Igyekszik, mert a nyomában ott van Mida Károly Z—1245-ös traktorával, aki a tárcsázást végzi, ö egyben a gépesítési részleg szocialista brigádjának vezetője. — A repce szalmáját betárcsázzuk — magyarázza a brigádvezető. — Utána elvégezzük a középszántást és az egész területet búzával vetjük be. — Hogyan szervezték meg az idei aratást? — érdeklődöm a brigádvezetőtől. — Az idei aratást igyekeztünk jól megszervezni és komplex módon végezzük. Tehát a kombájnok után azonnal felszedjük a szalmát, majd elvégezzük a tarlóhántást. A munkához elegendő gépünk van. Kilenc saját kombájnunk és hat vendég kombájn áll rendelkezésünkre. Ezenkívül nyolc szalmaprésünk és hét önfelszedő kocsink van. öt traktor hordja a szalmabálákat és tizenegy traktor hoszszabbított műszakban a tarlószántást végzi. Az aratást, a szalmabegyűjtést és a szántást húsz nap alatt szeretnénk befejezni. Sokáig elbeszélgettem volna a brigádvezetővel, de kísérőm, Kelemen Sándor, a szövetkezet főmérnöke egy másik csoporthoz invitált, akik a búzát aratták. Amíg kocsinkkal megérkeztünk az aratókhoz, elgyönyörködtünk a szebbnél szebbb kukoricatáblákon, majd a főmérnök újból az aratásra terelte beszélgetésünket. — A búza és az árpa minden parcellán nagyon szép, gyommentes, és bő termést ígér. Ez annak köszönhető, hogy ősszel a 720 hektár búzát jól előkészített talajba, idejében elvetettük, és az egész területet fejtrágyáztuk és vegyszereztük. Ezért a búza szépen fejlődhetett. Az 590 hektár tavaszi árpával is elégedettek vagyunk. Közben a dűlőhöz érkeztünk, ahol hat kombájn vágta a búzát. Ducsay László, az ellenőrző bizottság elnöke örömmel újságolta, hogy a hektárhozam kedvezően alakul. Batko Imre E—516-as kombájnnal aratott. Váltótársa (Tóth Sándor megjegyezte: — Jó meleg van, de az aratáshoz az kell, hogy a gabona gyorsan száradjon. Reggel hat órakor indulnak a földekre és megállás nélkül estig aratnak. A kombájnosok harmattól harmatig dolgoznak. Illés Bertalan Előzzük meg a tűzeseteket! A gabonafélék és a takarmánynövények betakarítása, betakarítás utáni kezelése jelentős tűzmegelőző intézkedések kidolgozását és valóraváltását teszi szükségessé. Ezzel kapcsolatban az SZSZK Belügyminisztériuma még 1974-ben rendeletet adott ki. Az ebben foglaltaknak és más hasonló jelentőségű feladatoknak a mezőgazdasági üzemekben bizonyos mértékben eleget tettek. Ezt bizonyítja az is, mint ahogy az SZSZK Belügyminisztériumának illetékes dolgozói nemrégiben sajtótájékoztatón mondották, az utolsó három évben csökkent az aratás idején előforduló tűzesetek száma. 1976-ban Szlovákiában 149 tüzeset fordult elő és az anyagi károk meghaladták a 4 millió koronát. Egy évvel később 106 tüzeset fordult elő, az anyagi károk pedig a felére csökkentek. Tavaly nyolcvankilenc tűzeset fordult elő ás az anyagi károk meghaladták az 1 millió 900 ezer koronát. Ezek a számadatok azonban még mindig arról tanúskodnak, hogy a tűzesetek száma még mindig nagy, ami a mezőgazdasági üzemek dolgozóitól még nagyobb figyelmet kfván a tűzmegelőzés érdekében. Az érdekesség kedvéért megemlíteném, hogy tavaly többek között tizennégy esetben gyermekek, tíz esetben felelőtlenség, tizenegy esetben műszaki hiba, tizenöt esetben idegen tárgyak, hét esetben pedig a kipufogóból származó szikra idézte elő a tűzesetet. Ugyanakkor két esetben szándékosan idéztek elő tűzesetet, a dohányzásból eredően két, villámcsapás eredményeként pedig három tűzeset keletkezett. A múlt évi elemzésekből arra lehet következtetni, hogy a tűzesetek 76 százaléka a szalma begyűjtése és kazalozása során fordult elő. Ez egyben azt is jelenti, hogy erre a nyári munkára a tűzbiztonsági intézkedések szempontjából a mezőgazdasági üzemekben még nem fordítanak kellő figyelmet! Ján Fogai alezredes, az SZSZK Belügyminisztériumának dolgozója arról is tájékoztatott, hogy az idei év első öt hónapjában Szlovákiában ötszázötvenöt tűzeset fordult elő, az anyagi károk pedig meghaladták a 29 millió 900 ezer koronát! A tűzesetek során huszonnégyen életüket vesztették, ötvennégyen pedig megsérültek. Sajnálatosnak mondható az is, hogy az idén a múlt év azonos időszakához viszonyítva 16 tűzesettel fordult elő több, s az anyagi károk is közel millió koronával voltak nagyobbak. A sajtótájékoztató után ellátogattunk a sládečkovcei „HALADÄS“ egységes földművesszövetkezetbe, ahol Leniéi Štefan mérnök, a szövetkezet alelnöke elmondotta, hogy náluk az aratás idején már nyolc éve nem fordult elő tűzeset. A szövetkezetben a tűzbiztonsági intézkedések kidolgozásakor az idén is az SZSZK Belügyminisztériumának 1974. évi rendeletéből indultak ki. Az aratásban résztvevő dolgozókat, brigádosokat iskolázás keretében tájékoztatták a tűzbiztonsági intézkedésekkel kapcsolatban. Minden kombájnt két tűzoltó-berendezéssel, lapáttal és söprűvel láttak el. A kombájnok csoportos bevetésekor egy vízzel töltött szippantó-kocsi és ekével felszerelt traktor áll készenlétben, az esetleges azonnali beavatkozásra. A kazalozás színhelyén vízzel teli hordókat, kannákat ás lapátokat helyeztek el. Az éjjeli órákban egy szippantó-kocsival felszerelt tehergépkocsi áll készültségben ... A szövetkezetben a felelős személyek részletes tervet dolgoztak ki a tűzvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban. (BARA) Figyelmeztető számok Ebben az időszakban a földeken, a mezőkön kombájnok, szalmabegyűjtők, traktorok nyüzsögnek. Jelzik, hogy a mezőgazdasági dolgozók országszerte gyors ütemben végzik a nyári munkálatokat. Hiszen több helyen még lábon áll a gabona, s ott, ahol az aratást befejezték, még a szalmabegyűjtés, a tarlóhántás, a növények másodvetése sürget. Emellett gondolni kell a tömegtakarmányok második kaszálásának begyűjtésére, a zöldségbetakarításra, a növényápolásra. A nyári munkák íergetegében egy igen fontos tényt szükséges szem előtt tartani. Mégpedig azt, hogy e munkálatokat többnyire gépekkel végezzük, amelyeket emberek kezelnek. A nagy hajsza közepette pedig gyakran megfeledkezünk a legfontosabbról, az emberek egészségéről. A mulasztásoknak, a munkabiztonsági előírások be nem tartásának több esetben súlyos következménye a baleset, a munkaképtelenség, de gyakran a legértékesebbnek, az életnek az elvesztése. Erre bizonyítékul szolgálnak azok a kimutatások, amelyek számot adnak az elmúlt esztendőben előfordult munkabalesetekről, halálesetekről, az elmulasztott munkaórákról, s amelyek népgazdaságunk egyes ágazatai közül a mezőgazdaságban a legriasztóbbak. Bár az elmúlt esztendőben az egységes földművesszövetkezetekben a munkaképtelenség csökkent, mégis munkabaleset, betegség következtében a munkakiesés meghaladta a hárommillió hétszázhatvan napot. Ez annyit jelent, hogy naponta több mint tízezer szövetkezeti dolgozó nem tartózkodott munkahelyén. A balesetek által előidézett munkaképtelenség aránya elérte a 0,31 százalékot, ami az 1977-es évihez viszonyítva kisebb, viszont növekedett az egyéb balesetek következtében beállt munkaképtelenség, amelynek aránya elérte a 0,44 százalékot. A szövetkezetekben kedvezőtlenül alakult a munkaképtelenség átlag időtartama is, amely a munkabalesetek esetében elérte a 27,67 napot. Legkevesebb munkabaleset a trebišoví, humennéi, košicei és martini járás szövetkezeteiben fordult elő. Ez arra enged következtetni, hogy ezekben a járásokban a szövetkezetek vezetői, a munkabiztonság- és védelem bizottságának tagjai, de maguk a dolgozók is fokozott figyelmet fordítottak a munkabiztonsági és egészségvédelmi előírások, intézkedések betartására. A szövetkezetekben jelentős mértékben csökkent a foglalkozásból eredő betegségek száma is, főleg a vegyszerek által előidézett betegségeké. A múlt esztendőben ugyancsak csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma. Ehhez jelentős mértékben hozzájárultak a nyugat-szlovákiai kerület szövetkezetei. Míg 1977-ben a kerület szövetkezeteiben harminchat halálos kimenetelű baleset fordult elő, addig tavaly mindössze tizenhárom. Tavaly Szlovákiában összesen harmincnyolc halálos kimenetelű baleset történt, ebből tizenegy közlekedési baleset. A halálos baleseteket leggyakrabban a pótkocsiról, vagy nagyobb magasságból való esés, figyelmetlenség, villanyáramütés, és a gépek felborulása idézte elő. A halálos balesetek legnagyobb számban a hatvan éven felüli férfiaknál fordultak elő. A nőknél csak két esetben történt halálos kimenetelű baleset. Annak ellenére, hogy a szövetkezetekben a munkabiztonság terén bizonyos javulás történt, szüntelenül tanúi vagyunk a sok halálos kimenetelű balesetnek, a számtalan kiesett munkanapnak, ami kedvezőtlenül hat a gazdaságosságra. De figyelembe kell venni azt is, hogy az előidézett balesetek kártérítésére és a büntetésekre több millió koronát fizetnek ki évente a szövetkezetek, holott ezt az összeget sokkal hasznosabb dologra lehetne fordítani, például az élet- és munkakörnyezet rendezésére, szépítésére, az üzemi étkezés javítására, óvodák, bölcsődék vagy egészségügyi Intézmények építésére stb. Az elemzésekből kiderül, hogy a munkabiztonság terén felmerült fogyatékosságoknak fő oka a munkabiztonsági és munkavédelmi előírások be nem tartása, a munkabiztonsági és -védelmi bizottságok alacsony színvonalú munkája, a hiányos ellenőrzés. De hiányzik a munkabalesetek és betegségek okának behatóbb elemzése is, amely lehetővé tenné a megfelelő intézkedések kidolgozását és érvényesítését. A felsorolt tények nemcsak a szövetkezetekre, hanem valamennyi mezőgazdasági üzemre, intézményre vonatkoznak. Az összes munkahelyen fokozott mértékben kell ügyelni a munkabiztonsági elvek, előírások betartására, s olyan munkakörülményeket szükséges teremteni, amelyek minimális baleset vagy betegség veszélyével járnak. Erre főleg napjainkban, a nyári munkák idején kell gondolni, hiszen döntő szerepük van az évi tervfeladatok eredményes válóra váltásában. JOZEF PROKEŠ mérnök